Pest Megyei Hírlap, 1986. június (30. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-17 / 141. szám

Sizáxliúsz per« dráma Leósüf&an Marokkó nagy lecke ^ A esoportküzdelmek lezajlá- ^ sa után vasárnap két mérkö- zéssel megkezdődött a több 5^ szövetségi kapitány által is v „élethalálharcnak” beharan- S gozott újabb szakasz a iabda- n rúgó VB-ii. Mint ismeretes, s most már nem lehet a cso- § porton belül játszadozni, nincs ^ három mérkőzésből álló vizs- § ga, javítási lehetőség, 90 — S vagy ha úgy tetszik 129 pere­lj ben, esetleg tizenegyesekkel, § de el kell dönteni a tovább- K jutást. A vasárnapi két mérkőzés mindjárt két nagy meglepe­tést hozott. Az egyik hazai 'idő szerint, este 8 órától meg­született, mégpedig 1 azért, mert Mexikó kivételesen já­tékvezetői segítség nélkül nyert meg egy mérkőzést. A másik a leóni stadionban tör­tént, ahol a világbajnokság történetének 20. hosszabbítá­sos mérkőzésén az esélyes Szovjetunió nyert helyzetből, 120 percben veszített Bel­gium ellen. Így az újabb to­vábbjutók, Mexikó és Bel­gium, a 9. és a 10. búcsúzó pedig Bulgária és a Szovjet­unió. Mexikó öröme leírhatatlan. A Vasárnapi hatalmas . esőzés sem tudta szétverni az ország különböző városaiban a /győ- zelfnet ünneplő tömegeket. A mexikói tv-ben szinte per­cenként ismétlik a különböző Csatornákon a hazai szurko­lók örömmámorát, s azt is mutatják a képernyőn, amint Miguel de la Madrid, Mexikó államelnöke is együtt tapsol a lefújás után a zászlót lobog­tató ujjongó nézőkkel és ő is harsogja: Mexikó..., Mexi­kó..., Mexikó... Leónban sokáig úgy tűnt, hogy a Szovjetunió folytatva korábbi „atomjátékát1’, Bel­giumot is egykönnjmn elinté­zi. Ismét villámstartot vet­tek, s ha csak feleannyira kL használják a helyzeteket, mint a magyar válogatott ellen, ak­kor már az első negyedóra után gólokkal vezethettek vol­na. Belgium kétszer volt Vesz­tett helyzetben, mégis „fel­támadt”, és a csapatban lé­vő hihetetlen erőt mutatja, hogy a 09. perc után, amikor a Szovjetunió 2-1-re vezer- tett, a 90. perc előtt, majd a hosszabbításban egymás után 3 találatra voltak képesek. A mérkőzést követő sajtó- konferencián természetesen záporoztak a kérdések. A két kapitány igyekezett, mindenre válaszolni. Valerij Lobanovsz- kij, a szovjet válogatott szak­vezetője többek között' a kö­vetkezőket mondta: — Óriási mérkőzésen egy kiváló harco­sokból álló belga válogatottól S8m X W ■ ........ szenvedtünk vereséget. Ezek után csak .aet kívánhatom, hogy a csodálatosan küzdő belgák szerepeljenek továbbra is sikerrel a Mundialon. Biz­tosnak látszó, kezünkben lé­vő mérkőzést engedtünk ki, irányítottunk, fölényben vol­tunk, de sajnos döntő hibákat vétettünk akkor, amikor ne­künk voltak lehetőségeink, il­letve akkor, amikor a belgák támadtak. A VB — ez igazo­lódott ezen a mérkőzésen is — valami egészen 1 más, mint bármilyen esemény, pillanat­nyi megingás sem lehet, főleg az ilyen kiütéses küzdelem­ben, Guy Thys, a belgák veterán szakvezetője a következőket mondta: — Óriási bravúr, a világbajnokság egyik' esélyes csapatát sikerült legyőzni. Ilyenkor nem tudok semmi különösebbet mondani, de azt feltétlenül ki kall jelentenem, hogy a diadal njm a kapitány érdeme, hanem azoké a játé­kosoké, akik szívüket-ielküket krteüék a pályára, és egy pil­lanatig sein mondtak !e az esé­lyesebbnek ítélt válogatottal zemb'en a győzelemről. '& Kedden újabb két találko­zóval folytatódnak a Mundiál nyolcaddöntői. Olaszország— Franciaország: Az óriási ér­deklődéssel várt összecsapá­son a világelső és az Európá­ba jnok méri össze erejel. A címvédő olasz csapat az ' A- csoport második helyén vég­zett Argentína mögött. Csak­úgy’, mint négy éve Spanyol- országban, ezúttal is nehezen szerezték meg pontjaikat. A franciák a C-csoportban szo­rulták a Szovjetunió mögé. Sokak szerint adósak marad­tak a jó játékkal a csoportta­lálkozók során, 'ászért úgy" ve-' i lik: az igazi tehertétel — ki-' ! esés vagy továbblépés a tét I— nagykorúéit,ia” a csapatot. Marokkó—NSZK. A csoport- j j mérkőzések után az afrikaiak ' j a világbajnokság egyik nagy ! meglepetését szolgáltatva ve- j retlenül, hárorrf európai gár- j da előtt végeztek az élen. A í nyugatnémetek ,50 százalékos | teljesítménnyel az E-csOporí­ban Dánia mögött a második helyet' szerezték meg. Ezútén Querétaróból Monterreybe kel-, lett átutazniuk. Az . első mérkőzést á televí­zió 19.50 órától, a második ta-, lálkezót pedig' 23.50 órától közvetíti. Mexikóban minden mérkőzés után a csapatokból kát-két játé­kost kisorsolnak, s nekik meg kell jelenni a doppingvizsgálaton. A FIFA illetékes bizottsága eddig csak negatív eredményről szá­molt be, hétfőre viszont már egy pozitív leletrSl érkezett hír. Eszerint a június 7-én lejátszott Eszak-Irország—Spanyolország mérkőzés utáni vizsgálat dopping használatát jelezte az egyik spa­nyol játékosnál, akinek nevét ugyan, nem hoztak nyilvánosságra, de nyílt titok, hogy Ramon Cal- derérűl van szó. A FIFA ezért a spanyol szövetséget 25 ezer sváj­ci frankra büntette, s Jorge Guil­len orvos szigorú figyelmeztetést kapott. 'k A már rúesrszokoít módon, óriási karneváli felvonulással ünnepel­ték a hazai szurkolók Mexi­kónak a Bu5gária eilen elárt 2-0- ás győzelmét. Jóval több mint százezer néző ujjongott, tolongott a mexikóvárosi főútvonalakon. Amint a „NOTIMEX” hírügynök­ség jelentette: egy közlekedési baleset utáni vitában egy em­bert lelőttek, egy másikat pedig súlyosan megsebesítettek. Valószínűleg pont kerül a Mim­ii sál „Uruguay-ügyére”, miután a FIFA sürgősségi bizottsága eíuta- sitotia a dél-amerikai ország fel- lebbf^ését. Ismeretes, a FIFA fe­gyelmi bizottsága 25 ezer sváj­ci frank bírsággal sújtotta az uruguayi szövetséget, és Omar Borras edzőt eltiltotta a soron kö­vetkező,. Argentína elleni mérkő­zésen a kispadtól. Függetlenül a döntéstől, az uruguayi szövetség elnézést kért a FIFA-tó! a Skócia elleni mérkőzésen történtek miatt. Telitalálat a totón Sokat fizet A Sportfogadási és Lőtté Igazga­tóság közlése szerint a totó 24. já­tékhetére beérkezett I »58 (síé da­rab szelvény. 13 plusz 1 tatálatos szelvény í darab volt, nyereménye S 017 787 forint, 13 találatáé szelvény 3 da­rab akadt, nyereményük egyun- líént 1 306 184 forint. A 86 darab 12 talá'atos szelvényre egyenként 40 503 forintot, a 1*2« darab 11 ta- lálatos szelvényre egyenként 2133 forintot, a 13 847 darab 10 találatos szelvényre egyenként »7J forintot fizetnek. Bukás után Motoroshalál Ahnere: Halálos baleset tör­tént a nemzetközi motorverse­nyen, a 28 év^s holland Ton Kleiweg nagy sebességgel szá- guldva egy kanyarban elvesz­tette uralmát a gép felett, bu­kott, és egy utána következő motoros halálra gázolta. A nyáron is gar«í!ag válás «Sók Lesz foci, úszás és teke A nyári hónapokban is gazdag sportprogram várja Vác. Szent­endre, Gödöllő városok lakóit. Er­ről faggattuk a városi tanácsok művelődési és sportosztályainak munkatáfrsait. Vácott Klein Zoltán így nyilatkozott: — A .Pest megyei úszó csapat- bajnokság június 22-én kerül meg­rendezésre a strandon. Rossz idő esetén az uszodában tartja a megyei úszószövetség. A ha­gyományos szakszervezeti sport­napot július 20-án tartjuk, a résztvevők a DCM sport­telepén kispályás labdarúgásban, kézilabdában, teniszben, teké­ben, lövészetben, tömégfutóvér ;e- nyen mérhetik össze tudásukat. Az üdülők’ sportnapja július kö­zepén lesz. Ezt követi július 26-áu és 27-én a nemzetközi női kézi! eb- datorna a Forte pályáján. Augusz­tus 17-én kezdődnek a szobi na­pok. Ennek keretében Dunaka­nyar Kupát és Béke Kupát is ren­dezünk. Bár a Nagymarosi SE előtti Duna-szakasz a helyszíne azt augusztus 23-án és 24-én á^Duna kanyar Kupa kaj álversenynek, de mi is besegítünk a szervezés­be. Ezen a találkozón kajak I, II, és IV. induló lesz 500, 1000 é? 10 000 méteren, a hölgyek 500 és 60üö mé­teren indulnak. Az ifi aranyjelvé­nyesek J8 versenyszámba nevez­hetnek be.- A pontverseny győztese elnyeri a yándorseriéget. A D tí­pusú minősítő versenyen első osz­tályú kajakosok /vésznek részt. Bányai jáya Szentendréről kö­zölte : — A hagyományos eszldmó-Mn- dián játékokat az idéii is megren­dezzük. A program június 23-án kezdődik a Postás-strandon. Desz •delfinderbi is. örömmel közölhe­tem, hogy egyrb több nevezés ér­kezik. Július.6-án városi .kispá­lyás fociméccset tártunk, maid július 19-én „Sakk ?8ö” cíirnnid rendezünk vetélkedőt. Reszt erese Péter ' Gödöllő snort- felügyeléd a mondotta: —- Július 8-án „Gödöllő város bajnoka” címmé! nyílik országos ifi- és ser­dülő atlétikai verseny. Július 20- tól augusztus 2fl-.ig zajlanak az „Augusztus 20. Kupa” eseményei kisnálvás labdarúgásban. A Tes- sedik Kupa NB í-es' női kázilab- datornát augusztus 13. és 25. kö­zött tartják. ■ Nagy Péter János Az isííőrefc A All. nyári olimpiáján Lacházi éremeső Mint arról beszámoltunk a XXII. nyári úttörő-olimpia Zalaegerszegen a városi tornacsarnokban megnyitotta kapuit. Az első csoporttal érkezett 56 Pest megyei pajtásnak nem kel­lett szégyenkeznie, hiszen már tegnap az első napon több érem­mel gazdagodtak. A női tájfutók közül Ferenczi Júlia isaszegi kislány a hatódik helyen végzett. A kajak-kenu TC—4 lányok mezőnyében a kiskunlacházi általános iskola első csapata lett az aranyérmes, harmadik pedig ugyanennek az iskolának a ■ második csapata. Ugyanebben a versenyszámban a kiskunlach&ziak harmadik csapata a hatodik helyet tudta megszerezni. .4 fiúk TC—4 kajak-kenu mezőnyében első lett a Kiskun- lacháza első csapata, míg a második csapata a harmadik helyen végzett.'A harmadik csapata az ötödik helyre küzdötte fel 'inagát. Kenu, 1-ben és II-ben negyedik Fehér Attila (Vác) és He(dt Antal (Vác). , ' ” ' " ' 1 ’ lmmmmmm Kíiná?slíai PíagyJíj. Mansell győzött Röpía5»s!a-osztáIyo»ó aíáa Dunavarsányi felfutás A dunavarsányi — most már NB I-es csapat. Állnak balról jobbra: Vajdáné Anker Irma, Szanyiszli László edző. Major Veronika, Tóth László intéző, Káplár Zsuzsa, Tóth Tiborné, Gergőné Varga Tünde, Miklós Ferenc, az egyesület ügyvezető elnöke, guggolnak: Szanyiszló Istvánné, Milikovics Erika csa^ patkapitány, Kövesdi Andrea és Brávik Tiborné* Mosolygós arcok és könnyek... Így örülnek a lányok a gyÓ-* zelern után Közép-európai idő szerint va­sármap délután 5 'órakor megkez­dődött az idei Forma—i-es világ­bajnokig 6. futama, a Kanadai Nagydíj. A montreali versenynek égy kellemetlen előjátéka volt a bemelegítés során. A francia Tam- bay kocsijával kiszáguldott a pá­lyáról, s a palánknak ütközött. A 36 éves sportembert helikopterrel számították kórházba, valószínűleg lábtörést és mellkasi zúzódásokat szenvedett. A versenyen a brit Mansell raj­tolt az első* helyről — pályafutása során harmadszor —, s az első kör után a brazil Senna és a francia Prost előtti az élen állt. Senna ha­marosan visszaesett, s 10 körrel később Manse;! elvesztette éllovas pozícióját. A finn Rosberg előzte még, de a brit pilóta hamarosan újból az élre tört. A 70 körös ver­seny kétharmadánál Mansell 12 másodperccel vezetett Rosberh előtt, majd sorrendben a brazil Piquet, Prost, a franci® Arnour és Senna következett. Az első négy helyen a két Williams- és a két McL-aren-pilóta vívott nagy harcot. Mansell biztosan haladt áz élen, -de mögötte állandóan válto­zott a sorrend. A kockás zászlót végül Man,sellnek lengették elő­ször — több mint 20 mp-es előny­nyal győzött —, a második helyen pedig a francia Prost haladt át a célon, s ezzel a világbajnoki cím védője átvette a vezetést a pont­versenyben. Eredmények: 1. Nigel Mansell (brit, Williams') 1 :42:23,415 ó., 2. Alain Pro-st (fran­cia. McLaren) 20,969 hátrány, 3. Nelson Piquet (brazil, Williams) 36,292. 4. Rosberg (finn, McLaren) 1:35,673 p„ 5. Senna (brazil, Lo­tus) 1 kör, 6. Arnoux (francia, Lí- gier) 1. A vb pontverseny állása: 1. Prost 29 pont, 2. Senna és Man­sell 27—27, 4. Piquet 19, 5. Rosberg 14, 6. Lafitte (francia, Llgier) és Johansson (svéd, Ferrari) 7—7. A hiét végén Székesfehérvá­rott, az Aliba Volán csarno- , kában került lebonyolításra a ' női röplabda NB I-be való íeljutásért megrendezett osz­tályozó. A rangos sportesemé­nyen megyénket a második vonal középcsoportjának baj­noka, a Dunavarsányi Petőfi Termelőszövetkezet csapata képviselte. Szombaton a varsányi lá­nyok a Szegedi Építő Sparta­cus ellen léptek pályára és imponáló fölénnyel 3-0 arány­ban bizonyultak jobbnak. Mi­vel a körmérkőzések során a miskolciak ellen már nyert a csapat, így már bizonyossá vált, hogy a TFSE együttesével együtt már feljutottak áz I. osztályba. Vasárnap a rekkenő hőség­ben került sor a két csapat záró találkozójára. Mindenki azt hitte, hogy sima, langyos meccs elé néznek, de nem így történt. A két régi rivális ta­lálkozóján a főiskolások már két játszmát megnyertek, amikor is a fekete-fehéreit rákapcsoltak: előbb egyenlí­tettek, majd 114 perces óriási küzdelem után a döntő ötödik játszma megnyerésével végleg feltették a koronát ez idei jó szereplésükre,, Szanyiszli László edző tanítványai re­mélhetőleg az eddig tapasztalt játéktudásuk továbbfejleszté­sével, csupa szív küzdeni tudá­sukkal a felsőbb osztályban is megállják helyüket. Kép és saővegí Hancsovszki János Több sportágban Budaörsön A Duna menti városok sport- versenyét az idén szeptember 13-án Budaörsön rendezik meg. A résztvevők a tervek szerint kispályás labdarúgásban, kézi­labdában, asztaliteniszben, sakkban, teniszben mérik ösz- sze tudásukat. Váci izzó “■ záróra után 1 isztázásraváró kérdések Üjabb NB r B-s kézilabda-talál­kozóra került sor az elmúlt hét végén, amelyen befejezte tavaszi bajnoki szereplését a Pemii. Szondi SE—Pemü SE 18-29 (12-9) Pemü: KáVpáti, Kovács (6), Deb­receni, Szőke (5;, Gács:. Krdlik (1), Mátyás (1). Az első félidő 24. percében fei fej mellett haladt a két »csapat, majd a Pest megyeiek három helyzetet kihagytak amire a ha­zaiak három góllal válaszoltak. A második játékrész két Peinü-eól- lal kezdődött, és a 10. percben ki­egyenlített a vendégcsapat, ezután kétgólos vezetést szerzett. A 21. percig örülhettek a találatoknak, mert ismét kiegyenlítettek a hr. - l zaiak. Ekkor a Pemü rákapcsol! j és a katonacsapat szoros em’oor- j fogása ellenére ismét vezetést j szerzett, a győzelmet már nem : tudtak elvenni tőle. Jók: Kárpáti. Szőke, Kovács.' Az NB I 3 állása: j Második a Pemü 22 ponttal. ] Nyolcadik a Főt 12 ponttal. Tizén- ' negyedik a Cegléd 6 ponttal. 1 NS IJ. Középcsoport: \ Csepel—Szilasmeníi Tsz SK 19-17 (5-7) Csepel: 200 néző. Csömör: Öry. Paksy, Tavasz, Mihályi, Bátovszky. Nagy, Fábián P. Csere: Fábián, Szovszki, Tranka, Deák. f Az idegenben lejátszott rang- adónv az első játékrészben a csö­mörük vezettek, de a/tán fordult a kocka, és a második félidőben már 10-10 volt az eredmény. A há­zai csapat ezután sorra dobta a gólokat és megérdemelten nyer):. N3 II. Keleti csoport. Dunakeszi VSE—Pestlőrinc 15-15 (7 6) Pestlőrinc. 200 néző. Jó iramú, mérkőzésen az első félidőben mindössze 1 góllal ve­zetett a Dunakeszi, a második já­tékrész végére nem tudta •élőpvét megtartani, s nagy küzdelemben döntetlennel ért. v vet a c^sálKozó. Búéban! t Tibor / A hét végén befejeződtek a küzdelmek labdarxigá- sunk második vonalában, az NB II-ben is. A záró- ísrditló megadta a választ a még hátralévő kérdések­re. A már biztosan az I.. osztályba került Dunaújvá­ros mellett, az Eger jutott az NB I-be. A már biztos kiesőket — Kazincbarcika, Debreceni Kinizsi, Sopron — negyedikként a Honvéd Szabó Lajos SE követte. Pest megye reprezentáns csapata végül is 36 pont­jával. a 10. helyen végzett. \ 2üsiliaiaóa*epifilés Váci izzó. Ügy hisszük, ko­rántsem tartozott idén ta­vasszal a legkellemesebb idő­töltések közé a váci stadionba járni. Legalábbis egy ideig. Az Izzó a bajnokság máso­dik felének első részében majdhogynem a kétségbeesés­be kergette hűséges szurkolóit, hiszen zuhanórepülésben tar­tottak a kieső pozíciók felé. Már a legrosszabbrái beszél­tek, a legrosszabbrái kellett tartani, amikor megtáltoso­dott a csapat és tíz hétig tar­tó veretlenség nyomán a 16. helyről a 8-ig emelkedett. Vé­gül. biztos középcsapatként zárta a gárda a bajnoki idényt. Felemelkedés Anélkül, hogy részletesebb elemzésbe fognánk az együt­tes 1985/86-os bajnoki telje­sí t-ménve kapcsán, néhány dolgot okvetlenül szükséges­nek tartunk megjegyezni. Mindjárt az első az, hogy Szarvas Lászlónak — aki csak egy fél idényre szerződött a csapathoz — korántsem volt könnyű dolga a tavaszi foly­tatáskor. Fő feladata a csa­patmorál helyreállítása volt, hiszen abban mindenki egyet­értett: ez a gárda a játéktu­dása alapján nem eshet ki a másodosztályból. Ha ennek a veszélye fennáll — márpedig fennállt — másban kell ke­resni a hibát. Nos, Szarvas László tény­kedése kezdetben korántsem volt zökkenőktől, zavaroktól mentes. Néhány játékossal már a közös munka első órái­ban nézeteltérése ' támadt. A kulisszák mögötti huzavona — amelyekről a kívülállók vaj­mi keveset tudhattak, tud­hatnak — meglátszott a csa­pat teljesítményén is. Elhul- lajtott pontok, érthetetlenül gyenge játék jellemezte ezt az időszakot. Aztán hirtelen minden megváltozott és az együttes óriás léptekkel hagy­ta el a kiesés rémétől fe­nyegetettek csoportját. És ha egy kis szerencséje van a gárdának, és két ponttal töb­bet szerez a véghajrában, az előkelő hetedik helyen zár­hatta volna az évet, Rendezni a sorokat Vácott, a Váci Izzó háza tá­ján a közelmúltban történtek alapos, minden részletre ki­terjedő elemzése nem a mi tisztünk, sokkal inkább az egyesület vezetéséé, ök min­den bizonnyal meg is teszik, amit meg kell tenniük-. An­nál is inkább, mivel az együt­tes balulsikerült őszi szereplé­se után, gyökeres orvoslásra, változtatásokra már nem ma­radt idő a tavaszi folytatásig. Most a nyári szünetben talán erre is sort lehet keríteni. És ha ez megtörténik, akkor szó lehet arról a bizonyos „tiszta lapról”... A lehetőség tehát adott és a kialakult helyzet is kedvező, hiszen Szarvas Lász- ló szerződése lejárt, és a kö­zeljövőben új ember kerül a helyére. És ha már a jövő ke­rült szóba: természetesen la- punk^ sportrovata a továb­biakban is kiemelt figyelmet szentel eme együttesnek és folyamatosan tájékoztat mindarról, ami érdemben be­folyásolja a csapat szereplé­sét Az NB n. végeredményei 1. Dunaújv. 2. Eger 38 22 10 6 67-34 54 38 19 15 4 68-33 53 3. SZEOE-Dél. 4. Diósgyőr 5. -Ny ír egy h. 6. Keszthely 7. Salgótarján 8. Met rí pond 9. Komló 10. Vác 11. N.-kámzsa 12. Szolnok 13. Baja 14. Szekszárd 15. G.-Mávag 16. Veszprém 38 21 9 8 38 17 11 10 38 13 14 11 33 13 13 12 38 13 11 14 38 12 13 13 38 15 7 16 3» i212 ír 38 12 12 14 36 14 8 16 38 13 10 15 38 11 14 13 38 11 13 14 33 12 11 15 75-42 51 64-47 45 44-39 40 44-43 39 48- 45 37 54- 53 47 63-72 37 49- 52 36 47-52 39 43-51 36 55- 69 36 39-56 30 57-63 30 49-55 38 17. H. Sz. L. SE 18. Sopron 19. D. Kinizsi 20. K.-fc>arcika 38 14 6 18 46-51 34 38 10 12 16 42-52 32 38 8 12 18 42-58 28 38 8 7 23 44-71 23 Bódi István Dunakeszi döntetlen Idegenben solymári siker

Next

/
Thumbnails
Contents