Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-09 / 108. szám
1986. MÁJUS 9. Veresegyház A nyolc között A körzeti bajnokságban játszó Püspökhatvan kivételével megyei n. osztályú csapatok a vendéglátók a labdarúgó MNK megyei selejtezőjében. Előrehozott mérkőzésen a Veresegyház az NB Il-es Váci Izzót látta vendégül. A találkozó 2-2-es döntetlent hozott, s ez a magasabb osztályú váciak, kiesését jelentette. A nyolc közé jutásért a többi mérkőzést május 21-én vívják. Vasárnap: kerékpáros-kisprolta Négy helyszínen, két távon A résztvevők száma ez ideig egyértelműen bizonyítja: rendkívüli népszerűségnek örvend az olimpiai ötpróba mozgalom. Az egyes próbák közül is kiemelkedik azonban a kerékpározás mint a széles tömegek által leginkább ked-- veit mozgásforma. Fővárosiak is Vasárnap újfent nyeregbe pattanhatnak kicsik és nagyok, hogy teljesítsék a kerékpáros- kispróba távjait. Most első ízben Pest megyében egy időben négy helyszínen is jelentkezhetnek a kispróba teljesítői, aminek okáról, „hátteréről” Király Tibor, a Pest Megyei Tanács testnevelési és sportosztály tömegsport-csoportvezetője a a tömegsportrendezvények következetes részvevői közé tartoz- következoket mondotta: mi- nak a képen látható sportemberek, akik idén a Megyénk körül vei Budapesten nem szervez- megyünk körül futóakció során 283 kilométert hagytak maguk ........... mögött. Vasárnap a kerékpárpróba követelményeinek tesznek el eget. (Harlcsovszki János felvétele) Serdülő íociíorna Almásfüzitői képek A sportban is tért hódít a technika. Egyre több megyei eseményről készül videofelvétel. Megörökítették Rózsavölgyi Károly operatőr jóvoltából a Pest megyei serdülő labdarúgó-válogatott almás- füzitői mérkőzéseit. Mint ismeretes, a tornán második helyen végzett csapatunk, s a három találkozó közül csupán a későbbi győztes Budapest együttesétől kapott ki. Sződön a tanácsházán elevenedtek meg a torna eseméA testedzés népszerűsítését szolgálja vasárnap a budakeszi vadasparkban sorra kerü- a Medosz-sportnap. A 10 órakor kezdődő rpűsor gazdag választékot ígér. Az úgynevezett perdülj,, fordulj viadal játékos formában nyújt testedzési lehetőséget. A labdajátékok bajnoki fordulói alkotják a sportműsor gerincét. A Váci Izzó labdarúgói Veszprémben szerepelnek. A területi bajnokság Duna- csoportjában csupán a Döm- söd játszik otthon. A megyei I. osztályban a Fót—Kartal találkozó ígérkezik a legérdekesebbnek. A. listavezető a tavasszal jól szereplő Fóthoz látogat. . A röplabda NB II-ben a Ráckevéi Aranykalász a hét végén befejezi a bajnoki küzdelmet. Az Bsztaliteniszezőket a kétnapos Dunakanyar Kupa mozgósítja. .Péntek KOSÁRLABDA. NB II. Férfiak. KST—Dunai Kőolaj (18.30). KÉZILABDA. NB I B. Férfi. Spartacus—Főt (14.20). NB II. Férfiak. Dunakeszi—B. Bányász (10). D. Kőolaj—GVAEV (17). Nők. Síküveg-Váci Forte (17). Szombat ASZTALITENISZ. Dunakanyar Kupa. Serdülő- és újoncverseny (Szentendre. 9.). KÉZILABDA. NB I B. Férfiak. TFSE—Ceglédi Közgép (11). NB II. Férfiak. Kunhegyes—Váci Izzó (10.30). Nők: Csepel Autó— Dutép (10), Dunaújváros—Budaörs (10). Megyei bajnokság. I. osztály. Férfiak. Budakalász—Tököl (17). Gyömrő—Nagymaros (17). Dabas— Verőcemaros (17). II. osztály. Nők: Érd—Nagykáta (15). Férfiak: Nagykőrös—Mogyoród (16.30). T.ABDARÜGAS. Megyei bajnokság (felnőttmeccsek 16.30-kor). I. osztály: Dunakeszi VSE—SZTK (Temesvári). II. osztály. A-esoport: Tkiad— Nagykőrös (Piróth). B-esoport: Pomáz—Halásztelek (Töreki). Ve- csés—Pécel (Puskás). Vasárnap ASZTALITENISZ. Dunakanyar Kupa. Felnőttviadal. (Szentendre, 9). KÉZILABDA. NB I B. Férfiak. Pemü—Újkígyós (16). NB TI. Férfiak. Szilasmenti SK— Testvériség (Csömör. 17). Megyei bajnokság. I, osztály. Férfiak. Pilisvörösvár—Csepel Autó (ti). Nők: Cegléd—Tápióvölgve (11), GFAC—Tóalmás (17). Váci Forte U. —Göd (11.30). II. osztály. Férfiak. Albertirsa— Veresegyház (11:)., Domonv—Kartal ni). Erdőkertes—Nógrádi SE (16.30). Nők: Abony—Maglód (11), Gal- gavölgye—Dány (14). Kartal—Gödöllő (11). LABDARÚGÁS. NB II. Veszprém —Váci Izzó (17). Területi bajnokság. Duna-cso- port: Dorog—Ráckevei Aranykalász (17. Szűcs), Pénzügyőr—Dunai Kőolai (17. Karai. BKV Előre— Érd (17, Windi=eh). Dömsöd—Toldi SE (17, Hornyák). Mátra-esoport: Göd—Sirokl Vasas (16.30). Megyei bajnokság. Az Ifjúsági nyei. A 22 játékoson kívül hozzátartozók is voltak a vetítésen. Soós Gábor, a PLSZ utánpótlás-bizottságának vezetője elmondta: szeretnének minél több eseményt viszontlátni a képernyőn, hiszen a történtek felelevenítése sok tapasztalattal szolgál. Felvetődött: esetleg a játékvezetők továbbképzéséről is készítenek videofelvételt. — Reitter — előmérkőzések 14.30. a felnőtt-találkozók 16.30-kor kezdődnek az elöl állók otthonában. I. osztály. Tápiószentmártön—VOSF. (Heves megyei bírók), Dabas—Ceglédi VSE (Hűvé), Fót—Kartal (Somén), Pilisvörösvár—GEAC (Horváth J.), Dány—Budaörs (Szabó K.). Szigetújfalu—Szentendre (Veres), Bem SE—Bag (Kálmán). II. osztály. ' A-csoport: Pilis— Sülysáp (Mocsai). Pereg—Hernád (Rózsavölgyi), Üllő—Újszilvás (Tamás). Kakucs—Újlengyel (Bekk), Bugyi KSK—Monor (Olajos), Nagykáta—Tápiószele (Csönge). B-csoport: Perbál—F.sze Tamás SE (Németh), Aszód—Szokolva (Márk), Törökbálint—Nagymaros (Horváth Gy.). Márianosztra—Du- navarsány (Gál), Verőcemaros— Veresegyház (Silye). RÖPLABDA. NB II. Férfiak: Ráckevei Aranykalász—D. Volán (15). TÖMEGSPORT. Medosz-sportnap (Budakeszi, Vadaspark, 10). Keke Rosberg nyert 1983- ban, s az azt követő két évben Alain Prost. A szőke finn akkpr még Williamsben versenyzett, ma már ő is McLarenes. Vitathatatlanul ők az esélyesei a hétvégi futamnak is. S nemcsak azért, mert Monte-Carló-specialisták. hanem azért is, mert kitűnőek kocsijaik. Prost imolai győzelmét. a már-már leálló motorral bravúros befutót, a magyar televíziónézők is láthatták. Monacóban nem lesz gond az üzemanyaggal, itt mindig kisebb a sebesség, kevesebbet fogyasztanak a motorok. S kevesebb autó állhat rajthoz: míg a többi pályán huszonhat, a kis mediterrán hercegség versenyén csak húsz kocsi. A szűk utcákon ugyanis nincs több hely. Az idei versenyre kicsit átalakították a pályát, a kikötőnél lassítót építettek be. A McLaren-csapat legesélyesebb riválisa a Williams. A Hon da-motoros gárda pilótái is kitűnőek és a kocsik is egyre kiforrottabbak. Piquet és Mansell már eddig is sok borsot törtek a többiek orra alá, bizonyára most sem adják meg magukat egykönnyen. Berget, a Benetton osztrák üdvöskéje eddig minden idei versenyén szerzett pontot, kérdés, folvtatja-e Monacóban is? A Ferrari mindig megújulni kész, s a mindig nagyszámú olasz szurkolósereg egyre kiéhezettebb egy ágaskodólovas sikerre. S hogy ki lesz Monaco kérnék ezen a hétvégen ilyen akciót, Pest megye vállalta magára ezt a feladatot. A fővárosiaknak azonban nincs okuk „csüggedésre”, hiszen május 24-én a KlSZ-kong- resszus tiszteletére számukra is szerveznek hasonló próbát és természetesen holnap is szívesen látjuk őket a megyénkben kijelölt helyszíneken. A helyszínek. Várhatóan Gödöllőn lesz a legnépesebb a mezőny, mivel ez a város található legközelebb Budapesthez. A rajt és a cél helye a gödöllői egyetem, az útvonal pedig a következő: Gödöllő—Valkó—Vácszentlászló— Túra—Zsámbok—Vácszentlászló—Valkó—Gödöllő. Kerékpározás szempontjából talán Cegléd a legideálisabb helyszín, ezért itt is sok indulóra számítanak. A kerékpárosok a városi torna- csarnok elől rajtolnak el, aztán Csemő, Nagykőrös és Törtei következik, majd újra Cegléd; illetve a tornacsarnok. Haji egy i(l«ben — Kiskunlacházán — talán mondani sem kell — ismét az általános iskola vállalkozik a házigazda szerepkörére. Ezen intézmény pedagógusai és diákjai eddig valamennyi olimpiai akció alkalmával rendkívüli lelkesedéssel munkálkodtak a siker érdekében, várhatóan most is így lesz. A kispróba útvonala: Kiskun- lacháza—Apajpuszta—Kun- szentmiklós—Apajpuszta— Kiskunlacháza. cege? Vasárnap ez is eldől, addig azonban még lezajlik a mai és holnapi edzés, s a legjobb húsz nekivághat a rulett fővárosának utcáin az idei negyedik világbajnoki futamnak. A negyedik helyszín, a Szentendrei-sziget valószínűleg természeti szépségeivel csalogatja majd a próbázókat, akik a következő útvonalon teljesíthetik az újabb követelményt: Tahitótfalu—Pócsme- gyer—Szigetmonostor—Pócs- megyer—Tahitótfalu—Kisoroszi—Tahitótfalu. Bár a kerékpározást kedvelők holnap több helyszín közül is választhatnak, az azonban egységes lesz mindenhol, hogy meddig jelezhetik .indulási szándékukat, valamint a rajtra is egyazon időpontban kerül sor. Tehát: az előbbire fél 9-től háromnegyed 10-ig lehet sort keríteni, és 15 perccel később, 10 órakor rajtolnak a mezőnyök. És hogy ezt követően minden rendben legyen, ezzel kapcsolatban két dolgot tudtunk meg Király Tibortól: Kresz-teszt — Kint jártunk előzetesen valamennyi helyszínen, és meggyőződtünk arról, hogy azok minden szempontból megfelelőek a próbák lebonyolítására. Az indulók biztonságát szolgálja továbbá az az új kezdeményezés is, amely az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács javaslatára a próba rendezői és a megyei KBT együttműködésével valósul meg: valamennyi helyszínen KRESZ-tesztet tölthetnek ki a résztvevők, valamint szakemberek térítés nél- küj megvizsgálják a kerékpárok műszaki állapotát. Persze mindez nem menti fel az indulókat azon felelősség alól, hogy táv közben körültekintően. a szabályokat betartva kerekezzenek. És, hogy ez alkalommal hány kilométert? A férfiak 60 kilométert négy óra alatt, a nők, a 14 éven aluli fiúk és az 50 éven felüli férfiak pedig 35 kilométert két óra alatt. Remélhetően közben az időjárással sem lesz különösebb „probléma” és akkor már valóban minden feltétel adott lesz egy kellemes hétvégi délelőtti kerékpározáshoz. (R-r) Bódi István Kövrtkrzik a harmadik mrnrt A kétféle lemondás Nem kell szó szerint idézni Mezey György korábbi nyilatkozatából ahhoz, hogy a lényeget felelevenítsük: ?Jezey szerint ugyanis csak azokra a játékosokra lehet Mexikóban számítani, akik végigdolgozzák az ausztriai magaslati edzőtáborozást. Most, ahogy telnek a napok a Lienz közelében levő síházban és környékén, a kapitány újabb és újabb megnyilvánulásaiból valamiféle elbizonytalanodás vehető ki. Amíg ugyanis a Népsport május 4-i számában konkrétan kijelenti, hogy „az ausztriai edzőtáborban csak olyan labdarúgókkal lehet dolgozni. akik száz százalékig a ! vb-felkészülésre koncentrálnak”, addig három nappal később, a május 7-i sportlápban már az a legfőbb gondja, hogy „azt hiszem, most már végképp elérkezett az ideje, hogy eldőljön, hova is tartozik Nyilasi ebben az időszakban . . Érthetetlen és indokolatlan a megválaszolatlan és a végeredményt egyáltalán nem befolyásoló kérdés feszegetése, méghozzá több okból is az. Egyrészt Mezey korábbi sziklaszilárd kiállása ismeretében, hiszen Nyilasi ez ideig egyetlen napot sem töltött a mexikói részvétel előfeltételeként meghirdetett ausztriai magaslati edzőtáborban. Másrészt — ami legalább annyira fontos szempont — Nyilasi már lemondott a mundial- részvítelről. Legalábbis az ugyancsak május 7-i keltezésű Est: Hírlapban így vélekedett: „még ha létrejött volna is az utazá1 akkor sem játszhattam volna legalább két találkozón . . . Nem tudok mást mondani, mint azt. hogy minden jót kívánok a játékostársaknak.” Lehet, hogy végül Nyilasi mégis ott lesz Mexikóban? A korábban mindig tántoríthatatlannak bizonyult, ám most egyértelműen megingott Mezey György — úgy tűnik — még nem mondta ki az utolsó szót. Nagy kérdés, hogy a lélekben már lemondott Nyilasi visszacsalogatása morálisan milyen hatáfJ tesz a többi jelöltre, akik eddig komolyan kellett vegyék a ve zetői kikötéseket? Ha pedig mégsem tér meg a keretbe a zölrl fehérek egykori üdvöskéje, még inkább fölösleges volt a má- egyszer lezárt ügyét újra felmelegíteni. A magyar labdariigó-válogatott keret m£r javában a cél egyenesben hajrázik Mexikó felé. Ökölvívásban ilyenkor mond ják: szorítóból, következik a harmadik menet. Jocha Károly Perdülj, fordulj Budakeszin Fót—Kartal rangadó Forma—1: következik Monaco Rulett helyett robogás APRÓHIRDETÉSEK alias A Rákóczi Szakszövetkezet Építőipari és Szolgáltató Főmérnöksége, Dunakeszi telephellyel, munkatársakat keres a következő beosztásba: pénzügyi előadó, köz- gazdasági, középfokú végzettséggel, bérügyi előadó, közgazdasági középfokú végzettséggel, titkárságvezetőt, érettségivel, gyors- és gépírót, érettségivel. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Budapest XI., Kelenhegyi, út 7—9. Horváth Gyuláné gazdasági vezetőnél. ADAS - m -VETit Eladó Szlgetszentmik- lós, Ady Endre utcában 74 nm-es, tetőter- beépíteses, háromnegyedig kész családi ház, lakhatási engedéllyel. 216 n.-öles telekkel. Érdeklődni: Szigetszentmiklós, Petőfi utca 77. Ványi Ágoston, egész nap. Éladó 2 VD 8/8,25 SVL háromszög, rendszámmal vizsgáztatva, jó állapotban levő Mul- tikán. Terhelhetőség 1800 kg. Káldi József, Törtei, Nagydiófa út 2. 2747. _____________ Pé ceien üzlethelyiség éiadó, főút mellett. — Érdeklődni: Pécel, Mihály Dénes út 5. 2119, Márkus János. Gödöllőn 340 n.-öl telek, közműves, gázzal, megkezdett építkezéssel eladó. — Fizetési kedvezmény. Strom- feld S. 5. fszt. 4. Eladó Rádon családi ház építésére és 'gyümölcstermesztésre alkalmas 900 négyszög- öles’ telek. Érdeklődni lehet: Tányéros József, Rád. Petőfi U. 3.__________________ Na gymaroson 285 négyszögöles telek, kész alappal, közműves it ve , eladó. Vác, Molnár u. 1. (Mayer). Eladó félig kész Skoda munkagép. Érdeklődni: Nagykőrös, Tusnád u. 2. Kollároknál. _______________ Cs aládi ház eladó. — Nagykőrös, Szolnoki út 45. _________________ Dí zelmotort vennék, 1-től 4 hengeresig. 4- től 30 LE-sig. Adám József, Nagykőrös, Gát út 3. sz. III. 13. 2750. ___________ El adó T—28-as « . Vlagyimir traktor, 50*0- as szalagfűrésszel, vagy idősebb Ladára cserélem. Cím: Sárik István, Dánszent miklós, Széchenyi út__1. IN-es Polski Fiat személygépkocsi, friss műszakival eladó. — Cegléd. Hajó u. 1. Éladó összkomfortos, kertes ház, szép környezetben. új köves- út rpellett. Érdeklődni : Nagykőrös, Kárpát u. 6. Másfél szobás, gázfűtéses, szövetkezeti lakás, Monor, Schön- mann u. 2TIT. TV. 17. eladó. Érdeklődni ott. valamint Monor, Tán- csicsu 2. Hungahib típusú műanyag. taposórácsos sertései let íjk eladók. Érdeklődni 17 óra után. Koselák. Nagykőrös. Petőfi 34. Telefon: 320 2 szobás, fürdőszobás ház eladó. Nagykőrös X.. Székely u. 4. Érdeklődni nan. Albcrtirsán eladó 904 négyszögöl szőlő kunyhóval, alatta pince. Fiírott kút van Kétfelé is megosztható. Érdeklődni lehet: Albertirsa. Honvéd út 2. Hegedűseknél. Telek eladó. Péteri. Ady Endre u. 2. szám alátt. Monor mellett Törtei. Vörös Hadsereg út 26. szém alatt 2 és féléves Wartburg eladó. Fiadó tanya. erdő szélén, méhészetre, kertészetre. állattartásra alkalmas, víz. villany van. Naevkő- rös. Szurdok dűlő 50 2750 Kovács Amk1!«! Friss műszakival UZ-s 1200 Lada van eladó. Csemő. Fő u. 54. Varga Istvánnál Eladó egy 1300-as Lada. 2 év műszakival és egy 3 q teherbírású utánfutó. Érdeklődni egész nap. Nagykőrös, Bem József 11. Szivák György _______^ Ke rtes családi ha/, eladó Vác. Boton d utca t. sz. alatt. Érdeklődni lehet: Vác Botond utca 4. sz. telefon: (27)-11-540. KÖZLEMÉNYEK Az Álba Volán Bicskei Kirendeltsége felvételre keres: gépkocsivezetőket, két műszakos munkahelyekre: Nagy egyháza, Bajna banyák külszíni szállítási munkáihoz. Bérezés: teljesítménybér. Műszakváltásra Bicskéről autóbuszjáratot indítunk. Bővebb felvilágosítást a bicskei kirendeltség vezetője ad. A Pest Megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat szerződéses üzemeltetésre adja ötéves időtartamra 0905. Visegrád, Fő u. 83. sz. alatti vegyes ruházati boltját, az eredményes versenytárgyalást követően azonnal. A versenytárgyalás helye: Bp. V., Váci u. 36., félemelet, vállalati központ. Időpontja: 1986. június 9., 14 óra. A szerződéssel kapcsolatban információt ad Gyorgyovich Miklós, a 181-481 telefonon vagy személyesen a vállalati központban; 1986. június 2—6-ig. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszön etünket fejezzük ki mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik szerető feleségem, édesanyánk, nagymamánk, Kovács Balázsné temetésén megjelentek, gyászunkban velünk éreztek. Kovács és Csípő család. Szíves köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a kedves rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a Nívó Ruházati Ktsz vezetőségének és tagságának, az összes ceglédi Kisipari Társszövetkezetek vezetőségének, a Pest Megyei KISZÖV elnökségének, a társadalmi szerveknek, valamint a Horgász egyesület elnökségének és tagságának, akik szeretett férjem, édesapám, MALARÄSZ JÄNOS temetésén Cegléden megjelentek és mély gyászunkban velünk együtt éreztek, őt utolsó útjára elkísérték és sírjára a megemlékezés és a hála virágait, koszorúit helyezték. Megköszönjük a küldött együttérző táviratokat is. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. Megkímélt állapotban I levő, mély biemme babakocsit vennék. Lantos István, Nagykőrös, Ifjúság u. 1. Éiadó 2 és fél szobás családi ház 150 fh-es korszerű sertésóllal és 6 éves Lada combi friss műszakival. Érdeklődni lehet: Németh János, Nyárs- apát, Sailai I. u. 15. Épületbontásból eladó leszállított áron, méretre fűrészelt faanyag, kis és nagyméretű tégla, amíg a készlet tart. Kecskemét, Nyíl u. 23. Er- deklödni 8—17 óráig. Vác belterületén 180 nm lakóterületű, kertes, régi típusú családi ház, megosztva- is eladó. Duna-ka- nyari csereingatlant beszámítunk. A válaszokat „Beköltözhető 152 681” jeligére, a Felszabadulás téri hirdetőbe. VEGYES Cocker spánielköly- kök, import győztes szülőktől kaphatók és egy import aranykan, 5x kitűnő, 3xHPJ kiállítási ered*- ményekkel is eladó. — Benedek Frigyes, Jászfényszaru, Kun Béla tér 11. 5125. — Telefonérdeklődés: Dány, 14-en. __________ El cserélném gödöllői, tanácsi, I. emeleti, komfortos, 2 szobás, 73 nm, egyedi fűtésű, központban levő lakásomat központi, tanácsi, 1—2. emeleti, gázfűtésű, erkélyes, másfél szobás lakásra. Kanyhakert és állattartási lehetőség van. Érdeklődni lehet hétköznap 8—16, óráig, a 10-906 telefonom ______________ Mi ndennemű épuo- anyag nyílászáró- szerkezetek, fürdőszobai berendezések, csempe, mettlachi és más burkolólapok nagy választékban. Iparművészeti csempék _ — mintapéldány alapján — a helyszínen megrendelhetők. Építő- és asztalosminőségű faáru kapható. Váradi né, Rákoscsaba, Péceli u. 155. Te*efon: 436-440. Eskiivőiruha-kü.öi~ legességek kölcsönzése Délinél, szombati nyitva tartással. — Budapest XII.. Greguss u. 6. ____________ Re luxa. reaöny es zsalugáter készítését vállaljuk. Megrendelhető: Assenbrenner György ügyintézőnél. Dánszentmiklós, Dózsa Gy. u. 95. Közü- leteknek is.- Levélhívásra házhoz megyek. 50 km-en belül ár- engedménv. Hatvanéves nyugdíjas, megismerkedne, korban hozzá illő hölggyel házasság céljából. Megkereső levelet „Talán sikerül 122 652” jeligére kérem, a Hírlapkiadó Vállalat. kirendeltségére. Cegléd. Teleki utca 30. szám. Női-szabó szakmunkás műhelyembe felveszek (40 órás munkahét). Szűcsné Tátrai Erzsébet. Dunakeszi. Fóti út 6. 2120. Telefon: 41-124. _ Gmk önállóan dolgozni tudó kőművest és ácsot 80 Ft-os órabérért azonnal felvesz, Albérletet adnak. Levélcím: Budapest, Pf.: 147. 1631. Fekete csődör-szamár eladó, Monor, Somogyl B. u. 37._________ Vác-tíeákvári, 56 négyzetméteres, gázfűtéses, harmadik emeleti (lift nincs), kétszobás öröklakásomat budapesti lakásra cserélném. — Telefon: 298-022 (Kiss- né, 8-tól 16 óráig). Minden típusú személygépkocsi szélvédő üveg cseréjét és szigetelését vállalom. .— Nyugati kocsihoz üveg szükséges. Alvázvédelem 3 év garanciával, fényezés, hőkezelés. Atkári fényező, Cegléd, Vitéz utca. Telefon: 10-927. Vállalkozót keresünk a nyílt árusítású üzletek vagy szolgáltató egységek létesítésére Vácott, a 2. sz. főközlekedési út mellett. a P. Togliatti u. és Petőfi Sándor u. által határolt területen, valamint a Széchenyi utcában épülő lakóépületek földszintjén. Mindkét területen különböző alapterületű üzletekre lehet pályázni. Tájékoztató irányár: Földvári téren 16 000 FÜnm. Széchenyi utcában 24 000 Ft/nm. Várható befejezési határidő: Földvári tér: 1987., Széchenyi u.: 1988. év vége. Igényüket írásban kérjük eljuttatni a Vác Városi Tanács V. B. terv- csoporti ához. (Cím: Vác, Március 15. tér 11.). Érdeklődni lehet félfogadási napokon , ____________ 16 0 cm magas. 49 éves. barna elvált gyári munkás férfi vagyok. 15 és 18 éves gyermekem van. Megismerkednék 40-50 éves elvált vagy özvegy asszonnyal, aki a városhoz 7 km-re lévő kertes tanyámba iönne. melyben saiát villany világítás van, V á las zl ev elek et ..Tavasz 122 549” jeligére. kérem a Hírlapkiadó Vállalat ki- rendeltségére. Cegléd. Teleki utca 30. szám. Vizes házak, nedves épületek utólagos szigetelése, gyorsan, olcsón, garanciával. — Tel.: 134-975. Bodorkos Károly. Bp., Fazekas. u 8 10‘27. Bevezetett plisszirozó nőiszabó üzlet, betegség miatt átadó. ..Biztos megélhetés PMH 21 611” ieligére a kiadóba. _ .. üdülő kiadó. Hajdúszoboszló központjában, a Wesselényi u. 5 C alatt. Két külön . bejáratú, szoba, 2 ágyas, 4 ágyas, fürdőszoba és konyha. Vállalatok . előnyben. Érdeklődni Tevéiben: Kalmár Gyula. Monor, H. Kovács Jlónos Ü. dd._4R Elcserélném ouda- pesti XVI., tanácsi lakásomat kis családi házra Üllőn Érdeklődni: Üllő. Árpád u. l_B _______________ Na pos-' es előnevelt csibe . kapható előjegyzésre. Kecskemét. Kerkápoly u 12. Kertészeti főiskola iiteái a Belliire FIés Belóan- to Fi. holland-fajta, poharas uborkapalánta kapható. Dabas II., József Attila u. 11. sz.