Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-09 / 108. szám
Kalifán 1986. MÁJUS 9., PÉNTEK Másodszor is sikerült A málna mindig jól fizet DUNAKESZI Megszoktam már a Dunakeszi Hútöházhoz vezető, enyhén emelkedő lejtőt, a nagy gépkocsiforgalmat. Újabban gyakrabban vendégeskedem Krima János igazgató dolgozószobájában. Sohasem konkrét ok nélkül. Az első percekben általános témákról beszélgetünk, valahogy nehezen fogalmazódik meg bennem a kérdés, amit nem direkt formában szeretnék feltenni. Aztán mégis sikerül, s amikor a tárgyra térünk, előkerül a notesz is. Állták a szavukat Hatvannégymiilió forint nyereség, aminek még 300 ezer föle is van. Jelezte ezt már a múlt évben s az idei mérlegzárás ' táján is az igazgató, hogy jó évet búcsúztattak tavaly, de akkor még ő maga sem számított ennyire. Tavalyelőtt is éiüzem volt a hűtőház. Az emberek akkor megfogadták, hogy ezt az eredményt a másik évben is megtartják. Állták a szavukat Áldomást is ihattak rá, jó vacsorát csaptak, ünnepeitek a József Attila Központban a május 1. körüli napokban. Az elért nyereséggel s más szempontok teljesítésével a hűtőipar második legjobb üzemévé tornászták fel magukat. De vannak olyan eredmények, amivel országos elsők, összesen tizenegy szempontnak kellett megfelelni. — Mik voltak ezek? — A legfontosabb minden esetben a nyereséges gazdálkodás — mondja Krima János. — Aztán a tőkés export növelése. Ebben vagyunk országos elsők, mert a tervünket 114 százalékra teljesítettük. Fontos szempont volt a kapacitás jó kihasználása, a belkereskedelmi tevékenység javítása, de figyelni kellett az ifjúsági törvény érvényesítésére, a szocialista munka versenyre, a munkakörülmények javítására, a készletgazdálkodásra és az újításokra is. Jártam ott, ahol a bogyósokat fagyasztják télen-nyá- ron mínusz fok alatt dolgozCukrozott málnát csomagolnak az automata gépsoron va, láttam a hűtőkamrákba árut be- és kirakodók munkáját, s nem irigyeltem ők^t azért, hogy a hidegből a melegbe, melegből a hidegbe jár- nak-kelnek percenként. Nem irigylem a jövedelmüket sem, bár kissé elámulok annak hallatán, hogy az idei nyereség- részesedés fizetésekor volt, aki 26 ezer forintot vághatott zsebre. Nem vezető a? illető, hanem fontos szakember. Villanyszerelő. Igaz, sokat túlórázott — teszi hozzá az igazgató. aki szerint általában majdnem kéthavi bért jelentett a részesedés az itt dolgozóknak. Az évi átlagbér pedig ... No várjunk csak! Erről már ne mondjuk azt, hogy majdnem. Lehet követelni A házi telefonvonal másik végéről hemar megjön az illetékes pontos válasza, ami szerint az itt dolgozó vezetők, szak-, betanított- és segédmunkások évente átlag 75 ezer forintot keresnek. Vagy kerestek? Mert az idei átlagot megváltoztatja az a tény, hogy a nyereség alapján bérfejlesztésre is sor kerülhetett, mégpedig átlag 10 százalékkal. Az ilyen fizetések mellett már lehet fegyelmezett munKisalagról az ófaluba Boltosok fehér köpenyben — Nézzen be a Bajcsy-Zsilinszky utcai boltba! — Megtehetem — válaszoltam annak a kedves vevőnek, aki szerint ez a kollektíva megérdemli a figyelmet. Elvégre a vasút melletti, új, nagy ABC megnyitása ebben a városrészben úgy éreztette a hatását, hogy azóta kényelmesebben lehet vásárolni. A gondolák közt most tényleg több a hely, tágasnak látszik az üzlet. A tizennégy tagú kereskedőgárda egyetlen szocialista brigádot alkot. Területük sem kicsiny. Az úgynevezett ófalui városrészben, melynek határa egészen a Dunáig terjed, naponta 13—14 óra között alakul ki az üzlet csúcsforgalma. A havi árbevétel 3 millió forint. Az első félévi tervet túlteljesítették. — Munkaerőgondok? Zizics Jánosné lekopogja az asztalon. Szerencsére ez nem számottevő. Éppúgy, mint az áruhiány. A kisaiagi boltból idehelyezett gárda átlagkeresete havi 4—5 ezer forint. Fél éve dolgoznak itt. Kossuth Lajos nevét vették fel, 800 forintot küldtek a berhidai földrengés károsultjainak. — Innen mentem nyugdíjba 1965-ben — . mondja özvegy Mészáros Jánosné. — Elég a nyugdíjam, nem szorulok rá senkire, még adni is tudok egy kis ajándékot az unokáimnak. De szeretem a szakmámat, azért dolgozom itt továbbra is, a -zöldséges részlegnél. — Milyenek a vevői? — Nekem sohasem volt vitám, mert tudom, hogy a kereskedőnek n'em lehet igaza. Az újság is meg a tévé is mindig rajtunk veri el a port, pedig az árut nem mi termeljük. kát követelni — gondolom, s hangosan ki is mondom. — Erre törekszünk. Több és jobb munkára — hangzik az igazgató válasza. — Az csak természetes, hogy most jó a hangulat, s a tavalyi eredménynél is jobbat akarnak e!-. érni az emberek. Szándékukat negyedévi számaink is bizonyítják. Jobban ki akarjuk használni a munkaidőalapot is. Igyekszünk munkaidő után értekezni például, amit azért nálunk sem fogadnak egyelőre kitörő lelkesedéssel. Szépek az ültetvények A bogyós gyümölcsök között még mindig vezet a málna. Az idén 250 vagon átvételét tervezik a hűtőházban. A beérkező termékek feldolgozását gyorsítani szeretnék. Ezért 40 millió forintot költenek a felételek javítására, köztük olyan fagyasztó berendezés felszerelésére, amivel azonnal fa gyaszthatják a beérkező szállítmányokat. Mivel az idei ráfordítás emiatt magasabb lesz, a tervezéskor kisebb nye reséget vettek számításba. De mire számítson a termelő kint az ültetvényeken? A termése ugyanis szépnek ígérkezik. — Nekünk az a jó, ha sokat keres. Mi ugyanis a jó minőségért fizetünk többet, s szá munkra a legdrágább gyümölcs a gyenge minőségű. Arra persze, hogy kilónként mennyit fizetünk, nem tudnék pontos választ adni, mert mi az átvevőkkel állunk közvetlen kapcsolatban. A követelményeket pedig azok a partnerek szabják meg, akiknek mi szállítunk, s mint tudjuk, a külföld igényes. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Kedvező, normál, kedvezőtlen Nem érdemes eltitkolni Döntés előtt Mi számit nem lakás célú építménynek? A kérdésre szívesen válaszolnak a városi tanács adócsoportjának munkatársai, ha megkérdezik őket. Bár a témával kapcsolatban plakátok is készültek, s azok a város utcáin olvashatók. A Pest Megyei Tanács adóbevallási kötelezettségre vonatkozó felhívása szerint ilyen építmények az üdülök, az ipari, szolgáltató vagy kereskedelmi célt szolgáló, esetleg gyógyászati rendeltetésű helyisegek, a garázsok, raktárak, műtermek. Ezek után adót kell fizetni. Az adó mértékét bevallás alapján állapítja meg a helyi tanács, s erre külön nyomtatványt küldött az érintetteknek. A nyomtatvány átvételétől számított 30 napolj belül ezeket kitöltve vissza kell küldeni. Adóövezetek — Mi történik, ha valaki nem küldi vissza határidőre? — A megyei tanács felhívására kell utalnom — mondja Kopai Gáborné, a pénzügyi osztály vezetője. — A kése- delmeskedőket 10—15 százalékkal. de legalább 100 forinttal magasabb adóval kell megterhelni. Az adóval kapcsolatos adatok eltitkolása pedig 50—100 százalékkal megemelt adóterhet is jelenthet, s még a legalsó, méltányos határ is 500 forint büntetés lehet. A házadótól elkülönített egyéb építmények adóját szabályozó országos rendelet többféle 'jogkört a helyi tanács hatáskörébe utalt azért, hogy a sajátos körülményeket jobban figyelembe vehessék. Április 24-én a tanácsülés elfogadta azt az előterjesztést, melynek alapján több adóövezetet alakítottak ki. Aszerint, hogy az építmény milyen forgalmas helyen fekszik, hogyan közelíthető meg, ha a tulajdonosa eladná, milyen forgalmi érték határozná meg az objektum értékét; kedvező, ]mor- mál és kedvezőtlen kategóriájú övezeteket határoztak meg. Ha tehát az alap adótétel, vagyis, ha a helyi meghatározás szerint a normál övezetben fekvő építmény adója évente négyzetméterenként 20 forint, akkor a helyi differenciálás szerint a kedvező övezetben 26, a kedvezőtlen övezetben az adó 14 forint lesz négyzetméterenként. Előbb a bevallás Differenciáltan fizetnek adót a magasabb és alacsonyabb értékű építmények tulajdonosai is. A megállapításkor számít az alapterület, a közművesítés foka, a berendezés színvonala, ami helyenként nagy különbséget mutat az egyszerű zuhanyozótól a fürdőmedencéig vagy a szaunáig. Az adót tehát lehet emelni, mérsékelni, de miután nem lakás célját szolgáló építményekről van szó, teljes elengedésről. szó sem lehet, ötvenszázalékos kedvezményt kapnak az egyedül álló. 3 ezer 500 forintnál alacsonyabb jövedelmű nyugdíjasok és azok a Családok, akiknél az egy főre eső jövedelem a mindenkori nyugdíjminimumot nem éri el. A mérséklésre . vonatkozó kérelmet az adót megállapító határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül kell a pénzügyi osztályhoz benyújtani. Kérik a jövedelem- igazolást is, nyugdíjasoktól a nyugdíjszelvényt. De előbb a bevallásnak kell megtörténnie, a kiküldött nyomtatványon. Ezen pontosan fel kell tüntetni, mekkora az épület, hány négyzetméter az alapterülete. Mire használják? Milyen jövedelme származik belőle a tulajdonosának, aki esetleg bérbe adta. Előre köszönik Nem lesz kevés a dolguk a bevallásokkal foglalkozó tanácsi munkatársaknak. A pontosságot és megértést előre is köszönik a nagy munka kezdetén. Így helyes E gyelőre még szokatlan az a jelenség, hogy valamely testület ülésén feláll egy másik szerv képviselője, s pontokba foglalja megbízóinak eltérő álláspontját. Ezt tette a város hetedik ötéves tervének tárgyalásakor a szakszervezetek szakmaközi bizottságának titkára, Nagy La- josné is, alaposan felkészülve a döntés előtti pillanatokra. Azt ismertette, amit bizottságának tagjai is vita után állapítottak meg, mélyítve az elhatározás demokratizmusát, s bizonyítva, hogy nem szakad le a plafon akkor sem, ha elhangzik az a mondat is: — Nem értünk egy ét. Azt a szakszervezetiek is elismerték, hogy a népesség számának növekedése, a településfejlesztés gondjai nagy terheket róttak már eddig is a tanácsra. A VII. ötéves terv és a középtávú terv'fejlesztési súlypontjaival a szeéve^ett dolgozók is egyetértenek — közölte a titkár —, de erőteljesebben kell fejleszteni a szolgáltatásokat. a helyi közlekedést, a községek és a város közti forgalmat. A szakmaközi bizottság szerint az egy műszakos oktatás bevezetésére hamarabb kell sort keríteni., mint 1990-ben, az általános iskolát hamarabb kellene felépíteni. Üj művelődési ház építése helyett pedig a jelenlegi jobb kihasználását ajánlották,' s inkább a tanuló fiatalok iskolai étkeztetésének, a sportolásnak, a napközi otthonos ellátás kulturáltságának javítását tartották előbbrevalónak. Egyébként is a könyvtári hálózatot kell előnyben részesíteni — állapították meg, mert a könyv lesz a jövő művelődési eszköze. Sok az OTP-Iakást megfizetni nem tudó fiatal pedagógus és más jogos lakásigénylő. Épüljön több bérlakás — hangzott az ajánlat. Az igények oldaláró! senki sem vitatta az állásfoglalás jogosságát. De hol van minderre a pénz? — kérdezték a titkár felé fordulva, s a tanácstagok az eredeti javaslat rangsorolását vették védelmükbe. A szavazás is e mellett döntött, de azzal a kitétellel hogy a tervet időszakonként felülvizsgálják, s ha meglesz a szakszervezeti javaslat fedezete, akkor ismét tárgyalnak róla. Kisebbségben maradni nem presztízsveszteség. Becsületes részvétel a terv megalkotásában — meggyőződés szerint, így a helyes. A szakszervezet továbbra is -tartja az álláspontját, de segíti a jóváhagyott terv megvalósítását is. ^Péntektől péntekig — Gyermekhangok. Szombat délelőtt ismét kivételes zenei élményben lehet része a József Attila Művelődési Központ közönségének. Pest megye legjobb úttörőénekkarai lépnek színpadra, délelőtt 9 órakor az Éneklő ifjúFigyelemre méltó eredményekért Kitüntetett közösségek A május 1-i ünnepségek idején egy számunk kimaradt. Ezért csak most tudjuk tájékoztatni olvasóinkat a jó eredményt elért ■ kollektívák elismeréséről. Az Alagi Állami Tangazdaság dolgozói örömmel értesül tek arról, hogy munkájuk elismeréseként miniszteri dicséretben részesült vállalatuk. Az OTP dolgozói a Kiváló Fiók kitüntetés birtokosai. A Bőripari Kisszövetkezet a megyei szövetkezetek közti munkaverseny eredményeként a KISZÖV elnökének dicsérő oklevelét kapta. Hasonló elismerésben részesült a Duna- menti Építőipari Kisszövetkezet gárdája is. Gazdaságból a hivatalba Pályán szerezte a tekintélyét A hangulat derűs körülötte. Egyénisége megnyerő. Ügy látszik, hogy a közvetlen környezetében elfogadták a tanács új sportfelügyelőjét. Fritz János két hónapot töltött el ebben a beosztásban. — Honnan érkezett, mi vonzotta erre a pályára? — Az Alagi Állami Tangazdaságból jöttem. A tanult szakmám mezőgazda- sági gépészmérnök. A sport viszont mindig vonzott. A VSE-ben atlétizáltam, s még a közelmúltban is ed- zősködtem, csak úgy. mellékesen. A megvei sportfelügyelőség hozzájárult, hogy az idei tanévben még én foglalkozzak a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola sporttagozatának az atlétáival. A 73-as és a 74-es korosztályhoz tartozókat edaem, vagy huszonöt gyerekkel foglalkozom. A szimpatikus megjelenésen kívül másik nagy előnye Fritz Jánosnak, hogy kétéves kora óta . dunakeszi lakos. Személyes ismerősként köszöntik a város és a környék sport- egyesületeiben, a közös sportteljesítmények erősítették barátságait, növelték tekintélyét. A hivatalból persze ennek ellenére is sok mindent másként lehet látni. Szókimondó ember lóvén, így foglalja ösz- sze az első benyomásait; jól és kevésbé jól működő egyesületek találhatók ezen a környéken. A jók közé sorolja a gödi és a fóti sportolók szervezetét. gyengének a DSE-ét. amely szerinte mindenképpen megmarad, csak talpra kell állítani. A lakótelepi sportegyesület nagyon hasznos szerinte. Karakó Sándor lelkes vezető. Kár. hogy túl sokat vállal magára Olyan elnökség kellene oda. amelyik osztozik a feladatokban, Több olvaa tömegsport-szervezetre lenne szükség, mint amilyen az LSE. A jelenlegi szervezeti keretek között körülbelül 1200 enfber sportol rendszeresen. Az egészséges életmód érdekében többen is megtehetnék. Más kérdés, hogy megvannak-e hozzá a feltételek. — Igen. Tünődiik el ezen Fritz János is. ősszel megpróbáljuk megismételni a nagyon hasznos futakeszi versenyt. A vállalati sport- feleiősök nagy szerepet vállalhatnának a versenyzők toborzásában. — Aztán — folytatja — akik kispályás labdarúgóbajnokságban vesznek részt, rendszeresen mozognak. C-sakhát szűk a kör. mindig ugyanazok az arcok láthatók. Megszólal a telefon. Sólymost László, a sakkélet szerveznie kér instrukciókat. Ezzel a sportággal nincs gond. — Talán a teniszt-kellene még összehozni — mondja ki hangosan a gondo'atot A felügyelő biztosan intézkedik is majd. ság találkozó alkalmából. Műsorukra a belépés díjtalan. Hétvége Királyréten. Kellemest a hasznossal kötik ösz- sze, a Börzsöny madárvilágáról tájékoztatják a szombati túra résztvevőit a Magyar Madártani 'Egyesület helyi csoportjának vezetői. A találkozó délelőtt 9 órakor lesz a királyréti autóparkolóban. — Motorvonatok. Érdekesnek ígérkezik Filip György mérnök előadása is, aki a MÁV kocsiparkjának 1990-ig történő korszerűsítéséről ad tájékoztatást 12-én, hétfőn 15 óra 45 perckor, a szocialista brigádok klubjában. Moziműsor. József Attila filmszínház, 11-én: A Baromfiudvar réme; 11—13: A tenger zamata; 14: Hajókkal a bástyák ellen. Vörös Csillag filmszínház. 9—11. (délután): Fe! a cseresznyefára; este: Kik villám; 12-én: Parázs. 15-én: Nehéz fiúk. — Könyvtárak. Befejezéshez közeledik a Kossuth utca, Kölcsey utca sarkán álló könyvtár útépítése. A városi könyvtár ideiglenes épületéből megkezdték az átköltözést. Emiatt a könyvkölcsönzés szünetel. Az új könyvtár megnyitására május 28-án kerül sor. A kölcsönzést május 29-én kezdik meg. Az oldalt Irta: Kovács T. István Fotó: Erdösi Ágnes