Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-24 / 121. szám
1986. MÁJUS 24., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP 9 Asperjän György: Az oroszlángondozó R uhástul nyúltam végig a vidéki szálloda a gyón strapáit, gödrös heverőjén Az őszi nap késő délutáni sugarai nehezen törtek át a portól elszürkült függönyön. Reménytelennek hatott a helyiség. Az egész napi szaladgálás után elcsigázott voltam, mégis riasztott a gondolat, hogy az estét a nehéz szagú szobában tölt- sem. Próbáltam elaludni, de nem sikerült. Eszembe jutott, hogy délelőtt TESTVÉREK plakátot láttam az utcán, valamilyen cirkusz szerepel a városkában. Még az is jobb, mint ez a szoba. Felvettem a cipőmet, megmostam az arcomat, és elindultam, hogy megkeressem a látványosságot. Jegyet könnyen kaptam. Többnyire csak gyerekek meg suhancok szé- delegtek a ponyvasátor körül. Az előadás csak egy óra múlva kezdődött, nézelődhettem kedvemre. A foltozott cirkuszi sátor körül ólálkodtam, ott sorakoztak az állatok ketrecei. Éppen kezdődött a produkció előtti etetés, nehogy az állatoknak az idomárra támadjon kedvük. Egy fiatalember véres, büdös húsdarabokat osztott az oroszlánoknak. Váltig benyúlt a rácsok között, úgv dobta be a húst. A hím oroszlán nehézkesen, álmosan mozdult. A fiatalember megszokottan nyugtatta: — Na, Ali, egyél, ne produkáld magad ... Ha Alinak éppen úgy hozza a kedve, hogy produkálni kívánja magát, azt hiszem, bánhatta volna a fiatalember fél karja .. — Nem fél? — szólítottam meg. — Mit keres a vadállatoknál? — ripakodott rám. — Tessék innen elmenni! A hang, s az ember Is ismerősnek tetszett nekem. Megreszkíroztam hát: — Kastanka. te így esztergálsz? Ö is megismert: — A fenébe! Te vagy az? — kérdezte, s keményen megszorította a kezem. — Hogy kerülsz ide? — Ne hülyéskedj, én még csak valahogy, de te?! Ha emlékezetem nem csal, vasesztergályos vagy. és most némileg veszélyesebb munkára adtad a fejedet — próbáltam humorizálni. — öreg. kivénhedt állatok ezek — húzta el a száját egykori tanulópajtásom — Nem lóhús. hanem tejbe- papi kellene nekik, de hát attól nem tudnának ordítani, márpedig az fontos. hogy jeges borzongás t'utkárnz- zon a hátakon... Különben, uram, cirkuszi állatgondozó vagyok, tisztelettel. Sose hittem volna, hogy Kastan- kából egyszer az életben oroszlángondozó lesz. Már ezt a csúfnevet is azért kapta tőlünk, mert mindig olyan tedd ide-teddoda szerencsétlennek ismertük. Még az ötvenes években, ipari tanulóidőnkben láttunk egy szovjet rajzfilmet, abban szerepelt az elesett, minden bajt megtaláló, s hősiesen mindig újrakezdő, és végül győzedelmeskedő kiskutya, Kastanka. És Kastanka pontosan olyan volt, mint a mi osztálytársunk. Kastanka nem most szerezte nekem az első meglepetést, ö. akiről azt hittük, hogy soha az életben nem mer majd szóba állni egy nővel, mindannyiunk közül elsőként nősült meg, mégpedig romantikus viharokkal övezve, s szülői engedéllyel, tizenhét évesen. Az ara egy nála majdnem kétszer idősebb, kétes hírű darusnő volt az üzemünkből. Mi tagadás, mindannyian ácsingóztunk utána, de valahogy egyikünk se akarta feleségül venni. Hülyének tartottuk Kastankát, és tulajdonképpen pokolian irigyeltük, mert Jutka, a darusnő eleve arra született, hogy a kamaszok könnyen beteljesíthető álma legyen. Kastanka elköltözött a munkásszállásról és azóta nem is láttam. — Mindjárt végzek az etetéssel, és a kezdésig dumálunk — mondta. A cirkuszi kocsiban rend és tisztaság. Odakuporodtunk az asztalkához. — Hát mesélj! — mondtam. — Miről? — Ne hülyéskedj már! Mintha nem volna miről! Na jó, mondjuk arról, hogy miként keveredtél ide. — Nézd csak, ti engem mindig lükének tartottatok. Ne akarj most meggyőzni az ellenkezőjéről; igenis, valami tökkelütött alaknak, azért is adtátok azt a Kastanka nevet. Teljesen elfelejtettem már, csak most, hogy szóltál, jutott eszembe... Hát szóval azt hittem, inkább álmodozó vagyok. Például soha nem akartam vasesztergályos lenni, csak úgy hozta a sors. Hogy mi akartam lenni? Ezt, pajtás, még ma sem tudom. Keresem a helyem, vagy másként azt az állapotot, amelyben kellemesen erezhetem magam. — És most megtaláltad? — kérdeztem, és kese, megfogyatkozott haját, húsos száját, nagy orrát néztem. — Az majd elválik. — Mondd csak, az a hirtelen házasság is azért volt? — Talán. Azt hittem, ha megnősülök, .valami olyan változás következik be, ami alapvetően mássá tesz. Komollyá, vagy valami ilyesmivé. Sokszor gondoltam arra, milyen jó volna, ha valami borzasztó csapás érne, mondjuk meghalna egy közeli rokonom, vagy mit tudom én, ami aztán megkomolyítana ... Nem is megkomolyítana, hanem egyszer és mindenkorra erőssé, viharállóvá tenne. Hát a házasságom ilyen volt. Jutka csak az előző férje miatt, dacból jött hozzám. Durva, iszákos állat lett belőle. Egyszer úgy megvert, hogy kórházba kerültem. Elváltunk, és akkor megfogadtam, hogy, mindent újrakezdek, mindent elölről. Mindent a legelején! Ehhez ott kellett hagynom a szakmát, hiszen mindig zrikáltak. Hallottam ott a kórházban, hogy kertészt keresnek. Vidéki vagyok, értettem némiképp hozzá, hát ottragadtam. De a fene ismerte a különböző magokat, hagymákat! Csak úgv vaktában elriug- gattam. elvetéltem mindent. Olvan tarkabarka lett a kert, hogy olyan még nem volt. Mint valami őstele- vény Nekem tetszett, de hát. . . Mégis felmondtak... — nevetett. — Vagyis a kertészkedés nem éppen neked való — szóltam közbe, és vele nevettem. — Elhatároztam, otthagyom Pestet, és vidékén próbálok új életet kezdeni. Először az erdógazdasagban helyezkedtem el favágónak. Elképzeltem. milyen isteni, amikor a hatalmas fák recsegve-ropogva kidőlnek a fejszecsapasoktól Egyetlenegyszer sem emeltem fel a fejszémet, és maris baleset ért. Az első napmi a gazdaság épülete mellett egy nagy öreg fát kellett kötéllel elrántani. hogy arra dőljön, amerre mi akarjuk, ne az épület, ablakaira. Már dőlt. és én megbotlottam, elestem, a fa koronájának néhány vastagabb ága megcsapott. Bordatörés, zúzódások. Amikor fölépültem, nem volt kedvem többé a fadón tögetés- hez. — Hát hallod, tényleg szerencsétlen vagyl — Ez csak a látszat. Tulajdonképpen rendkívül szerencsés alaknak tartom magam, mert újra tudom kezdeni az életet, szinte az alapoknál — Látod — mondtam komolyságot erőltetve —, szerintem éppen ez a baj. Nem kell mindig újrakezdeni, s főként nem az alapoknál. Az is megoldás, ha folytatod, amit elkezd- tél. És a kudarc ellenére is megpróbálod a célt elérni. Elbiggyesztette a száját. — Na, ez nekem nagyon bölcsen hangzik — mondta. — Túl bölcsen, mert nem ez a fajta vagyok. Nekem meg kell keresni a nyugalmi állapotot, s ott majd meggyökerezem. — Akkor nem szóltam semmit. Folytasd! Hol és hogyan akartál meggyökerezni ? — Elmentem egy téeszbe fogatos- nak. Meg is nősültem megint Onnan, a faluból vettem el egy lányt. Négy hónap múlva gyerekünk született. Egyszer azután ott találtam a főagronómust, akinek otthon is volt három kőiké. Nagy darab, csontos pali volt, de azért nekimentem, mert úgy kívánta a férfibecsület. Alaposan eltángált. Otthagytam őket. boldoguljanak, ahogy tudnak. Egy szál öltönyben szálltam vonatra Próbálkoztam aztán sok mindennel, de semmi se felelt meg. Valahogy mindig szerencsétlennek bizonyultam. Aztán idejöttem a cirkuszhoz most tavasszal, persze, nem pusztán gondozónak. Az a tervem, hogy állatszel ídilő leszek Érted? Ogv érzem, ez felelne meg nekem a legjobban. — Csak aztán vigyázz, ne tedd a fejed az oroszlán pofájába, mert a mi Íven szerencsés vagy, még benne marad. De nem folytattam, mert úgy láttam, kicsit megorrolt. — Ez a pálya tényleg nekem való — erősködött. — Az állatszelíditővel együtt^’már gyakoriok is. Rendkívül tehetségesnek tart, úgy figyelnek rám az állatok, mintha értenék, mit mondok. Nem adok neki egy évet, és látsz a porondon. C söngettek. Kezdődött az előadás. Elbúcsúztam egykori cimborámtól. A szünet után fáttam ismét. A védőrácsot sefített összeszerelni. Az állatok lomha mozdulattal csörtettek be. Ugráltak, gerendán mászkáltak, ordítoztak, és néha az állatszelídítő ostora felé kaptak. A szám végén felhangzott a taps, majd gyorsan szétszedték a rácsot. Kastanka lapáttal, seprűvel jött a porondra. Öt figyelte az egész közönség, pedig ez még nem is volt az igazi produkció. Szepesi Attila: A madárember háza itt lakott ő a horgas ismeretlen gyerekkorod szava-slncs mágusa kezében kakasfej hajában kiflihold vonult a tenger-éjen át mezítlábas csavargó vendége volt egy görbe szék egy tört palack a legendához épp elég több limlomot arcához miért szelfditene körülveszi a lombzúgás a pnszta űr farsang-éj éjnél éjebb éjszaka betemetett kutak beszéde faliórák beszéde kakukk kakukk tél-nyár forró tengerek évszaka világomlások évszaka törött tükörben nap sfit bull a hó de mióta lakatra zárták a szélcibálta ablakot az erdőhang elnémult benned nincs aki az időt kimondja Mátyás Ferenc: Mint a fű Egyszerű vagyok, mint a fű, gyermekmosolyban a derű, mint a kő, olyan hallgatag, s akit a föld már betakart. Előre kalapot emelek, abogy a falusi öregek, s mint aki végleg elköszönt, szememben nincs könny, se öröm. Kész van az utolsó szüret. — s miként egy ledőlt feszület, unott látvány: enyészet várja, föltámadás nincs a sárban. Értelem, hozzád menekülök, lehessek a féregnél különb, s az ítélettől, jaj. ne féljek, ha a világ végéhez érek. Győri László: Váza Az idő a mindenségbe téve, hűvös, friss vizébe. A mindenség meglökődik, csattanva szétfröcskölődik. Cserepeit illesztgetjük, összeforr-e, nézegetjük, de végtére kidobódik, a semmibe hajítódik. Országhegyi Károly: T ükörképemnek Olyan vagy mint hóba pöckölt cigaretta vegén a pislogó parázs. Tested melegétől olvad a hó, víz gyöngye gurul, ám ez a gyöngy gyermeked és gyilkosod egyben. Elhamvasztja tüzed. Mester Attilái Végül kipereg Végül kipereg tábom alól ez a vándorló szélfútta táj, Kapaszkodnék bodzába, akácba, gyökereznék földjébe, hiába, nem tart meg. Ez már nem az a homok. Abban vaskés volt. griffes-lndás nyeregcsat, konok koponyák, ebben műanyag tenyészik, pusztithatatlan, mint a rák, Nem ez már nem az homok. Meztelen talpam kagylónyomát nem őrzi már csak az a másik csak az a seholsincs malom zakatol bennem halálig, — ez a mostani csak forog. Deák Mór: Kát az évek csak múlnak múlnak nincsen már fénye a múltnak a jövő kúttá mélyül az évek kútba hullnak sose maradtam kívül csak mint a vizbefúltak hajamban hínár béka éveim hordaléka gyerekként megdermedtem valaki jár a kútra ráhajoi újra s újra mi lesz ha visszaretten? Tanyai csendélet Jóba Éva rajza
