Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-16 / 114. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM 1986. MÁJUS 16., PÉNTEK Párbeszéd a lakossággal Maguk döntenek milliók sorsáról Részleges locsolási tilalom A hét elején két helyen — a Petőfi Sándor Művelődési Házban és a 3. Számú Általános Iskolában — tartottak falugyűlést Gyomron. A nagyközségi tanács vezetői tájékoztatták a jelenlévőket a VII. ötéves terv elképzeléseiről, a településfejlesztési célkitűzésekről. Ugyancsak falugyűlésre várják ma, pénteken este hat órakor a falusi iskolába a településrész választópolgárait. Gál Ferencné, a gyömrői nagyközségi tanács elnöke a művelődési házban vett részt a falugyűlésen. — Jó hangulatú fórum színhelye volt a művelődési ház, valamennyi hozzászóló kritikusan értékelte a meglevő gondokat, problémákat. A VII. ötéves tervben községünk tovább gyarapodik. Kiemelkedő jelentőségű lesz az 1. Számú Általános Iskola 12 íij tanteremmel való bővítése, amelynek befejezési határideje 1987. szeptember 1. Mivel a Pest Megyei Tanácshoz benyújtott céltámogatási pályázat értelmében csak jövőre kapunk jelentősebb összeget, kénytelenek voltunk hitelt felvenni. hogy az építkezés dinamikáját biztosítani tudjuk. Településünk lakosságának többsége megszavazta az évi 600 forintos településfejlesztési hozzájárulást, amelyet az iskola és a hozzá kapcsolódó tornaterem építésére fordítunk. El kell mondanom, hogy az első félévre esedékes 300 forintot június 30-ig lehet befizetni, a második — esedékes — részt pedig szeptember 15-ig. Kérünk tehát mindenkit, hogy idejében tegyen eleget a teho- beifizetési kötelezettségének. — Lesz tehát tornaterme is Gyömrőnek? — Az új iskolai tantermek építésének befejezése után folytatódik a munka a Szabadság téren. Elképzeléseink szerint egy 20-szor 40 méter alap- területű tornaterem építésére lesz lehetőségünk, amely mindenféle labdajátéknak otthont adhat. Szeretnénk a VII. ötéves terv végére befejezni és átadni a tornatermet is. Befejeződik a Halászkert Étterem bővítése és felújítása, ahol ezerkétszáz adagos konyha is tető alá kerül. Minden híreszteléssel ellentétben, a Táncsics Mihály utca teljes felújítása is megtörténik majd a tervidőszak végéig. Az öregfaluban befejezzük a villamos hálózat rekonstrukcióját, és még sorolhatnám tovább a megoldásra váró feladatokat. — Miről beszéltek a hozzászólók a falugyűlésen? — Felhívták a figyelmünket arra, hogy több vendéglátó egység nyitását ne engedélyezzük a községben, így is van belőlük elég. A fák védelmében is szót kértek többen, megemlítve a közelmúltbeli rongálásokat a fiatal csemetéken a Táncsics Mihály utcában. Sokan kifogásolták, hogy a belterületen a megengedettnél gyorsabban hajtanak a járművek, veszélyeztetik ezzel a gyalogosok testi épségét. Né- hányan kétkezi munkájukat ajánlották fel a belterületi utak rendbehozására. Szó esett arról is, hogy jó lenne, ha az idén nem ismétlődne meg a tavaly nyári krónikus vízhiány a községben. Itt szeretném elmondani, hogy május 15-től elrendeltük a részleges locsolási tilalmat, amely szerint reggel 5 órától este 11 óráig tilos a vezetékes vizet locsolásra használni. Szabálysértési eljárást indítunk az ellen, aki megszegi a rendelkezést. Ugyancsak biztató az, hogy a tervidőszak végén — megyei támogatásból és saját erőből — 1 ezer köbméterrel bővíthetjük a jelenlegi vízbázist. Szeretnénk 1990-ig megalakítani a csatornatársulatot is. Az Erzsébet-telepi falugyűlésen Gulyás László vb-titkár képviselte a tanácsot. — Csaknem kétszázan vettek részt ezen a fórumon — mondja a szakigazgatási szerv vezetője. Nehezen lehetett megértetni az emberekkel, hogy csak a legszükségesebbre tudunk pénzt fordítani. Arról van szó, hogy az Erzsébet-te- lepieknek és az öregfalunak 2—2 millió forintot szánunk ebben az ötéves tervben. Az a célunk, hogy a lakosság döntse el, mire fordítsuk ezt a pénzt. Az Erzsébet-telepen — elképzeléseink, szerint — a Nefelejcs és a Bimbó utca sarkán szeretnénk egy kis ABC- áruházat építeni. A fennmaradó pénzből — a Rákosm,ezeje Tsz segítségével — kívánjuk rendbehozatni, járhatóvá tenni a bekötőutat. A Petőfi-te- lepeik ellenálltak sokáig, ők csak az út felújítását sürgették. az ABC-építést el akarták vetni. Végül kompromisz- szumra sikerült jutnunk a párbeszédben, így marad az eredeti elképzelés. Ügyelet Gombán. Bényén és Káván: dr. Nagy Márta (Káva, tanácsháza), Gyomron: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. 62., telefon: 70.), Maglódon és Ecseren: dr. Körmendi Csaba (Maglód), Monoron, Monori-cr- dön, Vasadon, Csévharaszton és Péteriben: központi ügyelet (Monoron, a rendelőintézetben), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon, Üri- ban és Mendén: központi ügyelet (Sülysáp, Losonci u. 1., telefon: Sülysáp 50.), Üllőn: dr. Balázs László, Vecsésen: központi ügyelet (a szakorvosi rendelőben, Bajcsy-Zs. u. 63.). Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a János utcai, az üllői és a gyömrői. Fogorvosi ügyelet: szombaton reggel 7 órától 13 óráig Monoron a szakorvosi rendelőben, a vecsési és üllői betegeket 8-tól 13 óráig a vecsési szakrendelő fogászatán látják el. Egyéb időpontban, tehát szombaton 13-tól hétfőn reggel 7 óráig: Budapesten a VIII. kerületben, a Szentkirályi utcai szakrendelőben. Állatorvosi ügyelet: dr. Kövesy Attila Vecsés, Halmi-telep. Beteg állatok bejelentése: szombaton reggel 8-tól 13-ig Monoron, a főtéri gyógyszer- tárban, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. — És a falusiak mit akarnak a 2 millió forintból? — Az ottani tanácstagok véleménye szerint a Bajcsy-Zsi- linszky utat kellene szilárd burkolattal ellátni az Üllői utcától a temetőig. Ezt visszük a mai falugyűlés elé, de várjuk az érintettek véleményét is. Reméljük sokan eljönnek a falugyűlésre a 2. Számú Általános Iskolába. A VII. ötéves tervről tárgyal majd többek között május 22- én csütörtökön délután 2 órakor a gyömrői tanácsülés, amelyet a Ságvári Endre Úttörőházban tartanak. A tanácsülés nyilvános, azon bárki részt vehet és véleményt nyilváníthat. A tanács vezetői ezúton is kérik a felnőtteket, hogy minél többen jelenjenek meg a tanácsülésen. A párbeszéd a lakossággal tehát folytatódik. Bízhatunk benne, hogy a testület olyan határozatot hoz a VII. ötéves terv ügyében, amely valamennyi gyömrői lakos véleményével és érdekével egyezik. Gér József Pilisen Makrancos királylány A Makrancos királylány című mesejátékot mutatják be május 15-én, pénteken 16 órakor a pilisi Móricz Zsigmond Művelődési Házban. A belépődíj: 16 forint, jegyek elővé- tel-beni valamint a helyszínen kaphatók. r Ejféli eszmecsere Kis ablakból is színes a világ Csikorognak a fékek, a szerelvény megáll a vasútállomáson. Leszállók nagy pakkommal. Üllőn vagyok. Még nincs húsz óra, hazaérhetnék az esti tévéfilmre. Azonban eszembe jut a reggeli fogadalmam, hogy megnézem az az ember ül-e még a pénztár ablakában, akit már máskor is annyiszor láttam ott. !:!!: A forgalmi iroda előtt, a díszkerítésen belül megállók egy kicsit. Bent az ablak mögött valóban az ül, akire számítottam. Negyvenesnek látszó, rokonszenves arcú nő. Bár sokat nem látni belőle, mert a matt üvegtáblákból összerakott ablak, s keretei, rácsai nagyon takarnak. Le kell hajolni a jegykiadó kis ablakhoz, hogy jól kivehessen) vonásait. Meglepődik, amikor mondom, hogy egy éjszaka dolgozó emberrel szeretnék beszélgetni. A pénztáros nem érti, hogy miért éppen őt választottam. Mondom, éppen azért gondoltam rá, mert hétköznapi, ^háttérmunkát” végez, csendben, észrevétlen, az emberek nem is tudják, hogy milyen fontos is ő az életükben. Megszokták, hogy beadják a pénzüket a kis ablakon, jegyet kapnak érte és a visszajáró kisebb címletű bankót, aprópénzt számolnak le a tenyerükbe, s aztán ki-ki megy a maga dolga után. Végül enged az unszolásnak, de mennie kell az ügyeletes forgalmistához, hogy az engedélyt adjon a beszélgetéshez. A forgalmista szabódik. hogy az illetékes felsőbb vezetőkkel meg kellene beszélni a dolgot, de neki semmi kifogása az ellen, hogy egyébként kitűnően dolgozó munkatársa beszéljen önmagáról s hivatásáról. Aztán végül is minden elrendeződik, s Klibán Henrikné beinvitál a pénztárhelyiségbe, hogy ugyanazt s ugyanúgy lássam a kis ablakon keresztül, amit és ahogyan ő immár kilenc éve. Mert korábban a MÁV Északi Járműjavítójában dolgozott, virágkertészként, tizennégy évig, majd ugyanabban a szakmában hat évig a Csepeli Autógyárban, s ott tanácsolták el a fizikai munkától, megromlott egészségi állapota miatt. S beszél a régi szép időkről a pénztárosnő, a KISZ-korról, amikor dicsérő oklevelet is kapott mozgalmi munkájáért, majd a háromszori kiváló dolgozói elismerésről, amelyek Digitális ellenőrzés közül egyet Csepelen kapott Tizenöt éve elvált, mondja, s nevetve teszi hozzá, hogy a vasútnál nem ért rá újból férjhez menni. Hatvannégy éves édesanyjával él odahaza Albertirsán. Nem könnyű a dolga az idős édesanyjával, mert négy éve beteg volt, s azóta nem dolgozhat még a háztartásban sem, s bizony rendesen ki kell szolgálnia. De ezt nem panaszképpen mondja, hiszen már jó ideje az az élete egyik értelme. hogy édesanyjának szép öregséget biztosítson. De jut azért néha idő hobbira is, kö- tögetésre, horgolásra, olvasásra, s egy kevés az alvásra is. — Miért s hogyan lett pénztáros? — kérdem tőle. — A kertészkedést abba kellett hagynom egészségi okok miatt, s harmincnégy évesen kellett új szakmát tanulni, a pénztárosságot. Nagyon féltem eleinte ettől a munkától, unalmas, monoton papírmunkának hittem. De nem az!... Igaz. legtöbbször csak kezeket, néha arcokat látok a kis ablakban, de ha közelebb hajolok, s figyelmesebben kinézek, kiderül, az „egyforma” emberek nagyon is érdekesek. A kezek, az arcvonások, a ruházat, a testtartás, ha megszólalnak akkor a hangsúly, mind-mind életekről, emberi sorsokról beszélnek nekem. Olykor szóba is elegyedem egy-egy utassal, ismerőssel vagy idegennel, sajnálom őket, ha hajnalban vagy éjszaka fáznak, eláztak az esőben, álmosak, fáradtak, gyűröttek, morcosak, de tetszenek, ha jókedvűek. Máskor csellengőkét veszek észre a váróteremben. Többnyire ismerem őket, s tudom, hogy ki miért nem ment még haza: otthon összeveszett az asszonnyal, vagy kicsit többet engedett le a torkán az elégnél, s olyankor nem akaró- dzik belecsöppenni a családi perpatvarba. Volt olyan, hogy csak őgyelgő, unatkozó fiatalok koptatták a cipőjüket fel s alá járva a váróteremben, amikor mozinak, diszkónak már régen vége lehetett. Olyankor elbeszélgetek velük, s hazaküldöm őket, s ami az érdekes, hogy szót is fogadnak — válaszol hosszan, színesen a kérdésre a pénztáros. Majd ismét a múltról, a családról, jó és kevésbé jó testvérekről beszélgetünk, s úgy általában az emberi értékekről, szóval morális kérdésekről folyik tovább a szó. Közben elejti véletlenül, hogy nem is egyszer adott már kölcsön idegennek pénzt, hogy haza tudjanak utazni. Eddig még mindig megküldték postai csekken az adósságukat. sohasem csapta be, akinek hitelezett. A szakmától már kapott pofonokat is a sikerélmények mellé, de hát ez nyilván így van mindenütt. «■n (SÍI Éjfél felé fejezzük be a beszélgetést. Elköszönök, hazafelé van min gondolkodnom a fekete homályban, a nesztelen, hallgatag csöndben ... Aszódi László Antal Segélyek Sülysápon öt idős, rászoruló személy részesül házi szociális gondozásban, ugyanény- nyien kapnak kedvezményezett — térítés nélküli — étkeztetést. Huszonhatan rendszeresen -kapnak segélyt a nagyközségi közös tanácstól. Tavaly több mint 300 ezer forintot fordítottak rendkívüli szociális segélyekre, száz- nyolcvan-kétsz-er utaltak ki 1500-tól 2000 forintig terjedő összeget a rászorulóknak. Gyártás közben folyamatosan ellenőrzik, hitelesítésre előkészítik a különféle hőmennyiségmérőket, szelepeket a veesési Fer- roelcktrika Ipari Szövetkezet mechanikai üzemében. Óhegyi József részlegvezető — képünkön — a vecsési üzemben a forróvízmérőket teszteli a digitális rendszerű berendezésen (Hancsovszki János felvétele) Jegyzet Az élet mar igazolta A KISZ monori körzeti kül- ** döttértekezletén is jócskán esett szó a lakásgondokról, és nem csupán nagy általánosságban, hanem a segítség konkrét forrásait is megjelölve. A sülysápi küldött hozzászólását akkor külön alá is húztam a noteszemben — s azóta az aláhúzást maga az élet húzta alá még egyszer. — Nagyon jó lenne a körzetközpontban egy olyan iroda, ahol a kislakasépítés formaságait elintézhetnénk, megvásárolhatnánk a terveket, szakmai tanácsokat kaphatnánk. Rengeteg idő megy veszendőbe az utánjárással, amit az építkezők a gyakorlati munkára fordíthatnának, hiszen szabadságidejük bánja már az előkészületeket is, amik gyakran hosszabb ideig tartanak, mint a fal felhúzása ... Nagyjából — és egyebek között — ezeket mondta a fiatal küldött. S hogy igaza van, bizonyíték rá a napi gyakorlat. Mert építkezni szükséges — de hogyan is fog hozzá a körzetközpontban és környékén az ember? Beutazik Pestre. Felkeresi az irodát, ahol a kezébe nyomnak egy katalógust — ha nem volt olyan szemfüles, hogy előre szerezzen egyet és áttanulmányozza —, s izzadva próbálja öt perc alatt eldönteni, hogy melyik háztípus is lenne jó. Szakmai tanácskéréssel ne próbálkozzék, az iroda jelentős átmenő forgalma erre úgysem ad módot. Kérheti a típustervet, amiről rövid időn belül kiderül. hogy épp elfogyott, érdeklődjék a jövő héten. Akkor tehát újra ugrik egy nap szabadság.' És ez csak a legeslegelső lépés. Hol van még a többi formai elintéznivaló, a műszaki és pénzügyekkel egyetemben? Persze, aki építkezni akar, akinek építkeznie kell, az belead apait, anyait, és végül csak elintéz, csak lebonyolít mindent. De mennyivel köny- nyebb lenne a dolga, ha ehhez szervezett segítséget kapna, ha a körzetközpontban valóban létezne egy olyan iroda, amely a bonyolítást összefogná? Üzletnek sem lenne rossz, állítom, nem beszélve általános, mondhatni közérzetjavító hasznáról. LA ogy szükség lenne rá, azt már sokan észrevették, bizonyítja a KlSZ-küldöttér- tekezleten elhangzott hozzászólás is. Most már tehát csak annak kellene észreven- nie és lépnie, aki tehet is valamit.., K. Zs. Kulturális programok Ecseren pénteken 10-től nyitott ház, 16-tól nyugdíjasklubfoglalkozás, 17-től autóvezetői tanfolyam, 17.30-tól számítástechnika, 18-tól néptánc. Gyomron 11-től gyermektorna az óvodában, 18-tól a batik- szakkör foglalkozása az alkotóházban, a művelődési házban 17-től karate, 18-tól ifjúsági klubfoglalkozás, 19.30-tól Kovács Kati és an Universal együttes műsora. A strand kertmoziban 21-től: Nyomás utána. Gombán, az autós kertmoziban 20.30-tól: Földrengés. Maglódon filmvetítés a művelődési házban 16.30-tól és 18.30-tól: Piszkos ügy. Mendén 15-től röplabdaedzés és gitársuli, 17-től pingpong és MAFAk-gyűlés. Monoron a filmszínházban 18-tól és 20- tól: Elvarázsolt dollár. Sülysápon filmvetítés 18-tól: Nyomás utána. Úriban 14-től a modellező szakkör foglalkozása. Vecsésen 15-től úttörő helytörténeti vetélkedő. ISSN 0133—2051 (Monori Hírlap)