Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-15 / 113. szám
198(5. MÁJUS 15., CSÜTÖRTÖK Egyetemeken, főiskolákon Felvételizők A Művelődési Minisztérium tájékoztatása szerint az idén mintegy 42 ezren jelentkeztek a felsőoktatási intézmények nappali tagozatára; ezeken az új tanévben összesen 16 700 elsőéve« hallgatónak jut hely. A korábbi évekhez hasonlóan magas a tudományegyetemekre. . — leginkább a bölcsész és jogi karokra — pályázók' száma: az ELTE bölcsészettudományi karán például négyszeres, a szegedi József Attila és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészkarán két és félszeres a túljelentkezés. Nőtt az érdeklődés a közgazdasági és gazdasági jellegű egyetemek és főiskolák iránt is, így például a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egvetemre 15 százalékkal emelkedett a jelentkezők száma, ide jelenleg háromszoros a túljelentkezés. Érdekes, hogy az orvostudományi egyetemeken belül az idén az eddigieknél többen választották a fogorvosi kart, az agrártudományi egyetemek közül pedig a tavalyihoz viszonyítva jóval többen jelentkeztek a gödöllői egyetemre, a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetemre, valamint a Budapesti Kertészeti Egyetemre. Megnőtt az érdeklődés a mezőgazdasági főiskolák iránt is. A múlt évihez hasonlóan minden felvételiző összesen 120 pontot érhet el úgy, hogy a középiskolai eredmények alapján maximum 60 pontot vihet magával, s a felvételi vizsgáival további hatvanat szerezhet. A matematikából, fizikából, biológiából és kémiából felvételizők az idén május 19-én és 20-án írják meg a közös érettségi-felvételi dolgozatukat, a többiek június 23-án és 24-én írásbeliznek a felsőfokú intézményekben. A szóbeli vizsgák június 23. és július 7. között lesznek. Az egyetemek, és főiskolák július 15-ig döntenek a felvételekről, illetve továbbítják a jelentkezők átirányítási kérelmét. Az érintetteket írásban értesítik, az elutasítottakkal közük a felvételi vizsgán elért pontszámot, a döntés okát, valamint a fellebbezési lehetőséget. A fellebbezéseket, illetve a továbbtanulással kapcsolatos esetleges kérelmeket a felsőoktatási intézményekhez legkésőbb július 31-ig kell eljuttatni. Megmarad bennük a zene szeretete Gyermekkórusról — több hangon — Bizonyos — szólal meg Vajda Ferenc, a Százhalombattai 3. Számú Általános Iskola igazgatója —, hogy a kórus egyharmada tanulóinkból tevődik össze. Ennek nagyon örülünk, ám a gyerekeink ének-zenei képzettsége eléggé hiányos. Javít majd a helyzeten a szeptembertől induló ének-zene tagozat. Már az első osztályosok heti hat órában tanulják' a tárgyat. Remélem. ők is lelkes tagjai lesznek a városi kórusnak. Kulturális küldetés Űjszagú még a kultúra otthona Százhalombattán — fél éve működik. Ilyet az ember csak álmában lát: beton, üveg és egészen sötétbarnára pácolt fa csodálatos és arányos harmóniája a hatalmas épület. — Tizenöt évig vártam ezt a házat — jegyzi meg Takács Péter, a Barátság Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója, aki 1971 óta él és dolgozik a városban. Körbetekint a szobájában, követve a vendég elismerő pillantásait. — Az elmúlt hónapban harmincról nyolcvanhétre 'emelkedett a különböző kis közösségek — kluboknak, szakköröknek — száma. A gyerekkórus mindennapjai is megváltoztak; már ami a körülményeket illeti. — Tehát egyfajta kulturális küldetést szánnak nekik? — Lehet így fogalmazni — válaszolja. — Hiszen a gyerekek felnőnek és belőlük kerül ki a százhalombattai Liszt Ferenc Kamarakórus utánpótlása. Azonban ha elkerülnek a városból — mert tovább tanulnak —. akkor is megmarad bennük a zene szeretete —. s az igény annak művelésére. A Tavasz gyermekkórus alakulásának évszakáról kapta a nevét. Illik is rájuk, hiszen a próba után is vidámak, frissek és felszabadultak. Oláh Györgyi és Hodur Henrietta vezető egyéniségek. Györgyi a titkár. Henrietta a helyettese. — Még kicsi voltam 1978- ban. amikor a kórus megalakult! — emlékezik vissza Oláh Györgyi, aki nyolcadik osztályos a 3. számú iskolában. Negyedik éve énekel mezzoszoprán szólamban. — A kórustitkári megbízatás sok gonddal és felelősséggel jár — magyarázza. — Tegnap arról kellett határozni, hogy kik utazhatnak Görögországba. Hatvanból csak negyvenötén mehetnek. — Mit vettél figyelembe? — Nem egyedül döntöttem — néz a karnagyra —. Vera néni is segített, főleg az osztályzatok és az általános kórusmunka számít. — Tehát a tanulmányi eredmény alapján? — Nem egészen — szólal meg Henrietta —. azokat az osztályzatokat vettük figyelembe, amelyeket a dalok „fölmondásáért” kapunk. Komoly szavú kislány, tekintete mint egy vizsgáztatóé. Pedig még csak hatodikos. Harmadik éve kórustag. Ugyanabba az iskolába jár, mint társnője. Azonban ő zenét is tanul: öt éve zongorázik. ' — Az éneklést jobban szeretem — vallja be. Vera néni, Strauszné Könö- zsi Veronika, a kórus karnar gya közbeszól: — Minden szólamot tud. Ha valamilyen elfoglaltságom adódik, s később érkezem, mindig ő helyettesít. Még a próbát is rá lehetne bízni, nemcsak a beéneklést. A legnagyobb gond — Mi a kórus legégetőbb gondja? — fordulok a karvezetőhöz. — A minőségi utánpótlás — feleli. *— Sajnos, a legtöbb új tag kis hanganyaggal rendelkezik. a kottát alig ismeri. A hatvanból csak négy a fiú! És a nagy korkülönbség miatt kevés közös témájuk akad a gyerekeknek. — De hadd beszéljek az örömökről is — folytatja Strauszné. — Hiszen vannak sikereink. Az Éneklő"' ifjúság mozgalomba kétszer beneveztünk, készült rádiófelvételünk is. 1980-ban ezüst fokozatú minősítést kaptunk. Most, hogy a kórus átalakult, a repertoárunk is megváltozott. Ismét jelentkezünk minősítésre. Jó gárda ez — mondja —, az éneklésben nagyon együtt vannak. Egy ilyen ..kiskorú” kórusnál rengeteget számít a szüKívánság. Némi túlzással akár azt is mikrofonba lehetne mondani, hogy itt a Magyar Televízió, szerkesztette Búzáné Fábri Éva. Vicc ez, persze, de mint minden hasonló tréfálkozásban, ebben is meglehetősen sok az igazság. Ha ugyanis meggondoljuk, hogy ez a kettős nevű hölgy volt a szóban forgó műsor- szolgáltató intézmény legelső szerkesztője, s hogy amióta ebbe a beosztásába került, megszámlálhatatlanul sok programot hozott össze s készített ezekből újabb és újabb repetákat — hát ilyenformán az adások tisztes százalékán maradt ott a keze nyoma. Kolozsi Béla riporternek hála, ez a háttérdirigéns végre a kamarák elé lépett — pontosabban odatelepedett —, s egy bőséges órán át vallott arról, hogy miképpen lett őbelőle efféle pásztora, számadó juhásza a látni- és hall- gatnivalóknak. Szó ami szó, igencsak mesz- sziről kanyarodott oda a színészegyeztető, szerzőket bíztató telefonok mellé. Az a muzsikus család ugyanis, amelyben fölcseperedett, a Zeneakadémiára szánta s juttatta is be. Onnan, Kodály Zoltán, Kadosa Pál, Szabolcsi Bence és más kiválóságok szárnyai alól került át aztán a rádióhoz, majd amikor ott már jelesre vizsgázott a hangjegyes összeállítások gondozásából, következhetett a második, a máig tartó nagy szerelem, a televízió. ötlet ötlet után pattant ki a fejéből, az egyik általa ösz- szehozott esztrádot a másik revü követte, s közben felfedezett, kedvenc színészeit, operistáit újabb és újabb oldalukról mutatkoztatta be. Vetélkedőket indított útjukra, szilveszteri óévbúcsúztatókat remekelt. Mindezek után pedig — mint bevallotta, rádiós emlékei nyomán — kiötlötte a tévés kívánságműsort, amelyek immár zászlóként lobogtatják a nevét, nyilván egészen addig, amíg ott áll a Szabadság téren a székházzá avanzsált Tőzsdepalota. Szintén a mültllásodik fordulójához érkezett a Magyar Televízió V. nemzetközi karmesterversenye. Vezényel Komatsu Chosei. Japán. (MTl-fotó: Cser István) Váradi Hédi. ba révedés hangulata lengte át Váradi Hédi minapi dalcsokrát, amely az ... és most énekelek ... címet viselte. Egyrészt maguk az elzengett, eldúdolt nóták idézték a régebbi időket, lévén azbk zöme tíz, húsz, harminc esztendeje újrázott örökzöld; másrészt meg maga a főszereplő is olyan tárgyi környezetben mutatta magát, mint amilyenben mostanság már kevesebbet látható. Azok a színházi folyosók, színházi öltözők ugyanis, amelyekben lefényképezték, nem olyan mindennapos színterei ennek a korábban igen népszerű színésznőnek. Éppen maga panaszolta el ugyancsak a televízióban, hogy kedvét jelenleg nem a színházi feladatok megoldásában, hanem sokkal inkább a vidékjárásban, az iskolai szereplésekben leli. így hát az a beállítás, amely őt egy nagy alakítás utáni művészmagányban mutatta, falsnak tetszett, nem mondott teljesen igazat. Bizony, bizony, tíz-húsz esztendővel ezelőtt lett volna ez az önportré érvényes, nem pedig 1986-ban... Akácz László lök megértése, segítsége. Hárman tudtak időt szakítani a beszélgetésre. Két szék közt... — Minden igazi szülő örül annak, ha egy pedagógus megfogja ötven-hatvan gyerek kezét. és. válami szépre tanítja! *— jelenti ■ ki Halász Károlyné. a Dunai Kőolajipari Vállalat polgári védelmi előadója. Energikus, filigrán asz- szony. — S mindezt ott, ahol húsz évig még egy mozi sem volt. Hát persze hogy segítek. amit csak tudok! A nagyobbik lányom 16 éves, a kórusban megalakulása óta énekel. Szentesen kollégista, irodalom-drámai tagozatos osztályba jár. De minden hét végén, szombaton eljön Vera nénihez és átveszik a próbák anyagát. — A férjem a felnőttkó- rustoan énekel — veszi át a szót Boros Bertalanná, aki a Magyar Szénhidrogénipar! Kutató-Fejlesztő Intézetben dolgozik —, így hát természetes, hogy kislányunk is kórustag. Pedig csak másodikos. Sajnos a kicsiknek még nincs olyan rutinjuk a fellépésiben ... — Ezeknek a gyerekeknek?! — vág közbe Halászná. — Egy hadsereg ném tud úgy kiállni. Sebők Péterné, a kolléganője sem hagyja ezt szó nélkül: — Lelkesedésük mindent felülmúl! Ismerek egy kislányt, országos hírű kórusban énekel, de nem mondható el róla, hogy ekkora hitel, Borosné alig tudja befejezni: Van két menedzsere a Tavasz gyermekkórusnak, de az egyik Pesten lakik, a másik pedig itt. a művelődési házban dolgozik. Arra gondolok. hogy kettejüknek jobban össze kellene hangolni a szervezést. Legyen több a fellépés. Ismerje meg gyerekeinket az ország. Ebben egyetértenek. Ném hivatásos pártfogója is akad a kórusnak: a Dunai Kőolajipari Vállalat Braun Éva szocialista brigádja. Vezetője éppen szabadságon van, ezért Nagy Zoltánnét. a pénzügyi osztályvezetőt keresem meg, aki szintén briigádtag. — Több kisebb dologban tudunk segíteni a kórusnak — mondja Nagy Zoltánná —, például gyermeknapra kottákat ajándékoztunk. Amikor az olasz kisdiákok itt voltak, uzsonnával vártuk őket. Kórusunk olaszországi útja előtt apró kézimunkáikat készítettünk. hogy tudjanak odakint mit ajándékozni, Azonban kevesen lakunk Százhalombattán. Sok a túlóra, így nem jutunk él mindnyájan a hangversenyeikre. Csak elhivatottan Jó szakember Cseh Kornél- né, az MSZMP Százhalombattai Városi Bizottságának politikai munkatársa, aki a köz- művelődéssel is foglalkozik. Tizenöt évig tanító volt a 2. számú iskolában és éneket is oktatott. — Mindig nagyon fontosnak tartottam a gyerekkórus létét — magyarázza. — Figyeltem, kik a jó hangú gyerekeim. Akadnak azonban olyan alsó tagozatos pedagógusok, akik az ének tanításánál csak az elméleti anyaggal törődnek, s nem az esztétikai nevelést szolgálják. Nagyon elhivatott és érzelemdús ember az, aki az esztétikai szempontot is figyelembe veszi. Meggyőződésem, ha Strauszné tovább vezeti az énekkart, ilyen marad a szülőkkel való kapcsolata, s megvalósulnak az énekoktatással kapcsolatos elképzelések, akkor még magasabb szinten fog működni a kórus. Bár Körösi Jánosné, a városi tanács közművelődési előadója nem hallotta az imént elmondottakat, mégis szinte folytatja a gondolatot: — A gyermekkórus munkájával és teljesítményével nagyon meg vagyunk elégedve. Szeretnénk azonbán, ha a város lakossága nagyobb érdeklődést mutatna irántuk, s a koncertekre többen eljönnének. Vennes Aranka Heti eilmtegyzet Az elvarázsolt dollár Mm Zenthe Ferenc és Kern András Az elvarázsolt dollár egyik jelenetében Ötvös Csöpi, a „testület” megkövetelte fegyelmet folyamatosan rosszul tűrő nyomozóhadnagy folytatja ügyködését a szép Balaton kies észak- nyugati tájain. Az A pogány Madonna és a Csak semmi pánik! után most Az elvarázsolt dollár nyomába ered, nem túl sok fordulattal (nincs is sokra szüksége, mert a hamis dollárok előállítói sem nagyon fondorlatosak, inkább afféle piti magyar ügyeskedők, akik csak szeretnék, ha menők lehetnének). Fondorlatok helyett inkább fordulatokkal találkozunk a filmben — bár ezek egy része is régi jó ismerősünk. Több helyről is. Részint az immár sorozattá kerekedő Ötvös-sztorik letagadhatatlan (de letagadni soha nem is szándékolt) minta- és példaképeiből, a Pie- done- vagy más címszó szerint Búd Spencer-történetek- ből. Részint pedig magából a két előző Ötvös Csöpi opusz- ból. Persze az efféle ismerős megoldások megejnyebejnyé- zésével csínján kell bánni. Ugyanis a hasonló kaland- filmek egyik hatáseleme épp az ismerösség, az „aha, most megint ez meg ez jön”, meg az ,.ó, hát nem megmondtam!” ráismerésének nézői boldogsága. Az egyszer már kitalált figurák és cselekmény- fordulatok megváltoztatása csak hátrányos helyzetbe hozná a film(ek) nézőit. Amit már megszoktak, azon kár, s nem is illik módosítani. Pie- done attól hatásos, hogy éppen olyan, mint korábban. Legfeljebb a sztorik helyszínei és a körítést adó szereplők személyei változnak. Következésképp: Ötvös Csöpi, azaz Búj tor István is attól hatásos, kedvelt, a nézőt a moziba becsábító figura, hogy (most már, harmadik filmjében különösképpen) olyan, amilyen. Ügyesen megtartja néhány jól kitalált tulajdonságát. Nagydarab, mackós, bivalyerős, fanyar, vagányos humorú, érző- szívű, rokonszenves fegyelmezetlen, vitorlásmániás, a gyerekek és a részeges link életművészek kedvence. Ennyi mint karakter elegendő is. Csak szituációba kell helyezni ezt a figurát, s minden működik, mint a pinty. És ha még ott találjuk mellette Kardos doktort (Kern András) — aki mindannak az ellentéte, ami Ötvös Csöpiben megtalálható, akkor ennek a két figurának az egymáson keresztül-kasul folytatott ügyletei szépen elmozgatják a filmet. A mostanit is, meg a várható továbbiakat. Szeretném, ha a fentieket senki nem értelmezné fanyal- gásnak, fintorgásnak, fenntartásnak a filmmel szemben, melynek ezúttal Bujtor István nemcsak főszereplője, hanem írója és rendezője is (és az utóbbi. két minőségben sem kell szégyenkeznie). Egyszerűen bizonyos tényekről van szó, s ezektől (vagy épp ezek miatt?) Az elvarázsolt dollár még lehet kellemesen szórakoztató film. És az is. Az a fajta munka, amelyre épp a maga kategóriájában nagy szükség van — de sajnálatosan kevés igazán nézhető akad belőlük. Van a filmnek még egy érdekessége: a MOVIECOOP egyesülés gyártotta. Ez amolyan kisvállalkozásféle a filmgyártásban s Bujtornak e vállalkozás megszervezésében is főszerepe volt. Érdemes lesz figyelemmel kísérni, hogyan válnak be elképzeléseik, mert lehet, hogy ebből a vállalkozásból valami olyasmi is kl- kerekediik, amiből a magyar filmművészet más műfajai is hasznot (s nem csak financiális hasznot) tudnak húzni. Vad banda Sam Peckinpah, e film rendezője, két filmje révén nálunk sem ismeretlen. Az 1979- ben vetített Konvoj, s az egy évvel később a magyar mozikba került A pap, a kurtizán és a magányos hős (The Ballad of Cable Houge) jó benyomást keltettek. Igazi rendezői területéről azonban ez a mostani, 1969-ben forgatott filmje ad hírt a két éve, 59 éves korában elhunyt, indián származású Peckinpahnek. Öt tartják ugyanis az úgynevezett „másmilyen western” egyik atyjának, ha nem éppen a fő atyamesteréne’:. Mi is ez a „másmilyen western”? Először is: leszámol a Vadnyugat minden hamis romantikájával. E filmek hőséi nem félelem és gáncs nélküli lovagok az egyik oldalon, s fekete lelkű banditák a másikon. Nemes lelkű hősöket, önfeláldozó humanistákat, törvényt védő és tisztelő mintaállampolgárokat nem találunk köztük. Valamennyien törvényen kívüliek vagy a törvény áthágói, semmibevevői. Peckinpah öt-hat más ilyen filmjének hősei éppúgy, mint e másmilyen western többi filmjében. Aztán: a környezet, amelyben a hősök mozognak, nem kiglancolt vagy az untig ismert vadnyugati sablonok szerinti. Itt minden koszos, ócska, nyomasztó, mucsai, a híres sivatagokban semmi romantika, annál inkább az embert halálra kínzó vad természeti erőik fenyegetése. Az ismert deszkavárosok nem mutatós díszletek, hanem korha- dozó, roskadozó viskók. A lovak girhesek és ápolatlanok, a ruházatok elnyűtteik és bűzlenek a kosztól meg az izzadságtól. Az emberek agyonhajszoltak, mosdatlanok, primitívek. Szóval: ezek a filmek megpróbálják azt a vadnyugatképet visszaadni, amilyen ez a földrésznyi terület annak idején valóban lehetett. Inkább már naturalisztikusan, mint a realizmus elvei szerint. Másmilyen ezekben a filmekben a western nélkülözhetetlen eleme, a verekedés, az üldözés, a lövöldözés is. Ezeknek a korábbi tetszetős koreográfiája, esetleg humora, sőt, iróniája, eltűnt. A verekedés itt valóban életre-halálra megy, vérrel, csonttöréssel, dühvél. Az üldözés egyszerűen embervadászat, kíméletlen szívóssággal. A lövöldözések pedig olyan véresek, drámaiak, ugyanakkor értelmetlenek és visszataszítóak, mint amilyen minden hasonló akció lehetett (Molnár László Miklós A híres Vadnyugat című könyve sokat tud erről). Nos, a Vad banda ennek az új westernfilmnek az egyik legjellegzetesebb példánya. Takács István \
