Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-12 / 110. szám
Sok ezren a törökmezői békenapon - Nagygyűlés Szigetszentmikléson A dal, a tánc sem hiányzott tító energia más keretek között, például fegyveres konfliktus esetén, milyen rettenetes következményekkel járhat. A szónok utalt arra is, hogy a békét, a biztonságot csak politikai eszközökkel lehet megteremteni. A szocialista közösség az elmúlt 4 évtizedben mindenkor hajlandó volt az ebben való közreműködésre. A fegyverkezés területén a Szovjetunió például több mint 100 javaslatot terjesztett elő az említett időszakban. A szónok végezetül arról szólt, hogy az ENSZ az idei évet a béke esztendejévé nyilvánította. — A problémáktól korántsem mentes világunkban az elmúlt 41 évben volt annyi erő és hit az emberekben, hogy a viszonylagos békét megőrizzék. Es itt a tetten, a megőrzésen van a hangsúly, mert a békét akaró tömegek cselekvő jelenléte nélkül jövőnk bizonytalanná válik. Azé a jövőé, amelytől mi talán nyugodt öregkort, gyermekeink pedig alkotó munkával töltendő éveket várnak. Alig vonult le az elnökség a díszemelvényről, amikor ismételten felhangzott Dinnyés József jól ismert énekhangja, hogy újabb dalokkal politizáljon a béke ügyében, érdekében. Ezzel - tulajdonképpen a színes, színvonalas kulturális program is elkezdődött. Elsőként az építők Vadrózsák néptáncegyüttesének ünnepi műsorában gyönyörködhettek a nézők, de a közreműködők között ott volt többek között a szobi, zeneiskola ,.f£yp?zéne- kara, a szodi néptáncegyüttes, a Galgavölgyi férfikórus, a márianosztrai szlovák együttes, a Fóti Gyermekváros Folt együttese és még hosszan folytathatnánk a sort. Közben bemutatók és több sportágban alkalmi versengések tették teljessé a békenap programját. (Ez utóbbiakról, a sportversenyekről lapunk sportösszefoglalójában részletesebben is beszámolunk.) Törökmezőn ezen a hétvégen ismét sok ezer ember bizonyította jelenlétével békevágyát. A színes, tartalmas békenap megfelelő alaphangul szolgálhat megyénk soron következő hasonló eseményei számára is. Bódi István A megemlékezés után Dinnyés József politikai dalokat énekelt elemezte. És nemcsak azért, mert a nemzetközi helyzet, a különböző társadalmi rendszerű országok közötti együttműködés feszültségektől terhes, hanem mert a közelmúlt egyik sajnálatos eseménye is erre figyelmeztet. A Szovjetunióban, a csernobili békés felhasználású atomerőműben bekövetkezett baleset mindennél erősebben bizonyítja, hogy ésszerű megegyezés, együttműködés nélkül e puszA munka ünnepétől, május 1-jétől a győzelem napjáig, május 9-ig tartott a sziget- szentmiklósi napok színpompás eseménysorozata, amelyen a fiatal város lakói a kulturális, politikai, tudományos és ifjúsági rendezvényekig egész sor változatos programból választhattak. Az akciósorozat zárásaként május S-én este fáklyás felvonulásra gyülekezett Sziget- szentmiklós fiatalsága. A város három pontjáról indult el a menet, hogy egyszerre érkezzen a nagygyűlés színhelyére, ahol rhár színpadon állt a Népek Ba,rátsága zenekar és a közönség kórusától kísérve ismert forradalmi dalokat játszott. Az Erdei Ferenc Általános Iskola elől induló felvonulók élén katonazenekar haladt, amelynek játéka még -azokat is et térre csábította, akik nern látták a városszerte elhelyezett plakátokat. Így, mire elindult a menet, amelynek elaő soraiban haladtak a város párt-, állami és társadalmi szervezeteinek vezetői, a meghívott vendégek, közöttük Simon János, a Pest megyei pártbizottság osztályvezetője s a gazdálkodó egységek képviselői. A felvonulók derékhadát a helybeli és környező általános - középiskolák, szakmunkásképző intézetek diákjíai képezték, de mire három ©Idáiról elérte a teret a felvon jlök serege, már kis- gyermeíkes családok tucatjai is csatlakoztak a menethez. A madarak és a fák ünnepén legapróbbak Is jól érezték magukat Varess Jenő {elvételei Valöságos népünnepély színhelye volt vasárnap kora reggeltől Budakeszin a Vadaspark. Tegnap rendezték meg ugyanis a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete Pest Megyei Bizottságának szervezésében a madarak és fák napját. Mint Gáspár Hantos Géza, az Országos Erdészeti Egyesülés főtitkára megnyitójában hangsúlyozta, éppen nyolcvan esztendeje annak, hogy hazánkban először rendezték meg e napot, azért, hogy mindinkább ráirányítsák a figyelmet a természet védelmére. Napjainkban talán minden eddiginél nagyobb szükség van a természet védelmének propagandájára, s ezt jól szolgálta a színes, tucatnyi programmal tarkított rendezvény. Volt itt madártombola, a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság tucatnyi fajta madáretetőt és -odút kínált, de néhány forintért lehetett kapni hasznos kiadványokat a védelemre szoruló madarakról. A több helyszínen párhuzamosan zajló rendezvények között volt kutyabemutató, néptánc és citeramuzsika, MHSZ \ VaCasnark impozáns díszkapuját Szabó István fafaragó készítette modellező bemutató, csoportos gimnasztika. A nap folyamán több sétát is indítottak a környék kirándulóútjain, a bátrabbak lóra is kaphattak. A természet ínyencei szakemberek segítségével mehettek gombászni vagy madárlesre. Egész nap fórumokat, pol- beat bemutatókat tartottak az Országos Béketanács sátránál, és az érdeklődők videón nézhették a MEDOSZ kongresszusának eseményeit. A délelőtti megnyitó után először a madarak és fák napjának vendégei léphettek a Vadasparkba, azon az új kapun, amelyet Szabó István fafaragó mester készített és Tollner György, a Buda Vidéki Állami Erdő és Vadgazdaság igazgatója adott át. Nem lehetett lekésni a sportversenyekről sem, hiszen reggeltől estig a legkülönfélébb ötletes sporteszközökön próbálhatták ki erejüket, ügyességüket a részvevők. Pest megye egész sor termelőszövetkezete és állami gazdasága képviseltette magát a MEDOSZ nagyszabású rendezvényén, s így ez a nap egyben a környékbeli élelmiszer- és üdítőital-gyártók sikeres termékbemutatója is volt. M. K. A gyertyák éj a fáklyák a háború áldozatainak emlékét Idézték szágos Béketanács Ifjúsági békebizottságának titkára szólt arról, hogy napjainkban egyre inkább más hangsúlyt kap a békemozgalom. Mind több a kisebb csoportoktól, egyes emberektől elinduló kezdeményezés, bizonyítva, hogy egyre többen és többen döbbennek rá: a békéért minden embernek lehet és kell is tenni. Ennek egyik módja például a sorra alakuló békeközösségek léte, tevékenysége, amely új színt ad a hazai békemozgalomnak is. Emlékezetes pillanata volt a gyűlésnek, amikor kibontották azt a nagyméretű, világoskék zászlót, amelyet az elmúlt napokban, hetekben több mint négyezer ember írt alá a városban, békevágya bizonyítékául, s amelyet eljuttatnak az Országos Béketanácshoz is. Igaz, hogy fáklyás felvonulást rendeztek pénteken Szi- getszentmiklóson, mégis, amikor a győzelem napján a szabadságért, a békéért halt milliók emlékére felcsendült a hangszórókból Demjén Ferenc Gyertyák című dala, a fáklyák mellett százával gyúltak apró gyertyák és a sötétben a dal ütemére mozduló fiatalokat a hullámzó fények világították meg. A Népek Barátsága együttes műsorával zárult a sziget- szentmiklósiak szép, az értelemre és az érzelmekre egyaránt ható békedemonstrációja. Móza Katalin Iván Kornél, az OBT ifjúsági békebizottságának titkára mondott ünnepi beszédet Erdős! Agnes felvételei A békét követelő feliratú táblákat, plakátokat hozó részvevőket Tóth János, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára köszöntötte, majd Iván Kornél, az OrA törökmezői békenap hivatalos időpontja május 11. volt, de már előtte egy nappal sok százan felkerekedtek és az éjszakát a helyszínen töltötték sátrakban. Másnap, vasárnap reggel azután térzenére ébredtek. Nekik és a korán érkezőknek a szobi zeneiskola fúvószenekara szolgáltatott pattogó ritmusú muzsikát. Kilenc órától Dinnyés Józsefé, az országos hírű pol- beat énekesé volt a színpad, hogy megfelelő hangulatot teremtsen a 9.30-kor kezdődő politikai nagygyűlésnek. A színpad előtti téren, a gyülekező töftíegben közbén békét óhajtó plakátok, félirátok tűnték fel egyre nagyobb számban. Egészen apró gyerekek és a tinédzserkort már jóval túlhaladott felnőttek fejezték ki ily módon is békevágyukat Az országos békehónap megyei nyitóeseményét a magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Kovács Antalné, a HNF megyei elnöke nyitotta még. Többek között utalt arra, hogy a törökmezői ünnepség sok, Pest megyében ezután sorra kerülő kis- és nagygyűlés „előfutára”. Olyan eseményeké, amelyeken a békében élni és alkotni akaró, tisztességes szándékú emberek nyilváníthatják ki véleményüket. Talán soha nem volt az emberekben olyan erős a békevágy és soha nem voltak annyira egymásra utalva, mint manapság — ezt a gondolatot már az ünnepség szónoka, az Országos Béketanács titkára, Fodor István Fodor István, az Országos Béketanács titkára mondott beszédet. Mellette (balról jobbra) Nagy Sándorné, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának titkára, dr. Olajos Mihály, az MSZMP Vác Városi Bizottságának első titkára, Balogh I,ászló, a Pest Megyei Tanács elnöke, Halasi Márton, az Országos Diáksportszövetség főtitkára és Kiss Jenő, a KISZ KB tagja, a Pest megyei KlSZ-bizottság első titkára Fáklyák, gyért iák fényénél