Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-10 / 109. szám
B 1986. MÁJUS 10.. SZOMBAT Színházi levét, Közelmúlt, félmúlt Időben szembe kell néznünk a jelen (jelenünk) gr - problémáival, í 41^1 külöLnben’ ha megkésünk e szembenézéssel, a jelenből elkerülhetetlenül múlt lesz, és akkor már sok minden nem (vagy nem úgy) érvényesül az önvizsgálatból. Két újabb bemutató kapcsán is felidézhetjük ezt az ismert (de nem mindig észben tartott és érvényesített) tételt. Mindkét premierből ugyanaz a tanulság vonható le, bár a következtetések nem ugyanabból az irányból eredőek. Az egyik előadás a Vígszínházban látható. Mihail Bulgakov: Iván, a rettentő című komédiáját vitte színre Marton László rendező, igazán jól csengő nevű szereplőkkel: Tábori Nóra, Szombathy Gyula, Pap Vera, Miklósy György, s a bontakozó tehetségű fiatal Kaszás Attila és Méhes László. A darab nem ismeretlen a hazai nézők előtt. Vagy tizenöt éve játszották először, s mindjárt remek előadásban, a régi Katona József Színházban, amely akkor a Nemzeti kamaraszínháza volt. s a Major Tamást, Máthé Erzsit, Tö- röcsik Marit, Sztankay Istvánt felvonultató, Iglódi István rendezte produkció akkor valóságos felfedezésszámba ment, mind a darabot, mind Bulga- kovot illetően. Az Iván, a rettentő azóta többször felbukkant a magyar színpadokon — legutóbb (két éve) Veszprémben. Ez a furcsa, hol ironikusszatirikus, hol groteszk, hol abszurdnak tűnő komédia maga is megkésett munka. Többszörösen is. Bulgakov ugyanis maga is mintegy évtizeddel később írta meg, mint talán kellett volna. A darab, mely az időgéppel kísérletező fél- sze; feltaláló, Tyimofejev mérnök történetét meséli el a véletlenül működésbe hozott időgép okozta galibákkal, valamikor az 1920-as évek Moszkvájában játszódik. Bulgakov viszont a 30-as évek közepén írta, és 1936-ban vitte volna színre a moszkvai Szatíra Színhíz — ha a főpróba után be nem tiltják az előadást. Mai szemmel alig érthető, miért következett ez be, hiszen a darabban mindössze arról van szó, hogy a habókos feltaláló azt álmodja, hogy időgépe megidézi Rettegett Iván cárt, aki a 20-as évek Moszkvájának körülményei között igen furcsán viselkedik, és ugyanakkor a rettegett házmester, Runsa, visszakerül Iván cár korába —, ahol meg ő viselkedik furcsán. És az csak természetes, hogy Tyimofej álmában Iván cár Bunsára, a helyi kis rettegett zsebcárra hasonlít. Vagy hogy Iván épp azokat a bürokratikus visz- szásságokat nem érti, amit Tyimofejev sem ért — s a többi. s a többi. Ez ma már igen ártalmatlannak tűnő szatirikus ötlet —, de persze 1936- ban, az akkor éppen folyamatban levő különböző perek és letartóztatások idején, lehetséges, hogy mindez más akusztikával szólalt meg. Mindenesetre, ha ma ezt a maga korában is kissé megkésett (mert 1936-ban az 1926- ra visszautaló célzásokkal élő) komédiát színre visszük, kötelező megkeresni benne azokat a vonásokat, amelyek valamiképp a mi mai viszonyainkra is rezonálnak. Nevezetesen: kis házmester (vagy más magas funkciójú) cárocskák ma is akadnak. A tehetséges, de élhetetlen értelmiségi ma is kiszolgáltatott helyzetben van az ügyeskedőkkel szemben. A bürokrácia ma sem veszélytelen áldása életünknek, S a többi, s a többi. Ez persze nem azt jelenti, hogy stílustalan és direkt aktualizálásokba bocsátkozzon az előadás, hanem azt, hogy er,gedje érvényesülni Bulgakov szándékait a mai közegben is. Az viszont semmiképp nem megoldás, amit a Vígszínház követ —, hogy t. i. ezt a nagyon mulatságos, de nagyon elgondolkodtató komédiát valamiféle általános vígjátékként játsszák el. Jópo- fáskodás lesz a csipkelődésből, burleszk a groteszkből, kergetőzés az idősíkokkal való izgalmas játékból, harsánykodás az iróniából. Furcsa módon: az előadás stílusa így sokkal régebbi, sokkal megkéset- tebb — mert a félmúlt vagy a közelmúlt helyett a kortalan múltba utalja át a darabot —, mint amilyennek Bulgakov tulajdonképpen igen modern dramaturgiája megkövetelné. Hasonlóképp megkésett — s ezért nem a saját megfelelő időkoordinátájában megjelenő — a Thália Színház bemutatója. Itt Verebes István majd’ két évtizede írt. de egy 1981-es főiskolai vizsgaelőadást kivéve színre nem került komédiája, a Kettős ünnep szerepel a műsoron. Rendezője is a szerző. Ez eddig talán nem is lenne olyan meglepő, hiszen a magyar dráma és színház legeslegújabb évtizedeinek története éppen elég olyan műről és előadásról tud, amelyben hasonló időtartamú volt a megírás és a színrekerülés közti késés. Az már ritkább, hogy a szerző maga rendezze művét — de csak nálunk, mert ez a gyakorlat szerte a világban eléggé mindennapos. Annál meglepőbb, hogy ez a darab mára — noha önhibáján kívül — elavultnak, visz- szaköszönőnek, érdektelennek és öncélú szövegpoén-parádénak hat. A meglepetést' azonban nem más okozza, mint ez a sokéves megkésettség. Amikor ugyanis Verebes ezt a játékot megírta, a benne foglaltak — a „szocialista kispolgárság” bírálata (vagy, a darab stílusához illőbben fogalmazva: kicikizése), a fiatalokra nem figyelő szülők közömbössége és begyöpösödött morálja, e fiatalok érthető, de egyelőre kiúttalan lázadozása, a múltbeli vélt vagy valódi érdemeivel visszaélő idős nem. zedók kínos presztízscsatározásai — épp alkalmatos időben kerültek volna egy erősen szatirikus, gunyoros stílusú, itt-ott az abszurd határait súroló komédiában a közönség elé. Nem tudni, miért nem lett ebből bemutató —, de talán azért, mert a darab írói színvonala meglehetősen egyenetlen (kitűnő az első, jó a második, és igen gyenge a harmadik felvonás), hiszen annak idején ennél sokkal gyöngébb írói színvonalú művek is színpadot kaptak. Talán a hangvétele lehetett zavaró; ekkor még nem szoktunk hozzá ehhez a stílushoz. Viszont azóta sorra jöttek a Verebes tónusát használó, sőt, még keményebb darabok, s azokból sok színre is került, így most olybá tűnik, hogy Verebes utánoz. Ez zavaró. ., zavaró az is, hogy Verebes nem változtatott egy igekötőnyit sem a régi szövegén. így az egész menthetetlenül idejétmúltnak tűnik, lefutottnak, lejárt lemeznek. És mivel a rendező sem sietett a szerző segítségére, az eredmény: egy vígjáték, amely jelenidejűsége helyett átcsúszott a fél- vagy a közelmúltba, s ezzel hatásának legalább kétharmadát elvesztette. Takács Istvia s Tanárról diákra szálló szenvedély Padlásról bővült a gyűjtemény Céhes mesterségek a Duna mentén címmel regionális néprajzi konferenciát rendezett Ráckevén a TIT országos néprajzi választmánya és a Pest megyei néprajzi szakosztály, a TIT ráckevei városi jogú szervezete, valamint Ráckeve városi jogú tanácsa. Zsúfolásig megtelt ez alkalomra a tanács díszterme, ahol nemcsak néprajzzal, helytörténettel foglalkozók voltak, hanem nagyon sok helybeli diák is. Az előadók, Kovácsné dr. Paulovits Teréz főiskolai adjunktus, dr. Kovács József, az irodalomtudományok kandidátusa — mindketten a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola tanárai — és Fegyó János, a ráckevei gimnázium igazgatóhelyettese, a helyi Árpád Múzeum megbízott igazgatója voltak. Cchkorsók története — Ugye a másik szakterülete a történelem? — tettem föl a kérdést dr. Kovács Józsefnek. — Ha hiszi, ha nem, semmi közöm a történelemhez, egyszerűen csak szeretem és érdekel a helytörténet — válaszolta dr. Kovács József, majd mosolyogva tette hozzá: — A magyar mellett a német nyelvből diplomáztam annak idején. Egyébként oka van annak, hogy ilyen témával foglalkozom. Én alapítottam mag itt 1962-ben a múzeumot, ugyanis ebben a gimnáziumban tanítottam. Az a .hosszú fiatalember — akinek már őszül a halántéka — a jelenlegi igazgatóhelyettes, Fegyó János ugyancsak a növendékem volt. Akkoriban, gimnazistaként is érdeklődött a helytörténeti kutatások iránt — s lám, most velem együtt szintén előadó. Aztán közrejátszott az is, hogy Ráckeve történetét kezdtem kutatni, hogy a szellemi nevelőapám Csaikai Endre Kos- suth-díjás művészettörténész kandidátus volt. Ő annakidején foglalkozott Sopron és környéke művelődéstörténetével. —■ Mennyi ideig tanított a nagyközségben? — Még 1956 nyarán kerültem ide, s 1979 óta oktatok a zsámbéki tanítóképzőben. De mint látja, nem szakadtam el ettől a gyönyörű, folyóparti településtől. Emlékszem, a padlásokról gyűjtögettük ösz- sze a múzeumi tárgyakat. Egyszer, hónom alatt a takács céh épp megszerzett korsójával, beültem a borbélyhoz. — Jé! — mondta. — Nekünk is van egy hasonló korsó a padláson. Megkérdezem az anyósomat, szüksége van-e még rá. Ha nem, szívesen a tanár úrnak adjuk ... Hát így gazdagodott a gyűjtemény a vegyes céh korsójával. Pecsét a tetőtérben — A mai előadásának az a címe: Vízimolnárok a Kis- Duna mentén. Miért kezdett el ezzel foglalkozni? — Ráckevén már a középkorban is voltak vízimalmok. A hódoltság idején sem pusztultak el, mert a törökök vigyáztak rájuk. Tudták, hogy haszon van belőlük. így az ország fölszabadulása után, a 18. század elején csak újra kellett szervezni a molnárokat. Az 1700-as évek első tizedéből származik a máig fönnmaradt céhalapító levél. Ez a céh az öreg molnároké volt. Az ifjú molnárok céhlevele 1828-as . keltezésű. A forma egészen 1872-ig megvolt. Ekkor hozták a céhfelA Kettős ün*icn Kovács családfa: Verebes Károly, Várhegyi Teréz, Jani Ildikó, Ternyák Zoltán t. h. és Bitskey Tibor. oszlató rendeletet, s a tagok megalakították a molnár ipartestületet. A malmok sajnos 1945 után tönkrementek, ám az emlékezők még éltek, s így igen érdekes anyagot sikerült a molnárokról összegyűjteni. Az emberek sok mindent megőriztek. A feleségem nagyapja, Boros Imrg például takács volt. Valami vezetője lehetett a céhnek, mert az ő padlásukon leltük meg a céh pecsétjét. Megvolt a szövőszék is, de az végül Makádra került. A feleség, dr. Paulovics Teréz, a Csepel-szigeti céhek történetét kutatja. Lokálpatriótaként már gimnazista korában foglalkozott helytörténettel. A férje munkájában sokan tudott segíteni, mert rokonságában több molnár is volt. — Nekem legalább szakom a magyar mellett a történelem — idézte vissza férjéhez intézett első kérdésemet. — Ezzel együtt, be kell vallanom, időnként úgy érzem, a párom jobban ért nálam bizonyos helytörténeti kérdésekhez. Jómagam tizenöt esztendőn át honismereti szakkört vezettem, ahol a hely- történet mellett néprajzzal foglalkoztunk. Én 1963-tól 1979-ig tanítottam Ráckevén, a gimnáziumban. Aztán Zsámbékre kerültünk. Természetesen ott ugyancsak folytatom a hallgatókkal a honismereti munkát. Itt, Ráckevén először a mezővárosi ipar tárgyi emlékeit gyűjtöttük össze. így kerültek elő a céhládák, a céhkorsók. A régi iratokat a gyerekek hozták. Ezekből kiderült, hogy milyen anyagi helyzetük volt akkoriban a környékbeli iparosoknak. Sok érdekes adatot találtam a Pest Megyei Levéltárban is. — Milyen mesterek éltek annak idején a Csepel-szige- ten? — Olyan szakmákkal foglalkozók, amelyekre a helyi ellátáshoz szükség volt. Csizmadiák, vargák, szűrszabók, bognárok, takácsok, molnárok. Ez utóbbiak voltak a legjelentősebbek. Érdekes, hogy akármilyen iparost nem engedtek Ráckevén letelepedni, csak azokat, akiknek a szakmájából hiány volt, illetve a tehetőseket — mondván, szegény ember van már itt elég... Jogilag zsellérek Fegyó János a ráckevei parasztcéhről beszélt. — A parasztcéh országosan is kuriózumnak számít, mert csak ezen a tájon alapítottak ilyet. Az itteni a váci parasztcéh mintájára jött létre. Ráckevén már a 16. században nyolc és fél ezren éltek. A település virágkora pedig a török megszállás idejére tehető. A kereskedelmi tőke a Dunához, a gabonaszállításhoz kötődött — mondotta. — A fejlődés a török kiűzése után le is állt. A 19. században igen érdekes volt a társadalmi struktúra, mert jogilag a teljes lakosság zsellérnek számított. így léptek át a polgári társadalomba. A kereskedők, iparosok vagyonosak voltak, ám számottevő volt mellettük a nincstelen réteg is. — Mikor és miért alakult meg a parasztcéh? — Az alapszabályuk 1857- től származik. A nevük Földmíves polgártársaság volt. A katolikus egyház szervezte, akárcsak a már említett váci kapáscéhet, szőlőművelő parasztokból. Céljuk az önsegélyezés volt. Kölcsönöket adtak tagjaiknak, évi hatszázalékos kamatra. A kölcsönzés egészen a 80-as évekig megvolt, tehát a jobbágyfelszabadítás költségeinek rendezése idején. Megszűntekor már kialakultak a vidéki hi- teiszervezetek. A pénzkölcsönzés mellett és a céh megszűnte után — érdekes külsőségekkel — mint afféle temetkezési vállalat — intézte a környék temetkezéseit is. Ki tudja, hogyan és miért, de még a rác papot is ók temették el. A céh egészen 1947—48-ig működött. Betöltötte hivatását, hiszen megvolt a maga társadalmi, kulturális és szórakoztaló funkciója. Fegyó János történelem- muzeoiógia szakon végzett. Ráckevén született és kisebb kitérő után került vissza a gimnáziumba, tanítani. Szereti a községet, múltját és jelenét, jó és kellemetlen oldalait. Már neki is van egy tanítványa a tantestületben, aki a helytörténettel foglalkozik, s diákjai közül nem egyre úgy néz, mint akik biztosítják majd az utánpótlást. Folytatódó hagyomány Amikor elbúcsúztam, végiggondoltam a sort. Valamennyi előadó egy-egy tanára hatására kezdett helytörténettel foglalkozni. Úgy tűnik, Ráckevén tanárról diákra száll — immár hagyományként — ez a kutatószenvedély. S ahogy elnéztem a széksorokban helyet foglaló hallgatóságot, a szép hagyomány tovább folytatódik... Körmendi Zsuzsa Szombaton délután is T ele vízió-híradó Űj kiadással bővül május 10-től, tehát mától a televízió híradója. A szombaton délutánonként — a kezdő hírek helyén, általában 17 óra körül — jelentkező műsor tartalmában és formájában is eltér az esti kiadásoktól. A nágyvilág és hazánk legfrissebb eseményeinek összefoglalása mellett a tervek szerint kötetlenebb és közvetlenebb hangon szolgáltató jellegű, közérdekű információkat is közöl majd. Igazodva az adás időpontjához, több szó esik benne a hét vége országos érdeklődésre számot tartó eseményeiről, a különböző szabadidős programokról és fontos helyet kap a mindenkori közlekedési helyzetkép, s a hétvégi időjárás-előrejelzés. Számítanak a nézők ötleteire, javaslataira is: az érdekesebb események helyszínéről élő közvetítésben számolnak be. A tervek szerint a híradó gazdag archívuma segítségével hétről hétre visszapillantanak majd arra is, hogy milyen fontosabb események történtek a 10—20 évvel ezelőtti napokon. A szombat délutáni híradó állandó szerkesztője Tardos Júlia. idei műsorvezetője Juszt László lesz. Előrehozott előadások Dóm téri változás Technikai okok miatt megváltoztatták a szegedi szabadtéri játékok korábban közreadott nyári műsorrendjét. Eszerint a Jézus Krisztus szupersztár című rockopera augusztus 16-ra meghirdetett előadását július 28-án, az augusztus 20-ra meghirdetett előadást pedig július 31-én tartják majd meg. A rendezőség kéri az üzemeket, intézményeket, hogy a megváltozott két előadási napra vonatkozó eddigi jegyigényléseiket az előadások új időpontjaira május 16-ig újra érvényesítsék, vagy mondják le a játékok igazgatóságán. Rádiófigyelő Ötödik sebesség. Sok érdekes riportot hallottunk az ifjúsági műsor legutóbbi adásában. Jónás István riporter megszólaltatta azt a diákot, aki a múlt héten eltévedt és öt órát töltött egyedül a solymári barlangban. Mint kiderült, a szülei úgy tudták, hogy társain kívül vezető is van vele. A barlangi mentők főnöke arról beszélt az ügy kapcsán, hogy hazánkban körülbelül kétezer úgynevezett nyitott barlang van, s közülük néhány száz veszélyes is. A nyitott kifejezés azt jelenti, hogy bárki bármikor bemehet, és ha nem gyakorlott, nincs vele vezető, bizony könnyen úgy járhat, mint az előbb említett fiatalember. Bizonyára roppant izgalmas egy sötét barlangot becserkészni, s ezért sajnos a romantikára éhes tizenéveseket nem valószínű, hogy elriasztja a végül is szerencsés kimenetelű eset. Valószínű, hogy további izgalmas, föld alatti kirándulásokra vállalkoznak. Ám tegyék, ha ez örömet széf réz nekik, de a túra előtt mindenképpen tájékoztatniuk kell az útról a hozzátartozókat, így ha eltévednének, vagy baleset érné őket, a szülők tudják értesíteni a barlangi mentőket. S mi, felnőttek, akármennyire aggódunk is gyermekeinkért, ne tiltsuk őket túlzottan az efféle kalandoktól, mert ebben az esetben is megkóstolják a tiltott gyümölcsöt — csak éppen nem szólnak előre. Keresőszolgálat. Negyven esztendővel a háború befejezése után úgy gondolná az ember, hogy már nincs is szükség a Vöröskereszt keresőszolgálatára. Antal Józsefné, a szolgálat munkatársa meggyőzött arról, hogy ez bizony tévedés. Nemcsak azért, mert számos állami gondozott gyerek rajtuk keresztül szeretné megtalálni szüleit, testvéreit, rokonait, hanem azért is, mert négy évtized ide vagy oda, még mindig havonta tíz-tizenöt olyan levél érkezik, amelyben kérik: kutassák föl egy-egy, a második világháború idején eltűnt katonát. Sőt, nemhogy csökkent, inkább emelkedett a ksrestefé- sek száma. Persze elsősorban azért, mert sok az intézetben nevelkedett fiatal, aki tizennyolcadik születésnapja táján rádöbben arra, hogy hamarosan kikerül az úgynevezett nagybetűs életbe, egyedül lesz, támasz nélkül, és önállóan meg kell állnia a lábán. Szeretne tartozni valakihez. Kérdés, hogy vajon jót tesznek-e ezzel. Ez fölmerül a Vöröskeresztnél dolgozókban is. Előfordul, hogy megvan a hozzátartozó címe, de azt nem mondják meg a levélírónak ... Kongresszus előtt. Heves megyei gimnazisták és budapesti egyetemisták beszéltek arról, hogy milyennek szeretnék a KISZ-szervezetet. Hiányolták a kritikusabb hangvételt, és azt elemezgették, hogy a felnőttek másként képzelik el a mozgalmi é.etet, mint ők. Olyan határozatokat várnak a kongresszustól, amelyek nagyobb rugalmasságot biztosítanak. Hatvanban például izgalmas, jó vita bontakozott ki a diákkörök szerepéről, s ez is bizonyította, hogy ha a diáákkörök értelmes tevékenységet folytatnak, akkor azok is vállalnak KISZ- munkát, akik érdektelenség miatt eltávolodtak az ifjúsági szervezettől. Hiába! Ha a felnövekvő nemzedék nem lát önmaga előtt biztos értékeket, akkor elfogadja helyettük a pillanatnyi kéteseket is. Ezért olyan fontos a megfelelő értékrend kialakítása, s ezen belül az alkotó munka iránti tisztelet megszilárdítása. Mindemellett természetesen elsőrendű fontosságú a politizálás és a közéletiség. A KISZ.-nek a lényeges feladatokra kell koncentrálnia, és azokból kibontakoztatnia az összes többit. Hiszen manapság nem jelszavakra, hanem konkrét célokra van szükség. Kö. Zs.
