Pest Megyei Hírlap, 1986. május (30. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-01 / 102. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXX. ÉVFOLYAM, 102. SZÁM Ára: 2,20 forint 1985. MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK Legyőzhetetlenek leszünk ■■MBMMiaiai • • Ü nnepelünk. Minden érték eredő forrását, a munkát köszöntjük. A munkát; magunkat tehát. Munka és ember, _ ember és munka: egy. Létezésünknek egyszerre értelme és igazo-lója, eszköze és célja — tágan vett — munkánk. Diáknak a tanulás, földművelőnek a barázda elsimítása, munkásnak a fém szikrázó formálása, orvosnak a meggyógyult beteg, művésznek az alkotás . .. Munka. Munka? Fegyelem! Társak? Testvérek! S nem másként azok, hanem egy petében fogamzottak. szétváloszitíhatatlan, különleges sziámi ikrek. Hisszük csupán, hogy ami kellene, így legyen, valójában így is vagyon? Milyen édes álom, milyen szép hit! Milyen keserű valóság, milyen csúf tapasztalat. Alom és valóság, hit és tapasztalat különbözőségükben minden bizonnyal annyi az elődünk, amennyien évszázadok, évezredek •útjait előttünk megjárták, sírva és nevetve, szenvedve és örülve, szülve és temetve; élve. Kemény jelennel küzdésben, szebb holnapról való álmodozásban nagy elődeink közül is a legnagyobbak egyike, Lenin így írt — 1912- ben — Hogyan leplezi le P. B. Akszelrod a likvidátorokat? című cikkében: „a keserű igazság hasznosabb a «felemelő» ámításnál, értékesebb a diplomatikus mellébeszélésnél és köntörfalazásnál." Túlzás-e úgy érezni, azt gondolni, nekünk, mánknak szól a figyelmeztetés, részünkre címzett az üzenet? Nincsenek mostanában könnyű napjaink, heteink, hónapjaink, esztendőink. S még azt sem mondhatjuk, majd holnaptól más lesz, könnyebb, egyszerűbb, világos, tiszta. Más világban vagyunk, élünk, mint amilyenről kamasz szocialistaként álmodtunk, fantáziájúnk, gyűléseztünk, vitatkoztunk. cikkeztünk, szónokoltunk húsz, harminc, negyven esztendeje. A tágabb és a szű- kebb világ egyaránt más, mint a kigondolt modell volt, szebb, is, rútabb is, ele mindenképpen bonyolultabb. Annyi köznapi küszködésünk van, hagyjuk akkor a messzire szárnyaló, tíz- és százmilliós emberseregeket ösz- szefogó harcokat, álmokat? Hagyjuk? A magunk holnapját is feladnánk vele. Mert most -már ilyen a világ. Egy nép sem nyithat külön utat magának a történelemből, felelőssége éppen ez a közös út. Közös út. Vagy a pusztuláshoz, vagy a békéhez. Felelősségünk formája: munkánk. Ma, Magyarországon, elsőként ez. Mert milyen békét akarhat a gyenge, miként küzd-h-et-ne fegyvertárak szörnyeivel az elmaradott? A békéről az erős szocializmus beszél, az mondhatja a legtöbbet, s amit mond, akkor a 1-egháihe- több, ha messzire zengő a hang, ha tények sziklafalad sokszorozzák. Tények sziklafalaira csupán pillantást vetve: a megyében a most befejeződött hatodik ötéves tervben az ipari termelés gyorsabban növekedett, mint az országos átlag, s két terület — a vegyipar és a gépipar — a megyei mezőnyből is kiemelkedett. Szűkösnek éreztük magunk körül gyakran a világot, a valóságot, futottunk az erre sem jut, arra sem jut végtelennek tetsző szalagján, s mégis, öt év alatt a megyében hat- vanmilliárd forintot fektettek be — és ebben nincsenek benne a lakossági beruházások — a szocialista szervek fejlesztésekre... Tényék sziklafalai. Öt év alatt a meglevők mellé huszonnégy újabb település sorakozott a közműves vízellátásban, 742 kilométer hosszúságú vezeték épült meg, aminek persze közvetlenül és konkrétan szinte semmi köze a békéhez, a munkához, a fegyelemhez, de mert az egyes ember és a béke, a munka, a fegyelem viszonyrendszerei, kapcsolatai hihetetlenül bonyolultak és roppant egyszerűek, nemcsak feltételezzük, hanem tudjuk is, minden mindennel összefügg. Konfuciusz hagyta ránk — a Kun" mester beszélgetései egyik gondolataként — az intést is. tanácsot is rejtő bölcsességet, mondván, „ha az állam ügyei nincsenek rendben, az ember legyen bátor tetteiben, de legyen óvatos szavaiban.” Köznapok mundér nélküli közkatonáinak, tábornokainak egyaránt segítő támasz lehet ez a gondolat, ha_ tudják, ha értik, mi a bátorság és mi az óvatosság, ha tudják, ha értik, mi a tett. s mi a beszéd, ha folytonosan érzékelik a különbségeket, ha akkor és abban bátrak, ha akkor és abban óvatosak, amikor, amiben kell, helyes, a társadalmi érdekek mérlegén igazolható. Gyakori a zavar, tettek és szavak felcserélése, ami miatt lesznek — voltak, vannak —_ bátor szavaink és óvatos tetteink, meg bátrabb szavaink és még óvatoskodobb tetteink ... Nem úgy sikerült a tavalyi év sok tekintetben, ahogyan azt a népgazdasági terv programként megadta, s az idei év első három hónapja sem nyújt okot az elégedettségre. Mégis, most, amikor — nem érdemtelenül persze! — kiválónkat köszöntenek, köszöntöttek, amikor egyének, kisebb közösségek alkotó munkájuk elismeréseként a megye minden részén kitüntetéseket, jutalmakat vettek, vesznek át, úgy tűnhet, mi baj lehet ott, ahol ennyién vannak a jók, az átlagot messze meghaladók, az áldozatkészek?! A megérdemelt kitüntetés mögött tett, teljesítmény áll,.de vajon, minden kitüntetés mögött ott lelhető? S azok, akik még a látszatát sem képesek felmutatni az eredményeknek, a hasznosságnak, a köz útjával egybeeső törekvéseknek, azok ma mit ünnepelnek?! A megyében a most befejeződött ötéves tervben az iparban az egy foglalkoztatottra jutó termelés huszonhat százalékkal emelkedett az 1980-ban elérthez képest, d-e — amint azt -mondani szokták — rendkívül nagy a szóródás, azaz lényegesek az egyes munkahelyek közötti eltérések, mégis — ünneprontás-e utalni rá? —, a dorgálásra, elmarasztalásra okot adók nem hogy szerényen meghúzódnának a sor végén, hanem éppen ők jönnék előre, kinyújtott kézzel, nyitott marokkal, kapni akarnak, kérnek, követelnek. .. Némely helyen olyan pénzeket osztogattak ki —• s félő, talán még ezekben a napokban is került ki így forint —, amelyet nem a munka teremtett meg, hanem az újratermelés forrásainak — például az amortizációnak — a megcsapolása, de kérdezzük: mi lesz ott holnap, holnapután?! Növekvő nyugtalansággal kérdezzük, mi lesz ott holnap, holnapután, ahol — és ez nem szabályt erősítő kivétel —, alig mutatnak érdeklődést a központi fejlesztési programokra, a tudományos kutatásokra és fejlesztésekre, az export árualapok bővítésére kiírt pályázatok iránt? Valóban csak azzal lenne -baj, hogy szigorúak a szabályozók, kevés a pénz, nincsen elegendő munkás? Vagy van itt más baj is — az említetteknél nagyobb, mélyebbre nyúló —, baj a kötelességek teljesítésének fegyelmével? Mert fejlesztem, előbbre jutni, korszerűbbet adni: kötelesség. Ez mintha nem kötődnék kellően a munkához, vezetőkhöz és vezetettekhez, egyénekhez és közösségekhez, mintha csak általában létezne, címzettek, azaz végrehajtásra illetékesek nélkü-l. Lukács evangélioma 16. részének 10. versében áll: „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis, az." Arcot -pirító, torkot szorító tapasztalatokból tudjuk, így igaz. Hűek és -hamisak tört-á- n-almünk egy-egy szakaszában mily«! -gyakran cserélődtek fel, s ma sem vagyunk mentesek tőle. Ma sincsenek kevesen azok, akik cs-ak beszélnek a munkáról, a fegyelemről, akik igét hirdetnek, de n-em hiszenek benne és másként élnek, cselekednek, mint ahogy azt -mások számára szeretnék szigorú regulaként előírni. Gyakran ők a leghangosabbak, arról kiabálva, mi minden megtörténhet nálunk . ..! Cselekvőt a cselekvőhöz köti a -munka, a fegyelem, de miért fognánk meg a szóval vitézfcedők, a lapos bölcsességekkel ágálok, a mindenre magyarázatot gyúrók, a tényéktől magukat nem zavartatok kezét?! Miért tisztelnék az okost az oktalanban, a tudatost a pipogyában, a tanítót a sémák haj-togatójában? Miért érnénk be annyival', hogy a fegyelem mindenkire kötelező, s miért ne .mennénk tovább, magunkat és másokat elszámoltatva, nyilvánosan, egyértelműen, szépítést nem tűrve, mi lett való abból, ami kötelező? A tisztességes, nagy eredményű munkáról nem beszélni kell, hanem feltételeket és körülményeket teremteni, kialakítani hozzá! S ha ezek léteznek, ha nem szavakban, hanem m-érhető tényekben ölt testet a követelmény, hamar elválik, ki mire ké-pes, ki mire alkalmas, függetlenül attól, miiről beszél ... Így, ezen a módon lehetne, kellene, csakis így szabadna munkáról, fegyelemről, egyéni és közös kötelességről elszámoltatva kiállítani a bizonyítványt, a nyilvános minősítést, s ehh-ez szabni az erkölcsi és anyagi elismerést. Talán akkor kevesebb l-enne az értékzavar, nevetségessé válna a handaban- dázó, jelentéktelenné a maga fontosságával elfoglalt, s középpontba kerülhetne az, akinek ott a helye, a minden értelemben vett fegyelmezett, akinek olykori látszatfegyelmezetlensége is a legjobb célt szolgálja, az okos fegyelem kialakítását a formális fegyelem helyett. M ájus első napja van, ünnepelünk. Szeretnénk már túljutni a nehéz szakaszon; minden további szakasz is nehéz lesz, mert ma már ilyen a világ. Akkor tehát? Készüljünk kudarcokra és sikerekre? Készüljünk mindkettőre, mégis, inkább a sikerekre. Lenin, 1920-ban. az üveges porcelánipari munkások kongresszusán felszólalva, a következőket mondta: „Vasfegyelemmé kell fejleszteni a proletár munka- fegyelmet, és akkor legyözheietlenekké leszünk.” Ahogyan ma vagyunk, lehetünk?! V ÉLJEN MÁJUS ELSEJE!
