Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-24 / 96. szám
Löte Attila Zokszó nélkül Gáspár Róbert szép eredményt ért el tavaly a csehszlovákiai V. Usti Nad Labem-i nemzetközi zongoraversenyen: a kilencéves dunakeszi kisfiú különdíjat kapott. Négy esztendeje tanul zongorázni a dunakeszi zeneiskolában, Domoszlay Erzsébet tanárnőnél. Ó azon kevesek közé tartozik, aki hajlandó akár négy-öt éves gyerekekkel foglalkozni. Ilyenkor még rendkívül fogékonyak és remekül csiszolható a hallásuk is. Robi szülei korán felismerték. hogy a kisfiút érdekli a zene. Komolyan vették, hogy magától odaül a zongorához, és megpróbál harmóniákat elővarázsolni. Pedagógus édesanyja Domoszlay tanárnő gondjaira bízta, aki mindig a gyerekek képességeihez, szorgalmához és karakteréhez szabja az anyagot. Gáspár Róbert zokszó nélkül gyakorol napi négy-öt órát is. Bár még fiatal, gyakran szerepel itthon. ünnepi hangversenyeken. A keszthelyi koncerten is sikert aratott. Az országos zongoraversenyen ugyancsak részt vett. Szülei minden áldozatot meghoznak azért, hogy Robi álmai valóra váljanak: Zongoraművész legyen. Ma már a Zeneakadémia növendéke. Majd premier után — A kötet, amit a kezemben tartok, olyan költő legújabb műve, akit ismerek, nagyra becsülök. Hétköznapi intenhozzád a mű címe. Igyekeztem olyan verseket válogatni belőle, amelyek az embert mutatják be, Bárányt Ferencet, szerzőjüket, kinek leikéből születtek. Az ember? Igen. Egész eddigi pályámon — a főiskola elvégzése óta a Madách Színházban — lényegében az ember érdekelt, azt igyekeztem megformálni alakításaimban. amint a hús-vér ember viselkedik, él, feszeng, lubickol, vagy szenved a rászabott szerepben. Szerencsésnek vallom magam, mert nem kényszerültem sohasem skatulyába. Az, hogy mostanában a televízió képernyőjén is — színházamban is — gyakran vígjátékban jelenek meg, nem jelent egyfajta szerepkört számomra Szívesen veszek részt a műsorra tűzött darabokban. Egyik este — a rádiót hallgatva a kocsiban — eszembe jutott: a riportban szereplő témát, amit Családi ágy címen a Thália játszik kitűnő kollégáim közreműködésével. idestova harminc esztendeje mutatta be a Madách Kamara. Tolnai Klári és Gábor Miklós szereplésével A hetvenes években a Madáchban — a darab musicalváltozatában — magam játszottam a felejthetetlen Dómján Edittel. A darabok újraélednek. S ebben is — mint annyi másban — maximálisan egyetértek színházam törekvéseivel. A szándék, amit képviselünk, mélységesen humanista, ugyanakkor széles tömegek megértéA Magyar Sajtó Házában, egy sorozat keretében, a megyei lapok szerkesztőségei rendszeresen bemutatják pátriájukat. Április 25-én, holnap a Magyar Újságírók Országos Szövetségében Pest megye mutatkozik be. Ezen a seregszemlén olyan együttesek, művészek szerepelnek, akik ezer szállal kötődnek szőkébb hazájukhoz. Ki azért, mert itt született, ki csak a későbbi években költözött ide, de azóta ez a vidék vált igazi otthonává. Mások meg pihenni, kikapcsolódni, feltöltődni járnak szép tájainkra. Egy dolog azonban mindannyiukban közös: szívesen, szeretettel vállalták a fellépést, mert magukénak érzik a megyét és lakóit. Őket mutatjuk be összeállításunkban. Birinyi József sére apellál, ötvözve a szórakoztatás óhajával. Sokszínű skálán játszunk, miközben a színház vezetői — joggal — igen magasra teszik a mércét. Ez — véleményem szerint — mindannyiunkat arra ösztönöz, hogy magunkból mindig a legtöbbet adjuk. Holnap premier — annak a napnak estéjén, amikor egy kellemesnek ígérkező délutánon segíthetek Pest megyének bemutatkozni, az említett Baranyi- kötettel. A színházban valamely költői angol vígjátékban — Maud és Harold címmel — egy pszichiátert játszom. Erről? Majd a premier után... jütí lélegző A váci Bartók Béla Zeneiskola sokak által irigyelt szép orgonája előtt valamiféle méltóságot sugárzón áll a két üstdob, a gördülő xilofon, a kis- és nagydobok, a cintányérok a hatalmas gong mellett, s olj'kor — letakarva odakerül a meglepetés is, egy kredenc, egy nagy asztal, s egy nagyanyáink konyháinak emlékét idéző sparherd, rajta konyhai edények sorával. Valahányszor, amikor a váci ütőhangszeres együttes Ottó Ferenc a húszas évek elején komponált Konyhakoncert című művét játssza. Természetesen sok mai kortárs zeneszerző társaságában. Fazekas Lászlónak, a váci zeneiskola ütőhangszertanárának, az együttes létrehozójának a titka minden bizonnyal abban van, hogy tanítványaiból együtt lélegző, együtt gondolkodó muzsikusközösséget hozzon létre, akik a megalakulás után nagyon röviddel már nemcsak itthon, hanem, külföldön is sikereket aratnak. Az egyik váci koncertjükön a karzaton ült Patachich Iván is, akinek „Percussioni con machina” — Ütők géppel — című munkáját is előadták — a szerző megelégedésére. Bártfai Zoltán, ifjú Fazekas László, Fehér Gyula, Kovács Péter, Nagy István Zoltán, Pálinkás Levente és a művészeti vezető, idősebb Fazekas, mára „rendes” tagjává vált a híres váci zenei együttesek — a Vox Humana, a KlSZ-kó- rus, a Musica Humana zenekar és a váci szimfonikus zenekar — családjának. Nem hagynák ki... Solymár országszerte nevezetes pezsgő zenei életéről, kiváló kórusairól. Éppen ez a tény vonzotta a községbe majdnem egy évtizede Szoko- lay Bálintot, aki rögtön oda- költözése után megalakította a gyermekkórust, majd négy esztendővel később a női kart Az ország egyik, vagy talán legidősebb karnagya, a nyolcvanesztendős Szokolay Bálint, aki kitűnő partnerekre talált a solymári dalosokban. Kislányok és édesanyák énekelnek itt együtt, összetartja őket a sok szép dal. A kórustagok közül nem egy Budapestről jár le Solymárra próbálni, akárcsak Blazsek Andrea másodkarnagy, a budapesti Május 1. úti zeneiskola tanára és a Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskola karvezetője. Hat éve dolgozik együtt Szokolay Bálinttal, aki korát tekintve a dédapja lehetne, ám kitartásban, lelkesedésben, hitben sokszor túlszárnyalja Blazsek Andreát is. A fiatal pedagógusnőt természetesen magával ragadja tanítómestere hihetetlen akaratereje. S vele együtt a kórustagokat is, akik ki nem hagynának egyetlen próbát, egyetlen közös fellépést sem. Családi koncert Bogányi Gergely tavaly harmadszor vett részt a csehszlovákiai V. Usti nad Labem-i hemzetközi zongoraversenyen. A döntőbe jutott tizenkettő között volt. Chopin- és Bar- tók-darabokat játszott — és harmadik díjat kapott. A váci Hámán Kató Zenei Általános Iskola diákja. Ott tanítanak a szülei is; mindketten zenepedagógusok. Gergő pillanatnyilag a Zeneakadémia rendkívüli tehetségek előkészítő osztályába jár. Esztó Zsuzsa tanárnő növendéke. Családjukban négy gyerek van. Mindannyian örökölték szüleik muzikalitását és zene- szeretetét. A Bogányi testvérek közül a nagylány zongorán ‘és fuvolán játszik, Gergő gordonkázik is, az öccse az ütőhangszereket kedveli. Így, ha idejük engedi, és történetesen mindenki otthon van. a szülők és gyerekek együtt házimuzsikálnak. Ára nem külsőséggel Doromb, citera, tárogató, nádsíp, duda, tekerőlant, töröksíp és még ki tudja, hány népi hangszer avatott mestere, Birinyi József, aki a népzene megszerettetésére teile föl az életét. Nemcsak bemutatja és megszólaltatja népi hangszereinket, hanem beavat eredetük történetebe is. Gyűjti a népi hangszereket, amelyekből már csaknem száz darabot mondhat magáénak. Az a célja, hogy valaLegéndi Gábor mennyi magyar népi hangszer minden változata meglegyen. Az idős népművészektől hangszerkészítést, dalokat, népi játékokat tanul. Szülőfalujában, Táborfalván is továbbadja a felnőttekből é? — egy másik — gyerekekből álló csoportnak tudását. A citerazenekar több nívódíjat kapott. Nevüket ismeri az ország. Birinyi József hivatásáról így fogalmazott: A népművész környezetének alakítója. Föl kell tárni a népi kultúra igazi arcát, az én saját szűrőmön keresztül, visszaadva a népzene stílusát, ám nem külsőségekkel, hanem belső tartalommal. Ötéves lehettem Sok más társával együtt Dunakesziről nap mint nap egy kedves arcú, nyurga diák utazik Budapestre, tanulni. Tizennyolc esztendős és a Zeneakadémia negyedéves, zongora szakos hallgatója: Le- géndi Gábor, Bücher Mihály tanítványa. A rövid beszélgetésre, amelyre az egyik emeleti tanteremben — épp üres lévén — sok kerülhetett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, készségesen vállalkozott. — ötéves lehettem, kedvvel énekelgettem. Anyuék fölfigyeltek erre, elvittek a dunakeszi zeneiskolába, ötesztendősen kezdtem zongorázni és negyedikes, ötödikes lehettem, amikor rájöttem, hogy az alapos gyakorlással eredményt tudok elérni. Tanárnőm, Do- moszlai Erzsébet sokat segített ebben. Legéndi Gábor tizenöt éves volt, amikor felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára. Ezzel párhuzamosan a budapesti zenei szakközépiskolában tanult, tavaly érettségizett. A családban ő lesz az első, aki zenei pályán indul. Chopin a kedvence, szereti a romantikusokat, a klasz- szikusokat, Bartók, Kodály zenéjét. Sikeres beugrás Még főiskolai hallgató volt Kocsis Judit, a József Attila Színház művésznője, amikor írtunk róla. Azóta eltelt néhány esztendő. A József Attila Színházba tanára, Iglódi István hívta. Annak idején arról beszélt, hogy nincsenek különösebb szerepálmai; gyakorlatilag mindegy, mit játszik, ha a figura közel áll hozzá. Játszott a Kis herceg, a Kikapós pa- tikárius, a Félkegyelmű, a Régi nyár. A hölgy fecseg és nyomoz című darabokban. Eddigi legnagyobb sikerélménye egy beugrás — és talán éppen ezért a legkedvesebb szerepe — Bródy Tanítónője volt. A ceglédi kislányból időVáci ütőhangszeres együttes közben dunakeszi fiatalasz- szony lett. Férje, Józsa Imre, ugyancsak a József Attila Színház tagja'. Kétszeresen is Pest megyei. — Fölléptem szülővárosom gyönyörű színházában Cegléden a közelmúltban — mondja —, a Régi nyárban. Mindig lámpalázas vagyok, ha kiállók a színpadra, de ennyire még sohasem féltem. Régi tanáraim, osztálytársaim,' az ismerősök ültek a nézőtéren. Egyszerre volt borzasztó és csodálatos... Tanár a tanuló Életét kisgyermekkora óta kitölti a zene. Furulyázni, fu- volázni, később zongorázni tanult. Mindegyikben különös tehetségnek bizonyult, így a pályaválasztásnál nem kis gondjuk volt a szülőknek Is a tanároknak, hogy melyiket javasolják a ceglédi zeneiskola akkori növendékének, Pa- latinusz Ibolyának. Végül Palatinusz Ibolya maga döntött a fuvola mellett. Kiválóan vizsgázott a szegedi konzervatóriumban, ahol kedvet kapott az énekléshez is. S miközben szombatonként mint fuvolatanár a valamikori önmagához hasonló kis növendékeket oktatja a ceglédi zeneiskolában, a hét többi napján izguló diák a Zeneművészeti Főiskolán, ahová rögtön másodévre vették föl. az ének tanszakra. — Két példaképem van — mondja. — Pedagógusként, emberként olyan szeretnék lenni, mint az édesanyám. Ami az éneklést illeti, nagyon bízom tanáromban, Keönch Boldizsárban. Talán az ő segítségével elérhetem, hogy egyszer úgy tudjak énekelni, mint Komlóssy Erzsébet... Mindmáig világosan emlékszem arra a két operaelőadásra. amelyre kislánykoromban először vittek a szüleim. Az egyik a Trubadúr volt, a másik a Bánk bán. Akkor csak nagyon tetszett Komlóssy Erzsébet. Ma már tudom, hogy számomra ő a mérce. Kocsis Judit Gáspár Róbert Palatinusz Ibolya Bogányi Gergely AZ OLDALT ÍRTAK: Bálint Ibolya, Bányász Hédi, Eszes Katalin, Körmendi Zsuzsa és Nagy Emőke. FOTÓK: Barcza Zsolt, Erdősi Agnes. Hancsovszki János és Veress Jenő. BEMUTATKOZNAK Solymári kamarakórus