Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-18 / 91. szám

Javufó vagyonvédelem az Áfész-nél Kevés a jó szakember VÁCI maiiig A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 91. SZÁM 1986. ÁPRILIS 18., PÉNTEK A vevők érdekét szolgálja A Fogyasztók Tanácsa előtt Bizony, van mit szégyen­keznie Pest megyének, ha a fogyasztási szövetkezetek va­gyonvédelméről van szó. E té­ren az utolsók között kullo­gunk. s évek óta alig történt változás. Sok szövetkezet nem tesz eleget a kötelezően elő­írt lellárfelvételi és elszámo­lási kötelezettségének. Ezért is örömmel adunk hírt arról — a megyei szövet­ségben kapott tájékoztatás alapján —, hogy a váci Afész- nél az elmúlt évben javult a vagyonvédelem, a szövetkezet eleget tett a kötelezően elő­írt leltárfelvételi és elszámo­lási kötelezettségének. Mit mondanak a számok? Azt például, hogy a 100 fo­rint leltáridőszaki forgalomra jutó normán felüli hiány 1985-ben a tavalyelőttihez ké­pest 0,18 forintról 0,11 forint­ra javult. (Csak zárójelben jegyezzük meg. hogy .például Foton, a gazdag áruválasztéka miatt, joggal népszerű 100-as. ABC-ben csúcsforgalom ide­jén a személyzet kénytelen fo­kozottabban odafigyelni az áruval megpakolt gondolák között sétáló vevőkre, annyi­ra elszaporodtak a lopások. És bizony a Naszály áruház­ban sem csökken a magukról megfeledkezett vásárlók szá­ma. Az sem titok, hogy e té­ren sajnos a fiatalok „jeles­kednek”. Gyakran jómódú szülők divatosan öltöztetett gyermekei.) A váci Áfésznél, az úgyne­vezett hiánymutató javulása ellenére sem elégedettek a va­gyonvédelemben elért ered­ménnyel. Az idei évben válto­zatlanul fontos feladat az el­lenőrzések hatékonyságának további javítása. Annál is in­kább, mert az elmúlt hónapok tapasztalata változatlanul az, hogy a normán felüli leltár­hiányok döntő többségét a szoros elszámolású boltoknál tapasztalták a szakemberek. Elsősorban itt kell fokozni a vagyonvédelmi jellegű belső ellenőrzést. A szövetkezet vezetősége reméli, hogy a szoros boltok új leltárfelelősi rendszerét szabályozó rendelet is segíti a vagyonvédelmi helyzet javítá­sát. Ennek lényege: a bolt ve­zetője és helyettese 6 havi, a beosztott dolgozó 3 havi alap­béren felüli jövedelmével fe­lel a leltárhiányért. Tavaly egyébként az Áfész illetéke­sei 28 esetben kezdeményez­tek felelősségrevonást, egy al­kalommal pedig büntető fel­jelentést. Több üzletvezetőt voltak kénytelenek leváltani, illetve elbocsátani. De az is bebizonyosodott, hogy a szak­emberek hiánya is közreját­szott az ellenőrzés gyengesé­gében. Ezért is szükséges kö­vetkezetesebben gondoskodni e téren >a káderutánpótlásról. Pest megye egyik legna­gyobb fogyasztási szövetkeze­tének munkájáról szólva — 18 község és város tartozik az Áfész ellátási körzetébe — ér­demes megemlíteni, hogy eb­ben az évben az Áfész több mint 1 milliárd 200 milliós árbevétellel számol, s a ko­rábbinál hatékonyabb mun­kával akarják elérni a 30 mil­lió forintos nyereséget. Tehát nem annyira a forgalmat, ha­nem a gazdasági haszon nö­vekedését szeretnék elérni. És ez, mint tudjuk, jóval nehe­zebb. De teljesítésére van reá­lis remény. Annál is inkább, mivel a nemrég megtartott küldött- gyűlésen a tagság bizalmat szavazott a vezetőségnek. Is­mét Furák János lett a szö­vetkezet elnöke, aki immár tizedik esztendeje áll a kö­zösség élén. Viszont új el­nökhelyettese van az Áfész- nek a 37 éves Harmati Fe­renc személyében, aki főköny­velő is egyben. Közgazdaság- tudományi egyetemet végzett és a szövetkezeti mozgalom­ban 1980 óta vesz részt. Kovái Iván Dr. Nagy Endréné elnökle­tével, a Lenin úti párt- és tö­megszervezeti székház kis ta­nácstermében tartotta áprilisi ülését a Váci Fogyasztók Ta­nácsa. Teasdale Harold, a vá­rosi tanács osztályvezetője tá­jékoztatta a megjelenteket a- szerződéses vendéglátó üzletek és magánkereskedők működé­sének tapasztalatairól, majd beszámolt a szakigazgatási szervek és a társadalmi aktí­vák árhatósági és árellenőrzé­si tevékenységéről. Vállalkozók A korábbi, XII. pártkong­resszus határozata nyomán vált lehetővé a vendéglátóipari és a kiskereskedelmi egységek új formában történő működteté­se. Vácott is, a maximálisan három-öt évre kötött szerző­déseknél a forgalmi alapterv, a létszám és a befizetendő nyereség a három, figyelem­mel kísért mutató. A vevőközönség érdekét, szol­gálja a bőségesebb áruválasz­ték, a higiénia, az udvarias­ság, végül a vállalkozók is — ha becsületesen, szorgalmasan dolgoznak —, érdekeltek a kö­zös törekvések megvalósulá­sában. Figyelmeztették A szerződéses boltok veze­tői, érthetően, törekszenek a költségek csökkentésére. Több helyen áttértek a gazdaságo­sabb fűtésre, csökkentett lét­számmal oldják meg a felada­tokat. Az áruszállítást saját fuvarral gyorsítják. Vita van arról, helyes-e, hogy vállalati bélyegzővel vásárolnak? Ugyanakkor néhányan késnek az áru ellenértékének kiegyen­lítésével. Fokozódott a vendéglátóipar és az élelmiszer-kiskereskede­lem, iparcikk-árusítás terüle­tén az árellenőrzés. A tanács Vácott született: Ella Tibor és Helembai Gizella lánya Krisztina, Granács István és Uhlár Erzsébet lánya Eszter. Muszbek Zoltán és Kékesi Marianna ikergyermekei Dá­niel és Ágnes. Radios Sándor ás Púpos Gyöngyi lánya Gyön­gyi, Szóka Ferenc 'és Erdei Anna lánya Brigitta, Tóth Pé­ter és Tegző Katalin lánya Szilvia, Hesztrényi György és Szabó Éva lánya Éva, Szá­sz irányú munkáját segíti a szakmaközi bizottság, a NEB aktívahálózata. Hatásos a gaz­dasági rendőrség ellenőrzése. Tavaly 35 , szabálysértési eljá­rás, 30 figyelmeztetés és négy helyszíni bírság volt az ellen­őrzések eredménye. Idén is már 14 esetben indítottak sza­bálysértési eljárást és két he­lyen figyelmeztették a veze­tőt a rendeletek betartására. A hozzászólások, vita során szó esett arról, hogy legtöbb esetben az áruhiány a korrup­ció okozója. Az eladókhoz ha­sonlóan, a szállítási partne­reket is érdekeltté kellene ten­ni a forgalomban. Adózás te­kintetében a kiskereskedők Április 21., hétfő: 14 órá­tól Madách-nap a művelődési központban a Petőfi Sándor Iskola tanulóinak. — 18 óra­kor előadás az ifjúsági klub­ban: Az ifjúkor jogi problé­mái. — 18 órakor a 4-es te­remben Greff József szines- dia-vetítése magyar várakról. — 19 órakor Konstantin és Dzsulija Ganev zongoraver­senye a zeneiskolában. Április 22., kedd: 18 órakor a Híradástechnikai Anyagok Gyárában Csaba Attila elő­adása: Éghajlati viszonyaink, természetvédelem. — 18 óra­kor szabad klubnap a HNF nőklubjában, a művelődési központban. Április 23., szerda: 10 és 12 órakor Liszt Ferenc-hangver- seny a színházteremben. Köz­reműködik a Váci Szimfonikus Zenekar. — 16 órakor Játsz- szunk táncot-mesét című fog­lalkozás a 37-es teremben. — 19 órakor a 8-as. teremben badkai László és Erdélyi Má­ria fia Ádám, Erdélyi György és Csánki Gabriella fia György, Gombócz Zsolt és Tóth Erzsébet fia Gergely, Skirka Sándor és Ficsór Er­zsébet lánya Nóra, Szabó Sán­dor és Szabó Mária fia Csaba. Borbély Attila és Fancsek Zsuzsanna fia Tamás, Csabai János és Árvái Angéla lánya Angéla. Deák Ferenc és Győ­ző Judit fia Ádám. Határi Ist­ván és Gelencsér Mária lánya Andrea, Katyina László és Léman Zsuzsanna fia László, Kiss Gusztáv és Bütykös Ág­nes lánya Anna. Házasságot kötött: Szeleczky György Pazsitka Évával. Eck Attila Máté Tündével, Vamd- rus Tibor Toldi Zitával. Elek Tibor Együd Évával. Elhunyt: Józsa László (Kunszentmárton). Papp Ist­vánná Ruczek Erzsébet (Göd), Rózsahegyi János (Vác). Kor­mos Károly (Márianosztra), Nieberl Ferenc (Nagymaros), Tolnai József (Vác). Mizser Istvánná Fazekas Julianna (Vác), Benei Nándor (Vác), Hruskó József (Kösd). Monos­tori Zoltán (Vác), Fekete Bé­la (Pomáz). Schnerch Ferenc- né Scheili Erzsébet (Nagyma­ros), Bujkó Béla (Vác). Fejes Ferenc (Vác), Barazutti Fe­renc (Vác), Gazsó Lajosné Paulin Julianna (Vámosmiko- !a). Neugam József (Göd). Ko­vács László (Örkény), Nagy Kálmán (Göd), Singhoffer Géza (Vác). Rigó Jánosné Horváth Mária (Vác), Paczek József (Göd), Kis Ferenc (Fót). Maurer Istvánná Burg- meisler Borbála (Nagymaros). előnyösebb helyzetben vannak, mint a vendéglátóipari egysé­gek vezetői. Érvényesül Érthetetlen, hogy ugyanan­nak a porcelánárunak, vagy bútornak más az ára a Na­szály Áruházban, mint a váro­si szaküzletekben. A Váci Áfész árirányítő szerepe egy­általán nem érvényesül a váci piacon. A Váci Fogyasztók Tanácsa a következő hónapra halasz­totta a Fogyasztók Kiváló Boltja 1985. cím odaítélését. Előtte közvélemény-kutatást végeznek. P. R. Kaszás Gyula előadása: Az emberi jogok nálunk és Nyu­gaton címmel. Április 24., csütörtök: 10 órakor Kocsis Iván beszél a fotografikáról a Petzvál Fo­tótechnikai Gyűjtemény épü­letében. — 14.30-kor Farkas Győző tart előadást a Sztáron Gimnáziumban a nagy inten­zitású lézerimpulzusokról. — 17 órakor diavetítés az eszpe­rantó klubban. Április 25., péntek: Ma kez­dődik Vácott a hallássérültek országos összetett honvédelmi versenye. — 14 órától Napra­forgó című foglalkozás a mű­velődési központ 22-es termé­ben. — 17 órakor a filmklub­ban levetítik az 1968-ban ké­szült A nagy bankrablás cí­mű amerikai filmet. — 18 óra­kor a könyvtár galériában megnyílik Takács Győző grafi­kusművész kiállítása. Április 26., szombat: 8 óra­kor gyalogtúra indul a Hajós Alfréd Űttörőház elöl a Na­szályba. — 10 órakor kerá­miaszakkör gyermekeknek a 24-es teremben. — 18-tól 22 óráig videódiszkó a művelő­dési központban. Április 27., vasárnap: A Börzsöny Természetjáró Kör tagjai gyalogtúrán vesznek részt Dömös—Prédikálószék— Akasztóhegy—Szőkeforrás- völgy útvonalon. — 10 órakor a 24-es teremben gvermek- képzőművészeti foglalkozást vezet Köpöczi Rózsa. — 17 és 20 órakor a színházteremben: Hapoy koktél (a Dolly Roll együttes koncertje). Három napon át Versmondó pódium pedagógusoknak A helyi és területi selejte­zők után ma. holnap és vasár­nap városunkban rendezik a pedagógusok első országos vers- és prózamondó verse­nyét. A helyszín pedig a Ma­dách Imre Művelődési Köz­pont és a Sztáron Sándor Gimnázium színházterme lesz. Állatorvosi ügyelet Szombaton és vasárnap (19-én és 20-án) az alábbi ál­latorvosok tartanak ügveletet: az északi részen dr. Demet- rovics Pál (Szokolya. tsz), a déli részen dr. Kovács Ferenc (Váerátót 6.). Az ügyelet szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig tart. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Sződliget Községi Ta­nács meghirdeti a gazdasági ellátó szer­vezet vezetői állását. Az\ állás elnyerésé­nek feltétele: felsőfo­kú KALÁSZ- vagy pénzügyi és számvi­teli főiskolai végzett­ség. Bérezés: 11/1983. (XII. 17.) ABMH ren­delkezés szerint. Az állás azonnal betölt­hető ! Sződliget Köz­ségi Tanács. Dunara néző 225 n.- 51 es, váci, panorámás zártkert eladó. Tele­fon: (27)-41-162. esti órákban. A Senior Váci Kö­töttárugyár pályáza­tot hirdet munkaügyi elemzői munkakör betöltésére. Pályáza­ti feltételek: ruha­ipari szakirányú vég­zettség (közép- vagy felsőfokú), közgaz­dasági végzettség, (kö­zép- vagy felsőfokú), közép- vagy felsőfo­kú munkaügyi tanfo­lyami végzettség. 3M tanfolyamot végzet­tek előnyben. Fizetés megállapodás, szerint. — Jelentkezni lehet: Senior Váci Kötött­árugyár személyzeti osztályán. Vác, Sal­jai Imre u. 8—10. A Pest Megyei Fém­ipari Vállalat (PE- FÉM 2. Sz. Gyáregy­sége, Sződliget) azon­nali belépéssel fel­vesz szakirányú vég­zettségű raktárveze­tőt, valamint eszter-! gályost, présgépke­zelőt, bedolgozókat, akiknek közép- és nagy eszterga paduk, marógépük van, to­vábbá olyan bedolgo­zókat is. akik mun­kaszerzési lehető­séggel rendelkeznek, az árbevétel kedvező megosztása mellett. Jelentkezés a gye. gazdasági vezetőnél, illetve a munkaügyi ea.-náL _______________ Fi atal pár bútorozott, összkomfortos lakást bérelne Vácott. Te­lefon : 11-985 (dél­utánok _______ El cserélném kétszo­bás összkomfortos lakásomat egyszo­bás, konyhásra, cent­rumba. Érdeklődni lehet: Vác, Lenin út 26. C épület, föld­szint 1. (Lakatos Fe­renc^. ________________ El adó Vác, Széchenyi utca 33. sz. alatt levő utcai elárusítópavi­lon. Érdeklődni lehet a helyszínen, napon­ta 9—17 óráig Garázs aknával el­adó, Vác-Deákvár, Szélső-soron. Érdek­lődni lehet a 11-127-es tclefonszámon. Rád-Csekén körülbe­lül két kh szántó el­adó vagy bérbe adó. Érdeklődni (délutáni órákban): Vác, Vá­sár utca 3 Háztartási gépek ja­vítása: Vác, Damia- nicb utca 43. (a vásár­térnél !). Vác-Feisotörökhegyen, buszmegállótól öt percre, 500 négyszög- öles, fiatal, panorá­más málnás, a eladó. Érdeklődés a 12-091-es telefonszámon, na­ponta 7—9 és 17—20 óra között. Sződliget főutcáján lfá romszobás, déli fekvésű ház, 300-as telekkel, azonnal be­költözhetően eladó. Érdeklődni (délutánt: Somogyi Bacsó u. 3. szám Háromszobás családi ház eladó, a hozzá tartozó. íószág tar­tására Is alkalmas melléképületekkel. Sződliget, Dunai fa­sor 7? sz Aruátvevő munka­körbe férfi munka­erőt. keresünk vác- ha rtyányi Tüzép-tele- pün.kire. Váci lakosok el őn vben. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés a váchar- tyáwj telepvezetőnél, 8—10 Vra közölt Húsz négyzetméteres helyiség. műhelynek, raktárnak kiadó Ér­deklődni : 17-tői 20 órái« ii-ag Kettő és féi szobás lakás eladó, decem­beri költözéssel Ma­dia Lajos, Vác. Rad­nóti utca I. sz. A Váci Tejüzem fel­vételre keres tej és tejtermékek gépi cso­magolásához egy mű­szakos munkakörre, reggel 7—8 órai mun­kakezdéssel, 20 forin­tos órabérrel női, 22 forintos órabérrel fér­fi segédmunkásokat. 25—27 forintos óra­bérrel fűtőket és kompresszorkezelő­ket, valamint 27—30 forintos órabérrel la­katos és vízvezeték­szerelő szakmunká­sokat. — Jelentkezni lehet: Deákvári fa­sor 10. _______________ Vá cott Felsó-török- hegyen 725 négyszög- öles telek eladó. Jól termő málná.ssal és gy üm öles őssel. Ér- deklődni (14 óra után) a 13-843-as telefonszá­mon.______ ___ Vi zes falreszek utóla­gos. vegyi szigetelését vállaljuk. Szakszerű, pontos munka! COO- PINNORG. Telefon: 663-768 Eladó 302 négyszög­öles, házépítésre al­kalmas, közművesített telek Verőcemaroson, a Vörös Hadsereg út­ján, a falu végén. Ér­deklődés : 13—20 óra között Budapest 353- 593-as tél ef ons z á­mon. Budapesti, belváro­si, gázfűtéses, 52 nin­es tanácsi lakásomat sürgősen elcserélem hasonló, váci örökla­kásra. Telefon: (27) 10-672 (8-tól 16 óráig). A Váci Kommunális Üzem felvesz nagy gyakorlattal rendel­kező dísznövényter­mesztő kertészmérnö. köt. Jelentkezés: Vác. Deákvári fasor 2. 2600 (Koczúrné személyzeti előadónál).___________ Aj tó-ablak illesztése, passzítása, javítása, szigetelése. Telefon­szám: 11-299. Elcserélném Felső göd, István utca 15. sz. alatti kétszobás, összkomfortos (plusz garázs és vegyesbolté, családi házamat, 150 négyszögöles telekkel, vác-földvári lakó­telepi háromszobás összkomfortosra, ne­gyedik emeletig. Ér­deklődés: a fenti cí- trmn (bármikor). V arrógépj avítás, helyszínen is: Vác, Damjanich utca 43. (vásártérnél). Eladó másfél szobás központi fűtésű OTP- öröklaikás készpénz plusz OTP-átválla­lással, esetleg kisváci, Duna-parti házra cse- rélh ető. Érd eklődni: 17 óra után: Vác. Ká­rász utca 9. fsat. 1. szám Vennék vagy bérel­nék Vácott borospin­cét. Megbeszélés: Vác. Lenin út 82.. VI. 26 (esép hat őrá+ől). Pe»rof zongora ol­csón eladó. Érdek­lődés1: a (27)-10-866/ 189 telefonszámon, munkaidőben. Vácira cserélném ba­lassagyarmati egy plusz két. félszobás. 62 négyzetméteres OTP laka som at. Min den megold ás érdek el» Levélcím: Kőbl Ká­roly. Vác. Vám utca 14 földc-7-i-nt 9. 9Rfin. Eladó: nagyméretű Oberl end er-tégla. körülbelül 700 darab, valamint csehszlo­vák gyártmányú porszívógép. Hámán K°+ó utca 5. _ Elcserélem kétszo­bás, komfortos taná­csi 70 négvzetméte- res lakásomat kisebb összkomfortosra 10- es ABC környékén. . Nvár PMH 123 905” jepgére. a váci hirde­tőbe Orvosházaspár egy­éves kis g vermekkel kisebb lakást vagy mini garzont bérelne Vácon. A i án lato k a t ármegielöléssel a kö­vetkező címre kérek: dr Kapás István. Bu­dapest XT.. Tgmándi 4 111?. _________ A Siketnéma Intézet (Március 15. tér 6.> felvesz karbantartó vízszerelő szakmun kast-. Jogosítvánnyá' rendelkezők előny­ben! Jelentkezés hét­főtől péntekig 3—1? óra között a gond­noknál. Eladó négym éteres. kétéves fa csónak. Vác, Zrínyi utca 47. Eladó: teljesen új, kétszemélyes fotel­ágy. Érdeklődés: Vác: Szabadság tér 4. I. emelet 6. (Kolterné). Vennék másfél szobás lakást a Földvári té­ren. magas OTP-tar- tozással. Leveleket ..Sürgős 123 914” jel­igére a váci hirdető- irodába (Jókai utca). Vác tói tíz kilométer­re. Szódon, 400 négy­szögöles. telek, kis parasztházzal, gyü­mölcsössel eladó. Érdeklődni: Cseszár János, Sződ, Rákóczi u. 95. (egész nap). Pedagógus leány al­bérletet keres Vácott, vagy környékén. Le­veleket „Tavasz 123 919” jeligére, váci hirdetőirodába ké­rem. ___________________ Ki adó: asztalos mű­hely, asztalos-gépek­kel és raktárterület­tel. Leveleket kisvác 123 922” jeligére a váci hirdetőirodába (Jó­kai utca 9. sz.) kérem küldeni._______________ El adó: 3011-es Zetor, 600-as fűrészgéppel. Érdeklődni lehet: Vácduka. Kossuth Lajos utca 141. 2167. (Mundi). A Tungsram Rt Fényforrásgyára, Vác. felvételre keres felső­fokú végzettséggel, ötéves gyakorlattal rendelkező vegyész- mérnököt, üzemmér­nöki munkakörben, valamint vegyésztech­nikust technológusi munkakörben. Fel­vételre keresünk p r ogramozói oki ev él- lel rendelkező mun­kavállalót. Jelent­kezni lehet a gyár személyzeti osztá­lyán : Vác, Sebes Im­re út 21—23. Telefon: 10-222/156 mellék. Fi­zetés: kollektív szer­ződés szerint. Üvegezés, kép kere­tezés, tükör, hőszige­telt üveg (15-től 18 óráig): Vác, Sztáron Sándor utca (Duna- kenyar KTSZ). Eladó Vácott öreig"- Hermány dűlőben 200 négyszögöles zárt- kert. Érdeklődni — 18 óra után — Vác.. Bu- ki sor 5. .sz. (2600). Belvárosi ház. nagy udvarral eladó. Vác, Sebes Imre út 8. 150x280-as utánfutó, valamint 12/100 DIA­MANT kötőgép eladó. Vácduka, Rákóczi u. 28. szám. Kétszintes, négyszo­bás családi ház eladó. Nagy garázs, külön­álló 200 négyszögöles telek. Vác, Szent Mi­hály dűlő 21. Érdek- lődni: 18 órától. Eladó: 480 négyszögöl zárt kert.. jól termő málnával, gyümöl­csössel, szerszám­kamrával. ásott k út­tal. (Vác. Csatamező. hajógyárral szem­ben). Érdeklődni le­het: Juhászné. Vác. Diadal tér 2. (26om. Külön bej á raitú szab a, fii rd ős zo b a h a s zn á ­lattal nő részére ki­adó. Bagóné. Vác, Pezeda utca 3. Kétszobás, összkom­fortos szövetkezeti la­kás eladó. Érdeklőd­ni lehet: hétköznap 18 órától 20 óráig a 13-220-as váci telefon­sz« mon. Nászajándék, öröm. emlék! Esküvőről, va­csorákról, rendezvé­nyekről SONY-video- felvétel. Dudinsz.ky Zsolt. Göd. Postafiók 41, 2132, ______________ El adó Göd felső. Ver­seny utca 6. sz. alatt háromszobás. össz­komfortos ház, 150 négyszögöles telek­kel. Mele.gvízű strand közel! Pestre. Vácra jó közlekedés. Meg­tekinthető hétköz­ben 16 órától, szom­baton, vasárnap egész nao __________________ Or bott.váu belterüle­tén 390 négyszögöl es üdülőtelek eladó. Ér­deklődés: Örboty­ryán. Arany János 60 sz Váron kis kertes ház °ladó. valamint épí­tési telek a város központjában eladó Érdeklődés: Vác. Má­ria utca 9. Telefon: 11-168. A Pest Megyei Vendéglátóipari Vállalat magánkereskedői engedéllyel rendelkező részére, június 1-jétől bérbe, illetve vállalkozásba adja a 195. sz. ABC-büfét Vácott, a Pokol-szigeten. Tájékoztatást május 1-jétől ad a váci igazgatóság. A versenytárgyalás május 20-án, 14 órakor lesz a váci igazgatóságon, címe: Vác, Széchenyi út 19. ■ Anyakönyvi hírekbb A jövő hét programjába Liszt Ferenc-hangverseny

Next

/
Thumbnails
Contents