Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-18 / 91. szám

Műszaki szemle Gyarapodott a buszpark Nagy a készülődés a Volán­busz gödöllői üzemigazgatósá­gának dolgozói körében. Év­ről évre ismétlődő esemény a járműszemle. Ilyenkor esztéti­kai, forgalombiztonsági szem­pontok és műszaki állapotuk miatt vizsgálják meg a bu­szokat. A vezetők a műszaki szemlén bizonyítják, milyen gazdái a rájuk bízott tömeg- közlekedési eszköznek. Mind­erről és egyebekről kértünk tájékoztatást Gödöllőn a Fel- szabadulás téri pályaudvaron. Április 12-én, szombaton negyven autóbuszt vizsgáltak át, a következő alkalommal, 27-én, vasárnap újabb negy­vennek lesz a műszaki szem­léje. Azért rendezik szomba­ton és vasárnap, mert ilyen­kor a forgalomból kivont bu­szok nem okoznak zökkenőt az utasszállításban. E szemlé­ket hosszú évek óta április­ban tartják, amikor még nem indultak be teljes lekötöttség­gel a különjáratok. A buszve­zetők és műszaki társaik ala­posan átvizsgálják a kocsikat, és a tél okozta hiányokat pó­tolják. Javítanak, fényesíte­nek, alsó, felső korrózióvé­delmi munkát látnak el. Az üléshuzatokat, melyeket van­dál elemek felmetszéssel tesz­nek tönkre, mit sem törődve utastársaik igényeivel, kicse­rélik. Vannak, akik ízléstelen szö­vegeket írnak a kocsik belse­jére, divatos az angol nyelvű szövegek alkalmazása. Az előkészületi időszakban fá­radságot nem ismerve dol­goznak, senki sem akar lema­radni, Naponta két kocsit tudnak előkészíteni a műsza­kiak. Mindent egybevetve, ezek a szemlék nagyon hasz­nosak és szükségesek. A vezetők között találunk .olyan idős embereket, mint például Komár Rudolf és Ró­zsa Levente, akik évente sok külföldi utat tesznek meg, valamint Mondok László; ők a hazai és a helyi forgalom­ban már elérték az egymillió kilométert, jó propagálói a Vezess baleset nélkül mozga­lomnak. Említést érdemel Jó­zsii Béla, ő a közelmúltban ment nyugdíjba, kilométerei szintén elérték az egymilliót. A volán mellett eltöltött kilo­méterek nem maradnak el ju­talom nélkül. Nála külön ér­dem. hogy amikor a vállalat megalakult és belépett, fe két saját kocsit is hozott magá­val. Az alkalmazotti munkát itt kezdte és fejezte be. Informátoraim örömmel új­ságolták, saját hibából eredő baleset nem volt. Panaszolták, kevés a gépkocsivezető, ha volna jelentkező, felvennék. A fiatalok körében nagy a fluktuáció. Járműparkjuk négy új, modern, reprezenta­tív busszal gyarapodott. Ha minden igaz, még ez évben újabb hármat kapnak. Épül a buszpályaudvar, a menetrend készítésénél már ezt veszik figyelembe, mint indító és ér­keztető állomást. Nem akar­tam ünneprontó lenni, de A gödöllői Pálma eszpresszó, felvesz szakképzett, jó megjelenésű felszolgálónőt Jelentkezni lehet az üzletvezetőnél, Az Időskorúak Szociális Otiliona felvesz szakácsnőt, takarítónőt, szociális nővért és szakképzett gondozónőt. Jelentkezni lehet az Intézet Igazgatójánál, munkanapokon 8 és 15 óra között, cím: Péeel, Ady Endre u. 8. megjegyeztem, hogy előfor­dulhat, ha gyors a nyomda, az új menetrendeket el keli dobni. Meg kellett kérdeznem azt is, mi újság a hosszú évek óta emlegetett és beígért Mátyás király út—Arany János utca —Babati út—Illés István ut­cai új járattal kapcsolatban. Legutóbb úgy tájékozódtunk hivatalos helyen, hogy az új pályaudvar beléptével az említett útvonalon megindul a forgalom. Sajnos nem in­dulhat, mert a követelmé­nyeknek az útvonal nem fe­le! meg. Ütkorrekciót kellene végezni, továbbá újból bur­kolni és a gyalogos forgalom számára járdát építeni a Ba­bati úton. Pedig igen alkal­mas lenne ez az útvonal egy ellenirányú körjárat megszer­vezésére. amely egyre jobban beépülő területet érintene. Csiba József Fogyasztók tanácsa Műsoros divatbemutató Műsoros tavaszi divatbemu­tatót rendez a népfront városi bizottságának fogyasztók ta­nácsa, a Gödöllő és Vidéke Áfész áruháza április 25-én, este 7 órakor a művelődési központban. A műsorban föl­lép Dobos Attila és az A cso­port. Vincze Viktória, a Flört együttes. Böröczki József pa- rodista. Koncz Gábor, Kopecz- ki Lajos sportriporter, Berkes Zsuzsa tévébemondó. Kísér a Vastaps együttes. Jegyek elő­vételben már kaphatók az áruház irodájában. Aki ápri lis 26-a és május 10-e között az áruházban ötszáz forintnál nagyobb értékben vásárol, az a belépőért is vehet valamit. Megnyílt Gödöllő, Klapka utcá­ban, a 30-as főút mellett, a tüze­lő- és építőanyagkereskedés, ahol mindennemű tüzelő- és építő­anyag kapható. Fürdőszobai be­rendezések. csempék, padlólapok, iparművészeti csempék, padlóla­pok nagy választékban. Házhoz szállítást behordással vállalunk, A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 91. SZÁM 1986. ÁPRILIS 18.. PÉNTEK Gaígamácsa Addig vetnek, ameddig látnak A legfontosabb a telepek fölújítása Bár a szárazság nehezítette dolgukat, az őszi mélyszán­tást és az alapműtrágyázást befejezték tavaly a Galgamá- csai Galgaparti összefogás Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezetben. Sikerült elvet­niük ezernégyszáz hektár bú­zát, kétszáznyolc hektár őszi árpát és 184 hektár repcét. Ügy látszik az időjárás is pár­tolja a szorgalmas embereket, se a fagy, se a víz nem okozott károkat földjein — tudtuk meg. amikor Somodi Károly elnökhelyettestől a tavasszal végzendő munkák állásáról érdeklődtünk. Nyolcmillió gépre A hosszú tél következtében történt lemaradás pótlására nyújtott műszakban dolgoz­nak a gépek, a talaj előkészí­tésben részt vevők reggel hat­tól este kilenc óráig, a vetők pedig addig, amíg látnak. Az őszi mélyszántás lezárásával, a simítózással és az őszi nö­Városi könyvtár Megnyílt a zenei részleg Amire hat éve készülnek a városi könyvtárban, az vég­re valósággá vált. Megnyitot­ták a zenei részleget, amely­ben egyszerre nyolcán hall­gathatnak más-más muzsikát lemezről, kazettáról. Másolást is vállalnak, akár hozott, akár a könyvtár birtokában levő le­mezről, szalagról. A nyelvlec­kéket, mert azok is vannak, negyven, a komoly zenét húsz, a könnyűt hatvan forintért másolják. Az ezerötszáz le­mezt és több mint száz kazet­tát tartalmazó részlegben a komoly zene van túlsúlyban, utána következik a próza, a vers. A legkisebb arányban könnyűzenét gyűjtöttek, amely­nek többsége dzsessz. A hely nem nagy, ahol a ze­netárat kialakították, de igen tetszetős, így a külső körülmé­nyek aligha zavarják a zene­rajongókat, a verset, prózát kitűnő előadók tolmácsolásá­ban hallgatókat. S bizonyára jól szolgálja a nyelveket tanu­lókat. akik itt is szoktathatják fülüket az idegen kiejtéshez. Gödöllő könyvtára az utób­bi időben mind többet hallat magáról, újabb és újabb le­hetőségeket keres közönségé­nek színvonalasabb szolgála­tára. Ezt hangsúlyozta Vass István tanácselnök-helyettes is rövid megnyitójában, hozzá­téve, igen rokonszenves törek­vésük, hogy a közismerten szűk helyen egyre többre tö­rekszenek. Korunkban soha nem látott méreteket öltött a lemezre, kazettára, s mindin­kább videóra fölvett zene­próza aránya. Ennek tudatá­ban még inkább méltánylan­dó a könyvtár munkatársai­nak fáradozása a zenetár lét­rehozására. A megnyitón tetszéssel fo­gadott műsorról is gondoskod­tak, amelyben Elmondta mind a sok tréfát címmel Dévai Nagy Kamilla és Mohai Gá­bor József Attila verseiből, le­veleiből adott elő, Joó Ibolya, Págyor Erzsébet, Szabó Beá­ta, a városi zeneiskola tanárai Bach- és angol reneszánsz művekből adtak elő. A Pest Megyei Vendéglátóipari Vállalat magánkereskedői engedéllyel rendelkező részére, június 1-jétől bérbe, illetve szerződéses vállalkozásba adja a 195. sz. ABC-büfét Vácott, a Pokol-szigeten. Tájékoztatást május 1-jétől ad a váci igazgatóság. A versenytárgyalás május 20-án, 14 órakor lesz a váci igazgatóságon, címe: Vác, Széchenyi út 19. vények fejtrágyázásával ké­szen vannak. Elvetették a ta­vaszi árpát és 380 hektáron a magborsót. Előrelátóan tervezték a gé­pek javítását, ezzel a munká­val már a télen végeztek. Nem okozott gondot az alkat­részhiány, eddig lényeges mű­szaki problémájuk sem akadt. A tagok is megértették, ebben a helyzetben ünnepnapokon sem lehet pihenni, így gyakor­latilag utolérték magukat mindenben. A szövetkezet az alaptevé­kenység ellátását szolgáló gé­pelt beszerzésére nyolcmillió forintot fordíthat, ez bizony csak egyszeri pótlásra elegen­dő. Idén az összeget csaknem teljes egészében elköltötték. Vásároltak egy Rába-Steiger és két MTZ—80-as traktort, két E—514-es kombájnt, egy JH Cyklo vetőgépet, vala­mint egy Kertitox növényvé­dőgépet. Felkészültek a nö­vényvédelemre. a szükséges műtrágyákat és növényvédő- szereket idejében megvették. A műhelyekben jelenleg a kombájnok, rendsodró-, ka­száló- és bálaszállító-gópek javítása folyik. A gépek a napokban a lu­cernatelepítéshez és a kukori­cának készítik elő a talajt. Termesztési terveik között szerepel a négyszázhatvan hektár napraforgó, amit ha­marosan elvetnek. 532 silóku- kukorica és 267 hektár silóku­korica, ezek vetése a követke­ző hetek feladata lesz. A zöldborsót szakaszosan, a 188 hektáros területen tíz hektá­ronkénti ütemezésben vetik majd el. A hetedik Elkészült a szövetkezet VII. ötéves gazdálkodási terve, a május telsejei ünnepségen ter­jesztik jóváhagyásra a köz­gyűlés elé — tájékoztat Gál­it os Gábor elnök. A tagok itt ismerkedhetnek meg azokkal az elképzelésekkel, amelyek a következő évek munkáját meghatározzák. Legfontosabb teendőjük az állattenyésztési te! epek re­konstrukciója. A kész tanul­mánytervek alapján korszerű technológiai berendezésekkel látják el az istállókat, fejőhá­zat építenek csaknem huszon- kétmillió forintért. Ezután a genetikailag is igen értékes holstein-íriz szarvasmarhákat szabadtartásos módszerrel ne­velhetik. A tartástechnológia biztosítja, hogy egyedenként 600—800 literrel lehet többet fejni, csökken a nehéz fizikai munka, az etetési, fejési idő. A meglévő épületek állag­megóvásán kívül tovább bőví­tik a gabonatárolókat. Még ebben az évben elkezdik két iker dunaújvárosi szín felújí­tását, ahová az igényeknek megfelelő terménymozgató, szellőztető berendezéseket sze­reltetnek. így jobban védhetik a gabonát, ipari növényeket dohosodás és öngyulladás el­len, saját maguknak pedig bizonyos anyagi biztonságot szerezhetnek a tárolókkal. Javítási program Folytatják a térségben a ta­lajjavítási programot, 1986 ban tízmillió forintot szánnak erre a célra. Először várha­tóan Galgamácsán a Kiskút környékén és a Kén-tábla melletti völgyben, az ötéves terv utolsó szakaszában Vác- kisújfalun, a Kisnémedi-pa taknál hozzák rendbe a terü­letet. B. E. Gödöllő Engedményes vásár Engedményes áron vásárol­hatnak két napja vegyi árut a Gödöllői ABC-áruház előtt sétálók. A Váci Füszért kez­deményezésére 30—40—50 szá­zalékos kedvezménnyel árusí­tanak Ankara, Irel és Baby sampont, női és férfi Tétisz haj- és arcápolót, Extra sző­nyegtisztítót. dauervizet és Cit- rál mosogatószert. A két hé­tig tartó vásár alatt félmillió forint értékű árut kínálnak, s ha szükséges, újabb szállít­mányt hoznak. A nap programja Gödöllő, művelődési ház: William Shakespeare: Szent- ivánéji álom, a Tanulmányi Színház vendégjátéka, 19 óra­kor. Reismann Mariann: Otven év fényképei, kiállítás, megte­kinthető 15—19 óráig. A hónap gödöllői műtárgya: Nagy Sándor: A festő rémei, megtekinthető az előtérben. Helytörténeti gyűjtemény: A Magyar Iparművészeti Fő­iskola 1986-ban végzett bőr­és textilszakos hallgatóinak diplomamunkáit bemutató ki­állítássorozat. Öltözködés, hét­köznapi, alkalmi és sportos gyermek-, női és férfiruházati kollekciók, kiegészítő kellékek, cipők, táskák, ékszerek, meg­tekinthető 10—18 óráig. Aszód, múzeum: Lóránt Zsuzsa szoborkiállí­tása, megtekinthető 10—18 óráig. Kerepestarcsa, kiállítóterem: Televíziós bábok kiállítása, megtekinthető 10—18 óráig. Olvasóink fóruma Horgászok a váróteremben Vannak, akik nem tekintik sportnak a sakkot, a horgá­szást, a természetjárást. Ezen nem kívánok vitatkozni, vi­szont valószínű, hogy Gödöl­lőn a sportfelügyelőségen sem tekintik sportnak a horgá­szást. Mire alapozom ezt? A következőkre: 1986. április 11-én a Sza­badság téri IiÉV-állomás épü­letében levő sportfelügyelőség helyiségeinek a horgászegye­sület részére biztosított szoba ajtaján, rácsán, új LION la­kat zárta el a bejutást az egye­sület tagjai, ügyintézői, veze­tői elől. Mivel a horgászje­gyet. területi jegyet igénylők, tagságukat megújítani kívánó horgászok gyülekezni kezd­tek. 17 óra után a gazdasági felelős a HÉV-váróterem egyik padján nyitotta ki a hivatalt. Nem tehetett mást, mert jöt­tek Budapestről, Aszódról, Isa- szegről, Kerepestarcsáról, a régi és az új tagok. A pénz­táros mellett a másik pádon foglalt helyet a munkáját se­gítő egyik vezetőségi tag, aki írt, regisztrált, pecsételt. 17 órától 19 óra 40 percig mint- eg” 50 tag újíthatta meg tag­ságát, válthatta ki az 1986. évre érvényes állami horgász­jegyét. A bevétel megközelí­tette a 20 ezer forintot, a pénz­kezelés minimális feltételeinek megléte nélkül. A pénztáros nem mert 40— 50 embert elküldeni ügyinté­zés nélkül, pedig volt, aki mer­te a horgászokat kizárni. Az illető megmondta (nem tudom ki volt, mi a neve, beosztása, mert nem mutatkozott be) már február végén, hogy a horgá­szoknak el kell hagyni a sport- felügyelőség helyiségeit már­cius 31-e után, és be is tar­totta. Feltette az új nagy la­katot az ajtóra! A tett jogszerűségét nem kívánom vitatni, de az em­berségességét mindenképpen, és szeretném felhívni azon U GYELETMm Állatorvosi ügyelet: Csömö­rön, Erdőkertesen, Gödöllőn, Isaszegen, Kerepestarcsán, Mogyoródon, Nagytarcsán, Pé- celen, Szadán, Veresegyházon, Vácegresen április 19-én, szombaton reggel 8 órától ápri­lis 21-én, hétfőn reggel 8 óráig: dr. Pénzes János, Szada, Má­tyás király utca 5/a. Aszódon. Bagón, Dányban, Domonyban, Galgahévízen, Galgamácsán, Hévízgyörkön, Ikladon, Kartalon, Túrán, Val- kón, Váckisújfalun, Vácszent- lászlón, Versegen. Zsámbokon április 19-én, szombaton reg­gel 8 órától április 21-én, hét­főn reggel 8 óráig: dr. Mol­nár Attila, Aszód, Kossuth La­jos utca 27. Telefon: 46. Az ügyeleti napokon végzen­dő exportszállításoknál mind­két állatorvos igénybe vehető. szervek figyelmét — pártbi­zottság. városi tanács —^me­lyek eddig is jóváhagyó, meg­értő támogatásukkal álltak a kibontakozó horgászegyesület mellé, hogy segítsenek helyi­séget szerezni és az ilyen kí­nos szituációkat elkerülni. Kérdésem továbbá, miért nem fér el sport és a majd­nem sport egy helyiségben 1986-ban? Mert eddig elfért! 1985-ben végre volt helye he­tente 2 órára a horgászoknak és a jó együttműködést az 1986. március 2-i közgyűlés jegyzőkönyvbe foglalta és meg­köszönte azt a sportfelügye­letnek. Mert szemetelünk? Mert fű­töttünk? 1985-ben is szemetel­tünk és fűtöttünk. Hamutartó nélkül pedig a dohányzók kénytelenek a földre hamuz­ni. Ha baj volt velünk, a ke­mény leváltást miért nem előz­te meg egy közös, a megegye­zést kívánó tárgyalás, megbe­szélés? Nem kellett volna ide jutni! Nem használ ez senki­nek! A horgászok türelmes és ki­tartó emberek. Bizonyítja ezt az is, hogy pénteken türelme­sen, zokszó nélkül állták a sort és a HÉV-jegyet váltók kíváncsi és gúnyos pillantá­sait. Pénteken nem kerültünk pácba, csak kényelmetlen kö­rülmények közé, nem tudjuk, hogy ma hol leszünk? Hatlaczki János gazdasági felelős Labdarúgás Serdülők A körzeti labdarúgó-bajnok­ságban szereplő serdülőcsapa­tok táblázatának az állása: 1. Iklad 2. Pécel 3. Gödöllő SC 4. Kerepest. 5. Veresegyház 6. Kartal 7. Isaszeg 8. Túra 9. Bag 10. Dány 11. Aszód 15 13 — 15 12 1 13 10 1 14 9 3 8 2 6 1 6 — 4 2 3 1 2 80- 8 26 2 68-10 25 2 72-10 21 2 53-12 21 4 45-23 18 6 58-38 13 7 32-34 12 9 6-23 10 2 10 26-64 8 - 14 7-71 2 14 ------- 14 2-156 ­Moz i Hamupipőke királyfi. Színei magyar mesefilmsorozat. Csal 4 órakor! Te már nagy kisfiú vagy. Színes, magyarul beszélő ame­rikai filmvígjáték, 6 és 8 óra­kor. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap

Next

/
Thumbnails
Contents