Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-18 / 91. szám

1986. ÁPRILIS 18. Gyeplabda Gyenge rajt Gyengén rajtolt Gödöllő két gyeplabdacsapata a nagypályás bajnokságban. Mind a két együt­tes a Bp. Volán SC vendége volt a Téglaégető utcában. Míg a GSC I. nagy csatában minimális, ad­dig a II. csapata súlyos vereséget szenvedett. Bp. Volán SC I.—Gödöllői SC I. 1-0 (0-0). A vendégcsapatnak több egyenlítési alkalma akadt, de — elpuskázta. Jó: Tóth T., Puksz- ler, Mészáros B., Prutek József. Bp. Volán SC II.—Gödöllői SC II. 6-1 (3-0). Gól: Bodonyi. Jó: Bodonyi, Hegedűs II., Prutek L. — óváry — Dnnavammi nyitány Evezősök hosszú távon Az idei evezősversenyek sorát vasárnap Dunavarsány- ban a hosszú távú viadal nyit­ja meg. Percenként indítják a résztvevőket a tíz kilométe­res táv megtételére. Egypár­evezős és kormányos nélküli kétevezős szerepel a program­ban. Felnőttek és ifjúságiak vetélkednek majd. Május 2—3-án a rövid távú verseny jelenti az „igazi” nyi­tányt. Ezt követően általában kéthetenként következnek a hazai események gazdag nemzetközi programmal tar­kítva. Ezekre a Váci Hajó képviselői is hivatalosak. A rangsor élén Vajon idén is olyan ered­ményes esztendőt zárnak, mint tavaly. Erről beszélget­tünk Patay Lászlóval, a váci szakosztály vezetőjével. Elöljáróban annyit, a sport­kör két megyei rangsorban is Fizikai fájdalom a visszavonulás Erősítés kell Solymárra ősszel ugyan hivatalosan is be­jelentette visszavonulását Holczer István, a solymári PEMÜ SE fér­fi kézilabdacsapatának irányító átlövője, de szavai komolyságát csak a tavaszi szezon nyitómér­kőzései után mertem megerősíteni. A kitűnő és teljesítményeivel együtt is közkedvelt Holczer ugyanis nem tért vissza a téli holt szezonban, kitartott eredeti terve mellett. — Pedig rendkívül nehezemre esett a visszalépés, és még ma is fizikai fájdalom, hogy nem lép­hetek rendszeresen pályára — vallotta múltidéző beszélgetésünk legelején. — Amit az ember gye­, rekkorától kezdve szeretett, és meg is adatott, hogy azzal foglal­kozhasson 35 éves koráig, arról nagyon nehéz máról holnapra lemondani. Valamikor Újpesten, a Január 10. téri általánosban, Fericsán La­jos testnevelő fedezte fel, s nyerte meg a sportág számára. 12 évesein már az Újpesti Dózsa igazolt já­tékosa volt; a lila-fehéreknél egé­szen 1976-ig szerepelt. 26 éves ko­rában engedett a másik élvonal­beli klub, a bordó-sárga Elektro­mosnak, ahol a bajnoki ezüstérem és kupagyőzelem részese lehetett. 1982 őszén köszönt el az élvonaltól, hogy azután fél évvel később Soly­máron folytassa. — A legbarátibb, a legjobban küzdő társaságba kerültem a PE- MÜ-nél; ilyesmit korábban leg­feljebb az Elektromosban átélt egyes időszakokról mondhatnék. A kifogástalan akarati tényezők oly sokszor segítettek; egy sereg­nyi bajnokin sikerült így a vesz­tésre álló meccset megfordítani. Holczer Pista — aki ma Budaka- lászon a vasudvart és a vas- és edényboltot vezeti — azt is el­mondta. hogy szerinte a PEMÜ SE jobb csapat, mint az élvonal­ba feljutott Hódiköt, de ez önma­gában még édeskevés. — Meggyőződésem — és ezt sokszor elmondtam a sportköri vezetőknek is —, hogy hiába énül Solymáron sportcsarnok, a jelen­legi gárda összetétele nem alkal­mas arra. hogy feljutás esetén megkapaszkodjon a legjobbak kö­zött. Egy olyan játékosra minden­képpen szükség lenne, aki otthon és idegenben egyaránt .képes 7—8 gólt lőni úgy, hogy közben az egész csapatot a hátára veszi. Ilyen vezéregyéniség hiányában tulajdonképpen értelmetlennek lá­tom feljutni az NB I-be. Kép és szöveg: Jocha Károly az élen .végzett. így. ők gyűj­tötték a legtöbb olimpiai pon­tot 1985-ben. Ehhez nagymér­tékben hozzájárultak az eve­zősök. Míg 1984 végén öt, az el­múlt esztendő zárásakor 21 első osztályú sportolójuk volt. A férfi felnőtteknél tíz váci válogatott található. A normál kategóriában Szabó Sándor, Hónap Kálmán, Magyar Im­re, Nagy László, Matyóka Csaba, és Bácskai Zoltán, a könnyűsúlyuaknál Noé József, Cseh Zsolt, Fenyő András, Ábrahám Gábor. Korábban Bácskai és Hénap rendelkezett nemzetközi mi­nősítéssel, most Magyar ■ és Nagy csatlakozott hozzájuk. Utánpótlás Dicséretes az utánpótlás is. A férfi ifjúságiaknál Mannin- ger Péter és Szovcsák József válogatott. A lányoknál töb­bek között Forberger Mária, Mojzis Katalin, Struve Kata­lin és Fidel Ildikó aranyjelvé­nyes minősítésű. Utóbbi kettő tagja a válogatottnak is, Moj­zis Katalin húgával, Andreá­val egyetemben. A sportág híved télen sem tétlenkedtek. Már november­ben megkezdték a felkészü­lést. A válogatottak többször is voltak edzőtáborban, egye­bek között Dunavarsáinyban. Mint a felsorolás is mutat­ja, a felnőtteknél elsősorban a férfiak jeleskedtek. Bár jó a női utánpótlás is, érettségi után sokan abbahagyják, fő­leg a továbbtanulás miatt. Említésre méltó, hogy a tíz váci ifjúsági aranyjelvényes közül kilenc a lány, csupán egy a fiú. Válogatott edző Mint ismeretes, evezősház­zal gazdagodott a szakosztály, amelyet már jó ideje birtok­ba vettek, annak, ellenére, hogy a létesítmény nincs tel­jesen kész. A kondicionálóte­rem, a tanmedence a régi épületben működik. Rapcsák Károly váci veze­tő edző, a felnőtt válogatott trénere is, a váci utánpótlás­sal foglalkozó Kovács Imre pedig az országos szövetség ifjúsági kapitánya. Reitter László IIEFA-kongresszns Portugáliában Nagy munka vár az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) tag­államainak küldötteire a cascaisi (Portugália) kongresszuson, ápri­lis 24-én. Napirendi pontok: a lejárt man- dátumú francia elnök, Jacques Georges újraválasztása; új szemé­lyek kijelölése a vb megüresedett helyeire. Megvitatják a teremlab- dairúgás szabályainak módosítására érkezett javaslatokat; a műanyag borítású pályahasználat lehetősé­geit. Az európai kupadöntők hely­színének kijelölésére is új javaslat merült fel. Nyeregben a díj icgraáók, crossozók Kartal — Dunakeszi Több országos esemény gaz­dagítja a hét végi megyei sportműsort. Dunavarsányban lesz az evezős nyitány: hosszú távú viadal. A szomszédban, Kiskunlacházán crossozók küz­denek a bajnoki pontokért. A fővárosban ma kezdődik a díjugrató 3 napos Budapest- bajnokság. A 15 egyesület kép­viselői sorában jó néhány Pest megyei van. A labdarugóknál folytatódik a nagyüzem. Az NB Il-es Vá­ci Izzó vasárnap a Nyíregyhá­zát fogadja. A megyei I. osz­tály slágere a Kartal—Duna­keszi rangadó, amelyen az él­lovas a 3 ponttal leszakadva következő Vasutast fogadja. Cegléden kézilabda-rangadó lesz. PÉNTEK KÉZILABDA. N’B II. Nők. Cse­pel Autó—Budaörs (18). Megyei A Szerencse tárgysorsjáték nyereményjegyzéke A Magyar Újságíróik Országos Szövet­sége által rendeztek Szerencse tárgy-, sorsjáték nyereményeit az alább felso­rolt számú sorsjegyek nyerték. A nyertes sorsjegyek a nyenemény- osz;cpba-n szereplő formt összeg erejéig vá sá f: á sr a j-o go'suK a>k. Az 1000. 2000. 5000 forrnt összegű nye­reményeket. valamint a főnyereménye­ket .azok a: .sorsjegyek nyerték, amelyek­nek számuk és római számmal megje­lölt osztályúik is megegyezik a nyere­mény jegyzékben közülit számokkal Az azonos számra kihúzott 100 forintos nye­remény ezeket a sorsjegyeket nem illeti meg. A főnyeremények a sorszám növekvő sorrendjének megfelelő helyen találha­tók. 023042 n. Lada 1200 0361411 T— VTIT. 200 042658 T—VTIT. 300 s zgk. 036186 I—VIII. 200 042690 I—VIII. 1*00 023045 I—VIII. 100 036222 i—vrri. 100 042794 I—VIII. 100 023056 I—vili. IflO 03-6358 I—VIII. 100 043473 II. 3000 02351-2 ILI. 1900 037088 I—VIII. 100 043473 I—VIII. 100 023512 i-vm. too 037186 I—VIII. 300 044247 I—VIII. 200 02.1780 I—VIII. 200 037442 I—VIII. . 10.0 044379 I-VIII. 100 023970 I—VIII. 200 037672 i-vm. 200 044881 II. 1009 024.182 I—VIII. 200 039094 I—VIII. 100 044381 I—VIII. 109 024190 i—viir. 100 039096 I—VJIlt. 100 045036 VI. 5000 024267 I—VIII. .100 039306 I—VIII. 100 04.5036 I— viir. 300 024675 1—V.III. 100 039697 I—VIII. 100 045046 I—VIII. 100 0.24684 VI. iSkOda 105 t)4oi. 024681 024859 025058 I—VIII; I—VTII. I—VIII. 0258,59 I—VIII.. 028883 V. 026883 I—VIII. 026973 I—VIII. H4031: SZ. Ősz­Nve­01.0046 T—VITT. 10 0 02.7115 I-VIII. 10.0 tá. y re­010101 I—VIII. 100 027147 IV 1000 . meny 010752 I—VIII. 200 027147 I-VIII. 1.00 000133 VTT. Polski 010794 I—VIII. 200 027.500 I—VIII. 200 Fiat 12' 6 szg-k. 010938 I—VTII. £00 027667 í—VIII. 100 (100138 I—VIII. 100 «5,1,229 iM’iir. 200 027688 I—VTIT. 200 000249 i—vin. 100 011508 I—VIII. 10<> 027975 I—VIII. 100 000968. I—VITT. 200 012244 I—VIII. 100 028104 i—vili. 100 000985 T—VIII. 100 01300T I—VIII. 100 028187 I—VIII. 1Ö0 001583 I—VIII. 200 0:50.37 I—VUI. 100 023672 I. Tr aba-nt 001993 I. 5000 013.134 VI. 1000 Lim Spec. 001995 T—VITT. 100 013! 34 I—VIII. 100 őzgk. 002367 I—VIII. 200 014809 VTII 1000 020672 I-VIII. 100 002421 I—VIII. 200 014809 I—VIII. 1.00 028856 I—VIII. 100 002430 r. 1000 014978 T—VIII. 200 028877 I—VIII. 100 002430 I—VITT. 100 01.5348 I—VIII. 300 0289.68 I—VIII. 200 re- 437 I—Vili. 100 013478 I—VIII. 100 029249 III. 200.0 002479 I— VIII. 200 015.121. I—VIII. 200 029249 1-v.rir. 100 003049 I-VIII. 100 015671 I—VITT. 100 029366 I—VIII. 100 003109 VTII. 5000 016286 I—VIII. 100 029654 I—Vili. 200 OÜ3109 I—VIII. TOO 0! 64.13 III. 5000 (129017 II.-5000 003527 I—VIII. 10.0 016455 I—VIII. 100 029817 I—VTIT. 100 004:80 I--VÍII. 200 017564 I—VIII. 200 050906 I—VIII. 200 004581 I-VIII. 100 017478 I—VITI. too 0;j0u999 T—VTII. 100 004635 T—VIII. 100 01 734 0' I—VIII. 100 (13,127 L I—VIII. 100 005129 I-VIII. 200 017589 I—VIII. 100 031802 r—vni. 100 003253 I — VIII. 200 017697 V. 5000 031877 r. ?(i no 005937 I—VIII. 100 017697 1—VTIT. .100 051077 i—vnr. 100 006327 VIII. 2000 017858 I—VIII. 100 052057 I—VIII. 100 006527 I—VIII. 100 018114 I—VIII. 200 «32891, IV; 1000 007044 V. £000 018210 I—VTII. TOO 052391 I-VIII. .100 0(17044 T-VTIT. 100 018214 I. ÍOOO 05:2359 VII. . LOÜO 007533 T—VIII. 100 018214 i-vm. 390 052939 i—vnr. 100 007849 1—VIII. 200 018584 I-VIII. 100 .03342!).. .I-VIII. .200 007869 I—VIII. 200 . 013757 V. 3000 033737 I—VIII. ,300 008003 I—VIIl. 10.0 018757 i—vnr. 1-00 033825 1—VII1 5ÓÜ 008038 I—■vili. 1.00 019023 1—Vili. 200 034126 T- VIII. liOO 008423 I—Vili. 200 020266 T—VUI. too 03444.0 1 - VUI. £00 0f)M4 9 T—VIII. 100 020853 I—VTII 200 034410 1—VIII. 200 008798 I—VIII. 200 021010 I-VIII. 200 034710 I—VIII. T00 0C9211 I—VIII. 200 021032 r—vili. 500 034813 I—VIII. 100 009647 r—vili. 2“0 022218 IV. 2000 03481(9 I—VIII. 100 003650 VII. 2000 02221-8 I-VIII. 100 035064 I—VIII. 100 009650 T—Vili. 100 022456 I-VIII. 200 035254 I—VIII. 100 ii 0.0-16 VL 50.00 022862 i—VLU. 10 0 U5Ő421 i-VIU. &ÍMJ I—VIII. I-VIIL 1—VIII. I—VIlí. VI. 1—VITT. I—VIII. I-VIIL III. I—VIIÍ. i—vrn. i—vili. ii. 1142200 VI. 042200 I—VITT. 042303. I—VIII. 042342 I—Vili. 100 1(H) 100 640491 jiOfl 040306 1000 040506 100 040663 200 040670 19 19 100 100 100 045195 I—VIII. ' 045379 VIII. 045379 T— VIII, 045443 I—Vili; VOÜ 045496 I—VIII. 2000 04.1882 I—VIII. 1(8) 0-16037- ' 100 046223 10Ö 046223 1000 046898 100 046446 100 046967 100 047-216 2000 0 100 047926 200 048049 10U 048254 5000 043234 100 04899: 100 049Í98 10Q 049364 200 049621* I—VIII. VII. I—VIII. I—VIII, • I—VIII. I—VIII. I—VIII. I—VIII. I—VIII. I—VIU. VII. I—VI IT. I—VIII. i-vur. i—VTir. •I—VIII. 200 1000 100 200 109 109 109 3000 liOfl 300 200 209 209 I0U 109 200 5009 100 200 100 500 500 A NYERTES SORSJEGYEK (BEVÁLTÁSI RENDJE <100—5000 forint értékkel kihúzott nyer- ' ■tes .sorsjegyek egyben, vásárlási utal­ván y.kéhit ‘ szolgálnak, és a nyeremény- összeg erejéig vidéken - bármelyik állami áruházban, vagy áfész üzletben; Buda­pesten a Lottó Áruházban (VII., Rákóczi út 36.) vásárlásra í elhasználhat ók. A főnyereményt nyert sorsjegyek nye­rem én yu t a'. ván yá t a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (Budapest. VI., Népköztársaság útja 101.) szolgáltatja ki a sorsjegy bemutatójának. A nyertes sorsjegyek 1,936. május ?- .tői május 51-ig válthattok, be. Elveszett, megsemmisüli, vagy beváltási határidő-, irtán bemutatott sorsjegyek alapján .sém­át ilyen . igény nem támasztható. A hiva­talos nyereinényjpeyzék 1036. május- 2- tő.l megtekinthető a pos.tahivátaloikb.an és- -a sor.sj'Pgyárusilóknál, • valamint u! nyeremények beváltására jogosult üzle­teikben. Budapest. 1,966. április 16. SZERE\ C SE T A R G Y S O RS IÁTEK SZERVEZŐ BIZOTTSÁGA-A gyorsl ista köz veti éhül a sorsolás után készült, az esetleges sz&üt&ájWt ieileigss-egct num vájúaluak. férfi I. osztály. Gyömrő—GEAC (17.30) . KOSÁRLABDA. NB II. Férfiak. GEAC—Dunaújváros (18.30). LOVAGLÁS. Díjugrató Budapest- bajnokság (Kerepesi út, 8). SZOMBAT ASZTALITENISZ. Általános is­kolások megyei bajnoksága (Ve- csés. 9.30). GOLF. A Madarász Kupa első napja (Kisoroszi, Sportliget, 9). GYEPLABDA. NB I. A-csoport. Budai Pedagógus—Gödöllői SC (XI., Rimaszombati út 2., 15.30). E-csoport. Szabadság-hegyi Peda­gógus—GSC II. (XI., Rimaszomba­ti u. 2., 16.50). KÉZILABDA. NB I B. Férfiak. Ceglédi Közgép—PEMÜ SE (18). Megyei bajnokság. I. osztály. Férfiak. Dabas—Iklad (16), Verőce­maros—Tököl (16), Csepel Autó- Nagymaros (10). Nők. Váci Forte II.—Tápióvöl-: gye^ (16.30), Pilisszentiván—GEAC (10) 7 PEMÜ—Tóalmás (17), Veres­egyház—Göd (17), isaszeg—Hernád (16). II. osztály. Férfiak. Kartal—Er­dőkertes (16.30), Vecsés—Nagykő­rös (16.30). KOSÁRLABDA. NB II. Férfiak. Kandó Főiskola—Dunai Kőolaj (16.30) , Ferencvárosi Vasutas—Mo­nor (17.40). LABDARÚGÁS. Területi bajnok­ság. Mátra-csoport. Göd—Romhány (16.30) . Megyei I. osztály (16 órakor) : Ceglédi VSE—Szigetújfalu (Heves megyei bírók), VOSE—Dány (Hor­váth J.), Szigetszentmiklós—Bag (Veres). LOVAGLÁS, a díjugrató Buda- pest-bajnokság második napja (Nemzeti lovarda, 8). SPORTLÖVÉSZET. Megyei álta­lános iskolás bajnokság (Szent­endre, 9). VASÁRNAP EVEZÉS. Hosszútávú iúénynyitó verseny (Dunavarsány, 9). GOLF. A Madarász Kupa má­sodik napja (Kisoroszi, 8). KÉZILABDA. Megyei bajnokság. I. osztály. Férfiak. Pilisvörösvár— Gödöllő (11). Nők. Diósd—Cegléd (10). II. osztály. Férfiak. Veresegy­ház—Nögrácli SE (10), Domony- Albertirsa (11). Nők. Érd—Tököl (11). Abony- Nagymaros (ll), Galgavölgye—Ve­csés (13), Kartal—Verőcemaros (11) , Gödöllői SC—Nagykáta (11), I^iny—Maglöd (11). KOSÁRLABDA. NB II. Nők. Miskolc—Monor (12.30). LABDARÚGÁS. NB II. váci Izzó —Nyíregyháza (17). Területi bajnokság. Duna-cso- port. Dunai Kőolaj—Dorog (17, To­pánka), ESMTK—Dömsöd (17, Windisch). Ráckeve—Rákoscsaba (17, Bolt), Budafok—Érd (17, Schlick). Megyei bajnokság. Az ifjúsági előmérkőzések 14, a felnőtt talál­kozók 16 órakor kezdődnek az elöl állók otthonában. I. osztály. Fót—Bem SE (Dörnyei), Pilisvö­rösvár—Dabas (Temesvári), Gö­döllői EAC—Tápiószentmárton (Debre), Kartal—Dunakeszi (Kál­mán). Szentendre—Budaörs (Gál). II. osztály. A-csoport. Nagykö­rös—Üllő (Bekk), Monor—Pereg (Ari), Újlengyel—Sülysáp (Tamás), Újszilvás—Hernád (Keglovich), Nagykáta—Bugyi KSK (Mócsai). Tá-niószele— Kakucs (Pécsi), Ik’ad —Pilis (Tóth T.). B-csoport. Veresegyház—Aszód (Szigeti), Törökbálint—Perbál (Söós), Nagymaros—Márianosztra (Bakos), Szokolya—Vecsés (Pirót), Esze Tamás SE—Pomáz (Sómén), D u na va rsá n y—V erőcema ros (Tóth K.), Pécel—Halásztelek (Tari). LOVAGLÁS. A díjugrató Buda- pest-bajnokság befejező napja (Ke- reoesi út, 8). MOTOCROSS. Országos bajnoki futam (Kiskunlacháza, edzés 9, verseny 14 óra). KÖZLEMÉNY VOLÁN-TEFU Vállalat 5. sz. Üzemigazga­tósága szerződéses üzmeltetésre meghirdet Barkas Avia, (ületve IFA) típusú gépjármű­veket. A szerződéses üzemeltetésre kiadott gépkocsik üzemeltetési helye: Budapest, illetve Pest megye. A versenytárgyalás he­lye: Bp. IX., Táblás u. 36—38., tanácsterem, Ideje: 1986. V. 19., 13 óra. Szerződéses üze­meltetéssel kapcsolatos tájékoztatás, a 284- B72, valamint a 284-680/49. sz. telefonon, Bod: nár Kálmán fődiszpécsertől, Mosó Gyuláne fuvarszervezési előadótól kérhető-. Kismaroson, a Duná­hoz közel 123 négy­szögöles zártkert el­adó, kis épületrésszel, villany, víz van. Ér­deklődni lehet: Dem- mel Jánosné, Vác, Klein Károly u. 3. Ráckeve, Sólyom-szi­geten 3 szobás nya­raló eladó. Megköze­líthető: Dömsödön át aszfaltúton. Érdek­lődni lehet: Duna- haraszti, Soroksári út 7. sz. _________________ El adó Nagykőrös Te­mető dűlő 3. sz. alatti ingatlan. Két család részére is alkalmas lakóházzal, 1000 négy­szögöl földdel. Vil­lany, ipari áram, kút van.______ Ce glédi út mellett, 300 négyszögöles nob- bi épülettel eladó. — Érdeklődni: Nagykő­rös, Ceglédi u. 38. Nagyobb ménnyiségú parinóniakincse és pi­ros szalonka sima­vessző eladó. Nagy- kőrös, Szabó E. 5. Nagykörösön eladó 2 és félszobás lakás. Kp. + OTP-átválla- lás, Ceglédi u. 20. I. em. 34. Érdeklődni 17 óra után. Telefon: 81-80. _________________ El adó VI., Bakos A. u. 5. sz. alatti kertes családi ház._______• Ta nya eladó közvet­len a belterület hatá­rán, 1000 négyszögöl kiváló földdel. Víz, villany van. Érdeklőd­ni de. Kalocsa, Balázs u. 5., du. a helyszínen Nagykőrös, Hosszúhát dűlő 4. ____________ El adó Jáwa Babetta motor, kupcserép, forróvíztároló, 5 lite­res, garanciális. Nagy­kőrös, Bolygó 3. 2 szobás, fürdőszobás, gyümölcsös, kertes ház sürgősen, olcsón eladó. Gödöllő, Feny- vesi nagyút 10. Kétszobás családi ház, 150 négyszögöl telek­kel, azonnal beköl­tözhetően eladó, Ve­csés, Lévai u. 6. sz. alatt. Érdeklődni le­het a helyszínen, minden páros hét szombatján. Bontásból ajtó, üveg­fal eladó. Érdeklődni: Nagykőrös VII. kér., Bem József u. 29. Eladó két családnak is megfelelő, új, gáz­fűtéses, kertes házam, jószágtartásra alkal­mas vagy központhoz közelebbi családi ház­ra cserélném, érték­különbözettel, minden megoldás érdekel. — Nagykőrös, Orgona u. 9 (To rmás).__________ Cs ehszlovák, blokk­rendszerű, 42 nm-es kétszobás, központi fűtéses faház, bontás­ra, sürgősen eladó. Nem alpesi tetős. Ér­deklődni: Gödolb, Thököly u. 54. Eladó 2 szoba össz­komfortos családi ház, 356 négyszögöl tel­ken, gazdasági épü­letekkel. Cím: Monor, Malom-hegy. Rabi Istvánné. Érdeklőd­ni á helyszínen, csaK szombat, vasárnap egész nap. Eladó Monoron, Ma­ros u. 5. számú, kü­lön bejáratú fél ház, mely áll szoba, '-ony- hából. — Érdeklődni: Bártfay Jenőnél a helyszínen, délután 17-től. ________________ Ké t szoba összkom­fortos szövetkezeti öröklakás, garázzsal, kp. -f- ÖTP-átvállalás- sal eladó. Cím: Mo­nor, Balassi u. 19/a., fsz. 2. ____________. Gö döllőn háromszo­bás, 73 négyzetme- teres. gázfűtéses tár­sasházi öröklakás el­adó. Nem panel. Já­nos utca 34. II. 21. Tóth.________________ Gö döllő belterületen 2 szobás Összkomfor­tos szövetkezeti lakás eladó. Kp. -f OTP-át- vállalással. Érdek­lődni lehet 14 óra után, dr. Polareczki, Korvin Ottó krt. 8. I. 6 Eladó Vác, Csatame­ző 75/7. sz. családi ház, 2600 négyszögöles kertészettel, állattar­tásra alkalmas, gaz­dasági épületekkel. Ipari áram. víz van. Örboityánban 70 négy­zetméteres ház, mel­léképülettel, 400 négy­szögöles telken, elaaő Érdeklődés: Örboty­t'yán, Bajcsy-Zsiiinsz- ky út 23_ ______________ Do ha nyszár Hasra, fó­liázásra váz, zárt szelvényből eladó, 2x 16 m hosszú, 4 m szé­les. Cegléd. Madár u. 9. sz__________________ Ép ítési telek, »akhato épülettel eladó, 250 ezer Ft. Pilis, Hunya­di u. 30. Érdeklődni: Pilis, Dánosi út 27. 2721. Két építési telek, 275 n.-öles és 300 n.-öles olcsón eladó. Víz, vil­lany van. Kövesút mellett, egyik sarok­telek. Érdeklődni le­het: Zsámbok, Malom u. 1. 2116. Telefon: Zsámbok, 21. Iványi József.________________ Tö rteién. főútvonal mellett, minden igényt kielégítő, kétszintes családi ház eladó. Ga­rázs, ipari áram, köz­ponti fűtés van. Kö- zületeknek is megfe­lel. Különféle ipar gyakorlására alkalmas melléképületekkel. — Érdeklődni lehet: Törtei, Vörös Hadse­reg u. 21. ___________ Eg y darab új után­futó eladó. Érdek­lődni: Cegléd, Köz- társaság út 12. II. 1. Eladó a városköz­pontban egyszobás, konyhás, komfortos lakás. — Érdeklődni: Vác, Beloiannisz utca 29. 2600,_________________ Családi ház, 800 négy­szögöles telekkel el­adó. Érdeklődni: Ino- ka Pálné, Pilis, Állo­más u. 1. _____________ Cs aládi ház eladó, Abony I. kér., Baj- csy-Zsilinszky út 27. szám alatt. Érdeklőd­ni lehet: a helyszínen, minden hétfőn._______ Vá c központjában el­adó 2 szoba, komfor­tos házrész (80 hégy- zetméiter) plusz ga­rázs. Érdek! ódáid le­het: Szabó András, Vác, Rákóczi u. 5. (vasárnap és kedden). Eladó tanya, lakott területen, 1200 n.-öles területtel, kitűnő állapotban. azonnal beköltözhetően, össz­komfortos lakás, nagy istálló, több mellék- helyiség, fúrott és ásott kút, víz van. Locsolásra alkalmas, ipari áramos villany van, gyümölcsfák, szőlő, a tanya beke­rítve, a városhoz kö­zel, a vásártéren ki- vül. A Törten út mentén. 'Érdeklődni lehet-: Nagykőrös, Pe­tőfi utca 11. és Szoa­nokd út 7. _______ Kö zponti fűtéses, 1 és 1/2 szobás családi ház, 250 négyszögöles telken eladó. Cegléd, Madár u. 9.___________ Nagykörös, Tavasz u. 16. számú kettő és fél szobás, összkom­fortos, garázsos lakás el adó. É rdeklődn i: egész nap, a nagykő­rösi moziban. ___ El adó 850 nm-es zárt­kerti szőlő. Érdeklőd­ni: Cegléöbercel, Li­get u. 4. sz. Kishonti­éknál.________ El adó Ceglédberce- len, a 40-es út mel­lett, 750 négyszögöles, építésre, kertészke­désre alkalmas sző­lőstelek, vasútál lo- mástól, buszmegálló­tól 5 percre. Érdek­lődni lehet, Cegléd- bercel, Pesti út 127. Bi ri n szki éknél._______ kétszobás összkom­fortos. központi fűté­ses, pincével, alma­tárolóval. garázzsal ellátott családi há? eladó, Cegléd, Des- sewffy u. 18'A szám alatt. Érdeklődni a h el y szí n en ,_M ózes. __ Na gykőrös, 4. járás, Arboz dűlő 11. sz. ta­nya eladó. Érdeklőd­ni: a helyszínen. Tanya Katonatelepen eladó. 1200 négVsiög öles, jó termő, kerti földdel, gazdásági épületekkel, csőkúttak Széimolor külön is. Villany megoldható. Érdeklődni: hétvége­ken. Katonatelep, Sző­lőskert utca 24. sz. Király Gábor. Szódon, főútvonalon, buszmegállóban zöla- ség-gyümclcskeres- kedés olcsón eladó. Bármii ven más célra is alkalmas, pl.: cuk­rászda. étkezde. WC, víz 380-as villany! — Érdeklődni (egész nap): Beneze Ferenc. Göd felső. Árpád ut­ca 7.-. Győztes aranysárga dog kan fedez. Wil- lingsdorfer Dezső Nagykőrös. Encsi út 31._____________. ________ Me gnyílt Uistetioraut«»- hontónk! Barkas. Ny- sa, ZUK, UAZ, IZS alkatrészek fődara­bok kaphatók. Ve­csés, 4-es Főút, Isko­la u. sarok. Kuvaszkölykök kap­hatók és előjegyezhe- tők Besnyőpataki ké­néiből, győztes szü­lőktől, a szülőpárok a helyszínen megte­kinthetők. Érdeklőd­ni: Vámosi Sándor, Gödöllő (Máriabes- nyő), Fenyvesi nagy­út 62/A, _______________ Mű hely kiadó. Érdek­lődni: Nagykőrös, Pe­tőfi S, u. 65.__________ Érettségizőknek mate­matikából, az össze­foglaló feladatgyűjte­mény alapján kidol­gozott elméleti tétel­sor, 300 Ft-ért után­véttel megrendelhető. „Matura 4032”. Debre- cen, Németh L. u. 34. Vásározó csőállvány: 2,0x2,0 m, garázsnak is jó, eladó vagy el cserélhető: bőrvarró­gépre, szövőszékre, kempingfelszerelésre stb., megegyezéssel. Szamosi, Vác, Fran.- kel Leó u. 6. 2600. Cserére kínálok: két szoba komfortos, kor­szerű fűtéssel szövet­kezeti lakást — nem panel — Gödöllőn, a HÉV-től öt perc. Ké­rek Budapesten 2 db 1 + fél, kisméretű tanácsit. Más megol­dás is érdekel. Tel.: es­te, 145-697. Levél: Bp. VIII., Szilágyi u. 2. fsz. 4. ____________ Ép ítkezők, figyelem! Mindennemű épület- asztalos munkát vál­lalok: íves, zsalus, hőszigetelt szerkezetű ajtó, ablak, garázs­kapu, lépcsőház, dísz­kerítés, lambéria ké­szítés, szerelés és fa esztergályozását. Kon- da István, Mende, Fé­oeli u. 27. ______________ Pa radicsompaíánta május elején nagy tételben is eladó. Ér­deklődni : Andrási, Nagykőrös, Abonyi út 15. sz.________________ Es küvőiruha-küiönie­gességek kölcsönzése Délinél, szombati nyit­va tartással. Budapest XIT.. Greguss u. 6. Redőny készítés! Mi­ni kivitelben is! Színválasztás, garan­cia! Bordás Géza, Göd alsó. Kodály Zol­tán utca 18. sz. (2131). S trand közelében. Napos- és előnevelt csibe kapható előjegy­zésre. — Kecskemét, Kerkápoly u. 12. Ker­tész éti főiskola utcája. Naposcsibe. húshib­rid (hybro) minden pénteken. Fiastyúk Baromfikeltető és Ne­velő Gmk, Budaoest XX., Dél u. 2. (Mil­lenium telep. HÉV- megálló). Tel.: 279­076 no, __este. __166-461. Re luxa, redőny, mini- tokos redőny, garan­tált minőségben, szín- választék. 461-481, Ba­kos. Budapest, Rá­kóczi n 1 1188 Vizes názak, nedves épületek utólagos szi­getelése, gyorsan, ol­csón, garanciával. — Tel.: 134-975. Bodor­kos Károly. Bp., Fa- zpkas u 8 1027 Keresse fel tüzelő- es építőanyas-kereske- déseraet. Pilis. Kos­suth Lajos u. 1 A. Kaphatók a modern hőszigetelési szab­ványnak megfelelő nyílászárók minden méretben, oltott mész, cement, tégla. Ked­vezményes áruszállí­tás. Karkó Andr*«. Kútfúrás! — Mű­anyag csővel, min­den anyag hozzáadá­sával, 2 év garanciá­val. Cím: Szánk, Rá­kóczi u. 27. 6131. Ba­lázs József. ______ A Nagykörös és Vi­déke ÁFÉSZ szerző­déses vállalkozásba adja 1986 június 1-jé- től alábbi üzleteit: 30. számú zöldségbolt (Nagykőrös, Kossuth L, u. 32.). 31. számú zöldségbolt. (Nagykő­rös, Kecskeméti u. 7.). 59. számú zöldség­bolt (Nagykőrös, Ceg­lédi vu. 15.) 88. számú presszó (Nagykőrös, Bajza u. 1.). Érdek­lődni l^het az Á^ÉSZ közgazdasági főosz­tály vezetőjénél. Nagykőrös, Szé­chenyi tér 17. A ver­senytárgyalás idő­pontja: 1986. május 19-én. 9 óra. Nagy­kőrös, Széchenyi tér 17, sz._______ A Nagykőrös* es Vi­déke ÁFÉSZ patyola­tot hirdet a 42. számú szabad kasszás élelmi­szerboltjának vezeté­sére (Kőcser XI., dű­lő, 26.). Jelentkezni lehet: Nagykörös, Széchenyi tér 17. Sze­mélyzeti vezetőnél.

Next

/
Thumbnails
Contents