Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-18 / 91. szám

ÉLJEN A SZOVJETUNIÓ, A BÉKE ÉS A HALADÁS SZILÁRD TÁMASZA! Megnyílt az NSZEP XL kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról.) Szocialista Egységpárt ezért döntő feladatának tekinti, hogy tettekkel segítse elő a háborús veszély csökkentését. Erich Honecker méltatta a Szovjetuniónak a nemzetközi kérdések megoldására tett erőfeszítéseit, a nukleáris fegyverek felszámolására és a nemzetközi biztonsági rend­szerek megteremtésére előter­jesztett programját. Hangsú­lyozta: az NSZEP teljesen egyetért a szovjet javaslatok­kal. Felhívta a figyelmet ugyan­akkor arra, hogy az Egyesült Államok semmi készséget nem tanúsít a nukleáris leszerelés­re, nem hajlandó lemondani a kísérleti atomrobbantások­ról és az űrfegyverkezési programról. Ezt a destruktív politikát támogatja az NSZK kormánya, ami megnehezíti a szocialista országokhoz és az NDK-hoz fűződő kapcso­latait. Mihail Gorbacsov és Ro­nald Reagan genfi találkozó­jára emlékeztetve hangoztat­ta, hogy a szavak önmaguk­ban nem elegendők, a nyu­gati félnek cselekednie kelle­ne. Honecker méltatta a Szov­jetunió egyoldalúan vállalt és többször is meghosszabbí­tott moratóriumjavaslatát és sajnálattal állapította meg, hogy az Egyesült Államok a népek akaratával ellentétben folytatta föld alatti nukleáris robbantásait. Berlinben megkezdődött a Német Szocialista Egységpárt XI. kongresszusa. A képen a megnyitó pillanatai, középen Mihail Gorbacsov és Erich Honecker Tárgyilagosan A Német Demokratikus Köztársaság változatlanul sík- raszáll a tárgyilagos párbe­szédért, a nemzetközi helyzet orvoslását szolgáló együttmű­ködésért, az enyhüléshez való visszatérésért. A többi szo­cialista országgal együtt ér­demi és gyümölcsöző tárgya- . lásokra törekszik a stockhol­mi értekezleten és a bécsi haderőcsökkentési tárgyaláso­kon. Honecker hoisszasan elemez­te a tőkés világ gazdasági helyzetét, ellentmondásait, majd a szocialista országok helyzetével foglalkozva meg­állapította, hogy a. közösség az elmúlt években jó ered­ményeket ért el, megterem­tette a gazdasági-tudományos- mű,szaki haladás minőségében új feltételeit, Történelmi je­lentőségű eseményként mél­tatta az SZKP XXVII. kong­resszusát, amelyre, mint mon­dotta, a tárgyilagosság, az al­kotói kedv, a harci szellem és a derűlátás volt a jellem­ző. Honecker aláhúzta a Szov­jetunió és az NDK testvéri együttműködésének fontossá­gát és melegen méltatta az NDK-nak a többi szocialista állammal kialakult jó kap­csolata it. Honecker a béke biztosítása szempontjából nagy fontossá­got tulajdonított a két német állam viszonyának is. Fi­gyelmeztetett arra, hogy a nyugatnémet politikusok nem hagyhatják figyelmen kívül a második világháború nyomán Európában kialakult realitá­sokat. Európa szívében két szuverén, egymástól független német állam — az NDK és az NSZK — létezik, e két ál­lam különböző társadalmi rendszerekhez és szövetsé­gekhez tartozik. Felháborodottan ítélte el a szónok az Egyesült Államok Líbia ellen végrehajtott bar­bár támadását. Erinek követ­keztében — miként a Varsói Szerződés tagállamai jogosan megállapították — hirtelen megromlott a nemzetközi helyzet. Az NDK maradékta­lanul támogatja a VSZ tag­államainak nyilatkozatát, hi­szen a Líbia ellen indított amerikai támadás nemcsak a nemzetközi feszültség ellen­őrizhetetlen .eszkalációjához, vezethet, hanem „elkerülhe­tetlenül negatívan hat Euró­pa és az egész világ he'vze- tére. a kelet—nyugati párbe­szédre”. Ezután az elkövetkező évek­re vonatkozóan öt pontban foglalta össze az NDK és az NSZFP kü’pobtikai cél iáit' Hatékony fegyverzetkorlá­tozási és leszerelési intézke­désekkel kell útját állni a nukleáris háborúnak, meg kell akadályozni a világűr militarizálását, fel kell szá­molni a nukleáris fegyvere­ket, a konfrontáció helyett meg kell valósítani a népek együttműködését; erősíteni kell a testvéri szövetséget a Szovjetunióval és a többi szocialista ország­gal; támogatni kell a nemzeti és társadalmi felszabadulásu­kért küzdő népeket és az egyenjogúság alapján egy új gazdasági világrendszer ki­alakítását; a tőkés országokkal fenn­tartott kapcsolatokban töre­kedni kell a békés egymás mellett élés elmélyítésére, a tárgyilagos politikai párbe­szédre, a kölcsönösen előnyös együttműködésre; meg kell szüntetni minden föld alatti nukleáris robban­tást, abba kell hagyni Euró­pában új nukleáris fegyverek telepítését és fokozatosan fel kell számolni a már létreho­zott fegyverrendszereket, fel kell számolni Európában min­den közép-hatótávolságú ra­kétát, nukleáris és vegyi fegy­verektől mentes övezeteket kell létrehozni, Közép-Euró- pában taktikai atomfegyve­rektől mentes szabad övezetet kell kialakítani, szavatolni kell a népek biztonságát. Erich Honecker megállapí­totta, hogy az NDK a X. pártkongresszus óta az ország mint politikailag stabil, nagy gazdasági teljesítményre ké­pes szocialista ország fejlő­dött tovább. Az 1981—85 kö­zötti ötéves tervet sikeresen teljesítették. A társadalmi élet minden területén, a ter­melőerők és a termelési vi­szonyok, a tudomány, az ok­tatás és a kultúra területén, az emberek közötti szocialista viszonyok alakításában és az ország honvédelmének fej­lesztésében további haladást értek el Az NDK 1981—85 között 1,087 billió márka nemzeti jövedelmet termelt. A nem­zeti jövedelem növekedése több mint 90 százalékban a munka termelékenysége nö­vekedésének köszönhető. Irányelvek Az 19S6-tól 1990-ig terjedő ötéves tervnek a kongresszu­son megvitatásra kerülő irányelvei szerint az NDK ebben az időszakban 1,3 billió márka nemzeti jövedelmet termel. Honecker hangsúlyoz­ta, hogy a párt a jövőben is nagy figyelemmel követi a gazdasági folyamatokat, hogy az eddigi gyakorlatnak meg­felelően időben reagálhasson a felmerülő problémákra. To­vábbi lépéseket tesznek a népgazdaság irányításának, szervezésének és elszámolási rendszerének további tökéle­tesítésére. Elmondta: a teljesítmény növelésének nagy része a jö­vőben is az ipartól fog szár­mazni. A beruházások során elsősorban hazai fejlesztésű és készítésű modern berende­zéseket kívánnak a termelés­be állítani, de számítanak a Szovjetunióból és a többi szocialista országból származó gépimportra is. Honecker ezt követően a párt gazdasági stratégiájának tíz súlypontját ismertette: 1. A párt 2000-ig szóló gaz­dasági stratégiájának legfőbb célkitűzése a szocializmus elő­nyeinek hatékonyabb össze­kapcsolása a tudományos-mű­szaki forradalom vívmányai­val. 2. Kiemelkedően fontos a munka termelékenysége növe­lésének meggyorsítása. 3. A termelés növekedését a nyers- és alapanyagok, vala­mint az energiahordozók faj­lagos felhasználásának csök­kentése mellett kell elérni, s új technológiai megoldásokat kell bevezetni. Nő a hazai nyersanyagok, hulladékok és melléktermékek jelentősége. 4. Állandó fontos feladat a magas nemzetközi mércének megfelelő minőségi színvonal elérése. 5. A beruházásokon belül nagyobb szerepet kapnak a kulcsiparágak. 6. A munkaidő jobb kihasz­nálását úgy kell. megvalósíta­ni, hogy közben csökkenjenek a termelési költségek. Bővíte­ni kell a több műszakban dől gozó ipari és mezőgazdasági üzemek számát. A berendezé­sek jobb kihasználása érdeké­ben a kutatóintézetekben is több műszakos munkára van szükség. 7. A beruházások nagy ré sze a meglévő termelőüzemek modernizálását szolgálja. 8. A fogyasztási cikkek tér melésének növelését az egész népgazdaság ügyévé kell ten ni. 9. A népgazdasági teljesít­mény növekedésének folyama­tosnak, dinamikusnak kell lennie. A szocialista oktatási rendszer továbbfejlesztése nagy befolyást gyakorol az egész gazdaságra. 10. A párt 2000-ig szóló gaz dasági stratégiája célul tűzi ki az intenzív bővített újraterme­lés állandó elmélyítését és tar­tós alapokra helyezését. Vezető erő Beszámolójának zárófe.jeze tében az NSZEP KB főtitkára a Német Szocialista Egység pártnak, a társadalom vezető erejének jelentőségét méltat­ta. Erich Honecker elemezte a a Német Szocialista Egység­párt internacionalista együtt­működését és összeíorrottságát a kommunista és munkáspár tokkal. Az előadó a nemzetközi együttműködésben hangsúlyoz­ta, hogy ma minden párt ön­állóan. önmaga felelőssége je­gyében munkálja ki és való­sítja meg politikáját, keresi a konkrét feladatok megoldását a nemzeti és nemzetközi felté­telek íigvelembevételével. A megközelítésben mutatkozó el­térések és az esetleges véle­ménykülönbségek nem csor­bíthatják meg a közös har­cot, a közös felelősséget — hangsúlyozta befejezésül a szónok. Tárgyszerű légkör Berni tanácskozás Nyugodt, tárgyszerű légkör­ben folytatja munkáját az em­beri kapcsolatokkal foglalkozó berni tanácskozás. A helsinki folyamatban részt vevő 35 ^or­szág diplomatái, szakértői a svájci fővárosban szerda óta ülésező konferencia első heté­ben általános vitát folytatnak a napirenden szereplő kérdé­sekről. Kéthetes előkészítő munka után — ha bizonyos nehézségek közepette is — si­került megállapodni abban, hogy a korábbi szakértői ta­nácskozások gyakorlatát köve­tik: az érdemi munka érdeké­ben a szakértők nem a nyil­vánosság előtt tanácskoznak, hiszen amint a szocialista or­szágok képviselői is rámutat­tak, a közös érdek nem polé­miát, hanem gyakorlati ered­ményeket igényel. Fogadás a Miliőn Szállóban Szíria nemzeti ünnepe Függetlenségi évfordulóját ünnepli a szíriai nép. Csü­törtökön volt negyven éve, hogy a hosszú nemzeti felsza­badító harc eredményeképpen az utolsó francia katona is el­hagyta a közel-keleti ország területét. Szíria azóta nemegyszer kényszerült fegyverrel megvé­deni szabadságát, és ma is az Egyesült Államok és stratégiai szövetségese, Izrael fenyegeté­sének árnyékában ünnepli füg­getlenségének évfordulóját. Asszad szíriai elnök népe nevében jelenthette ki: orszá­ga eltökélten küzd a tartós és igazságos közel-keleti béke megteremtéséért. Harcunkban nem állunk egyedül — mond­ta —, mellettünk állnak bará­taink: a Szovjetunió, a szocia­lista közösség országai, a bé­két, haladást és a nemzeti fel- szabadulást támogató erők. ★ Abdul Aziz Masharika, a Szíriai Arab Köztársaság bu­dapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából csütörtökön fogadást adott a Hilton Szállóban. A fogadáson részt vett Ka­tona Imre, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára, Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter, Markó­ja Imre igazságügyminiszter, Török István külkereskedelmi minisztériumi államtitkár, Nagy Gábor külügyminiszter­helyettes és Juszt Lajos egész­ségügyi miniszterhelyettes. Sevardaadze felhívása (uellarhoz (Folytatás az 1. oldalról.) dolgozó tudósítók szerint Kadhafi egyenes adásban, vi­lágosan, nyugodt hangnem­ben beszélt és szemmel lát­hatóan jó egészségi állapot­nak örvend. A líbiai vezető közölte, hogy egy-két napon belül arab csúcstalálkozóra kerül sor az országot ért amerikai támadás kapcsán. Egyúttal felszólította az arab államo­kat, hogy szakítsák meg poli­tikai és gazdasági kapcsola­taikat az Egyesült Államok­kal. „Az ellenünk végrehaj­tott durva amerikai agresszió megadta azt a történelmi le­hetőséget, hogy ráébredjünk, miben van a mi erőnk. Az egységben. Az arab népeknek bojkottálniuk kell az Egyesült Államokat” — mondotta Kadhafi. A líbiai vezető közölte, hogy a rezidenciája elleni lé­gitámadásokban 33 harci gép vett részt, az ő fizikai meg­semmisítésének céljával. El­mondta azt is, hogy fogadott lánya életét vesztete, két fia pedig súlyosan megsebesült. Szüntessék meg űz agressziót! Eduard Sevardnaaze, a Szovjetunió Külügyminisztere felhívással fordult Perez de Cueuar ENSZ-fotitkárhoz a Líbia elleni amerikai támadás ügyedén. Az aiaooiakoan is­mertetjük a felhívás szöveget. Az Egyesült AllamoK Líbia elleni fegyveres tamadasa- kö­vetkeztében rendkívüli mér­tékben kiéleződött a helyzet a FoiüKozi-tenger déli részén, a világ békéjét és biztonsagát reális veszély fenyegeti. Bár­milyen indítékkal magyarázza is lépeseit az Egyesült Álla­mok kormánya, mind szá­munkra, mind az egesz világ számára világos: egy szuverén állam elleni nyílt agresszióról van szó. A szovjet vezetés úgy véli, hogy a jelenlegi, a béke ügyé­re nézve veszélyes helyzetben minden lehetőt meg kell tenni azért, hogy megszüntessék az agressziót, rendezzék a viszo­nyokat a Földközi-tenger déli részén. Az ENSZ feladata hozzájá­rulni ehhez. Szeretnénk arra számítani, hogy Ön is felhasz­nálja az összes rendelkezésére álló eszközt, latba veti szemé­lyes tekintélyét és befolyását annak érdekében, hogy a hely­zet ne rosszabbodjék, és hogy az Egyesült Államok azonnal hagyjon fel a fegyveres erő alkalmazásával Líbia ellen. Főtitkár úr, ebben számíthat a Szovjetunió teljes támogatá­sára. A Líbia ellen intézett ame­rikai támadás kérdésével fog­lalkozó BT-vitában felszólalt E ndreffy Miklós, Magyaror­szág New York-i állandó kép­viseletének ideiglenes ügyvivő­je. Rámutatott arra, hogy a Lí­bia elleni amerikai katonai akciók nem csupán a nemzet­közi jog alapelveit és az ENSZ alapokmányát sértik, hanem veszélyeztetik a mediterrán térség békéjét, valamint a nemzetközi békét és biztonsá­got. Lomejko cáfolja az amerikai állításokat A Líbia elleni .amerikai terrorakciót kiváltó okokkal kapcsolatos amerikai állításo­kat cáfolta csütörtöki sajtó­konferenciáján Vlagyimir Lo­mejko, a szovjet külügymi­nisztérium szóvivője. Mint mondotta, az Egyesült Államok április 16-i nyilatko­zata szerint az amerikai fél korábban felszólította a Szov­jetuniót, hogy működjön köz­re annak a terrorista akció­nak az elhárításában, amelyet Nyugat-Berlinben hajtottak végre április 5-én. Az ameri­kai fél azt állította, hogy ha a szovjet fél reagált volna er­re a felhívásra, akkor az ese­mények egészen másképpen alakultak volna, s az Egyesü’t Államoknak nem kellett vol­na katonai lépésekhez folya­modnia. Csak röviden... WASHINGTONBA érkezett és csütörtökön Reagan ameri­kai elnökkel tárgyalt Robert Hawke ausztráliai miniszter- elnök. Kétnapos látogatása idején találkozik a kongresz- szus vezetőivel is. A megbe­szélések egyik fő témája az Egyesült Államok által létre­hozott katonai szövetség, az ANZUS további sorsa. A KATONAI JELLEGŰ programok állnak majd az amerikai űrrepülőgépes prog­ram középpontjában, amikor — várhatóan a jövő év közepén — felújítják a/.t. A Challen­ger űrrepülőgép katasztrófája következtében ugvanis számos olyan terv megvalósítását kell elhalasztani, amelyet a Pen­tagon nagy fontosságúnak tart űr fegyverkezési elgondolásai szempontjából. Ez az állítás cinikus — mondotta Lomejko. Az Egye­sült Államok nyugat-berlini képviselője március 27-én ér­tesítette a Szovjetunió NDK­beli nagykövetségét, hogy az amerikai fél adatai .szerint valószínű, hogy terrorcselek­ményt hajtanak végre ameri­kai állampolgárok vagy nyu­gat-berlini objektumok ellen. Az amerikai közlés szerint a fenyegetés az NDK fővárosá­ban lévő líbiai népi irodától (nagykövetségtől) ered. Lo­mejko hangsúlyozta, hogy az amerikai képviselő képtelen volt tényszerű adatokat kö­zölni állítása alátámasztására. Azt a választ kapta, hogy ezt a szerfelett általános jellegű információt rossz helyre cí­mezték. A nyugat-berlini diszkóban történt április 5-i robbanás után az Egyesült Államok kormányának képviselője azt állította, kormánya megbíz­ható információkkal rendel­kezik arról, hogy az NDK- beli líbiai népi iroda felelős ezért* a* terrorcselekményért, mondotta Lomejko, majd is­mételten hangsúlyozta, hogy a szovjet féllél ezúttal sem közöltek semmiféle kézzelfog­ható adatot, mely az állítást alátámasztotta volna. A Szovjetunió elvi ellensé­ge a terrorizmus minden válfajának, s kész más álla­mokkal együtt aktívan részt venni e visszataszító jelenség elleni harcban. Mint ismere­tes, mondotta Lomejko, a lí­biai vezetés is elítélte ezt a terrorcselekményt, s leszö­gezte, hogy ahhoz nincs sem­mi köze. Az Egyesült Államok mos­tani fellépésével leleplezte a legfontosabb nemzetközi kér­désekhez való viszonyulásá­nak lényegét. Igazolhatatlan akciója az amerikai provoká­ciók láncolatába illeszkedik. Ezek a provokációk arra irá­nyulnak. hogy eltorlaszolják a nemzetközi kapcsolatok javítá­sa felé vezető utakat, hogy ki­oltsák azokat a pozitív ten­denciákat és reményeket, arríe- lyek Genf után jelentkeztek. Hárem külföldi személy! gyilkollak meg Megtorló akció Bejrutban Csütörtök délelőtt három külföldi holttestéi találták meg a Bejrut környéki Suf-hegy- ségben. Mellettük egy április 17-én kelt cédula: az „Arab harcosok sejtje” közli, hogv „kivégeztek” három kémet: egy CIA-ügynököt és a brit titkosszolgálat két emberét, válaszul Reagan elnök Líbia elleni agressziójára. Az üze­net hevesen ‘ámadja a brit kormányt is, amely engedé­lyese, hogy a Líbiát támadó repülőgépek egy része a Nagy-Britanniában levő ame­rikai támaszpontokról szálljon fel. Nyugat-Bejrűtban három brit állampolgár tűnt el a kö­zelmúltban: Alec Collett 04 éves újságíró, Leigh Douglas a bejrúti amerikai egyetem 34 éves tanára és Philip Pqdfield 40 éves brit. nyelvta­nár. Egyelőre nem bizonyos, hogy őket gyilkolták meg” Reggel kilenc óra tájban összesen 7 RPG-típusú grá­nátot lőttek ki John Gray bejrúti brit nagykövet rezi- deheiájára. A nagykövet nem volt otthon. A becsapódó grá­nátok hatalmas anyagi káro­kat okoztak, az épület kigyul­ladt. Eldördültek a fegyverek is A környéken és a szom­szédos két iskolában hatalmas pánik tört ki. Az eddigi hír­adások szerint senki sem sé­rült meg. a rémült iskoláso­kat a tanárok hazaküldtek. Egy névtelen telefonáló kö­zölte, hogy a merényletet a Líbia-barát „Ammar Muhtar- csoport július 23-a elnevezésű egységé” hajtotta végre. A telefonáló bejelenlette: „az imperialista reakció további csapásokra számíthat.” Csütörtök délelőtt negyed tizenkettő körül a bejrúti nemzetközi repülőtérre indult John McCarthy, a Worldwide Television News 28 éves ope­ratőrje — nem érkezett meg, útközben nyoma veszett. Bejrutban további megtor­ló akciókra számítanak.

Next

/
Thumbnails
Contents