Pest Megyei Hírlap, 1986. április (30. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-17 / 90. szám

Cikkek, szakkönyvek, mesterek Kinek higgyen az építtető? írásainkban többször fog­lalkoztunk az új hőszigetelesi szabvány követelményrendsze­rével. Mi több, felkerestük a Tiizép-telepekei is, ahol meg­nyugtató képet láttunk: lénye­gében minden fajta építő­anyag — köztük a legújabbak is — kaphatók. Egyik alka­lommal meg részletes számí­tást is közöltünk, az új mód­szerű hőszigeteléssel készülő házak energiamérlegéről, meg­állapítva, hogy legfeljebb tíz­tizenöt esztendő alatt a költ­ség megtérül, s azon felül nyereséges a jobb tulajdon­ságú építőanyag használata. Nem igaz az ezres! Nem mindenki van ezzel azonos állásponton. A Heti Világgazdaság című hetilap március 8-i számában Ke­resd a hőt! címmel keretes anyagot közölt. Ebben a lap munkatársa az Építésügyi Mi­nőségellenőrzési Intézet szak­emberét kereste föl, s szin­tén egy mintaépületen hő­technikai teljesítőgépességet, valamint árakat számítottak ki. A cikkből — a mi írásunk­kal összhangban — kiderül, hogy a falazószerkezetek semmivel sem drágábbak. Ezt követően azonban jelen­tős eltérés mutatkozik állás­pontunk között. A szakember ugyanis azt állítja, az új ..szi­getelt” nyílászárók lényegé­ben semmivel sem jobbak, el­lenben körülbelül kétszer drá­gábbak az eddig forgalmazot­taknál. Az viszont egyértel­műen kiderül, s egyezően a mi írásunk álláspontjával, hogy egyszerűen nem igaz az, hogy négyzetméterenként ezer forinttal drágább az új mód­szerrel épített ház. Térjünk most vissza a vita­tott kérdésre, az ablakok hő- technikai tulajdonságaira. Napilap nem különösebben alkalmas szakmai viták eldön­tésére, s már csak azért is nehéz helyzetben vagyunk, mert az említett HVG-írás semmiféle támpontot nem ad arra nézve, hogy az adatokat honnan merítette. Ezzel szemben nézzük pél­dául Tallér Ferenc: Háztar­tási és kommunális kazánok című, 1984-ben, a Műszaki Könyvkiadónál megjelent szakkönyvének idevágó ré­szeit. Ez ugyanis hőtechnikai alapfogamakkal kezd, s több táblázatban ismerteti a nyí­lászáró szerkezetek úgyneve­zett /c-értékeit. (Ez annál jobb. minél kisebb, s mérték- egysége watt/négyzetméter- Kelvin.) Eszerint külső ablak- f aszerkezettel, kettős üvege­zésű. nyitható szárnnyal 4,6, ugyanez hőszigetelt kivitel­ben 3,0. A Sofatherm márka­nevű ablakok katalógusában 2.4—2,7 közötti értékeket sze­repeltet a gyár. Másként kcü Mint az előbb már emlí­tettük, nem szakmai vit át szeretnénk eldönteni. Azon­ban egyvalamire feltétlenül érdemes rákérdezni: végül is kinek higgyen, kinek hihet az építtető? A szakkönyvnek? Egy újságcikknek? Az épí­tésznek vagy a mesternek? Építkező ismerőseim állít­ják, nem lehet egyértelmű választ adni. S hivatokozásí alapjuk meglehetősen sokfé­le. Egyikük viszonylag kor­szerűbb anyagból építtetett, s hozzá a drága hőszigetelt ab­lakokat vásárolta meg. Ezeket csak vakolás után, jóformán az utolsó pillanatban kell a kávába helyezni, ezért van­nak többek között készre festve. Nagy volt a megrökö­nyödése, mikor látta, a mes­ter már falazáskor beillesz­tette a drága holmit. Egysze­rűen nem hitte el, hogy azzal máshogy kell dolgozni... Másikuk a tervezőről szólt nem valami hízelgőén: eleve drágább módszert ajánlva alaposan „rátartott" az érté­kekre, s úgy valóban vagy ezer forintot veszít négyzet- méterenként. Harmadikuk esete sincs ta­nulság nélkül: az új építő­anyag — a thermoton tégla — csakis a belehelyezett hun­garocell csikkel szigetel. Ezt bizony a megfelelő üregekbe bele kell tenni. Ha csak fé­lig van benne, ott höhid ke­letkezik, s hiába az egész ce­remónia. Nos, itt az történt, hogy a mesterek félig-meddíg beledugdosták a csíkokat az üregekbe, aztán a fölösleget meg levágták egy sarlóval. Minek az a cafrang — hábo­rodtak fel (még ők!), mikor szóvá tették nekik a dolgot... Kevesebbért korszerűbbek Lényegében abból kellene kiindulni, mindenkinek saját munkájához kellene értenie. Ahhoz persze úgy, hogy laikus semmiképpen se tudja szakmai hibán érni. S akkor nem lennének egymásnak fe­leselő cikkek, kényszerű fel­világosítást célzó napilap­írások. Kevesebb pénzből korszerűbb otthonok épülhet­nének. Megmaradna a biza­lom a társadalmi munka- megosztás különböző ágain működő emberek között. De addig? Kinek higgyen addig az építtető? Ballai Ottó Áramszünet A DÉMÁSZ nagykőrösi üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy a hálózat felújítása érdekében április 18-án, 21—22-én reggel 7 órától délután 4 óráig az Új­világ utcában áramszünet lesz. Hogy jobb legyen a vétel Arany László vezető sze­relő az oszlop tetején csi­nál helyet az új hanghor­dozó kábelnek (jobb oldali képünk). A hagyományos vezetéke­ket korszerűre cserélik a Dél-Pest Megyei Posta Távközlési Igazgatósága Széchenyi szocialista bri­gádjának tagjai a Hangács dűlőben. A hálózatfelújitás során mintegy két és fél kilométer hosszúságban kerül a szigetelt kábel az oszlopra (alsó képünk). Hancsovszki János felvéte­lei A kertbarátkörben Előadás a gombafajtákról legnagyobb termelés Francia- országban van. Részletesen ismertette a gombaféieségeket és -fajtákat, amelyek termelésével Ma­gyarországon is egyre többen foglalkoznak. Az árak elég magasak, de kis családnak, egy evésre 15—20 deka ele­gendő, de minden héten ta­nácsos fogyasztani. Az ellen­őrzött, szakértő szedők által a piacon árult, vadon termő gombák olcsóbban kaphatók. Házi fogyasztásra Nagykő­rösön is többen foglalkoznak különféle gombatermesztéssel. Kecskeméten zsákba telepí­tett kis gombatelepet is áru­sítanak. A hallgatók közül többen elmondták, hogy be­kapcsolódnak a házi gomba- termesztésbe, amihez a Liszt Ferenc utcában lakó előadó segítséget ígért. A B. Tóth Ferenc kertba­rátkor legközelebbi összejö­vetelét április 28-án, hétfőn este 7 órai kezdettel tartja az Arany János Művelődési Köz­pontban. Ekkor Görbe Ferenc országgyűlési képviselő, a Nagykőrösi Konzervgyár igaz­gatója tart előadást a gyár gyümölcs- és zöldségtermelte­téséről és -felvásároltatásáról. K. L. A nagykőrösi B. Tóth Fe­renc kertbarátkörben sok szó esik az étkezési gombáról. A kör elnöke, Csikai Pál nyugalmazott tanár ugyanis nagy gombaszakértő, aki min­den évben előadást tart a táp­láló, könnyen emészthető s főleg a fiatal szervezetnek nagyon szükséges étkezési gomba fogyasztásáról, és gom- baismertetö sétákat vezet a Pálfája erdőben. Most legutóbb egy váro­sunkba költözött másik gom­baszakértő és termelő, Ko­vács Gyula nyugalmazott MÁV-tisztviselő tartott elő­adást a gombákról, élénk ér­deklődés mellett. Elmondta, hogy az étkezési gomba fo­gyasztásának előnyeit felis­merte az egész világ. A sta­tisztikai adatok szerint éven­te 800 ezer tonna kerül ke­reskedelmi forgalomba. A NAGYKÖRÖS! A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 90. SZÁM 1986. ÁPRILIS 17., CSÜTÖRTÖK Jégeső söpört át a határon Táphengerben nőnek a palánták A két héttel korábbi szom­baton még úgy tűnt, mintha a fél város kiköltözött volna a határba. Motorok, személy- gépkocsik serege pihent a dű- lőutakon, az aprócska kertek kerítései mögött szorgalmasan dolgoztak tulajdonosaik. Ásott, vetett a család, metszőollók csattogtak, zúgtak a kerti traktorok. Épült, szépült a hosszűháti zártkertvilág. A gyümölcsösökben gyö­nyörködve szemléltük a szir­mokat bontogató fákat, s elé­gedetten mondogattuk: gaz­dag termés ígérkezik. Egy hét után aztán nagyot változott a Világ, jégeső söpört végig a kertek fölött, s néhol alaposan megtépázta a már virágzó ba­rackfákat, s a tenyérnyi salá­ták levelét rongyosra szaggat­ták az égi parittyakövek. Sze­rencsére a pásztában vonuló zivatar úgy összességében nem csinált nagy kárt, de a nyomában jövő lehűlés jócs­kán visszafogta a növényeket a fejlődésükben. A mostani hét végén még havat is hozott a csípős észak- nyugati szél, nem is csodál­koztam, hogy elnéptelenedett a környék, a városiaknak ked­vét szegte az időjárás. Persze most is voltak, akik nem so­kat törődtek a tavaszai érke­zett téllel, mert bizony a metszésnek, borsóvetésnek igencsak a végére kell már járni, még akkor is, ha nagy­kabátot kell ölteni a kerti munkához. téssel, ez idő alatt szerzett annyi tapasztalatot, hogy nyu­godtan megszívlelhetjük ta­nácsát. — Azt mondom, ne siessük el a dolgot, csalafinta ez az április. De amint újra enyhül­ni kezd az idő. máris el kell kezdeni az ültetést, s ha eset­leg egy újabb lehűlés követ­kezne, akkorra már megerő­södnek a palánták. Ami aztélleti, Módrai gazda sem nagyon siette el a dolgot, annak ellenére, hogy szorgal­mas kertész hírében áll, rá­adásul még kerti traktora is van, ottjártamkor gazdasága még parlagon hevert. Szóvá is tettem, de nem jött különö­sebben zavarba, mosolyogva mentegetőzött: — Tudja, hogy van az, a traktoros gazdának tavaszon­ként annyi dolga akad, hogy a saját portájára nem is jut ideje. Hat óve van meg ez a kis gép, s azóta minden tava­szon eljárok szántani, igaz, ebben az évben már csak a szomszédok, jó ismerősök földjét vállaltam el. Hiába, kevés az időm, tavaly sikerült teljesen berendeznem a pa­lántanevelő fóliaházat, s ott bizony karácsonytól kezdve megtalálja az ember a dolgát. Paprika, paradicsom Nagykabátban A legnagyobb gondban most a primőrtermesztők vannak, hiszen a paprika, paradicsom ültetésének is itt az ideje. Többen azt mondják, biztos, ami biztos, várjuk ki a hűvös idő végét, a türelmetlenebbek szerint viszont kár minden elszalasztott napért. Tulajdon­képpen mindkét félnek igaza van, húzni az időt kész vesz­teség, ha meg kiültetik a zsenge növényeket, ki tudja, holnap reggelre nem lesznek-e a fagy martalékai? Vajon mi a véleménye minderről egy tapasztalt kertésznek? Módrai István majdnem egy évtizede foglalkozik a zöldségtermesz­Szétnézünk a hatalmas vas­vázas fóliasátor alatt. Az asz­talokon ládákban szép szál, egészséges paprika- és para­dicsompalánták zöldellnek. — Hiszen ez a rengeteg nö­vény hektárnyi területre is elegendő lenne ... Bizonyosan, hiszen 1200 négyszögölre ennyi is elegen­dő — mutat a mellettünk levő ládákra, amelyekben piciny, egy-két hetes növények nyúj­togatják leveleiket a fény fe­lé. — Az enyéim még csak ek­koráik, ezért nem vagyok még elkésve a szántással. Én csak szabadföldi termesztéssel fog­lalkozom. a többi palántát el­adásra szánom... — Gondolja, hogy lesz rá vevő? Fliszen a piac mindig telítve van olcsó palántákkal. — Ez igaz, de a jó minősé­gű szaporítóanyag beszerzésé­vel mindig gondban voltak .a Atlétikai rajt - fedett pályán Óriási létszámú mezőny, szá­monként legalább 25 indulója volt Budapesten a Pest megyei nyílt, fedett pályás bajnok­ságnak. A N.k. Kgy. Kinizsi dobói kiegészítésként indultak a futó- és ugrószámokban, de így is értek el helyezéseket. Ifjúsági nők. 60 méteres sík­futásban: 5. Zsuífa Dóra 8,4 másodperc. Távolugrásban: 3. Zsuífa 471 centiméter. Serdülő A korcsoportos fiúk, 60 m sík: 6. Tóth Szabolcs 7,58 mp. Tá­vol: 4. Lajter Sándor 540 cm, 8. Tóth 501 cm. A Vácra ter­vezett megyei középiskolás me­zei futóbaj nokság először a kedvezőtlen időjárási és talaj- viszonyok, később pedig más ifjúsági rendezvények miatt (végleg) elmaradt. Teremkézilabda: Kecskemé­ten 4 férficsapattal, 2x25 per­ces mérkőzésekkel, körmérkő­zéses teremkézilabda villám- tornát rendeztek. A Nk. Kgy. Kinizsi gárdája tartalékos volt (Ökrös — Mocsai 16, La- dos 3, Mátrai 26, Kerny 24, Tóth F. 8, Vanyur 5), de már biztatóan játszott. A DUTÉP ifit 25-18-ra, a DUTÉP öreg- fiúkat 29-24-re legyőzték, a Kecskeméti GAMF-tól 43-28-as vereséget szenvedtek, és végül a második hedyen végeztek. Abonyban általános iskolás leány teremtornára került sor. Négy csapat 2x15 perces mér­kőzéseket vívott. A Nk. Pető­fi isk. (Varga — Halmi 32, Striíler, Bujdosó 1, Kovács M., Kovács K. 10, Horváth, Deák, Kecskeméti, Kovács G.) gárdája az elején lámpalázas volt (Abönyi Somogyi isk. el­len 13-42), de később feljavult (Törökszentmiklós 19-17 és Ceglédi Várkonyá 11-8) és jó csapatjátékkal, nagy küzdő­szellemmel és megérdemelten a második helyen végzett. Asztalitenisz: Nk. Kgy. Ki­nizsi—Eleki Tsz SK 12-4. A sportotthoni NB III-as férfi asztalitenisz csapatbajnoki mérkőzésen biztos volt a he­lyiek győzelme. Erdey 4, Var­ga S. 4, Szakács 3 és Varga I. 1 egyéni játékot nyert. Cselgáncsozók: Baján ren­dezték az úttörő Pajtás Kupa viadalt, ami a körösi csel­gáncscsoport fennállásának harmadik évében a második or­szágos versenyen való szerep­lésük is volt egyben. A Nk. Kgy. Kinizsi öt főt indított a nagyon erős mezőnyben. Az 58 kg-osok 17 fős súlycsoportjá­ban Sz. Tóth Gábor az ötödik helyen végzett. 32 kg-ban (29 induló között) Baranvi Sza­bolcs és 38 kg-ban (ott 37-en voltak) Szendi Attila a legjobb 8-ig jutott. Tenisztanfolyam. A Nk. Kgy. Kinizsi teniszszakosztálya 7— 10 éves fiúk ás leányok részé­re felvételt hirdet. Az érdek­lődőket Palai Lajos edző vár­ja április 19-én, szombaton 11 órakor a Kinizsi-sporttelepi teniszpályánál. Esős idő esetén vasárnap 11-kor ugyanott. Csütörtöki sportműsor: Lab­darúgás. Ifjúsági sporttelep, 15 óra: Nk. Szakmunkásképző— Monon Gimnázium megyei diák bajnoki; 16 óra: Kos­suth isk.—Rákóczi isk., 17 óra: Arany isk.—Petőfi isk. IV. korcsoportos nagypályás vá­roskörzeti úttörő bajnoki mér­kőzés. Tekézés. Kecskemét: DUTÉP B—Nk. Mészáros Tsz SK B és DUTÉP ifi—Nk. Mé­száros Tsz SK ifi, megyei csa­patbajnoki mérkőzés. S. Z. i körösi kertészek. Az a véle­ményem, sok kertész inkább megveszi a tápkuckás, garan­táltan egészséges növényeket, még ha kicsit drágábban is, minthogy reszkírozzon a pia­ci áruval. A kora tavaszon jó kereslete volt az előnevelt sa­látának, bízom abban, hogy a paprika, paradicsom esetében sem lógtam. mellé. — Hogyan lehet jó palántát előállítani? — Nos, ez nem olyan egy­szerű. Én a naagváikat egye­nest a kutatóintézetből ka­pom. Ez már egyfajta garan­cia leihet, a többi viszont a kertész ügyességére van bíz­va. Hosszú időbe telt, mire szereztem annyi gyakorlatot, hogy a kertészkedést kenyér- ikereső foglalkozásiként vállal­hatom. Korábban az iparban dolgoztam, s mi tagadás, ügy- gyel-bajjal, olykor a magam kárán tanultam meg, mit ho­gyan kell csinálni, bár még ma is gyakran forgatom a szakkönyveket, s nem reszel­lek a rutinosabb kertészekhez fordulni, ha valami problé­mám akad. — A palánták mellé bizo­nyára saját tapasztalatait sem sajnálja átadni vásárlóinak. A paprika-, paradicsomültetők­nek mit ajánl figyelmükbe? — Mindenekelőtt azt, ha ne­tán jövőre odahaza próbálkoz­nak .a pglán taneyeiéssel, a táP- hengeres módszert alkalmaz­zák. Ez biztonságosabb, a ki­ültetést kevésbé szenvedi meg, s a növény hamarabb termő­re fordul. Főleg a monokultu­rális termesztésnél ne mu­lasszák el a talajfertőtlenítést. Nagyon fontos a rendszeres növényvédelem. A betegsége­ket megelőzni kell, és nem ak­kor védekezni, amikor meg­jelent a paprikán a liszthar­mat:, az uborkán, a peronosz- póra, a paradicsomon az alte- nária. Kiültetés után egyéb­ként ezek a betegségek fenye­getnek leginkább. Hatásos nö­vényvédőszerek kaphatók; megfejelő időben, helyesen al­kalmazva azokat, elhárítható a vész. Utaztatni kell — Térjünk vissza saját gaz­daságára. Az idén mit termel? — Mint említettem,-szabad­földi paprika és paradicsom lesz. Most készítjük elő a táp- kockákhoz a talajt, s amikor kétleveies állapotban lesznek a növények, pikírozunk. Május elejére szépen megerősödnek s kezdődhet a kiültetés. — A termést hol értékesíti majd ? — Hm, ez még odább van, de a tavalyi év alapján úgy gondolom, a szabadpiac lesz a legkifizetődőbb. Igaz, a ter­melők többsége, köztük én is olcsónak tartjuk a körösi pia­cot, ezért a jobb ár reményé­ben sokszor utaztatni keil az árut. Ha kis szerencséje is van a termelőnek, a szép por­tékával rátalál valahol a jól fizető vevőkre . . . Miklay Jenő Mozi A nagyteremben Mi lenne, ha... Színes, szinkronizált szovjet film. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdió terem ben Szép lány ajándékba. Színes, szinkronizált francia—olasz filmvígjáték. (14 éven alu­liaknak nem ajánlott!) Fél 6- kor. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents