Pest Megyei Hírlap, 1986. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-28 / 74. szám

rr.sT mm; YE. 1986. MÁRCIUS 28., PÉNTEK Másként, mint eddig Formabontó, kritikus beszámoló Ingázás „Értékek nélkül nincs mihez mérnie az embernek önmagát, s következésképp megrendül vagy fel sem épül önnön értékességének tudata, szükségképpen el­akad személyiségének kibontakozása. Közös értékek nélkül nem alakul ki vagy elsatnyul az emberi-közös­ségi összetartozás.” A KISZ X. kongresszusa óta eltelt időben bekövetke­zett változásokat áttekintő írásos anyagból többek kö­zött azt olvashatta a 80 meg­hívott közül megjelent 72 küldött, hogy most, amikor megnövekedtek a pályakez­dés, az önálló otthonteremtés gondjai, a közösségek fella­zulása, a közös tevékenység és cél hiánya is nehezíti a helyzetet. Hankiss Elemér szociológus érdekes gondolatait idézte a KISZ Fóti Nagyközségi Bi­zottsága beszámolója, melyet már a közelmúltban lezajlott küldöttközgyűlés előtti napok­ban megkapták a tanácskozás résztvevői. Az írásos anyag­hoz szóbeli kiegészítést is fű­zött Nagy Mihály titkár, amit az értekezleten nem túl so­kan vitattak, annál inkább azonban a hivatalos fórum után, beszélgetések kereté­ben. Illették a kritikus, a formabontó s a pesszimista jelzőkkel egyaránt. Foton 25 alapszervezet tö­möríti az ifjúkommunisták sorait, amelyben 468 tagot tartanak számon. Ennél azon­ban több KISZ-tag lakik a településen, amelyre, mint az köztudott, a budapesti és környékbeli munkahelyekre való bejárás jellemző. A nagyközség munkahelyein 839 harminc éven aluli fiatal dolgozik, akikre számíthat s akiket tagsági viszonyuktól függetlenül képvisel a KISZ. Az ma már teljesen vi­lágos, hogy oldottabb, kö­tetlenebb ifjúsági közösség iránt volna igény, s az e for­mát biztosító kisebb közössé­gek egyelőre nem alakultak ki. Művelődési és szórakozási mérceként Budapest szolgál, s ézzel a helyi feltételek nem vehetik fe! a versenyt. Ugyanakkor nehéz befolyásol­ni, igényessé formálni a Bu­dapestre utazók választását. Politikusabb A vázolt körülmények elle­nére azonban a fiatalok ak­tívan részt vettek a szocia­lista brigádmozgalomban, szervezett lakásépítési akció indult. Ámbár az is igaz, hogy ebből nagyon sok kis­pénzű, támogatást nem élve­ző család kimaradt. A meghívottak aktívabbak voltak, mint a küldöttek. Az utóbbiak közül Béres János szállt vitába azzal, hogy a KISZ vállaljon szerepet a nyelvoktatásban. Szerinte a politikai jelleget kell erősíte­ni, s az egészséges életmódra való nevelést kell előtérbe helyezni. Az új titkár Nagy Mihály rövid ideig vállalta a megbízott titkár szerepét. A küldöttértekezlet után, ahol utódjául Bánk Lászlót választották meg, visszatér eredeti foglalkozásá­hoz, tanítani fog. Az új tit­kár ismert ember a terüle­ten. A Vörösmarty Termelő- szövetkezet esztergályosa két évvel ezelőtt került be mun­katársnak a KISZ Dunake­szi Városi Bizottságába, tagja s négy éve titkára a fóti KlSZ-kórusnak. Sokat vár­nak tőle a fóti fiatalok. Jóváhagyott tervek Rendezik a horgásztavakat Dossziéba került a városi tanács költségvetési üzemé­nek jelentése, melyet az elmúlt év értékeléseként készí­tettek. A jegyzőkönyv arról szól, hogy a tanács végre­hajtó bizottsága elfogadta, tudomásul vette, hogy a fel­adattervet 83 millió 846 ezer forintra teljesítették, az egész évi gazdálkodás nyeresége 457 ezer forint. Ezt az eredményt a köztisz­tasági tevékenységnél gazda­ságosabb ágazatokban sikerült elérni. Mint már arról koráb­ban írtunk, a város tisztán tartása nem tartozik a kedve­ző vállalkozások csoportjába. Az üzem feladatkörébe tar­Cselekvő részvétel Fórumok a körzetekben A tavasz érkeztével újra élénkül a helyi közélet is. A Haza­fias Népfront VIII. kongresszusa után a városi elnökség meg­kezdte a határozatok feldolgozását, s ezek alapján elkészült a munkaierv. A következő időszak legfon­tosabb feladatainak azt tart­ják, hogy a politikai célok konkrétabban igazodjanak a városkörzet sajátosságaihoz. Ezt a feladatot mindenképpen az érintettek véleményének, igényeinek ismeretében kell megoldani. Erről beszélt Antal János, a városi bizottság tit­kára is az előterjesztés indok­lásakor. A testület szándéka, törekvése lesz az is, hogy se­gítse az emberek alkotókész­ségének kibontakoztatását. Ezt a célt eddig is jól szol­gálták a HNF különböző bi­zottságai, szakcsoportjai. Napjaink általában tapasz­talható törekvéseként a nép­frontban is a legnagyobb nyil­vánosság előtt szeretnék foly­tatni a munkát, a lehető leg­több döntésről tájékoztatni az érdekelteket, s ezt megelő­zően minél szélesebb körű vi­ta, sok-sok vélemény megis­merésére törekednek. Közös célokért Erősíteni a város szeretetét, s az érzelmi azonosulás mel­lett serkenteni a cselekvő szándékot, minél több erőt mozgósítani a településfejlesz­tésre. Ez a célja a közeljövő­ben sorra kerülő körzeti ta­nácskozásoknak is. Újabb tár­sadalmi kezdeményezésekkel készülnek a várossá válás 10. évfordulójára. Segítik a ta­nácsokat abban, hogy mind­jobban betöltsék népképvise­leti, államigazgatási és önkor­mányzati szerepüket. A HNF jó együttműködésre törekszik minden társadalmi szervezet­tel. ezekkel egyezteti munka­tervét, cselekvési programját a közös célok érdekében. A hónapról hónapra külön böző témákat tárgyal! testü­let figyelmének az első félév­ben a hetedik ötéves terv előkészítése áll a középpont­jában, s a népfront sajátos­ságai szerint igyekeznek meg' határozni azokat a tennivaló­kat, melyek a testület tagjai­ra, aktivistáira várnak. Önálló vélemény Fontos szerepet kap a kör­nyezetvédelem, s az operatív tennivalókon kívül az önál­ló véleményalkotás minden várospolitikai kérdésről. tozott az ingatlankezelés is, melynek keretében 577 lakás fenntartásáról kellett gondos­kodni. Tavaly 4 millió 165 ezer forint lakbérbevételt ter­veztek. Ebből 271 ezer forin­tot elfelejtettek pontosan, idő­ben kifizetni a lakók, s az összeg mint hátralék szerepel a könyvelésben. Az összeg nagy részét annak a 20 lakó nak a tartozása teszi ki, akik együtt 152 ezer forinttal ma radtak adósak. A márciusi döntések sorá­hoz tartozik a város déli ha­tárában fekvő horgásztavak rendezési tervének jóváhagyá­sa is. A tanács műszaki és termelési osztálya május 30-ig köt szerződést a MÁV Sport­horgász Egyesülettel a terület használatára. Az úgynevezett Öceán-árok ezután is a hor­gászok birodalma lesz, de sza­bályozzák a tavak vízszintjét rendezik felületüket, mélysé­güket. Gondoskodnak az egészséges vízszolgáltatásról a szennyvízelvezetésről és a villamosenergia-ellátásról. DUNAKESZI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Legalább a tragédiákból okulnának Az óvodában keil kezdeni Az iskoláktól többet várnak Nem több, de talán nem is kevesebb a közlekedési baleset Du­nakeszi területén, mint általában az ország, a megye útjain. A mérleget azért lenne nehéz elkészíteni a helybeliek, a kör­zetben élők közlekedési fegyelméről, mert a területen átha­ladó gépkocsik tulajdonosai „idegenek”. A tény azonban tény, sokan hajtanak gyorsan és veszélyesen ott, ahol óvatosabb­nak kellene lenni. A szabályok ellenőrzése kevés. Állandó közlekedési propagandára van szükség, kicsiknek és nagyok­nak egyaránt. Tömegsportág gazda nélkül A múlt héten ott voltunk a városkörzet közlekedésbizton­sági tanácsának ülésén, ahol Pataki Péter rendőr őrnagy, a városi rendőrkapitányság ve­zetője foglalta össze a KBT el­múlt évi munkáját, s az első megállapítása az volt, hogy a társadalmi szervezetektől ép­pen annyi segítséget kapott ez a fontos testület, mint amennyit vártak, de a tanin­tézetektől az eddigieknél töb­bet remélnek. Okkal, hiszen nem kevés ma még a gyer­mekbaleset, s a felnőttek tra­gédiáit elemezve is arra a kö­vetkeztetésre juthatunk oly­kor, hogy a helyes közlekedé­si magatartást az életmód ré­szének kell tekintenünk, ezt pedig szinte az óvodában kell már formálni. Mint ahogy formálják is. Óvónők oktatják a KRESZ-t, az Út- és Vasút­építő Vállalat dolgozói pedig parkot ajándékoztak a kicsi­nyeknek. A nemzetközi isko­lakupa elődöntői is arra vol­tak jók, hogy minél több ta­nuló szerezzen helyi közleke­dési ismereteket. Pataki Péter megállapítása szerint a szo­cialista brigádvetélkedők ugyancsak tömegeket mozgat­tak meg. Hasznos verseny lett volna a Vezess baleset nélkül mozgalom, de ebbe tavaly csak a két nagy termelőszö­vetkezet gépkocsivezetői ne­veztek be. A fóti és a gödi pilóták példáját az idén má­soknak is követniük kellene. Az utakon sokszor ijedel­met keltő szilaj kismotorosok Katedra helyett hivatal Kicsit még szokatlan szavak pallérozásának kitűnő eszkö­zei kennének a vezető irányí­tásával működő szakkörök, de nincs olyan intézmény, amelyik ezt összefogná. Pedig sokat beszélünk a tömegsport­ról, s ez valóban annak te­kinthető. Ezért lenne alkal­mas szervezeti keretnek a la­kótelepi sportegyesület, de an­nak nincs pénze, ami viszont sajnos, ebben az esetben is nélkülözhetetlen feltétel. Az ital miatt sok a baleset Tekintélyes vezetők, társa­dalmi szervezetek képviselői az ügyről felelősen gondolko­dó emberek mondták el ta­pasztalataikat és javaslatai­kat, különösen az ittasság el leni határozott lépéseket' sür­getve. Mert mint a beszámo lóban is elhangzott: emiatt ta­valy is 47 eljárást: kellett in­dítani. Sokan a tragédiákból sem okulnak. Fiatal pedagógusok Méltó elismerés Lapunk hasábjain nemrég adtuk közre azt a beszélge­tést, melyet a 2. sz. általános' iskola pedagógus KlSZ-alap- szervezete vezetőivel folytat­tunk. Milyen ma, s milyen legyen holnap a magyar ifjú­ság szövetsége? Ez volt a téma köztünk is, mint ahogy a kongresszus előtt az ország számos fórumán szóba kerül ma ez. Az iskola tanárai úgy mondták el a véleményüket,' hogy annak fedezetéül ténye­ket sorolhattak fel. Ezt és ezt tettük, mert így láttuk helyes­nek. Már eddig is olyan kö­vetelményeket állítottak ma­guk elé, amilyeneket, vagy még magasabbakat, javasol­nak országosan is. Azt, hogy a KISZ a fiatalok legjobbjait tömörítse. A gyakorlatban pedig arra törekedtek, hogy tagjaik a tudásuk javát nyújtsák, s akiket nevelnek, azokból a társadalom hasz­nos, becsületes tagjai lehes­senek. A fiatal pedagógusok el­ismerése nem váratott so­káig. A Petőfi Sándor út­törőcsapat tagjai előtt, szü­lők jelenlétében adta át a magas kitüntetést az alap­szervezetnek Solymosi Sán­dor, a KISZ Pest Megyei Bi­zottságának első titkára. A KISZ KB vörös vándorzászla­ját büszke örömmel őrzik az­óta, méltó módon formálva az alapszervezet programját ezután is. Az elismerés jelen­tőségét növeli, hogy ebben a térségben régóta nem került sor ifjúsági alapszervezet ilyen magas elismerésére. Sági Zsuzsa nyolcadik osz­tályos tanuló péntek óta a Petőfi Sándor-emlékérem boldog tulajdonosa. Jó úttörő­munkájával és tanulással ér­demelte ki a KlSZ-alapszer- vezet által alapított kitünte­tést, amit mindig az iskola legnagyobb ünnepén adnak át. Borjak kis házakban N emcsak a katedráról lehet tanítani, s nemcsak a hivatalos órákon. Az Iskolá­ban megszerzett tudás elszürkül, ha felnőtt korunkban nem újítjuk fel; nem alkalmaz­zuk, Ha a már lerakott alapokhoz nem szer­zünk újabb ismereteket, képtelenek leszünk környezetünk változásaihoz alkalmazkodni. Bársony Zoltánná magyar-történelem sza­kos tanár, aki csaknem húsz évet töltött a katedrán, s a mai fiatal generáció nagy ré­szének személyes ismerőse Dunakeszin szin­tén ezeket a nézeteket vallja. Katedra he­lyett irányító posztra állt, számára egy ki­csit szokatlan helyre. A tanári szoba helyett hivatali szobába nyit be reggelenként, az osztálynapló helyett a naptárba jegyzett na­pi intézendőket tekinti át, kijavításra váró dolgozatok helyett ügyiratok fekszenek az íróasztalán. A városi tanács közművelődési felügyelője. Alig több, mint egy hónapja íz­lelgeti ezt a szót, s egy kicsit még szokat­lanul hangzik, ha kimondja. A közigazgatás területén még nem dolgozott, a közművelő­dés viszont nem idegen számára. Ismeri a város intézményrendszerét, mert részese volt az iskola kezdeményezéseinek, a körzet­tel pedig most ismerkedik. — Ügy éreztem — mondja —, hogy bár­mennyire is szeretek tanítani, egy kicsit szűknek tűnt már számomra az a világ, ami az iskola falain belül körülvett. Többet sze­rettem volna vállalni, a művelődés területén is elősegíteni az igazi várossá válás folya­matát, amely nemcsak tárgyi változásokat jelent, hanem a szellemi élet minőségének szüntelen javulását is. A tanítás új formájával megismerkedni ebben az időszakban szerencsés dolog, mert a művelődés hetedik ötéves tervét is most kellett a tanácsülés elé terjeszteni. A fel­ügyelő, akinek egy város és körzete műve­lődési viszonyait kell áttekintenie, az intéz­mények irányításával foglalkoznia, tehát a dolog sűrűjébe csöppent. — Mit tart a legfontosabb feladatoknak? — Elsősorban azt, hogy az életünknek le­gyen része a művelődés. A kultúra iránt sokak részéről ma még passzivitás mutatko­zik, előfordul, hogy a legjobb programok szervezése is csak részleges eredménnyel jár. A művelődési kedvet szüntelenül ébresztget- ni kell. Dunakeszi sajátosságainál tartunk. A lo­kálpatriotizmus kerül szóba. Természetesen nem az a formája, amely nem tekint túl a város határain, hanem, amelyik minden ér­ték iránt nyitott, befogadni kész. A lakosok jelentős része települt ide az ország más tájairól, de gyermekeik szülő­városa már Dunakeszi. Lehet egyszerre sze­retni a régi otthont s az újat? Bársony Zol­tánná a munkájával, törekvéseivel válaszolt erre eddig is, s felel ezután is, mivel szin­tén más vidék, az alföldi Dévaványa szü­lötte. Ú gy véli, a közművelődés nagyon alkal­mas arra. hogy erősítse az otthonosság érzését, a városszeretetet, amelynek cselek­vő formában kell megnyilvánulnia. Sokat vár a közeljövőben sorra kerülő értelmiségi ankéttől, amelyen ezek a kérdések is szóba kerülnek. A diplomás emberektől a szellemi élet fel pezsdítését, a munkásművelődés segí­tését várják a tanács vezetői. Kisebb a fertőzésveszély, olcsóbb a tartás a fóti Vörösmarty Tsz borjúnevelöjében. ahol külön kis házakban tartják az ál­latokat. A bocik néhány napos korukban kerülnek ki, amikor már megtanultak vödörből inni. ü PéMPóTfénTekig ■ Méltó tisztelettel. Áldozatos munkát vállalnak a közrend önkéntes őrei, hivatalos ne­vükön az önkéntes rendőrök, őket ünnepli a város 29-én délelőtt 9 órakor a József At­tila Művelődési Központban. Húsvét jegyében. Harmin­cadikén este 8 órakor kezdő­dik a művelődési központ ha­gyományos locsolóbálja, mely- ra az idén különös gonddal készültek a rendezők. Nem ke­vesebb körültekintéssel vá­lasztották ki a bál zenekarát; a népszerűségi listán vezető Polaris együttes mellett dön­töttek. Fürkész találkozó, A Kisdo-, bős újság rovat címe a Hunya­di János kisdoboscsapat kez­deményezését takarja, ők hív­ják randevúra a körzet kisdo­bosait elsején 15 órára a mű­velődési központba. Felszabadulásunk Ünnepe. Április 3-án 14 óra 30 perckor Pálmád László, a városi párt­bizottság első titkára mond ünnepi beszédet a művelődési központban. Közreműködik a MÁV dunakeszi férfikar Papp Károlyné vezényletével. Szó­listák: Bélák Erzsébet, Kallah Brigitta, Kurucz József, Erdei Ildikó. Bezárt a könyvtár. A Ki­rályhágó utca 8. sz. alatti ideiglenes helyiségből a Köl­csey utca 1. sz. alatti új épü­letbe költözik a városi könyv­tár. A költözés alatt szünetel a kölcsönzés. Nyitás az új he­lyen, előreláthatólag május 29-én, a megyei könyvhét al­kalmából. Kérik a könyvba- rátok türelmét. Az oldalt írta: Kovács T. István Fotó: Erdős! Ágnes

Next

/
Thumbnails
Contents