Pest Megyei Hírlap, 1986. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-27 / 73. szám

1986. MÁRCIUS 27., CSÜTÖRTÖK MST « wow 5 Munkásmozgalmi dokumentumok, kmeretlen részletek Kötődés a hazához a megyében Gödöllői szemle Néptánctalálkozó Immár tizenegyedik alka­lommal rendezik meg Gödöl­lőn a szövetkezeti néptánco­sok találkozóját. Április 4— 5-én huszonöt együttes lép fel a .művelődési központ színpa­dán. Az ország különböző részé­ről érkezők számára ez jó al­kalom a bemutatkozásra, va­lamint a megméretésre. A két napon át tartó vetélkedő leg­jobbjai ugyanis nyáron az or­szágos gálán vesznek részt Pest megyéből az isaszegiek, a lóréviek, a szentendreiek, a szigetújfaluiak, a szigetszent- mártoniak és a vecsésiek ér­keznek és mutatják be tudá­sukat. flCtVCgC. Amikor az újjá­szervezett belpolitikai főszer- kesztöség — mint hírlik, egy belső pályázat eredményekép­pen — meghirdette, majd meg is valósította a Hétvége című. két teljes napot magában fog­laló műsorát, annak első je­lentkezése valóságos szenzá­ció volt. Negyvennyolc órán át a legegyenesebb élőadás­ban ide-oda kapcsolgatni, egy pillantás alatt összekötni Tol­nát és Baranyát — nos. ez a merészség egyszerűen lenyű­gözte azt a publikumot, ame­lyet annak idején fokozatosan eíszoktattak a direkitben va­ló műsorszórástól. Aztán a nyitányt egy hason­lóan sikeres jolytalus követte — ebben sem voit különösebb technikai baki.'s a szép számú közreműködő is pompásán tet­te a dolgát — es most.-amikor legutóbb ismét beharangozták a Hétvégét, immár rutinos nyugalommal néahettünk egy hasonlóképpen összecsiszon, családiasán meleg hangulatú figyelmünket csak alkaimiiaf igénylő, tehát 'egyáltalán nem erőszakosan reánk törő monst­re magazin elébe. Így is lett! Endrei Judit, a háziasszonyi szerepkört is­mét tanítanivaló viselkedés- kultúrával betöltő vendégfo­gadó és Horvát János, aki a műsorvezetői tisztségben re­mekül önmagára talált, ebben a fesztiválos tavaszi időszak­ban megint egy nagyon ked­vünkre való televíziós együtt- létet dirigált, csevegett, szol­gált végig, Mindegy volt ne­kik, hogy Kecskemét, Sopron avagy a főváros van-e éppen vonalban, ez a duó mindig tudtta a dolgát. S velük együtt jelesre vizsgázott az egész — megszámlálhatatlanul sok mű­sorpercet kitöltő és szintén megszámlálhatatlanul ; népes létszámú — közvetítő csapat is. Különösen szívdobogtatc pillanatok? A rögtönzéstől fel­izzó egyik vagy másik perc? Ilyesmiben is akadt részünk — nyilván kinek-kinek ízlése pillanatnyi fölhangolódása szerint. Hanem, amikor szom­baton este Szabó Gyula, a Thália Színház művésze ott a szemünk előtt zengte el cso­daszépen Petőfi Sándor Ha­zámban című versét, s szin­tén ott változott át azzá az édes-kedves Bubó doktorrá, hát akkor nyilván még a leg­kérgesebb szívű előfizető is rábólintott: ezért érdemes volt kitalálni ezt a villanyos áraimmal működő kép- és hangtovábbító technikát. Ugyancsak teliitalálatos szer­kesztői ötlet volt hivatásos lé­gi embereket — egy kísérő kisasszonyt, meg egy valósá­gos kapitányt — odatelepíteni a monitorok elé, amikor az Airport ’75 című, a maga gyermetegségében is torkokat szorongatóan izgalmas ameri­kai filmet pörgették, majd pe­dig kifaggatni őket, hogy ugyan mennyi volt a mese és mennyi a valóság az óriásgép megmentésének regéjében. Hát még ha — csak egyszer, egyetlenegyszer! — ennek a két Malév-alkalmazottnak ar orcáját is láttatták volna amint Utah állam hegycsúcsai között Nancy kisasszony pró­bálja terelgetni azt az óriási '‘jumbót. Amilyen talpraeset­tek a hétvégések, legközelebb Történelmi évfordulónk kapcsán egyre többen forgat­juk mostanában két igen hasznos kötet lapjait, hogy megtudjunk eddig ismeretien részleteket a megye munkás- mozgalmának krónikájából. Dokumentumok Pest megye munkásmozgalmának történe­téből — ezt a szerény címet viseli az egyik gyűjtemény, amelyben még nem publikált forrásokat, illetve a ma már nehezen hozzáférhető kiad­ványokból, korabeli sajtóter­mékekből merített anyagokat sorakoztatják fel értően Far­az efféle ziccereket sem hagy­ják majd ki... Híradó. Az új és nagynem­zeiKózi tapasztalatokkal ren­delkező főszerkesztő nyilván frissíteni, módosítani akar Aczéi Endre, a tv-mradó első számú gazdája egyrészt vado- natiriss műsoraimét kompo- náltatott a reá bízott maga­zinnak, másrészt pedig az egész jelentkezést átszabta. Egyelőre persze hogy fur­csának — gépiesen idegennek — mutatkozik ez a valóban túltechnicizált mozgó-muzsi­káló fejeim, hiszen pontosan olyan, mintha egy alázatos számítógép produkálta volna. De hát ez a módi az 1980-as évek mostani végének a di­vatja — nem érdemes hada­kozni ellene. Csak így meg­szokjuk majd elöbb-utóbb hogy kicsike asztalok mögött csak egy meg egy szóvivőt mutatnak, s nem egy egész csapatnyi kommentátort és be­mondót. Ráadásul egy egész héten át ugyanaz lesz, aki be­mutat, érvel és felvezet,. Jó, próbája ez azoknak, akik elég bátrak kiállni egy fél, sőt há­romnegyed ország elé! Akácz László Megszokhattuk, hogy min­den tavasszal új koreográfiá­val áll a közönség elé Markó Iván. A Győri Balett sikere immár hat esztendeje töret­len. Hogy miben rejlik a nép­szerűségük titka? Megpróbál­ták már sokan elemezni, ők maguk is nyilatkoztak mind­erről nem is egyszer. Ám igazán akkor érezzük, mit nyújtanak a modern ba­lettművészet számára, amikor részesei vagyunk a miszté­riumnak. Mert a Budapest Sportcsarnokba érkezők szá­mára az emberi lét alapprob­lémáit mutatják fel, nem akármilyen megközelítésben. A Jézus, az ember fia, úgy tűnik, hogy minden eddigi gondolatsor összegzéseként született. Már az előadás cí­me is sejteiti: az általánost kívánják megragadni, mintegy tükörképet állítva mindany- nyiunk elé: lám, ilyenek va­gyunk, s nem változunk az évszázadok során. A balett meglehetősen elvont nyelvét kas Rozália. Sándor Gézáné és Török Lászióné. Érdekes, izgalmas olvasó­könyvet tartunk a kezünkben. Értesülünk arról például, hogy 1397-ben milyen eredménye­ket értek el az aratósztráj­kok: Tóalmáson hetven ara­tó bontotta föl a szerződését, kiharcolva, hogy a korább: egyti zenharmad helyett egy- tizenegyed legyen az arató- rész a levágott gabonából. Nagylzátán négyszázan szüne­teltették a munkát, egytf- zensgyed helyett egykilence- det nyertek, ám kétszázan munka nélkül maradtak. Mindezeket — még egy sor település adataival együtt — korabeli rendőrségi jelentés tartalmazza. Itt olvashatjuk a kötet lapjain a Népszava tudósítá­sát a kormánypárt, illetve a szociáldemokrata párt jelölt­jeinek 1905. január 24—26-i Pest megyei fogadtatásáról, a képviselőválasztás előtt. Gö­döllőn, Bagón kőzáporral, bo­tokkal várták a kormánypár­tiakat, Pécelen azzal mutatta ki ellenszenvét a nép. hogy a világon senki se ment el a meghirdetett gyűlésre, a köz­ségi jegyző egyedül fogadta a kormánypárti vezéreket... Ugyanakkor Üllőn nagy lel­kesedéssel várták a szociál­demokrata párt jelöltjét. Vá­cott tetszésnyilvánítások kö­zepette mondta el beszédét az ottani jelölt, a szoedem és a többi pártok közötti kü­lönbségről, a munkások har­cáról. Jankovics László irsai kő­művessegéd arról írt levelet 1938. március 6-án a Mé- mosz vezetőségének, hogy „ ... a falusi építőmunkások szervezetlenek, s így kijátsszák a mesterek a fizetésnél. Szer­vezetlenek. mert sok ré­sze niég újságot seni' olvas, 's' így nem is csoda, ha tudat­lan. Nem mer követelődni, mert azt hiszi, hogy ha töb­most nem volt különösen nagy gond kibogozni. Segített a gondolatok kisugárzásában természetesen maga a tánc, de a díszlet és a kosztüm is. A keresztelési jelenet, az élet­kezdés idilli szépségével indul az előadás. Ma, a huszadik század derekán éppoly fel­emelő érzés az élet indulása, mint az idők kezdetén. A kö­zösség örömébe robbannak a terroristák, hogy mindent el­pusztítsanak. A lényeg mindig ugyanaz: a humánus eszméket megfojt­ja a terror. Majd a mélyből ismét előtörnek az igazság bajnokai. Keserves az újra­kezdés, ám annál erősebb a hit, hogy az emberiségért min­dig lehet tenni valamit. A díszlet, a színház az egész világ gondolatát sugallta. Csak ki kell lépni a páholyok kö­zül, s kezdődhet a játék. Csak éppen az az elkeserítő, hogy nemigen jut előre a világ. Áz események megismétlődnek, s az újrakezdés egyre nehezebb. bet kér, akkor elesik attól a 3 pengős napi keresettől, ame­lyért látástól-vakulásig sok­szor 12—14 órát is dolgozik...” Pár lappal arrébb már arról, tudósít bennünket Pest megye alispánjának a belügymi­niszterhez 1944. november 17-én, küldött levele, hogy Soroksár, Dunaharaszti és Pestszeníimre lakossága mi­ként tagadta meg a kiürítési rendelet végrehajtását. Az 1890—1945 közötti idő­szakból származó dokumentu­mok tárát Farkas Rozália látta el lényegre törő, nélkü­lözhetetlen jegyzetekkel. A könyv nagyon jó szolgálatot tesz a megye propagandistái­nak, történelemtanárainak, vagy a munkásmozgalmi múltunkkal ismerkedő fiata­loknak egyaránt: Közvetlenül kapcsolódik az előző kötethez a Munkásmoz­galmi életrajzok Pest megyé­ből című kiadvány, amely huszonnyolc tagú adatgyűjtő kollektíva munkáját dicséri, dr. Kende János és dr. Sze- rényi Imre szerkesztésében. Megjelenését hosszú eszten­dőikig tartó lelkes kutató te­vékenység előzte meg, s ma már nyilvánvaló, hogy ez a tevékenység igen figyelemre és elismerésre méltó. Eredmé­nyeként olyan életrajzi lexi­kon látott napvilágot, amely nélkülözhetetlen kézikönyve lett mindenkinek, aki a me­gye múltja iránt mélyebben érdeklődik. Korábban talán sohasem hallott, vagy már régen elfelejtett nevekre, ese­ményekre bukkanunk lapoz­gatás közben. Föltárulnak előttünk életpályák, sorsok, sorsfordulók. hozzásegítve bennünket ahhoz, hogy még szorosabb szálakkal kötőd­jünk a hazához, egyben szű- kebb környezetünk, Pest me­ggye történelméhez. (Mindkét kötetet a Pest Megyei Műve­lődési Központ és Könyvtár adta közre.) B. I. Nagy élmény és nagy kísér­let volt a Győri Balett mos­tani produkciója. Az eddigi stílust új elemekkel gazdagí­tották. Így az előadás első részében sokat merítettek a pantomim eszköztárából — nem túl szerencsésen. Ugyanis a tánc kifejező ereje, szép­sége volt ez ideig az együttes erőssége. Most mintha átadták volna a terepet más elemek­nek is. Így aztán bizonyos je­lenetek indokolatlanul megis­métlődtek, mások kissé halvá­nyabbra sikerültek. Természe­tesen az előadás így is él­ményszámba ment. A téma gondolatmenetének kifejtését segítő zene — Liszt Krisztus­oratóriuma, Xennakis és Sosz- takovics műveinek felhaszná­lása — harmóniát teremtett. A tisztulta,bb erkölcsi érté­kek felmutatása soha olyan fontos nem volt, mint nap­jainkban. Ez mindvégig átsüt a Markó-koreográfián. Erdősi Katalin Jelenet az előadásból ■Tv-figyelőb A Győri Balett kísérlete Erkölcsi értékek felmutatása ■ Heti filmíegyzeth A smaragd románca Kathleen Turner, A smaragd románca női főszereplője Ügy is lehetne kezdeni mondandónkat erről az ame­rikai filmről, hogy: egy ér­zelmes kalandregényeket író írónő azt írja, hogy van egy érzelmes kalandregényeket író írónő, aki azt írja, hogy van egy érzelmes kalandregényeket iró írónő, aki azt írja, hogy ... és így tovább, a végtelensé­gig­És ha így tennénk, egyálta­lán nem viccelnénk vagy bo­londoznánk. Diane Thomas (íorgatókönyvíró) és Robert Zemeckis (rendező) filmjének hősnője ugyanis valóban egy érzelmes kalandregényeket író írónő, akivel egyszer csak kezd valami olyasmi történni, amit a maga érzelmes, köny- nyekig még saját magát is megható könyveiben szokott megírni. És amikor végére ér a hihetetlennél hihetetlenebb, s persze érzelmességtől egyál­talán nem mentes kalandok­nak, akkor ezt a sztorit is megírja, mert hát ő egy érzel­mes kalandregényeket író írónő. Talán ennyiből is kitűnik: éz film • nefmcsak annak rendje és módja szerint meg­csinált (sőt: nagyon profi mó­don megcsinált) kalandfilm, hanem a műfaj finom és ötle­tes kigúnyolása is. Vagy in­kább: a sablonok, az előre­gyártott elemek és a kötelező fordulatok felfedezése, leleple­zése. Épp ettől válik aztán igen szórakoztatóvá; azzal, hogy nem veszi halálosan ko­molyan magát. Egyszerre kap­juk valaminek a színét, s a visszáját — de ez a kiforga­tás egyáltalán nem bántó, sértő, s főleg: nem ötlettelen. Sok hasonló szándékú film­nek az szokott a közös baja lenni, hogy miközben kifigu­rázni óhajt valamit, sokkal rosszabb, szellemtelenebb, hu- mortalanabb, mint, amit meg akar csipkedni. Itt erről szó sincs. Mindjárt a kezdés telitalálat, s nagy „átverés”, mert egy szabályos western-finálét látunk (még a zene is az egyik legismertebb western, Henry Hathaway 1962-ből való How the West Was Won — A Vadnyugat hőskora — című filmjének is­mert motívuma) — aztán ki­derül, hogy ez csak egy ál- western szirupos kalandre­gény utolsó lapjainak meg-, eleven edése. Tehát a műfaj felvállalása, s a műfaj elutasí­tása vagy megkérdőjelezése. Kellemes meglepetést kap­tunk a színészek részéről is. Az írónőt Kathleen Turner, ez a JmlkétbalJ^es kékharis­nyának, hi^l csábos, szexi fia­tal- -nőtték 1 bizonyuló új játssza, a rendíthetetlen ka­landhőst pedig Michael Doug­las, a nagy Kirk Douglas fia, akit, ha máshonnan nem, a tévé San Francisco utcáin cí­mű bűnügyi filmsorozatból is­merünk. Egy szó, mint száz: fordula­tos, jól megcsinált, szórakoz­tató kalandfilm. Soha rosz- szabbat. Narajama balladája Olyan japán filmről van szó, melynek alapanyagát, az öregeket a falu közösségéből eltávolító, kegyetlen szokásról szóló, Zarándokének című el­beszélést a hazai olvasók is jól ismerik. Fukadzava Hicsiró írásai több kötetben is megje­lentek magyarul. Ez a novella különös, balladisztikus légkö­rével, az ősi szokások kegyet­lenségének drámai s mégis költői ábrázolásmódjával, az emberi élet olyan mélységeibe világít be, ahová csak igen kevés író képes alámerülni. A japán film — az egyik legjobb mesternek tartott Imamura Sóhei alkotása — ezt a drámát mondja el rend­kívül szuggesztív eszközökkel, s mégis igen egyszerűen. Azt persze be kell kalkulálnunk, hogy a film tónusa számunkra kissé szokatlan. Narajama, a hetvenedik életévét túllépő falusi asszony, végül is éppúgy felmegy a hegyre a fia hátán, mint any- nyi őse, s mint majd az ő utódjai. Ez az élet rendje. A szorító szegénység nem tűri meg a már haszontalan, csak. élelempusztító öregeket. Akkor sem, ha történetesen — mint Narajama — előrehaladott ko­ruk dacára is erősek, egész­ségesek. Fukadzava novellájá­nak komor drámaisága éppen ebben rejlett: nem egy, már valóban elesett, mindenki szá­mára terhet jelentő vénségről beszél, hanem valakiről, aki­nek még fontos szerepe le­hetne a családban — de a szokás és a kényszer erősebb. Kövek ura Ez a szovjet-kazah film — Viktor Puszrumanov és Viktor Csugunov rendezők munkája — tekinthető egyszerű mese­filmnek is. Hiszen végül is arról van szó, hogy a gonosz és hatalmas varázsló, a Nagy Taszból, hogyan kerül szembe a jó varázslónővel, Akkem- pirral — és a varázslónő párt­fogolja, Jerzsan kovács legki­sebb fia, a kilencedik, név szerint Jerkenzse, hogyan győ­zi le a gonosz varázslót és még gonoszabb szolgáit. Ha a Kövek urát mesefilm­ként kezeljük, nem is lehet semmi kifogásunk ellene. Van itt csodás varázslat, hűséges szerelem, izgalmas párviadal, gonosz intrika meg minden, ami egy mesefilmhez szüksé­ges. A kazah puszták és he­gyek még színhelyet is elég vadregényeset kínálnak. Ha viszont elfogadjuk az al­kotóknak azt a nyilvánvaló szándékát, hogy a filmben többet, mást is lássunk, mint mesét, akkor már gondjaink támadnak. Akkor ez a mese túlságosan is naivnak bizo­nyul, tanulságai túlságosan szájbarágottaknak, fordulatai túlságosan is megszokottnak tűnnek. Egy felnőtt nem elé­gedhet meg olyan jelképekkel, mint a csupa fehérbe öltözött jó tündér, s a csupa fekete, ijesztő arcú, tar koponyájú gonosz varázsló. Az is kevés egy felnőtt nézőnek, hogy a legkisebb fiú s á Nagy Tasz- bol lánya sok viszontagságon át egymásé lesz. Ez a motí­vum sem emelkedik semmi­féle magasabb régióba, ez is mesesablon marad. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents