Pest Megyei Hírlap, 1986. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-13 / 61. szám
1986. MÁRCIUS 13., CSÜTÖRTÖK 0KST « .MÉH YE! 5 Gazdagodó tevékenység Múzeumi közművelődés Artéria Galéria A művészet nem másolhat A látogatók számának növekedése mellett bővült, gazdagodott múzeumaink köz- művelődési tevékenysége is. Tavaly mintegy 9 százalékkal nőtt a bemutatott művészi alkotások és tárgyi emlékek élményszerű feldolgozását és megértését segítő tárlatvezetések, 34 százalékkal az ismeretterjesztő előadások hallgatóinak, és 50 százalékkal a múzeumi rendezvényeknek és résztvevőiknek a száma. A közművelődési tevékenység mellett jelentős tudományos munkát folytattak tavaly a múzeumokban, hiszen a hazai intézményekben őrzött tárgyak száma meghaladja a 10 milliót, s a kisegítő gyűjtemények még 11 millió dokumentumot őriznek: e széles körű kutató, feldolgozó tevékenységet mintegy 4300-an végzik. A múzeumok kiállításait tavaly több mint 19 millió 360 ezren tekintették meg, 160 ezerrel többen, mint 1984-ben. Bár ez a szám múzeumonként és az egyes időszakokban változó — tavaly például elsősorban a Szépművészeti Múzeum újra megnyílt részlegei vonzottak sok látogatót —, a múzeumlátogatók száma mintegy tíz éve emelkedő tendenciát mutat. Az első helyen immár hagyományosan a szentendrei Kovács Margit kerámiagyűjtemény áll, ezt követi a Magyar Nemzeti Múzeum, a Dobó István vármúzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum. Múlt évben a látogatók 77,9 százaléka a vidéki múzeumokat — legtöbben Pest, Heves és Veszprém megye gyűjteményeit — kereste fel. Tavaly 36 új múzeum nyitotta meg kapuit, ebből 26 már az év nagy részében fogadhatta a közönséget. Ezeket az új gyűjteményeket csaknem 360 ezren keresték fel: közülük legtöbben a pécsi Amerigo Tot múzeumot, a veszprémi egyházmegyei gyűjteményt, továbbá a szombat- helyi képtárat és a budapesti repüléstörténeti és űrhajózási kiállítást. Az Art’éria Galéria megnyitójára invitál a meghívó. A kis kiállítótermet, amelyben egyúttal árusítás is van, a szentendrei Art’éria Képző- művészeti Alkotóközösség üzemelteti, március 12-tői. A 21 művészből álló közösség írásos bemutatkozásából idézünk: „A kisvárosi nyugalom felszíne, a zajos idegenforgalom hullámverései alatt, Szentendre művészeti életét viták és konfliktusok háborgatják: alkotóművészt próbáló körülmények szorításában érlelődik napjaink szentendrei művészete. Az a művészet, amely századunk nyitánya óta kimagasló szerepet játszott és játszik a magyar képzőművészetben, s egyre nagyobb nemzetközi figyelmet vonz magához.” Saj atos mecenatúra A hangulatos Nosztalgia Kávéházban ülünk Deim Pál festőművésszel, az alkotóközösség elnökével, Golovics Lajos ügyvezető igazgatóval, 'valamint Hajdú Lászlóval, a Képző- és Iparművészek Szövetsége .Pest megyei titkárával, az alkotóközösség tagjával. Arról beszélgetünk, mi késztette a 21 művészt és a két, ügyintézéssel foglalkozó további tagot — Golovics Lajost és Wehner Tibort, aki a művészeti vezető tisztét tölti be —, hogy alko tóközösséget hozzanak létre. Hosszú sora van annak — kezd a magyarázatba Hajdú László. — A történet még 1979- re nyúlik vissza, amikor létrejött a Szentendrei Grafikai Műhely, tizennyolc alapító taggal. Mára ez a szám több mint negyvenre bővült. A műhely akkoriban konstrukciójában érdekes, újszerű volt. Fenntartására állami szervek vállalkoztak: mindmáig a megyei és a városi tanács, a PMKK, a múzeumi igazgatóság, valamint a Képzőművészeti Alap fedezi a költségeket. Ennek fejében a műhelyben készült valamennyi szériából kapnak egy-egy példányt az érdekeltek. A PMKK kettőt, mert az egyiket a különféle megyei kiállításokra vándoroltatják. Ez a mecéna- túra egy sajátos formája; így . jutottak el alkotásaink a legl szélesebb közönséghez. Túl szűkebb pátriánkon, ezáltal szerepelhettünk többek között Amerikában, Ankarában, Athénban, Suhlban, Szófiában — hogy csak néhányat említsek. A művészek évente egy hetet dolgoznak a műhelyben, ahol szakképzett nyomdász látja el a technikai feladatokat. A hercehurca — Igen ám, de az elmúlt hat esztendőben nem emelkedett a támogatás összege. Bővítésre így nem volt mód. Csak szitatechnikával tudunk dolgozni — szól közbe Deim Pál. — Ugyanakkor szerettük volna, ha vevőre is találnak képeink. Támadt egy ötletünk. A műhely épületében, a földszinten volt egy nagyon szép üzlet. Ügy gondoltuk, jó lenne a helyben készült műveket itt árusítani, kibővítve a tagok egyedi rajzaival, kisplasztikáival. (Az évek során a szentendrei művészek egészének módja volt itt az árusításra.) Gazdát kerestünk tehát a boltnak, mert akkoriban ez még — a szabályok értelmében — nem ment másként. A Képcsarnok Vállalattal egyeztünk meg. Kikötöttük, hogy ugyan ők veszik kezelésbe az üzletet, de a műhely vezetősége — ugyanis van alapszabályunk, választott vezetőségünk és évente közgyűlést tartunk — művészeti tanácsadóként részt kér a szakmai irányításból. Az említett bolt 1981. elején nyílt meg, s nem kellett két esztendő ahhoz, hogy egyértelműen bebizonyosodjék: nem találták meg egymással a közös hangot. A művészek egy része és a Képcsarnok Vállalat boltvezetője közötti viták lényege főként anyagi természetű volt, vélt és valós sérelmek, érzelmek, indulatok kavarogtak benne. Ma még nem tudni pontosan, kinek miben volt igaza. A polémia végül is oda fajult, hogy a kialakult kelések begyulladtak, kifakadtak, s eredményeként 16-an kiléptek a Műheiygalé- riából, remélve, hogy ez mindkét fel megbékélésére, megnyugvására vezet. Mások egyszerűen nem adtak be új mun- i kát. A hercehurca, amelynek Tv-FIGYELŐ' írok. A műsorszerkesztés. véletlene úgy hozta, hogy két egymást követő estén is kortárs íróink jelentek meg a képernyőn: szombaton a 85. születésnapját ünneplő Thury Zsuzsát láthattuk, hallhattuk, vasárnap pedig Fekete Gyula emlékezései, sétái, társalkodá- sai töltötték ki a Szülőföldem című sorozat soros adását. Máskor berzenkedhetnénk az ilyen szoros ikresítés ellen, és felhányhatnánk, hogy már megint mekkorát bakizott a műsorszerkesztő, amikor két azonos típusú felvételt iktatott így párba. Most azonban eltekinthetünk a tiltakozástól, mert igencsak eltérő személyiségekkel akadt találkozásunk, és a felvételek környezete sem hasonlított egymásra. Thury Zsuzsa — Thury Zoltánnak, a századvég kiváló novellistájának, a híres Katonák című dráma írójának a leánya — ugyanis ízig-vérig városi, sőt nagyvárosi jelenség. Amióta csak édesapja nyomdokaiba lépett, mindiga kör- és sugárutak szerkesztőségeinek a világában élt Ez a folyvást nyüzsgő, pezsgő környezet adta témáinak java részét is, s egyúttal ez kínálta neki a megélhetést. Előbb Kolozsvárott töltögette szorgalmasan az újsághasábokat, majd pedig Budapest napi- és hetilapjait szolgálta — amot* is. emitt is lankadatlan mun kabírással, abban a b>néin életformában is nagy-nagy fegyelemmel. Olvasói örömmel láthatták, hogy jókedélyét mindmáig töretlenül megőrizte; most, matróna korában is szívesen és színesen anekdotázik; irigylésre méltóan mozgalmas és tartalmas életét a kamerák előtt, üde freskóként vázolta i’el. összefoglalásként elmondhatjuk tehát, hogy a róla forgatott — egy-két illusztrációs betéttel feldúsított — arckép jól töltötte ki a néki szánt kereteket. Kellemes emlékeket hagyott maga után. Arra pedig nagyobb tétekben előre fogadhattunk volna, hogy Fekete Gyula televíziós portréja szintén jeles érdemjegyet követel majd magának. Azon egyszerű oknál fogva tippelhettünk így, mert sok és jó tapasztalat birtokában tudhatjuk: Major Sándor szerkesztő és Neumann László operatőr, valamint Wiedermann Károly rendező nemhogy mesterei, hanem egyenesen nagymesterei az ilyen írószemmel széttekintő szülő- föld-láttatásnak. Ez a kis csapat kezdte el ezt a sorozatot — furcsállták is sokan: miért éppen a mező- gazdasági rovat munkatársai erednek toliforgatóink múltjának a nyomába —, és szinte változatlan összetételben szintén ők írják ezt a képeshangos naplót. És tényleg milyen remekük vezetik! Most, hogy Fekete Gyula észak-magyarországi vándorlásainak a nyomait kutatták, ismét pompásan elegyítették a sűrű tényanyagot az átlelkesült poézissel. Amikor kezdett sok lenni az érv, a tételesen megfogalmazott gondolat, mindig a legjobbkor oldották fel azt a szebbnél szebb felvételekkel. Aztán pedig amikor eleget gyönyörködtünk, futhatott tovább a szó, formálódhatott a számvetés, amelybe végül is minden fontosabb tudnivaló belefért: a pataki diákság csakúgy, mint a földosztáskor v >g- zett, majd a szépíróként vállalt szolgálat. Takáts Gyula bemutatása után tehát ismét egy nagyon rokonszenves karakterrajz került ki Major Sándorét műhelyéből. Híradó. Üj főszerkesztőt kapott a Tv-híradó a közelmúltban Aczél Endre személyében. Amikor a frissen kinevezett gazda elfoglalta a hivatalát, nem nyilatkozott: a munka során derüljön ki, mit s hogyan csinál —, ezzel hárította el a kérdéseket. Nos, észrevehettük, mert észre kellett vennünk, hogy a Híradó egy s másban tényleg megváltozott. Vesztett valamit korábbi merevségéből; néhanapján oldottabb, rugalmasabb. Még azt sem átallották megengedni, hogy a sporthírekkel nyissanak, amikor férfi kézilabdásaink oly ragyogóan küzdöttek a svájci világ- bajnokságon Szintén tetszik, hogy több az úgynevezett kis színes, a kedvderítő betét, etűd. Hátha még a műsorvezető háta mögött látható dátum két egysége, tehát a hónap és a nap. meg a keddek, szerdák, szombatok jele közé is odabiggyesztenék a kicsi vesszőcskét — úgy, amint azt az újságok fejlécén is szokás ... Akácz László még mindig nem értek a végére, sajnos, meglehetősen szétzilálta, megosztotta a szentendrei tehetséges, nagy tekintélyű művésztársadalmat. Az üggyel a megyei és a Városi pártbizottság és tanács is sokat foglalkozott, illetve foglalkozik. — Többen megelégeltük, hogy a dolgok — hiába a megyei vezetők művészetet pártoló állásfoglalása — egy helyben topognak. Ügy döntöttünk, élünk az új törvények biztosította lehetőségekkel, önállósodunk — folytatja Hajdú László. Az ars poetica — 1986 januárjában alakítottuk meg a képzőművészeti alkotóközösséget — kapcsolódik a beszélgetésbe az eddig csöndesen figyelő Golovics Lajos. — A festők, szobrászok, grafikusok — név szerint: Aknay János, Asztai Csaba, Bereznai Péter, Bodóczky István, Bukta Imre, Csorba Simon, Deim Pál, Farkas Adám, Gy. Molnár István, Hajdú László, fe Lugossy László, Magyar Gábor, Mészáros Dezső, Nádler István, Pirk János, Pirk László, Rákosy Anikó, Rényi Krisztina, Regős István, ef Zámbó István, Wa- horn András — túl az egyéni alkotáson, mint közösség, mindenfajta képzőművészeti munka kivitelezését vállalják. Lehet az például embléma, érem, freskó, mozaik vagy színes üvegablak tervezése, elkészítése. Az alkotóközösség megalakítását az első perctől kezdve helyeselték a megye és a város vezetői. Mi pedig együttműködést ajánlottunk Szentendrének, ötéves idő- tartamira vettük bérbe a Városház utca 1. szám alatti üzlethelyiséget. A lehetőségért cserében a nyereség egy bizonyos hányadát a város rendelkezésére bocsátjuk, mecé- nálási, művészeti célok támogatására. A rendbehozatal, a fenntartás saját erőből történik. A társaság tagjai a forgalom után nem a Képzőművészeti Alapon keresztül, hanem a helyi tanácsnál adóznak, műveik pedig sehol másutt, csak ebben a szentendrei boltocskában kaphatók. A közösségben dolgozó alkotók egyébként csak a Műhelygalériából váltak ki, a Grafikai Műhelynek tagjai maradtak. A megye első művészi alkotóközössége a már említett ars poeticájában ezt fejtegeti: „még nem tudható, hogy az előzmények rangos művészeti, művészettörténeti eseményeinek láncolatában milyen hangsúlyt kap majd az Art’éria Képzőművészeti Alkotóközösség ... névsorát vizsgálva megállapítható, hogy nem nemzedéki váltásról van szó, hanem olyan alkotóműhely létrehozásáról, amelyben az életkortól és a szemlélettől függetlenül vállalják egymás szellemiségét a művészek ... Az Art’éria művészeti és gazdasági célok megvalósításáért tömöríti alkotóit: biztosítani kívánja tagjainak művészeti célkitűzéseik megvalósítását, a nyugodt alkotókörülményeket, a megélhetést. Mint közösség, a haladó szentendrei művészeti hagyományok továbbélteté- sét szeretné vállalni. Feladatokat vállal a szűkebb környezet, Szentendre, és az ország művészeti életében, munkálkodik a művészeti ismeretterjesztés, a vizuális nevelés területén is. Bár országosan több mint negyven alkotóközösség van már. nálunk új a kezdeményezés. Terveik, szándékaik támogatásra méltóak. Bízunk abban, hogy tevékenységük kedvezőbb feltételeket teremt a szentendrei művészek anyagi-egzisztenciái is biztonsága javításához. Az alkotók pedig nem egymás ellenében, hanem egv egészséges rivalizálás szellemében, kollektíván, de egyénileg ís mindent megtesznek majd azért, hogy a már említett progresszív szentendrei hagyományok folytatódjanak. Körmendi Zsuzsa ■ Heti filmtegyzetb Nap, széna, eper Jelenet a Nap, széna, eper című csehszlovák filmből Ha nagyon akarjuk, azt is mondhatjuk a csehszlovák Zdenek Troska filmjéről, hogy a Revizor-téma mai változata, hiszen a történet alapvonala hasonló. Megérkezik ugyanis az isten háta mögötti kis csehszlovák faluba nyári gyakorlatra egy jelentéktelen külsejű, kissé félszeg, tétova fiatalember, Simon, az agrármérnökjelölt. És nemcsak hogy versengenek érte a falu lányos mamái meg hajadon leányai, miként ama Hleszta- kovért, hanem őróla is az terjed el, hogy valami nagykutya a papája, és szimatolni küldték le a termelőszövetkezetbe — szóval ő is afféle revizorszerűség, csak nem Pé- tervárról, hanem Prágából. Aztán persze erről a derék és jámbor Simonról is kiderül, hogy a dolgok nem úgy állnak, ahogyan a falusiak vélik. A papa ugyan valóban elég magas beosztású férfiú, de amikor — a híreknek megfelelően — ellátogat a faluba, az is kiderül, hogy a fiú nemhogy a papa számára szimatolt volna, hanem egyenesen a papa akarata ellenére ment le falura. Meg is lóg előle, pedig addigra a faluban már sikerrel honosította meg a zeneszóra tejelő tehenekkel a korszerű tejtermelést, és tette rendbe a féltékeny traktoros Venca meg a szerelemben kissé előreszaladt Blazena ügyét. A történet így dióhéjban nem tűnik valami izgalmasnak. Pedig a Nap, széna, eper jó film, kellemes és szellemes Hajókkal a 1 Noha kétségtelen, hogy a nagyszabású tömegjelenetekkel, s jól megcsinált történelmi filmek iránt van bizonyos közönségigény, kétségesnek tűnik épp ezzel a filmmel kielégíteni ezt az igényt. Mihail Romm filmje 1953- ban készült, s tulajdonképpen egyik része a kétrészes Usa- kov tengernagynak, noha e film mindkét része — a másik címe: A flotta hőse — megáll önmagában is. Viszont a második rész — mert a Hajókkal a bástyák ellen a második fele a történetnek — egy csomó információval adós marad annak, aki csak ezt látja, s bár követni tudja, bűről is van szó, sok mindent mégsem ért igazán, hiszen Usakov tengernagy személyéről az első rész mond el alapvető dolgokat. Tehát nagyon ajánlatos lett volna együtt felújítani a két filmet, s ha nem is egy műsorban, de egy- más után vetíteni — vagy előbb A flotta hősét tűzni műsorra, s utána a Hajókkal a bástyák ellent. Ez a dolog technikai része. A másik része viszont ennél sokkal lényegesebb. Arról van ugyanis szó, hogy bár Romm ezekben a filmekben még nem is követte a legszolgaibb módon az 50-es évek elejének sematizmusát, mégis, éz a film is, ma már alig elviselhető mennyiségben zúdítja ránk ennek a korszaknak szinte minden hibás, elítélt, túlhaladott művészi elképzeléseit. Attól kezdve, hogy a különben valóban jelentős admirális Usakovot félistenként, lapos aforizmákat kinyilatkoztató, állandóan valami pózoló. vígjáték. De erényei nem a kissé körülményes és nem is túl eredeti sztoriban rejlenek, hanem abban, ahogyan ezt a sztorit elmeséli, s ahogyan a falusi figurákat kiválasztja és megjeleníti. Ebben Troska — aki falusi származású lévén, láthatólag jól ismeri földijeit — azon a nyomon jár, amelyen nagy elődjei a csehszlovák új hullám vitriolos, groteszk filmkomédiáiban. Tros- kának nincsenek illúziói ennek a falunak a lakóiról. Sörissza és tunya férfiak, butuska, házsártos vagy férfibolond nők, lányokkal cicázó, a munkától sérvet nem kapó fiúk, fiúkkal hetyegő, tenyészkanca- természetű lányok, tehetetlen téesz-főnökök, a felsőbbség- nek hajbókoló vezetők — szóval ebben is a szatirikus látásmód érvényesül, az, amit a Tűz van, babám, vagy a Szigorúan ellenőrzött vonatok, s az újabb művek közül a Játék az almáért kockáin megszoktunk. S ez — ellentétben több otthoni kritikával — nem hibája, hanem erénye Troska filmjének, amelyről észre kell azért venni, hogy nem reálista vígjáték, hanem szatíra, annak kötelező torzításaival, túlzásaival, s kötelező csípős humorával. Mindenesetre, a film humora szórakoztatóbb és maibb, hozzánk közelebb álló, mint a nemrég bemutatott, sótlan és fakó másik csehszlovák film, a Hajmeresztő hajnövesztő humora volt, melyről pedig szánaszerte sok jót írt össze a kritika. bástyák ellen hősiesnek vélt szoborszerűségbe kényszerített alaknak láttatja, addig, hogy az ellenfelek vagy teljesen ütődöttek, vagy aljas és gonosz mitugrá- szok, vagy hogy a csatákban szinte félkézzel csak az orosz matrózok és tisztek győznek vitézül, s az ellenfél hullik, mint a pelyva, vagy hogy a film írója, a különben kitűnő színpadi szerző Alekszandr Stejn, enyhén szólva nagyvonalúan bánik a történelmi hűséggel, a filmben annyi a szemléletmódból és az épp virágjában levő sematizmusból eredő torzulás és megmosolyogtató naivitás, hogy azt kell mondanunk: talán jobb lett volna nem műsorra tűzni. Annak ugyanis, aki maga is végigélte az 50-es éveket, s tucatjával látta a hasonló, vagy ennél még csak gyöngébb filmeket, ez a film kellemetlen emlékeket fog ébreszteni. Aki viszont nem tudja, miről van szó, esetleg azt gondolja, ez valami új film, s ilyennek kell lennie egy igazi történelmi filmnek. Azaz egy régesrég, s - szerencsére túlhaladott korszakot idézünk vissza ezzel a filmmel, s konzerválunk a közönség ízlésében, igényeiben valami olyasmit, amit pedig feltehetőleg egyáltalán nem akarunk. Ha már a nagy tablókkal dolgozó, s az ábrázolás igazi realizmusát megvalósító történelmi filmekre van igény, akkor legalább Bondarcsuk Háború és békéjét és Waterlooját kellett volna felújítani. Azok állják az idő próbáját. A Hajókkal a bástyák ellen — nem. Takács István
