Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-08 / 33. szám

1086. FFBRUAR 8.. SZOMBAT Gondterhelt elnökök, ború­látó végrehajtó bizottsági titká­rok, kétségbeesett pénzügyi előadók. Ilyen hangulatban ta­láltuk január végén egész sor település tanácsi vezetőit, dol­gozóit, akiket az új tanácsi gazdálkodási rendszerről, az egységes pénzalap bevezetésé­rt*! kérdeztünk. Sok a bizony­talanság és a félelem. Nem az elvekkel, a bevezetés szüksé­gességével van baj, hanem a megvalósítás módjával. Beszélgetés az új tanácsi gazdálkodásról Félelmek és tévhitek között Általános gond, hogy a be­vételeket irreálisan magas összegekben rögzítették a ta­nácsok 1986-os tervei. A fe­szes keretekkel való gazdál­kodást nehezíti, hogy míg a tanácsok kiadásai rendszerte­lenül, egyszerre nagyobb össze­gekben jelentkeznek, addig az állami támogatás, illetve a vállalatok által fizetett váro­si és községi hozzájárulás (VKH) havi bontásban, egyen­lő részletekben, a hónap első napjaiban érkezik a tanácsok­hoz. Vagyis előfordulhat, hogy egyes számlák kifizetésére át­hidaló hitelt, kell fölvenni az OTP-től. Ennek kamata éven­te tizenkét százalék. Hasonló helyzet állhat elő. ha bérfize­téskor, 3-án a tanács szám­láján már nincs az előző ha­vi pénzből, de az esedékes ál­lami támogatást sem kapták még meg. — Indokolt-e a helyi taná­csok dolgozóinak aggodalma? Hogyan, milyen módszerekkel készítették fel az appará­tust az új típusú feladatok ellátására ? — tettük fel a kér­dést a Pest Megyei Tanács pénzügyi osztályvezetőjének. Tötök Zoltánnak. — Hadd kezdjem a máso­dik kérdés megválaszolásával. Igaz, hogy új tanácsi gazdál­kodásról beszélünk, de az el­vek maradtak a régiek. Hi­szen a célok hasonlóak, mint tavaly, vagy tavalyelőtt vol­tak. Most is előnyt, elsőbbsé­get élvez az intézmények mű­ködtetése, a felújítás és csak ezután jöhet a beruházás. Egyszerűbb lesz a tanácsok munkája, hiszen egy pénzügyi alapon jelentkezik a bevétel. De a fejlesztésre szánt ösz- szeget ezután is külön szám­lán kell vezetni. A felkészítés­ről szólva el kell mondanom, hogy sok írásos anyag került a tanácsokhoz és valamennyi érintett dolgozó továbbképzé­sen vett részt. Ennek ellené­re maradtak félelmek és bi­zonytalanságok, hiszen a leg­átfogóbb elméleti tájékoztatás sem pótolhatja a gyakorlatot, s ennek még igen az elején járunk. Haszsnna! lehet forgatni — Hogyan tevődnek össze azok a pénzügyi források, amelyekkel a helyi tanácsok ezután évente gazdálkodhat­nak? — Azelőtt a települések jő része alig részesült fejleszté­si célú állami támogatásból, most annak az összegnek a fe­lét, amelyet Pest megyében fejlesztésre fordíthatunk, a települések létszámarányosan, az úgynevezett fejkvótában megkapták. Az összeg másik fele képezi azt az alapot, amelyből fedezzük a céltámo­gatásért . kiírt pályázatokat. Nagy gond, hogy sok a VI. ötéves tervről áthúzódó beru­házás és minden, érv amellett szól, hogy ezek mielőbbi be­fejezését támogassuk a pályá­zatok útján. Éppen ezért a VII. ötéves terv első éveiben aligha jut a céltámogatásból új beruházások megvalósítá­sára. De a tanácsoknak lehe­tőségük van OTP-hitelek fel­vételére. Hitelt eddig is kap­hattak, ám hátuk mögött érez­ve a megyei tanácsot, ez nem volt olyan nyomasztó adósság­érzet. — Van-e mód arra, hogy egyes települések egymástól kapjanak kölcsönt? — Nemcsak, hogy lehetőség van rá, hanem erre ösztönöz­zük a községeket, városokat. Erre egyes helyeken eddig is volt, példa, de ezt a rendszert általánossá lehetne tenni. Hi­szen az egyes települések ta­nácsai a tervezett fejleszté­sekre külön számlán gyűjtik a pénzt és ezt nagy haszon­nal lehetne forgatni addig, amíg nincs szükségük rá. Itt a haszon nem a kamat, ha­nem a körzet, a környék gya­rapodása, gazdagodása lenne. — Indokolt-e a helyi taná­csok félelme a feszített bevé­teli tervtől? — Az új tanácsi gazdálko­dási rendszert nem a legked­vezőbb gazdasági helyzetben indítottuk. Ezért pénzügyi ki­fejezéssel élve, a biztonságos gazdálkodás kiadási szintjét alkalmaztuk. Az idei kiadáso­kat a tavalyi szintjén hatá­roztuk meg, az ehhez rendelt szabályozott pénzforrások — adótervek — az idén valóban magasabbak, mint tavaly. Ezt a magas bevételi tervet a he­lyi tanácsok, információ hiá­nyában, teljesíthetetlennek tartják. De a pénzügyi kor­mányzat már a várható rcn- delkezésmódosítások alapján határozta meg a bevétel éves 'dinamikáját. Különösen a la­kossági adóknál vitatott ez a feszített; terv. A nézeteltéré­sek elkerülését szolgálja, hogy az adót most még az adókö­zösségek, félévtől a megyei ta­nács határozza meg — első fokon. Vagyis a helyi taná­csoknak csupán be kell haj­taniuk azt, igaz, ez sem lesz könnyű feladat. — Milyen csatornákon át jut el a helyi tanácsokhoz a városi és községi hozzájáru­lás, amelyet a vállalatok fi­zetnek? — Tévhit az, hogy ezen adó­Pihenőnap, délelőtt T árcsázok. A fodrászszalon azonnal jelentkezik. — Kérem a Rózsikát — mon­dom a telefonba. Pillanatnyi szünet, majd ud­varias „elnézést kérek” . .. — Nines benn Rózsika? — De igen, csak . . . Nem le­hetne üzenni neki? Épp daue- rolják. — Ühm. Mikor tudna fogad­ni? Kedves közvetítés után meg­tudom, hogy a fodrásznak jó lesz délelőtt tíz óra. Pontosan érkezem, sikerült átcsoportosítanom egyéb teen­dőimet. Rózsikát még mindig fésülik. Nincs készen. Ismét őszinte bocsánatkérés. Ülök a széken, a vendég ez esetben másodmagammal én türelme­sen vár. Szólnom kellene, hogy ez egyáltalán nem természetes. Az lenne a logikus, hogy a fodrász várjon a vendégre, s ha akár egy óráig sincs mit tennie, mert gyér a forgalom, akkor is az a dolga munkaidő­ben, hogy várjon ... Hallgatok, úgysem értené, mi a bajom, legfeljebb azt hinné, bal lábbal keltem fel. Erre magam is gyanakszom. Mert amikor a liftbe lépek a munkahelyemen, indulat fog el: már három hete hangulat- világítás fogad. Van liftkezelő, kapható villanykörte, lenne, aki becsavarja, ha netán az „illetékes” nem éri fel a fog­lalatot. Egyszerű az egész. Szólnom kellene, hogy már három hete ... Ki tudja, meddig hallgatok? Az élelmiszer-áruházban vá­rok a felvágottaspuít előtt. Hosszú a sor, ketten szolgál­nak ki. A fiatalembernél gyor­sabb a tempó, a középkorú asszony hol ide, hol oda te­kinget. Kérdem: nem tetszik kiszolgálni, rossz helyen vá­runk? Nem, válaszolja udva- • riasan, csak figyelek egy asz- szonyt. A sejtelmes tőmondat érthető, nem zavarjuk ébersé­gét. Azután szó nélkül kimegy a szolgálati ajtón — tétován ácsorgunk . . . percekig. Valakinek szólni kellene, hogy múlik az idő és . . . Kinek és minek? Kibontották otthonunkban a ház falát: valamilyen csövet vezetnek be. A dolog hetekkel ezelőtt történt, a munkások el-.v vonultak, a négyzetméternyi lyuk maradt. Fűtjük a helyi­séget, fizetjük a drága ener­giát. A meleg áramlik ki az utcára. Egészen addig, amíg az idő meg nem enyhül és a munkások vissza nem térnek. Ha el nem feledkeznek az egészről, vagy ha nem kezd­tek egy másik építkezésbe. P énzről, energiáról van szó, amivel népgazdasági ér­dekből is takarékoskodni kell: szóltam. Nemhiába. Pa- pundeklivel eltakarták a négy­zetméternyi lyuggatott falat, és megtámasztották a telelésre félrerakott, szeretettel óvott muskátlisládával. Ma reggelre a növény elfa­gyott. S. A. nak a fizetése a területen dol­gozó gazdálkodó egységek ké- nye-kedve szerint történik. A vállalatok az állami költség- vetésnek fizetik be ezt, min­denféle’ késedelem nélkül, és állami szinten osztják el. A települések ezt is létszámará­nyosan, fejkvóta szerint kap­ják. Ez ugyanolyan stabil be­vétele a helyi tanácsnak, mint a havonta érkező állami tá­mogatás. A másik bevételi for­rás a béradó, hiszen köztu­dott, hogy a vállalatok min­den kifizetett bér után adót fizetnek. Ezt is létszámnor- matívák szerint kapják a te­lepülések. Hasonló a befize­tés a szövetkezeti egységek­nél, de az elosztás módja más: területenként történik. A föld­adót is a helyileg illetékes ta­nácsnak fizetik. Ha ezek a be­vételek egy adott tanácsnál nem érik el a kiadás szintjét, akkor kapnak állami támoga­tást. — Ebből következik az, hogy hasonló nagyságú tele­pülések állami támogatásai között rendkívül nagyok le­hetnek a különbségek? — Igen, sőt 10 olyan tele­pülés is van a megyében, amelyeknek bevétele jóval magasabb a kiadásainál, úgy nevezzük, „túlcsurog”. Ezek egyéb kiegészítő állami támo­gatást nem kapnak. Az érdekeltségi források — Különös félelmet fogal­maztak meg néhány települé­sen. Azt, hogy az új gazdál­kodás miatt esetleg ellentét­be kerülhet egymással a ta­nácselnök és a vb-titkár. Hi­szen a titkár az intézmények működtetéséért felelős, és ha egy község anyagi helyzete úgy alakul, le kell, hogy állít­sanak egy beruházást — is­kola- vagy üzletépítést —, azt, amivel a tanácselnök „politi­zálni” tudna. — Sajnos, ez egy rendkívül rossz szemlélet következmé­nye. Sok helyen úgy gondol­ják, hogy csak az új, nagy­szabású fejlesztésekkel tud­nak politizálni. Nincs becsü­lete a működtetésnek, annak, hogy magasabb színvonalú lesz a gondozás a bölcsődében, ideálisabb helyzet az óvodá­ban, kényelmesebb körülmé­nyek a napközi otthonban. Pedig elég megnézni a költ­ségvetéseket és kiderül, hogy alig húsz százalékot tesz ki a fejlesztés, a döntő hányadot a működtetés képezi. — Eddig a szabályozott pénzforrásokról esett szó, de vannak bevételek, amelyek kí­vül esnek a biztonságos gaz­dálkodáson. Melyek ezek? — Az érdekeltségi források feltárásában új lehetőségeket kaptak a helyi tanácsok. Ilyen például a vállalatoktól szed­hető telekhasználati, díj. Ezt eddig a megyének fizették, ez­után a helyi tanácsokat illeti. Lehetőség van különféle hite­lek igénybevételére: ilyen a kötvénykibocsátás, de ide tar­tozik a településfejlesztési hozzájárulás beszedése is. Már említettem, hogy átvett pénz­eszközökkel is gazdálkodhat a tanács. Az érdekeltségi for­rás, ha jól gazdálkodnak, nem jelentéktelen összeg, hiszen elérheti az együttes pénzalap 20 százalékát is. — Miből gazdálkodtak ja­nuárban a tanácsok, amikor köztudomásúan számos válla­lat nyújtott be nagy összegű számlákat, tavaly elvégzett munkák ellenértékeként? — Január első napjaiban megkapták az állami támo­gatást, a VKH-t és a béradót. Mivel a kormányzat nem tu­dott induló alapot biztosítani a tanácsoknak, ezért megkap­ták előre a februári VKH-t is. Valóban gond, hogy a kiadá­sok ütemtelenek és sok el­maradt számlát nyújtottak be januárban. Ebben az esetben ezek kiegyenlítésére egyedüli megoldás^ az áthidaló hitel fel­vétele. Igaz ugyan, hogy az OTP-kamat 12 százalék, de ez egy évre vonatkozik. Ha két hétre, esetleg egy hónapra kérik a hitelt, már csupán fél vagy egy százalék a kamat­teher. Talán furcsa, hogy a posta és az OTP gondjairól szólók, de tény, hogy mind­két szervezetet új feladatok elé állítja az egységes pénz­alap bevezetése. Hiszen ja­nuár 1-től a legkisebb tele­pülés tanácsa is számlát nyit az OTP-nél, hiteleket kérhet. A helyi postahivatalok nincse­nek mindenütt felkészülve a pénzőrzésre, ezért előfordul­hat, hogy egy OTP-fióknál bérfizetés napján 6—8 tanács is jelentkezik egyszerre pén­zért. Akiket hátrányosan érint — Vannak olyan tanácsok a megyében, amelyek megyei céltámogatás nélkül fogtak hozzá nagyobb beruházáshoz, például iskolaépítéshez. Rend­kívül hátrányosan érintette ezeket a településeket, hogy nemcsak az építéshez nem kaptak anyagi segítséget, de még azzal is .„büntették” őket, hogy az intézmény működte­téséhez sem kaptak segítséget. Változik-e ez az eljárás? — Kétségtelen; hogy a me­gye nehéz gazdasági helyze­te éppen ezeket az öntevé­kenységükért dicséretet ér­demlő településeket éri hát­rány. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy eddig is sok­kal több pályázat érkezett a céltámogatásra, mint ameny- nyi pénz rendelkezésre áll. Ezért kellett azt az elvet kö­vetni, hogy csak a céltámo­gatást kapott beruházások mű­ködtetéséhez jár támogatás". — Eddig elsősorban a köz­ségekről beszéltünk. Hogyan érinti az új tanácsi gazdálko­dás a városokat, különös te­kintettel két új városunkra? — Városaink azért vannak különösen nehéz helyzetben, mert itt található a legtöbb áthúzódó beruházás. Éppen ezért a VII. ötéves terv első éveire magasabb fejkvótát kaptak. Később ez folyamato­san csökken. A községeknél éppen fordított a helyzet. Bu­daörs és Szigetszentmiklós ese­tében a VKH-t, illetve a bér­adót még nagyközségi szinten számolták, de ezt a magasabb állami támogatással ellensú­lyozni lehetett. Ennek ellené­re sincsenek könnyű helyzet­ben, hiszen felfokozott igények és áthúzódó beruházások ne­hezítik a tanácsi vezetők dol­gát. Móza Katalin hA hét híre IYtfK©M-BlJK@M % A TASZSZ hírügynökség fotóiból kiállítás nyílt a fővárosban A béke és az alkotás jegyében cím­mel. Q Tatabánya volt a helyszíne a KGST gépipari együttműködési bizottsága irodája ülésének. Q Meg­kezdődtek a mezőgazdasági könyvhónap rendezvényei. @ A hét híre az is, hogy a Mosonmagyaróvári Mező- gazdasági Egyetemen kétnapos országos taftácskozáson vitatták meg a baromfitenyésztés fejlesztésének teen­dőit. Gazdagok vagyunk, már ami az egy lakosra elosztott apró szárnyas jószágok számát ille­ti, mindannyiunkra több mint hat darab jut fejenként. An­nak ellenére így van ez, hogy ritkulnak a kárálástól, gyön- gyös-pityegéstől, hápogástól, gágogástól, pulykakrúgatástól hangos udvarok. Kevesebben foglalkoznak baromfiakkal, mint valamikor, ám akik igen, azok közül sokan jóval többel, mint egykoron elődeik. Űk azok, akik árut termelnek, az­az eleve eladásra nevelik a csirkét, tyúkot, gyöngyöst, ka­csát. A liba már kissé más, kényesebb, többféle — a máj­libák tömése például — szak­ismeretet követel, a pulyka pe­dig ... nos, tréfásan azt szok­ták mondani, az már külön tudomány. Le ne becsüljük a tanyák, udvarok fontosságát! A megyében a baromfi megha­tározó részét a háztáji, kise­gítő és egyéni gazdaságokban nevelik fel! Főként azóta, hogy az állami gazdaságok a me­gyében diszkréten visszavonul­tak a baromfitenyésztés rögös­nek bizonyult mezejéről. Igaz, a kistermelők ma már mozdul­ni sem tudnának a nagyüzem segítsége — ahogyan komoly hivatalossággal szerepel az ira­tokban: integrációs tevékeny­sége — nélkül. A kölcsönös ér­dekek erős kapcsokat alakítot­tak ki. Hullámvölgyből kapaszkodik kifelé a baromfitenyésztés. A kiviteli csúcs 1983-ban volt, 185,7 ezer tonnával. A kereslet jelentős apadása után 1984-ben és 1985-ben folyamatosan visz- szavetette az exportot, bár ta­valy — a második félévben — az ismét élénkülő piac tükré­ben már olykor a kellő áru­alap hiányzott a határon túli eladások növeléséhez. A nehéz értékesítés, a csökkenő ár, a zsugorodó jövedelem ugyanis a nagy termelők egy részét rá­vette a hamari lépésre: hess ki tyúkom-búkomékkal ...! Az arányok érzékeltetésére: a vá­gott baromfi minden tonnájá­ból 120—140 kg marad a hazai piacon, a többi külföldi keres­kedőkhöz, vevőkhöz kerül. A vágott baromfi kivitelének ér­téke 1984-ben — pedig az sem az árat, sem a mennyiséget tekintve nem volt jó esztendő — 7,3 milliárd forintot tett ki. Ugyanannyit, mint például a melegen hengerelt rúd- és idomacélok exportjának fo­rintban számított bevétele.. •ami nem semmiség. Látva a csökkenő termelési kedvet, az egyéb bajokat, a közelmúltban emelték — a tej, a sertés mellett — a baromfi felvásárlási árát is. Ami elen­gedhetetlen volt ahhoz, hogy az idei terv — a baromfihús­export harmincszázalékos gya­rapítása a hazai ellátás zavar­talansága mellett — ne marad­jon puszta papírcél. A kivitel növeléséhez persze az is szük­ségeltetik, hogy a partnerek — szemben némely korábbi ta­pasztalattal — fizetőképesek legyenek... S az szintén el­engedhetetlen, hogy idehaza korszerűsödjék gépeiben, be­rendezéseiben — és ebben a Monori Mezőgazdasági és Élel­miszeripari Gépgyártó Vállalat hosszú ideje fontos szerepet játszik — mind a tartás, mind a feldolgozás. A megyében a legutóbbi időszakban a teljes vágóbaromfi-termelés 31 ezer tonnát ért el esztendőnként, ám ezzel a tetemes mennyiség­gel sem tartozunk az ország­ban a nagymenők közé, hanem a középmezőnyben a helyünk. Nemzetközi összehasonlítás­ban sem rossz eredmény, hogy most már évek óta a száz hektár szántóterü­letre jutó vágóbaromfi-ter­melés 11 ezer kg'felett van. Amíg 1970 és 1985 között lé­nyegében nem változott a tel­jes állomány mennyisége — 62 millió darab maradt —, s mi­közben a döntő arányú tyúk­félék serege, a libák hada megtartotta létszámát, a ka­csák csapatáé megcsappant, a pulykáké viszont megkétszere­ződött. Némi átrendeződés ment tehát végbe a népgazda­ság tyúkudvarán, vélhetően hol már-már a korlátlan ér­tékesítési lehetőségek, hol meg a tyúkom-búkomból lett büdös dögök hatására. „A rossz gond­viselés által a legjobb fajta is elfajul’’ — írta 1822-ben Nagyváthy János, a Magyar Pijactícus Tenyésztető című müvében. Amit szó szerint is tarthatunk igaznak, nem ke­vésbé átvitt értelemben úgy­szintén annak ítélhetünk. A hol hopp, hol kopp, majd me­gint hopp helyzetért nem a nemzetközi piacot kell kárhoz­tatni. Rugalmasságunk, igazo­dási képességünk, készségünk annál inkább tárgya lehet az elégedetlenkedésnek. Mészáros Ottó CK*3««*»' ******* Ruhaneműn béléséhez finom szálakból szövik az anyagot a Magyar Selyemipari Vállalat váci bélésszövőgyárában. Az idei esztendőben 12 millió négyzetméter kerül le a szö­vőgépekről. Felvételünkön: Bocsányi Tiborné termelés közben a leszakadt szálakat köti össze, (Hancsovszki János felvétele) Finom szálakból.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents