Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-06 / 31. szám

19*6. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK 5 Kertész-emlékhá z Lassan valósággá váló tervek Áprilisban Irodalmi estek A Szigrétbccséa Ítészült Kertész-kép. a Falusi madonna az egyetemes fotötörténet kimagasló alkotás a 0 Legutóbb, amikor Raffay Bélánál, Ráckeve tanács- £ elnökénél jártam, még jobbára csak elképzelésekről be- ^ szélgettünk. Ma is sok még a nyitott kérdés, a feltéte- < les mód az André Kertész-emlékház ügyében, de 2 ugyanakkor történt is egy s más. Itt vannak például 2 előttünk kiterítve az épület felújítási tervei. A régi parasztház sok mun­kát ad majd az iparosoknak, mire megfelelő állapotba hoz­zák. Helyet kap benne egy mintegy 65 négyzetméteres kiállítóterem, ahol a művész­től kapott 120 felvételt mutat­ják majd be a közönségnek. Lesz egy kisebb helyiség is, ahol fotóművészeknek szeret­nének lehetőséget adni idő­szaki kiállításokra. Az épület tetőterében pedig egy kis könyvtárat, kutatószobát kí­vánnak berendezni azok szá­mára, akik Kertész munkás­sága iránt érdeklődnek. Ötletparádé — Elsősorban mai fotómű­vészek képeinek szeretnénk majd helyet adni a kisebb te­remben — mondja Raffay Bé­la ■—, de szívesen állítunk ki külföldi magyar származású művészek képeiből is. Az al­kotószobában fotóművészeti és fotótörténeti könyveket, régi képeket gyűjtünk majd össze, elsősorban olyanokat, amelyek Andre Kertészre vo­natkoznak. A Fotóművészek Szövetsége nem zárkózott el attól, hogy támogassa az öt­letünket. Ugyancsak fölvettük a kapcsolatot a Kertész-örök­ség kezelőjével, hátha hozzá­juthatnánk olyan dokumentu­mokhoz, amelyekre az örökö­sök nem tartanak igényt. Fel­tétlenül szeretnénk felderíteni a művész franciaországi kap­csolatait is, s esetleg szerezni kópiát abból a televíziós film­ből is, aminek egy részét ép­pen Szigetbecsén forgatták. Raffay Béla egyre lelkesebb lesz, ahogy az újabb és újabb elképzelésekről beszél. Szinte kifogyhatatlan az ötletekből, s mint mondja, ezek közül a legéletrevalóbbak megvalósu­lásában erősen bízik. De most ezzel kissé elkalandoztunk a valóság talajáról. Ott tartot­tunk, hogy elkészült az épület felújításának terve. Takács József veszi át a szót, aki egy személyben elöljáró és ki­rendeltségvezető Szigetbecsén és az építkezés első számú irányítója és koordinálója. S hogy ez nem csekély feladat, az szavaiból hamarosan kide­rül. Kisipari munka —• A házat már tavasszal sikerült megvennünk a me­gyei tanács segítségével. Pén­zünk az induláshoz azonban egy fillér sem volt. A Közép- Dunavidéki Intéző Bizottság­tól kaptunk 300 ezer forintot, a Fotóművészek Szövetsége adott 36 ezret belső berende­zésre, legutóbb pedig a rác­kevei Architektúra Kisszövet­kezet ajánlott föl tízezer fo­rintot. Sokra ezzel a pénzzel sem mennénk, ha kivitelezőt is kellene fizetnünk. A körzet kisiparosai közül mintegy 20—25-en vállalták, hogy tár­sadalmi munkában részt vesz­nek a felújításban. Így ké­szültek el a tervek is, egy építész házaspár — Varga László és Ágoston Julianna — áldozta rá szabadidejét. A házon már eddig is dol­goztak, de igazán intenzíven ebben a hónapban indul el a munka. Nyár végén szeretnék megnyitni Szigetbecsén az André Kertész-emlékházat. De igyekeznek azért is, mert a falu lakói figyelemmel kísérik a dolgok állását. Mint Ta­kács József mondja, a mű­vész kiállításának vendég­könyve tanúskodik róla, hogy a helybeliek magukénak vall­ják André Kertészt. Az em­berek érzik, hogy sokat jelent Szigetbecse hírnevének a kis gyűjtemény létrehozása. Fél státus Ha már megnyitásról, át­adásról beszélünk, föl kell tennem egy prózai kérdést is Raffay Bélának. Ki fogja üze­meltetni, fenntartani a mú­zeumot? Erre a tanács költ­ségvetéséből aligha futja. — Elképzeléseink szerint a Kertész-ház a megyei Múzeu­mi Igazgatóság kezelésébe ke­rülne. A ráckevei Árpád Mú­zeumot is meg kellene már nyitni végre, ehhez minden­képpen kell egy főállású mu­zeológus, s akkor a mostani fél státuson dolgozó emberün­ket áttehetnénk a Kertész­gyűjteménybe. S szeretnénk még ebbe a körbe bevonni a termelőszövetkezet népművé­szeti házát is, mert pillanat­nyilag annak sincs értő keze­lője, M. Nagy Péter A költészet, a versmondás népszerűsítése érdekében im­már kilencedik alkalommal rendezi meg április 8-án és 9-én a Művelődési Miniszté­rium, a Magyar Színházművé­szeti Szövetség és a Magyar Rádió az előadóművész-feszti- vált. A költészet hetéhez kap­csolódva Budapesten, a József Attila Színházban József At- tila-müsort mutatnak be, Győrött, a Kisfaludy Színház­ban pedig Tóth Árpád-estet, a költő születésének 100. évfor­dulója tiszteletére. A fesztiválra színészek és működési engedéllyel rendel­kező előadóművészek jelent­kezhettek. Újdonság, hogy nem a résztvevők hozták ma­gukkal az estek anyagát, ha­nem szerkesztett programra jelentkezhettek. A fesztiválra mintegy 60-an jelentkeztek, közülük választ­ják majd ki a fellépő művé­szeket. Rajtuk kívül olyan él­vonalbeli színművészeket, elő­adóművészeket is meghívnak, akiknek egyénisége, művészete mindenképpen erősíti, gazda­gítja az irodalmi estek tartal­mát, színvonalát. A korábbi fesztiválok prog­ramja többnyire kettéválaszt­va zajlott. Tavasszal a költé­szet napjához kapcsolódtak az előadások, s ősszel gálaesteket rendeztek, Ezen a megoldáson már tavaly módosítottak, s így az idén is április második he­tében tartják a rendezvénye­ket. Így egységesebb mind a fesztivál, mind a költészet he­tének programja. Budapesti Tavaszi Fesztivál Hangversenynaptár Rangos nevek fémjelzik Számos szép hangversenyt ígér a március 14. és 23. kö­zött megrendezésre kerülő Budapesti Tavaszi Fesztivál programja. A Magyar Rádió és Televí­zió Szimfonikus Zenekarát a neves amerikai karmester, Gilbert E. Kaplan vezényli majd a Budapest Kongresszu­si Központban március 14-én, amikor Mahler II. szimfóniá­ját mutatják be. Mozart-műveket hallhat a közönség a Zeneakadémián, a litván kamarazenekar tolmá­csolásában, Saulus Szondecz- kisz vezényletével március 16-án. Ugyanezen a napon a Magyar Tudományos Akadé­mia kongresszusi termében kerül sor az USÁ-ban élő magyar művész, Virizlay Mi­hály gordonkaestjére. Bizonyára sokakat érdekel hehotka Gábor Liszt-estje is, március 17-én, a Zeneakadé­mián. Másnap, ugyancsak itt Jandó Jenő játszik Líszt-zon- goraműveket. Március 20-án Doráti Antal vezényli a Budapest Kong­resszusi Központban a Ma­gyar Rádió és Televízió Szim­fonikus Zenekarát. Doráti An­tal Zongoraversenyét és Liszt Ferenc Dante szimfóniáját tűzték műsorra. Ezen a napon kerül sor a Cziffra-alapítvány hangversenyére a Pesti Viga dóban. A Pesti Vigadóban mutat kozik be a Magyar Rádii 1985-ös országos zongorává* senyének győztese, Kiről\ Csaba, március 23-án. Lisz Ferenc, Schubert és Bellin műveiből játszik majd. Tv-FIGYELŐ' Tökéletességről általában csak a képzőművészeti alko­tások kapcsán szokás beszélni — ezek tárgyi mivoltukban szinte örök életűek, folyvást tanulmányozhatók, míg ellen­ben egy színházi produkció, legyen bár a legkiválóbb, es­téről estére megszenvedi a maga csorbáját —, így hát te­levíziós makulátlanság sem nagyon van. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az egyik képsort egy henyébb színészi játék sújtja, a másikban meg egy icipicit serreg, zúg, fölös­leges figyelmet követel vala­mi mellékhang. Olykor-olykor azonban még­is elsóhajtjuk, miszerint szebb­re, jobbra nem sikeredhetett volna ez vagy amaz a látvány. Tesszük ezt akkor, amikor ér­telmes gondolatok szállnak fe­lénk olyan képi tálalásban, amely szépen körit, ráadás- értéket ad. Nos, legutóbb — akár messzi hetekre is visz- szatekintve — ilyen, a maga nemében megtámadhatatlan munkának bizonyult a Szü­lőföldem, Somogyország című szűk egy óra, közelebbről a hetvenöt esztendeje született Takáts Gyula költő, festő és muzeológus bemutatása, kö­szöntése. Mindenekelőtt maga a fő­szereplő, a Tabról Kaposvárra átszármazott közművelődési mindenes, a humán és nem humán tudományokban egy­aránt járatos polihisztor, a Rippl-Rónai Múzeum nyugal­mazott igazgatója jelent meg úgy e felvételsoron, hogy már a sugárzás legelső percében el kellett felednünk a technika közbeiktatódását. A kiváló ta­nároknak — azoknak a hajda­ni nagytudású oskolameste­reknek — a kedves magabiz­tosságával kérdezett és vála­szolt. Akik pedig ilyen-olyan partnerekként feltűntek az oldalán, azok is rendre az ő lefegyverző stílusában hallat­ták hangjukat, legyenek köl­tők, földművelők vagy histori­kusok. Ehhez a rendkívül rokon­szenves kompániához pedig az az eszményien harmonikus somogyi táj terült oda hátté­rül, amelynél mutatósabb ele­ven kulisszát szinte elképzelni sem lehet. Barátságos erdők, embernek, állatnak egyaránt kedves tocsogók sokasága je­lezte, hogy miért is ejti rabul a szíveket az a bizonyos So­mogyország. S ahhoz, hogy a megszólal- tatottak meg az ő mögöttes te­rük ilyen együvé illően, tarto­zóan jelenjenek meg előttünk, még Neumann László opera­tőri művészete kellett. Neve­zetesen az a lassú pásztázású fotografálás, amely mindig a csendes szépségeket villantot­ta fel, és azokat is csupán ad­dig láttatta, ameddig felbuk­kanásuknak rendeltetése volt. Szinte nem is kamerával dol­gozott ő, hanem csak úgy jó­kedvében szerkesztgetett, pik- torkodott; stílusosan mondva, földobott egy nagy ívű, mé­lyen átélt, jói megragadott Somogy-freskót. A tárgyszerű és eredeti hangvételéből sehol ki nem botló képes-hangos portrét szerkesztőként az a Major Sándor jegyezte, aki agrárius szerkesztő létére is kötelessé­gének érzi az élő magyar iro­dalom legkiválóbbjainak tele­víziós megörökítését. Amit az arra kiszemelt rovatgazdák, nem tesznek meg, bizony el­végzi ő és kis csapata. Takáts Gyula most dicsért portréja Jelzi: milyen színvonalon dol­goznak. Ikszck. Spiró György híres regényének, az Ikszeknek a címe villanhatott az olvasó eszébe, amikor a műsorújság­ban látta a hírt: ezentúl X-es megkülönböztetést kap több olyan sorozat, amely külső tá­mogatók közreműködésével készül. (Ilyen egyebek között a Főzőcske, a Módi, a Nem­csak nőknek stb., stb.) S mivel az említett regény színpadi változata Az im- posztor címmel került fel a Katona József Színház pódiu­mára, azt is tüstént hozzá le­hetett ragasztani ehhez az ér­tesüléshez, hogy micsoda im- posztorság volt ezt a bejelen­tést ilyen irdatlan nagy késés­sel megtenni. Mert nem egy, nem két és nem öt éve tud­juk — s tettük szóvá többször ebben a rovatban is —, hogy amit az említett és nem em­lített műsorokban fgy mutat­nak, az fizetett hirdetés, leta gadhatatlan reklám. Mégis egészen idáig húzták, halasz­tották a vallomá.stevést. Akácz László ■ Heti eilmtegyzetb Danton Gerard Depardieu, a Danton című film címszereplői® Robespierre, megelőztél csu­pán — mondja Danton— Ádám Madách nagy műve, Az ember tragédiája IX., párizsi színének végén, amikor a nyaktiló, a hírhedt guillotine alá hajtja a fejét. S hozzá­teszi: „De ím ezennel felszó­lítalak, / Hogy három hó alatt kövess ez úton.” A francia forradalom leg­drámaibb mozzanata ez: a kétségkívül legnagyobb két forradalmi vezér szembenállá­sa, majd pusztulása, Mert hogy Danton 1794. április 5-i jóslata valóra vált: valamivel ugyan több mint három hó­nap múlva, mert július 28-án, Robespierre feje is lehullt. Igaza lett hát annak a Ver- gniaud-nak, akit 1793. október 31-én, még Danton igazságügy- minisztersége s Robespierre közjóléti bizottsági tagsága idején, a girondista vezető po­litikusokkal együtt lefejeztek, ő mondta egy korábbi beszé­dében, a forradalmi terror túlkapásaitól féltve magát a forradalmat, hogy miként Sa- turnus isten a mitológiában, a forradalom is fel fogja falni saját gyermekeit. Hogy végül is Dantonnak volt-e igaza, aki a forrada­lomtól nem tartotta idegennek az élet teljességének az élve­zését, a javakkal való bősé­ges ellátottságot, a jólétet és boldogságot, vagy Robes- pierrenek, aki aszkétikusan rideg, érzelmi és érzéki meg­nyilvánulásokkal szemben kö­zömbös, a forradalomhoz a terrort, az erőszakot, a politi­kai ellenfelek likvidálását szorosan hozzátartozónak vélő ember volt, a történettudo­mány máig sem döntötte el igazán. Időről időre hol az égjük, hol a másik nagy em­ber elsőbbsége kap helyet vé­leményekben, tanulmányok­ban, elemzésekben. Az igaz­ság valószínűleg az is-is köze­lében keresendő és kereshető. E két, nemcsak jellemében, életszemléletében, gondolko­dásmódjában, de külsejében is olyannyira eltérő forradalmár tekinthető akár alaptípusnak is, az újkori forradalmárok két lehetséges változatának. A hatalmas termetű, dörgő han­gú, slampos, életclvező, szug- gesztív hatású szónok Danton, s a kicsinyke, törékeny, kíno­san pedánsan öltözködő, ön­megtartóztató, az élvezeteket megvető, hangja gyöngeségét pengeéles logikával és metsző gúnnyal kipótoló Robespierre — mintha a két lehetséges végiét volna. S aki akarja, a francia forradalomtól nyomon is követheti ezeket a forradal­már típusokat a különböző forradalmi mozgalmakban. Ér­dekes párhuzamokra és elté­résekre bukkan. Hogy a művészeket jófor­mán a történések napjától fogva izgatta ez a Danton— Robespierre ellentét, s a ben­ne megnyilvánuló mélyebb összefüggések, az közismert. Újra meg újra megfogalmaz­ták véleményüket, drámában, regényben, újabban filmben is. S ezek a megfogalmazá­sok is jói ismertek. A híres Büchner-drámát, a Danton halálát, hat-hét éve játszotta a Nemzeti Színház Budapes­ten. Láthattuk a mozikban Mnouchkine francia filmjét, az 1793-at. A lengyel írónő, Stanislawa Przybyszewska A Danton-ügy című drámáját egy kiváló lengyel társulat vendégszereplése alkalmából láthattuk. S most itt van e dráma filmváltozata is, a méltán híres Andrzej Wajda rendezésében, francia—lengyel koprodukcióban. Az persze pillanatig sem le­het kétséges, hogy Wajda filmjében más kap központi szerepet, mint Danton és Robespierre 1794-es vitája, küzdelme a hatalomért vagy a forradalom helyes értelme­zéséért. Az sem vitás, hogy már a címmel eldönti, kihez húzza a rokonszenve: Danton a film címe, s ő lesz a főhő­se is. De nem elsősorban mint politikai ellenfél, hanem mint egy bizonyos emberi magatartás és életeszmény jelképezője. Wajda azzal, hogy a két figura külső kü­lönbözőségeit is erősen hang­súlyozza (Dantont a robusz­tus termetű francia Gerard Depardieu, Robespierre-t az alacsony, törékeny lengyel Wojciech Pszoniak játssza — kitűnően), még jobban alá­húzza ezt a megközelítést. Danton a forradalom céljának az emberi jólét, boldogság, az élet teljességének birtokában levő egyén létrehozását te­kinti. Robespierre viszont a hatalom megragadását és minden áron, minden eszköz­zel való megtartását, a politi­kai ellenfelek megsemmisíté­sét tekinti elsődleges célnak. Az egyikből így válik a for­radalomban néha valóban nélkülözhetetlen keménységet is nagyvonalúbban kezelő, „puhább” bős, a másikból pe­dig így alakul ki a zsarnok, aki ráadásul mindent és min­denkit a forradalom ellensé­gének tart, aki mást vagy másképpen akar, gondol, mint ő. És pontosan ezek azok a fő vonalak, amelyek mentén Wajda a filmet felépíti, gon­dolatait elrendezi. Az ő meg­fogalmazásában Danton és Robespierre ellentéte olyan po­litikai ellentét, amelynek csak egyik lehetséges megje­lenési formája a szégyenletes eszközökkel végigvitt per, s nyomán a njrakazásra ítélés. Egyáltalán: mivel ez politikai ügy, Wajda úgy véli, s szé- replői egyikévei ki is mondat­ja: a politikai perekben az el­vont igazság mindig másodla­gos. Nem nehéz észrevenni, hogy az egész Danton-ügyben Wajda azt látja, amit manap­ság a legtöbben (s a Büch- ner-dráma előadásain szinte magától értetődően) úgy fe­jeznek ki: ez az ügy a mi évtizedeink tragikus emlékű koncepciós pereinek az előké­pe volt, s egyben annak a szi­tuációnak az előképe is, amely a győztes forradalmak után — ágy tűnik, elkerülhetetle­nül — kialakul: a forradalmi csoportok hatalmi küzdelmei­nek, konfliktusainak előképe. Más megfogalmazásban (ahogy Vergniaud mondta, s a film­ben Danton is idézi): annak a szituációnak a rajza, amely­ben a forradalom felfalja sa­ját gyermekeit. S noha ezek a letagadha­tatlan és megkerülhetetlen át­hallások a legújabb korhoz kötik a filmet, Wajda még­sem hanyagolja el a Danton korabeüségének ábrázolását sem. Éppen ettől a kettősség­től kap a film mélységet és távlatokat. Takács István

Next

/
Thumbnails
Contents