Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-21 / 44. szám

8 19SÖ. FEBRUAR 21., PÉNTEK IREK MA* 1986- február 21. Pén- tek. Eleonóra napja. A Nap kél 6.41 — nyugszik 17.15 órakor. A Hold kél 13.21 — nyugszik 5.26 órakor. Északnyugat felől lassan­ként felszakadozik a felhőzet, azután a felhőátvonulásokból már csak futó hózápor való­színű. Az északi-északnyugati szél a középső és keleti or­szágrészben is megerősödik, mérséklődése csak délután várható. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet —2 és —5 fok között várható. Távolabbi kilátások szom­battól keddig: hideg idő. A hét végén, a jövő hét elején fő­leg az ország déli, keleti ré­szein felhősödésre, hóesésre lehet számítani. KITÜNTETÉS Az Elnöki Tanács Zsofinyecz Mihályt, volt középgépipari minisztert, nyugdíjas vezér- igazgatót 80. születésnapja al­kalmából az Április Negyedi­ké Érdemrenddel tüntette ki. FOGADÓÓRA Csonka Tibor, a Pest Megyei Tanács elnökhelyettese feb­ruár 24-én 10-től 13 óráig hi­vatali helyiségében fogadóórát tart. — Űj boltok. A Vác és Környéke Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat a VII. öt­éves tervidőszakban átalakí­tásokkal és új üzletek építé­sével javítja az alapellátás helyzetét, többek között Szo- bon, Nagymaroson, Verőce­maroson, Kismaroson, Kere- pestarcsán és Vácott. — Az áruházban! Lapunk keddi, február 18-i számának Véget ért a téli vásár című írásába sajnálatos hiba csú­szott. A 40 százalékkal olcsóbb — 24-es, 26-os — gyermek­csizmákat és a szintén mérsé­kelt árú kötött holmikat, a megjelenttel ellentétben, a Pest Megyei Ruházati Kiske­reskedelmi Vállalat 509. szá­mú egysége, a Gödöllői Áru­ház kínálja. Műszaki átadás elölt llénmloit a kupola Csütörtökön tartották a Pe- remartoni Vegyipari Vállalat új szuperfoszfát üzemének műszaki átadását. A több mint 300 millió forintos beruházás egyik része, az új, teljesen gé­pesített raktár azonban nem tartott ki épségben az átadás napjáig sem: a tízezer tonna befogadóképességű kör alakú raktárépület műanyag kupo­lája két nappal ezelőtt beom­lott. A raktárépület károsodá­sa ellenére ma megkezdődik a próbaüzem az új gyárban. CONSTANTIN BRANCUSI SZÁZTÍZ ÉVE, 1876. február 21-én született a ro­mániai Pestiraniban, és 81 éves korában, 1957-ben hunyt el Pá­rizsban Constantin Brancusi, neves román szobrászművész. Szegény családból szárma­zott, s ácssegédből küzdötte fel magát nemzetközi hírű mű­vésszé. 1898-tól 1906-ig a buka­resti akadémián, majd Párizs­ban tanult. 1906-ban állított ki először, ekkor vett részt a Mu­sée de Luxembourg gyűjtemé­nyes kiállításán, s itt kiállított művei alapján figyelt fel rá Rodin. Az 1908-ban alkotott Csók című szobra fordulópon­tot jelentett művészetében. Ek­kor talált rá később követke­zetesen alkalmazott művészi stílusára, mely erősen absztra- hált formájában és jelképes tartalmával őskori figurákra emlékeztet. Egyedülállóan, semmiféle iskolához vagy irányzathoz nem tartozva ha­ladt tovább. Célja a jelenségek külsőségeinek lehámozása, és belső magjuk kifejtése volt. E szellemben születtek olyan hí­res alkotásai, mint az Újszü­lött, a Királyok királya, a Na­pot üdvözlő kakas. Művei totemképekhez, ido­lokhoz hasonló tartalmúak, s a legváltozatosabb anyagok (fa, kő, márvány, bronz, réz) és megmunkálás alkalmazásával készültek. Műveiből a francia állam múzeumot létesített. ABC-áruház épül Biatorbágyon A kivitelező a község Sokáig emlékezetes marad Biatorbágyon az az ünnepség, amelyen átadták a nagyközség vezetőinek a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa által adományozott nemzeti zászlót, elismerve ezzel a településen élők rendkívül sok társadalmi munkáját. A kitüntetéssel járó kétmillió forintot azonban csak mostanában kezdi elköl­teni a tanács. Az ősszel kezdődhetett el egy korszerű ABC-áruház épí­tése. A terveit — egyébként a régi vasútállomás szomszédsá­gában, a tanácsháza közelé­ben épül — a településfejlesz­tési albizottság tagja Herczeg- falvi Emil társadalmi munká­ban készítette. Ugyancsak he­lyi összefogás eredménye volt az alapok kiásása, és a tanács egészen a nemzeti színű sza­lag átvágásáig számít, a bia- torbágyiak társadalmi munká­jára, mert az ABC-áruház há­zi kivitelezésben készül. Igaz ugyan, hogy a tanács kétmil­lió forintjához a Pest Megyei Tanács ugyanennyit ígért, ám A Buvad fűrészüzemében Bérgépen előnyösebb A magyarországi erdésze­tektől elválaszthatatlan a fa- feldolgozás, hiszen e tevé­kenység mindenütt jó pénzt hoz a közös kasszába. Így van ez a Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaságnál is. Gödöllő-Máriabesnyő mellett, az incsői kerületben létesítet­ték azt a fűrészüzemet, ami 250 embernek ad munkát. Az évente 70—80 millió forintos árbevételt hozó létesítmény­ben korszerű gépeken dolgoz­nak. Bútoralkatrész, parkett, kerti szerszámoskamra és más áru is készül az üzemben. Pozsony—Maszk va Szomszédaink tévőiből Az EGIS Gyógyszergyár ter­mékei adják a hazai gyógy­szertári forgalom jelentős ré­szét. Tavaly 6 milliárd 200 mil­lió forint értéket állított elő, nyeresége elérte a 800 millió fo­rintot. A hatodik ötéves terv időszakában a vállalat dol­gozóinak átlagkeresete 4100 fo­rintról 7100 forintra nőtt. A si­kerek egyik forrása a gyárfej­lesztés, ezen belül a kutatás. POZSONYI TV 16.30,: Tudomány és technika. 17.45: Pozsonyi magazin 19.30: Tv-híradó 29.0O: A Selmecbányái hegyek. Természetfilm 22.10. Sherlock Holmes kalandjai. Angol filmsorozat 23.13: A lengyel nemzetközi pop- fesztivál műsorából 2. MŰSOR 17.05: Gyerekeknek, felnőtteknek IS.10: Simon a krétarajzok biro­dalmában. Rajzfilmsorozat IS.15: Zenés vetélkedő 20.00: Fiatalok tv-klubja 21.00: A Luzniea folklóregyüttes műsorából A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ műsorából Magyar idő szerint! 6.00: Híradó 6.40: Kibrik, festőművész 7.00: A barátokat nem válogat­ják meg. III. rész 8.05: Állatok világa 9.05: Hírek 12.30: Hírek 12.45: A 80-as évek kommunistái 13.45: Fúvósötös játszik 14.13: Hírek 14.20: Orosz beszéd 14.30: A tengeri vadász 16.00: Helyszíni döntés 16.45: Ma a világban 17.00: Népdalok 17.15: Hogyan készülünk a kong­resszusra? 17.45: Hírek 17.53: A barátokat nem válogat­ják meg. IV. rész 19.00: Híradó 19.40: Filmpanoráma 21.10: G. Bcszegyina énekel 21.35: Ma a világban 21.55: A brémai zenészek. Rajz­film 22.15: Délibáb. Tévéfilm. III. rész 23.19: Hírek 23.24: Koncert RADIO ES TV MIT SOK AB OL — KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Zenés műsor 8.15: Kulturális programok 8.25: Koránkelők 8.55: Operaáriák 9.33: Bokorban szél matat 9.33: Lottósorsolás! 10.00: Hírek. Időjárás 10.10: Hétszínvirág 10.40: Iránytű 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: Déry Tibor: Az ámoltfutó 12.59: Új lemezeinkből 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: Kamaramuzsika 15.00: Nemzetiségeink életéből 15.30: Sándor János népi zenekara játszik 16.00: Hírek. Időjárás 16.03: Toportyán Tódor a mezei könyvnapon 17.00: ízlés és tanítás 17.25: Évszázadok mesterművei 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvajánlat 18.30: Esti magazin 19.15: Magyarország ’86 20.15: Kórusok, hangszerszólók 20.55: István, a király 21.30: Változások előtt — változá­sok után 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Igen is, nem is 23.00: A dzsessz világa 21.00: Hírek. Időjárás 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Zenés műsor 8.05: Vincze Ottó műveiből 8.50: Tíz perc külpolitika 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Kishont!'Ildikó énekel 12.25: Édes anyanyelvűnk 12.30: Népi muzsika 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.03: Popzene sztereóban 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Péntektől — péntekig 17.30: ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak! 19.50: Egészségünkért! 20.00: Régi nóta. híres nóta 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.05: Rádiószínház 21.49: Hangszerszólók 22.00: Kirándulás a spanyol pop­zenében 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Fúvósátiratok 23.43: Népdalcsokor 0.15: Éjiéi után 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás 9.05: Kiállítótermek programja 9.03: Iskolarádió 9.38: Mahler: VII. szimfónia 10.58: Mefistofele 12.11: Magyar zeneszerzők 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Rádiószínház 14.02: Rockarchívum 14.46: Kéler Béla: Francia vígjá­ték nyitány 14.36: A Schola Hungarica hang­versenye 16.05: A kamarazene kedvelőinek 16.50: Déry Tibor: Az ámukfutó 17.00: Iskolarádió 17.30: Az indiai klasszikus zene 18.05: Benson és Duvivier felvéte­leiből 18.30: Barokk muzsika 20.25: Fiatalok a seregben 20.55: Leo Delibes születésének 150. évfordulóján 23.30: Hírek. Időjárás 23.33 : Műsorzárás TELEVÍZIÓ 8.55: Tévétorna 9.00Iskolatévé 9.30:’Technika 9.50:, Nyugdijasdélelőtt 10.10: Benne: Gazdag szegények 12.00: Képújság 15.00: Iskolatévé 15.10: Érettségizőknek ajánljuk! 15.55: Angol nyelv 16.15: Hírek 16.20: Postafiók 250. 16.35: Képújság 16.40: A gvőzelem stratégiája 17.50: Reklám 17.55: Három nap tévéműsora 18.00: Ablak 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Szeszélyes évszakok 21.20: Mexikó ’86 21.45: Nézze meg az ember! 22.00: Julien Green: Leviathan 23.35: Tv-híradó 3. 23.45 : Himnusz 2. MŰSOR 17.40: Képújság 17.45: Űtravaló 18.20: Tau bácsi 18.55: Képújság 19.00: Koncert Pozsonyból 20.00: Káin földjén 20.45: Tv-híradó 2. 21.05: Mégsem a gólya hozza 21.55: Feltört a tenger? 22.25: Képújság — A hazai és a szocialista országok piacán a famegmun­káló gépek kínálatában nincs olyan keretfűrész, amely egy- húszas rönkméretű fát is ké­pes volna felvágni — állítja Toilner György, a Buvad igazgatója. — Ezért döntöt­tünk úgy, hogy a Lignimpex Fa-, Papír- és Tüzelőanyag Külkereskedelmi Vállalattal közösen lizingüzletet kötünk egy osztrák céggel. A kapott gépekkel, anyagmozgató be­rendezésekkel korszerűsítettük üzemünket. Mi arra vállal­koztunk, hogy 5 év alatt tör- lesztjük adósságunkat, ter­mékekkel. Mindössze öt hó­nap telt el a szerződés meg­kötése és az üzembe állítás között, s az új gépek már — tavaly novemberben — ter­meltek. Három-négy millió forint értékben Olaszországban fs értékesítettek tavaly bútoral­katrészt, de ez az üzlet egy­re nehezebb. Nincs igazán jó minőségű alapanyag, fejletlen a csomagolástechnika és a tetemes fuvarköltségekkel is számolni kell. Mindebből az következik — és ez nem jó — hogy a Buvad a hazai pia­con előnyösebb feltételekkel adhatja el termékeit. ez sem elegendő ahhoz, hogy kivitelező vállalatot bízzanak meg az építéssel. A biatorbá gyiak községszeretete viszont elegendő biztosítéknak látszott a munka megkezdéséhez. Az alapozás a lakosság se­gítségével készült, a vasszer­kezet felállítását és összeszere­lését a honvédség egyik ala­kulata vállalta. Decemberben került fel a leendő áruházra a tető. Amint az Időjárás en­gedi, hozzálátnak a belső szak­ipari munkákhoz is. Ezt a he­lyi kisiparosok vállalták. Az áruházat, amelyet az idén szeretnének átadni, a Bu- dakörnyéki Áfész üzemelteti majd. Budaörsi kiállítás Fiatfal alkotfó Budaörsön, a Jókai Műve­lődési Házban kiállítás nyí­lik február 25-én délután 16 órai kezdettel Szabó Lajos Roland zalaegerszegi1 festőmű­vész alkotásaiból. A kiállítást Geröly Tibor, a Budapesti Művészetbarátok Egyesületé^ oek főtitkára nyitja meg. Szabó Lajos Roland a fia­tal alkotók csoportjához tar­tozik. Budaörsön olaj- és temperapasztell képeivel mu­tatkozik be, főképp portrék­kal. A budaörsi művelődési házban kiállítását az érdek­lődők egy hónapig láthatják, irétfön, szerdán, csütörtökön és pénteken 10—18 óráig lesz nyitva a bemutatóterem. Több less belőle Színes cserén a tetőn Az országban egyedül a Dél­alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat készít színes tetőfedő cserepet. Az évről évre kere­settebb termékből hamarosan lényegesen többet gyártanak az eddiginél. A vállalat békés­csabai üzemében ugyanis be­fejeződött egy újabb színes — piros és barna mázas bevona­tú — tetőfedő cserepet előál­lító gépsor szerelése. Néhány héten belül megkezdi a ter­melést, s attól kezdve mi..’ gy húsz százalékkal több színes cserepet égetnek évente. Eb-< ben az esztendőben várhatóan húszmilliót gyártanak belőle, s ez több mint 6500 családi ház tetőzetének befedésére elegen­dő. Piacokat járva Olcsóbb gyökér — sok busa A február végi időszakhoz képest meglehetősen sok idénycikk található a piaco­kon. A Tolbuhin körúti csar­nokban például a fóliás sát­rakból érkezett salátát a tsz- eknél 10,80 forintért, a ma­gánkereskedőknél 16 forintért árusítják. A retek 8—10 forint csomónként. A burgonyát 6,80 forintért, a zellert 19,80-ért árusítják. Sárgarépa 16 forin­tért kapható, a gyökér ára pe­dig 32 forintról 30 forintra csökkent. A hegyes zöldpapri­ka ebben a csarnokban dara­bonként 14—22 forintért vásá­rolható. Kedvező a halfelhó- zatal is, bár pontyból keve­set ajánlanak — kilónként 70 forintért — amúrból, busából és tengeri halból azonban — 60 forintért — bőséges a kí­nálat. A csepeli piacon jó közepes a felhozatal és a kereslet. A termelők itt a vegyes zöldsé­get csomónkénti 20—25 forin­tért árusítják, a hegyes papri­kát darabonként 16 forintért, az újhagymát 14 forintért kí­nálják. A sashalmi piacon a burgo­nya ára kilónként 8 forint, a sárgarépa — a magánkereske­dőknél — 28—36 forint. A pri­mőrök közül a saláta 8,80—12 forintos áron kerül forgalom­ba. A termelők 80—120 forin­tért árulják a csiperkegomba kilóját. A gyümölcsök közül a legkelendőbb az alma, ami, mi­nőség és. fajta szerint, 10,80, illetve 26 forint kilónként. Hidegben — melegben Önhordó sóáorgarázsob Újfajta, úgynevezett önhor- | Háfém dó sátorgarázsok sorozatgyár­tását kezdte meg a budapesti Bvda-flax a Pécsi Galériában Karóiságos körn rezeiben A Buda-flax Lenfonó és Szövőipari Vállalat mától már" cius 16-ig önálló kiállításon mutatkozik be a Pécsi Galé­riában, Termékeik széles vá­lasztékát vonultatják fel, megtekinthető például az 1985. évi ipari formatervezé­si nívódíjban részesült Flax- Lincs termékcsalád, a VII. ipari textilművészeti bienná- lén díjazott Tulipán filmnyo­mott lakástextil-együttes, vala­mint a Vonalak fantázianevű jacquard lakástextíliák. A drapériákon, sötétítő füg­gönyökön, bútorszöveteken és asztalneműkön a drapp, a fe­hér, a fekete, a mohazöld és a négerbarna színek különbö­ző variációi jelennek meg. az alapanyaghoz illő mintázattal. Közös jellemzőjük, hogy ér­vényesül bennük a len termé­szetes szépsége, üde frissessé­ge. Alkalmasak arra, hogy barátságossá, otthonossá va­rázsolják körr-ezetünket. A kiállításon bemutatott termékek a pécsj Konzum- Skála Áruházban is megvásá­rolhatók. Súlyos sérülés A ífigyeSaiielienség ólfíozisísíá Vácon Felföldi Márton 26 éves kisiparos személygépko­csival elütötte a gyalogátkelő­helyen áthaladó Horti Kál­mán 17 éves tanulót, aki sú­lyos sérüléseket szenvedett. Fékezésre kényszerííette. Túrán Gregus Mii ily 33 éves Áfész-dolgozó személygépko­csival nem adott el 7 őségét egy autóbusznak, amelyet erős fékezésre kénvsze.ített. Az autóbuszban utazó Kor li Béla 38 éves ellem", könnyeb­ben megsérült. Jogosítvány nélkül. Karta­lon Csámpai Károly 18 éves segédmunkás motorkerékpár­ral kisod- ódott a jeges útpad­kára, ahol felborulva súlyo í m'—érült. A fiatalé, aber fi­gyelmetlenül, jogosítvány nél­kül vezetett. A rendőrség tovább vizs­gálja a balesetek körülmé­nyeit. ipari szövetkezet. A viszonylag egyszerű berende­zést az Észak-Pesti Áfész két dolgozójának szabadalma alap­ján készítik. Eddig az úgyne­vezett középkocsikra, a Sko­da, Lada, Wartburg és Dacia típusú személyautókra fejlesz­tették ki, és most készülnek a további típusok mintapéldá­nyai. Az önhordó sátorgarázs lé­nyegében egy nagyobb mére­tű csomagtartó, amely tehát a teherhordás céljait is szolgál­ja. A naponkénti vagy a hu­zamosabb idejű leálláskor a csomagtartó-elemek átrende­zésével rövid idő alatt a gép­kocsi fölé feszíthető ponyva tartórácsa alakítható ki belő­le. Nagy élőn ve, hogy mivel a ponyva nem feszül a jármű le­mezére, a takaró alatt bizo­nyos mértéitű széljárás van, tehát az autó szárazon tárol­ható. Használata nyáron is cél­szerű: ha például a gépkocsi tűző napon áll. Négy tonnáig rü ehvríorgalom A Pest Megyei Révhajózá­si és Hajóépítő Vállalat érte­síti az utazóközönséget, hogy Nagymaros és Visegrád kö­zött a teherfogalom megin­dult. Az átszállítható jármű­vek tengelynyomása maxi­mum 4 tonna ’ehet. nrOT MCPVri U Dl AD A Magyar Szocialista Munkáspárt ’Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével iLOl lYILU I L I nil\Lnr Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség naponta. — Főszerkesztő: Sági Ágnes. — Hírlapkiadó Vállalat, Szerkesztőségi titkárs; es: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII.. Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IR INYÍTOSZAM • 1416. — Kiadja a at, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1359. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130. — árság: 333-363. FIŰKSZERKESZTÖSEGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, KossutTi tér I., pf. 19. 2701. Telefon: H-400. — ÉRDI HÍRLAP, Brd'EneUs u. 1—3 z.330.

Next

/
Thumbnails
Contents