Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-20 / 43. szám

1986. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK vXfiHnp 5 Páty 700 esztendeje Ha az arának zsíros a mellénye Nemcsak csapatmunka, hanem az egész falué... Marasztaló a zömök, ősz ember ízes beszéde. Aligha lehet tanulni az ilyet, inkább örökölni. S huszonhét eszten­dős tanácstagi szolgálata alatt csak csiszolódott — aligha­nem — nagyapja „hagyaté­ka”. Azért gondolok őrá, mert Dani Lajos bácsi sósat emlegeti mostanában. Olyan­formán, hogy továbbadja történeteit, amelyek régmúlt időket idéznek. — A nagyapámtól hallot­tam — kezdi most is —, ho­gyan kapta nevét a Gumi utca. Történt pedig, még jócskán a második világhábo­rú előtt, hogy jött egy mér­nök a faluba. Híresztelte, új technológiát próbálnak ki: hogyan lehet sármentes utat készíteni. Majdnem méter mélyen fölszántották ekével az utat, a köveket kiszedték. Homok és agyag megfelelő arányú keverékével föltöltöt- ték és alaposan ledöngölték. Igen ám, de tavasszal, amikor engedett a föld, járhatatlan­ná vált az út. A kocsik ten­gelyig süllyedtek, s aki gya­log akart végigmenni rajta, érezte: úgy rugózik, mint a nyers gumi... Azt már csak a régiek tud­hatják, hogy a mai Telki út­ról van szó. Tud mesélni a századforduló előtti időkről is: „Ha a menyasszonynak elég zsíros volt a mellénye, jó volt a lagzi.” Hogy a kettő között mi az összefüggés, a későbbiekben kerekedik ki: — Régen csak rétest kínál­tak süteményként a lakoda­lomban. A tánc után már nem terítettek újra, hanem tányérokra tették a sülteket és a rántott húst a vendé­geknek. Szalvétát pedig nem adtak hozzá. A tánchoz vi­szont fehér mellényt vett fel a menyasszony. Ha sok zsíró.» kéznyom maradt rajta, nem érte szó a ház elejét... Élő lehet a múlt Ha valakinek valaha is ré­sze volt abban, hogy öregem­berek — kicsit talán — szí­nesített elbeszéléseit hallgas­sa, az tudja csak igazán: mennyire élő lehet a múlt. Sem Dani Lajos, sem pedig a többi idős ember emléke­zései nem vesznek el Pátyon. Tíz esztendeje annak, hogy egy nyugdíjas pedagógus, Molnár Jenő elgondolta: jó lenne összegyűjteni a régi szokásokat, történeteket. Nem volt ennek semmi akadálya, sőt, több támogatója is akadt, a hirtelenében meg­alakult honismereti szakkör tagjai személyében. Bármilyen sok munkát is végzett, mint a kör vezetője, már nem szólalhat meg. Ha­lála után a fiatalabbak vet­ték kézbe nagy tisztelettel az általa gyűjtőt anyagot. Egyikük, Szabó Andrásné tanítónő így vélekedik: — 1975-ben, mikor már harminc éve éltem Pátyon, bennem is fölmerült: meg kellene örökíteni a múltat. Akkor a művelődési ház ve­zetője voltam u-van, azonban mégsem hivatalból vállalkoz­tam a gyűjtésre. Nagyon megváltozott a falu képe ennyi idő alatt. A gyerekek keveset tudnak a hajdaniak­ról. Pedig lakóhelyünk múlt­ja része kell legyen jelenünk­nek is. Nyoma i illatú oldalak Gondosan összerakott kéz­iratok és fényképek feksze­nek egymáson, mindegyikhez levonatokat csatoltak. Rajtuk korrektúrajelek, javítások, ki­egészítések. Az egészből árad a nyomdaillat. Igen, kézirat lett belőlük, mégpedig egy képes, rajzos könyv kézirata, amely ma­gában foglalja mindazokat a történeteket, amelyeket éve­ken át szorgosan jegyezgettek s földolgoztak a honismereti kör tagjai. Gondosan építették a köte­tet, a fejezetei? minden fellel­hető írásos és szóbeli emlék­nek teret adnak. Az egyik a község történetét tartalmazza, a római kortól napjainkig. A másik, Pátyot vizsgálva föld­rajzi szempontból; iparát, kereskedelmét, közlekedését. Taglalja a helyneveknek ere­detét is. Születés, esküvő, te­metés; ünnepek, hétköznapok, a családi és közélet szomorú és vidám színei idéznek év­századokat. Belelapozok, olvasgatom. Negyven nevet sorolnak föl; azokét, akik tényekkel, ada­tokkal szolgáltak. S ezt a könyvet sem csupán az a hat ember írta, akiknek keze ál­tal végleges formájukat el­nyerték a fejezetek, hanem azok is, kiknek szakdolgoza­tát, gyűjtését forrásnak vet­ték. Nevezetes nap Mindezt Szabó Andrásné szerkesztette, állította össze. Legfőbb harcosa lett a jubi­leumi kötetnek. A szép beszédű, erősen őszülő tanítónő szívesen szól Pátyról: — A levéltári kutatások során az első okiratos emlí­tést Pátyról egy 1286-ból származó levél teszi. Az itt élő néhány család földműve­léssel foglalkozott. Ugyanis a mai Kossuth utca helyén pa­tak folyt, annak mentén épí­tették föl házaikat. A török időkben pusztának nevezték, pedig Páty is fizetett adót. Nyakas református község volt, még az ellenreformáció sem hatott a lakosságra. Te­hették, mert nagyjából ön­állóak voltak az emberek, a föld ura sem itt élt. A csa­ládok egymástól is eléggé el­zárkóztak. — Ez ma már ugye nem jellemző? — szakítom félbe. — Imitt-amott fellelhető még ez a hagyomány is — mosolyog. — Azonban figye­lembe kell venni, hogy pél­dául az ötvenes évektől a la­kosok száma másfélszeresére emelkedett. Az emberek na­gyobb része az iparban dolgo­zik. A generációk, akik haj­dan együtt éltek, elkülönül­nek. Az ófaluban élő öregek gyerekei már az új települé­sen építkeznek. — Május 24-én, amikor az úttörőmozgalom negyvenedik évfordulóját is ünnepeljük itt, Video. Eddig csak a sze­münk káprázott, amikor Raj­nai Andrásék mindenféle me­sefeldolgozásokat, fantasztikus történeteket bocsátottak a képernyőre a maguk arányo­kat összekeverő, fejeket, lába­kat lekaszaboló videótechni­kájával. Most, kedden késő este azonban a fülünk is kénytelen volt ugyanezt cse­lekedni. Azon egyszerű oknál fogva, hogy ezúttal nem csu­pán a látvány kutyulódott össze előttünk, hanem ehhez az elektronikus szakácskodás­hoz a receptúrák hasonló stí­lusú egyvelege is társult. Ma­gyarán: ez az idehaza sokat — és egyáltalán nem ok nél­kül — elutasított s megpiron- gatott kis csapat most közzé­tette a maga ars poeticáját. Juhász Jácint meghatódott tolmácsolásában elsorolták mindazt, amit ez a kétségkívül új kép- és hangkeverés nyúj­tani tud, és amit ők a jelzett fogásokkal az elmúlt évek so­rán teremteni véltek. Mondandójuk lényege: az általuk végrehajtott mozgó­képszabászat messze nem technika, hanem az emberi­ség ősi és még ősibb monda­világának természetes megidé- zése. A néző, amikor a Sza­badság téri videósok fény­pászmáinak hullámzását, a dagályokba és apályokba bele­terelt színészek szerencsétlen­kedéseit nézi, nos, akkor a múlt mélységesen mély kút­jába réved, és dehogyis vala­mi műszaki machinációt lát. A csácska előfizető tehát ve­akkor emlékezünk meg Páty 700 esztendejéről. Reméljük, már a kész könyvet is kézbe vehetjük. Az új iskolában egyébként van egy állandó helytörténeti kiállítás. Ezt szeretnénk kibővíteni fotókkal és tárgyi emlékekkel. E na­pon pedig olyan filmeket vetítünk a kultúrházban, amelyeket Pátyon forgattak. A tanítónő egy elejtett mondata „vezetett el” a ta­nácsházára. Annál is inkább felkeltette a figyelmeiin, mert hasonlót már többektől hal­lottam: amióta Szabó Zoltán­ná itt van, azóta mozog az élet Pátyon. A fiatal, kellemes-kedves, de határozott tanácselnök­asszony mit sem sejt ezekről, amikor a könyvről kérdezem: — Két esztendeje alakult egy előkészítő bizottság, amelybe engem is, mint ak­kori vb-titkárt beválasztottak. Nekem a pénzt kellett előte­remteni. Nagyon örültem a lehetőségnek. Bár én zsám- béki vagyok, most is ott élek, mégis „Pátyban gondolko­dom” ... Mit tehet még mindehhez hozzá a krónikás? Továbbvi­heti a tanítónő gondolatait: nem csupán csapatmunka ez a könyv, hanem egy egész falué. Vennes Aranka Elkészült a magyar Afrika­expedició útiprogramja. Az Eötvös Loránd Tudományegye­tem, a Magyar Földrajzi Tár­saság és Érdről a Magyar Föld­rajzi Gyűjtemény — amely Teleki Sámuel világhírű Afri- ka-expedíciójának 100. évfor­dulója alkalmából tudományos kutatóutat szervez a fekete kontinensre — úgy döntött: vállalkozásuk részvevői Kelet- Afrikában felkeresik azokat a vidékeket, amelyeket Teleki Sámuel expedíciója fedezett fel a tudományos világ szá­mára. Bejárják azonban azo­kat a területeket is, amelye­ket Telekiék, s az őket köve­tő más kutatók nem, vagy csak részben tártak fel. Régóta vitatott tudományos kérdések­gye tudomásul: Rajnaiék raja óriási szolgálatot vállalt ezzel a sztorizással, és igyekezetü­kért tessék őket kellőképpen tisztelni. Ha nem is ebben a formá­ban, de ez a bizonyos Videó című — különben fejezetcí­mekkel telitűzdelt — negyven perc igenis ezt sugallta. S tet­te anélkül, hogy az adás vé­gén odaképzelhettük volna azt a bizonyos, újabban rendsze­resített X-et. Hogy miért érezhettük hiá­nyát ennek a köztudomásúan a hirdetéseket azonosító jel­nek? Azért, mert ez az egész műfajismertetés, technikai ki- okosítás reklámnak hatott. A szó legszorosabb értelmé­ben értve, önreklámnak, hi­szen ahelyett, hogy tényleg a megcélzott nézők így-úgy ki­választott képviselői sorolták volna el észrevételeiket a Gul­liver vagy a Gilgames-eposz eme feldolgozásairól — netán azok is közbekotyoghattak volna, akik benyomásaikat rendeltetésszerűen papírra ve­tik —, tehát mindezeket ki­hagyva, magukat a kísérlete­zők szentenciáztak. Hallhatta, aki hallotta: ellentmondást nem tűrve, már-már a tör­vénykezés pátoszos modorá­ban. Ha valamire, hát erre az úgynevezett innovációs stúdió által elibénk pottyantott érv­halmazra rá kell mondani, hogy hamis igyekezet szülötte, egy szabályszegő társasjáték eredménye. S mint ilyen, le­hangoló, mellbetaszajtó va­lami. Kiállításokon Hazai könyvek Húsz országban mintegy 50 nemzetközi könyvbemutatón vesz részt az idén a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat. A kiállításon a két budapesti idegen nyelvi könyvkiadó, a Corvina és az Akadémiai könyvműhely kiadványait, va­lamint 18 magyar nyelvű könyvkiadó legfrissebb termé­keit sorakoztatja fel. Először mutatkozik be a magyar tudományos könyv­kiadás Kínában. A Kultúra is részt vesz ugyanis a szeptem­ber 5. és 11. között Peking- ben megrendezendő kínai nemzetközi könyvvásáron. A vállalat a World-didac el­nevezésű nemzetközi oktatási- eszköz-kiállításon is bemutat­kozik, amelyet június 5. és 12. között ugyancsak a kínai fő­városban tartanak. Évek óta sikerrel szerepel­nek a magyar könyvek a frankfurti nemzetközi könyv­vásáron. A könyvvilág e ha­gyományos találkozóját az idén október 1. és 6. között rendezik meg. A Kultúra mint­egy 300 négyzetméteren mu­tatja be a Corvina és az Aka­démiai Kiadó idegen nyelvű újdonságait, a magyar nyelvű könyvműhelyek legfrissebb darabjait. Évente több millió dollár értékben nyomtatnak könyveket Magyarországon nyugati kiadók rendelésére. A vállalat e kiadványokból is ízelítőt ad a frankfurti bemu­tatón, ahol a magyar könyv­kiadást mintegy kétezer kötet reprezentálja, s hagyományo­san részt vesz a lipcsei tava­szi nemzetközi könyvvásáron is március 16. és 22. között. re keresik útjuk során a vá­laszt. Terveik szerint 1987 novem­berében indul Afrikába a ku­tatócsoport. Első állomásuk Dar es Salaam lesz. Innen Tanzánia területén a Pangani folyó völgyében mennek a Ki­limandzsáró és a Meru hegy­ségbe, a Viktória-tóhoz, a Ma­száj-földre. Kenyában foly­tatják útjukat a Kenya hegy­ségbe, az Elgon csúcshoz, a Teleki által felfedezett vul­kánhoz, a Rudolf- és a Stefá- nia-tóhoz, a Baringo-, a Nai- vasha-tó vidékéhez, majd Nai­robi városába. Érintik Ruan­da, Burundi és Zaire területét is, ellátogatnak a Tanganyika- tóhoz, a Virunga vulkáncso­porthoz, és a Ruwenzori-hegy- ségbe. Régi szabály: ne a suszter lelkendezze el hosszasan és bosszantó modorban, hogy milyen szép meg kényelmes az a csizma, amely a tisztelt megredelő bütykét úgy töri... Címadás. Bosszankodtunk fentebb, háborogjunk még egy pillanatig a továbbiak­ban is. A készülékek tulajdonosai a fejüket kapkod "a tapasztalják, hogy micsoda nagy sakkmeccs folyik most a televízióban — mármint ami az egyes műso­rok továbbléptetését, pozíció­nyerését, esetleg megmattolá- sát illeti. Az egyik telefonhívószámos magazin — ez a műsortípus vált ugyanis nagy sebesen egyeduralkodóvá — ekkorról amakkorra csúszot át, míg amaz új címmel és megrefor­mált tartalommal kér helyet magának. És egyáltalán nem biztos, hogy jobb elnevezéssel, mint amit az előzménye vi­selt! Itt volt például az idősebb korosztályok közkedvelt prog­ramja, az Eletet az éveknek. Ez sakktáblán kívülre került, és beléptették helyébe a Nyugdíjas délelőttöt. De nem ám a nyugdíjasok délelőttiét, hanem azt az ebéd előtti idő­szakot, amely nyugdíjas. Úgy hírlik, működtetnek a televí­zióban egy nyelvhelyességi munkaközösséget. Ha igen, akkor az ezt a titulust föltéte- lezhetően nem látta ... Akácz László Tv-figyelö Magyar Afrika-expedíció ■Heti filmtegyzeta Ördögi kísértetek Fehér Anna, az ördögi kísértetek női főszereplője A cím ne tévesszen meg senkit: ijgyanarról a munká­ról van szó, melyet 1985 októ­berében a televízióban láthat­tunk, Szép história címmel. Nem új film tehát, legfeljebb a mozikban számít annak. Az átkeresztelés — akarva-aka- ratlanul — félrevezeti a nézőt; talán jobb lett volna meg­hagyni az eredeti címet. Ál­talában nem szokás ugyanis, hogy az ilyen közös MOKÉP— MTV produkciókat, ha a kép­ernyő után a vetítővászonra kerülnek, más címmel forgal­mazzák. Eddig legalábbis nem ez volt a gyakorlat. No, de nem erről a kis mel­léfogásról kell a leginkább szólni Maár Gyula filmje kapcsán. Hanem arról, hogy ez a Márk Iván fényképezte munka, Schaffer Judit szép jelmezeivel, díszleteivel a leg­jellegzetesebben filosz-film. Ne tessék keresgélni ezt a kifejezést a filmlexikonokban. Azok nem tudnak róla. Pe­dig létezik, s léteznek művelői és láthatók filmjei. E filmesek általában az irodalomtudomá­nyok felől érkeztek a filmmű­vészetbe, bölcsészek, tanárok voltak. Ilyen irányú képzettsé­güket, olvasottságukat, több­nyire igen széles körű és igen mély humán műveltségüket nem is nagyon tudják levet­kőzni a filmjeikben. Talán nem is csak a témáik, a mon­danivalóik viselik ennek az eredetnek és háttérnek a nyo­mait, hanem a filmjeik meg­fogalmazása, képi világa, dia­lógusai, s egész szemlélet- módja. Van bennük valami kiirthatatlan irodalmiasság, valami túlérett műveltségesz­mény, valami mesterkéltség, műviség, az élet helyett az irodalom ismeretére alapozott szemléletmód, túlságosan jól- fésültség és jótamulós buzgó- ság. Gyakorta olybá tűnnek, mint egy jeles szigorlati vizsga: mindent tudnak, mindenben precízek, mindent pontosan ci­tálnak és felmondanak — csak éppen az életté átformálódott tudás testmelege hiányzik be­lőlük. Az Ördögi kísértetek ponto­san ilyen film. Még az első címe is erre utalt. A Szép história ugyanis, mint az köz­tudott, a XVI. század magyar (s nem magyar) irodalmának kedvelt műfaját, a regényes, érzelmes, fordulatos, szerel­mes, túlhabzóan dús nyelvű, klasszikus irodalmi ismeretek­kel bőven átszőtt, mitológiai utalásokkal alaposan meghin­tett széphistóriát idézte fel. Irodalmunkban bőséggel talál­hatók ezek a művek; az el­beszélő verses műfaj e speciá­lis termékei. A minták több­nyire itáliaiak, bár a legis­mertebb, Gyergyai (Gergei?) Albert Árgírus-históriája, ma­gyar népmese-motívumokat is tartalmaz. Az új címe, az ör­dögi kísértetek meg, egyene­sen a kor legjelentősebb drá­ma- és prózaírójának, Bor­nemisza Péternek a híres könyvét idézi: az első irodal­mi rangú magyar dráma, a Magyar Electra szerzője 1578- ban adta ki az ördögi kísér­tetek című munkáját, benne a magyar főurak bűneinek felsorolásával, ostorozásával (egyebek között). De a címek­kel való játéknál fontosabb, hogy Maár a film sztoriját az Eurialus és Lucretia című széphistóriára, Silvio Piccolo- mininék, a később II. Plus néven pápává választott olasz humanistának a művére ala­pozta. Ez a széphistória ma­gyarul is közkézen forgott; a Pataki Névtelennek nevezett szerző dolgozta át, valószínűleg 1577-ben. (Az irodalomtudo­mány a Névtelenben esetleg Balassi Bálintot gyanítja.) Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a filmben Balassi-versidézetek hangzanak el, a férfi fősze­replő, bizonyos Gy. úr, s a csábító szerelmes, G. úr pe­dig mintha Balassi kettéosztott énje lenne, no meg hogy a história szépasszonyát Anná­nak hívják, s ez Balassi nagy szerelmének, Losonczy Anná­nak a nevét juttatja eszünkbe — nemigen kell tovább bi­zonygatni, hogy ez a film igen jeles szemináriumi dolgozat a XVI. századi magyar szép­históriák tárgyköréből, a kellő olvasottsággal és korismeret­tel előadva. Hogy valami bántó másod- lagosságról van szó, azt a dia­lógusok árulják el, néha kí­nos, néha megmosolyogtató irodalmiaskodásukkal, élette- lenségükkel, kimódolt szépel- gésükkel. S mivel a filmet, és így a dialógusokat is a ren­dező, Maár Gyula írta, itt nyilván teljes művész; egy­ségről van szó, a szándékok maradéktalan megvalósításá­ról. Végül is nem derül ki, mit akar ez a film: megmutatni a XVI. századi magyar fő­urak életének romlottságát, ráébreszteni a ' szerelmi há­romszög-történetek kortalan- ságára, felvonultatni valami nyílt (de igen szárazon elő­adott) erotikát, kibővíteni iro­dalmi és műveltségbeli isme­reteinket, felvillantani a XVI. század második felében három részre szakadt Magyarország politikai arculatát — vagy mit? Balekok Két hete láttuk a mai fran­cia film egyik kedvenc férfi- színészét, Gerard Depardieut, mint Dantont, Wajda filmjé­ben. Most egy könnyed és szó­rakoztató mai filmkomédia egyik hőseként brillírozik, nem kisebb komikusegyéniség egyenrangú partnereként, mint Pierre Richard. A sztori egyszerű: a szép és fiatal mama tinédzser fia megszökik, s a mama hajdani udvarlóit (azaz Richard-t és Depardieut) kéri meg: kerít­sék elő. Mindegyik férfival el­hiteti, hogy ő az apja — s vé­gül a fiú is mindegyiknek azt mondja: tudja, hogy ő a pa­pája. No és persze a szépasz­szony férje is tudja, hogy ő az igazi papa ... Ennyi elég is egy vidám filmhez, amely­ben sok-sok félreértés, össze- tévesztés, kétbalkezesség, bum­fordi báj és jól kitalált szi­tuációk meg szellemes párbe­szédek tartják ébren a néző érdeklődését. Ebből csak annyi tanulság •következik, hogy egy jó film­színésznek nincsenek szerep­skatulyái — s hogy, mint ez esetben, egy másfajta egyéni­ség jótékony hatással lehet a gyakran saját sablonjaiból élő színésztársra (ezúttal Richard- ra) is. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents