Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-12 / 36. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 3G. SZÁM 1986. FEBRUÁR 12., SZERDA Aranylakodalom A kapuban ismét találkoznak Hosszú az út, az embernek bőségesen lenne alkalma a filozofikus gondolatokra, amíg a ravágyi tanyára ér, de az idő éppen nem alkalmas rá. A szétszórt akácosok, a fekete-fehér szántóföldek között a dűlöútra hordta a havat a szél, a körzeti orvosnő kocsijának hátsó illé­sén ijesztően táncol az emeletes torta, tetején a marci­pánmenyasszonnyal és -vőlegénnyel. Dr. Füri Judit azt is kilátásba helyezi, hogy ma esetleg még ki is kell tol­nunk innen az elakadt kocsit, erre végül is nem kerül sor, odaérünk Bognár ék tanyájához egészben, s ez alól szerencsére az ünnepi torta sem kivétel. A szobában terített aszta­lok és a kinti vakító fehér­ség után az embernek megint káprázni kezd a szeme: ren­geteg a színes virág. Piros szegfűk, narancsszín gerberák, fehér szegfűk, kálák... A fő helyen egy sötétbe öltözött, idős emberpár, Bognár István és felesége. Ma van az arany- lakodalmuk. A kis barna A vendégkoszorúban az ide­gen nagy nehézségek árán sem igazodik el: fiák, lányok, unokák, apósok, anyósok és dédunokák sürgölődnek, s bár a vidám lárma meg éppenség­gel nem alkalmas a filozofá­lásra, óhatatlanul arra kell gondolnom: a soka dalomból vajon hányán nem is létezné­nek. ha ötven esztendővel ez­előtt az akkor 23 éves Bognár István és 17 éves tanyaszom­szédja. Tériké, nem köti össze az életét? Szívesen emlékeznek: — Aranyos, szép kislány volt az én feleségem. A szomszédos tanyát bérelték, én a Borzsák-tanyán cselédesked- tem. Akadt volna más is, de válogatós legény voltam, nem kellett a gazdag, ezüsthajó lány. Hiába fésülgette az anyja, hogy nézzem, micsoda szép haja van. Azt mondtam: nekem az a kis barna lesz jó! Közben a kis barnának is ezüst haja lett. — Gondoltam is már arra, hogy ejnye, hát miért öreg­szik az én párom, de belenéz­tem a tükörbe, és akkor már nem lehetett letagadni, hogy én se vagyok a régi! Hangulatos, vidám ember Bognár István, mindenre van egy jóízű szava. Azt mondja, ezzel a halált is képes távol tartani magától, pedig a leg­utóbb is nem akármilyen fegyverrel jött ellene: szív- infarktussal. Csakhogy ő fel­tétlenül meg akarta érni az aránylakodalmát, meg még azon felül is két évtizedet. Az előbbi már sikerült, s mint nevetve mondják, ebben Pis­ta bácsi tartásán kívül dr. Füri Juditnak is jócskán része van, neki feltétlenül itt a he­lye a család ünnepén. Régi kápolna Ml minden fért az ötven évbe? Egy családregény, amelynek fejezetei ma is íród­nak, persze, nem papíron. A Bognár házaspárnak öt gyer­meke született: István. 'Rozá­lia. János, Pál és Ilona. Hét szép unokával is büszkélked­hetnek, egy dédunoka is van már. A család összetart, Mo- noron laknak valamennyien, s nemcsak a jeles ünnepeken gyűlnek össze a tanyában. — Ez a legszebb — mond­ja Bognár Istvánná most is, amíg körülnéz —. hogy az ember látja maga körül a gyerekeit, a hozzá tartozókat, ötven esztendőbe baj, keserű­ség is fér jócskán, ezekre ilyenkor nem illik emlékezni, de kinek is jutnának eszébe. Csúszik az ösvény a cseme­tefenyves meg az akácos kö­zött. Van itt egy régi kápol­na, a katolikus egyház szer­tartásai szerint itt újítja meg fogadalmát az idős pár. Az­tán kezdődik a lakodalom. Olyan, amilyenben annak ide­jén nem lehetett részük, a szegénység csak egy igen szűk családi vacsorát engedélye­zett. Meg kell kérdeznem, bár tudom, általános érvényű re­cept nincs: mi a titka az együtt maradásnak? Kézen fogva — Tudja, milyen jó férj vagyok én? Annak idején még pelenkát is mostam. Igaz, hogy pont akkor jött a pos­tás ... De meg az is igaz, hogy a sarokban felejtettem a pelenkát, és haza se talál­tam estig! A feleség ezen most már csak mosolyog, de kiegészíti: — Nálunk ez úgy van. hogy elég ideges természetűek vol­tunk mind a ketten, össze­kapunk, kétfelé szaladunk, de a kapuban már találkozunk ... És együtt megyünk vissza. Ezt a kaput kellene, ismer­nie valamennyiünknek. Ahon­nan kézen fogva lehet vissza­térni. K. Zs. Apró-cseprő sikerélmények A legdrágább családi kincs Száraz lábbal a főutcáig A mendei Péceli utcában la­kó család a rá jellemző békés, hétköznapi dolgokkal kezdte a bemutatkozást, a legkisebbtől a legnagyobb élményig, felem­legetve a közelmúlt és nap­jaink eseményeit... * Együtt örültünk annak, hogy ötödikes kislányuk lehető leg­jobb értesítővel tért haza, megmutatva, hogy a maga munkáját, a tanulást komolyan veszi. Az életüket széppé, szí­nessé tevő apró-cseprő siker­élményekről, az ember* lelké­ben mély nyomot hagyó élmé­nyekről beszélgettünk. — Jártunk már hármasban, a kislányunk, én és a férjem többször is Jugoszláviában, az olaszországi Velencében, s Európa szinte valamennyi szo­cialista országát megismertük, csak kissé elfeledkeztünk köz­vetlen környezetünk megisme­réséről. Gyönyörű táj — Mostanában kezdjük föl­fedezni a dimbes-dombos Mende szépségeit, telepakolt hátizsákkal nagy. gyalogtúrá­kat téve. Karácsony másnap­ján is tizenöt kilométeres tú­rán voltunk. Jártunk a Ma- lomvölgyben, Túzberek felé, egészen Maglódig elmentünk, majd vissza gyalog. Legutóbb szombaton Gyömrő felé vettük utunkat, megnéztük a Kása­völgyet, a fácántelepet, s nem győztünk csodálkozni, hogy milyen gyönyörű tájon élünk. — Egyébként ehhez a gya­logtúrázáshoz a kislányunk hozta meg a kedvünket, aki a mendei iskola túraszakkörével rendszeresen ismerkedik sző­kébb pátriánk szépségeivel. Már meg is egyeztünk, hogy elmegyünk vele tavasszal a Farkasvölgybe, ami Űri és Ma­nor között van — mesél Konda Istvánná, s közben elkapja kí­váncsi pillantásomat, mert a lakás gyönyörű berendezésén légeltetérn tekintetemét. A fér­je megelőzi: — Az ecrész ülőgarnitúrát én készítettem, az esztergált lábú asztalt is. a kerekes zsúrasz- talt, a faragott székeket, a lam­bériát és sok mást. Ugyanis asztalos a szakmám, a Rákos- mezeje Termelőszövetkezetben dolgozom, s tavaly óta másod­állásban idehaza lakossági igé­nyeket is kielégítek, főleg épü­letasztalos munkát vállalok — reagál csodálkozó tekintetem­re Kxrmia István érthetően né­mi büszkeséggel, hiszen mun­kája megnyerte a család tet­szését is és ez a ilényeg. Jártunk a házakhoz Ekkor kerítek sort látogatá­som céljára egy kérdés ere­jéig: — Konda Istvánná miért kapta tavaly augusztus 20-án a HNF kiváló társadalmi mun­kása kitüntető elismerést? — Ebben az elismerésben sok minden benne lehet. Nyil­ván a mendei iskola szülői munkaközösségében végzett te­vékenységem is. Ugyanis a szü­lői munkaközösség elnöke va­gyok. A többi szülővel együtt magam is részt vettem a sport­pálya építésében, szerveztük a társadalmi munkát, férjem a kis Zsuk tehefautónkkal a szükséges anyagbeszerzést vál­lalta, de a papírgyűjtésben is segített a gyerekeknek fuvaro­zással. Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy elmondjam, na­gyon jó az együttműködés az iskola vezetősége és a szülői munkaközösség lelkes, aktív tagjai között. Talán ezért is kaptam a népfronttól az elis­merést, mert még nem is vol­tam a 18-as számú körzetem­nek a tanácstagja, amikor fér­jemmel együtt kezdeményez­tem a Péceli utca javítását, aszfaltozását... — Jártunk a házakhoz ket­tesben agitálni az embereket, hogy járuljanak hozzá a költ­ségekhez. De kiderült, hogy nem is igényelték, hogy száraz lábbal érhessék el végre a fő­utcát, a község központját. Családonként háromezer fo­rinttal szálltak be aiz_ú.tépítés- be. én magam hetvenezer fo­rintot gyűjtöttem össze az utca lakóitól. Aztán kaptunk a Pest Ecseren szerdán 9 órától: matek szakkör, 17-től: a nyug­díjasklub foglalkozása, 17.30- tói: dzsessz-balett, 18-tól: szá­T. Sándor: — A Ganz- MÁVÁG-ban vagyok fizikai munkás. Vecsésen két évtize­dig voltam tanácstag. A be­számoló ülésre ha húsz válasz­tópolgár eljött, már sikerként könyveltem el. Évek óta ost­romoltak választóim, hogy egy vasúti átjáró épüljön az állo­máson. Mert többezernyi mun­kástelepi bejáró — ha nem akar kilométert is kerülni — kénytelen velem együtt az ál­lomási vágányokon két-há- rom tehervonaton átmászva szabálytalanul megközelíteni az állomást, számolva a veszé­lyekkel. Soha nem tudom elfelejteni annak a terhes asszonynak a kétségbeesett segélykiáltásait, aki a havas vagonütközőkön mászott át a hajnali személy- vonathoz és a szerelvény el­indult vele. Tanácstag tár­saimmal sürgettem már több­ször az átjáró építését. A tanácson azt mondták, hogy most nincs rá pénz. Az állampolgárok pedig az állo­máson is az arcomba vágják: miért fizetik évtizedek óta a községfejlesztést? Nehéz ezt elfogadhatóan megmagyarázni, mert a 60-as évektől a Halmi­telepen egyre többen laknak, s azt előre lehetett látni, hogy a vasútállomás megközelítése nehéz lesz számukra. Ahogy új tanácselnök jött, ezek a fel­vetések mindig feledésbe me­rültek. Az utóbbi két évtized­ben pedig, ha jól emlékszem, öt tanácselnök is volt. De talán majd a településfejlesztési hozzájárulás révén az is meg­oldódik? Vecsés, a vonzáskörzeti tele­pülésekhez hasonlóan, igen nagy területen fekszik. Két szélső vége között hat kilomé­ternyi a távolság. Az üzletek, Változó világunk fü. A gondok is újratermelődnek szolgáltató egységek többsége a település korábbi szerkezete miatt a nagyközség központjá­ban koncentrálódik. A perem­részeken kis alapterületű, ba­rakkszerű üzletek, kereskedel­mi .egységek épültek. Ezek még akkor is szűkösnek bizo­nyulnak; ha az ingázók jelen­tős része a fővárosban vásárol. A hátrányos helyzetek e te­kintetben is újratermelődnek. Tudatos, jól előkészített és megalapozott fejlesztés ered­ményeként lényegesen kedve­zőbb képet mutat Vecsés is­kola-, óvoda, és egészségügyi hálózata. Ennek ellenére a fő­város határától alig pár száz méterre, a régi tanyaközpontok iskolakörülményeit konzerváló napközi otthon is működik a Halmi uraság századforduló körül épült présházában. Az óvodák befogadóképessé­ge a jelentős fejlődés ellené­re is kevésnek bizony-ul. Kora hajnalban a gyerekek tucatjai emiatt kényszerülnek arra, hogy félálmosan, dohányfüst­től alig áttetsző levegőjű vona­tokon lopják tovább álmaikat. Nincsenek könnyebb hely­zetben azok sem, akik alsó ta­gozatos általános iskolásként csörgő órák által vezérelve, nyakba kötött lakáskulcsokkal indulnak az alma mater felé. Mert éppen az ország távoli megyéiből való bevándorlás miatt igen kevés a szülőkkél, nagyszülőkkel közös lakásban együtt élő többgenerációs csa­ládok száma. így a nagyszülők példaadó, munkára nevelő sze­repét is nélkülözni kénytele­nek. tm A szabadidő hasznos eltölté­séhez, szervezett sportoláshoz a község eme fertályain nincs, lehetőség. A Kun Béla téri — alig pár éve épült — iskolá­ban még tornaterem sincs. Pe­dig a legtöbb gyerek ebben az iskolában tanul a nagyközség­ben! Nem jobbak a kulturális le­hetőségek sem. A Téhöly-féle. vendéglőből (!) kialakított sze­rény kultúrh.áz és az( egyet­len mozi peremkerületektől' való nagy távolsága, az egyge- nerációs családok munkavál­lalóinak üzemi leterheltsége miatt egyre több gyerek ban­dába verődik az utcán. A kul- túrházba koncentrált zene- és nyelvtanfolyamokon az emlí­tett okok miatt elvétve akad peremkerületi gyerek. A gyermekelhelyezési prob­lémák miatt a szülők kiszol­gáltatott helyzetbe kerülnek munkahelyi főnökeiknek, a közlekedésnek. Mindez meg­annyi idegességgel, stresszha­tással, káros következmények­kel jár. Ez a közéletiségre, a munkahelyi demokratikus fó­rumok működésére, a családi élet tartósságára, a táppénzes napok számára, munkahelvi teljesítményükre, állampolgári és munkahelyi fegyelemre is negatív hatást gyakorol. A hátrányos helyzetek így újratermelődnek, amit az egy­re nagyobb mértéket öltő alko­holizmus, a fiatalkori bűnözés, a felbomlott házasságok és ve­szélyeztetett helyzetű gyerekek számának növekedése tovább erősít. A nagyközségi tanács nyil­vántartásai szerint 1982-ben 110 — önmaga és a szülei hi­bájából — veszélyeztetett gye­rek élt Vecsésen. 1985 elején már kétszáztizenkettőre növe­kedett ez a szám, melynek kö­zel 80 százaléka a Halmi- és Andrássy-telepekről került ki. Ha a vecsési peremkerülete­ket vizsgáljuk, a fiatalságnak — főként a tizenéves fiatalok­nak — jobb lehetőség hiányá­ban kétes hírű kocsmák, presz- szók kínálnak mámoros „sza­badidőt”. Mindezt tovább bo­nyolítja. hogy a fővárosból ki­szorult alacsony viselkedésmo- rálú, bűnöző elemek főként a hátrányos helyzetű fiatalok kö­zül szerzik bűntársaikat. Alig múlik el év, amikor né lenne betörés valamelyik pe­remkerületi, állomás környéki boltba, intézménybe, trafikba. Az emberek közérzetét rontja, hogy az emberölés se ritka már. Mindezek mellett például a Kun Béla téri fabarakk bolt­ban az összes bevételnek több mint egyharmadát teszi ki a szeszes italokból eredő forga­lom. S akkor még nem szól­tunk az egyre szaporodó bög­recsárdákról, melyek családok százainak életét naponta méte- lyezik. Orosz Károly mítástechnika és ifjúsági aka­démia, előadás Balesetek a világűrben címmel. Gyomron 19-től: karate, filmvetítés 16.30-tól: Break. Az 'úttörő­házban 16-tól: a számítógépes szakkör foglalkozása. Magló­don, a művelődési házban filmvetítés 16.30-tól és 18.30- tól: Keménykalap és krumpli­orr. Mendén 17-től: sportolási lehetőség. Monoron a mozi­ban, 17-től: a filmmúzeumi napok keretében az Elnök­kisasszony cimű magyar film­vígjátékot vetítik. Főszerep­ben Muráti Lili és Jávor Pál. Vecsésen 15-től: szabásminta­másolás a Magyar Divatinté­zet mintáiból, 17-től: a Szek­ta együttes próbája. Megyei Tanácstól közel két­százezer forintot, s a társadal­mi munkával együtt ez már elég volt arra, hogy a Péceli utca szilárd útburkolatot kap­jon. A szomorú, ünneprontó dolog az volt az egészben, hogy a kivitelező, a KM monori üzemmérnökségének emberei nagyon hanyag munkát végez­tek. A földút felületének el- egyengetése nélkül terítették le az alig szétlökdösött sódert, s arra meg a bitumenes kőzú­zalékot. El lehet képzelni az utca­beliek fölháborodását ilyen munka láttán, amit ráadásul az ő pénzükön, azaz a mi pén­zünkön csináltak — háborgott a háziasszony, de férje mint­egy békítőleg — hogy ne ro­moljon meg a család amúgy általában kitűnő hangulata — a pozitívumokra terelte a szót, például a Hunyadi úti áteresz­re, amelyet szintén társadalmi munkában készítettek el, vagy a férj iskolai társadalmi mun­káira. Kiegyensúlyozottan Végül a családnál kötöttünk ki megint, s nem volt nehéz meggyőzniük engem arról, hogy irigylésre méltóan ki­egyensúlyozott, szép életet él­nek, két kezük munkájával —• de nem napi nyolc órával! — teremtett, gyönyörűen beren­dezett otthonukban, amelyben a legfőbb kincs egymás meg­becsülése, szeretete s a bé­kesség. Aszódi László Antal Nem az övék Január 31-i számunkban „A köszörűs nem élhet nagylá­bon” címmel riportot közöl­tünk Lakatos Ádám monori vándoriparosról. A riportalany tévesen tájékoztatta munka­társunkat több dologban is. Ezek szerint a Köztársaság utcai kétszobás ház nem az 'övék, hanem háromnegyed részben Csuzi Tiboré, egyne­gyed részben Csuzi Attiláé, amint az a földhivatal tulaj­doni lapján is szerepel. Laka­tosék albérlőként tartózkod­nak jelenleg is a lakásban, de mivel lejárt a megállapodott határidő, el kellett volna már hagyniuk. A tulajdonosok kép­viselője pert indított ellenük a kilakoltatás ügyében. Az el­ső fokú ítéletet tavaly de­cemberben meghozta a Mono­ri Járásbíróság, de az — fel­lebbezés miatt — még nem vált jogerőssé. A kisszövetkezetben Közgyűlés A Maglódi Vas- és Fémipari Kisszövetkezet mérlegzáró közgyűlését február 20-án, csütörtökön délelőtt 10 órakor tartják meg a helyi művelő­dési ház nagytermében. A Vízügyi Építő Vállalat földmunkagép-javító és gyártó üzeme felvesz gépészmérnököt, gépésztechnikust, villanyszerelő-művezetőt, villanyszerelőket, gyors- és gépírót, 10 tonnás bakdarura kezelőt, víz- és fűtésszerelőt Jelentkezni lehet a következő címen: Vecsés, Dózsa György u. 82. vagy telefonon: Vecsés 60, és 343-780. (ISSN 0133—2651 (Monori Hírtáp) Kulturális program

Next

/
Thumbnails
Contents