Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-12 / 36. szám
Készülődés szabadban, teremben Közeleg a tavaszi rajt Képünkön a kupagyőztes budaörsi együttes és vezetői. Búzás József csapatkapitány kezében a vándorserleg. megyében tartotta megbeszélését. Dr. CsicSáy József, a csoport versenybizottságának vezetője tájékoztatta a meghívottakat a játékvezetők tevékenységéről. Mint ismeretes, egy Pest megyei, valamint két fővárosi együttes is van a mezőnyben, s így ez a két terület is delegál játékvezetőket. Elismeréssel szóltak a fővárosi és Pest megyei játékvezetőkről. A Mátra-csoportban szereplő 'gödiele szorgalmasan készülődnek a tavaszi rajtra. Eddig három edzőmérkőzést vívtak. Legutóbb Ráckevén 3-2-re nyertek. Ma 14 órakor a Dunai Kőolaj csapatát fogadják, csütörtökön a BKV Előre vendégei lesznek, szombaton 10.30-kor pedig Budaörsön játszanak. Nemes cél érdekében Jóakarat- versenyek 1ÄS8. FEBRUAR 12. Holnap Sorsolás A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi sorsolását holnapi számunkban közöljük. Cegléden Jegyelővétel Elővételben már most meg lehet vásárolni a belépőjegyeket a február 15-én, a városi tornacsarnokban sorra kerülő férfi válogatott kézilabda-mérkőzésre, melyen a magyarok vendége Svájc együttese lesz. A sportág népszerűségét figyelembe véve érdemes is a belépőt előre biztosítani, hiszen a tíz nappal később kezdődő vb két résztvevője lép majd pályára. ★ Tömegsportszinten a tornacsarnok parkettáján röpült már a tollaslabda, játszottak már versenyeket. Most viszont az ország legjobbjai találkoznak az „Arany- alma” I. osztályú viadalon. Szombaton (február 15-én) tíz, vasárnap pedig kilenc órakor kezdődnek az első mérkőzések. U. U Közeleg a tavaszi labdarúgónyitány. A bajnokságot február 23-án és március 2-án a megyei MNK forduló előzi meg. Ennek műsorát, valamint a megyei I. és II. osztály tavaszi sorsolását, most postázták a labdarúgó-szövetségben Megvet válogató Közel félezren jelentkeztek a „bácsi kérem, hol lehet itt focizni?” tehetségkutafó akcióra. A 10—42 éves fiatalok először körzeti viadalokon bizonyítják tudásukat. A legjobbak május elején Dunakeszire hivatalosak. Itt mintegy 150 gyereket vizsgáztatnak maid. Többszöri közös gyakorlás után kialakul majd a megyei válogatott, amely Budapest. Komárom és Nógrád megye társaságában vetélkedik majd. Tavaly csoportelső lett csapatunk. Készül a serdülő és ifi válogatott is. Február 16-án 10 órára Soroksárra, a VOSE-pá- lyára 40 serdülő és ugyanenv- nyi ifjúsági játékos hivatalos Az ifik a húsvéti nemzetközi tornára, a serdülők a hagyományos megyék közötti válogatott erőipróbára hivatalosak. Idén Komárom megye lesz a házigazda, s a mérkőzéseket Almásfüzitőn rendezik. Mátrai vendégek A területi labdarúgó-bajnokság Mátra-csoportja Pest A „Jóakarat versenyeket”, amelyre a jövőben négyévente kerül sor, először júliusban Moszkvában bonyolítják le. A következő találkozó 1990-ben az Egyesült Államokban lesz — többek között ezekről esett szó a római sajtókonferencián. A sajtótájékoztatót abból az alkalomból tartották, hogy véget ért a nemzetközi szeminárium, amelyen ismert szovjet és amerikai világbajnokok vettek részt, a más országokból érkezett kiválóságok társaságában. A sajtókonferencián elhangzott, hogy a „Jóakarat versenyek” ötlete az egész világon pártfogókra talált. Támogatják a nemzetközi sportági szakszövetségek, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A „Jóakarat versenyek” legfőbb célja, hogy hozzájáruljon a népek közötti együttműködés és kölcsönös megértés erősítéséhez. Bundesliga után Budapesten Félelmetesen erős dánok Amióta az OTSH engedélyével külföldre szerződött, minden valamirevaló sportbautóbb, 1982-ben az NSZK-ban csatáztunk; többen még mindig álljuk a versenyt a fiataBudaörsi trófea A megyei I. osztályban szereplő Budaörs is túljutott már az első szabadtéri meccsen. Gazdagabb volt a teremműsora. A játékosok részt vettek városukban a többfordulós VÍZGÉP Kupa viadalon. Az első csapat — «melyet Soós Ferenc, Búzás József, Csiszár Gyula, Kármán Tibor, Végh Attila, Láng József és Adorján István alkotott —, elnyerte a trófeát. A második csapatban Gádor Zoltán, Mónus Imre, Báder György, Beiczi Gyula, Végh Tamás és Pataki József szerepelt, ök a 4. helyen végeztek. XJghi László, a VÍZGÉP KISZ-titkára adta át a serleget, s a legjobbaknak járó jutalmat. A gólkirályi címet Kármán érdemelte ki 15 taláA Budaörs II.—Chinoin találkozóval zárult az ötös döntő. Csíkos mezben a Pest megyei játékos lattal. A legjobb kapus Hegedűs Gyula (Kábel SC), a legjobb mezőnyjátékos Lőrincz Tibor (Pánd). Kép és szöveg: Reitter László Totótippek 1. Hamburg—Bayern München x, 1 2. Nürnberg—Bremen 2 3. Düsseldorf—Leverkusen l 4. 1. FC Köln—Mönchengladbach 1 5. Solingen—FC Homburg x d. Hertha BSC—Bielefeld 1 7. Wattenscheid—Karlsruhe 1 8. Como-Milan x 9. Napoli—Fiorentina 1 10. Sampdoria—Verona 1 11. Arezzo—Lazio x 12. Bologna—Lánerossi x 13. Catania—Ascoli 2 Pótmérkőzések: x, 1, x. A Forma—1 hírei Szerződnek a pilóták rát fokozott figyelemmel kísérte szereplését. Kovács Péter. a Bp. Honvéd saját nevelésű világklasszis átlövője ugyanis csak a piros-fehér egyesülettől vált meg, a Válogatottnak azonban továbbra is rendelkezésére áll, amíg a mindenkori szövetségi kapitány igényt tart játékára. öcsi — kézilabdásberkek- ben mindenki csak-így szólítja ezt a 197 centiméter magasra nőtt. rendkívül jó izomzattal rendelkező, küzdőképes, jobbkezes bombázót, akinek lövéseitől valóban rettegnek a kapuvédők — idegenben is igazolta kivételes képességeit: egybehangzó szakvélemények szerint döntő érdeme van abban, hogy klubja, az OSC Thier Dortmund a korábbi 11. osztály helyett ma már a külföldi vendégjátékosoktól hemzsegő NSZK-beli Bundesligá- ban szerepel. Szerződésben vállalt kötelezettségét maximálisan teljesítve. rendszeresen részt vett a válogatott közös foglalkozásain, mérkőzésein. Így volt ez legutóbb is, amikor a magyar együttes igazi világbajnoki főpróbát tartott: nyolc nap alatt három-három alkalommal mérte össze tudását az NSZK- val, majd Jugoszláviával. Valamennyi összecsapásra idegenben került sor. — Negyedik világbajnokságom előtt állok — összegezett Kovács Péter, akit még 1973- ban az akkor új szövetségi kapitány, Faludi Mihály válogatott be először. — 1974-ben az NDK-ban, négy évvel később Dániában, majd légiókkal. — Megvallom, az akkori fiatal gárdának jobb eredményeket kellett volna elérnie, többre is képesek lettünk volna az akkori helyezéseknél. így most kétszeresen is igyekszünk odafigyelni, hiszen nagy a valószínűsége annak, hogy ez az utolsó világbajnokság, ahol jó eredményt érhetünk el. Az eddig 264 válogatott találkozón szerepelt Kovács Péter gondolatait — érthetően — a február 25-én, Svájcban kezdődő A-világbajnokság előkészületei, illetve á várható események kötik le. — Bár nekünk alapjában fekszik a nyugatnémetek stílusa. a jugoszlávok ellen mégis jobban ment a játék — érzésem szerint. Ha valamikor, hát most — úgy tűnik — valóban van csapatunk, amelyben ugyan több, idősebb játékos is szerepel, akiknek a hatalmas nemzetközi rutinja könnyen aranyat érhet. Jocha Károly Az ifiknél Ismét sok a gól A gyeplabda ifjúsági terembajnokságon ismét sok göl esett a Kertészeti Egyetem termében. Kétszámjegyű győzelmet aratott az Építők SC és a Bp. Volán is! A Gödöllői SC már szerényebb volt: „csak” 14 gólt ütött. Gödöllői SC—Építők SC S-0 (4-0). V.: Losonczi Gy. G.: Bankó II. (5), Léber. GSC—K. Sörgyár 5-3 (1-1). V.: Losonczi II., Puskás. G.: Bankó II. (3), Hegedűs, Léber, Nagy F. B. Pedagógus—GSC 3-3 (2-1). V.: Puskás, Wesselényi. G.; Nagy F. (2), Bankó II. — Az olasz gumigyár vezetői megválasztották az év legjobb PireUl-versenyzőjét a brazil Nelson Piquet személyében, aki az elmúlt esztendőben még a Brabham színeiben versenyzett. Idén viszont a WiHiams-csapathoz szerződött. ★ Március 23-án a Brazil Nagydíj- jafl, Rio dé Janeiro ham kezdődik az idei Forma-j-l-es világbajnok— Tizenkét ..istálló” — McLaren, Tyrrell, Williams, Brabham, Lotus, Lola. Arrows, Tollman, Osella, Minardi, La gier és Ferrari — két-két autóval képviseli magát a világbajnoki pontvadászatban. A Ram és a Zakspeed előreláthatólag csak egy-egy kocsit ■állít ki, az Ekström pedig elképzelhető, hogy csak menet közben kapcsolódik be a küzdelmekbe. ★ — A csapatoknak február 15-ig kell megadni, hogy a pilóták közül kiket igazoltak le. A legújabb jelentések szerint a 27 esztendős osztrák Gerhard Berger a Benetton istállóhoz szerződött, ahol az első számú versenyző az olasz Teo Fiabi. A Benetton egyébként átvette a Tőlem an-istállót is. Sportolj velünk! — pályázat Téma a szabadidősport Az OTSH az órszágos sportnapok keretében pályázatot hirdet a családi és lakóhelyi kisközösségi versenyek, vetélkedők gyakorlatának fellendítésére. Ä pályázatot az alábbi témakörökben lehet benyújtani: 1. Sportjátékok: újszerű vágy hagyományos, de mindenképpen nagy tömegeket megmozgató területi versenyrendszer kidolgozása, a rendszeresség és a fokozatosság elvén. 2. Családi, baráti, lakóhelyi, kisközösségi versenyek, vetélkedők. Főleg helyi, területi jellegű rendezvényekkel olyan versenyrendszer kidolgozása, amely a rendszeres testedzésre, erőnlétük fejlesztésére ösztönzi a családokat, baráti és kisközösségeket. 3. Községek sportja: a helyben, vagy közeli községek bevonásával szervezett olyan sport- és egyéb versenyek (akciók, túrák) rendszerének leírása, amelyek többszöri testedzési alkalmat kínálnak a községek különböző életkorú lakóinak. A sportjátékok, versenyek leírásánál a főbb szempontok: minél szélesebb körben terjeszthessék, a rendszeresség és a fokozatosság elvén alapuljon. A résztvevőknek többszöri testedzési lehetőséget kínáljon. Olcsó legyen a résztvevők és a meghirdető szervek részére is. A pályázatot két példányban, legfeljebb 20 oldalas terjedelemben, jeligével kell benyújtani, a pályázó neve, foglalkozása, munkahelye és lakcíme feltüntetésével. A cím: Országos Testnevelési és Sporthivatal — szabaidősport és turisztikai főosztály. Budapest 1054, Rosenberg hp. utca 1. Beküldési határidő: 1980. május 30. Eredményhirdetés és díjkiosztás: 1980. szeptember 30. Az első díj 10 000 forint. A további díjak arányosan csökkennek, a hatodik 1000 forint. RDETESEK KÖZLEMÉNY köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetét minden kedves rokonnak barátnak és ismerősnek, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk REVUÖZIiY GYULA temetem eh megjelentek, bánatunkban velünk éreztek. Külön köszonetíinket fejezzük ki a részvéttáviratokért a sírra helyezett koszorúkért és virágokért. Á GYÁSZOLÓ CSALÁD, Cegléd. Másfél szobás öröklakás eladó. Gödöllő, Szabadság tér 12—13. I. 4. Érdeklődni: 17 órától. _________ 3 szoba összkomfortos ház + pince, kamra, több mellék- , helyiséges lakás el- j adó. Érdeklődni: Szi- getszentmiklós, Petőíi u. 4. Tel.; 65-369. Ház eladó, 800 négyszögöles szőlővel, Csernő, Lángi dűlő 11. Villany van. Érdeklődni : Csemő, posta- hivatal, Káóárnénái. Tanya eladó.! Főútvonal mellett, Budapesttől 30 km-re, központi fűtéses, összkomfortos, két család részére is alkalmas, nagy gyümölcsös, nagy csirkeóllal. — Irányár: 400 000. ,.Biztos megélhetés PMH 9679” jeligére, a kiadóba. ________ 3 szobás családi ház, 350 négyszögöl telekkel éladó. Nagykőrös, Kossuth L. u, 101. Kétszintes családi ház eladó, Nagykőrös, Kölcsey u. 25. Érdeklődni 16 után. ___ El adó tanya Kocsér alatt, jószágtartásra alkalmas. Érdeklődni : Nagykőrös, Bállá Gergely 45. sz. 150 mázsa sertéstrágya eladó, Nagykörös, Sarkantyú 16. sz. Keltető, 200 tojásos, 3500 Ft-ért eladó. Ugyanitt komondorok eladók. Bukovszki József, Érd, Felszabadulás út 40/a. 70-es főúton. Kutyák eladók. Ko- mondorkölykök, 10 hetesek, valamint 1 db 10 hónapos foltos dog, kan. Tel.: 846- 586. Bukovszki, Érd, Felszabadulás u. 40/a. A 70-es főúton. ________ Mo noron a Madách u. 5. szám alatt 2 szobás családi ház, azonnal beköltözhetően eladó, 200 négyszögöl telken. Érdeklődni: Apostol Sándor, Pánd, Vörös Hadsereg útja 138., egész nap. _______ Pá ndon, a Vörös Hadsereg útja 36. alatt családi ház eladó, szoba, konyha -I- szoba, konyha, kamra. Irányár: 130 ezer forint. — Érdeklődni: Pánd, Vörös Hadsereg u. 138. Nagy Antalné,__________________ Po roszlón a sarudi elágazónál, 1073 nm saroktelek, kis házzal eladó. Üzletnek, csárdának kiválóan alkalmas hely. Érdeklődni: Üjlőrincfalva, Kossuth út 25. Madarász Károlyné üzletkötőnél. _________________ Ce gléden, a Wesselényi utca 22. szám alatti ház, ingatlan eladó. — Érdeklődni: Cegléd. Kossuth F. u 48. l. lph. 13. a. Telefon: 10-801. Kisméretű bőr szabászgép eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Cegléd, Kossuth F u. 48. Eladó :«o literes betonkeverő, motornélkül, Cegléd, Sas utca 9. Csemőben eladó tanya jó kárban levő, 800 négyszögöl szőlővel.' Víz, villany van. Köves út, busz 5 percre. Érdeklődni lehet: Cegléd, Kossuth L. utca 7. alatt. __________ Bu dapesttől 16 km-re, a Forma—1-es autópálya közelében, üzlet- helyiség eladó. Érdeklődni: keddtől, péntekig 9—16 óra között, Kerspestarcsán, a Szabadság úti Szolgáltatóház, Villamos- sági üzletében. Eladó Í2Ö0/45O-es csúcseszterga. Bag, Honvéd út 15 a. Piíiscsaba belterületén, a Landler utcában 300 négyszögöl telek kis házzal eladó. Érdeklődni lehet: a (06)-92-11-496 telefonszámon, 18 óra után. Eladó Alsónyáregyháza, Kölcsey F. u. 128. számú családi ház, istálló 4- ólak, mindenütt víz, villany van. Érdeklődni a helyszínen, Szijj Lajosnál. _____________ El adó Monoron, a Dugonics u. 52. szám alatt családi ház. Két szoba összkomfort, 240 négyszögöl telken, készpénz -}- OTP- átvállalás. Érdeklődni: Hadák István, Mott or!SágváriiL4T;. 300 négyszögöl bekerített zártkert, fúróit kúttal, íaházzal, fele részben szőlő- gyümölcsfa telepítessél, a Hosszúhát dűlőben eladó. Érdeklődni: Szilágyi Károly, Nagykőrös, Dózsa György u. 5. I. em. 6. Tel.: 81-95. I Eladó tanya Naigykő- I rös, 2. járás, Gsíkvár dűlő 35. sz, Villany* /úrott kút van. Eladó alumínium gyümölcsszedő létra, 3 kerekű kézzelhajtott rokkantkocsi, 335- 320. literes boroshor- dók, körte és diófadeszkák, férfi 3/4-es szőrme, szövet hosz- szú bőrkabát, öltönyök, cipők,' valamint más egyebek. Nagykőrös VII. kér., Eötvös Károly ,u. 25_ Nagykörös, . 4. járás, Arbóz dűlő 11. alatti tanya eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen. Gazdálkodásra is alkalmas két szoba, me-lléképületes ház, kb. 1600 négyszögöl telekkel eladó. Víz, villany van. Érdeklődni: Nagy József Albertirsa, Homok- rész, T. kér., 146. — (Bolt mellett). , Picsón eladó jó állapotban levő 1550-es Polski Fiat. — Cím: Cegléd, Ugyer XI. 746. szám. (5. dűlő, Berényi). , 350 kg-os Lőrinci típusú utánfutó eladó, Nagykőrös, Hosszúhát dűlő 13._____________ _ Va ikó, Rét köz 3. azonnal beköltözhető másfél szobás ház 600 négyszögöl telekkel kertészkedés céljára alkalmas, villany, víz van, mezőgazdasági "Dületekkel eladó. Érdeklődni: Rétköz 9. sz. alatt. ______________ Ké tszobás, új családi ház eladó Dunaha- rasztin, vasúti megálló 5 perc. Megtekinthető mindennap 17 óra után. Érdeklődni lehet: Dirna- haraszti, Lányai út 30. sz. alatt, egész nap. Bálint. __________ El adó 1526 négyszögöl telek, Péteri, Petőfi S. u. 105. alatt (megosztva is), állattartásra, fóliázásra alkalmas, A telken 2 db különálló sZöba^ konyhás ház található. Érdeklődni: Száméi ímre, Péteri, Petőfi S. u. 105. 2209, szombat, vasárnap 14—17 óráig. ___________________ EÍ adó Nagykőrös, Ceglédi u. 17/b. I. 3. alatti lakás és garázs. Érdeklődni minden- nap du. 17 óra után. Két helyiségből áúó bútorozott lakás kiadó. — Nagykőrös, Battyhány u. 26. Eladó 2 szoba, ossz» komfortos OTP-örök- lakás, Gödöllő, Kuivin Ottó krt. 3. II. einelet 8. Érdeklődni ugyanit^L_RLóra_után. ______ Ül lőn 207 négyszögöl telken családi ház beköltözhetően eladó, Kisfaludy u. 48. Érdeklődni : Móricz Zs. u. 8. alatt. ________ . Be tonkeverő eladó. Vecsés, Attila u. 26. Eladó 100 négyzetméteres, összkomfortos, padlásbeápítéses családi ház, garázzsal, büfé-falatozóval. Ár megegyezés szerint. Cím: Monor, Malomhegy u. 4. Érdeklődni egész nap a helyszínen. Közvetlen tö parti kétszintes faház eladó. Érdeklődni: Mo- nori-erdő, Csillag u. 2. Eladó: nyaralónak is alkalmas egy plusz két félszobás, 60 négyzetméteres, komfortos családi ház 1001 négyszögöles telekkel. Irányár: 580 ezer forint. Érdeklődni a helyszínen, 15 órától: Vác, Egyház- mege 2. sz. (Gombási iskolánál). _____________ Ta nya eladó, Cegléd, XII. kerület Értem- dűlő 112. sz. alatt, Vett útról jobbra a harmadik dűlőben. Víz, Villány van. Bakosék. Eladó a Budai úton 373 négyszögöl szőlő. Érdeklődni lehet: Ceg- léd, Malomtó-szél 14. Három szoba összkomfortos ház, üresen eladó, Budapest III. kerület, Erdőalja út 168. alatt 400 négyszögöl telekkel. — Irányár: 3 millió forint. Érdeklődni lehet: Csemő, Parti dűlő l. szám. Czira Lászlónénál.___________ Eladó Csemő, Bállá dűlő 17. sz. alatt 600 négyszögöles szőlő, 200 négyszögöl puszta. Hobbinak alkalmas. Ugyanott M1A dízelmotor eladó. Érdeklődni: Cegléd, Virág u. 7. sz. alatt. Vác Városi Tanács V,.' B. . árverésre bocsátja 1986. február 25-én (kedden) de. 10 órakor a Vác, Palmiro Togliatti út 57. sz. és a Földváry tér 3. sz. alatti, kisajátított házingatlanokat elbontás céljából. A két db ingatlan alapvételára: 15 ezer Ft. Jelentkezni a helyszínen az árverés időpontjában. lehet. Részletesei felvilágosítást a 11-331-es telefonon. Az ingatlanok megtekinthetők az árverés előtt 1 órával. (9-t.ől). Gödöllőn kétszobás 60 nm-es erkélyes gázfűtéses, kényelmes OTP-öröklakás garázzsal vagy anélkül eladó. Érdeklődni: Dudás Zoltán, Gödöllő, Mosolygó krt. 3. IV, em, 14. _____________ ör bottyán, Fő út 13. sz. alatt telek alappal plusz építőanyaggal eladó. Érdeklődni: Horváth Lajos, Kis- némsdl. Fő út 19. sz. Monori-erdőn 750 négyszögöles telek (megosztva is) eladó. Érdeklődni: Takács Boldizsár, Monor, So- .mogyi Béla li. 13. Kertészkedésre állattartásra alkalmas telek, házzal áron alul eladó. Villany nincs. Nyáregyháza, Kossuth telep 49. Érdeklődni ugyanott, illetve Monori-erdő, Csillag u. 2__________ El adó első emeleti, 1 szoba, 2 félszobás, 59 nm-es lakás, 14 000 Ft/nm + OTP. Érdeklődni lehet: Kovács József, telefon: 575295, az esti órákban. Padló- és központifűtés-szerelést rövid határidővel vállal: Kovács Ferenc, Vác, Postafiók: 227. 2601. Villanyszerelés 30" os kedvezmény. Épületgépészeti Gm. Érd IV., Papagáj u. 2. ötvenes, tolókocsihoz kötött, férjezett, mozgássérült asszony különálló lakószobát, ellátást, fizetést biztosít hosszú távra hasonló korú, (friss nyugdíjas), egészséges, egyedülálló, otthont kereső, jó lelkű nőnek, aki gondozást és szerény háztartása vezetését ellátja. He- gedűsné, Budapest, Weiner Leó u. 18. 1066. Részletes levélbeli jelentkezés szükséges! _________________ Vi zes házak, nedves épületek utólagos szigetelése, gyorsan, olcsón, garanciával. — Tel.: 134-975. Bodorkos Károly., Bp., Fazekas u. 8 1027. Hatvanban, főút mellett eszpresszó + élelmiszerüzlet bérbe ádó. Megtekinthető: Gyöngyhalász eszpresszó, Elefánt utca — Munka u. sarok. Utánfutók — 200 és 500 kg közötti teherbírásnak — tervdokumentációját posta- fordultával, 999 + 301 Ft-os áron megküldöm. Három napon belüli megrendelését 301 Ft árcsökkentéssel jutalmazom. Rendeljen utánvétellel. —■ AUTÖPlan, Szolnok, Pf.: 67. 5002, Padló- és hagyományos fűtésszerelést vállal kisiparos, nagy anyagválasztékkal! — Kordics János, Vác, Postafiók: 225. 2601. Vidékieknek nyelv- tanítás levelezéssel száz forinttól, havonta, angolul, németül, franciául, oroszul olaszul, spanyolul, telefonon doktor Farkas külföldi diplomás szaktanár, Budapest, Tábornok u. huszon- egy 1149. (835-761). _ Vác Városi Tanács V. B. bérleti szerződéses, vállalkozásba adja a Vác, Március 15. téri, Vác, Csikós J. úti (Naszály előtti), Vác, Duna-parti nyilvános WC-ket. Pályázati feltétel: takarító kisipari engedély. Pályázni a versenytárgyalás színhelyén (Vác, Városi Tanács Végrehajtó Bizottsági terem, Március 15. tér 11. I. emelet) személyesen lehet, 1986. március 27-én du. 14 órakor. Bővebb felvilágosítást a MÜTEF osztály ad. (11-033/32)