Pest Megyei Hírlap, 1986. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-01 / 27. szám

• A Központi Sajtószolgálat múlt évi pályázatának I. díjas alkotá­sa tárcakategóriában. Belehalt — beleszületett Tizennégy éves volt, amikor mo­tort kapott. Elsőnek. A többiek biciklivel mentek az osztálykirándulásra. Ö Babettával kocogott a bolyban. A pedagógust irritálta valami, s nem engedte kü­lön menni a többitől. De aztán elvesztette szem elől, s csak hallott róla, hogy elsőnek lett autója; még le sem érettségizett. — Sose járt gyalog — emleget­ték. mikor meghalt. Elsőnek — harmincévesen. Érrendszeri beteg­ségben. az öregek módján. A szülők nem látták halálában a maguk részét. öccse elsőnek kapott elektronikus tévéjátékot. Bevitte az iskolába. Sárga volt mindenki az irigység­től és sóvárgástól. Ö odaadta mindenkinek a játékot. — öt perc két forint — mondta. Tele lett két forinttal a zsebe. Az iskolatáskája. Tízéves volt ekkor ez az élelmes üzletember. Megnyugtató volt lát­ni első szépreményű lépéseit az ap­ja nyomdokán. Két tragédia Ezerki lencszáznegyvenben tragé­dia történt az országúton. Valahol az Alföldön. Az uradalmi cséplőgép, átköltöző­ben egyik aszíagvárosból a másik­ba. halálra gázolt egyet a napszá­mosok közül, akik előtte haladtak. Az elcsigázott, holtfáradt napszá­mos jártában elaludt, s a vontató traktor átment rajta. Egy volt a hárommillió koldus­ból. Hetek óta három-négy órát aludt. Tizenhatot-tizenhetet dolgo­zott. Kaszája hajnaltól éjszakáig suhogott. Villája pirkadattól ■ söté­tig járt az asztag tetejében. A gyil­kos nap égető tüzében. Olcsó mun­kás volt. Az emberpiacon vették, hol társaival toporgott. munkaalka­lomra várva, öt porontya fölött az éhhalál réme lebegett. Az aratási- cséplési szezontól várta a megvál­tást. Most örült a szerencsének, az „életnek” (ahogy a kenyeret nevez­ték), amit hazavisz. s aminek „újig” ki kell tartania. Nem kellett őt haj­tani a bandagazdának, kinek ősi tiszte volt barmot és embert egy ostorra fogni. Magától is agyonhaj­szolta magát, nagy törekvésében. Ezerkilencszáznyolcvannégyben tragédia történt az országúton. Va­lahol az Alföldön. A hajnali órában beszakadt egy személyautó teteje, s agyonnyomta a benne ülő házaspárt. Egyszerű parasztemberek voltak. Odavalósiak, ahol legtöbben topo­rogtak egykor az emberpiacon. Az ember gyerek volt még akkor. Ama éhes porontyok közül való. Hozta a hagyományt, hogy szakadásig kell dolgozni. Asszonya is hozta. Bandagazda nem állt fölöttük. Más hajtotta őket. Három-négy órát aludtak, tizen­hatot-tizenhetet dolgoztak. Autójukkal a fővárosi piacra tartottak éppen. Egy héten többször megtették az utat. Fóliasátraikból pakolták fel az autó tetejére a zöld­félét. Mindig többet, mindig többet. Elkapta őket valami furcsa szen­vedély. Mintha azt próbálnák, mit bír az autó. Milliók gyűltek már a bankban. Gyermek nem maradt utánuk. Nevelés Két nő utazik a HÉV-en. Beszél­getnek. Szavaik töredékesen ütik csak át az általános zajt, keverékét a kerekek dübörgésének, s egy ki­ránduló iskola gyerekricsajának. „ ... Köszönöm, holtfáradtan. Ret­tenetesen kimerítőek... De olyan aranyosak... Két különböző termé­szet. Egyik ilyen, másik olyan ... Volt főnököm kérdi: hogy bírod? Hogy nem zavarodsz meg? Én akar­tam gyereket, nem? De viszont tény, hogy sok a gond velük. De két szép, egészséges gyerek... S rosszak?... Nagyon aranyosak, nagyon drá­gák. Van olyan nap, mikor aztán nem bírok velük. Két ördög. Érde­kes, ha meghallják, hogy jön az apjuk, abban a pillanatban, mint az ang3ralok ... Panaszkodok a férjem­nek, nem akarja elhinni, egész este azokkal a gyerekekkel semmi ba­junk nincs. Azok megágyaznak, megfürödnek, cipőjüket rendbe te­szik, táskájukat elkészítik. Nem kell könyörögni, mennek aludni, mint a parancsolat... Mindent megcsinálnak. K'csi koruktól úgy vannak nevelve, hogy ha az apjuk megkérdezi, mi újság, meg kell, hogy mondják. Akármi volt nap­közben. iskolában vagy otthon megtépték egymást. Szóval, mindent meg kell mondani. Olyan nincs, hogy nem. Én megkövetelem. Akár­mi van. Ha rosszaságot csináltak, ha jót. Nincs is nekik titkuk... Olyan nincs, hogy eltitkolnának va­lamit, mert baj lesz... ök maguk­tól megmondanak mindent. Pici koruktól erre szoktatta. Ha valami nem úgy volt, meg voltak fegyel­mezve. Durcásikodást, duzzogást nem ismerek... De ugyanolyan szeretetet kell nekik adni. Nem sza­bad. hogy másnap is haragszom. S a gyerekeknek se. hogy most duz­zogok ... Van nekik egy jó kis tér- denlősük. Két ilyen vasoálca. Oivan hatásos, anyukám... Egyik a kü­szöbre, másik a kályha elé ... Az ember azokra letérdepelteti... Egy percen belül olyan bocsánatkérés van! Fáj ám nekik nagyon ... Mar­ha fájdalmas...” Megálló. A nő már a lépcsőn; „ ... nagyon aranyosak, nagyon drá­gák ...” A gyerekricsaj mindent elborít. Vasárnapi gyerekek A gyerek ledobta magát a sző­nyegre és hisztérikus zokogás rázta: — Itthon akarok maradni!... Ve­letek akarok maradni! , Vasárnapi gyerek volt. De csak minden második vasárnapi. A szülők kötődét üzemeltettek. A pénzcsinálás lefoglalta minden ide­jüket. Két gyermekükre már nem jutott, legfeljebb egy-egy a vasár­napokból. Megoldást kerestek, s ta­láltak. Pótmamánál helyezték el őket. Ott is aludtak. Havi hatezer forintért. De pénz nem saámft. Pénz van. Nyaraló a Balatonon. Opel Ascona a feleségnek Audi 80 a férjnek, s a gyerekekről se feledkeztek el. Egy-egy öröklakás budai zöldöve­zetben már őket is készen várja, mire felnőnek. Az apa — útrakészen — tehetet­lenül állt. A gyerek útra öltözötten, Svédből hozott dzsekiben, nyakában holland kistáskával, a szőnyeghez ütögette visítva fejét, míg az anya megun­ta: — Nem érünk rá! Erélyesen felkapta kapálózó gyer­mekét, hogy átadja a mosolygós pótmamának, ki az ajtóban már fogta a nagyobbik, a kezesebbik ke­zét. Bal lába a küszöbön úgy rugó­zott, mint rajtdeszkán a futóké. Fantázia Bálint Endre műve Érzés és kifejezés A hetvenöt esztendős Takáts Gyula otthonos a világban, /1 kezéhez szelídülnek a tárgyak, egyforma biztonsággal /“I tekint szét kertjében és az ég csillagai között. Biztonság I I és otthonosság lehetnének költészetének kulcsszavai,. Nemcsak azért, mert örömeit a természet ajándékai között keresi. Bensőséges kapcsolatban él a környező tájjal, de meghitt viszony­ban a tájban élő emberrel is. Jól ismeri szülőföldje, a Dunántúl történelmét és népi hagyományait. Verseiből úgy lép elénk, mint a felvilágosodás korának tudós költői, Földi János vagy Diószegi Sá­muel, akik naphosszat a természet titkait vallatták, egyszerre vol­tak poéták és botanikusok, költészetéből egy nagy múltú táj természeti képe, klasszikus hagyományvilága és magyar népi mű­veltsége is kibontakozik. Költészete a természet ihlető vonzásában született. A somogyi dombok szelíd geometriáját, a Balaton-vidék érett színeit idézi fel. Nemzedékéhez, a modern magyar líra harmadik generációjához — Radnóti Miklóshoz, Jékely Zoltánhoz, Dsida Jenőhöz és Janko- vich Ferenchez — hasonlóan, kezdetben ő is az idill világában ke­reste otthonát. Széttekintve maga körül, a látványt azonmód vers­ben írta le, mintha a természet maga diktálta volna a sorolhat, „...a delejes papír világít és zizegve kész rímeket ránt a tollhe­gyedre” — írta, mintegy az alkotás önfeledt természetességéről. A környezet magával ragadó szépségét finom tollal rajzolt képekben, egyszersmind a szülőföld iránt érzett gyengéd szaretettél fejezte ki. Láttató módon festette le az enyhe dombhajlatokat, a rejtelmes erdőségeket, a régi udvarházakat, a somogyi táj természeti és tör­ténelmi kincseit. Költészetében részben a látvány uralkodik. A vidéki élet le­szűrt tapasztalataiból, apró csendéleteiből alakít játékos rendet. Máskor sejtelmes sugárzást kapnak a képek, álomszerű és groteszk elemekkel gazdagodik a látvány, a valóság fölé tündéri játékot raj­zol a képzelet. Ennek a költészetnek mégsem a tájrajz a legfőbb erénye, s nem a tájkép a legfőbb műfaja. A levegős és tiszta ter­mészetfestés mellett egy teljes életrend költői bemutatására és át- lényegesítésére kell figyelnünk. A környezet lírai lefestesénél fon­tosabb az, amit saját egyéniségéről és eszmevilágáról mond. Az első versek derűs látványfestészete, után a költő és a környező világ vi­szonya alaposan megváltozott. Addig a külvilág futó benyomásai formálták a verset, azután a költő keresi életrendjének tükrét a pannon tájban és népi életben. Milyen is ez az életrend? Eszményi a bölcs derű, a szelíd élet­öröm, a benső biztonságtudat. Takáts Gyula szinte elvonultan él Kaposvárott és Becehegyen, távol az irodalmi élet csatározásaitól. Belső biztonságát és derűjét gyakran a köznapok bukolikus örö­meitől vagy a kétkezi munka egészséges erőfeszítéseitől kapja, mintha Horatius, a kétezer éves latin költő tanácsait fogadta volna meg: szereti a csendes örömöket, a jó társaságot, a bölcs derűt. Ez az életrend mégsem pusztán epikureista. Tágas, megalapo­zott és átélt kultúráról tanúskodik, amely a nagy európai és ma­gyar hagyományokból ered. Antik és mediterrán nosztalgiák szövik át, a dunántúli történelem és művészet nemes emlékei: omlott vá­rak, barokk présházak, roskadozó kápolnák, népi faragások vonz­zák. Beléivódott a pannon táj művelődési öröksége: a latin aukto­rokat forgató művelt ősök hagyatéka csakúgy, mint a szülőföld irodalmának játékos kedélye és komoly bölcseleté. Csokonai „népi rokokójának” modern hangszerelését ugyanúgy megkísérli Takáts Gyula, mint Berzsenyi görögös klasszicizmusának korszerű felújí­tását. Tudatosan dolgozik azon, hogy egyensúlyt teremtsen a ha­gyomány és az újítás között. Életében és költészetében mindig arra törekedett, hogy összhangba fogja az érzés és a kifejezés gazdag változatait. POMOGÁTS BÉLA Takáts Gyula: Mézöntő Jött a néma sző... A könnyű dal. Acélt hozott és kötelet. Egy angyal hozta fényes szárnyain s megállt a szölőskert felett. A hamvashúsú, zöld magok gyökérig meghajoltak. És átszólta!; a körtefák a szomszéd asszonyoknak... Ezer tavacska nyílt a hegybe. A gálicos kutak vibráló párát permetezve fújták az égrc-dőlt utat és lett a hegyben nagy csuda: akár egy dallal gyöngyözött madár elindult fölfelé a mandula. A prés aljába bújt. Köréje szállt a kert s a kék szüret megcsordult odafent... Az öblök fényes, nagy sajtárjai az égi musttól kezdtek forrani s midőn csordult a sok edény, hajót hozott egy csónakos-legény. A szőlős táj, mint tág, lépes keret fölitta mind a mézöntő eget... S az angyal lábait megint a fölnyílt kék kutakba mosta s kinyitva könnyű szárnyait elszállt a felhős nádasokba. Dunakanyar Szeberényi Lehel: Metszetek Kristóf Jáncs alkotása I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents