Pest Megyei Hírlap, 1986. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-10 / 8. szám
A sport szolgálatában Évtizedek futószalagon A sportmunka elengedhetetlen segítői a társadalmi aktívák. Most a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség két munkatársát mutatjuk be, egy régi és egy új aktívát. Még az elmúlt év decemberében a PLSZ összejövetelén külön is köszöntötték Kozák A KNDK előterjesztése Ismét halasztottak A Koreai NDK és Dél-Korea Olimpiai Bizottsága vezetőinek Lausanne-ban lezajlott újabb tárgyalásairól küldött jelentésében a Reuter hírügynökség arról számol be, hogy a Koreai NDK képviselői előterjesztették az 1988-as olimpiával kapcsolatos javaslataikat. A Koreai NDK jelentős részt kér az 1988-as nyári olimpiai játékok rendezéséből: azt szeretné, hogy az ötkarikás versenyeket Dél-Koreával együtt bonyolíthassa le. A Reuter hírügynökség értesülése szerint a KNDK az olimpiai műsorban szereplő 23 sportág közül legkevesebb 11-ben kívánja magára vállalni a házigazda szerepét. Ugyanakkor a KNDK olimpiai vezetői — közös rendezés esetén — felvetették Dél-Korea és a Koreai NDK sportolóinak együttes olimpiai szereplését, közös zászló alatt. Az előterjesztéssel kapcsolatban kifejtette véleményét Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke, aki — akárcsak a tavaly októberi hasonló tárgyalásokon — ezúttal is összekötőként tevékenykedik a két Korea képviselőinek megbeszélésein. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke ellenzi a közös rendezés tervét, s ismételten kijelentette: ezj, csak az olimpiai alapszabályok megváltoztatása tenné lehetővé. Ahhoz viszont a 92 NOB-tag legalább kétharmadának egyetértésére van szükség. Komolyan veszik a csapatok Folytatása következik Utolsó felvonásához érkezett tehát a PTSH, illetve a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség á'ltel szervezett teremlabdarúgó-torna. Vasárnap Cegléden rendezik a döntőt, amelynek részletes programjáról szerdai lapunkban már beszámoltunk. A szóban forgó eseménysorozat december óta zajlik három helyszínen; az egyes selejtezőkön gyakran jelen volt a PLSZ főtitkára, Saiga Lajos is. így korántsem lepődött meg, amikor rövid értékelést kértünk tőle az eddigi küzdelmekről. Mivel Szi- getszentmiklósom beszéltünk, érthetően előbb erről a csoportról szólt röviden: — A csapatok játékerejét tekintve, a szigetszentmiklósi csoport volt a legnehezebb, örvendetes, hogy a területi bajnokságban játszó — Érd, D. Kőolaj, Ráckeve — csapatokhoz fel tudtak nőni a da- basiak. Ök és a kupát védő Dunai Kőolaj is nagyon komolyan vették ezt a tornát és ezért minden dicséretet megérdemelnek. — Ugyanez elmondható azonban a jóval népesebb ceglédi és gödöllői csoportokról is. Az együttesek többsége remekül élt a téli foci adta lehetőségekkel. Hiszen a kupa kiírásánál is elsősorban az vezérelt bennünket, hogy a hosszú, téli holtszezonban is játéklehetőséget biztosítsunk a játékosoknak, és a csapatok minél több mérkőzésen szerepeljenek. Ügy érzem, ezt a célt maximálisan sikerült teljesítenünk. — Sok izgalmas, nagy csatát láttak már eddig is a szurkolók és úgy tűnik, a döntő során sem fognak unatkozni. Jól felkészült csapatok kerültek a fináléba, közülük egyik sem lép eleve feltartott kezekkel a pályára. Mind a négy együttes — Dunai Kőolaj, Ceglédi VSE, Dány, Kartal — előkelő helyen szeretné zárni ezt az eseménysorozatot. Ennek végül is mi nézők, szurkolók örülhetünk a legjobban. — összegezve: most már két kupasorozat tapasztalata mondatja velem, hogy érdemes volt életre hívni megyénkben ezt a teremtornát, így tehát már biztos, hogy nem marad el a folytatás sem. Idén az első helyezett csapatnak járó trófeát már vándorkupa jelleggel írtuk ki, amelyből egyértelműen kiderül, hogy az elkövetkező években is megrendezzük hasonló időszakban, hasonló módon ezt a teremtornát. Bódi István Papp fegyelmi! kér Dublin és Koppenhága Az év ökölvívó-eseménye az Egyesült Államokban május 8. és 16. között sorra kerülő negyedik világbajnokság, Havanna, Belgrád és München után randevúznak majd Re- nóban a világ legjobb amatőr versenyzői. A magyar válogatott-keretet Papp László vezető edző már korábba kijelölte. Decemberben már kemény munkát végezitek, s ezt folytatják január elejétől. — Az elmúlt évi eredmények újólag aláhúzták, csak úgy várhatunk sikert, ha sokat teszünk érte — mondotta Papp László az MTI-nek. — Minden eddiginél többet követelünk, aki bírja, marad, aki nem, elmegy. A vb-keretből egy versenyző, Tarcsi Gábor (Ű. Dózsa) már el is távozott. Minden indok nélkül otthagyta a tábort, s miután ezt már harmadszor tette, Papp László a MÖSZ fegyelmi vizsgálatát kéri, s azt, hogy a tárgyalásig függesszék fel versenyzési jogát. — Néhányan átmenetileg, hiányoznak a jelöltek közül — mondotta Papp László, akinek változatlanul Csötönyi Sándor az első számú segítőtársa. — Turu kerettag, de egyelőre — figyelmeztetésképpen — nem hívtuk be a közös munkába. Az Európa-baj- nok Somodi könyökműtét miatt van távol, betegséggel bajlódik Nagy J., Kertész és Radó is. r" * ~ -r * ''i . . llÉiii ' ' vétségbe. Eleinte JT-titár volt, s az országos játékvezetői testület tagjaként is tevékenykedett. Ennek során még NB I-es mérkőzéseket is ellenőrzött. — Főidényben hetente kétszer, szombat és vasárnap megyei meccsekre járok ellenőrként — mondotta a PLSZ JB gazdasági titkára. Most a téli bajnoki szünetben ilyen feladat nem vár rá, de már ott volt a PLSZ idei első szövetségi napján Kozák Gyula, aki a sportnak köszönheti egészségét, aktivitását. Képünkön: Tihanyi Ferenc Gyulát, aki november 15-én töltötte be nyolcvanadik életévét. Joggal mondhatjuk, ő viszi a kor-prímet a szövetségben. Most is szorgosan kiveszi részét a munkából, s aktivitását annalk is köszönheti, hogy kedvenc időtöltésének, a sportnak hódolhat. — Szolnokon születtem. Fiatalon eljegyeztem magam a labdarúgással — emlékezett vissza. — Már hétéves koromban fociztam. A középiskolás, azaz a KISOK országos válogatottjába is bekerültem középhátvédként. Aztán pályát változtatott. Tizennyolc évesen az atléták táborába lépett, 400 méteren, valamint 200 gáton területi bajnokságot is nyert. A diszkoszvetéssel és gerelyvetéssel is megpróbálkozott. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy az úszás és a kerékpár sem volt ismeretlen számára Mint sóik sportoló, ő is játékvezetőként folytatta, 1938- ban vizsgázott, a KÖLASZ társadalmi munkása volt. Már alakulásikor bekapcsolódott a Pest Megyei Labdarúgó SzöTihanyi Ferenc nem ily régen tevékenykedik a Pest Megyei Labdarúgó Szövetségben. 1981 óta a PLSZ szervezési és versenybizottságának aktívája. A megyei másodosztály B-cso- portjónak a felelőse. — Igyekszem megismerkedni a csoportban szereplő csapatokkal és évente valameny- nyi együttest meglátogatom. Szokolya, Nagymaros, Vecsés, Törökbálint, többek között ezeken a helyeken jártam a mostani idényben. Bár téli bajnoki szünet van, de ilyenkor sem tétlenkedik. A megyei terembajnokság ceglédi csoportjának lebonyolítását, adminisztráicóját segítette, s ott lesz vasárnap Cegléden, a megyei döntőn is. Az eredmények regisztrálása kicsit kapcsolódik munkájához: a Ganz-MÁVAG-ban statisztikus. — Hogy milyen nagy az érdeklődés a megyei foci iránt, az is tanúsítja: a főidényben hétfő késő délután mindig sokan keresnek telefonon, a forduló eredményeire kíváncsiak. Még egy ideig várni kell a hétfői telefonokra, addig, amíg elérkezik a megyei bajnokság tavaszi rajtja.' Reitter László A Santos kapusa szerin! Magyarország esélyes Amikor nagy nevüket akartunk, akkor a magyar válogatottra és a brazil Santosra gondoltunk — mondta M. Szvircsev luzerni újságíró, a csütörtöktől szombatig tartó teremtorna egyik szervezője. A három svájci együttes mellett sikerült is pályára szólítania a kívánt két legénységet, kiegészítve a nyugatnémet Hamburggal. A kétszeres Világ Kupa győztes Santos részvétele akkor vált biztossá, amikor kiderült: Luzern előtt Hűl! idényben Bíróképzés A bíróutánpótlás biztosítása érdekében a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottsága idén is megrendezi díjmentes tanfolyamát. Az első előadás január 20-án 16 órakor lesz a PLSZ (Bp. V., Steindl Imre u. 12.) I. emeleti helyiségében. Jelentkezni hétfőn és szerdán 16—19 óra között lehet a szövetségben személyesen, vagy a 118-821-es telefonon Soós Gábor tanfolyamvezetőnél. A többi napon a 126-694-es telefonon jelentkezhetnek a bírójelöltek. Természetesen nemcsak az új bírók bekapcsolása, hanem a jelenlegiek továbbképzése is fontos feladat. Ennek jegyében évről évre két továbbképzést rendeznek. Az idei téli előadás- sorozat február 21—23 között Gödöllőn az Agrártudományi Egyetemen lesz. Mintegy 70 résztvevőre számítanak. A megnyitó február 21-én 10 órakor az egyetem tornacsarnokában lesz. JJmásíüzitoi Kukkpróbán Dunakeszi újonccsapat Az almásfüzitői Timföld SE sakkszakosztálya 1982-ban írta ki első alkalommal a Timföld Kupa sakkversenyt. öttaeú úttörőcsapatok részére. Az idei küzdelmekre huszonhat csapat jelent meg á helyi művelődési ház nagytermében. A gondosan előkészített, nagyszerűen megrendezett verseny két napján a pajtások kilenc fordulót játszottak. 2X20 perces játékidő mellett. Első alkalommal indult a cseh Tátrán Presov és a Slovan Dusló. a magyar csapatok közül a dunakeszi Körösi Csorna Alt. Iskola, Tapolca. Eaer- szalók. Szeged, a budapesti Statisztika PSC . . . A győztes csapat és a kupa védője (1983: Almásfüzitő, 1984 : Kiskunhalas) : OD Patti Tátrán Presov 37,5 ponttal, 2. Honvéd Me- reszjev SE I. 32,5, 3. TJ Dopras- tov ODPM Bratislava A 29. 4. TJ Duslo DPaM Sala 26,5. 5. Csong- rád megye I. 26, 6. Almásfüzitő Timföld SE. II. 25,5. 7. Honvéd Mereszjev SE II. 25.5. 8. Naszály DTSZSK 25. 9. Statisztika PSC I. 24.5, 10. Óbuda Tsz SK 23 ponttal. Ezután következett a tábladijak átadása. Első táblán: Kriz Mártó 8.5. .Második táblán: Mrva Martío 7. Harmadik táblán: Murajda Tamás 8 (mind Tátrán Presov). Negyedik táblán: Vizeli László (Honvéd Mereszjevl 7,5. ötödik táblán; Bárdos Rita (Bp. Statisztika II.) 7,5 ponttá) volt a legeredményesebb. S. L. másik európai fellépésre is módjuk nyílott, Párizsban. — Nehéz volt, hiszen kevés időnk maradt az akklimatizálódásra, és máris kemény európai csapatok adták fel a leckét — mondta Rodolfo Rodriguez, aki a Santos kapuját őrzi majd, és 80-szoros uruguayi válogatott. Lesz a Santosból brazil válogatott a mexikói vb-n? — A válasz nem az én dolgom. Néhány nap múlva tartják az elnökségválasztást Brazíliában és attól függ, ki lesz a kapitány. Nem későn? — Szerintem a brazilok vannak olyan jó labdarúgók, hogy rövid időn belül is egységes kollektívát képezzenek. Uruguay más cipőben jár. A szélrózsa minden irányából kell összeverbuválni a társaságot. Ha sikerül, akkor Uruguay nem vall szégyent. Ki nyeri a vb-t? — Esélyesek? Mint égen a csillag. Európának főként a magaslatokhoz való alkalmazkodás az első megoldandó feladat. Ha nem érzik úgy magukat Mexikóban, mint odahaza, akkor ne számítsanak sok jóra. Ismer valakit a magyarok közül? — Disztl Péterről és And- ruschról is hallottam már. Amellett Kovács Kálmán tudásáról szépeket írtak a brazil lapok. Akkor, amikor a magyarok ifiúsági válogatottja tavaly a Szovjetunióban a világbainokságon játszott. A párizsi Bercy-csarvokban három gólt kapott. És Lu- zernben mi várható? — Ha olyan jól védekezünk, mint Franciaországban, akkor nvii«odt vagyok. Ki nyeri a luzerni tornát? — Magvar ország. Hogy Rodrigueznek igaza iesz-e, az szombaton éjféltájban kiderül. Úttörő-olimpia Később tartják Január 13-ra írták ki a téli úttörő-olimpia Pest megyei döntőjét. A rossz hóviszonyok miatt azonban egy héttel későbbre halasztották a sí- és szánkóversenyt, amely tehát január 20-án lesz Dobogókőn. APRÓHIRDETÉSEK ADÁSVÉTEL Kétszobás, gázfűtéses, földszinti öröklakás, tehermentesen eladó. Nagykőrös, Ceglédi u. 14. fszt, 15. SIESTA jugoszláv gázkályha eladó. Érdeklődni hétköznap 16 óra utén, reggel 7- től 8-ig, tel.: 22-553, Kecskemét, Székelyfonó u. 4/0. (Vacsi- köz). ___________________ 3 szabás családi ház eladó. Nagykőrös, Lő- rincpap u. 5. sz. alatt. Érdeklődni 17 óra után. Kertes családi ház eladó. Nagykörös, Du- gönics u. 3. _________ El adó 2 éves, zárt ZUK, keveset használt. Nagykőrös, Bokros dúló 25., Szentpéteri. Csepel lll-es ipari varrógép eladó. Nagykőrös III., Ifjúság u. 7. szám._______________ El adó 10 mázsára + 2 személyre vizsgáztatott munkagép, dízelmotorral, továbbá egy összkerék-meg- hajtású munkagép, dízelmotorral. Cegléd VIII. kerület, Csutak Kálmán utca 2-8. szám.______________ El adó 1200-as Lada, rendszáma PJ-s. Érdeklődni lehet: Újszilvás, II. 173. szám, Kazinezi Ferenc. Eladó három darab magyar tarka előhasi üsző. Elíési idő február. Cím: Üjhartyán, Thököly u. 18. __ 2 db 6 éves, sodrott )gás ló eladó. Érdeklődni : Cegléd, Ujvá- rosszél Kertészet. Wartburg tourist személygépkocsi, ZX forgalmi rendszámmal eladó. Cím: Nyáregyháza, Kölcsey u. 21. Mészáros. Eladó Monoron 4 szobás összkomfortos ház, garázzsal, istállóval és ólakkal, nagy telekkel. Fizetés két részletben is. Bradács, Malomhegy 8. szám,_____________ Ha tvankét négyzet- méteres, központi fűtéses szövetkezeti lakás (téglából). 600 ezer készpénz. plusz OTP-átvállalássai eladó. Vác. Fácán u*ca 4.. I. emelet 1. Érdeklődni lehet: naponta délután öt. órától. Eladó ház két család részére is. megosztható. Érdeklődni. Nagv- kőrös Május 1 u. 26. Eladó 2 és fél szobás, összkomfortos családi ház. ingatlannal és 150 férőhelyes sertés- óllal. Németh János, Nyársanát, Sailai Imre u. 15. KZ 3.45 (35 000) kalóriás lengyel öntöttvas kazán újszerű állapotban eladó. Cegléd. VII. kér. Nyár u. 6 szám.______________ Gy ógyáru-értékesítő Váll felajánlja megvételre a Pomá? Liszenkó-telepen kezelésben lévő kb 25 hektár területet 24 db 100 nm-es raktárral 1 db lakóépülettel valamint gazdasági épü letekkel Térítési díj megegyezés alapián Jelentkezés: Beruhá zási és Fenntartási osztálv Bp IX . Mes tér u. 53—55. Telefon: 335-16P, KÖZLEMÉNYEK 1986. január 5-én elveszett a HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI divat kötöttárugyár anyagbeszerzés 3. feliratú bélyegző. Használata érvénytelen. Beiratkozás a József Attila Szabadegyetem II. szemeszterére! Irodalom, filmművészet, modern zeneművészet, iparművészet, gyorsolvasás gépírás, a helyesírás újabb szabályai, fotótechnika, számítástechnika, 16—60 órás tanfolyamok keretében. 10 előadásra szóló bérlet — bármely társadalomtudományi, irodalmi, művészeti vagy természet- tudományi téma meghallgatására. Jelentkezés: 1986. január 6—10-ig 14—18 óráig, a TIT Budapesti szervezetében, Bp. VIII., Múzeum u. 7. Részletes felvilágosítás a Szabadegyetem titkárságán: 335-189-es telefonon. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, jó szomszédoknak, ismerősöknek, akik drága férj, édesapa, nagyapa, SZEBENI VILMOS temetésén megjelentek és sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyászunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet kezelő orvosának, gondos és lelkiismeretes fáradozásáért. Felesége, SZEBENI V1LMOSNÉ és családja. Ezúton köszönjük meg, mindazon kedves rokonoknak, barátnak, jó ismerősnek, szomszédoknak, akik szeretett jó férjem, édesapánk, MONOÉI FERENC elhunyta alkalmával temetésén megjelentek, öt sírjához kísérték és arra a megemlékezés és kegyelet virágait, koszorúit helyezték és gyászunkban, bánatunkban velünk együtt éreztek. Külön megköszönjük a Duna Élelmiszer Vállalat igazgatójának és az összes dolgozóknak szíves segítségüket és a küldött koszorút. A Ceglédi Sütőipari Vállalat finom sütőrészleg dolgozóinak megjelenésüket és a küldött koszorút. Külön köszönetét mondunk a Mészáros Lőrinc Alt. Iskola VII/c. és VIII/c. osztály tanárainak és tanulóinak, akik szíves megjelenésükkel és a sírhantra helyezett virágaikkal, koszorúikkal, gyermekeink és családunk gyászát enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD, Cegléd. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon közeli és távoli rokonoknak, helybéli és távoli kedves ismerősöknek, jó ^ szomszédoknak, akik felejthetetlen férjemet, édesapánkat, Bence Illést utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot és koszorút helyeztek bánatunkban, osztoztak. A gyászoló család. Monor központjában készpénzért eladó 53 négyzetméteres. I. emeleti, kétszobás, központi fűtéses, telefonos lakás, OTP teher nélkül. Érdeklődni lehet esti órákban a Monor 471 vagy Budapest 463-110 telefonszámon. Feléből kert, kiadó. Nagykőrös. Biczó Géza utca 31. szám. Gmk vállal padlófűtés- és központifűtésszerelést. „Energia PMH 5928” jeligére a kiadóba. Egyes fogat, 1 db lovas kocsi, 1 db szeli eskazán. egy olaj- kályha, egy db szeneskályha, egy db szecskázó és egy db villany daráló sürgősen eladó. Cím: Jakab István, Vecsés. Küküllői u. 54/a. Ár megegyezés szerint. Baromfikctrecckct keresek vásárlásra. Ajánlatokat a darabszám és ár megjelölésével az alábbi címre kérem. Kiszely György, Törtei, Nyilas dűlő 1. 2747. Értesítem a tisztelt lakosságot, hogy villa- mosgép-javító és -tekercselő műhelyemet megnyitottam. Cegléd. Nagvkátai út 14. szám alatt. Lénárd Ferenc villanyszerelő. Albérleti szoba egy nő részére kiadó. Pe- dálos Simson kismotor eladó. Nagykőrös, Brassói u. 10. petrof pianínó, új állapotban és horgásztanya a TV-es tónál eladó. Érdeklődni: du. 17 óra után, a (20) 11- 2f0-es telefonon. Elveszett egy 5 hónapos agárkutya január l-jén Sülysápon. Jobb hátsó lába törött, amit e hó 16-án műteni kellene. Jutalom ellenében értesítést kérünk, Dinnyés Sándor, Sülysáp, Kisköz 16. 2241, vagy sülysáp! posta hivatalba. _______ Ép ületlakatos és acélszerkezeti munkában jártas, önállóan dolgozni tudó, megbízható, komoly szakembereket felveszek, bedolgozó csoportba. Magas kereseti lehetőséggel. Gyömrő, Sinkovics u. «. szám. György u.íl|i Esküvőiruha-kiilön- legességek kölcsönzése Délinél, szombati nyitva tartással. Budapest XII.. Gre- guss u. 6. ____________ Al vázvédelem, három év garanciával, fényezés hőkezeléssel. ATKARI fényező, Cegléd, Vitéz u. Telefon : 10-927 _________ Gö di Mgtsz Átalány- díjas Csoport tagjai vállalnak belső gázszerelést, csőszerelést, kazánház szerelést, lakossági és közületi munkát. 1.: Láng László. Vác, Eperfa utca 26. 2.: Tóth Gyula, Vác, Haraszti Ernő utca 6., IV. emelet. 3.: Forgács István, Vác, Hársfa utca 11. 4.: Fokter Ferenc, Verőcemaros, Árpád utca 54. sz. Vállalatunk központjába felveszünk pénzügyi előadót. valamint gyors- és gépírót Jelentkezni lehet: a Budapest Környéki Tüzép Vállalat személyzeti osztályán Budapest Vili., Práter u. 22. Telefon: 340-587, 24-es mellék.