Pest Megyei Hírlap, 1986. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-04 / 3. szám

8 1986. JANUAR 4.. SZOMBAT Live Aid Hungary Ha kflnyv íródna a nyolc-: vana-s évek rockzenéjéről, ab­ban külön fejezetet érdemelné­nek a jótékonysági koncertek. Ki gondolta volna a hatvanas évek elején, a hazai beat- korszak hajnalán, hogy a min­dennek elmondott farmeres, hosszú hajú, lompos társaság egyszer majd hozzá akar já­rulni feszítő társadalmi prob­lémák megoldásához? A dolog most is gyanús: sokan hosszú távon megtérülő reklámot, s annak eredményeként mesés jövedelmeket jövendölnek- Le­het, hogy van ebben igazság, de mégsem lehet csak ennek tulajdonítani azt, hogy a ho­ni popzenészek pódiumra áll­tak. Közük volt az S. O. S. gyermekfalu javára adott kon­certekhez, muzsikáltak a ber- hidai földrengés károsultjainak megsegítéséért, s legutóbb az afrikai éhezők helyzetének ja­vításáért. A Magyar Média műsoriro­da, a Magyar Vöröskereszt és a popzenészek jóvoltából múlt év december 26-án és 28-án zsúfolásig megtelt a Budapest Sportcsarnok. Az estek bevé­tele, valamint a közreműködők által készített lemez, a rádiós és televíziós jogdíjak, a hely­színen árult tombolák ellen­értéke szép summát tesz ki. • Igazuk van azoknak, akik azt mondják: az ötletet az an­gol—amerikai Live Aid-szuper- koncert adta, s hogy a sport- csarnok küzdőterén ezúttal is akadtak kapatos, de maguk­ról nem megfeledkező fiata­lok. A mérleg másik serpenyő­jében viszont ott van a tisz­tességes szándék, a fergeteges siker. Természetesen vannak kérdőjelek, összeállításunkban ezeknek a számát szeretnénk csökkenteni. Védnök: a Magyar Vöröskereszt Az alap nem változik Aggodalom, vitát védekezés és táma dás Ahogy a szervezők átélték... az angol zenei élet felpezsdíté­séhez — mondja Zorán. — De sem az, sem ez a koncert nem azért szerveződött. Mondják: válságban a szakma, de ez ko­rántsem olyan súlyos, mint ahogy azt sokan beállítják. A sajtóban és főleg a televízióban gyakorta megkongatják a vész­harangot. pedig ők is tehetné­nek a helyzet javításáért. Pél­dául azzal — amennyire tudom —, hogy a televízió hamarosan három olyan műsort is indít, amelyek régóta várt lehetősé­geket nyújtanak a szakmá­nak. — Találgatások, feltételezé­sek kaptak szárnyra azzal kap­csolatban, hogy a televízió miért nem közvetítette egyenes adásban a két koncertet. Erről azt tudom mondani: féltünk attól, hogy olyan technikai problémákkal találjuk szemben magunkat, amelyeket nem cél­szerű a közönség elé tárni. Ki­mondottan nem használt volna ennek a műfajnak egy rosszul elsülő 14 órás közvetítés, két nap alatt. Ezért kértük meg a televízió illetékeseit, hogy csak összeállítást sugározzanak. A célok — De ezek a mi bajaink, amelyek teljesen másodlagosak a két koncert céljaihoz képest, s ebből a szempontból ugyan­csak másodlagosak a magyar társadalom különböző gondjai­hoz viszonyítva is. Ugyanis nem jobbá tenni akarjuk a rá­szoruló afrikaiak sorsát, hanem meg akarjuk menteni az éle­tüket. Magyarországon senki sem áll az éhhalál küszöbén. A problémák között nagyság­rendbéli különbségek vannak. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne lennénk érzéke­nyek az itthoni dolgok iránt is. Ezt már többször is bizonyítot­tuk, s nem csak 1985-ben. A Magyar Vöröskereszt, mint a Nemzetközi Vöröske­reszt és a Vörös Félhold Társa­ságok Ligájának a tagja, rend­szeresen részt vesz a különbö­ző segélyprogramokban. Éven­te 20—22 millió forinttal tá­mogatja a társszervezeteket: 1983-ban például a mozambi­ki és az angolai lakosságnak csaknem 50 tonna ruhaneműt adományozott, összesen 8 mil­lió forint értékben. A segélye­zés alapiát a különböző válla­latok, intézmények és a ma­gánszemélyek adakozása — pénzben és áruban —, vala­mint a segélybélyegek meg­váltása képezi. A Live Aid- koncert megrendezése újabb, eddig szokatlan forrásul szol­gál. Erről kérdeztük dr. Brüll Miklóst, a Vöröslkereszt osz­tályvezetőjét. — Nem a forma, hanem a szándék a fontos, hiszen az ügy szempontjából mindegy, hogyan segítünk. Amikor a Magyar Média képviselői, a zenészek nevében pedig Pres­ser Gábor és Zorán Sztevano- vity megkeresett bennünket, nem lehetett kétséges a vála­szunk. Nekünk is megtisztel­tetés, hogy egy ilyen kezde­ményezés védnökei lehettünk. — Nagyon óvatos becslések szerint 5—6 millió forint tisz­ta bevételre számíthatunk. A Budapest Sportcsarnok ingyen bocsátotta rendelkezésre a he­lyiségeit, a zenészeknek nem kellett gázsit fizetni, a televí­zió 300 ezer forintot ad a mű­sor rögzítéséért,- ugyanennyit kasszírozunk be a tombolákért. A hanglemezgyár elkészítette a Mondd, mit ér egy falat ke­nyér című nagylemezt, amely­nek minden eladott példánya után 13 forint kerül az alap­ba. A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium és a nemzetközi ENSZ-szervezet, a FAO szakembereinek javasla­taira dől majd el, hogy a be­folyt összegből milyen élelmi­szereket vásároljunk. A se­gélyprogramnak az eredeti célnak megfelelő végrehajtá­sát a liga megbízottai garan­tálják. — A két koncert tapaszta­latait mérlegelve határoz a Magyar Vöröskereszt arról, hogy a későbbiekben felka­rol-e hasonló kezdeményezé­seket. Mi szeretnénk, ha nem maradna el a folytatás. Hoz­zátéve azt is, hogy ezzel nem változik a külföldre szánt se­gély összegé, csupán az össze­tétele, a forrásai módosulnak. Fontos részletkérdések Miért koncertezzünk? Sokak szerint — közéjük tartozik Benkő László, az Omega együttes vezetője — már az is óriási eredmény, hogy a hazai rock mozgósít­ható egy cél érdekében. Tíz évvel ezelőtt nemcsak tech­nikailag volt elképzelhetetlen egy ilyen koncert megtartása, hanem azért is. mert könv- nyen előfordulhatott volna, hogy a zenekarok nem egy­más mellett, hanem egymás ellen dolgoznak. A Live Aid koncerten azonban mindenki betartotta a kiszabott 20 perces műsoridőt, sőt hama­rabb jött le a színpadról, mint kellett volna. A másik, s már egyáltalán nem részletkérdés az — ami­ről megoszlanak a vélemé­nyek —. hogy a közreműkö­dők miért éppen az afrikai éhségövezet megsegítésére szövetkeztek. — Amikor ezt a hangver • senyt szerveztük, természete­sen nem sejthettük, hogy földrengés lesz Magyarorszá gon, mert akkor a károsultak megsegítésére köteleztük vol na el magunkat — mondja Benkő László. — Mi akkor már leadtuk a voksunkat egv ügyre, ezért érezzük etikát­lannak azt. hogy akik ebből kimaradtak, csináltak egy e’- lenakciót, meglovagolták a földrengést, mint akik kita­lálták a spanyolviaszt. — Az angol—amerikai Live Aiöből kiindulva nekem személy szerint is volt né­hány ötletem arra. hogy mi lenne számunkra itthon em- berközelibb cél. Mert már évekkel ezelőtt is énekeltek itt néhányan a vietnami há­ború ellen, meg arról, hogy ki ölte meg Kennedyt és meg­született a néger zongorista dala is. de én akkor nem éreztem igazán, hogy közöm volna ehhez. Más az a helyzet, amikor Londonban. a Picca- dillyn minden ötödik ember fekete, ott jobban átérzed a problémájukat, mint itt, ahol agy egyetemen összesen 15 fekete diák tanul. Sok éeető gond van itthon is. amelyek megoldásához hozzájárulhat­nánk. Elvben meg is van er­re a lehetőség, de nem tart­hatunk kéthavonta segély­koncerteket. Mi ajánlottuk a Live Aid-koncertet, mások ráajánlo*ták a földrengés­koncertet, ez még elment, de nem szabad a végtelenségig folytatni. Benkő így látja, mások másként vélekednek. Az oldalt írta: Kövess László Fotó: Barcza Zsolt Nem akármilyen teljesít­mény volt megszervezni a ma­gyarországi Live Aid koncerte­ket. Nagyon sok ember jó szándéka és munkája kellett ahhoz, hogy a nemes cél meg­valósuljon. A legtöbbet talán Molnár Mária, a Magyar Mé­dia műsorirodájának vezetője, valamint Presser Gábor és Zo­rán Sztevanovity tették. A telefonok ugyan más lesz, mint amit súg­tam, de valahol valamit mégis őriz az eredeti egészből. Egy­szer csak megindultak a tele­fonok, mindenki részt akart venni a munkában. Ügy, hogy a nyár közepére világossá vált: muszáj két koncertet tartani. Felmerült a vidéki hangverse­nyek lehetősége is, de azoknak a megszervezéséhez a műsor­iroda önmagában kevés volt. így azután meg kellett húzni egy vonalat: kik szerepelhet­nek, kik nem. Ez természete­sen közös döntés eredménye volt Nyitottak — Mindenki azt kérdezi tő­lem: ilyen érzékenyek, fogéko­nyak lennének a rockzené- szek? — kezdi Presser Gábor. — Erre csak azt tudom felel­ni, hogy minden szakmában, vagy művészeti ágban vannak olyan emberek, akik nyitottak efféle dolgokra. Akkor kezd­tem komolyabban gondolkodni ezen az egészen, amikor a Vö­röskereszttől felkértek, hogy írjak egy dalt, jótékonysági célra. Tudtam, hogy egy kisle­mezből nem lehet sok pénzt kihozni. Mivel az LGT-t meg­hívták az eredeti londoni Live Aid koncertre, arra gondoltam, hogy ott majd ellessük a szer­vezési fogásokat, s itthon is rendezhetünk hasonló koncer­tet. Az LGT végül nem utazott el, de az ötlet megmaradt, s a videofelvételekből is sokat ta­nultunk. — Most a koncertek után már könnyen beszélek erről, de meg kell vallani: nem emlék­szem arra, hogy az életemben ennyit aggódtam, veszekedtem, verekedtem, védekeztem és tá­madtam volna. — Mások is, te is azt kérde­zed: reklám-e ez nekünk? Ugyanennyi zenekar fellépett a hajógyári szigeten a könnvű- zenészek szakszervezetének megalakulása alkalmából, hogy legyen pénzünk segélye­zésre, miegymásra. De az sem volt reklám, és másnap attól még nem mentek fordítva a villamosok a körúton. Most sem történt semmi különös. Akik itt voltak, vagy hallgat­ták a rádió egyenes adását, megnézik majd a televízió ösz- szeállítását és tetszik is nekik, azok azt fogják mondani: ezek rendesek voltak, hogy ezt meg­csinálták. És ennél nem is vá­runk többet, azt se, hogy meg­dicsérjenek, kitüntessenek és váljon veregessenek. — A philadelphiai és a lon­doni koncertek kétségtelenül hozzájárultak az amerikai és — Az angol—amerikai Live Aid koncertek nyomán abból indultunk ki, hogy bár nem a rockzenészeknek kell megolda­ni a világ problémáit, de hely­zetüknél fogva alkalmasak ar­ra, hogy felhívják és ráirányít­sák a figyelmet a gondokra — mondja Molnár Mária. — Nem szégyell tűk átvenni aiz ötletet, mert itt nem az a lényeg, hogy ki és hányadiknak csatlakozik egy ügyhöz, hanem maga az ügy a fontos. Amikor ezt ön­magunk előtt is tisztáztuk, ke­resni kellett egy olyan szemé­lyiséget, akinek rangja, becsü­lete van a könnyűzenei életben és aki képes arra, hogy a kol­légákat mozgósítsa. Ez az em­ber Presser Gábor volt, aki Zoránnal együtt vállalta a fel­adatot. — Olyan volt az egész, mint amikor a gyerekek játszanak: a füledbe súgok valamit, és az ötödik kimondja. Amiből

Next

/
Thumbnails
Contents