Pest Megyei Hírlap, 1986. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-28 / 23. szám
8 1586. JANUÁR 28., KEDD i I iS EK 1986. január 28. Kedd. Károly, Karola napja. A Nap kél 7.16 — nyugszik 16.38 órakor. A Hold kél 19.27 — nyugszik 8.52 órakor. B ji^ró^TéiXvTrrsa Változóan felhős lesz az tg, északon néhány helyen futó hőzápor, dtlcii helyenként hó- szállingozás valószínű. Éjszaka nénol kód képződik. A délnyugati szil többféle megélénkül, a Dunántúlon erős széllökéséit is várhatók. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 10 és mínusz 5, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3 és plusz 2 felt között alakul. í»:«!íor Andor-ilíjj Az idén Bertha Bulcsu József Attila-díjas író részesült a Gábor Andor-díjban. Az elismerést és a vele járó plakettet Goda Gábor Kossuth-díjas író, a Gábor Andor Kuratórium elnöke adta át hétfőn a Magyar írók Szövetsége klubjában. A Gábor Andor-díjat a Kossuth-díjas író halálának ötödik évfordulóján, 1958-ban alapította az író özvegye és lánya, Gábor Magda; kétévente egy-egy jeles lírikus vagy író munkásságát jutalmazzák vele. A plaketten Domokos Béla szobrászművész Gábor Andor portréját mintázta meg. Országos találkozó I£§ü l&üzgazdászolt A fiatal közgazdászok hatodik országos találkozóját hétfőn Salgótarjánban, a Pénzügyi és -Számviteli Főiskolán megnyitották. A mintegy 300 ifjú szakember részvételével szervezett kétnapos tanácskozás témája: fejlődés a csúcs- technológiák korában. A találkozót a Magyar Közgazda- sági Társaság ifjúsági bizottsága és a KISZ Központi Bizottság értelmiségi fiatalok tanácsa rendezte. Idén többet. A Solymári Vegyesipari Szövetkezet termékei közül egyre keresettebbek a hűtőtáskák. Tavaly már több mint 25 ezer darabot értékesítettek. Nem az esés miatt. Január 2-i számunkban, Az ügyeletekről jelentik című híreink között szerepelt egy baleset. Mint akkor közöltük, az év első napján Váchartyán területén lovaglás közben lezuhant a földre, s halt meg egy fiatalember. A rendőrségi vizsgálat befejezése után kapott pontosabb információk szerint a baleset december 31-én történt. A halál oka nem az esés, hanem a szívbillentyű elégtelensége által előidézett keringési zavar. HENRY MORTON STANLEY SZÁZNEGYVENÖT ÉVE, 1941.. január 23-án született, és 63 éves korában, 1994-ben halt meg: Henry Morton Stanley — eredeti nevén John Powland — angol utazó, újságíró Cs felfedező'. Tizenhét éves korában beállt hajós In ásnák az amerikai New Orleansba induló egyik kereskedelmi hajóra. Olt ürök- befo^adta egy kereskedő, aki azonban hamarosan meghalt, és Stanley magára maradt. Részt vett az amerikai polgárháborúban — először a déliek, majd az északiak oldalán. Később lantudósító lett, s ilyen minőségben bejárta az Egyesült Államokat, dolgozott Spanyolországban, Törökországban, Egyiptomban. Újságíróként elindult megkeresni Afrikában a híres földrajzi felfedezőt, Livingstone-t, akiről már több éve nem érkezett semmiféle hír. 1871 októberében sikerült is találkoznia vele, s gyorsan megírt riportkönyve (Hogyan találtam meg Livingstone-t?) egv csapásra híressé tette a nevet. Sikerült felfedeznie az Albert és az Edward tavat; egyebek közt a forrásától végig követte a Kongó folyót, bebizonyítva ezzel, hogy a Kongó egyetlen nagy folyamrendszert alkot. Rádiófigyelő Pozsony—Maszkra Sz® ess szed a i sí k lé ve i it« I 16.45: 17.15: 18.30: 19.30: 20.00: 22.00: 17,20: 20.09: 21.10: 22.10: 8.00: 8.10: 9.10: 10.35: POZSONYI TV 10.35: Sportrevü 14.30: Nyugat-szlovákiai magazin 11.5.9: Távlatok 15.20: Tv-híradó Az élet egy fejezete. Té- 1S.15: véjáték. 1. rész 13.20: Híradó a zene világából 15 55: 2. MŰSOR 17^25: Gyermekeknek, felnőttek- 17.55: nek 13.45: Műkorcsolyázó EB. Párosok 13.00: Joan Orleans (USA) koncertjéből 21.00: Menekülések. NSZK tévé- 21.40: film. 3. rész MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 23.00: MŰSORÁBÓL 23.20: Moszkvai idő szerinti Híradó 0.35: A hét' sportja 0.40: A színház és a jelcnidő 1.10: A cselekvés harci prog- 1.30: ram ja Hírek Hírek Visszatérés M. E. Szaütikov-Scsedrin színháza Hírek Bobsleigh EB Az elektronika és mi Koncert Érvek a vitában Ma a világban Az SZKP XXVII. kongreszszusa elé Híradó Szépfiú. Francia film. II. rész Ma a világban Hosszú út a dűnéken. II. rész Hírek Sportműsor Az orosz balett A Szamarszkaja Luka nemzeti park Vila az Impulzusban A insís3saIiáaíiE,«íiI Az IMPULZUS, a reálértelmiség lapja a hazai műszaki értelmiség helyzetéről indít vitát legújabb számában. Innovációs kálváriákról, régen- volt és új világraszóló fölfedezésekről, matematikai csodabogarakról, Európa és Japán versenyéről, egy világrekorder repülőgépről, tudományos-műszaki együttműködésről, kiállításokról, szakmai tanácskozásokról, bemutatókról tudósít. Olvashatunk a megújuló M7-esről, a Forma—1-ről, a 2000. év autójáról. Szakkönyvsarok, lapszemle, könyvújdonságok, hazai és külföldi szaklapok kínálatában kalauzol el. Gőz. Ha gőz van, okkor rendszerint valakit izzasztónak, akár a fürdőre, akár a zsargonnyelvre gondolunk. Meleg helyzetbe ezúttal egy iparos ember került Horváth István személyében, Kőszegi Gábor riportja jóvoltából. Ám mint a beszélgetésükből kiderült, ez a gőz most nem is volt olyan forró; talán még a hallgatónak sem ment föl nagyon a vérnyomása attól, aminek fültanúja lehetett vasárnap délelőtt a Kossuth rádió műsora jóvoltából. Egy életrevaló, becsületes, tisztességes riportalany került az 5-ös stúdióba, aki a beszélgetés előtt — ami biztos, az biztos — ügyvédjével konzultált. mit mondjon, hogy sem magának, sem eredményeinek ne ártson, ötletességre vall? Önmagának bevallott bizalmatlanságra? Saját titka. Folyamatosan. magabiztosan és diplomatikusan felelt a kapott kérdésekre az autókarosszé- ria-lakatosnak készült, az NDK-ban irodagép-szerelést tanult és végül számítógépszerelő kisiparossá lett férfi. Jól ismeri a lehetőségeit, melyeknek hosszú időre beprogramozott biztosítéka a fellendülő komputerigény, nem csak a gyárakban, a hivatalokban, hanem a családi otthonokban is. A számítógéphez alkatrész szükséges a kellő szaktudás mellett. Jó kül- és belföldi ’ kapcsolatláncot kellett — és sikerült — törvényes keretek közt kialakítania. Munkaközössége adminisztrációját természetesen kis számítógéppel végzi. Keresni, mint megtudtuk,' nem any- nyit keres, mint vélnénk. Nem milliomos, . csak épp ritka kincs birtokosa. Kincse, hogy számára hobbi a foglalkozása, érdekli a szakma jövője és vallja, hogy a jó maszek is egy szekeret húz a gyári — vagy szövetkezeti dolgozóErosödő kapcsolatok' Kiteljesedő ismeretek Budapesten a Kossuth Klubban tanácskozott a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Pest megyei szervezetének elnöksége. Jónás Zoltán, a megyei szervezet titkára értékelkési A «Abi 6~é sWWísokaból kiss KOSSUTH RÁDIÓ 4 25.: Rákóczi-induló 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: M űs ő r i smertetés 8.15: Msfci kulturális programok 8.20: Társalgó 9.44: Muzsika gyerekeknek 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Diákfélóra 10.35: Éneklő ifjúság 10.52: Verbunkosok, nóták 11.31: Indul a bakterház 12.00: Deli krónika 12.30: Ki ny er ma? 12.40: Reklám 12.43: Operettfel vételek 13.00: Évszázadok mesterművei 14.09: Hírek. Időjárás 14.05: Műsorismertetés 14.ló: Magyarán szólva 11.25: Orvosi tanácsok 14.30: DzscsGzmelnűiák 15.09: Arcképek a német irodalomból 15.1G: Kamarazene 16.09: Hírek. Időjárás 18.05: Látogatóban 17.60: Társadalom és iskola 17.30: Beszélni nehéz 17.42: Reklám 17.45: A Szabó család 13.13: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti magazin 10.15: Embermesék 20.15: Biológiai megújhodás biotechnológiával 20.45: Üj magyair zene n rádióban 22.90: Hírek Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Találkozás a világhírrel 23.20 : Csángó népművészet napjainkban 23.30: Haydn: Esz-dúr vonósnégyes 22.18: Régi fúvószene 21.09: Hírek. Időjárás 0.19: Himnusz 0.13: Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 4.23: Rákóczi-induló 4.39: Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8 0j: Reklám 8.08: Slágermúzeum 8.70: Tíz perc külpolitika 9.90: Hírek. Időjárás. Útközben 9.05: 12.00: 12.10 12.30: 12.53: 13.00: 13.05: 13 45: 14.00 11.15 14.10 13.00 13.05 15.20: 15.30: IC.5.8 17.00: 17.27 17 30 1.1.10 13.30 19.00 19.05 20.00 20.41 21.09 21.93 21.30 21.37 23.09 23.20 2 4.00 0.13 9.00 9.03 9.05 19.47 12.29 13.90 13.93 13.30 13.50 14.08 13.90 15.30 15.45 16.90 17.00 17 30 Napközben 1S.3Q: Hírek németül, oroszul és 19.00: angolul 19.03: Kabos László új nagyié- 19.03: mezéről 13.35: Népdalkörök 19.40: Műsorismertetés Hírek. Időjárás. Útközben 20.20: Popzene sztereóban 20.25: Időjárás- cs vízállásjelentés 21.20: Fúvós hangszerszólók CigánydaJok 22.00: Fiatalok muzsikálnak 22.30: Hírek. Időjárás. Útközben 23.30: Könnyűzene zongorára Könyvről — könyvért 8.55: Csúcsforgalom 9.00: Közben: 9.15: : Műsorismertetés 9.35: Hírek. Időjárás. Útközben 13.00: Reklám Disputa 11.15: : Illik, nem illik 12.05: Gramofon sztárok 15.30: : Hírek. Időjárás. Útközben 15.55: : Csak fiataloknak! 16.13: Népdalok, néptáncok 16.35: : Színészdal 18.40: : Hírek. Időjárás. Útközben 17.23:- Cserebogár, sárga csere-t 17.30: bogár... . 37.35: : Operettrészletek 17 53 : ; Nosztalgiahullám 13.03: : Hírek. Időjárás. Sport 13.20: : A mai dzsessz 18.30: : Virágénekek 19.30: : Éjfél után 19.05: 3. MŰSOR 19.10: : Hírek. Időjárás 19.13: : Műsorismertetés 19.30: : A kiállítótermek program- 29.09: jából 29.3?: : Csajkovszkij : A varázsló- 21.55; nő Közben: 22.15: : Magdám emlékezete 23.03: : Változatok 23.15 : Hírek. Időjárás : Műsorismertetés 17.39 : Philip Jones rézfúvós 13.00 együttese 18.25 : Leánykar 19.30 : Brahms: D-dúr szerenád 13.35 : Népzene sztereóban : Labirintus 20.00: : Bölcsődal : Trisztán és Izolda 21.19 : Iskolarádió 21.20 : Zenekari muzsika 23.13 Na maternjem jeziku Hírek. Időjárás Műsorismertetés In der Muttersprache Muzsikáló természet Hangverseny Közben: Napsugarak közt feketében Külpolitikai könyvespolc Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből Az afrikai irodalomról Operaest Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ Té\rétorna Iskolatévé A vállalkozás költője Magyar irodalom Palotai Boris: Nő a barakkban Magyarország kisvasútjai Képújság Iskolatévé Élő múzeum Tudományos? Fantasztikus! Hírek Tévéegyetem Képújság Reklám Sorstársak Három nap tévéműsora Természetbarát Csali Agrárvilág Reklám Mini-Stúdió ’86 Tévétorna Esti mese Tv-híradó Az Aphrodité-örökség Stúdió ’S«-, . . . és vonultak az úton . .” Doktorrá fogadom Tv-híradó Himnusz 2. MŰSOR Zenebutik Tv-Basic tanfolyam Képújság Körzeti adások A Quilapayun együttes műsora Volt egyszer egy „R”-cso- port . . . Tv-híradó A jó katona - Képújság te a múlt esztendei ismeretterjesztő munkát és előterjesztette az idei munkatervet, amelyet az elnökség jóváhagyott. A tanácskozáson részt vett dr. FíOttler Ferenc, a TIT főtitkára, valamint Beluszky Pál, a Magyar Tudományos Akadémia regionális kutatási központjának osztályvezetője, aki Település és társadalom. címmel tartott ez alkalommal előadást. Az elnökség a kézhez kapott összefoglaló és a szóbeli kiegészítés kapcsán egyetértésben könyvelhette el, hogy tavaly a nehézségek ellenére is széles körű. eredményes volt Pest megyében az isme-, retterjesztés, jó célt szolgáltak az előadások, ankétok, tanfolyamok. Lezajlott az év folyamán 8577 előadás, előadói ankét, a részvevők száma majd’ 300 ezer,volt. Népszerűek voltak az országjárások, tanulmányi séták, a baráti körök, filmklubok. Az idén, mint kiemelten elhangzott, a szociálpedagógiai műhely munkáját kívánják kiteljesíteni, még ismertebb^ tenni a megyében. Társadalmi kérdésekben adhat ez támpontot, hosszabb távon hathatós segítséget. A TIT a megyében jelentős eszmei támogatást kap a párt- és tanácsapparátusoktól, a jövőben ezt az együttműködést is szeretnék erősíteni. Tapasztalható, hogy a társadalmi események alakulásával változik az előadások hallgatóságának igénye a témák és előadásformák iránt. Ebben az évben külön feladat felkészülni a TIT IX. küldöttgyűlésére, Az eltelt öt esztendő munkáját kell mérlegre tenni a megyei sajátosságok és a változó társadalmi körülmények ismeretében. val, a maga cs az ország boldogulására. Gondolat — Jel. .A rádió kulturális hetilapjának egyórás műsora megint egy sor figyelemkeltő kis riporttal tette színessé a pihenőnap délelőttiét. A karácsonyi. Sport- csarnokban zajlott jótékony- sági koncertről esett szó rögtön az elején, mivel a téma még nem ült cl, hullámzik javában. A koncert bevételét a világ éhező népeinek megsegítésére szánták. Az összeg majd’ fele viszont a szervezés, rendezés, lebonyolítás költségeire kellett, még akkor is, ha a neves zenekarok cs énekesek valóban in«yen léptek fel. A televízió ma 21 óra 55 perces kezdettel tűzi műsorára Szakály István szerkesztő- rendező Es vonultak az úton ... című filmjét. Figyelemkeltő előzetest erről is adott a Gondolat — Jel. Az oswiecimi haláltáborban elpusztultaknak állít emléket a film, a képanyag s Pilinszky János költő verseivel. Szó esett Szász Imre Ménesi út című könyvéről, amely az 1895-ben alapított budapesti Eötvös Kollégiumról szól. Keresztúrii Dezső, a felszabadulás utáni kultuszminiszter, a kollégium volt igazgatója így írt efről az intézményről: .,A kollégium erősség volt. amelynek tornyairól messzire nyílt kilátás, de amely itthoni hegyre épült, amely úgy emelkedett a magyar lapály fölé, mint egy modern, laikus Pannonhalma”. Kollégista volt a szerző maga is. Regénye tele van nevekkel, élő személyekkel, akik szellemi életünkben — napjainkban is — fontos szerepet játszanak. Álomház nyugdíjasoknak. Esztendeje, hogy a Komárom megyében készült riport elhangzott a rádióban: Kesztöl- cön él egy házaspár, humanitárius elhatározásuk, hogy nyugdíjasoknak való házat építenek, saját telket használva fel területül, amely, hangulatos, szép környezetben van. Amolyan családias panzió lenne az álmuk, ahol békességben és szeretetlen, kellő ellátásban részesülve megférnének az öregek, magányosok és házaspárok, s ahol ők lennének a házigazdák. Magán szociális otthon? Családi panzió állami támogatással? Mindenesetre figyelemre méltó, egyedi ötlet, kezdeményezés. A házaspár számos hivatali helyet bejárt, szakszervezeteket keresett fel, beszélt gerontológussal. E. IC. Klubok, táborok \ nrpíroní a íiatalakcrt Annak az elvnek alapján, hogy az ifjúságért az egész társadalom felelős, s a különböző szervezetek, intézmények közötti munkamegosztás lehetőséget ad arra, hogy mindenki a saját területén, eszközeivel segítse elő a közös célok megvalósítását — tegnap délután megalakult a Hazafias Népfront Pest Megyei Bizottságának ifjúságpolitikai albizottsága. A 10 tagú testület népfrontaktivistákat és társadalmi szervezetek, intézmények képviselőit tömöríti. A bizottság annak, szellemében alkotta meg munkatervét, hogy a népfront elsősorban a fiatalok társadalmi beilleszkedését, közéletiségének kialakítását, illetve annak erősítését tudja szolgálni. A KISZ- szervezetek közreműködésével körzetenként kívánják megszervezni a fiatal tanácstagok felkészítését a közéleti tevékenységre. Be akarják vonni a fiatalokat a települések fejlesztéséért végzendő konkrét munkákba. Az elképzelések szerint minden településen évente egyszer ifjúsági fórumot rendeznek. A politikai nevelés érdekében klubokat, táborokat, ismeretterjesztő előadásokat szerveznek. A helyi bizottságok támogatok fogják a Spontán kialakult ifjúsági közösségeket és maguk is ösztönzik különféle klubok megalakítását. A népfront feladatának tekinti azt is, hogy a veszélyeztetett gyerekek felkutatásával segítse a tanácsok gyámügyi munkáját, s hogy pedagógiai témájú előadásokat szervezzen fiatal szülők számára. K. L. Jelfák Visegrádon Erdész emlékpark Új telepítésű erdőre bukkannak egy ideje, akiket Visegrádra, a kisvillámi nyereg felé visz az útjuk kiránduláskor, üdüléskor, barangoláskor. Ám Téz ä néhány hektáros erdő már látványra sem olyan, mint a többi. Erdész emlékpark a terület és évek múltán, amikor fái fel- cseperedriek, kiteljesedik. Az ágaikká! magasba törő fák' itt jelfák, az ország más-más vidékéről az erdészeket és az erdészetekét képviselik. A közelében autóparkolót alakított ki a Visegrádi idegenforgalmi erdészet, így az autós kirándulók is megállhatnak majd ftéhány percre gyönyörködni. 3 vidék szépségeiben és a jelfaérdőben. Több figyelmei az ulakon! karambolozó teherautók A hét végén országszerte 79 sérüléssel járó közlekedési baleset történt, amelyek közül hat halálos, 33 súlyos és 35 könnyű sérüléscs volt. Ittasan. Monoron Irimás György, 38 éves betanított munkás ittasan, figyelmetlenül vezette személygépkocsiját, és egy teherautónak ütközött. A balesetnél felesége, Irimás Györgyné súlyos sérüléseket szenvedett. Figyelmetlenül. Üllőn Jakab Gyu’a 31 eves gépkocsivezető figyelmetlenül vezette tehergépkocsiját, és egy másik tehergépkocsival karambolozott, amit Molnár Ervin 23 éves gépkocsivezető vezetett. A balesetnél Molnár Ervin és utasa, Kosztolányi Károly könnyebben megsérült. Nem adott elsőbbséget. Gödöllőn Fazekas László 34 éves vegyészmérnök személygépkocsijával' nem adott elsőbbséget Török József né 51 éves kerékpárosnak, aki könnyebben megsérült. Gázolás. Érden Szűcs Lajos 34 éves targoncavezető nem adott elsőbbséget a kijelölt gyalogátkelőhelyen áthaladó Gebri Imre 56 éves segédmunkásnak és Dósa Lajos 44 éves takarítónak, és elgázolta őket. A két férfi súlyosan megsérült. Féktávolságon belül. Duna■ harasztiban Sehmith László 52 éves kőműves személygépkocsijával elütötte a fáktávolsá- gon belül lelépő Gőz István 85 éves portást, aki sérüléseibe a helyszínen belehalt. Vigyázatlanul. Zsámbékon Józsi Mihály 49 éves esztergályos személygépkocsijával elütötte a fa takarásából kiugró Szigetvári István 7 éves kisfiút. A gyermek könnyebben megsérült. Felborult. Cegléden Nyári János 27 éves geodéta, helyi lakos személygépkocsijával áttért az úttest bal oldalára és felborult. Utasa, Jónás Margit 18 éves betanított munkás, helyi lakos a helyszínen meghalt. Az autó vezetője és.egyik utasa súlyos sérülést szenvedett. Egy személy könnyebben sérült meg. A vizsgálat eddigi adatai szerint Nyári nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett. A rendőrség tovább vizsgálja a balesetek körülményeit. r nrPT 11 rf*Vr| USD! AD A Magyar Szocialista Munkáspárt 'Pest Megyei Bizottsága és a rest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételévi ’f J I ríiLU I Ll IJillLHl I'őszerkesziö-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség :• Budapest VIII., Somogyi B. u. fi. POSTACÍM: BÚI ■ Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a k kivételével — naponta. — Főszerkesztő; Sági Agnes.' — ' BUDAPEST, PF. 311. IRÁNYÍTÓ SZÁM: 1446. — Kiadja a _____,_____ ......... . _ ._ 3 a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130. — Sz erkesztőségi titkárság: 333-365. FIOKSZERKESZTÖSEGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1., pf. 19. 2701. Telelőn: 11-400. — Éltül HÍRLAP, Érd,'Engels u. l—3. ’330. " ' • ' "---------------------------------------------------------------------------------—- ---------- •• ” ---------- -------------7. — NAGYKŐRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök tere 5. : Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. It) Budapest V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül : egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 123,— Ft, félévre ‘i; i — j- r. cg vem oiuiiz.eiomiett. eei.e.o. „,v.— , ,, — -■— —— - —. — ....—,, .......... ■ — — —,, —— -— ---------\--n—. . *.* .-í'., j. ...... 0209—5467 (Érdi Hírlap), löeljrOKő—1337 (Gödöllői Hírlap), IS SN 0133-2031 (Monon Hírlap), ISSN 0133-2703 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—2750 (Váci Hírlap).