Pest Megyei Hírlap, 1986. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-28 / 23. szám
1986. JANUÁR 28., KEDD 3 kJÍMíw Egy mondat a határozatból Egyetértés után a de szócska Ha a papíron múlna, gyorsan „rend” lehetne A gazdasági, a termelési és a termékszerkezetet jelképesen úgy ábrázolhatjuk, mint szétágazó utak betorkollását egy-egy főútvonalba. Ez utóbbiak ismét azonosan kapcsolódnak, s persze, el ne feledjük, a forgalom mindenkor kétirányú. Kölcsönhatás, gátakkal A forgalom mindenkor kétirányú, mert a termékszerkezet befolyásolja az adott ágazat termelési szerkezetét, ez a gazdasági szerkezetet, s fordított sorrendben hasonló a helyzet. A kölcsönhatás azonban csak papíron zavartalan. A gyakorlatban gátak — objektív, a meghatározott időszakban át nem hágható, s nagyon is legyűrhető, azaz restség, lassúság, érdektelenség stb. szülte akadályok — magasodnak az utakon. Reális diagnózis következik. Így hangzik: „Nem nyugodhatunk bele abba, hogy a gazdaságos termékszerkezet kialakításának üteme a népgazdaság egészében lassúbb annál, mint amire szellemi és anyagi erőink lehetőséget nyújtanak. A szükségletekkel nem indokolható gazdaságtalan termelés megszüntetésére sok esetben még akkor sem kerül sor, amikor annak feltételei adottak. Gátolja az előrehaladást, hogy a gazdaságtalan termelés megszüntetéséhez nem rendelkezünk mindenütt átgondolt műszaki-fejlesztési koncepciókon nyugvó, azokhoz szervesen kapcsolódó konkrét cselekvési programokkal.” A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1974. decemberi és 1975. júliusi ülése megkülönböztetett figyelmet szentelt a termékszerkezet változtatásának mint a gazdasági növekedés kulcskérdésének. Németh Károly, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság — akkor — titkára előadói beszédéből származik az előbbi idézet. Amivel azt is kimondtuk, hogy azóta eltelt több mint tíz esztendő, a reális diagnózis azonban alapvető változtatásra — sajnálatosan — ma sem szorul rá. Igaz, némely tekintetben változott a helyzet — például vannak már műszakifejlesztési koncepciók némely területen a gazdaságtalan termelés visszaszorítására —, lényeges fordulatra azonban a termékszerkezet korszerűsítésében, illetve megváltoztatásában, nem került sor, bár elszaladt egy évtized. Napjainkban még mindig sűrűn beszélünk — és nem alaptalanul, mert az idén is meglehetősen sokba kerül nép- gazdasági veszteségekben — a cserearányok romlásáról. Arról azonban már kevesebb szó esik — és ha esik is szó, a kelleténél halkabban —, hogy ez a romlás nem csak azért következett be, mert emelkedtek az importárak és csökkentek exportáraink, hanem azért is, mert a nehézkes, néhány területen örököltén merev termelési és termékszerkezet nem volt képes a rugalmas igazodásra, a számunkra kedvező feltételek mellett exportálható áruk arányának gyors növelésére. Azaz hiába a felismerés — a reális diagnózis —, ha nincsenek meg az azonnali cselekvés alapjai. S az okok másik, szintén kiterjedt csoportja: ott is lassú a változás, ahol az alapok adottak hozzá...! Eligazodási pontokat kínál, ha tudjuk: a megyében például az élelmiszeripari vállalatok termelésük egyötödét értékesítik — közvetlen eladásokról van szó — külföldön, a könnyűiparban azonban ez az arány már felette van az egynegyednek, s több olyan termelőhely is akad, ahol minden második forint(i) a külpiacokról érkezik. Ahogy tehát a vállalatok között erős eltérés érzékelhető, ugyanígy nem szabad elfeledkezni arról sem, amit a nagy összefüggések kínálnak fel, a többi mel-' lett nevezetesen azt, hogy a megye ipara 1985 első felében, szemben a sajnálatos országos irányzattal, képes volt bővíteni a külkereskedelmi értékesítést, s ha a teljes eladásokat nézzük, akkor minden százforintnyi bevételből tizenhét a közvetlen exportból származott. Ami roppant nagy dolog a kedvezőtlen külpiaci körülmények közepette, hiba lenne azonban elfeledkezni arról, az export népgazdásági indíttatású kényszere sok esetben nem társulhatott s kedvező gazdaságossággal, illetve ismét elvált attól. Amit a vállalatok a megyében kevésbé érzékeltek — inkább annak érzékelői voltak, hogy nem eléggé erőteljes az exportösztönzés —, a népgazdaság azonban, ettől még, ennek ellenére, elkönyvelhette az ilyen, rejtett, a fontosabb cél érdekében vállalt veszteségeket. Ez a könyvelés azonban hosz- szú távon csakis veszedelmes végeredményekre vezetne fennmaradása esetén. Öreg újdonságokkal A Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusának határozatában ez olvasható: „Bővüljön lendületesebben a gazdaságosan előállítható termékek gyártása.” Amiből nemcsak a teendő tudható meg, hanem az is, hogy eddig nem volt valami lendületes ez a bővülés... Gazdasági fejlődésünkben döntő szerepet játszik például a gépipar. Folyamatos korszerűsítése — mind a gyártást, mind a gyártmányt tekintve — elengedhetetlen feltétele, tényezője az egész magyar népgazdaság haladásának. Az iparterület megyebeli. súlyára fényt vet áz az adat, hogy harminchétezer embert foglalkoztatnak itt, a kamatoztatandó állóeszközök értéke 13,5 milliárd forint...! Ugyanakkor a belső piac — akár a felhalmozást, akár a fogyasztást nézzük is, elég itt utalni a Csepel Autógyár autóbusz-fenékvázaira, a Ganz Danubius konténereire — viszonylag szűk, tehát a gazdaságos terméksorozatok csak úgy állíthatók elő, ha exportálni lehet az áru egy részét. Napjainkban a gépipar termelésének több mint az egyhar- madát külföldön adják el. Az összefoglaló adatban azonban vegyes értékű tényei sűrűsödnek, egy-egy nagy és valóban kedvező gazdaságosságú üzlet mellett olyanok tucatjai, amilyenek egyetlen pozitívuma, hogy devizát hoznak a népgazdaságnak ... Lehetségesnek és szükségesnek tartja a távlati tervezés és annak középtávú része, a hetedik ötéves terv—, hogy a kivitelben a gépipar részesedése az említett egyharmad- nál jóval magasabb legyen, egyes számítások szerint a hatvan százalékos arány sem irreális, ha ... Ha képesek vagyunk azt kínálni, eladni, ami a piacokon árban, műszaki jellemzőkben, használati értékben versenyképes. Pillantsunk most a tények következő csoportjára, előbbiek ismeretében. A gépipar termékeinek — folyó áron és forintban számolva — 50,5 százalékát úgy adja el, hogy ezeknek az árucikkeknek az előállítását legkorábban is tíz esztendeje kezdte el...! A nem rubel elszámolású közvetlen eladásoknak a tizenhárom százalékát olyan javak alkotják, amelyek gyártási kora felette van a húsz évnek. Igaz — és ez végre kívánatos változások első, biztató jele —, most már rábukkanhatunk olyan tényre is, hogy az adott évben gyártásba vett újdonságok a teljes értékesítésben kilencszázalékos súllyal részesednek, a nem rubel elszámolású exportban pedig húsz százalékkal. Aminek értékéből nem von le — viszont érthetőbbé teszi a dolgot és eltekintet a hurrá kiabálásától —, hogy ez az egyötödös arány főként kooperációs kapcsolatokon alapuló visszavásárlások hatására jött létre. Az igazán figyelmeztető tapasztalat azonban az, hogy bár az újdonságok köre, mennyisége tágul, gyarapszik, a termelésből kivont, megszüntetett cikkek aránya esztendőnként a teljes értékesítésnek mindössze a néhány százalékát teszi ki, s ez bizony tarthatatlan viszony új és régi között. Ennek a furcsa viszonynak a magyarázata — és erről, érdekes módon, sokan, sok helyen hallgatnak — nem okvetlenül a restség, a kényelmesség, hanem az, hogy a régi, műszakilag elavult termék gazdaságossága jobb(l), mint a korszerű újé...! Mindenki egyetért azzal, hogy a termékszerkezetet — nemcsak az iparban! — korszerűsíteni kell. Az egyetértés után sajnos sok de s'zócska következik. E kötőszó megkísérel kérdőjelet biggyeszteni a szelektív fejlesztés jogossága mellé, ezerféle mentséget, magyarázatot fűz össze arra vonatkozóan, miért nem .érvényesül kellő módon a komplex mérlegelés a termékszerkezet összetételének elbírálásakor, fejlesztésének kidolgozásakor. Holott — szinte tanpélda már az ismétlődő tanulság — kézenfekvő, önmagában az importigényesség nem lehet akadálya egy-egy jól és hosszú távon biztonságosan értékesíthető új termék előállításának. Minden tényező hatékonyságát — szakszerűen: minden ráfordítás hozadékát — szükséges vizsgálni ahhoz, hogy képet kaphassunk, mi a kifizetődő, s mi nem az. Intő tapasztalatokra tehetünk szert előbbiek gyakorlatával kapcsolatban, ha az üzemekben azt tudakoljuk, miben látják érintett termékeiknél a veszteség okát? A válaszok döntő része — ugyan más tényezőket is felsorakoztatva — első helyen az árat jelöli meg . .. Ezek szerint az áremelés „gazdaságossá” varázsolná a ma ráfizetéses árucikkek sorát!? Ha a papíron múlna, gyorsan „rend” lehetne a gazdálkodásban. Az eredő a költség A nagyon is idézőjelek közé kívánkozó gondolkodásmód jól jellemzi azt a makacsul fennmaradó magatartást és következményeként a termelési értékesítési helyzetet, amely döntően az árat és nem eredőjét, a költséget teszi első helyre. Az ár tagadhatatlanul lényeges tényezője a termék megítélésének, gazdaságossá vagy nem gazdaságossá minősítésének. Ennél semmivel sem kisebb — sőt, sokkal fon tosabb! — értékű mérce azonban a ráfordítás, a költség, az arra adandó válasz, miért kerül annyiba a vizsgált termék, amennyiért előállítják, ameny- nyit kérnek érte? Szükséges-e minden ráfordítás, hol nyílik mód a megtakarításra és így tovább. Ezekre a kérdésekre azonban ma még, a lehetségesnél. a kelleténél ritkábban hangzik el a felelet. Mészáros Ottó Társadalombiztosítás Idei feladatok Az Országos Társadalom- biztosítási Tanács Prieszol Olga elnökletével hétfőn ülést tartott. A testület — a Fővárosi Társadalombiztosítási Tanács elnökének beszámolója alapján — megvitatta a társadalombiztosítás állami irányításának bevetése óta a főváros területén végzett társadalombiztosítási munkát és állást foglalt a további feladatokról. Értékelte a megyei társadalombiztosítási tanácsoknak az alacsony összegű nyugdíjban részesülők támogatása érdekében végzett elmúlt évi munkáját. A kiképzési terv szerint Harcászati gyakorlat A Varsói Szerződés éves ki képzési tervének megfelelően a közeli napokban a magyar néphadsereg, a csehszlovák néphadsereg, valamint a szovjet hadsereg kijelölt törzseinek és csapatainak részvételével harcászati gyakorlat kezdődik hazánkban. A gyakorlaton tartalékosok is részt vesznek. Lehet portás, jegyszedő, ruhatáros Rehabilitáció — gondokkal Országos probléma, hogy a betegség vagy baleset miatt megváltozott munkaképességű dolgozóknak nem mindenütt tudnak új állapotuknak megfelelő munkát kínálni, pedig ez elengedhetetlen lenne a rehabilitációjukhoz. Vácott nemrégiben a szakmaközi bizottság tárgyalt a városi tapasztalatokról. A kép felettébb tarka. Például a Kötöttárugyárban évente készítenek pontos jegyzéket a rehabilitációs munkahelyekről, a listát a szükségletekhez igazítják, s az érintettek sor- ra-rendre elfogadják a felajánlott munkaköröket. Van bedolgozói rendszerük, így a varrónőket otthonukban is foglalkoztathatják. Körültekintően jártak el a Taurus Gumiipari Vállalat itteni üzemében, s a DCM-nél is, az előbbinél minden ilyen ügyet megoldottak üzemen belül, az utóbbinál 9 esetből 3-szor új munkakörbe került a dolgozó, 4-szer a munkakörülményeket változtatták meg, 2 ízben pedig a városi rehabilitációs bizottsághoz irányították azokat, akiknek ilyen lehetőséget nem kínálhattak fel. A Forténál 7 esetből 5-öt oldottak meg helyben, egy dolgozó rehabilitációjáról a bizottság döntött, s ugyancsak egyet leszázalékoltak. Sorolhatnánk még a jó példákat, s a hiányokat, tény, hogy nem minden munkáltató segíthet. Ám ma vanr más mód is. A városban immár hetedik éve működik a rehabilitációs célüzem, melyben 28 embert foglalkoztathatnak, s tavaly újabb 9-nek teremtettek bedolgozói lehetőséget. A városi tanács munkaerő-szolgálati irodája nyilvántartja a rehabilitációs munkaköröket. A vállalatok, intézmények leggyakrabban portási, éjjeliőri, telefonközpont-, vagy liftkezelői, pénztárosi, ellenőri, jegyszedői, ruhatárosi, s hasonló állásokat ajánlanak, ám ezekben ritka az üresedés és a munkáltatók elsősorban saját nyugdíjasaikkal, megváltozott munkaképességű dolgozóikkal töltik be e helyeket. Így egy esztendő alatt a munkaerő-szolgálati irodánál jelentkező 27 ember közül 19- nek tudtak könnyebb munkát ajánlani, s javasolták, hogy a többiek kapjanak szociális járadékot. V. G. P. Arcok a mezőgazdaságból Az infarktus biztos nem dob föl — Ez a homokföld, uram, nézze, milyen sárgarépát terem, persze, igaz, hogy locsolom a növényeket — mutatja a nyári termést Bencze János, a Vecsésdűlő 14. szám alatti tanya lakója. Az idegen láttára távolabb felhorkan egy ló, gazdája szavára nyugszik csak meg. — Igavonó állat nélkül itt nem lehet megélni — magyarázza a gazda, mikor látja, hogy érdeklődésem a négylábú felé fordul. Ezek a lábak rosszak ugyan, kiállásukon hordják a vénség jeleit, de az is szembetűnik rögtön, hogy száját nemigen kerüli el az abrak. Szőre sima, látszik rajta a gondos kezek nyoma. Mert hát az olyan ember, akire a világtól távoli portán köszön rá az alkony, s a vállán hordozott évek is ösz- szébb zsugorították testének árnyékát, nem létezhet jószág és dolog nélkül. A tanya, amelyben a 60 esztendős Bencze János él, alig néhány kilométerre van Gyáltól, ugyanakkor Vecsés is közeledik hozzá. A műút is szinte egy iramodásnyira fut tőle. Sőt, azon ritka birtokok egyike, ahol nemcsak villanykörte világít, hanem fürdőszoba is várja a tisztálkodni vágyót. A gondos, előrelátó ember akkor komforto- sította az épületet, amikor még havi keresete volt a fel- sőpakonyi Gépszernél, ősz óta már csak a nyugdíjára, a tanyán hizlalt jószágok, a megtermelt zöldségek jövedelmére támaszkodhat. Igaz, ez sem kevés. Sőt, nyugdíját még bevételekkel is kiegészíti. Mert nem akárki ám Bencze János! Messze földön ismert ember ő. Hogy ezt minek köszönheti? Sok ifjú pár frigykötésekor jeleskedett eddig és Magyar-csehszlovák vízügyi tárgyalások A folyamszabályozásról a bagoméri Duna-kanyarbam került sor. Az 1400 méter hosz- szú kanyar évek óta az egész hajózható Duna-szakasz legnehezebben hajózható része volt. A hajózható mederszakasz annyira szűknek bizonyult, hogy az év nagy részében nem tudták egymást kerülni a hajók. A folyamszabályozási művek erősítése, a gázlókotrás az idén is folytatódik. A mostani tárgyalások során az ipari kavicskotrások helyét is kijelölik, ahonnan több millió köbméter ipari célra hasznosítható kavicsot emelnek majd ki 1986-ban. teszi ezt most is. Lagzi nem' múlhat el nélküle, vőfélynek hívják, mert hogy sok olyan rigmust ismer, amit mások már elfeledtek. De a harmonika kezelése sem idegen tőle. Mondják, olyan hangulatot tud teremteni, hogy még Savanyú Jóskát is kedvre derítené. — Engem az infarktus bizony nem dob föl — győzködi szinte önmagát is Bencze János. — Egy hold föld az enyém, abból, ami itt körülöleli a tanyát. Hát azt dinnyével ültetem be az idén, Ve- csésről meg hozok vagy 5 bikát hizlalásra, és a disznóólakat sem hagyom tovább üresen. A munka, a mozgás a betegség legjobb ellenszere. Legalábbis nálam az. De kerüljünk már beljebb! Az épületbe invitál a ruganyos léptű, külsőre nézve öregnek egyáltalán nem mondható gazda. Ágy, tűzhely, néhány szék, szekrény, asztal, a sarokban a kellemes meleget árasztó kályha tölti meg a szobát, amelyben él. Itt lakik, itt könyököl a rádiót hallgatva, itt töpreng a napi munka után, elvégzett-e mindent, de itt fogadja a vendégeket is, akik gyakran felkeresik és hívják vőfélynek az új és újabb lag- zikba. A falinaptáron — mind megannyi esemény — ott láthatók a bejegyzések; hová, mikorra ígérkezett el, mert a sok meghívást csak így tudja fejben tartani. — Minden éjszakai fellépésemet az örömszülők 1000 forintja bánja. Mégsem sokallják, mert istenesen megdolgozom érte. A pénzen kívül természetesen még a vacsora is dukál. Viszont mielőtt elmondanám az asztali áldást, megnézem, ki főzte azt az étket, mert jobban esik a birkapörkölt, a hurka, a kolbász, ha szemrevaló a szakácsnő. Ha nem így van, csak turkálok az ételben — hunyorít rám hamiskásan a tanya lakója. — Isten látja telkemet, mindig örömmel nézegettem a formás fehércselédet. Igaz, most már módjával járom körül őket. mert az idő. az idő, és az felettem is eljárt. Hatvan esztendő valóban nem kevés, mégis napról napra beosztja idejét. Azzal kezdi, hogy arcot, kezet mos, elrakodik, begyújt, sorra veszi a jószágot. Enni ad a disznóknak. a lovat körbe pucolja, egy kicsinyég eldiskurál vele, majd következnek a baromfiak. Benéz az ólba, van-e tojás, megmustrál mindent, a kutat, a górét. a tűzre való fát. mert mindent pontosan szeret tudni. A nagy gumicsizma hol itt, hol ott csattog, aszerint, merre irányítja a két láb. Ügyel, nehogy elaludjon a tűz, kifusson a reggelire forralt tej. Nem sieti, de nem is nyújtja az első evést. Tudja, hogy az evést, a dolgot, az élet tempóját olyan valami határozza meg, ami a természetből fakad. A nap tavaszt idézően ragyog a januári égbolton. Az öröm is láthatóan kiül az idős ember arcára. Tapasztalatból tudja, már nincs messze az az idő, amikor beszívhatja a nedvességtől megduzzadt tavaszi föld illatát. Magában már elrendezte a munkák folyását is. Igaz, most még ketten kuporgunk a szoba asztalánál és iszogatunk. Immár másodszor tölti tele a borospoharat. Tőlünk jobb kézre esik a másik, a fűtetlen, hideg szoba. Nem használja, krumplit, zöldséget tárol benne, nehogy megfagyjanak tél közepette. Jó lesz majd pia- colni vele, és ha épségben megőrzi, a tavaszon többet kap a portékáért. — Még 1939-ben megszöktem a szüleimtől, Inárcsról, és itt nem messze, Felsöpakony- ban kötöttem ki a Soós-ta- nyán. Az 50 holdas paraszt 20 pengőt fizetett havonta — emlékezik a tanyagazda. — Mikor megtaláltak a szüleim, kérleltek, menjek haza. Nem álltam kötélnek, inkább én csábítottam ide őket. Itt váltottunk ki 30 hold haszonbérletet. Az árenda rövidesen jövedelmezett annyit — na meg Inárcson is eladtuk a házat —, hogy megvehettük ezt a tanyát, három köblös földdel együtt. Apám, sajnos, rövidesen meghalt, és édesanyám is csak 7 esztendeig élvezhette az új szerzeményt. A fiatalsága? A dologból állt, meg a hétvégi vigasságokból, amelyet a tanyai fiatalok rendeztek mindig más- más-tanyán. ű vitte a prímet, mert neki volt érzéke a zenéhez. Konzervatóriumba nem járt, és a zeneiskola falai között sem fordult meg soha, mégis jól kezelte a furulyát, első hangszerét, amit édesapja hozott neki az egyik vásárból. Jófejű gyerek lévén, gyorsan megtanulta a lakodalmi rigmusokat is. Ezeket könyvbe gyűjtötte össze, amit nemrégiben elloptak tőle. — Nem baj — legyint. — Az egész itt van már a fejemben, míg élek. el nem felejtem. A könyvből meg más is megtanulhatja a szöveget, és ha még talpraesett is az illető, alkalomadtán az utódom lehet. Vőfély az elkövetkezendő lakodalmakban. Bóna Zoltán Magyar—csehszlovák vízügyi tárgyalások kezdődtek hétfőn a csehszlovákiai Komarnóban. Az ötnapos tanácskozáson a két ország szakemberei áttekintik a közel 200 kilométer hosszú közös Duna-szakasz szabályozásával, a gázlókotrásokkal, a hajózás feltételeinek biztosításával kapcsolatos tennivalókat. Szigetköznél és a Gönyű alatti folyószakaszon az elmúlt évben 19 ezer köbméter követ építettek be az új folyamszabályozási művekbe és 60 ezer köbméter gázlókotrást végeztek el. A legjelentősebb beavatkozásra Ásványráró alatt,
