Pest Megyei Hírlap, 1986. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-25 / 21. szám
lift Y. »>'/] 1986. JA NU AR SETSEOMBAT Tékozlunk és takarékoskodunk Tegnap értéktelen, ma kincs A közösségi tudat félreérthetetlen kifejezője Rövidesen két évszázada lesz, hogy 1789-ben felfedezték az uránt, uái hosszú időn át értéktelen, semmire. sem jó ércnek tartották. Csupán néhány évtizede vált kinccsé, a magenergia forrásává, s ma már bizonyos, még becsesebb jószágunk lesz a következő évtizedekben. A kőolajra rálelő ember nem tudott , mit kezdeni a sűrű folyadékkal... Ahogy a technika fejlődik, űjgy változik. az anyagok értéke, felhasználhatósága, birtoklásának fontossága, alkalmazásuk ésszerűsége. Lassú az ébredés Úgy változik fontossága ... általában. A világpiacon. Nagy tételekben. Az importszerződések megkötésekor, áz itthoni kitermelési tervek teljesítésekor. Mi történik azonban akkor, amikor a nagy tételek felaprózódnak, egy-egy ember kezébe kerülnek, azaz mi történik ezzel a fontossággal a mindennapokban? Járjuk végig egy készülőben levő beruházás építményeit. Számoljuk a betört üvegeket... Hazánkban a legutóbbi években esztendőnként 15—16,5 millió négyzetméter síküveget használtak fel, döntő mértékben az új építkezéseknél. Becslések, mindennapi tapasztalatok, valamint szúrópróbaszerű vizsgálatok azt tanúsítják, ennek az értékes építőanyagnak a nyolc-tíz százaléka. pazarló- dik el szakszerűtlen szállítás, átrakodás, tárolás, vágás, beépítés utáni törés stb. miatt. Számoljunk: 1,2—1,6 millió négyzetméternyi anyag ez! Rendben van, nyitva hagyta a gyerek, a felnőtt az ajtót, a huzat, a szél bevágta az ablakot, törik az, ajyeg,.. de rendben, Vgp-e, hogy, p. jmfísza- ki átádás,. előtt slipté újráuve- gezik a lakóházakat, az ipari, a mezőgazdasági -épületeket?! Akadt a megyében, olyan építkezés — igaz, ebből már fegyelmi lett —. ahol az eredetileg felhasznált üveg hetven . százalékát kellett pótolniuk az átadóknak a műszaki átvétel előtt... V „, Apró példa a betört üveg, a vaksin hunyorgó ajtó. ablak az új épületeken.", A baj az, hogy sok ezernyi ilyen apró példa van. A legutóbbi években a megyében egy hektár mezőgazdasági területre — hatóanyagban számolva — 290— 299. kg, műtrágya jutott. (Csupán az érdekesség kedvéért, 1950-ben hat kg volt ez az adat.) Indokolt a kérdés: ebből a majdnem háromszáz ki- logrammnyi anyagból mennyi ömlött ki szállítás, tárolás, töltés közben, mennyi", szóródott el — á gének rossá beállítása, a kezelők nemtörődömsége következtében — árokpartokra, parlagterületekre, gépfordulók holtudvaraira? Pedig mennyi munka, energia testesül meg egy tonna műtrágyában! Haszna meg semmi, ha az anyag elpocsékolódik. Ismeretesek az iparban a nagy pontosságú — precíziós — öntés, a forgácsmentes saj- toiás, a porkohászat, a ke- ményfémgyártás különböző korszerű eljárásai. Mégis, a felhasznált hengerelt acél jelentős része — bizonyos termékek előállításánál húsz, negyven százaléka! — hulladékba kerül. Aminek az indoka sokféle — nincsen kellő szortiment, azaz méretválaszték a gyártók kínálatában, éppen ez az anyag volt kéznél, sürgetett a munka stb. —, következménye azonban egy, a pazarlás. Holott egy tonna-aoélnyersvas előállításához csupán kohó- kokszból több mint hétszáz kilogramm kell,. ,! Tehát nem csak az acél pazarlóilik. hanem vele sok minden más úgyszintén erre a sorsra jut. Lassú, következetlen az ébredés abból a mára* áiomvilággá vált gyaKoriatból, hogy az anyag olcsó áron, a kívánt mennyiségben bármikor megkapható. S még ami- viszonylag kevesebbe kerül is, egyszeriben drága lesz — az indokoltnál mindenesetre drágább —, mert hiszen ami veszendőbe ment a termék előállításánál azt is meg kell fizetnie valakinek. Ez a valaki — az árucikk jellegétől függően — a közületi felhasználó, a lakossági fogyasztó, azaz a társadalom. Az a társadalom, amelynek tagjai általában és gyakran emelnek panaszt a drágulás ellen, elfeledve: hol termelők, hol fogyasztók vagyunk, amit. termelőként drágán állítunk elő, azt hogyan vehetnénk meg olcsón, mint fogyasztók? Ilyen okok miatt kellemetlen ' az igazság: a közösségi tudat félreérthetetlen kifejezője az is — sok mással egyetemben —, miként bánunk a ránkbízott javakkal egyénileg, kiscsoportokban és társadalmi összességben. Furcsa módon a közösségi tudatnak ez a vetülete a szükségesnél ritkábban kap figyelmet a termelőhelyek gyakorlatában, holott érdekes következtetésekre adna lehetőséget azok számára, akik hí- mes szókkal bizonygatják, náluk milyen magas fokú a kollektivitás ...! A csillagok közelében Szó sincsen természetesen arról, mintha lámpással kellene keresni a bizonyítékokat a megyében a közösségek ilyen természetű törekvéseire. A megye villamosmotor-gyártóinál például lényeges megtakarításokkal jár az új technológiával készülő motorházak alkalmazása, a hulladékszegény eljárások — a Ganz Árammérőgyár, a Mechanikai Művek, a Pest Megyei Műanyagipari Vállalat gyakorlata igazolja — nem csupán különböző importanyagok megtakarítását teszik lehetővé, hanem javítják a termékek versenyképességét is. A kiragadott esetek egyben — és elsősorban más gazdálkodók számára — a lehetőségeket is érzékeltetik; azokat á tartalékokat, melyek mindenütt fellelhetők, de korántsem kapnak mindenütt azonos figyelmet, törődést. Napjainkban megközelíti a nyolcvanezer köbmétert a megyében felhasznált fenyőfűrészáru mennyisége, ha az ipari, építőipari igénybevételt éppúgy figyelembe vesszük, mint a lakossági vásárlásokat. Az ára — a sokszori emelés után — némelyek szerint már a csillagok közelében jár. s mégis, bárhol járunk, földbe taposott, gépkocsik által sárba gyúrt, munkagépek alatt szilánkokra hasadt deszkákat látunk, meg az idők fogára hagyott zsaluzatokat, fél-, teljes méternyi hulladékokat... Annyira azért nem drága a felfűrészelt fenyő, hogy csak annyi fogyjon, amennyi veszteség nélkül elkerülhetetlen? Jól van, mondhatja az olvasó türelmetlenül, takarékoskodjunk, de: hol, ki kezdje? Frázis lenne, hogy mindenki a maga helyén? Az anyaggal, az energiával való ésszerű gazdálkodás feltételezi az értékelemzést, a tervezői, a szerkesztői munka fejlesztését, a technológiai fegyelem szigorú betartását. A takarékosság elképzelhetetlen — igen, ez is takarékosság lenne — kellő, folyamatos anyagellátás nélkül — mert csakis ezen a módon kerülhetők el a kényszer- helyzetek —, amint része kellene, hogy legyen az ésszerűsítési lépésekben az anyagelszámoltatás szoros rendszerének ... sőt, némely helyen magának az elszámoltatásnak a létrehozását kellene elérni. Említhetjük a méretoptimalizálást, mint lényeges forrást a pazarlás megszüntetéséhez, s persze, szóba kell hoznunk az árakat is, amelyek érzékeltetnék a felhasználó számára, hogy mi mibe kerül ténylegesen a népgazdaságnak. Mert napjainkban a pazarlásnak — csupán utalunk a vízfelhasználásra, mind a közületi, mind a lakossági fogyasztás körében — sok esetben az az egyszerű oka, hogy ami a közösségnek egyre drágább, az a felhasználónak viszonylag még mindig bagóért elérhető. Nem elég tehát egy-egy területen keményebbre fogni a gyeplőt. Valami haszna ennek is akad, ám az általános szemléletnek, gondolkodásmódnak szükséges változnia. A gazdaság, a gazdálkodás közötti kapcsokat kell erősíteni, ne engedjék szabadjára azt, ami ellentmond a közös érdekeknek. Sőt, olykor jó lenne már, ha szorítanának ezek a kapcsok. Mert bár rengeteg a panasz, meghökkentő módon a gyakorlat nem igazolja ezt a szorítást ...! Van olyan vevő, aki bemegy a boltba, megvásárol valamit, kilép az üzletből, s eldobja a portékát? Oktalannak tartanánk az ilyet. Hetvenezer tonna kenyeret, negyedmilliárd péksüteményt adtak egy esztendő alatt a fogyasztók asztalára a megyei sütőipari üzemek. Óvatos becslések szerint is ennek a negyede (!) szemét-,j be kerül, jobb esetben-állatok-j kai etetik fel... Valamikor a görbe, rozsdás szögnek sem volt kicsi a becsülete a falusi portán, lehajolt a szegényember érte. Ez volt a jó? Nem. Viszont a tékozlás sem lehet; — lehetne — példa, tudomásul vett gyakorlat. Mégis, gyermekeink java nem sokra becsüli azt, ami a kezébe kerül; otthon nem tanulja meg, mi mit ér, mennyit kell fáradni érte. A megye textilipari üzemeiben alapvető fordulatot hozott a szintetikus szálak feldolgozása. A pamutfonásnál például a hulladékveszteség öt-har- minc százalék között mozog, a szintetikus szálaknál ennek a tizede. Ugyanakkor lehetővé vált olyan gépek alkalmazása, amelyek termelési, sebessége többszöröse a hagyományosokénak a szíptélijktjs .„iszal ■»szakítószilárdsága, egjájnfetésj ,sége jóval nagyobb'"—,'1 ü‘tW nás, «zövés,' kötés, hurkölás műveletei valamelyikének -elhagyása, az automatizálás gyorsítása, a kikészítési műveletek összevonása stb. Találkozó érdekek £ Takarékosság tehát, ha eljutottunk oda, hogy az előállított fonalak negyvenöt százaléka — különböző mértékben természetesen — mű-' és szintetikus szálakat is tartalmaz vagy teljes egészében azokból készült? Szónoki a kérdés, a takarékosság kézenfekvő, amint az szintén, a fejlesztés ilyen iránya — nem mindenben, de döntő mértékben — találkozott a fogyasztói igényekkel, hiszen melyik háziasszony fogadná örörhmel a minden használat utáni mosást, vasalást követelő kelméket? A példa példa, nem kíván több lenni annál, ám talán érzékelhető a segítségével: a takarékosságnak vannak ösvényei és sugárútjai, s ha célhoz akarunk érni, akkor nem szabad az ösvényeknél megrekedni. Persze, először az ösvényeken kell eligazodni... Mészáros Ottó Visszacsalogatni a vendégeket Hajdani fényéből sokat vesztett Mi Csábító plakát (balról) s egy felszolgáló képe 1770-ből (Barcza Zsolt reprodukciói) összedugott fejek az étlap fölött, a. család tanakodik, majd némi vívódás után — biztos, ami biztos — rántott bordát rendelnek, hasábburgonyával. ügye ismerős jelenet? . Azért ' persze ritkábban esik meg, mint azt a szakácsok szemünkre vetik, de tény, hogy sok honi vendég tartózkodik a hangzatos neveket viselő különlegességektől. Másfelől az is igaz, hogy számos étterem rendkívül unalmas kínálatot vonultat fel, olyat, ahol a napi ajánlat című kártya is szemlátomást öregecs- ke, s a legvonzóbb étek valóban a bundás hússzelet. Egyszóval, ha nem is kibékíthetetlen, de akad ellentét szolu gáltató és fogyasztó között. I - .Beszélgetőpartnerem nem dohányzik, mégsem tudom megelőzni rágyújtáskor, zsebéből öngyújtót kap elő, s már Jobog is a lángocska. Hja, a 'régi iskola! Lehőcz János "aranyérmes mesterszakács csaknem öt évtizede tanulta a szakmát; vendéglős mester- vizsgája — nem sokan büszkélkedhetnek manapság ilyennél — azt igazolja, nemcsak a főzésben jártas, hanem elsajátította a felszolgálói és a borász fortélyokat is. A pincér zsebében pedig hajdan ott kellett lenni a gyufának, ahogy karján a patyolattiszta han- gedlinek. No, de nem azért kerestem fel Lehőcz Jánost, hogy a múlton merengjünk. Nagyon is mai témáról beszélgetünk az öt éve nyugdíjas konyhafőnökkel, aki csak státusa szerint van nyugalomban, egyébként igencsak aktív. Szaktanácsadóként működik korábbi kenyéradójánál, a Pest Megyei Vendéglátóipari Vállalat váci igazgatóságánál, ahol 1959-től 1980-ig dolgozott. Ezenkívül a titkára a Pest Megyei Gasztronómiai Társaságnak is. Hát az meg mire jó? Hiszen a magyarok egyharmada úgyis túlsúlyos. Nem kell minket biztatni az evésre — mondogatják egyesek, de igaztalanul. A gasztronómiai társaságok ínyenc- mestereinek ugyanis éppen az a célja, hogy korszerűen táplálkozzunk, ne egyhangú, hizlaló ételekkel csapjuk el éhünket. Krúdy-igényekkel? — Valóban, a Pest Megyei Gasztronómiai Társaság is zászlajára tűzte az egészséges étkezés jelszavát, de a mi 64 tagú csapatunknak nemcsak é§ ál3öéljá. A korszerű táplál- -közas^propagáiása mellett különféle ételbemutátókat tartunk, ínyencklubot működtetünk, mert úgy látjuk, sokat vesztett hajdani fényéből a magyar vendéglátás. Elkeserítő a sablonos étlapok sora, bár a szerződéses rendszer, a maszek éttermek sokasága javított valamit a helyzeten. Csakhogy a számtalan csárdához, ételbárhoz kevés a tanult ember. Ámbár az a képzés is... Ha eltekintünk attól, hogy nem minden gyerek álmai netovábbjaként jön erre a pályára, akkor is vannak bajok. Hogy mást ne mondjak, alig forognak a tanulók a konyhákon. Nem vitatom persze, kell tudni a matematikát, a történelmet is, de az biztos, hogy a főzési fogásokat csak a fakanál mellett lehet elsajátítani. Ami engem illet, a már említett bemutatókra mindig viszek érdeklődő fiatalokat, de az igazság az, hogy a különlegességek előtt nem árt, ha az alapokat tanulják meg. Mert bizony azok elég ingatagok. Egy háziasszonynak talán még elnézhető, de egy végzett szakácsnak már semmiképp, ha a pörköltet — amely már a nevében hordja 1 'M. ' A gödöllői Ganz Árammérőgyárban az egy- és háromfázisú árammét° °rák hitelesítése modern, komputeres berendezésen történik, amelyet IlaIvlvjSlIvOa az elmúlt évben állítottak üzembe. (Barcza Zsolt felvétele) a technológiát, vagyis, hogy a húson, zsírban forgatva, p örkréteget kell képezni — vízben kezdi el főzni. Márpedig ez nem egyedi, és nem az egyetlen hiányosság. Botcsinálta ökörsütők Hát. mi tagadás, a képzés hézagait akkor is érezzük, mi, étteremlátogatók, ha nem Krúdy-igényekkel ülünk asztal mellé, Így hát örömmel fogadjuk, ha Lehőcz Jánosék azon buzgó,lkodnak, hogy újra visszahódítsanak bennünket. A csalogatást persze, a szakma becsületének visszaállítása mejlett, nyörtjós anyagi érvek is indokolják, .hisz vendéglátós berkekben élénken él még a kongó éttermek lidérces képe. S minthogy egy-egy kiruccanás ma már nem olcsó mulatság, a „kedves vendég” nem egyszerűen jóllakni óhajt, hanem különleges ízekre, élményekre vágyik. Mint amilyen például a Pokol Csárda nevével fémjelzett szakácsparádé, amelyet először a világon Lehőcz János és a ma is ott konyhafőnök Kalencsik Béla szervezett. A második ilyen összejövetel már nemzetközi volt, aminthogy a vendégek jó része is külföldi ebben a csárdában, ahol az ökörsütés is hagyomány. Mint beszélgetőpartnerem meséli, a nyáron is nyársra húzott hármat, a jelenlevők nagy élvezetére, akik már a rítusnak is részvevői, nemegyszer magukhoz kaparintva a sapkát, a szerszámokat, hogy így, „munka közben” örökítse meg őket a fotóapparát. Zöítíssital-niozgaEom — Igen, vannak emlékezetes rendezvényeink, amelyek sikere azt igazolja: nem hiábavaló a munkánk. Tavaly például az úgynevezett, zöldasz- tal-mozgalom jegyében a váci Fehér Galambban salátabemutatót tartottunk, ahol a felszolgált saláták receptjeit is megkapták a vendégek. Vagy említhetem a forradalmi ifjúsági napok alkalmából kiadott könyvecskét, amelyben 1848-as ételek rec«ptjeit adtuk közre, ősszel ugyanezeket meg is kóstolhatták az érdeklődők a váci Széchenyi Ételbárban. Például a Kossuth-szeletet, a Lubbi-sÜltet. S honnan e tudomány, honnan a japán, a mexikói, a spanyol, és még ki tudja milyen finomságok ismerete? Nos, abból a négyszáznál is több régi és új szakácskönyvből, amelyet Lehőcz János hosszú évek alatt összegyűjtött. Vajha nemcsak mestersége csínját-bínját, de ezt az érdeklődést, ezt a lelkesedést is sikerülne átadnia az ifjú szakácsnemzedéknek! Hogy művelői ne csak szakmának, hanem hivatásnak tekintsék a vendéglátást. Szigethi Teréz
