Pest Megyei Hírlap, 1986. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-23 / 19. szám

■ AbONYI KRÓNIKA! A kooperáció mumusa Sok függ a partnerektől A Mechanikai Művek abo­nyi gyáregységének az idén 440 millió forint értékű kész­árut kell gyártania. Ehhez — egyebek között — el kell ké­szülni 95 ezer telefonkészü­léknek, 70 ezer hallgatónak, amelyet NDK-beli partnerük rendelt meg, és egy sereg el­adásra szánt alkatrésznek, va­lamint 3,5 millió darab kon­denzátornak. Üj termékük lesz a gőzeit propilénes kon­denzátor, amelyből 9,5 millió forintot érő mennyiség előál­lítását irányozták elő. Bizonyítottak már A kondenzátorokat az úgy­nevezett MP-üzemben gyárt­ják. Ennek csomagolórészle­gét kerestük fel a minap, ahol a termék műszeres mérésével es bélyegzésével is foglalkoz­nak. Arra voltunk kíván­csiak, hogy az ott dolgozók teljesíthetőnek találják-e idei tervüket, látnak-e termelést gátló tényezőket, és személy szerint mit tudnak tenni a program megvalósítása érde­kében ? Balogh Lajosné a kondenzá­torok műszeres mérésével fog­lalkozik. — Naponta 10—15—20 ezer darab termék mérését végez­tük el munkatársammal. Üjabban azonban inkább ke­vesebbet veszünk kézbe, és jobban ügyelünk a minőségre — mondta. — Nagy figyelmet igénylő munka a miénk, mert ha egyetlen hibás kondenzá­tor a dobozba kerül, a minő­ségellenőrzéskor visszakapjuk az egészet. Ez viszont plusz­munkát jelent, és a teljesít­mény rovására megy. Nem hiszem, hogy az idei program teljesítése rajtunk múlna, hi­szen számtalan esetben bizo­nyítottunk már. Amit vállal­tunk, megcsináltuk. Előfor­dult, hogy este nyolckor men­tünk haza. összeszoktunk, összetartunk. Én tizenkette­dik éve dolgozom itt, és in­nen szeretnék nyugdíjba men­ni. Egyébként a gyáregység­ben van a lányom és a me­nyem is. Véget ért a műszak; továb­bi beszélgetőpartnereim a Bé­ke brigád tagjai. Két alka­lommal elnyerték a kiváló cí­met. Beszélgetésünk témája továbbra is az éves terv telje­síthetősége. Egy a stempii... — Általában ötezer konden­zátorra nyomom rá naponta a bélyegzőt — tájékoztatott Bencsik Katalin. — Azon va­gyok, hogy olvasható legyen a pecsétek felirata. A mennyi­ség attól függ, hogyan jön az anyag. — Bizony, ez nagyon lénye­ges — kapcsolódott a beszél­getésbe Veres Ferencné bri­gádvezető. — Én ugyan már­ciusban szülési szabadságra megyek, de úgy gondolom, Balogh Lajosné a kondenzá­torkészítő üzemben. még addig is tehetek valamit a cél érdekében, ha ... — És másodszor hangzott el a fel­tételes mód. Hogy valójában miről van szó, azt a brigád egyetlen férfi tagja, Bencsik Ferenc így mondta el: — Ebbe a kollektívába tar­tozom, de a szomszéd épület­ben impregnálóként dolgozom. Nagy gondunk, hogy most, az év elején nincs elegendő alapanyag, és nem úgy megy a munka, mint szeretnénk. Ami tavaly előfordult, az idén ismétlődik. Ha nem ja­vul az ellátás, úgy járunk, mint a múlt esztendőben, nem tudjuk teljesíteni a ter­vünket. Rajtunk nem múlna, a jó szándék és az igyekezet megvan. — Milyen anyagok hiá­nyoznak? — Például a fémházak, az úgynevezett sapkák. — Véleménye szerint ki a hibás? — A rendeléseket időben el­küldték, csak a szállítás késik. Ez sem a vállalatnak, sem nekünk nem jó. Rajtuk nem múlik Molnár Józsefné csoportve­zető szintén brigád tag. — Bizakodó vagyok és tel­jesíthetőnek tartom idei ter­vünket, ha folyamatos lesz az alapanyag-ellátás. Feltétlenül változtatni kell ezen a hely­zeten, mert teljesítmény alap­ján kapjuk a bért. — Bizony, nekünk nagyon fáj, ha vékonyabb a boríték — erősítette meg az elhang­zottakat Balogh Lajosné és Bencsik Ferencné, majd Ba- loghné így folytatta: — Rajtunk nem múlik a tervteljesítés. Mindannyian kihasználjuk a munkaidőt, még jobban ügyelünk a mi­nőségre. Természetesen ehhez az kell, hogy minden anyagot időben megkapjunk. A brigád és a munkacsarnok dolgozói a kezdeti nehézségek ellenére bíznak a kedvező változás­ban. Úgy gondolják, ha erre nem volna esély, a tervszá­maik mérsékeltebbek lenné­nek. Irta és fényképezte: Gyuráki Ferenc Leckék a sísánccn Téli tábor Salgóbányán Az abonyi Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola diák­jai után ezekben a napokban a Somogyi Imre iskola 79 ta­nulója sítáborozik Salgóbá­nyán. Mint Törőcsik Mária úttörő-csapatvezetőtől hallot­tuk, immár negyedik alka­lommal viszik a gyerekeket télen Nógrád megye festői vidékére, a kedvelt sportág alapjait elsajátítani. A két (csoportban szervezett táborozás az úttörőprogram és a szakmái képzés' része, mivel az iskolában testnevelő tago­zat működik. Három testne­velő tanár foglalkozik a kez­dő kicsikkel és a nagyobb haladókkal. A kezdők sima területen gyakorolnak dél­előtt és délután, a haladók rövid edzés után, a sísáncra is kimennek, és o.tt vesznek ■laposabb leckét. A táborozás körülményei jók, olajkályhákkal fűtenek, amelyeket a szakemberek elő­zetesen alaposan átvizsgáltak, de számolva az előre nem látható akadályokkal, két apuka elutazott a gyerekekkel, hogy az esetleges hibákat ki­javítsák és a kályhákat fel­töltsék. Önálló kályha műkö­dik, amelyben négy anyuka süt, főz. Abonyból vitték a nyersanyagot, hogy hóvihar vagy hóakadály esetén az élelmezésben ne legyen fenn­akadás. A változatos koszt előállításához nyersanyagot kaptak a helybeli malomtól, a kenyérgyártól, a termelő- szövetkezetektől és a konzerv- teleptől. A feltételek tehát nem rosszak, csak az időjárás is kedvezzen. Gy. F. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 19. SZÁM 1986. JANUÁR 23., CSÜTÖRTÖK Hasznos óvodai szokások Ügyesebbek, mint gondolnánk Hetvenkét gyermek készül a ceglédi 11. számú óvoda há­rom nagycsoportjában, hogy 1986 őszén első osztályos le­gyen. Pál Jánosné vezető óvó­nőt kérdeztük: mit kell év végéig megtanulni az 'óvodát befejezőknek, miként segítik elő, hogy az apróságok meg­feleljenek az iskolai követel­ményeknek és mit tehetnek a szülők, az óvodai nevelés eredményessége érdekében? Anyanyelv — Az iskolaérettség meg­állapításához nem elegendő egy felmérés elvégzése. Már kiscsoportos korától állandó figyelemmel kell kísérni a gyerekek fizikai, szellemi fej­lődését, gyakorlati tevékeny­ségét, játékát, viselkedését. Óvodánkban lehetőség szerint három éven keresztül ugyan­az' az óvónő foglalkozik a csoporttal. Ezzel lehetővé tesz- szük a megfigyelések folya­matosságát, a gyerekek jobb megismerését és a szorosabb együttműködését a családdal. Az óvodai oktatás célja, hogy a gyerekek tanköteles korukra olyan ismereteket, képességeket és jártasságokat szerezzenek, amelyekkel al­kalmassá válnak a tanulásra. A nagycsoportosok naponta két foglalkozáson vesznek részt. Van irodalom, matema­tika, környezetismeret, ábrá­zolás, ének-zene és testneve­lés foglalkozás, amelyeken a kicsinyek szándékos figyelmét, emlékezetét, gondolkodását, akaratát fejlesztjük, magatar­tásukat formáljuk. Egyik legfontosabb felada­tunknak tekintjük az anya­nyelvi nevelést. Ebben a szü­lők is sokat segíthetnek, ha otthon minél többet beszélte­tik fiukat, lányukat. Olvassa­nak sok mesét! A képesköny­vek képeiről a gyerekek is al­kothatnak történeteket. Óvo­dánkban könyveket is áru­lunk és örömmel segítünk a választásban is. Az óvodásoknak — élet­korukból adódóan — legfonto­sabb tevékenységük a játék. Az iskolaérettség feltétele, hogy tudjanak kitartóan, el- mélyülten játszani. Ám já­tékukból következtetni lehet többek között társas kapcsola­taikra, vagy arra, hogyan alkalmazkodnak egy-egy új helyzethez. Jó, ha a gyerme­keknek otthon is koruknak megfelelő játékaik vannak és néha a szülők is bekapcsolód­nak a játékba. A nagycsoportosok már ki­sebb munkákat is végeznek, segítenek a teremrendezés­ben, a munkaeszközök kiosz­tásában, naposi teendőket lát­nak el. Az önálló öltözködés­ben, tisztálkodásban, terítés­ben és még sok másban is általában ügyesebbek, mint azt szüleik gondolnák. . Hasz­nos, ha az óvodai /szokásokat, tevékenységeket, mint például a rendszeres fogmosás, ízléses asztalterítés stb. otthon is folytatják, önállóságukat fej­leszti, ha kisebb megbízatáso­kat teljesíthetnek, vagy be­vonják őket az otthoni felada­tok végzésébe. A három nagycsoportba öten is járnak, akik tavaly elérték a tanköteles kort, de egy évre felmentést kaptak az iskolába járás alól. Ilyenkor tél elején még teljes felelősséggel nem lehet megállapítani, hogy kik lesznek, de az idén is akad­nak olyanok, akik nem kezdik el kortársaikkal az iskolát. Akiknél a figyelemkoncentrá­ció vagy a magatartás zavara, esetleg más probléma mutat­kozik, azokat már ősztől kez­dődően a nevelési tanácsadó szakemberei vizsgálják meg­szokott környezetükben, az óvodai csoportjukban. Tanácsadó Januártól kezdődnek az is­kolaérettségi vizsgálatok. Ezek elbírálásában igen nagy az óvoda felelőssége. Ahol fenn­áll a gyanú, hogy a gyermek az iskola kezdéséig nem les? PaneSfolkfór Bántja, de megszoktuk... érett, ott a nevelési tanács­adó segít eldönteni, hogy fel­mentést kap-e, illetve korrek­ciós vagy normál első osztály­ban kezdheti-e meg tanulmá­nyait a nebuló. Családlátogatás A szülők általában meg­értéssel fogadják az óvoda és a nevelési tanácsadó vélemé­nyét. Ez annak köszönhető, hogy az óvónők folyamatosan tájékoztatják őket a szülői ér­tekezleteken, családlátogatáso­kon és egyéni beszélgetések során gyermekük fejlődéséről, az esetleges hiányosságokról. Segítenek a hibák okát fel­tárni, ha szükséges, nevelési tanácsot adnak. Lcndér Lívia A törtclloktől Térképek kólának az ísí Sokszoros értéke van a gyors segítségnek. Ilyenről adott hírt újbóli jelentkezésé­vel Domonyi Frigyes, a törte­ti általános iskola nyugalma­zott tanára. A múlt esztendő végén baráti találkozót tartot­tak Budapesten a Törteiről a fővárosba származottak és megalakították a Törteitek Budapesti Baráti Körét. El­határozták, hogy évente leg­alább egyszer találkoznak, emellett figyelemmel kísérik volt településük életét, ápolják a személyes kapcsolatokat és segítenek is, amiben csak le­het. Az eseményt követően, mi­vel a törteli általános iskola támogatásáról is szó esett a ta­lálkozón, a baráti kör tagjai közül 19-en megvásárolták és elküldték az iskolának Ma­gyarország 19 megyéjének fa­litérképét, a baráti kör egyik tagja pedig díszes tárolódo­bozt készített a térképekhez. Évszámos tárgyak A ceglédi Kossuth Múzeum­ban ősz óta sokan megtekintet­ték a néprajzi gyűjteményükből kiállított évszámos tár­gyakat. Azóta megjelent az a kfltalógus is, amely bemutatja az anyagot. A műtárgyjegyzék mellett fotók, rajzok örökítik meg a szebbnél szebb haszná­lati eszközöket. Szolárium Ypszilon a nap alatt — Vetkőzzön le, kérem! Fe­küdjön kényelmesen hasra vagy hanyatt az ágyon! Ha szereti a zenét, tegye ezt a fülhallgatót a fülére, és válo­gathat a műsorban. A kúra után igénybe veheti a zu­hanyt. Most pedig bekapcso­lom a szoláriumot, és egy óra hosszat élvezheti a műnapot. Ezt a kísérő szöveget na­ponta többször is elmondja Végh Miklósné óvónő, aki másodállásban egy szoláriu­mot vezet a Kossuth Ferenc utcában. — Persze, az első alkalom­mal megbeszéltem, hogy mi­lyen a vendég bőrszíne, és mennyire érzékeny a napra. Ennek megfelelően kezdjük a kúrát 25 perccel, majd a har­madik és a negyedik után egy órára emeljük — mond­ja. — Kinek az ötlete volt? — A férjem többször dol­gozott külföldön, és ott látta meg, hogy mennyire felkapott szépítkezési mód ez. Fantáziát láttunk benne, és vásároltunk egy kétágyas, 176 centiméte­res, sugárzó csővel felszerelt nyugatnémet modellt. — Kik a vendégek és mennyire elégedettek a szolá­riummal? — Döntő többségben nők járnak ide. Főleg a fiatalabb korosztály. Foglalkozásra nézve a lakosság minden ré­tegéből van látogatónk. Szé­pek, egészségesek akarnak lenni. Többen állítják, hogy a szolárium kiveszi az ízületi fájdalmakat és a megfázást. Az előjegyzésben csak ke­resztnevek szerepelnek, de akad, aki az x vagy y jel alá rejtőzik. Állítólag ezt a mód­szert azért alkalmazzák, mert több férj és vőlegény ellenzi a szoláriumot, de a barna bőrt nem. Míg tart a beszél­getés, egy vendég érkezik. Zsuzsa negyedikes gimnazis­ta, és már harmadszor jött el. — Szép barna akarok len­ni télen is, és ezt másként nem tudom elérni — indo­kolta a látogatásának a célját. A következő vendég, Éva már nem titkolta el a nevét. A kórházban dolgozik műtősnő­ként, és minden héten eljön ide felfrissülni, lebarnulni, így adják egymásnak a ki­lincset a szolárium hívei. K. S. A paradicsom védelmében — Ecsetet kellene adni a környékbeli gyerekek kezébe! Hozzá pár vödör festéket, hadd pingáljanak — javaslom az idős házaspárnak a Kos­suth Ferenc utcában. Ám ők lemondóan legyintenek: — Másnapra újra összefirkálnák! — jegyzi meg a férfi és dü- hödten mártja vízbe a hosszú nyelű meszelőt. Jó ötméteres szakaszon már lemosták a fa­lat. Tovább aztán nem is foly­tatják, bizonyára ismerik a kőgörgető Sziszüphosz történe­tét. A leáztatott bejárat kör­nyékén most jó darabig az eredeti, mattbarna alapozás látható. Meddig? Napokig, he­tekig? Aztán újra lehet készí­teni a meszelőt. Az idős házaspár esete kilóg a sorból. Az egymás mögött glédában sorakozó szalagházak lakói nem fogják suvickolni a falakat. Miért is tennék? Nyil­ván tűrik, hogy életükbe be­lopja magát a lakótelepi folk­lór. Csöndesen tudomásul ve­szik, hogy „Kriszti teljesen hülye”, vagy „Mari és Gyuszi nagyon, de nagyon szerették egymást” egy bizonyos napon, ott a pontos keltezés is. Zene­karok, focicsapatok, szerelmes­párok, új és régi motívumok. A falakra több rétegben fel­vakart információk java ré­sze írott szöveg. Látom Pisti­két lelki szemeimmel, amint lélekszakadva rohan a papír­boltba, hogy utolsó megtakarí­tott pénzecskéjén krétát vásá­roljon. Mert a firkáláshoz kré­ta is kell. Akad itt más érdekesség is. A kopasz, téli fák ágain alkal­masint jól megfér egymással a kerékpárgumi és — uram bo­csát — a zokni! A zoknifa tetején eldobált használati eszközök, lenn a fal tövében papírhulladék és műanyag zacskó ... Banánhéj, alma­csutka, szotyola és csikkek. Micsoda ellentmondás lakás- kultúra és lakókörnyezet kö­zött! A ma már ízlésesen be­rendezhető. csinos lakásból az utcára lépünk és térdig gázo­lunk a városi szemétben. Parkokról álmodozunk, zöld övezetről, szabadidő-területek­ről, uszodáról, sportolási lehe­tőségekről. Nem volna előbb illendő szőkébb lakókörnyeze­tünket jobban megbecsülni? Mert így fölöslegessé válik a környezetvédelmet propagáló plakát kérdése: „Nem bántja a szemét a szemét?" Milyen lesz a válasz? „Bántja, de már megszoktuk!” Talán utcáinkat, közterein­ket, parkjainkat vigyázó őrök­re lenne szükség, akik meg is büntetnék a rongálókat? Nem hiszem. Ennék jobban bízom a sokat emlegetett „közös érték- tudat”-ban. S remélem, egy­szer még iIyen táblát is ki­akaszthatunk lakóhelyünkön: „Tiszta, rendes város". Bab László Csupán a véletlen műve. hogy a Stúdió ’86 stábja épp akkor érkezett Ceglédre, s fogta munkára a kamerát, amikor a színházteremben Sarkadi Imre Elveszett para­dicsomát szemlélte a publi­kum. Mégis az izgága érdek­lődés hajlamos volt jelképes magyarázat után kutakodni:- aha, akkor itt várhatóan a vidéki, társulat nélkül álló. befogadó színház sorsáról és gazdasági hányattatásairól lesz szó, vagyis a paradicsomról, amit ugye 80 millióra taksál­tak, s amit veszni hagyni fő­benjáró bűn lenne. Aztán mindhiába mereszt- gettük szemeinket kedden ké­ső este a televízió képernyő­jére, mert. izgalmas elemzés helyett futó benyomásokkal, a felszín alá nem merészkedő helyzetjelentéssel kellett be­érnünk. Néhány adattal, amik­ből mindössze annyi világlott ki, hogy az árak minduntalan nőnek, még színházi berkek­ben is. Bizony nőnek, s bizony valamennyi ár- és gázsiem<e- lés megviseli az egyébként is fogvadozó költségvetést. És vajon mennyire viseli meg a helybeliek tűrőképessé­gét az utolsó pillanatban le­mondott, elmaradt előadások sora, mennyiben tépdesi meg a bizalmat teátrum és közön­sége között, ami nélkül szín­ház nemigen létezik. Van-e fegyvere a ceglédi intézmény­nek, amellyel az anyaszínhá­zak és esetenként összeverődő művészbrigádok nem kevésszer tapasztalt felelőtlenséget kivé­deni tudna. Kiszolgáltatottsá­gát legalább mérsékelni volna képes. A kezdeti lelkesedés le- lohadása után — józanul mér­legelve — vakon tarthatók-e hosszabb távon a 80, 100, 120 forintos helyárak? Miként alakítható és alakítandó a műsorpolitika, ha az igénye­sebb színpadi munkákat osz­tatlan érdektelenség övezi? A környékbeli művelődési házak miért Szolnokra és Kecske­métre szerveznek színházláto­gatásokat? S persze napestig szaporít­hatnánk a kérdések sorát. Csupán a paradicsom miatt. V. S. Köszönetnyilvánítás. Köszöne­tét mondunk mindazoknak, akik szeretett (éviem, édesapánk, nacv- apánk, JÓZAN ISTVÁN temetésén reszt vettek, sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek és együttérzésüket fejezték ki. A gyászoló család. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents