Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-10 / 289. szám
1985. DECEMBER 10., KEDD A műszaki haladás kulcskérdés A résztvevők figyelemmel hallgatják a vitaindítót. (Folytatás az t. oldalról.) tató intézetében. Szerényebb helyet foglal el ugyanakkor a megyei struktúrában Szentendre, amely a társadalomtudományi kutatások egyik helyi’ bázisa. Említést érdemelnek ezek mellett a vállalati fejlesztőkapacitások is, amelyek jelentősége ugyancsak nem elhanyagolható. így a Szerszámipari Művek halásztelki fejlesztő- intézete, az Ipari Szerelvény és Gépgyár, a Mechanikai Művek, a Csepel Autógyár fejlesztő tevékenysége. E körbe tartozik a Forte, a Híradás- technikai Anyagok Gyára, valamint a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat hasonló, elismerésre méltóan produktiv tevékenysége. Nem marad el az ipar mögött a mezőgazdaság sem; a pozitív példák sorából ezúttal csak a Rozmaring Tsz MERIKLÓN gazdasági társulására, vagy a dunavarsán.vi termelőszövetkezet embrióátültetési vállalkozására utalunk. El’enérdekeltség A vázlatos felsorolás is jól érzékelteti, hogy Pest megyében is kiemelt kérdés a kutatás-fejlesztés helyzete, holnapja. Ha azt mondjuk, hogy az előttünk álló tervidőszak legfontosabb célja a minőségi és hatékony munka, a versenyképesség növelése, egyúttal azt is mondjuk, hogy mindehhez elengedhetetlen az anyagi és szellemi erőforrások mainál intenzívebb és jobb hatásfokú kihasználása. Vagyis — ahogyan a népgazdasági tervben is megfogalmazódott — a tudományos kutatásnak az eddigieknél jobban kell segítenie a technikai fejlesztés gyorsítását. Természetesen az ösztönzésnek is ehhez kell igazodni, azzal együtt is, hogy a VII. ötéves tervidőszakban sem bővülnek jelentősen a rendelkezésre álló források. Azzal szükséges ésszerűbben gazdálkodni, ami van. Növekedni fog éppen ezért a pályázati rendszer részaránya. A kutatási és műszaki-fejlesztési célok elérését nehezítő tényezőkről is szólott vitaindítójában dr. Kocsis Péter. Egyebek között az infrastruktúra elmaradottságáról, a szabályozórendszerről, amely sok esetben ellene hat a hosszú távú stratégia kidolgozásának, a vállalatok szűkös fejlesztési forrásairól és így tovább. Érthető módon ehhez kapcsolódtak a gyakorló szakemberek hozzászólásai. Dr. Doleschall Sándor, az SZKFI vezetője azt fejtegette: sajnálatos módon a kutatás-fejlesztés nálunk sok esetben drágább, mint a fejlettebb, de adottságaikban hasonló nyugati országokban, hiszen sújt minket az embargó és a valutaszegénység. Ezért rákényszerülünk, hogy kitaláljunk másutt már ismert megoldásokat, berendezéseket, sokszor még azon az áron is, hogy így többe kerül. Nehezményezte azután, hogy megesik, egyes vállalatok szabályozó- illetve áralkuja forintban jelentkező sikert hoz, jobban járnak tehát, mint azok. akik fáradságos munkával fejlesztenek. A tudománj'os kutatás jól ismert gondja, hogy alacsony a munkatársak anyagi elismerése, kevés a fiatal, részint éppen ezért, másrészt viszont, Ilancsovszkí János felvételei mert az előrejutás meglehetősen lassú. Ezt erősítette meg dr. Czakó József, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanára is, hangsúlyozva, hogy a kétségtelenül nem túl bőséges összegeket a mainál jobban is fel lehetne használni, ha nem lenne annyira megkötve az intézmények vezetőinek a keze. Szót ejtett még a nemzetközi kapcsolatokban rejlő, korántsem eléggé kihasznált lehetőségekről, ide értve a KGST-or- szágokkal való együttműködést is. Qépmatüzsáleir.eK Míg anyagi erőink közepes színvonalúak, számos természettudományos eredményünk nemzetközi összevetésben is kiemelkedő — fejtegette Szántó Borisz, a Tudománypolitikai Bizottság főosztályvezetője. Ugyanakkor látnunk kell, és ennek kell motiválni terveinket, tudományos céljainkat, hogy a műszaki haladás meggyorsítása létkérdés. Annál is inkább, mivel ipari termékeink átlagéletkora 14 év, de nem ritkán a húsz esztendőt is elérik; még a tőkés exportcikkek között is található ilyen, mondhatni matuzsálemi korú gyártmány. Az esélyünk ennek ellenére megvan a világpiaci versenyben való sikeres részvételre, ehhez azonban sok más tényező mellett' szükség van az értelmiségi réteg közérzetének, presztízsének javí tására. Szigcthi Teréz Felvásárlási áremelés a nyereség terhére Takarékosságunk tükre a MÉH — öt esztendeje is van annak, hogy nem láttunk itt használható esztergapadot, gépalkatrészeket, külcskészle- teket. A vállalatok jobban meggondolják, mit dobjanak a szemétre. Elvégre nem. vagyunk már olyan gazdagok! Lemérhető ez itt, a MÉH-te- lepen is. Tükrei vagyunk az ország pénzügyi helyzetének — így Horváth Zoltán, a Budapest és Vidéke MÉH Vállalat érdi telepének vezetője. — Egyébként nézzen szét, győződjön meg igazamról! — Bizony, sokáig matattam, amíg rátaláltam a három kimustrált varrógépre — mondja egy férfi az udvaron. — Talán sikerül belőlük összehozni egy jót — mormolja csak úgy, magának. — Hogy segített-e valaki? Hát ki győzné azt, kérem. Megmutatták, melyik kupacban keresgéljek, aztán magamra hagytak. Nézem az óriási hegyet, s azon tűnődöm, vajon ki vállalná a felelősséget, ha baleset történne? Magányos guberálók — Szerepcsere még nem fordult elő — állítja a te- lepveztő. — Egyébként a kapuban ott a figyelemfelhívó tábla. A visszajáró emberek már ismerik a dörgést. Nincs személyzet, örülünk, ha a szállítást, az átvételt és az osztályozást zökkenők nélkül megoldjuk. Négyezerötszázért nem tolongnak a munkavállalók. Az udvar túlsó sarkában két fiatalember egy rozzant Zsiguli sebességváltóját igyekszik kibányászni a helyéből. — Kocsiboníásra nem vállalkoznak. Nincs hozzá szerszám és szakember. A vasfűrész kivételével semmilyen eszközt nem tudnak adni — mondja egyikük, s állítását a telepvezető is megerősíti. Nyolc 5 tonnás gépkocsival, két rakodógéppel, / egy targoncával és egy lángvágóval rendelkeznek, ezekkel kell a 8400 tonna, évenként megforduló hulladékot mozgatni, elfuvarozni. Pedig az érdi a Budapest és Vidéke MÉH Vállalat nagyobb Pest megyei telephelyei közé tartozik. Hatnyolc évvel ezelőtt még ennyi sem jutott a területre, mert a műszaki fejlesztéseket azóta hajtották végre. Mint azt dr. Kapocsi Sándor igazgató- helyettes elmondta, a beruházások elsősorban a szaktelepeken valósultak meg. Ott, ahol nemcsak a gyűjtés, hanem az ipari előkészítés és a feldolgozás is feladat. A mo- nori MÉH-telepen például műanyagüzem létesült, osztrák berendezés, segítségével granulátum készül exportra, a kőbányai szaktelepen pedig többek között ezüstöt állítanak elő fotótechnikai hulladékból. Az energia- és nyersanyagár-változás mindenütt a hulladékanyagok újbóli hasznosítására ösztönzött. Fontos ez hazánkban, ahol nincs elegendő nyersanyag, ám az ipar relatív felhasználása jóval nagyobb, mint a nálunk fejlettebb országokban. Vég nélkül nem lehetett növelni az importot, ezért vált létfontosságúvá a hasznosítható hulladékok megmentése és visszajuttatása a termelésbe. Manapság nem nélkülözhetők a lakóterületeken keletkező hulladékok sem. Házi mosoda — Foghíjasán vagyunk jelen Pest megyében, mert arra nincs pénzünk, hogy minden településen átvevőhelyet létesítsünk — mondja dr. Kapocsi Sándor. — A kisebb falvakat a velünk kötött szerződés alapján jutalékért járják gyűjtőink, illetve azok a felvásárló kereskedők, akiknek a helyi tanács adott a tevékenységre iparigazolványt. Állítom, tisztességesen megél e munkából az, aki dolgozik. Olyanról is tudunk, aki lakásán több mosógéppel tiszSzállításra vár a bálázott papírhulladék a váci MÉH-telepen Barcza Zsolt felvétele Az ország házában tegnap két parlamenti bizottság vitatta meg a jövő évi költségvetésről szóló elképzeléseket. Míg az ipari bizottság ülésén egyebek között az export növelésének. a termelési hatékonyság fokozásának, a termékszerkezet további átalakításának sürgősségét hangsúlyozták. a környezetvédelmi és településfejlesztési bizottságban azt latolgatták a képviselők, hogy miként lehet mindezt a levegő, a víz és a talaj újabb károsítása nélkül tenni. Rendkívül fontos valóban az, hogy mind több — kifogástalan minőségű — terméket tudjunk eladni külföldön minél gazdaságosabb anyag- és energiafelhasználással Hogy a dinamikus fejlődés az iparirányítástól idejében hozott s továbbított döntéseket követel, olyanokat, amelyek nem szorulnak rögvest módosításokra. A késleltetett eligazítás napról napra súlyosabb gazdasági hiányosságokat okozhat. Többen szóvá tették — köztük Kovács László (Pest m. 20. v'k.) —, hogy a nemzelközi piac kiszolgálása mellett a belföldi lakossági igényeket is ki kell elégítenie az iparnak, fokozott figyelemmel a hiánycikkek egyre hoszszabb listájára. Az ágazat csak úgy tud eleget tenni szerteágazó kötelezettségének, ha napirenden tartja a műszaki fejlesztést, meglévő anyagi gondjaink ellenére. Mert vannak gondjaink, az kétségtelen. S lesznek is. S ezeket gyakorta tetézi a vállalatok számára az adóterhek növekedése... A gazdasági helyzet függvényében tárgyalták a környezetvédelem problémáit a másik testület tagjai. Míg amott dr. Kapolyi László ipari miniszter, emitt dr. Ábrahám Kálmán államtitkár, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke emelte ki szóbeli kiegészítőjében azokat a feladatokat, amelyeket alaposan megfontolt rangsorolás után legsürgetőbbeknek talál a kormányzat. Erőinket elsősorban a veszélyes hulladékok tárolásának megoldására, a levegő tisztaságának óvására, ivóvízbázisaink védelmére kell mozgósítanunk. Nem feledkezhetünk meg azonban a talajminőség megőrzéséről, fo- lyóinkról, karsztvizeinkről, melegvízforrásainkról, idegen- forgalmi térségeinkről, vagy a zaj- és rezgésvédelemről sem. Jövőre mintegy 620 millió forint lesz a környezetvédelmi alap várható összege, ebből 300 millióra tehető az állami támogatás, az előzetes számítások szerint. Ez természetesen nem elég. Ehhez ki-ki hozzáteszi a magáét, a maga területén: vállalatok, tanácsok. különböző népgazdasági ágazatok. S nem csupán pénzben, beruházásban, hanem szemléletváltásban is. S ez utóbbi dologban jelentős szerep vár az egész társadalomra. annak minden egyes tagjára. A településfejlesztésről szólva dr. Cravero Róbert, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese szintén a legégetőbb feladatokat említette, gazdasági körülményeinkbe ágyazva. Elengedhetetlen a termelőerők decentralizálásának folytatása, a területi adottságok szerint. Tovább kell csökkenteni az életkörülményekben az egyes területek közötti indokolatlan különbségeket, s nem utolsósorban szabad utat nyitni a településhálózat további korszerűsödése felé. Kiemelte, hogy az eddig leginkább- elmaradott négy megye — Békés. Borsod, Pest, Sza- bolcs-Szatmár — kiemelt elbírálásban részesült a tervezés során mind a feladatokat, mind pedig a lehetőségeket tekintve. Ez utóbbi gondolathoz csatlakozott dr. Balogh László (Pest m. 29. vk.), hangsúlyozva, hogy nem vitatható a kormányzat segítő szándéka, de meg kell jegyezni: ez a kiemeltség csak akkor látványos. ha rövid pár esztendő tükrében vizsgáljuk. Ahhoz, hogy reálisan lássunk, ideje volna szakítani a megcsontosodott bázisszemlélettel. Magyarán: az évtizedekig tartó elhanyagoltság nyomait nem lehet egyetlen tervidőszakban eltüntetni. Az állami támogatások megyék közötti megoszlásának aránya ugyanis a korábbi évtizedekben viszonylag állandó volt, különösebb tekintet nélkül az adott sajátosságokra. Érdekes, amit dr. Berdár Béla (Pest m. 25. vk.) javasolt a bizottságnak, érintve azt a gondolatot, amely szerint a környezetvédelemnek a termelési folyamat egészébe kellene beágyazódnia. Kérte. vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy környezetvédelmi beruházások esetén — akár egyedi elbírálás alapján — mentesüljön a vállalat a felhalmozási illeték befizetése alól. Javaslata megfontolásra érdemes. Mindkét bizottság tpgjai meglévő s várható lehetőségeinket tartották elsősorban szem előtt, amikor a vitára vállalkoztak. Tűzzünk ki reális célokat — hangsúlyozták többen is —, ezzel együtt számos nyitott kérdéssel fogjuk szemben találni magún kát. S e kérdésekre csakis magunk adhatjuk meg a választ. B. I. títja a textilhulladékot, és azt válogatva adja le, amiért természetesen jóval többet kap, mintha ömlesztve, szeny- njlesen hozná. A vállalat vezetői előtt is tudott dolog az, hogy a meglevő átvevőhelyek száma kevés, de a pénzük is véges. Ezért a Tüzép-ekkel próbáltak együttműködni, ám a helyi telepvezetők nem vállalkoztak a hulladékfelvásárlásra, mondván, nekik jobban megéri a profiljukba tartozó tevékenységet szélesíteni. És úgy tűnik, a lakosságnak sem kifizetődő a ház körül összegyűlt papírt, vasat, textilt rendre a MÉH-be vinni saját gépkocsival, mert többe kerül a leves, mint a hús. A mai benzinárakhoz képest ugyanis elenyésző az a forint, amit mondjuk a papírért fizetnek. A MÉH Tröszt vezérigaz-' gató-helyettese, dr. Molnár Kálmán erre a következőket válaszolta: — A világpiaci változásokat nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Mégis, amikor az ólom ára lejjebb csúszott, mi a saját nyereségünk terhére emeltük a felvásárlási összeget, mert ösztönözni akartuk a lakosságot. Ugyanez igaz a vasra, a papírra. Most ott tartunk, hogy nincs tovább módunk ilyen gesztusokra. Nyugaton a környezetvédelmi szempontok miatt a város fizet azért, hogy a hulladékot valaki elszállítsa, s az visszakerüljön a termelésbe. A tulajdonosa örül, hogy megszabadul tőle, azért egy centet sem kap. Nálunk a gyűjtéssel kapcsolatos szokások mások, de különböznek például az NDK-ban honostól is, ahol a néhány Pfenniges tételt is elviszik a gyűjtőhelyre. Mi még mindig elegánsan elmegyünk a fillérek mellett, noha ezekből az aprópénzekből lesznek a kemény forintok ... Meglehet, vinnénk mi a vasat, a fémet, csak a telepek nyitva tartási rendje nem alkalmazkodik a munkaidőnkhöz. A legtöbb átvevőhely ugyanis fél háromkor, háromkor bezár, magam Szigetszent- miklóson már ez idő előtt néhány perccel csukott kapura találtam. Dr. Kapocsi Sándor úgy vélekedett, hogy a beadók döntő többsége nyugdíjas -vagy gyerek, ők elérik a nyitva tartást. Az érdi telepvezető azzal egészítette ki az információt, hogy. a környék lakói nagyrészt több műszakban járnak dolgozni, tehát felkereshetik a MEH-t. Egyébként próbálkoztak hétfőnként este hatig fogadni, de alig lézengett valaki a területen. Aki jött, az is inkább vásárolni, mert a telepek eladásra is berendezkedtek. Többek között betonacélhoz, szögvashoz, csempéhez, hordókhoz és kannákhoz olcsóbban lehet hozzájutni az adott MÉH-telepen. Népfrontakcióban Mindannyian tudjuk: a gyűjtési akciók kampányjel- legűek, pedig folyamatos tevékenységre lenne szükség. A Budapest és Vidéke MÉH Vállalat ezért lépett kapcsolatba a Pest Megyei Úttörőelnökséggel. Vácott már elhelyeztek 50 lépcsőházban újsággyűjtő konténereket, az ürítésükkel az épületekben lakó gyerekeket bízták meg. És akad még követésre érdemes példa. Sok helyen a helyi népfront1 szervezett gyűjtési akciót, karöltve az ottani MÉH-teleppel, A lakók kitették a hulladékot (vigyázat, nem a szemetet!), s azon a bánon a várost végigjárták a MÉH kocsijai. A hulladékért iáró forintokat a népfront kapta. A hasonló akciók, amellett, hogy pénzt fialnak, újra és újra ráirányítják a figyelmet a népgazdaság számára oly nélkülözhetetlen tevékenységre. I Fazekas Eszter Parlamenti bizottságok üléséről Tűzzünk ki elérhető célokat