Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-31 / 306. szám

8 1985. DECEMBER 31., KEDD Kiskarácsony, bővedeste, szilveszter Virágozzék kentek háza! leírása szerint — újév napján férfi szalmabábot készítenek, szerintük a bábu megvédi ál­lataikat a vadállatoktól. Szendrey Zsigmond úgy vél­te, az óévtemetés protestáns tájakon virágzott leginkább, Erdélyből kiindulva terjedt el Szatmáron át egészen Beregig. A protestánsoknál ezen a na­pon evés, ivás, mulatozás nem volt, este mindenki templom­ba ment, csak az öregek ma­radtak otthon őrizni a tüzet, hogy ki ne aludjon. A téli jelesnapi szokások sorában meg kell emlékez­nünk az úgynevezett haláljós­lásokról is. A karácsonyi al­mát a családfő a család tag­jai közt egyenlő részre osztot­ta, akinek félbevágott alma­mag jutott, arra az új évben betegség vagy halál leselke­dett. A férges dió is rossz ómen volt. Szilveszter este sokfelé tollaspogácsát sütöt­tek, minden pogácsa egy-egy személyt jelölt, és ezekből is megpróbálták megjósolni, ki hal meg a következő évben. A holnapba nézni De Janus másik arca a jö­vőbe pillant és a természeté­nél fogva kíváncsi ember is. Hogy is hagyhatná ki ezt a kiváló alkalmat, hogy megtu­dakolja, mit rejt a holnap. Minden eszközzel igyekezett tehát a jövőt befolyásolni, a szerencsét maga felé fordíta­ni. Említettük már a karácso­nyi asztalt, melyre az ételek mellé gabona is került bőség- varázslási céllal. Ezt a gabo­nát elvetették vagy a barom- fiknak adták, hogy jobban toj­janak. A karácsonyi asztalon levő sót az állatok gyógyítá­sára használták, úgy vélték, a fokhagyma is gyógyító erőt nyer, a méz pedig kitűnő or­vosság lesz torokfájás ellen. A bőségvarázslás mellett a legelterjedtebb a szerelmi jós­lás volt, téli estéken. A fonók­ban az eladó lányok ezzel múlatták az időt Jósoltak András és Luca napján, de szilveszterkor is. A legtöbb helyen gombócot vagy dere- lyét főztek. Tizenhárom cédu­lából tizenkettőre férfineveket írtak és belefőzték a gombóc­ba. Amelyik legelőbb feljött a víz színére, az jósolta meg a vőlegény nevét. Ha a gom­bócban levő cédulán nem volt niév, azt jelentette, hogy a lány az évben nem megy férj­hez. Ez is amolyan éjféli szó­rakozás volt, csakúgy, mintáz ólomöntés. A megfagyott ólom alakjából próbáltak következ­tetni a majdani vőlegény fog­lalkozására. Új esztendő. A moldvai magyarok óév­búcsúztató szokása volt a hej- getés. Furulya, dob, zajkeltő kereplők és csengettyűk kísé­retében a búza élettörténetét mondták el lányos házaknál a vetéstől a kenyérig. A ref­rént ostorpattogtatás, csengő­szó és a hej-hej indulatszavak ismételgetése zárta. Ugyanez az indulatszó lelhető fel a Hej, regő rejtem sámánének töre­dékben és huj-huj alakban sokszor elhangzott a portyázó magyarok szájáról, Nem pusz­ta sóhajtás tehát, mint ma hinnénk, hanem isten- vagy szellemhívogató szó. A hejge- tést, az újév köszöntését ado­mánygyűjtés kísérte. A másik újévi köszöntés, a kántálás versei általában a diákkölté­szet termékei, de már a XVI. századi írásos anyagban is vannak nyomai, talán a legré­gebbi az Űj esztendőben mi vigadjunk refrénű. A diákok kedvenc köszöntője volt az Újesztendő, vígságszerzö, most kezd újulni kezdetű. Mi job­bal kívánhatnánk boldog új évet mi is, mint a fiatalok beköszöntő énekével: Adjon Isten három bé-t, há­rom ef-et, három pé-t Bort, búzát, békességet, fáint főző feleséget. Pipát, puskát, patronázst, meg egy bütykös pálinkát! Ügy legyen! Nagy Emőke 7 Szilveszterkor jó kéményseprővel találkozni. Ha az ember ^ egyszerre kettőt lát, még jobb, és máris jelent valamit, raond- ^ ja nevetve beszélgetőpartnerem, akit az óév utolsó napjával y kapcsolatos szokások felől kérdezgetek. És meg kell húzni a y malac farkát, mert a malac szerencsét hoz. Szárnyast, csir- V két, kakast újév napján nem szabad enni, mert elkaparja a £ szerencsét, úgy hallottam. Az újévet férfinak kell köszöntenie ^ és a poharat fenékig kell üríteni. Hogy miért van mindenütt ^ bál, mulatság? Mert minden jó, ha a vége jó, de még jobb, ha ^ az új év mindjárt vidáman kezdődik. Hát körülbelül ennyi az, ^ amit a városi ember ismer a szilveszteri szokásokból és ha- y gyományokból, pedig még a századfordulón is rendkívül gaz- J dag szokás- és hagyományanyaga volt ennek a téli jeles nap- J nak. Az ezeréves türingiai város barokk, reneszánsz és klasz- szicista stílusban épült házai, kastélyai régi pompájukban fogadják a látogatót, az ódon utcákat járva érződik Goethe és Schiller, Bach és Liszt szel­LISZT FERENC-ÉV: 1986 lemének sugárzása. Weimar- ban él a történelem. A Nemzeti Színház előtt a két nagy köl­tőgéniusz életnagyságú bronz­szobrának lábainál még ott a november 10-én, Schiller szü­letésének napján elhelyezett koszorú, a jénai egyetem ta­nári kara kegyelettel emléke­zett a néhai professzortársra. Az Ilm folyó völgyében lé­vő, 65 ezer lakosú város jelen­tős kulturális, tudományos és oktatási központ az NDK-ban. Legnevezetesebb műemlék pa­lotájában, a Schloss néven is­mert négy épületszárnyas, díszudvaros, tornyos kastély­ban a híres — a középkortól a XX. századig terjedő korok német festészetét bemutató — gazdag anyagú képtára mel­lett, itt kapott helyet a Klaisz- szikus Német Irodalom és Emlékhelyek Nemzeti Kutató Intézete. Dr. Siegfried Seifert filozó­fusprofesszor, a weimari ku­tatóközpont főigazgató-helyet­tese elmondta, hogy a jövőben még szorosabbra szeretnék fűzni kapcsolataikat. Weimar 1986. évi program­jai között a legnagyobb sza­bású a Liszt Ferenc-ünnep- ségsorozat lesz. Az egész vilá­gon ismert zongoraművész, zeneszerző születésének 175. és halálának 100. évfordulójá­ra készülnek. Liszt egykori házában lévő emlékmúzeumba évente több mint 50 ezren látogatnak el a föld minden részéről. A német zenei élet fejlődésében jelen­tős szerepet betöltő Liszt Fe­renc emlékének nemcsak a magyarok, hanem a weimariak is nagy tisztelettel adóznak. Közösen a berlini Magyar Kulturális Intézettel az NDK számos városában — Berlin­ben, Eisenachban, Lipcsében — különböző kiállításokat rendeznek. Az évforduló al­kalmából Liszt-emlékérmet bocsátanak ki, Liszt és kora címmel egy reprezentatív ké­pes album is megjelenik. A nagy művész kezdeményezésé­re a még 1872-ben alapított Zeneművészeti Főiskolán, má­jusban, Hans Rudolf vezényle­tével ünnepi Liszt-koncertet rendeznek, ahol fellépnek a Weimarban tanuló magyar zeneművészeti növendékek is. Most először adják elő Liszt Goethe Faustjára komponált kórusművét. A park széli szolid, kétszin­tes épület falát borostyán fut­ja be, kertjében kispad hívo­gatja a fáradt idegent. Itt élt, ide tért mindig vissza minden idők egyik legnagyobb muzsi­kusa ... A szobák eredeti bú­torzata, a két zongora, amelye­ken a mester és tanítványai játszottak, a színes szőttes függönyök, a szőnyegek a száz esztendővel ezelőtti ott­hon hangulatát idézik. Ez az örökség mindazok öröksége, akik ide belépnek. Köszönet érte a hagyománytisztelő wei- mariaknak. H. A. Janus kétfelé pillant A rómaiak ezen a napon Janus tiszteletére lucullusi la­komákat csaptak. Mai szó- használatunkban is gyakran előfordul a Janus-arc kifeje­zés, ám tévesen kétértelmű jelentésben használjuk, holott eredetileg a múltba és jövőbe egyszerre pillantót jelentett. A régi időkben Magyaror­szágon is tovább élt valami ebből az európai hagyomány­ból. Szilveszter napja a múlt számbavételének ideje volt, de a jövőbe pillantásé is. A legkülönfélébb jóslásokkal pró­bálták kikémlelni, mi jót és rosszat tartogat a jövő, mit hoz az új év. Az 1582-es Gergely-féle nap­tárreformig Magyarországon karácsony napjától, január 25- től számították az új évet az egész középkoron át. Innen e nap régi neve is: kiskará­csony. Egyetlen dalunk őrzi elevenen ezt a szót, a Kiska­rácsony, nagykarácsony kez­detű. Érdekes, hogy ebben is ugyanaz a fordított sorrend, fordított előszámlálás van meg, mint a Szita, szita péntek, sze­relem csütörtök, dobszerda cí­mű, ma már gyerekdallá lett énekben, aminek egykor gya- níthatólag köze lehetett a sá­mánénekekhez. Mivel az újév napja ilyen közel esett a karácsonyhoz, a két ünnep szokás- és hagyo­mányanyaga is meglehetősen összeforrt. A karácsonyi asz­talt például a legtöbb helyen újévig meghagyták kimondot­tan böségvarázslási célzattal. Kiért szól a harang? Ma úgy tűnik, az év utol­só napja csupa derű, móka, kacagás. Régen ehhez a nap­hoz szorosan kötődött a halál, az elmúlás gondolata. Sok he­lyen ezen a napon is megem­lékeztek halottaikról. A ka­rácsonyi asztalt is úgy terítet­ték Erdélyben, hogy jusson étel a hazajáró halottaknak és szellemlényeknek is. Az egész magyar nyelvte­rületen általánosan ismert a halálkihordás, más néven tél­temetés. Somló vidékén pél­dául az óév napján egy öreg­nek öltözött suhancot társa a falu végéig korbácsolt. Déván a fiatalság egy legényt vagy legénynek öltöztetett szalma­bábot a falu szélén gödörbe temetett. A szokásnak vidám változatai is szép számmal is­mertek, a farsangtemetés, bő­gőtemetés, savanyú leves ki­hordás és a kiszehajtás, mely virágvasárnapig szokásban volt. Európa számos pontján fel­lelhetők párhuzamai. Az ész­tek például — Thomas Hiärn A legrarchalkusabb fonnák egyike a szitán való jóslás babbal. A fel- forditott rostán jósoltak betegsé­get, szerelmet. (Képünk Dömötör Tekla A magyar nép hiedelemvi­lága című tanulmánykötetéből va­ló.) képeken (felülről lefelé): Weimar óvárosának középpontja a Markt r a szép városházával és a Neptun kiíttal (grafika). Lorenzo Bartoli- i firenzei művész mellszobra a fiatal Liszt Ferencről. A Liszt-ház !98-ban épült. A Bechstein-zongorán egykor Liszt és tanítványai játszottak A Valóság című folyó- " irat decemberi szá­mában Golo Mann szomo­rúságáról olvastam. Tho­mas Mann hírneves fia, a hetvenhat éves történész a Die Zeitnek adott inter­jújában arról szólván, hogy lehet-e tanulni a történelemből, ezeket mondja: Tisztán gazdasá­gi szempontból lehet ta­nulni a történelemből. Ma már meggátolható az olyan fantasztikus defláció, mint az 1932-es. Egyébként azonban? A jelen szorítá­sában, mondja Hegel, nem érvényesülhetnek a szür­ke, langyos emlékek. S eb­ben feltehetően igaza is van. A fiatalok ma el sem tudják képzelni, milyen iszonyatos nyomor volt 1932-ben. Golo Mann szomorúsá­ga? A szövegben semmi sem utal arra, hogy az lenne. Az apjával Hitler elől Svájcba emigrált tör­ténész most is Európa négynyelvű nyugalmas or­szágában él. ahol gyökeret vert. Volt idő. említi, ami­kor németnek érezte ma­gát. majd svájcinak és ném.t európainak, de leg­szívesebben nem definiálja önmagát. Hatalmas tudás, óriási tapasztalatok, hosz- szú évtizedes élmények birtokában gyakran vála­szolja valamely kérdésre, nem tudom, amint azt be­szélgetőtársai megjegyzik. A történész, mint az idős gondolkodók legtöbbje, bölcs belenyugvással szem­léli az életet, azt, amely­nek mind kevésbé cselek­Erről olvastam Golo Mann szomorúsága vő részese. A szomorúság az enyém. Az interjú ol­vasása közben mindunta­lan azokra az esetekre, beszélgetésekre gondol­tam, amelyek bizonyítják, az utánunk következőkkel alig-alig tudunk szót érte­ni. A mai fiatalok nem emlékeznek 1932-re? Már 1945-re, sőt 1956-ra sem emlékeznek. Mind erőtel­jesebben próbálgatják szárnyaikat azok, akik az 1968 előtti várakozásnak, a reformok előkészítésének hol nekilóduló, hol meg­torpanó időszakát átélhet­ték volna. Korától függően ki er­re, ki arra emlékezik. Az összesen kétf'’- műsort szóró néprádiókra, autó nélküli göröngyös utakra, kútban hűtött húsra, diny- nyére, huszonötös égőre a nagyszobában. Tévé, mag­nó. hűtőszekrény. Hi-Fi to­rony, minden második, har­madik házban autó, külföldi utazás ? Százhuszonötös Csepel motorról ábrándoz­tak a bátrabbak, világvevő rádióról a mérsékeltebbek, segédmotoros kerékpárról a szerények. A segédmotoros kerékpár nem azonos azzal, amit ma annak hívunk. Az közönséges bicikli volt, amire egy kis motort sze­reltek. Mi köze ezekhez a lan­gyos emlékekhez a ma fiataljának, aki televíziós, hűtőszekrényes, számítógé­pes. videós, gépesített, ho­vatovább komputerizált házba, lakásba születik? Mese ez neki. Nyugtalanítóbb élményem is van. Üldögéltem a gö­döllői könyvtárban, amikor három 12—13 éves, jól fej­lett legényke csöngetett be. A könyvtáros érdeklődésé­re szóvivőjük azt mondta: olyan könyvet keresnek, amelyben németekről ol­vashatnak, német harco­sokról. Látni lehetett az arcukon, hogy lelkesednek azért, amit keresnek. Miért keresnek sihederek német harcosokat a könyvekben ? Egyáltalán: miért- harcoso­kért lelkesednek? Ugyan, mondta egyik kortársam. Ne fájjon neked az ő fe­jük. Ha keresik a harcot, ők fogják megszenvedni. Mi szép éveinket békében élhettük át. I gén, igen. Csakhogy J azt tudom, hogy ugyanazok, akik a jelen szorításában legyintenek, szürke, langyos emlékeink emlegetésekor, ha megvan a baj, azért tesznek szem­rehányást. Miért nem szól­tunk?! Igazán figyelmez­tethettük volna őket. Ezért gondolom azt. h ev szólni kell. még ha legyintenek is. Mert mi olyasmit tu­dunk. amit szeretnénk, ha ők sosem tudnának meg. Kör Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents