Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-27 / 302. szám

4 ^ggfgp 1985. DECEMBER 27., PÉNTEK DUNAKESZI WÍlfci A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Új sportbizottság afakult Több gyermeket várnak Első helyen a szabadidő Tisztújítás az MTESZ-ben Értékelés, egyben önvizsgálat Vendégünk volt Farkas Ferenc Minden esztendőben meg­tartják Dunakeszin, a József Attila Művelődési Házban a hagyományos karácsonyi kon­certet. A szervező a hármas számú Iskola, időről időre ki­rukkol valami különös meg­lepetéssel ezeken az esteken. Az idei koncert meglepetése Farkas Ferenc zeneszerző volt, aki elfogadta az iskola meg- hívásátj s megtisztelte jelen­létével a hangversenyt így a zenebarát diákok és taní­tóik személyesen köszönthet­ték a nyolcvanadik életévét betöltő születésnapján. A hangversenyen fzinte minden dunakeszi kórus részt vett. Az összes általános is­kola fellépett, eljött a Rad­nóti Miklós Gimnázium ének­kara, a MÁV férfikórusa és természetesen a zeneiskola tanárai és diákjai is szere­peltek. A karácsony igazi örömét nyújtotta ez a koncert min­denkinek. A szülőknek, isme­rősöknek, zenebarátoknak, akik hallhatták a Johann Sebastian Bach születésének 300. évfordulójának alkalmá­ból megrendezett hangverseny dallamait is. Fogászati vetélkedő Ép testben ép lélek — tart­ja a mondás, s ennek érdeké­ben fokozatosan terjednek el r különböző egészségnevelési formák hazánkban. A fogá­szati hónap ennek egy része, ami után a városban -jogásza­ti vetélkedőt szoktak tartani a területhez tartozó települé­sek — Dunakeszi, Főt, Göd — általános iskoláiban a kisdo­bosok. A Vöröskereszt és a tanács egészségnevelési cso­portjának szervezésében tíz, öt tanulóból álló csapat in­dult legutóbb a fogászati ve­télkedőn, melyet a gödi Kilián iskola negyedik osztályos ta­nulói nyertek meg. Mozi Vörös Csillag Filmszínház. El­ső nagy filmje a Szombat es­ti léz volt annak a színész­nek, akii most új produkció­ban mutatkozik be a magyar közönségnek. John Travolta játssza december 26-án, 27-én és 28-án az Életben maradni című színes zenés amerikai film főszerepét. December 29—30-án és január 1-én szin­tén színes amerikai film pereg a vásznon, címe Break. József Attila Filmszínház. Csupa vidámság, fiatalság az a film, amelyet december 29—30-án játszanak. Ekkor vetítik a Házibuli című szí­nes szinkronizált francia film- vígjátékot. Január 1-én szí­nes szovjet film pereg a vász­non. Címe: Az utolsó szökés. Számtalan kereskedelmi in­tézmény szükségeltetik egy településen. Elsősorban ter­mészetesen élelmiszerbolt, az­tán ruha- és cipőüzlet. Ezt számos helyen már egy épü­letben, nagyobb áruházban tartják, s kínálják a vevők­nek. Persze a különféle cset- reszek, lábasok, tányérok sem hiányozhatnak. így azokat is megtalálja bárki egy nagyob­bacska ' községben, városban. Azonban ritkábbah akad olyan boltra a kertészkedő, gazdálkodó ember, ahol a jöldműveléshez szükséges esz­közöket vásárolhatja meg. Kezdve a vírágmagoktól a szőlőprésig', a kaszanyéltől a fülesdézsáig, s még számtalan kisebb-nagyobb dolog, ami lehet, hogy apróság, s csak ritkán használja az ember, de ha nincs, bizony megkese­ríti a munka perceit. Sonkának kicsi Nemrégiben, pontosabban no­vember elsején, új üzletet nyi­tott a gödi Dunamenti Mgtsz Gazdabolt néven a piactéren. Jobb helyet erre találni sem lehetett volna. Mióta Dunakeszi körzetköz­pont lett, számos területeri szervezték újjá a különböző intézményeket, hivatalokat. A körzetközponti feladatokból adódóan új sport- és testne­velési bizottságot hoztak lét­re nemrégiben. Az alakuló ülésen megtárgyalták a tenni­valókat, melyek szorosan kapcsolódnak a városi tanács végrehajtó bizottságának munkájához. Miilyen tényezők határoz­zák meg ezeket a feladato­kat? Elsősorban azok a párt­ós állalmi határozatok, ame­lyek a sporttal és testneve­léssel foglalkoznak, az Orszá­gos Testnevelési és Sporthi­vatal, valamint a PTSH irányelvei és természetesen a VII. ötéves terv sportfejlesz­tési koncepciói. Legelső hely­re került a szabadidős prog­ramok fejlesztése, ami azért jelent komoly feladatot, mi­vel az elkövetkezendő idő­szakban a korábbinál jóval szerényebb anyagi eszközök fordíthatók e célra. Ezért a már bevált — hagyományos­nak is nevezhető — progra­mok megszervezése lesz a cél, Gondolunk itt a téli sportna­pokra, a forradalmi ifjúsági napok rendezvényeire, a Gö­di Fészek versenyeire, vagy a népszerű Futakeszire, s az idén először megtartott lakó­helyi sportnapra. Ám a tömegsport-foglalko­zásokon kívül a versenysport fejlesztése is a célok közé tartozik. A Dunakeszi Vas­utas, a fóti és a gödi tsz sportegyesületeinek eredmé­nyeit is javítani kell. Ennek érdekében differenciáltan fej­lesztik és támogatják az atlé­tika-, torna-, labdarúgó-, bir­kózó-, sportlövő-, kézilabda- és korcsolyaszakosztályt. Mit sem érnek azonban az elért eredmények, ha nem gondoskodnak időben az utánpótlásról, ezért a jövőben fokozottabb figyelmet fordí­tanak az iskolai testnevelésre, hogy a gyerekek még általá­nos iskolás korukban megis­Néhány négyzetméter csu­pán az egész. Ám már most sok érdekes és hasznos dol­got talál a betérő, pedig hol van még a főszezon, amikor mindenki vetőmag, kapa, ka­sza után szaladgál. A sarok­ban faáru, kapa-, balta-, ásó­nyél, a másik fertályon szőlő- prés, s különböző méretű ká­dak sorakoznak egymás mel­lett. Gumicsizmás, fülessapkás férfi lép be az ajtón, nyomá­ban hasonszőrű társával. Ér­deklődve néznek szét. vajon mire lehet szükségük a ház körül. Végül a fülesdézsákhoz lépnek. Szemükkel méregetik, félrehajtott fejjel vizsgálják. — Nem vagyok biztos ben­ne, hogy elég lesz — szólal meg az egyik. — Nem fér be­le egy egész sódar. — Az lehet, hogy kicsi a sonkának, de a szalonna be­sózva. összevágva elfér benne — mondja a másik, de azért biztos, ami biztos, zsebéből elővesz egy mérőlécet, s azzal bizonyosodik meg a pontos térfogatról. — Ha volna nagyobb, azt megvenném — fordul az üz­let vezetőjéhez a fülessapkás. merjék és megszeressék a sportot. Nyaranként például nyári táborban úszásra ok­tatják a diákokat. Szépek a célok, a tervek, de megvaló­sításukat gyakran akadályoz­zák az anyagi gondokból adó­dó nehézségek. Rohamosan növekszik a gyermekek lét­száma, s így a testnevelés ta­gozatos osztályok nem min­dig végzik munkájukat a leg­megfelelőbb körülmények kö­zött. A Körösi Csorna Sándor Iskolában például 2—3 osz­tály tart egyszerre testnevelé­si órát a tornateremben. Ám ez még a jobbik eset, mert a kettes és négyes iskolában egyáltalán nincs tornaterem. Gyakran azonban az ilyen jellegű gondok megoldása már nem a bizottság hatás­körébe tartozik. De javasol­ták a művelődési, egészség- ügyi és sportosztálynak, hogy a jól dolgozó társadalmi ak­tívák munkáját fokozottabb erkölcsi és anyagi megbecsü­lésben rés'zesítsék. — Most csak ez a két mé­ret van, negyven- és nyolc­vanliteres, de ha kell, még az év vége előtt megpróbálok sze­rezni egy nagyobbat. De lehet, hogy csak műanyag lesz! — A, műanyag nem kell, csak fa. Műanyagban még a sonkának is más az íze. — Fadézsát már csak jövő­re tudok hozni. Ahhoz le kell utazni Orosházára, de csak nézzen be nyugodtan pár hét múlva. Ám ha akarja, küldök értesítést magának, csak adja meg a nevét és a címét. Kovácsolt vas az igazi — Köszönöm, járok én erre gyakran, majd bejövök in­kább. Mert Budapesten lakom ugyan, de ott nem lehet kapni semmit — mondja a férfi —, így aztán mindent vidéken vásárolok meg inkább. Ha nincs is nagy fadézsa, nem távoznak üres kézzel. Az egyik egy baltanyelet válasz­tott magának. a másik pedig a virág- és zöldségmagok kö­zül talált számára megfelelőt. Mások a kapákat mustrál- gatják. Van is mit nézni raj­Jelentős állomásához érke­zett az MTESZ Dunakeszi In­téző Bizottsága, mely — mint az ország többi területi egye­sülete — e napokban új veze­tőséget választott. Ez az alka­lom jó lehetőség egyben ar­ra, hogy számot vessenek az elmúlt időszak eredményeivel: mennyiben sikerült a legutób­bi választás óta megvalósíta­ni azokat a terveket, melyeket célul tűztek ki maguk elé. Az értékelés és önvizsgálat leg­főbb célja az, hogy meghatá­rozzák azt az utat, amelyet az új intéző bizottságnak, a vá­rosi és üzemi csoportoknak az elkövetkezendő években követni kell. Kevés tapasztalat Mint minden űj szervezet, kevés tapasztalattal indult el 1982. december 7-én az MTESZ városi intéző bizott­sága. A vezetők szinte az alakuló ülésen ismerték meg egymást, de a kezdeti nehéz­ségeken átlendítette őket a közös cél, az azonos érdek­lődési terület, a munka ha­sonlósága. Az MTESZ ma 32 egyesülettel és közel 170 ezer taggal végzi munkáját ha­zánkban, melyről az elmúlt évek tapasztalatai alapján el lehet mondani, hogy fontos szerepet tölt be. Széles körű társadalmi véleményező, bí­ráló, tanulmány-előkészítő te­vékenysége egyre bővül nap­jainkban, s ezért a Miniszter- tanács 1984-ben társadalmi tűk, hiszen manapság már ke­vés a jó erős kovácsoltvas szerszám. Mindenütt csak a lemezből készült darabokat lehet kapni, azok pedig igen gyorsan elgörbülnek. — Lemez ugyan ez — simo­gatja nagy szakértelemmel az egyiket valamelyik vásár­ló —. de akár egy holdat is megkapálok vele — bizony­gatja. Amilyen kicsi a bolt, olyan nagy a forgalma. Ki ezt. ki azt keres, s ha nem is talál valamit, az üzletvezetőtől mindig kapnak egy-egy bizta­tó szót. Az egész országból — Korábban élelmiszerbolt volt itt — mondja Gátiné Draguner Ilona. — Áprilisban bezártak, hiszen van a közel­ben több nagy ABC is. s így erre már nem volt olyan nagy szükség. Ez inkább kell. hi­szen sok a családi ház a kör­nyéken, sokan művelik meg a kertjüket, foglalkoznak szőlő­vel. Persze, hogy szükség van a vetőmagra, a műtrágyára, a permetező szerre, fűnyíróra. Az ország minden tájára el­megyek áruért, de kapok az Amforától, a MŰÁRT-tól. a VASÉRT-től is. Most még kevesen jönnek, az igazi ven- dégjárás majd a tél végén, ta­vasszal kezdődik meg. Jöjjön el. nézze meg, lesz itt min­den! szervezetté nyilvánította. Vé­leményét minden fontos kér­désben kikéri, s a kormány számíthat a műszaki-termé- szettudományi-agrár értelmi­ségre. Az elmúlt héten megtartott tisztújító küldöttértekezleten Kovács György, az intéző bi­zottság elnöke számolt be az alakulás óta végzett munkák­ról és a további feladatokról. Kezdetben 4 üzemi csoport és egy városi szervezet műkö­dött 159 taggal. Az üzemi csoportok mellett az Alagi Ál­lami Tangazdaságban és a fóti mgtsz-ben is alakultak szervezetek, amelyek a mező- gazdasági agrár értelmiség munkáját fogták össze. De nem maradtak ki a sorból a dunakeszi gimnázium és a többi tanintézet matematikát és számítástechnikát kedvelő diákjai sem. Élé kapcsolat Ezek a számok az eredmé­nyességet tükrözik, azonban vannak gondok is. Nem tud­ják például megoldani a vá­rosban é'Lő, de nem itt dolgozó szakemberek, és nyugdíjasok mozgósítását, a szervezet mun­kájába való bevonását. Fontos feladatának tekintet­te az intéző bizottság a város különböző szervezeteivel élő kapcsolat kialakítását. A vá­rosi pártbizottsággal és ta­náccsal összeköttetésben áll az intéző bizottság és szíve­sen vennének részt a város- fejlesztési koncepció, a lakó­körzet és természeti környe­zet fejlesztési terveinek ki­alakításában. Annál is inkább tennék ezt, mivel a bizottság magasan kvalifikált szakem­berei értékes javaslatokkal tudnának szolgálni városfej­lesztési kérdésekben. A helyi MTESZ-szervezet tevékenységét számos színvo­nalas rendezvény fémjelzi. Gondoljunk csak az őszi mű­szaki és közgazdasági hetek­re, amikor is egymást érték a műszaki és természettudomá­nyos előadások. Az elmúlt esztendőben a megyei megnyi­tó rendezvénynek is Dunake­szi adott otthont. Távolinak tűnik még a má­jus, a KISZ VIII. kongresszu­sának időpontja, de már most aktívan készülnek az ifjúsági mozgalom tagjai a találkozó­ra. Nemrégiben tartották meg azt a megbeszélést a város­ban, amelyen a kongresszus­ra való felkészülés intézkedé­si tervét fogadta el a testü­let. A megbeszélésen részt vett minden közvetlenül irá­nyított KISZ-alapszervezet titkára és tanácsadója. Minden olyan kérdést meg kell vitatai az elkövetkezen­dő hónapokban — állapították meg —, amely a kongresszus feladatai között szerepel. Ezek az elméleti teendők, de sole gyakorlati kérdés is tisz­tázásra vár. Ilyen például a delegálás korábbinál eltérő módja, mely szerint a na­gyobb szervezetek lehetőséget kapnak, hogy közvetlenül küldjenek delegáltat a kong­resszusra. Ezenkívül elsősorban helyi gondokat vitattak meg a ta­lálkozó résztvevői. Az orszá­gos kérdésekkel azért nem foglalkoztak részletesebben, mivel a Mi a teendőnk? című központi kiadvány részlete­sen taglalja ezeket. De mik is a helyi nehézsé­gek? Legfontosabb talán a fiatalok lakáshoz jutásának gondja, ami Dunakeszin is sok problémát jelent. Egy másik kérdés az, ami a fóti gyermekvárosra vonatkozik, ahol a tanulóknak nincs ön­álló szakszervezete. Ez azért érdekes, mert ugyanakkor a 201. Szakmunkásképző Inté­zetben már működik ilyen szervezet. A vitás kérdéseken kívül részletesen elemezték, hogy milyen teendők várnak a kongresszust megelőző tag­gyűlésekre. helyi, üzemi kül­döttgyűlésekre. I A beszámoló egyben meg­határozta a további feladato­kat is. Szorgalmazni kell az együttműködést a különböző szervezetekkel, így a városi tanáccsal, az országos elnök­séggel s elsősorban a patro­náló üzemekkel. Távlati cél­ként jelölték meg a műszaki könyvtárral, folyóirat-olvasó­val s technikai eszközökkel felszerelt MTESZ-központ ki­alakítását. További feladatok A feladatok meghatározása után megválasztották az inté­ző bizottság vezetőségét. El­nök ismét Kovács György lett, titkár Vonczem Iván, szerve­ző titkár Kerekes Gézáné, ta­gok Gyepesi Ferenc, Villási László, Mogyorósi József, Ki­rályné Szentes Jolán, Nádas László, Eisenstock Imre, Mo­hácsi Barna, Krakker János és Pindes László. Az ellenőr­ző bizottság vezetőjének Ku­pái Gábornét választották meg. Tagjainak Káldos Erzsé­betet és Nagy Gabriellát. Öregek köszöntése Minden esztendőben aján­dékműsorral kedveskedik ilyenkor, december táján, az esztendő vége felé közeledve a nyugdíjasoknak a helyi szakmaközi bizottság, a HNF, a Vöröskereszt-szervezetek és a József Attila Művelődési Központ. Idén több mint 700 meghí­vót küldtek szét a dunakeszi öregeknek és nagyon sokan eljöttek közülük. Az ünnep­ségen Molnár Sándomé, a Vö­röskereszt városi titkára kö­szöntötte a vendégeket. Rö­vid tájékoztatót adott a tele­pülés fejlődéséről, az elmúlt időszak eredményeiről, gond­jairól, s a következő év fel­adatairól. Ezután a 3. sz. Ál­talános Iskola úttörői adtak ünnepi műsort, majd népsze­rű színészek, énekesek léptek föl. Közöttük Gyulai Erzsi, Pere János és Szuhai Balázs. Az ifjúsági szervezet előtt álló feladatok meghatározásán kívül a találkozón értékelték az 1985-ös év eredményeit, és megállapították, hogy az ad­minisztráció csökkentésében, a szervezeti politikai nevelő­munka terén sok feladat vár még a dunakeszi fiatalokra. ünnepi menetrend Karácsony és újév között a megszokottól eltérő menetrend szerint közlekedteti a Volán­busz a járatait. Tekintettel arra, hogy az üzemek többsége a két ünnep között nem dolgozik, és az át­lagosnál gyengébb utasforga­lomra lehet számítani, ezért december 27—30 között Bu­dapest—Dunakeszi—Vác, Bu­dapest—Dunakeszi—Főt—Bu­dapest és a Főt—Mogyoród autóbuszvonal járatai, vala­mint a dunakeszi és a mogyo­ródi helyi járatok a szabadna­pokra előírt menetrend sze­rint közlekednek. A munkáL ba járásra és az egyéb utazási igényekre való tekintettel a horányi révtől 5.00—7.45 óra között indulnak járatok. Bu­dapest, Bulcsú utcából a ho­rányi révhez 6.15, 10.40, 15.00, 15.40, 16.40 órai járatok köz­lekednek. Ugyancsak közle­kednek a Dunakeszi. Szilágvi utcából 4:34, 5.06, 5.26, 6.29, 14.41. 15.41, 16.41, s a Bulcsú utcából 10.15, 14.00, valamint a Budapest, újpesti Duna-híd- tól 6.01. 15.16. 16.11, 17.36 óra­kor induló járatok. Az oldalt írta: Fiedler Anna Mária Fotó: Veress Jenő Épül az orvosi rendelő Jól halad az építkezés a 2-es út mellett, ahol az új szakorvosi rendelőintézet kap otthont. A Pest Megyei Állami Építőipari Vállalat kivitelezésében készülő beruházás üteme feszített, már állnak az épület vázszerkezeti elemei és hamarosan a falak is Elvi kérdések - gyakorlati tennivalók Kongresszusi készülődés Tavasszal indul az igazi szezon Földművelőknek, kertész kedőknek

Next

/
Thumbnails
Contents