Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-04 / 284. szám
2 1985. DECEMBER 4., SZERDA Megállapodásokat írtak alá a szovjet fővárosban Gór bacsó v-Mugabe találkozó a Kremlben Az NDK nemzetvédelmi minisztere letette az esküt Heinz Kessler kinevezése Kedden Moszkvában befejezte tárgyalásait a Szovjetunió legfelsőbb vezetőivel Róbert Mugabe, a Zimbabwei Áirikai Nemzeti Unió—Hazafi:»» Front (ZANU-HF) elnöke és főtitkára, a Zimbabwei Köztársaság miniszterelnöke. Mugabét kedden a Kremlben fogadta Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, s meleg, baráti légkörű megbeszélésükön folytatták a szovjet—zimbabwei kapcsolatok, valamint a nemzetközi helyzet időszerű, kérdéseinek áttekintését. A tárgyaláson megállapították, hogy hasznosak és fonŰjabb űrfegyverkezési program megkezdését jelentette be hivataloséin a Pentagon. A ,?Hédi” elnevezésű program keretében olyan, földi indítású, elfogó rakétákat akarnak kifejleszteni, amelyek a támadó rakétákat pályájuk vége felé semmisítenék meg. Az új rakéta elkészítésére a McDonnell—Douglas nagy ameri. kai repülőgép-. és rakétagyártó vállalat kapott megbízást. Az első kísérleteket a nyolcvanas évek végén akarják végrehajtani. Közben Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter szerint esetleg már ezen a héten aláírják a megállapodást arról, hogy Nagy-Britannia részt vesz az Egyesült Államok űrfegyverkezési elképzeléseinek, a hadászati védelmi kezdeményezés néven ismert program egyes feladatainak megvalósításában. Weinberger, aki jelenleg Brüsszelben a NATO- badügyminiszterek , tanácskozásán vesz részt, pénteken tárgyal erről Margaret Thatcher brit miniszterelnökkel, és az NBC amerikai televízió, nak kedden reggel adott nyilatkozatában azt mondotta, hogy már csak kisebb — jogi és technikai jellegű — problémák várnak megoldásra. A hadügyminiszter azt mondottá, hogy mind maga, mind a NATO-országok többi hadügyminisztere elégedett a Géniben megtartott szovjet— tosak a két ország vezetői közötti személyes találkozók. Leszögezték azt is, hogy mindkét ország érdekelt a különböző szinteken megvalósuló szovjet—zimbabwei kapcsolatok továbbfejlesztésében. Ugyancsak kedden a Kremlben szovjet—zimbabwei dokumentumokat írtak alá. A két ország kormányai között a gazdasági és műszaki együttműködésről létrejött megállapodást Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Robert Mugabe látta el kézjegyével. Az SZKP és a ZANU-HF amerikai csúcstalálkozóval. Szerinte Genfben „lerakták az alapokat a támadó hadászati fegyverek nagyszabású csökkentéséhez, de az Egyesült Államok folytatja kísérleteit egy védelmi rendszer megteremtésére”. Brüsszelben a NATO-köz- pontban kedden kétnapos tanácskozásra ült össze a katonai tervezőbizottság, amelyet a tagországok hadügyminiszterei alkotnak. Napirenden szerepelt Hollandia kérése, nevezetesen: miután befogadja az amerikai robotrepülőgépeket, könnyítsenek a NATO keretében vállalt egyéb • nukleárii kötelezettségén és 'hadseregének hat fegyverneméből négytől — köztük a légierőtől és a hadiflottától — vonják vissza az atomfegyvereket. A holland kormány e kérését még, a múlt héten benyújtotta a NATO főparancsnokságának, de az elutasította. Rudd Lubbers holland miniszterelnök kijelentette — és ehhez parlamentjének támogatását is megkapta —, hogy kormánya továbbra is ragaszkodik kéréséhez. közötti együttműködésről szóló pártközi megállapodást Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a központi bizottság titkára és Witness Mangwen- de, a ZANU-HF külügyi titkárának helyettese, Zimbabwe külügyminisztere írta alá. Nyikolaj Rizskov és Robert Mugabe kedden befejezte hétfőn megkezdett tárgyalásait. A megbeszélések zárónapján Róbert Mugabe nagyon elégedetten nyilatkozott Mihail Gorbacsowal megtartott találkozójáról. A tárgyalások eredményeit megvonva Rizskov és a zimbabwei miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a Moszkvában most aláírt megállapodások elősegítik a két ország baráti kapcsolatainak elmélyítését. Rámutattak arra, hogy mindkét részről fejleszteni kívánják a pártközi kapcsolatokat, s hosszabb távon is szélesíteni akarják a Szovjetunió és Zimbabwe közötti gazdasági és tudományos-műszaki együttműködést, valamint kereskedelmet. A szovjet—zimbabwei tárgyalásokról közös közleményt fogadtak el, amelyet később tesznek közzé a sajtóban. A NATO-hadügyminiszterek tanácskozása szintén a holland kérés elutasítása mellett foglalt állást azzal, hogy ez „politikailag káros, katonailag pedig értelmetlen”. A hadügyminiszterek üdvözölték a genfi Reagan—Gorbacsov találkozó eredményét és az ennek nyomán Európában várhatóan kialakuló új politikai és katonai helyzéf kilátásairól tanácskoztak. A katonai tervezőbizottság tanácskozását szerdán folytatja; ezzel egyidejűleg a vezérkari főnökök a katonai bizottság keretében tárgyalnak. Lengyel—francia államfői tárgyalásokra kerül sor szerdán Párizsban. Mint a lengyel kormányszóvivő közölte, Woj- ciech Jaruzelski, az államtanács elnöke — észak-afrikai Sevaídnadze fogadta Arthur Hartmant Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter kedden Moszkvában fogadta Arthur Hartmant, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét. A találkozót az amerikai diplomata kérte. A megbeszélésen a szovjet— amerikai viszonyt érintő, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseket vitatták meg, elsősorban abból a szempontból, hogy a Genfben megtartott csúcstalálkozó nyomán miként lehetne továbbfejleszteni a két állam kapcsolatait. Kedden a Kremlben megkezdődött az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság Legfelsőbb . Tanácsának ülésszaka. A tanácskozáson, amely megvitatja és jóváhagyja az OSZSZSZK jövő évi állami tervét és költségvetését, részt vesz Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, Andrej Gromiko, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Nyikolaj Rizskov •szovjet miniszterelnök. Az ülésszak első napján Nyikolaj Maszlennyikov, az OSZSZSZK Állami Tervbizottságának elnöke számolt be az idei népgazdasági terv teljesítéséről, s ismertette a jövő évi tervelőirányzatokat. Hangsúlyozta, hogy a köztársaságban a nemzeti jövedelem az idén 1984-hez képest 3,7, az ipari termelés 3,4, a munka termelékenysége pedig 3,6 százalékkal nő. Jövőre a nemzeti jövedelmet az ideinél is nagyobb mértékben, 4 százalékkal kívánják növelni. A munkatermelékenység tervezett növekedése 4,1 százalék, míg az ipari termelésnek 4 százalékkal kell emelkednie. Számottevően javítani kívánják az agráripari ágazatok teljesítményét, s ezért fejlesztésükre 1986-ban 47,4 milliárd rubelt fordítanak. A gabonafélék termelésének például jö! algériai látogatásának második napján zárt ajtók mögött tárgyalt Sadli Bendzsedid algériai elnökkel. Ezután megkezdődtek a teljes küldöttsé- gök tárgyalásai. Heinz Kessler hadseregtábornok az NDK új nemzet- védelmi minisztere. Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának és nemzetvédelmi tanácsának elnöke kedden Heinz Kessler vezérezredest hadseregtábornokká léptette elő, s az államtanács határozata alapján — az alkotmány idevonatkozó cikkelyeinek megfelelően — kinevezte a minisztertanács tagjává. az NDK nemzetvédelmi vőre 30 százalékkal kell felülmúlnia az idén záruló ötéves tervben elért éves átlagtermést. NSIK-beli képviselők Moszkvában Az NSZK-val fenntartott kapcsolatok javítása a Szovjetunió elvi irányvonalába illeszkedik. Ennek alapja a két ország között megkötött moszkvai szerződés, az Európában kialakult területi és politikai realitások tiszteletben tartása, a két fél biztonsági érdekeinek megfelelő figyelembevétele — hangoztatták szovjet részről abból az alkalomból, hogy a legfelsőbb tanács küldötteivel találkozott az NSZK parlamenti küldöttsége, amely Philipp Jennin- gernek, a Bundestag elnökének vezetésével tartózkodik a Szovjetunióban. A képviselők időszerű ' nemzetközi problémákról és a kétoldalú kapcsolatok kérdéseiről cseréltek vé- leményt.•• ww • Ha folytatódik az izraeli agresszió Libanon déli részén a muzulmán falvak ellen, az Amal síita mozgalom ellencsapásokkal válaszol és azok célpontja Izrael északi részé lesz — jelentette ki hétfőn Bejrutban Nabih Berri igazságügyi miniszter, miután fogadta az ENSZ Dél-Libanon- ban állomásozó erőinek ír főparancsnokát, William Callaghan tábornokot. Nabih Berri, aki egyben a miniszterévé. Az új miniszter az NDK párt- és állami vezetői előtt letette a hivatali esküt. Heinz Kessler 1920-ban Laubában, munkáscsaládban született. Lakatosszakmát tanult, és tagja volt a Spartacus Szövetség ifjúsági szervezetének. 1941-ben a fasiszta Wehrmachtból átállt a Vörös Hadseregbe. 1945-ben hazatért és tagja lett Németország Kommunista Pártjának. 1946-ban a Német Szocialista Egységpárt alapító kongresz- szusán beválasztották a párt vezetőségébe; 1950 óta a központi bizottság tagja. 1950—55-ig a rendőrségnél töltött be felelős beosztásokat, majd 1956-ban a légvédelem parancsnoka lett. 1967-től az NDK nemzetvédelmi miniszterének helyettese. Heinz Kessler elvégezte a szovjet fegyveres erők katonai akadémiáját. + A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban,fejezte ki részvétét a Német Szocialista Egvség- nájnt Központi Bizottságának Heinz Hoffmann hadseregtábornok. az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, az NDK nemzetvédelmi minisztere elhunyta alkalmából. Kolumbia Földrengés Kolumbia központi és. nyugati részén kedden a Richter- skála szerinti 5,3 erősségű földrengés volt — jelentette a bogotai geofizikai intézet. A hírügynökségi beszámolók nem tesznek említést halálos áldozatokról vagy károkról. Rengett a föld azon a területen is, ahol a Névadó del Ruiz siita Amal mozgalom vezetője, a megbeszélés után a sajtó képviselői előtt Izraelt tette felelőssé az úgynevezett dél-libanoni hadsereg minden akciójáért., Az izraeli hadsereg alakulatai a múlt héten harckocsikat és helikopterekét is bevetve nagyszabású megtorló akciókat hajtottak végre Dél- Libanonban a síiták lakta települések ellen. Közös piaci csúcs Weinberger nyilatkozata Újabb űrfegyverkezési program NA TO-hadügyminiszteri tanácskozás Elutasított holland kérés Lengyel kezdeményezésre Jaruzelski párizsi látogatása Az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsának ülése Maszlennyikov beszámolója-vulkán fekszik*.''-1 »>**>« •rí + 'p;.'. Tmrtofltí*» i -O-tf vtíVóijtíÁiOuJv!)■»''> »A Izraeli megtorló akciók Dél-Libanonban Berri fenyegető kijelentései Részleges kompromisszum Útközben, előretekintve A Közös Piac csúcsértekezletén kedd estig a napirenden szereplő három téma — a vá/ mok teljes megszüntetése, a pénzügyek egységesítése és az európai parlament jogkörének kiterjesztése — közül kettőben kompromisszum született. A napirend harmadik kérdésében, az európai parlament Ferdinand Marcos, a Fülöp- szigetek elnöke kedden jóváhagyta és ezzel törvényerőre emelte a választási törvény- javaslatot. Ennek értelmében az országban 1986. február 7- én tartják meg az elnökválasztásokat. A manilai nemzetgyűlés hétfőn este szavazta meg a törvényt. Ellene az alkotmány megsértésére hivatkozva több ellenzéki politikus óvást nyújtott be a legfelsőbb bírósághoz. Érvelésük szerint a jelenlegi elnöknek nem volna szabad indulnia az előrehozott választásokon. A Marcos által kinevezett 13 tagú legfelsőbb bíróság a jövő héten foglalkozik az óvással. Corazón Aquino, az 1983- .ban gyanús körülmények között meggyilkolt Benigno Aquino ellenzéki politikus hatáskörének kibővítésében és általában az intézmények reformjának kérdésében a csúcsértekezlet semmilyen előrehaladást nem ért el, a döntéshozatal módszerét illetően egyelőre minden marad a régiben. A tanácskozás lapzártakor még tartott. özvegye Marcos jelenlegi államfő vetélytársaként indul az elnökválasztáson. Az 52 éves asszony döntését keddi sajtó- értekezletén jelentette be. A MEGSZÜNTETETT begyűjtési minisztérium vezetőjét, Grigorij Zolotuhint nevezte ki a Szovjetunió gabonatermesztési és gabonaipari miniszterévé a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége. Az új minisztériumot az élelmiszergazdaság átszervezése kapcsán hozták létre, elsősorban a korábbi begyűjtési minisztérium bázisán. A JERUZSÁLEMMEL szomszédos Ramallahban meggyilkolták keddre virradóra Aziz körútját befejezve — kedd este franciaországi munkalátogatásra Párizsba érkezik, és szerdán tárgyal Francois Mitterrand köztársasági elnökkel. A varsói kormányszóvivő utalt arra, hogy a találkozót Lengyelország kezdeményezté. Jaruzelsklnak ez lesz az első találkozója nyugat-európai államfővel azóta, hogy november elején az államfői funkciókat ellátó testület, az államtanács elnökévé választották. A lengyel—francia csúcstalálkozó jelentőségét növeli az a körülmény, hogy 1981 vége óta — amikor Lengyelországban a polgárháborús veszély elhárítására átmeneti időre szükségállapotot vezettek be — a két ország magas rangú politikusai nem tárgyaltak egymással, s az államközi kapcsolatok mindmáig meglehetősen hűvösek voltak. Wojcieoh Jaruzelski kedden, Seháde neves palesztin ügyvédet és politikust, aki évek óta visszavonultan élt. A támadó vagy támadók több késszúrással végeztek vele. A gyilkosság oka — közölte az izraeli rendőrség — egyelőre ismeretlen. Egy névtelen telefonáló az AFP párizsi központjával Am- manból azt közölte, hogy a gyilkosságot az Abu Nidal vezette Fatah Forradalmi Tanács nevű palesztin szervezet emberei követték el. H em túlzók, ha azt állítom, hogy a kerepes- tárcsái kórház már öreg intézménynek számít. Sokezer beteg hagyhatta el gyógyultan a modern, korszerűen felszerelt kórházat. Tudok nem egy olyan pesti betegről is, aki ragaszkodott ahhoz: ott gyógyítsák. Most — bár régen volt — mégis eszembe jutott a kórház építésének története, ami egy korszakot jellemzett. Azt az erőt is jellemezte, ami összefogta a megye lakosságát a közös cél eléréséért. Azt a példátlan társadalmi megmozdulást, ami nem múlhatott el nyomtalanul azóta sem. Szép példája volt annak bizonyítására: ha kevés a pénz, akkor sem kell lemondani a nagy tervek valóra váltásáról. A küzdés mindig felemelő. Mindig űj és új erőt ad. Figyelmeztet: ha igazán akarunk valamit, el tudjuk érni! E hónap közepén hagyja majd jóvá a megyei tanács testületé a jövő esztendei tervet és 1986 első negyedében emeli törvényerőre a VII. ötéves terv számait. Ma még senki nem tudná sorolni, mire mennyit költhetnek súlyos gondjaik megoldására a helyi tanácsok. Az is csak a következő napokban dől el: 1986- ban mennyivel gyarapodhatnak. Mert számításba kell venni a központi keretből származó forintokat, az ágazati minisztériumok fejlesztésre szánt pénzét, a településfejlesztésből befolyó összegeket, a társadalmi munka értékét és nem lesz csekély az a támogatás sem, amit a különböző termelő egységek juttatnak a működésük helyén megvalósítandó célokra. Számos forrása lesz tehát mindannak, ami lakásépítésre, egészséges ivóvíz megteremtésére, csatornázásra, középiskolai oktatás tárgyi feltételeinek biztosítására fordítható. Lesz, ahol nincs szükség az előbbiekre: utat építenek vagy szociális otthont... A felsorolásban — mint ahogy már a vezető megyei testületek állást foglaltak — mindig első helyen szerepel az emberek életét alapvetően befolyásoló tényező: a lakás, az egészséges ivóvíz, az oktatás. az egészségügy, az áthúzódó beruházásók befejezése... Milyen egyszerűnek tűnik mindez! Ki ne értene egyet a fejlődéssel? Ki ne örülne a ténynek, hogy a kormány a legutóbbi ülésein figyelembe vette Pest megye sajátos helyzetét, külön foglalkozott az agglomeráció gondjaival, s határozatában ügyelt arra: a jelenlegi pénzviszonyok közepette is — különösen az alapvető ellátásban — szá- molódjék fel az ország más településeihez viszonyított hátránya Pest megyének. Lehetőség nyílik a megye egységes fejlesztésére, az arányeltolódások mérséklésére. Az azonban már ma belátható — a lakosság egyetértése, a lakosság cselekvő támogatása nélkül terveinkből jóval kevesebb valósulhatna meg. Ha egy adott korszakban Kerepestarcsa, Budaörs, Veresegyház. Gödöllő, Szob s más települések társadalmi megmozdulásának szép példája ösztönzött nagy és maradandó tettekre — a következő időszak történetében, a te- levülések fejlődésében sem hiányozhat a naay megajánlás. a minden erőt összpontosító figyelem. Most még inkább, mint valaha! — és ennek hangsúlyozása nem szónoki fogás. Hiszen amíg eddig a helyi elképzelésekhez megyei segítséget lehetett kérni, ez a forrás már nem áll rendelkezésre. A tanácsok önállóak lettek saját dolgaik intézésében. Számos tény bizonyítja: jól is élnek az önállóságukkal. Csak hát az önállóság anyagi függetlenséget is jeElőrehozott elnökválasztás a Fülöp-szigeteken Aquino özvegye is indul Wm(SAK RÖVI