Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
1985. DECEMBER 24., KEDD PEST MEGYEI HÍRLAP 13 Ünnepi tánc Molnár József festménye Vlcsotka Mihály: Tuskózók A pám ’akkor érkezett, amikor a kivágott diófa hatalmas fiaskóján javában lobogott a megrakott máglya. Kissé görnyedt testtartással megállt, nézte a tűz magját, s megkérdezte: — Hát te mit csinálsz? — Kiégetem a törzsököt, köny- nyebb lesz kivenni — feleltem ragyogva, a nagyszerű gondolattól fel- ajzva. — Ezt rendbe tetted. Kérj egy nap szabadságot a munkára, hűtött le az öreg, s az ácsok által otthagyott pala összerakásához fogott. Töprengeni kezdtem. Nekem is voltak kételyeim, nem tudtam pontosan, átparázslik-e az óriási nyers törzsök. Azonban abban bíztam, hogy a rengeteg rárakott égetni való kiszárítja a fát, s belekap a láng. Másnap kora reggel lelapátoltam a parazsat és a hamut, a kútkáva nagyságú fűrészelt felületről. Nagy megdöbbenésemre teljesen épen találtam. Csak a színe változott át törtfehérről rozsdásvörössé. Ilyen árnyalatú volt körötte a föld is. Megjött apám. Nézte a művemet és hümmögött. — Na, fogjunk hozzá — tolta elém a szerszámokat. — Ajánlom, válaszd .a rövidebb nyelű csákányt. Nekem aztán mindegy, úgyis egyformák — gondoltam —, s vágni kezdtem a felém eső oldalon a vörös földet. Az öreg előbb tisztára gereblyézte a terepet, majd széles körívet rajzolt az ásóval. Mire belefog, kivájom ezt az oldalt — fogadkoztam magamban —, és sebesen cserélni kezdtem a szerszámokat. Amikor az első nagy oldalgyökeret elértem, hatalmasat vágtam bele a fejszével. A szikkadt fa furcsán puffant, nem szakadt, nem repedt, alig egy centire fogadta be a vasat. Ügy visszarúgott, hogy a nyele megrázta a markomat. Aztán nem akart engedelmeskedni az istennek sem. Újra és újra odavágtam. De alig haladtam előre. Egyre elkeseredettebben hajtottam. Csákány, ásó, lapát, fejsze volt a sorrend. Átpillantottam az apám oldalára. Én mélyebbre jutottam, nála azonban szélesebb volt a gyűrű. A kivágott gyökerek számában is megelőzött. Egyre keservesebben haladtam. Alig volt helyem. Beleszorultam a lyukba, a tuskó és a föld közé. Nehezen tudtam kiszabadítani a gyökereket. A szerszámok átcsúsztak az árokpart túlsó oldalára. Utánuk másztam, keresgettem őket. Apámnak nem voltak ilyen bajai. Széles árokban dolgozott, a vasakat precízen, sorrendben rakta le, vette fel. Föl sem egyenesedett, csak a kezét nyújtotta a nyélig. A gyökereket gondosan megtisztította a földtől, s csak ezután fejszézett. Elébb a tuskótól távol, aztán tőben vágott. Kicsiket és pontosakat. Mozdulatai összhangban voltak egymással. Csak egy nagy gyökeret hagyott meg, azt a tuskótól mintegy harminc centiméternyire metszette el, úgy állt ki, mint egy erős szarv. Ügy láttam, hogy zavarja a munkájában, csodálkoztam, hogy mégis tűri a jelenlétét. Szó nélkül tágítottam én is a gyűrűt. Elvett tőlem egy órát, de végre szabadabban mozoghattam, nagyobbakat sújthattam. A törzsök már úgy állt, mint egy hatalmas fagylalttölcsér. Csak a lefelé vezető főgyökér tartotta. Én értem el hamarabb. Faragni kezdtem a mélyben. Rövid idő múlva apám is szintre került velem. Néhányat odavágott a maga oldalán, aztán elment. Egy vasrúddal tért vissza. — Na, gyere! — szólt le a gödörbe. A rudat aláfeszítette az otthagyott gyökérszarvnak. Lenyomtuk a vas végét, a gyökér roppant egyet, s kifordult a fogságából. Néztem apámat. Fehér fejét, keskeny vállait, fogyatkozó kilóit. A hetvenhat évét. S megértettem, hogy amit negyven éve mesének hittem, valóság volt. A gróf erdeje ott Szat- márban, ahol novembertől márciusig a szegény emberek törzsököléssel keresték a kenyerüket. Ahol minden mozdulatnak célszerűnek kellett lenni, mert az erőre, a jövő esztendei tűzifára szüksége volt a családnak. Bámultam az évtizedek tapasztalatába sűrűsödött tudását. — Köszönöm a rövid nyelű csákányt — fordultam hozzá. F elnyúlt a vállamig, átölelt. így álltunk néhány pillanatig, s bennem megszólalt a régen hallott történet. — Volt a jánkmajtisi grófnak egy hatalmas erdeje. De az olyan nagy volt... Köves István: L'.aUAc no/nah klqllqs Tűzben izzani lánggal lobogni Pernyével füsttel tnesszeszállnl S a munkábaindulók kialvatlan tekintetének csodálatában A vontatóhajók kajla kutyájával kiáltani a kéjesen nyújtózó Napba Hajrá ma gyönyörű napunk lesz szőrén üljük meg a Pegazust is Legkisebb királyfiként átbuckázva fejünk tetején Nekiügetünk minden hétfejű-sárkány-várnak hajrá ma már nincs más kiút Versenyt kell száguldanunk a szelekkel fiúk otthon csíborszemű kedveseink várnak! Benyei József: Kalász Márton: Fekete kendő Hasonítás Arcodon nem nő szerelem, magadra hagytak. Szalmavirág Fekete kendők falain Kár ennyit megsejteni, a látszat már elébe tévedt. zárva az ablak. Legegyszerűbb leejteni morzsáit e szárazebédnek. Gyászolj fehérben álmokat. Igéz a madár odafönt — hasztalan átkok — de lábnál jól érzi a hangya. könnyed s mosolyod egyként Millió apró rögöt ledönt. fehér zsarátnok. Ezt vinni egy élet kalandja. Ki akárhány évszakot ír, Áldozz s alázkodj földig, két pont szintúgy: eleje, vége. vesd le a gőgöd. Egy ember a korai csöndbe Húny a madárlátta kenyér, harsány mese költi mivégre. beletörődött. Fekete kendők fala közt fordulj a fénynek, legyen kezedben zöld ág, Nem e madár hurcolja át ég színén, s mi lent ballagóban. Szélről felénk szalmavirág — törődnénk: ma rosszban, ma jóban. Az idei győri költői biennálén Kalász Mártont Radnóti-nagydíjjal tüntették ki egész életművéért. szemeden ének. Flamm János: Karácsony két hangra, több tételben november 26. Hogy elszaladt ez az. év is! Ez a vacak eső, meg a korai sötét bekergeti a srácokat az utcáról. Igaz is, havazhatna már! Ugye te is kívánod a frissen . hullott hó ropogását a cipőtalo alatt, a szikrázó napsütést?... És bizony a karácsonyestét, az örök ünnepet! Majd meghallgatjuk a régi magnófelvételeket. Emlékszel, hogy ujjongtak, hogy sikongtak?! Szép volt! Ámbár... azért a vitát le kellett volna törülni a szalagról. Melyiket?! Azt, amikor a szekrényből a többi ajándékkal együtt elővetted azt a két match- boxot is, amit a nagyiék, vagyis amire a nagyiék adták a pénzt, mert ők fáradtak ahhoz, hogy sorba álljanak, meg keresgéljenek, és amit oda kellett volna csempészni az ottani fa alá, hogy ott találják meg a gyerekek... Te pedig elővetted, itt! Jól összekaptunk!... De az idén! Apropó! Milyen napra esik az idén a szenteste?... Aha... akkor valószínűleg a péntek lesz a vasárnap és az annyi mint három, négy... hat liter tejet kell venni. Te jó isten! Mit számolok én, hol van az még! Nem, az idén nem csinálunk tébolyt! Az utolsó pillanatban semmit se! Az idén minden másképpen lesz. A hó például esni fog! Nem holnap és nem januárban, hanem karácsony délelőttjén. Vastag hófelhők húznak az égre, s mintha csak egy angyali kéz felszakítaná a paplant, hullani kezd sűrű pelyhekben. Kitátjuk a szánkat, hogy a nyelvünk hegyén érezzük, és fehér lesz a hajunk, a szemöldökünk, mint megannyi Télapónak. Az a legfontosabb: a fehér karácsony! A csendes utcák, a várakozás, a béke és a szeretet pillanatai. december 10. El kellene már dönteni, melyik nap megyünk a te szüléidhez és melyiken az enyémhez!... — Tudhatnád, hogy a szentestét mindig is nálunk töltöttük, ott van az egész család, és másnap megyünk hozzátok!... — Igen, éppen ez az! Mi történne, ha egyszer az én anyáméknál kezdenénk?! Teljesen igazuk van! Ott állnak a feldíszített fa mellett, ketten, egyedül..., minden évben!... — Várj csak! Mi lenne, ha itthon, mi négyen, hiszen ez családi ünnep, vagy nem?!... — Szégyen, gyalázat! Ahelyett, hogy örülnénk, hogy van kihez menni! „Majd jönnétek ti még!” Igaz?... — Utazzunk el! összepakoljuk a meleg holmit, szánkót és huss! Három napra kiveszünk egy szobát, és egész nap a friss levegőn élvezzük az ünnepet!... — Még csak az hiányozna! Tudod, mibe kerül? Étteremben enni, az utazás, a szállás, aztán meg majd esik az eső, és kínlódhatsz a drága pénzedért a szobába zárva!... — Jó, jó, beszéljünk velük korrektül, felnőtt módjára! A fenébe is, csak nem kapunk össze a szeretet ünnepén!? december 13. délelőtt Halló!... Te vagy az, drágám? ...?.;. Bocsánat, a férjemmel... Képzeld, sikerült vennem kéz alatt egy Walkmant Karcsinak! EGY WALKMANT! Amit annyira kért, fül- hallgatós magnó... ami már mindenkinek van az osztályban ... — No, azért az túlzás! És mennyi? MENNYI? De akkor neki már semmit!... — Ja, és igazán szerencsés nap ez, kaptam Béluskának egy elektromos építő Legót. Hazarohantam velük, ne kelljen délután magammal cipelnem üzletről üzletre. Akkor este, viszlát... december 13. késő délután Hányszor mondtam már, hogy ne hagyják égve a villanyt! Áhá, a Legó... Hova dugjam el?... Talán a kamrába, az almák alá, azt még nem ismerik ... Karcsi! Te itthon vagy?!... Nem hallod, neked szóltam! Mi baja ennek? Nyitva a szeme, de nem lát! Olyan üveges a tekintete!... Mi történt, csak nem szipózott?!... Karcsi! Karcsikéin!... Jézus Mária! A Walkman!... Édesem, nem akarlak felizgatni, csak egy kis malőr... Karcsinak elmaradt az angolórája és előbb jött... Kérlek, ne borulj ki, senki se mondta, hogy az egész a te hibád! Mindenesetre eltehetied volna... Ne bőgj! Nem is ordítok! NEKEM is! Nekem is elegem... Most majd beszélhetsz Bélusnak, hogy ő várjon még tíz napot!... Nyugodj már meg! Visszakérjük Karcsitól és a fa alá tesszük... Nagy fiú, megérti. Jó, majd én megmagyarázom... Hallod? Csöngettek! Ez Bélus! Kapd föl a kabátodat, menjetek le valahová, mit bánom én, csak menjetek már!... Addig én..., az isten verje meg ezt a tébolyt! december 18. Halló! Jó híre van apucinak! Anyámék kaptak egy beutalót... Lillafüredre. Valaki visszamondta ... az ünnepek, plusz a szilveszter ... Na, legalább nincs sértődés ... Kérik, ne haragudjunk, nem tudnak elbúcsúzni, már pakolnak... Jó, majd ha visszajönnek ... Diót? Igen, itt a büfében biztosan olcsóbb ..., jó, veszek ... Ma későbben, Violát köszöntünk... Kösz, rendes vagy ... Viola! Viola! Későre jár, megyek haza! Viola! Violácska! Jó magácskának, de azért nem irigylem. Én imádom a családomat! Klassz kölykök, megértő hitves... és hamarosan itt a karácsony. Elsimulnak a ráncok, körülálljuk a fát, a konyhában illatozik a friss diós... ! A dió! Az isten áldja meg! Holnap leltároznak, aztán szabadság. Most hajkurászhatom! őrület! Amíg csak le nem húzzák a rolókat, a hal, a hús, a bor, a tej, még narancsot is, ott talán banán is... Ebből kimaradni kész csoda lenne! december 24. Na, látjátok, nem hiába fohászkodtam! Apátok a hócsináló! Ugye, én megmondtam! MEGMONDTAM! Gyere, édesem, hagyd már kicsit abba, megvár! Nézd, milyen gyönyörű, hát van ennél szebb?! Nem, gyerekek, először a. nagyiékhoz megyünk! Karcsikám, tudsz még egy kicsit várni, nem?! Ne keresgéljetek, sehol, inkább készüljetek!... Hol a ruhájuk?! Nem készítetted ki? Mit piszmogsz annyit a konyhában?!... Jó, majd én... Bélus! Ezt vedd fel! Nincs tiszta fehér zoknija?! Bélus!... Bélus, mutasd a homlokodat?!... Na, fiam ezt jól megcsináltad! Te!... Ez belázasodott! Szépen vagyunk! Nagyanyádék ott állnak glédában, sütöttek, főztek, kis harangszó, csengettyű!... Hogy mit? Egy Amidazo- phent? És ha influenzás? Megfertőzi anyádékat, az ő korukban... Majd nem csókolja meg őket?... Pont karácsony este marad el a puszi! Jó, elintézem... az ilyesmit én intézem el... Az nem léte^ zik, hogy egyszerre tudjunk elindulni valahová!... Szép ünnepünk lesz! Most kellett volna az TBUSZ-szoba!... Édesem, te sírsz? Ugyan, ugyan... Csak a feszültség jött ki rajtad. Na jól van! Szipogd ki magad, és föl a fejjel! Látod, esik a hó? Ugye gyönyörű?... Tudod mit? Ha letettük a srácokat, sétálunk egyet. Kettesben, úgy mint régen. Benézünk az ablakokon, mindenütt a feldíszített fák, körülötte a család. Meghitt, békés este. Fehér karácsony! V _____________________________________J
