Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-21 / 299. szám

1985. DECEMBER 21., SZOMBAT 9 EGYÜTT AZ UTAKON AZ UTINFORM JELENTI Tóth Tibor: — A hct vegén az autópályákon nem lesz forgalom­korlátozás. Cegléden, a 411. sz. főúton csatornaépítés miatt útelzá­rás van érvényben, ezért a forgalmat rövid szakaszon elterelik A tereloutat táblák jelzik. Forgalomkorlátozás lassítja a haladást a 4604. sz. utón, Öcsa és Inárcs között. Esztergomban befejeződtek az építé­si munkák a hajóállomás felé vezető úton és így a régi forgalmi rend szerint közlekedhetnek. Mától ismét közlekedik a komp Ercsi és Szigetújfalu között. Nagymarosnál viszont csak 4 tonna tengely­nyomásig visznek át járműveket a túlsó partra. A többi komp me­netrend szerint közlekedik, általában reggel 7-től délután l«-ig. A kora esti óráktól a hajnali órákig páralecsapódás miatt nedves, néhol síkos útburkolatra és helyenként ködfoltokra lehet számítani, ezert óvatosan vezessenek. EGY BALESET ANATÓMIÁJA A vétlenek megsérültek, a vétkes megúszta. Ez lehetne a rövid summázata e heti példabalesetünknek. Az eset Nagy­marosán történt. S. S. ittasan vezette személyautóját, és egy fékezésnél áttért az úttest bal oldalára, ahol nekiütközött egy másik kocsmáik. A szabályosan haladó jármű utasa és ve­zetője súlyos sérüléseket szenvedett, s a két autó is megron­gálódott. ■ Ez a baleset sincs tanulság nélkül. S ez az, amiért most foglal­kozunk ezzel rovatunkban. Ugye már kitalálták, az ittas vezetés ve­szélyeire szeretnénk ismét ráirányítani a figyelmet. S azért most, mert ünnepek közelednek, olyanok, amikor inni szokás. Ez önma­gában nem lenne baj, hozzátartozik az ünnephez, a meghitt hangu­lathoz. Am az is jó lenne, ha jó közérzetünk kitartana a karácsony után és az új esztendőben is. Ennek előfeltétele, hogy koccintás után már ne üljünk járműveink volánjához, várjuk meg, míg az elfogyasz­tott alkohol hatása elmúlik. S azoknak, akiknek igazságérzetét bántja, hogy a vétleneket súj­tották az ittas ember hibái, megjegyezzük; azért. ő sem ússza - meg a dolgot. Eljárás indul ellene, s a várható büntetésen kívül bevon­ják vezetői engedélyét. Ez ugyanis ittas vezetés esetén kötelező. Ne­vét, amit most csak kezdőbetűkkel jeleztünk — mert nem fejező­dött még be a rendőrségi vizsgálat — megismerhetik Fekete sarok című rovatunkban. LÁTNI ÉS LÁTSZANI! - NAPTÁRAJÁNLAT Barátságtalanok mostanában a hajnalok és korábban kez­dődnek az esték. Mint minden télen. Talán soha nem olyan aktuális a jól ismert jelmondat, látni és látszani, mint mos­tanában. Elég csak egyszer-egyszer átolvasni az újságok baleseti híreit, hogy meggyőződjünk arról, hányán nem veszik figye­lembe a szlogen igazságát. Ám, ha valaki nem szereti a rossz hűeket, elég, ha körülnéz reggelente vagy esténként az uta­kon és utcákon; rengeteg kivilágítatlan járművel találkoz­hat. Kerékpárral és gépkocsikkal is. Nem ritka a sötétben settenkedő teherautó sem. A lámpát hordó gyalogos pedig olyan ritka, mint a fehér holló. Így látják ezt az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács szakemberei, és természetesen a Pest megyei szervezetnél is. Ezt bizonyítja, hogy a jövő évi kártyanaptár hátoldalán ugyancsak a már említett jelmondat olvasható. S most jön az ajánlat; aki szeretne ilyen kártyanaptárt, küldjön címünk­re (Pest Megyei Hírlap, Együtt az utakon, Budapest, Pf. 311, irányítószám: 1446) egy felbélyegzett válaszborítékot (saját címére) és mi elküldjük neki az OKBT 1986-os kártyanaptá­rát. Ezzel is segítve, hogy egész évben ne feledje, a bizton­ságos közlekedés egyik alapfeltétele: látni és látszani! EGY JÓ SZÓ Mi is áll kedvenc regényhősünk, Fülig Jimmy fregatt­főhadnagyi tányérsapkájának emailgombján? „Mindnyájun­kat érhet baleset”, legalábbis az üzlettulajdonos szerint, aki­től az azóta híressé vált főfödőt a hős beszerezte. Nos, a sapka feliratának igazsága beteljesedett e sorok íróján. Igaz, nem az ő hibájából. Egy táblával védett úton haladva elévágott egy autós. Az ütközés elkerülhetetlen volt, s be is következett. Mindkét kocsi megsérült, mint utóbb a biztosító megállapította, kilenc-kilencezer forintnyi kár kelet­kezett mindegyikben. Mindez magánügy lenne, ha a vétkes kocsi vezetője, köz­vetlenül az ütközés után, amikor kiszálltak kocsijaikból nem így kezdte volna: „Nem történt baja?” S hangjában aggoda­lom érződött. Nem a saját kocsijában keletkezett kár miatt, hanem veszélybe került közlekedő társa miatt. Hogy hason­ló helyzetben ki mit érzett volna, nem tudom, saját maga­mon azonban azt vettem észre, hogy elszállt fellobbanni készü­lő haragom, és megsajnáltam az értem aggódó embert. Miért kellett ezt megírni? Mert minél többen éreznek va­lami hasonlót kényszerűen megismert közlekedő társuk iránt, annál kevesebb kiabáló, mérgelődő, veszekedő autóst fogunk látni az utakon. Ha megértettük, mi játszódik le ilyenkor partnerünkben, kulturáltabban viselkedünk majd közlekedés közben is. ÚJ VASÚTI KORSZAK? Mintegy másfel évszázaddal ezelőtt új Korszak kezdődött a közle­kedésben: csillogó sínpárokkal kezdtek összekötni településeket es országokat. A gőzmeghajtasu közlekedési eszköz felgyorsította az iparosodás folyamatát, előmozdította a gazdasági növekedést, az em­bereknek pedig egy addig ismeretlen mozgási szabadságot ajándé­kozott. Gyorsan, olcsón, a kereskedelmet fellendítve működött, s úgy tűnt, ho;, semmiféle konkurencia nem fenyegeti. A növekedő motorizáció azonban — a század derekától kezdve — bizonyos területeken elhódította az ügyfeleket a vasúttól. Az útháló­zat kiépülésével, az egyre sűrűbbé váló autópálya-hálózat révén a te­herautók világszerte fenyegető vetélytársavá váltak a vasútnak. Ugyanilyen riválissá lett a sokkal kényelmesebb és gyorsabb utazást lehetővé tevő repülőgép is. Az eredeti kötelezettség pedig, hogy a ki nem fizetődö pályákat is üzemeltesse a vasút a lakosság érdekében, elnyelte a más területeken megszerzett nyereséget. A „más terület” alatt itt a síni teherforgalmat kell érteni, mert időközben csökkenni kezdett a konkurencia hatása, különösen attól kezdve, hogy — a ra­kodási műveletek egyszerűsödése révén, a konténerrendszer kiépülé­sével — felgyorsult a vasúti teherszállítás is. Több technikailag fejlett és jómódú országban úgy lettek úrrá a vasúti személvszállítás válságán, hogy egyre gyorsabb vonatokat ál­lítottak üzembe. Az NSZK-ban például az óránkénti 200 km-es sebes­séget is elérő Intercity-vonatok ma már öt állandó vonalon közle­kednek, s 42 nagy jelentőségű pályaudvart kötnek össze. A legújabb nyugatnémet kísérleti szerelvény menetse­bessége 250—300 km/óra között van, tervezett végsebessége pedig megközelíti a 350 km/ó-t. Ez a gyorsvasútpályákon haladó vonat a következő évtizedben új vasúti korszakot fog nyitni. Balesetmentes közlekedést és kellemes hétvéget kíván gyalogosoknak és járművezetőknek egyaránt: Roóz Péter POSTABONTÁS VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PF.: 311 -1446 ■OCTB Sürgöny sür­gős ügyben December 5-én 13 és 14 óra között táviratot adtam fel Bu­dapestre. Fontos ügyről volt szó, melyre még aznap este szerettem volna választ kap­ni. A sürgöny díja 24 forint volt Másnap délelőtt értesí­tett a posta, hogy a távirat kézbesíthetetlen, elégtelen címzés miatt. Ekkor egy má­sikat adtam fel — sürgős jel­zéssel — azonos címzéssel, dupla díjjal. Délután újból üzent a posta; az első távira­tomat utólag kézbesítették, ezért a kézbesíthetetlensógre vonatkozó korábbi értesítésü­ket tekintsem tárgytalannak. Nos, én két táviratot kap­tam a postától, míg meglehet, a címzetthez még egyik sür­göny sem ért oda. Az‘ hiszem pontosabb munkával sok bosz- szúságtól és felesleges kiadás­tól mentesülhetne ügyfél és hivatal egyaránt És ki téríti meg. a második, feleslegesen feladott távirat díját? A helyi hivatal nem tudott válaszolni a kérdésemre. Határ Sándor Törtei Mint egy karácsonyfa Még november végén tör­tént, hogy betértem a váci Naszály áruházba egy kis ka­rácsonyi „elővásárlásra”. A játékosztályon kaptam is sok szép ajándékozni valót. A pénztárnál, amikor fizettem, kértem egy zacskót a sok ap­róságnak. — Huszonöt forintért adha­tok — felelte a pénztárosnő. — Én csak valamilyen pa­pírzacskót szeretnék — apel­láltam bátortalanul. — Olyan nincs — zárta le a vitát a kasszában ülő hölgy. Így aztán, hogy stílszerű le­gyek, a sok kis csomaggal a kezemben úgy néztem ki, mint egy teleaggatott karácsonyfa. És ekkor még a műszaki osz­tályon is volt vásárolni va­lóm. Egy 840 forintos háztar­tási gépet vettem. Az egyéb­ként udvarias eladó azonban ott is közölte, hogy csomago­lópapírral ő sem rendelkezik. A vásárolt gép dobozát min­denesetre átkötötték egy zsi­neggel. Az immáron hetedik csomagomat a még szabadon levő ujjam végére akasztot­tam. Az áruházból távozóban ar­ra gondoltam, nem is olyan régen az áruházaknak volt egy központi csomagolójuk, ahol a kedves vásárlónak el­rendezték a különböző osztá­lyokon vásárolt holmijait, ösz- szekötötték egy nagy zsineg­gel, amibe még egy kis fada­rabkát is fűztek, hogy ké­nyelmesebb legyen a cipeke- dés. Cikkünk nyomán Ha úgyis kevés... Lapjukban november 30-án megjelent Nincs elég patikus című írásuk késztetett arra, hogy felháborodásomban tol­lat ragadjak — egyébként nem szokásom —, és tájékoztassam Önöket az aXbertirsai gyógy­szerészhelyzetről. Községünk patikusa, akinek munkáját 35 éven át tisztelet és megbecsülés övezte — s ezt felettesei többször kitüntetés­sel is elismerték —, váratla­nul nyugdíjba ment. A nyugdíjba vonulásra való felkérés kissé szokatlan és meglepő módon történt. A gyógyszerész, miután több éve — nyilván a létszámhiány miatt — szinte éjjel-nappal szolgálatban volt, szeptember­októberben kivette jól megér­demelt szabadságát. A gyó­gyító szereket előzőleg leltár szerint átadta helyettesének. Éppen szabadságát töltötte otthon, amikor igazgatójától levelet hozott a postás. Ebből értesült, hogy szóbeli meg­egyezés alapján nyugállo­mányba helyezik. A patikus sehogyan nem értette a doi­got, mivel soha senkivel nem beszélt nyugdíjba vonulási szándékáról, hiszen egészsé­gi állapota szerencsére kitűnő, szeret és tud is dolgozni. Az igazgatói döntés megváltozta­tására többször tett kísérletet — eddig sikertelenül. Szóval, most sokan nem ért­jük a faluban — ha igaz, amit az újságban is olvashattunk —. hogy ha országosan kevés a gyógyszerész, akkor miért kell egy aktív, szakmáját sze­rető embert nyugdíjba kény­szeríteni. Dr. Adám Tamás állatorvos Albertirsa p Jelenleg a megyei főorvos f vizsgálja az ügyet — tájékoz- ^ tatott Losonczi Béla, a Pest í Megyei Tanács Gyógyszertári í Központjának személyzeti osz- X tályvezetője. Véleménye sze- írint a nyugdíjas korú patikus £ szakmai munkájában semmi £ kivetnivalót nem találtak fe­il lettesei sem, hanem néhány y személyi, munkatársi problé- j ma vetődött fel a vezetése í alatt álló gyógyszertárban. 'I Ezen nehézség — mindenki á számára megnyugtató — meg- V. oldásán fáradoznak most az £ illetékesek. Kár, hogy Skálakópé ezt már hírből sem ismeri. Fazekas Mátyásné Főt Mihály Saj'tábuvárkodásom során érdekes hetilapra bukkantam az Országos Széchényi Könyv­tárban. Pest megye sajtóbib­liográfiája szerint Budakeszi egy humoros néplappal ren­delkezett. mely a Der Grade Michel von Budakesz címet viselte, és 1874-ben adták ki először. A címben szereplő Szókimondó Mihály — mert így lehetne a nevet magyarra fordítani — irányította a szerkesztést. Ez persze csak a szerkesztő álneve volt. de a helybeliek szólásaiban sokáig élt, s azt az embert illették vele. aki bátor, egyenes, szó­kimondó volt. A korabeli sajtótermék is ebben a szellemben látott napvilágot tíz éven át. Az ak­kor mintegy három és fél ezer lakosú Budakeszi humoros néplapja volt a Der Grade Michel, mely tréfásan élcelőd- ve, finoman bírálva, olykor pedig elismerően írt a község vezetéséről, bemutatta a kis- és nagygazdákat, az egyszerű és a módos polgárokat. Fog­lalkozott a környék életének mindennapjaival, fontos ese­ményeivel. Ma már a nyom­da sem létezik, ahol annak idején — igaz nem túl nagy példányszámban — a lapot előállították. A múlt század utolsó har­madáról kaphat tájékoztatást az érdeklődő Budakeszi haj­dani hetilapjából, melyek pél­dányait a Széchényi Könyv­tár őrzi. Padányi Lajos Budakeszi TAVALY NYÁRON Buda­pesten a Halászbástyán, Szent­endrén, illetve Veresegyházon a szerencsésebbeknek meglepő látványban lehetett részük. Apró gyermekek masíroztak a rekkenő nyári hőségben, raj­tuk a dán királyi gárda egyenruhájához hasonló öltö­zet, fejükön medveszőr kucs­ma. A kis srácok csillogó réz- hangszereiken indulókat ját­szottak. s a menet élén egy nagyobbacska fiú tamburma- jorpálcával irányította őket. Vadász Ágnestől, a veres- egyházi Cantemus kórus kar­nagyától azután többet is megtudtam e gyermekzene­karról. A kórus ugyanis a nyáron Dániában járt, s a medveszőrkucsmás kis zene­kar — nevük Horsens Garden — vendégeként tíz felejthe­tetlen napot töltött az északi országban. Hogyan is kezdődött a ba­rátság, kinek, kiknek köszön­heti e rövid idő alatt arany­koszorússá lett együttes, hogy a távoli országban testvéri szeretettel fogadták őket? Vadász Ágnes a Zeneaka­démia elvégzése után 1971- ben került Veresegyházra ta­nítani, az akkor indult első, zenei tagozatos osztályba. In­nen származik a kórus magja. 1977 volt a Cantemus kórus megalakulásának éve. Egy Veresegyhézfél LegoHandlg Őszinte barátság szövődött negyventagú vegyes kar mű­ködéséhez azonban patronáló is kellett. Pásztor Béla tanács­elnök — mint már annyiszor elnökségének ideje alatt — most is felkarolta a kezdemé­nyezést. Mindenben segített az együttesnek, s a ma már ha­gyományszámba menő kará­csonyi koncertek ezért hálá­ból az otthoniaknak szólnak. A nyolcadik országos kó­rusminősítőn 1980-ban .lettek aranykoszorúsok. Jutalmul a Magyar Rádió minden évben szerepelteti őket Kóruspódium című műsorában. Azért az otthoniakhoz sem hűtlenek, rendszeresen énekelnek társa­dalmi és családi ünnepeken is. Első külföldi útjuk a szom­szédos Csehszlovákiába veze­tett, ahol azóta már többször is jártak. A Horsens Garden fúvószenekarral 1982-ben is­merkedtek meg. szinte vélet­lenül. A karnagy és felesége Kodály-módszert jöttek tanul­mányozni Budapestre, a Váci utcai zenei tagozatos iskolá­ba. és ott ajánlották a veres- egyháziakat cserepartnernek. Jöttek-mentek a levelek Dá­nia és Magyarország között, és 1984-ben a veresegyháziak már házigazdái lehettek a kis medveszőr kucsmásolknak. A kórustagoknál szállásolták el az ifjú fúvósokat. Muzsikusok és énekesek között őszinte ba­rátság szövődött. Búcsúzáskor a vendégek átadták Horsens város polgármesterének meg­hívólevelét a veresegyházi kó­rusnak. A legizgalmasabb nap a kó­rus eddigi történetében 1985. június 29-e. Irány Dánia, kö­zelebbről Horsens, a 65 ezer lakosú ipari város. Az együt­test elkísérte a helyi népfront- bizottság akkori elnöke, Gye- nizse Ferenc is és vitték a ta­nácselnök baráti levelét. A fogadás legmeghatóbb pillanata volt, amikor a ha­zánktól 2 ezer kilométerre fekvő város terén, a mutáló hangú dán kiskamaszok tor­kából felhangzott a magyar Himnusz — emlékezik vissza Vadász Ágnes kórusvezető. — Azelőtt Dániának ebben a vá­rosában alig tudtak valamit Magyarországról, s rajtuk ke­resztül nemcsak megismerték, de meg is szerették a mi kis hazánkat. Jóleső érzés erre gondolni, — A koncertek mellett ven­déglátóink gazdag programo­kat szerveztek. Az egyik leg­nagyobb élményünk Biliund város meglátogatása volt, itt található ugyanis a világhírű Lego-cég játékvárosa, Lego- land. A magas belépődíjat mi kórus művek bemutatásával váltottuk meg — mesél to­vább a fiatal karvezetőnő. Az­tán következett Koppenhága, a főváros. Láttuk az őrségvál­tást a királyi palota • előtt. Voltunk Odensében, Andersen, a nagy mesemondó szülőváro­sában is. Szóval csodálatos tíz nap volt. TOVÁBBI TERVEINK? Az országos minősítő koncerten való jó szereplés a Magyar Tudományos Akadémia dísz­termében, ahol részt vesz El­la István (szintén községünk szülötte) Corelli zenekarával. Sok sikert kívánunk az együttesnek. A. P. A dán vendéglátók együttes« Városnézés Legolandben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents