Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-03 / 283. szám
Szlgetlialomé a vándorknpa Jövőre újra megrendezik A képen Kácser Károly és Sallai Péter gyúrja egymást a 42 kg-osok súlycsoportjában. A vezetőbíró Csiszár János, aki a helyi birkózószakosztály egyik utánpótlásedzője Veress Jenő felvétele Vasárnap délután azzal ért véget a másodízben megrendezett „grundfoirkózó-feszti- vál ’85”, hogy a szigethalmi általános iskola csapata átvette az első helyezettnek járó vándorkupát. Ha most utólag rövid -mérlegkészítést végzünk, könnyű dolgunk van, hiszen az esemény kapcsán a pozitívumok vannak egyértelműen túlsúlyban. Hát nézzünk belőlük néhányat. Részvétel. Mintegy 130^an jöttek el a környező iskolákból. Ez a létszám körülbelül 30-cal több a tavalyinál, és jelzi: növekszik az érdeklődés ezen esemény iránt. Rendezés. A Csepel Autó SE felnőtt birkózói kitettek magukért: a sziigetszentmiklósi sportcsarnokukban minden feltétel adott volt a zavartalan versenyzéshez. (Az már nem az ő hibájuk, hogy a büfé nem üzemelt, így az iskolás gyerekek szendvicsek és üdítők nélkül maradtak.) Díjak. Most szóljunk csak kettőről: a legeredményesebb csapatnak járó vándorserleg tehát — immár másodszor — a szigethalmiak tulajdonába került, ők 33 pontot szereztek. Második lett a * szigetszent- miklósi 3-as — 30 —, harmadikok pedig a tököli iskolások 22 ponttal. A további sorrend : Kiskunlacháza —? «13E— Taksony — 13 és Dunaharasz- ti 3 pont. De 3 versenyzőkön kívül most megjutalmazták az első három csapatot vezető testnevelő tanárokat is. A helyi KISZ-szervezet díjait Fábián János, a Csepel Autógyár KISZ-bizottságának titkára adta át. összegezve; a Szigetszent- miklóson megrendezett „grundbirkózó-fesztivál ’85” mindenképpen sikeresnek értékelhető. Nagyszerűen megfelelt annak az elvárásnak, hogy egyfelől a versenysport kapcsolódjon az iskolai sporthoz, másfelől pedig népszerűsítve a birkózást, szerezzen annak újabb híveket. (Mint megtudtuk, az egyéni versenyek 1—3. helyezettjeit meghívták a birkózószakosztály edzéseire, de senki előtt nem zárják be a sportcsarnok ajtaját, így a most hátrébb végzők is próbálkozhatnak.) Mindezek nyomán végül is korántsem meglepő a rendezők azon szándéka, hogy jövő decemberben is szerveznek hasonló grundbirkózást. Ök már most fogadkoznak: rajtuk 1986-ban sem fog múlni a dolog ... Bó. I. Sok a telitalálat A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 48. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 taláiatos szelvény 592 darab, nyereményük egyenként 8550 forint, 13 taláiatos szelvény 142« darab, nyereményük egyenként 2632 forint, 12 taláiatos szelvény 28 203 darab, nyereményük egyenként 126 forint, 11 taláiatos szelvény 174 936 darab, nyereményük egyenként 51 forint. A 10 ta- lálatos szelvények nyereménye nem érte el a 20 forintot, nyereményük a ll taláiatos szelvények között került felosztásra. Győzelem és új (?) esly./í Váeod Fél tucatnyi gól Ráckevén Pest megye labdarúgó-szurkolói az I. és II. osztályú csapatoktól már korábban búcsúi vettek. Most, ezen a hét végén a területi bajnokságban valamint az NB II-ben játszó együttesek is ugyanerre a sorsra jutottak. Szokásos heti labdarúgó visszapillantásunkat kezdjük most az utóbbiban történtek rövid megidé- zésével. Szomorú ősz A Váci Izzó otthonában nyert — de jó leírni ezt a két szót — az NB II középmezőnyét vezető Komlói Bányász ellen — mégpedig vezető edző nélkül. Mint azt már szombati számunkban megírtuk, az őszi idény utolsó mérkőzése előtt Péceli Sza- bolcsot — ideiglenes jelleggel — az eddigi pályaedző Tisza- falvi Tamás váltotta fel a kispadon. Hogy ettől „tálto- sodtak-e” meg a váci labdarúgók, nem tudni, de tény: aranyat ér helyzetükben az otthon tartott két pont. Mint ahogy — egyelőre — azt sem tudni, s ezért alaposabb magyarázatra szorul, hogy a szóban forgó focisták hogyan felejtettek el. egy év alatt futballozni ? Mivel jól tudjuk,' hogy nem felejtettek el, ezért a közeljövőben inkább az okok kutatását választjuk és ebben bizonyára partnerekre találunk a labdarúgó-szakosztálynál is. Addig is a rideg tények. Szép búcsú A tavaly még az NB II csodacsapataként emlegetett és az NB I-be jutástól hajszállal lemaradó együttes, az idei őszi idényt a 16. helyen zárja. Tizenkilenc mérkőzésből 16 pontot sikerült szerezniük. Mindössze 14 gólt rúLabdarúgók ünnepsége Zöld-fehér jubileum 1900. december 3-án alakult meg a Ferencváros labdarúgó-szakosztálya. A 85 éves jubileum alkalmából hétfőn meghitt ünnepségre került sor az FTC Üllői úti székházában a klub és a labdarúgó-szakosztály vezetőinek, valamint az NB I-es és a junior csapat játékosainak részvételével. Hargitai Károly, a Ferencváros ügyvezető elnöke méltatta a labdarúgó-szakosztály nyolc és fél évtizedes történetét. Büszkén emelte ki, hogy a magyar labdarúgó-bajnokságok történetében a Ferencváros szerezte a legtöbb bajnoki címet, és a legtöbb kupagyőzelmet is a zöld-fehér színek képviselői aratták. Az is a ferencvárosi labdarúgók dicsősége, hogy a magyar válogatottba a klubok közül eddig a legtöbb játékost adták, 113- at, összesen 1584-szeres válogatottsá.ggal. A váci Bera, aki a két pontot éró ll-est értékesítette gott a csapat, a kapott 27-tel szemben. Bárki veszi is át tehát tavasszal a csapat irányítását az edzői kispadon, nem lesz könnyű dolga. No, de erről bővebbet később ... Területi együtteseink közül ketten léptek még színre ezen a hétvégen, mindketten a Duna-csoportban. A Ráckeve hazai pályán kiütéssel — 6-1- re — győzött az ESMTK ellen. A féltucat gól elsősorban a jó csapatmunka eredménye. Az aranykalászosok nagy akarással léptek pályára és ez meghozta az eredményt. A szurkolók közül mintegy félezren látogattak ki a mérkőzésre, vállalva a hideget is, de valószínű, hogy nem bánták meg. Csapatuk ugyanis szépen búcsúzott tőlük. A folytatás tavasszal következik és a helyiek remélik, hogy ugyanilyen módon. Siésűí hajrá A másik területi csapatunk a uunai Kőolaj Ercsiben ven- Uégeskedett. A Toldi SE ott- nonabol egy pontot sikerült elhozniuk. A taiáikozo erde- ivessege, hogy a százhalom- battaiakat tulajdonképpen a hazaiak vezető gólja ébresztette fel a másodig félidőben. Ettől kezdve azután szinte jeibillent a pálya és a Koolaj rohamainak nem is tudtak ellenállni a hazaiak. A vezetés megszerzésére azonban már nem maradt idejük a Pest megyeieknek. Hát ennyit röviden a hét vége megyei vonatkozású fut- bailesemenyeiről. A csapatok most előbb téli pihenőre vonulnak, azután következik az alapozás. A teljes „labda rúgásnélküliséget” azonban egy megyei teremtorna mégis csak „megakadályozza”, továbbá a közeljövőben megjelenő néhány együttes eddigi teljesítményét bemutató, érté kelő írásunk. Bódi István 1985. DECEMBER 3. Monori vendégjáték Kosaras kiütés Idegenben szerepelt a Dunai Kőolaj NB II-es férfi kosárlabdacsapata : D. Kőolaj—Monor 90-47 (45-24) D. Kőolaj: Kovács (4), dr. Araczky (5), Dani Cs. (29), Dani I. (22), Baricza (10). Csere: Szűcs (2), Stiller (4), Miá- kics (14). A százhalombattai csapat alakuló zónával védekezett az egész mérkőzés folyamán. Ebből indítottak azután gyors támadásokat, amelyek ellen a memóriák nem találták meg az ellenszert. Jelenleg a Kőolaj 6 győzelmével és 2 vereségével biztosain tartja a helyét a dobogó III. fokán. Randevú a Marcibányi téren Battai országos csúcs Megkezdődött a serdülő és ifjúsági korú sportlövők nagy téli seregszemléje, a ságvári Kupa. Az egész országból a Marcibányi térre összesereglett mintegy 300 lég- fegyveres fiatal versenyében az Sportakrobatikai OB Ceglédiek három aranya A budapesti Tornacsarnok adott otthont vasárnap az országos sportokrobaitikaii bajnokság részvevőinek. A találkozón nagy sikerrel szerepeltek a Ceglédi VSE tornásznői, akik igazán szép gyakorlatot mutattak be a közönség-’ nek. A ceglédi lányok mind a női párosban, minid a női hármas összetettben kitettek magúkért, dobogón végeztek a statikus és dinamikus gyakorlatokban is. Eredmények: Női páros B: 1. Bujáki, Kudelik (CVSE), 2. Halmi, Bar la (CVSE), 3. Ran- dos. Laki (CVSE). Női hármas összetett: 1. Sághy, Pető, Ladányi (CVSE). ★ A bajnokság fényes elégtételt szolgáltatott a ceglédi lányoknak és az őket felkészítő, fáradtságot nem ismerő két szakembernek. Takács Jánosnénak és Váradi Lászlónak. Az elmúlt egy-két évben ugyanis nem kevés méltánytalanság érte a szakosztály élversenyzőit és a fejlődésükért felelős szakembereket. Olyankor is mások utaztak az éppen aktuális világversenyekre, amikor ott a ceglédiek egyik-másik képviselőjének, egységének feltétlenül helye lett volna. Ezért kellett*, többek között megbontani a sikeres hármast, amely abban az összetételben egyszerűen kifutott az időből. A történtek ismeretében kétszeresen értékesnek tartjuk hát a ceglédiek aranyérmeit, a további eredményes munkához pedig erőt, egészséget kívánunk, versenyzőknek és edzőknek egyaránt. (jocha) MHSZ százhalombattai Olaj LK sportolói igencsak derekasan küzdöttek. Jó Éva 381 körrel nyerte az ifjúsági légpuskásversenyt, Nagy Krisztina 344 körrel, a serdülő lég- pisztolyosok versenyében győzött. Ugyanitt második lett Székely Csilla 344 körrel, szintén második lett Kiss Károly 379 körrel, az ifjúsági légpuskások között és Dudás Tímea 358 körrel a serdülő legpuskások között. Valamint Mogyorósi Károly serdülő fiú lég- puskás versenyző. Harmadik helyezést szerzett Szabó Szilvia az ifjúsági leány légpuska versenyben, 375 körrel. Megnyerte kategóriája versenyét az Olaj lövészklub serdülő leány légpuskás, serdülő leány légpisztólyos, ifjúsági leány légpuskás és az ifjúsági fiú légpuskás csapata. Ez utóbbi csapat, amely Kiss Károly., Jármai Szabolcs és Békési Attila összeállításban versenyzett, egy kört ismét javítotti. az országos bajnokságon felállított országos csúcsán. A Ságvári Kupa pontversenyének állása: 1. forduló után: 1. az MHSZ százhalombattai Olaj LK 95 ponttal, 2. az MHSZ központi lövészklub 62 ponttal, 3. a Budapesti Honvéd 20 ponttal. A gépkocsi-nyereménybetétkönyvek sorsolása AH Országom Takarékpénztár a gépkocsí-nyere- menybeíétkönyvek 98. sorsolását november 29-én. Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1985. július 31-ig váltottak és 1985. október 31-én még érvényben voltak. Lapunkban a Pest megyében és Budapesten vásárolt autónyeremény-betétköoyvek nyertes számait közöljük. A jegy* ékben szereplő rövidítések a kővetkezők; Dacia D Trabant Lira. Spec. T Wartburg Spec. W Polski Fiat 12S. Zastava 10 000 FI-os 11 betétkönyvek 12 « 036462 T 16 12 4)55313 \V 16 32 056863 W 1 i 12 057036 D 17 12 073633- P 17 12 079354 D 17 12 08055-7! T 17 12 096236 D 17 13 101901 D 18 32 10331*1 T 1-3 12 106248 W 18 3 2 107831 X* 18 12 108667 W 18 32 111523 D «3 8 32 111573 T 18 12 {116923 T 18 12 120339 D 28 VI 121384 T 18 12 *125037 W ii 12 123598 W 1-8 ’ 1:2 131998 D 18 12 132121 D 18 .V2 H34026 D 19 12 135652 T 19 12 137783 D 19 12 133472 W 1.9 12 141974 W 19 12 ,1431124 T 19 • n 150179 D ’ 19 u 15740Ü X 19 P z 359345 T 160017 D 040831 W 042635 W •01,8755 T <020394 T 021408 T 023079 T 027334 U 029012 T 006019 W 015236 TV 024486 T Ö3989Í T 052466 T 065436 X 068084 T v 06&1-2Ö W* 069081 T 070412 D 070610 T 08Q408 T <084.149 T 087408 W 017046 D 01752,1 P 025910 W 026985 W 0364L1 D 036679 D 039926 D 040131 V 20 061207 V? 2* 256603 VT 20 1)83395 Z 21 261907 W ,20 118883 W 21 263097 W. 20 254300 ÍD 2-1 266378 W 20 275684 W 21 266506 D 20 301686 T 21 270827 D 20 314919 D 21 276331 D 20 301915 D 2.1 279697 T 20 374073 W 21 284481 T 20 406313 T 24 285049 T 2(1 4-1 44(l;l T 21 298472 D •>y 431160 T 21 300898 T 20 481602 X 21 303085 T 20 446587 T ,2.1 30684.7- D 20 470492 T 21 311977 D 20 471891 W 21 315007 W 20 484600 W 21 349326 P 20 487929 T 2.1 319615 % 2<1 010034 D 21 323940 D 21 016053 T 24 332560 T 21 0191-2.1 T 24 33444.9 D 21 0.36080 D 21 342910 T 21 045540 T 21 349681 W 21 049971 W 21 354765 D 21 050500 T 21 355157 T 21 053426 I> .21 359320 T 21 054631 D 24 361303 W 21 059688 T 24 3642.16 D 24 075734 W 21 369337 T 21 08.3684’ D 21 370388 D 2t 105118 X* 21 370899 D 21 105709 P 21 371108 T 24. 119394 W 21 374642 D 2Í 134266 T 21 374740 W 21» 135630 T 21 387700 T 21 140281 W 21 392096 D 21 152034 P •21 396147. W 21 •132384. -T 21 397688 Z 2«t 157029 T 1.24 398681 T 21 J-64233 > 21 399571: VT 21 166420 T 21 . 402017 T 21 171657 P 214fMt 2t 173504 T 2i;. 4052.94 \V 21 174896'T 21> •4-208-86 Z 21- .176930 T 21 423325 W 21 180833 W 21 423693 D 2<1 182847. W 21 424634 Z 21 183955 T 2Í 425907 D 21 186105 T 21 428065 W 21 18786Í I> 21 430329 W 2t189432 T 21 434165 T ■Sí 20144! T 21 '434294 T' 21 207849 D 24; 436704 P 21 •210743 T 2*1 438394 W 21 226222 T 24 440254 T 21 228327 T 24 440561 T 21 236505 T 21 443845 T 21 252483 T 21 i 44451.3 Z u *253407 W 21 44665.0 W 447773 T 44891*3 T 449178 T 45015.1* T 450769 T 452342 W 453940 W 45687.1 T 438403 P 458892 T 439919, T A65633 W 467131 T 470558 D 473316 D 476095 .T 481845 W 483627 T 488889 T 490249 T 490928 D 4916*29 T 492278 T 492397 T 497689 T 499319 T 000762 W 004034 T 004691 W 5000 Fi-OS betétkönyvek 529852 P 554424 T 567812 D 628557 D 648595 T 664241 Z 673091 W 681735 T 689774 T 698101. T 715672 T 716542 D 724979 T 726488 1? 735760 D 741978 T 745229 T 771782 T 776257 T 790663 D 794372 D 801969 W 809989 W 810124 W 812443 W 813811 D mm v 32 829300 T 50 1804889 P 20 2579630 T 12 830528 T 20 1805970 T 20 2595194 T 12 837950 T 20 1811727 T 20 2605798 T 12 845540 T 20 1822809 D 20 2611165 T 12 849790 W 20 1832079 T 20 2618238 D 12 853779 Z. 20 1869267 Q 20 2619336 T 12 854493 W 20 1891037 T 20 2619544 W 12 862377 W 20 1922905 P 20 2621675 T 12 862596 W 20 1956654 P 20 2622194 T 12 870059 W 20 2021291 T 20 2633011 D 12 872965 T 20 2022577 W 20 2650443 T 12 873390 P 20 2062911 P 20 2664602 T 12 885216 T 20 2065954 W 20 2670593 D 12 891364 W 20 2080165 Z 20 2680904 D .12 893966 W 20 2034486 T 20 2692137 D 12 894972 W 20 2090210 D 20 2712261 Z 20 580165 W 20 2094027 T 20 2716830 T 20 541394.W 20 2095142 W 20 2720430 T 20 592136 W 20 2106028 T 20 2725597 W 20 593278 T 20 2114176 W 20 2725935 W 20 739469 W 20 2114952 T 20 2726561 W 20 757202 T 20 2153710 W 20 2735491 W .20 763018 W 20 2158971 P 20 2743041 T 20 836914 D 20 2169965 D 20 2748593 T 20 926102 D 20 2209789 T 20 2754976 Z *20 932423 Z 20 2223929 D 20 2756546 T 20 937170 D 20 2233813 W 20 2758361 W 20 948585 D 20 2237124 T 20 2760781 W 20 .1022524 T 20 2253408 D 20 2771015 T 20 1100164 P 20 2261175 W 20 2780705 T 20 1167426 T 20 2276983 W 20 2788872 T 20 1168727 T 20 2303031 W 20 2795041 T 20 1185520 T 20 2312843 T 20 2800167 T 20 1242635 T 20 2338272 T 20 2805282 D 20 1252016 T 20 2352875 D 20 2806543 D 20 1281331 T 20 2357110 T 20 2807248 T 20 1304384 T 20 2361602 W 20 2810399 P 20 1315974 D 20 2362368 W 20 2812495 T 20 1346429 T 20 2369327 T 20 2813134 T 20 1349561 T 20 2370960 Z 20 2816303 T 20 1364108 W 20 2399879 W 20 2824522 T 20 1374603 W 20 2406307 D 20 2840751 T 20 1426617 D 20 2429061 T 20 2858459 T 20 1430417 D 20 2437035 T 20 2859358 T 20 1525818 W 20 2446882 Z 20 2879782 T 20 .1548879 T 20 2458283 T 20 2880274 ‘‘T 20 1606693 D 20 2462940 D 20 2834726 T 20 1608861 W 20 2470046 3D 20 2886694 Z 20 1637532 D 20 2472509 D 20 2891001 D 20 1652616 W 20 2473994 W 20 2891227 D 20 1666412 P 20 2474251 T 20 2891324 T 20 1685136 W 20 2479412 W 20 2899515 D 20 1693954 W 20 2481751 T 20 2901824 W 20 1706733 D 20 2500021 T 20 2905143 T 20 1723444 D 20 2527634 T 20 2905394 W 20 1772356 T 20 2530680 T 20 2912092 T 20 1778908 D 20 2535167 T 20 2912625 T 20 1780054 T 20 2553771 T 20 2916631-T« 20 1798926 W 20 2569226 Z 20 2925373 D 20 1801300 X 20 25716.12 T 20 232504! T 20 2927595 T 20 2928285 T 20 2937279 W 20 2.937628 W 20 2941937 T 20 2944350 T 20 2948549 T 20 2955609 T 20 2960566 D 20 2960657 D 20 2977759 T 20 2978043 D 20 2978656 T 20 2980314 W 20 2986003 W 20 2986753 Z 20 2989242 W 20 2991008 T 20 2993494 W 20 2993887 T 20 2996622 Z 20 3009807 T 20 3012456 ö 20 3013344 T 20 3021953 D 20 3022338 T 20 3022710 W 20 3024927 T 20 3026302 D 20 3026742 T 20 3030862 W 20 3032665 P 20 3036988 W 20 3046591 T 20 3047434 T 20 3051009 T 20 3051616 D 20 3055605 T 20 3057358 D 20 3058255 T 20 3068202 T 20 3076290 W 20 3083332 D 20 3095123 D 20 3096895 T 20 3100217 W 20 3104723 T 20 3105327 T 20 3105745 T 20 3106140 T 20 3106974 T 20 3111162 D 20 3118788 D 20 3122004 T 20 3124365 T 20 3126373 W 20 3134181 D 20 313975Q T 20 3149492 W 20 3150543 D 20 3154035 D 20 3158055 T 20 3163138 T 20 3164018 W 20 3167293 T 20 3171298 W 20 3171526 T 20 3130092 D 20 3186474 T 20 3189631 T 20 3195521 T 20 3206680 D A Bp. Sparlarns Nyolcadszor is az élen A gyorslísta közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A sorsolás eredményének pontos adatait a december 6-án megjelenő hivatalos nyereményjegyzék tartalmazza. . A jegyzék megtekinthető az OTP-fiókokban, postahivatalokban és takarékszövetkezetekben. A nyertes betétkönyvet vagy az azt Helyettesítő „Igazo- lás”-t a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fióknál, postahivatalnál vagy takarékszövetkezetnél kell bemutatni. Vasárnap befejeződött a férfi sakkcsapatbajnokság. A győzelmet nyolcadszor szerezte meg a Bp. Spartacus (113,5' pont), amely utoljára 1983-ban végzett az élen, megelőzve a Bp. Volánt és az MTK-VM-et. A sikert Haág Ervin mesteredző, a szövetkezeti együttes vezetője értékelte: — Az elmúlt esztendő nem úgy sikerült, ahogy reméltük — mondta. — Csak a negyedik helyet szereztük meg, miután a zárófordulóban kikaptunk a Bp. Honvédtől. Ezek után az idei célkitűzésben az éremszerzés szerepelt. Hogyan alakult az 1985-ös pontvadászat? — A tavaszi nyolc fordulóban csak a harmadik helyen álltunk 66 ponttal. Megelőzött bennünket a tavalyi bronzérmes Bp. Honvéd (70) és a bajnoki címvédő MTK-VM (68,5). Figyelni kellett a Bp. Volánra (64,5). amely a hajrában könnyebb ellenfelekkel vette fel a küzdelmet. Igaz, az őszi sorsolásra nekünk sem lehetett panaszunk. Kilk voltak a legjobbak, a „húzóemberek”? — Schneider Attila 12 mérkőzésből 10. Pirisi Gábor 13 partiból 10,5. Rigó János 11 találkozóból 8.5. Faragó Iván 12 összecsapásból 8.5 pontot szerzett. Nagy erősítést jelentett. hogy ősszel visszatért a katonai szolgálatát letöltött Tolnai Tibor, s öt fordulóban 4,5 ponttal járult a sikerhez. Haág Ervin szimultánja Nagykátai ezüstjubileum Nagyfcátán a pártház KISZ- termében a hosszú asztalsorokon sakktáblák és azon figurák álltak szép rendben. Alig múlt négy óra. amikor az első sakkozók megérkeztek és rögtön a sakktábla mellé ültek, s várták Haág Ervin nemzetközi mestert, a szimultán főrendezőjét. Farkas László, 25 éve szakosztályvezető, az évzáró ünnepi beszédében így emlékezett vissza: — Huszonöt éve alakult sakkcsapatunk. Fénykorunkat a hatvanas évek közepén éltük. Az idei bajnokságban az I/B cso-portban játszottunk és a 6. helven végeztünk. A legrégebbi játékosaink Dobrovsz- ki Dezső, Miló Béla, de a csapatunkban játszott Akantisz Marcell, aki ma a tanácselnökünk. Dr. Vass Imre, a sportkör elnöke: — Hat szakosztályunk van és a sakkozók évek óta eredményes, jó munkát végeznek — mondotta. — A szakosztály lelkes sportbarátok, idősek és fiatalok alkotta együttese. A szimultán több órán át tartott; az izgalmas küzdelmek után mindenki belátta, hogy a nemzetközi sakkmester legyőzése még várat magára. A szakosztály évzáróját a féhérasztal mellett beszélgetéssel és elemzéssel zárták a sakkozók. S. L.