Pest Megyei Hírlap, 1985. december (29. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-12 / 291. szám
19*5. DECEMBER lí„ CSÜTÖRTÖK 5 Eszmecsere Százhalombattán Mit vár, mit tesz az értelmiség A Százhalombattán tartott értelmiségi anjcétoin Zimányi László városi első titkár arról szólt, -hogy a városi párt- bizottság már 1984-ben is elemezte a helyi értelmiség helyzetét, s hogy a -közelmúltban, a megyei párt-végrehajtóbizottság ülésére készülve újragondolták az eredményeket és a soron következő tennivalókat. Megállapították: sokat nem változott a helyzet, viszont a gondokat mélyebben, részletesebben sikerült föltámii. A megyei pártszerv több-i között olyan feladatot is adott a helyieknek, hogy vitassák meg a városi értelmiséggel a tárgyalt anyagot. Most az érintettek segítségét is kérték ahhoz, hogy a további tennivalókat konkrétabban meghatározhassák. Megnövekedett szerep Az első titkár hangsúlyozta az értelmiség napjainkban megnövekedett szerepét, jelentőségét. hiszen ez a réteg — mint ahogy az a pártkongresszuson is elhangzott — előrehaladásunk fontos letéteményese. Gazdaságunknak intenzív fejlődésre van szüksége, tehát a bonyolult munka fölértékelődik, s ebben kiemelt jelentősége van az értelmiség tevékenységének. Szólt a konkrét százhalombattai helyzetről, amelyet meghatároz az a huszonöt esztendő, a-mi alatt új iparágak honosodtak meg a városiban, magasabb technikai színvonallal. Utóbbi szelekciós hatásának ered-ményeA főváros körgyűrűjében él a megye lakosságának a fele. Különböző szociológiai felmérések a jelenség gazdasági, szociálpolitikai jellemzőivel foglalkoznak első-sorban. Mindezek sejtetik a kulturális igényeket és a lehetőségeket. Igaz, hogy a nagyváros vonzáskörzetéből sokan keresik fel a munkahelyükön levő klubokat, könyvtárakat. Az utóbbi néhány évben viszont egyre többen szeretnék a szórakozás, a kikapcsolódás színtereit lakóhelyükön megtalálni. Ügy tűnik, mintha az intézményhálózat fejlesztése nem követné megfelelően ezeket az igényeket. Érdemes felütni a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár adatgyűjteményét az agglomerációs könyvtári hálózatról. A számok önmagukért szólnak: míg a megye lakosságának mintegy a fele az agglomerációs területen él, addig a megyében -található 387 tanácsi könyvtár közül mindössze 137 van ebben a körzetben, a 19 811 négyzetméteres megyei alapterülettel szemben 7 ezer négyzetméter jut. Enn-él az aránynál valamivel jobb az egy lakosra jutó könyvállomány. Igaz, hogy az elmúlt néhány esztendőben megújult — vagy nőtt az alapterülete — az érdi, a budaörsi, a kere- pestarcsai, a budakeszi, a gyömrői, a pomázi, a törökbálinti, az üllői, a halásztelki könyvtáraknak. Dunakeszin, Tökölön, Pilisszentivánon, Diósdon van remény, hogy csakhamar jobb körülmények között találhatjuk az intézményeket. Csakhogy aki járt Vecsásen vagy Gödön, Taksonyban vagy Csömörön, láthatta, milyen mostoha körülmények között dolgoznak a könyvtárosak, A tanulás, az elmélyülés színterei a legtöbb esetben egyelőre még csupán a könyvcserét bonyolítják le. Ahhoz, hogy valóban könyvtárnak hívják például a vecsési, a gödi állományt, más feltételekre van szükség. A jól ösz- szeállított kézikönyvtár, a szabadpolcon megtalálható szak- és szépirodalom, a képzett könyvtáros munkája még a legkisebb helyen is alapköveként Százhalombattán az átlagnál képzettebb a szakembergárda. Negyven százalékuk fiatal, a mi társada-munk ál-tal nevelt értelmiségi, döntő többségükben műszakiak. Kitért az értelmiségiek — különösen az iparban tapasztalható — alulfoglalkoztatott- ságára és a vezető beosztásban levők végzettségére is. Részletesen elemezte az önképzés jelentőségét és az alkotó gondolkodás, kezdeményezőkészség szükségességét. Taglalta az anyagi és az erkölcsi elismerés kérdéskörét s beszélt a pedagógusok között végzett rétegpolitikai munka egyenetlenségeiről. Például nem tájékoztatták őket időben a várospolitikai elképzelésekről s így alakulhatott ki az elmúlt esztendőben vita az iskolaépítés körül. Mint mondotta, az értelmiségnek sokkal nagyobb szerepet kell vállalnia a közéletben. különösen a lakóterületi, a közművelődési és a népfrontmunkában, hiszen ennek a rétegnek mindig i-s erős közösségszervező funkciója volt. Várospolitikai vita A vitában elsőként dr. Benedek László orvos kért szót. Javasolta, hogy a művelődési házban hozzanak létre értelmiségi klubot, ahol mindenki elmondhatná a véleményét a várospolitikai elképzelésekkel és más fontos kérdésekkel kapcsolatban. Mondandójával a helyi rendelőintézet orvosainak véleményét is tolmácsoltelmény kell, hogy legyen. Az összehasonlító statisztikai adatok a jövő tervezőinek iránymutatóak: nem elég az agglomerációs gondok közé sorolni a könyvtárak rossz ellátottságát. A meglévő épületek átalakításánál, az állomány beszerzésénél figyelembe kell venni az agglomerációs községek lakóinak változó életmódját. Azt, hogy gyökeret szeretnének verni, amelynek egyik feltétele; a lakhelyükön találják meg az olvasás színhelyeit is. Mér. Akit szeretnek, sokáig él, akit nagyon szeretnek, nagyon sokáig — szokták mondogatni. Igaz, avagy rosz- szul ítél ez a szentencia? Mindenesetre, ha Kellér Dezső példáját tekintjük, akkor márványba lehetne vesetni, hiszen fölötte úgy szállnak el az évek, hogy szinte érintetlenül hagyják szellemét ugyanúgy, mint testi valóját. Most, hogy nyolcvanadik születésnapján megint kilépett a kabarészínpad függönye mögül, és azt a bársony leber- nyeget szorongatva újra reánk kacsintott, majdhogynem ugyanúgy csavarta a szót, ugyanúgy- sziporkázott, mint tíz, húsz, harminc esztendővel ezelőtt. Talán egy -kissé kesernyésebben döcögtek elő szálából a szavak, talán egy fokkal több volt tűnődéseiben a bölcsesség, de amúgy mindenestül utánozhatatlan önmaga maradt. Dicséretére a Néha, néha visszatérek című tisztelgés szerkesztőjének, Buzáné Fábri Évának, ez a vasárnap esti Hommage á Kellér igazán televíziós produktum volt, hiszen a régi felvételek jóvoltából úgy kalandozhattunk a közelebbi és a távolabbi múltban, ahogyan az ünneoelt életművének különböző műfajú termékei megkívánták. Ha kellett. ódon magyarnóták csendültek fel Kellér-szöveg- gel; ha kellett, Kiss Manyi, Mezey Mária és Latabár KálSzabó Mihály, a DHV közgazdásza a politikai képzés hiányosságait vetette föl. Azt fejtegette, hogy sokak számára — s ez különösen érvényes a párton kívüliekre — az egyetemmel befejeződik az elméleti marxista oktatás és így elmaradnak a napi eseményektől. Hiányolta a magasabb szintű, a jelenlegi gyakorlatot tükröző képzési formákat. A pedagógusok politikai vitaköréről beszélt Czanka Jó- zsefné pedagógus, majd a fiatalok párttaggá nevelését taglalta. Jó kezdeményezésnek tartja a művelődési ház várospolitikával kapcsolatos fórumát, a Vitassuk meg! címűt. Befejezésül néhány javaslatot tett a nagy pedagógushiány csökkentésére. Mecénási feladatok Tárnái Istvánná dr., a DKV orvosnője a politikai előadások színvonalának emelését kérte, ha másként nem megoldható, akikor külső előadók bevonásával. Az értelmiség közösségteremtő tevékenységéről beszélt Takács Péter, a művelődési ház igazgatója. Számos művelődési ág körül alakultak ki csoportok, s ezek szélesedő tevékenysége nyomán nem egy korosztályra, hanem az egész felnövekvő nemzedékre lehet majd építeni. A városnak jobban kellene támogatnia az itt letelepedett képzőművészeket, hogy azok mielőbb valóban otthon érezhessék magukat és sajátjuknak vallhassák környezetüket. Végezetül szót kért dr. Szabó József, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese. Mondanivalójában kitért az értelmiség megnövekedett szerepének indoklására. Beszámolt arról, hogy az MSZMP Politikai Bizottságának döntése értelmében korszerűsítik a politikai képzést. Hangsúlyozta azonban az önművelés fontosságát, jelentőségét is. A felvetett problémákra Zimányi László válaszolt. Külön felhívta a figyelmet arra, hogy a város nagyvállalatainak mecénási feladatot is vállalniuk kellene, hogy a letelepedett művészek érezzék: van értelme az alkotó munkának. S ez nem csak pénzkérdés. Sokszor már az is sokat jelent, ha egy-egy festő érdeklődést tapasztal, ha kiállításokra kérik föl. Körmendi Zsuzsa mán danolászta el azt a habos süteményes Kellér-szüle- ményt; és ha úgy kívántatott, maga a fő-fő szereplő jelent meg a tévés szilveszterek archív jeleneteiben. Mi mást mondhatnánk vélemény gyanánt, mint azt, hogy pompásan szórakozhattunk, és csupán csak annyira hatódtunk meg, amennyire mindannyiunk Dezső bácsija megengedte. Tehát akkor kellett egy nagyobbacskát nyelni, amikor a konferálás képzeletbeli stafétabotját átnyújtotta e díszest lebonyolítójának, az ifjú Verebes Istvánnak, s közölte: úgy néz most rá, mint hajdan az a másik konferan- szié-zsenii, Békeffy László szerény személyére. Egy műfaj- történeti pillanat volt. De aztán minden poén csattant a maga helyén, és ki-ki azzal a meggyőződéssel tápászkodha- tott fel karosszékéből, hogy kergethetik egvmást a.z évek, a 2000. esztendő pezsgődurrog- tatásos felvezetésében Kell ér Dezső biztosan közre fog működni. Hétvége. Második jelentkezésével is nagyszerűt produkált a belpolitikai főszerkesztőség monstre vállalkozása, a Hétvége! Ha szabad viszonyítani, talán még az első kísérletnél is pergőbb, egyúttal tartalmasabb, kérdésfelvetéseiben pedig egészen bátor volt. Gondoljunk csak a szerzett A Dunakanyar vonzásában Kultúra és idegenforgalom. Ma már korántsem szokatlan a két fogalom összetársítása. A tavaszi fesztiválok, s a kulturális fórum eseményeit körülölelő művészeti programok idegenforgalmat vonzó magas színvonala ösztönzően hathat a többiekre. Nem véletlen, hogy a művelődési házak művészeti csoportjai keresik a kapcsolódási lehetőségeket. A Közép-Dunavidéki Intéző Bizottsága kulturális és propaganda szakbizottsága ilyenkor az év végén veszi számba a tevékenységét. Tegnap délután dr. Scheer Béla szakbizottsági elnök vezetésével vitatták meg a tanulságokat és a jövő terveit. A nagyközönség számára természetesen nem az a legfontosabb, hogy milyen forrásokból jön össze a színházi előadás, a kiállítások és a többi események sikere. Ám mindez nem mindegy a rendező szerveknek. Nem véletlen, hogy a Dunakanyar művelődési házai elsősorban a nyári nagy eseményekhez kérik a társadalmi szervek és az Országos Idegenforgalmi Hivatal segítségét. Amikor a költségvetéseket nézzük, bizony meglehetősen magas költségekről van szó. Az intéző bizottság mindössze félmillió forinttal rendelkezik, amelyet kulturális célokra fordíthat. Elmeditálhatunk azon, hogy meglehetősen kevés ma már ez a néhány esztendővel ezelőtt megállapított összeg. Éppen ezért vetette fel a tanácskozás vezetője, hogy jó lenne ezt felemelni. Már- csák azért is, mert a vonzás- területi igények összesítésekor legalább nyolcszázezer forint mutatható ki. Ebben az esztendőben időben készült el a rendezvénytervezet. Tallózhatunk — a több intézmény összefogásával — megvalósulásra váró programok között. Liszt-évfordulóra készülve bizonyára különlegességszámba mennek majd az esztergomi bazilika orgonahangversenyei. Remélhetően megtalálja igazi hangját a visegrádi palotajáték. Szentendrén egész nyárra széthúzódik a program. Reméljük sikerül a városban élő képzőművészek közös tárlatának megvalósítása. A Dunakanyar még mindig adós a tájat és annak értékeit bemutató kiadványokkal. A fél évtizede megjelent leporellók, útikalauzok már rég nincsenek. A hiány nem újkeletű, pedig hazaiak és külföldiek egyaránt keresik. immunhiány betegségéről, az AIDS-ről folytatott stúdióbe- szélgetésre; e témakörben eleddig ily alapossággal, ilyen nyíltan, a legnagyobb nyilvánosság előtt még nem esett szó. Ott volt aztán ipari miniszterünk, dr. Kapolyi László üzemlátogatás-sorozata. Megbizonyosodhattunk: a gyá- ras tárca világszínvonalon is dolgozik; munkahelyeinek egyáltalán nem mindegyike szél járta kóceráj. Ehhez a tiszta beszédhez pedig a sokat hiányolt, de úgy látszik, azért még felserkenthető riporteri fürgeség párosult. Még helikopterük is volt az eléggé nem dicsérhető hét- végéseknek. és ezzel a motoros szitakötővel tényleg oda röppenhettek el, ahova csak akartak. A dabasi autóvásárra például, ahol, hogy hogy nem, még szobabútorokat is árultak, hogy a téli sapkákról, pulóverekről ne is beszéljünk. Endrei Judit mint háziasz- Szony, Horváth János pedig mint műsorvezető oly kedvesen. oly fesztelenül, ha kellett azonban az együttérző, -aggódó családtagok olyan részvétével volt jelen abban a dirigensi szobában, mintha csak úgy átugrottak volna kihez- kihez egy kis traccsra. A viselkedésnek ezt a példásan jó modorát tanítani aligha lehet; ők — valamennyiünk szerencséjére — egyszerűen ilyenek. Akácz László ta. A számok önmagukért beszélnek Bibliotékák a főváros körül Er. K. Tv-FIGYELŐ ■Heti eilmtegyzetb A megkínzott mosolya Jelenet A megkíniott ember mosolya című kínai filmből El kell telnie bizonyos időnek ahhoz, hogy a napi politika eseményei vagy egy politikád irányzat kihatásai megfelelő távlatot kapjanak a művészi ábrázoláshoz. S a távlaton túl többnyire az is szükséges még, hogy megváltozzanak a politika szélirányai. A most a mozikban látható kínai film esetében erről a jelenségről van szó. A cselekmény az úgynevezett négyek bandája uralmának idején játszódik, s mivel ennek az uralomnak már vége, elérkezettnek tűnik az idő, hogy filmben is beszéljenek róla. Méghozzá úgy, hogy egyszerre tegyenek eleget a sok rossz emléket maga után hagyó periódus kritikai ábrázolásának, s az azóta kibontakozó új politika igenlésének — jóllehet ez a politika direkt módon nem jelenik meg a filmben, de hatása éppen abban jelentkezik, hogy maga a film már elkészülhetett. A megkínzott ember mosolya főhőse egy fiatal újságíró. Becsületes, nyílt, őszinte és a tények igazságához ragaszkodó ember. Csakhogy a négyek bandája Kínájában nem ilyen újságírókra van szükség. És Fu Pin — ez hősünk neve — nem tud másmilyen lenni. Nem tudja fehérnek mondani a feketét, nagynak a kicsit, jónak a rosszat. Ha azt látja, hogy bukott diákok „forradalmi bizottsága” egrecíroztat egyetemi profeszorokat, s dönt a sorsukról, nem tudja azt mondani, hogy ez „harc az igazi tudomány jegyében”. És ha a kerületi párttitkár cézá- ri pózokban tetszeleg, s talpnyalók serege veszi körül, nem tudja azt mondani, hogy Szung „elvtárs” a kommunista vezető eszményi, példaképül állítható típusa. Hősünk természetesen előbb-utóbb összeütközésbe kerül a hatalmat gyakorlókkal. De összeütközésbe kerül a feleségével, a barátjával, * másokkal is, akik megalkuvásra, a hatalomhoz törlesz- kedésre akarják rávenni. S mivel erre nem hajlandó, a szokásos módon „begyűjtik”. De Fu Pin tudja — és vad lá- tomásos álmaiban át is éli —, hogy mindennek hamarosan vége szakad, s lejár a Szun- gok ideje. Azt nem mondhatjuk, hogy a film az európai vagy éppen a magyar nézők többsége számára minden ízében tökéletesen érthető, minden összefüggés-felvillantásában teljesen világos lenne. Sok olyan apróság s a stílusnak sok olyan eleme is szokatlan vagy ismeretlen a számunkra, amit egy kínai néző bizonyára tökéletesen ért. A dolog persze fordítva is igaz lehet: kíváncsi lennék, mennyire tudja követni egy kínai néző mondjuk a mi Megáll az idő című filmünk minden mozzanatát. Viszont az információknak, gondolatoknak az a legalább ötven—hatvan százaléka, amit mi itt a filmből át tudunk venni, bőven elegendő ahhoz, hogy megértsük: ez, s a hasonló filmek azt a célt tűzték maguk elé, hogy segítsenek a helyére tenni a kínai köztudatban a „kulturális forradalom" tényét, eseményeit, okait. Párizs, Texas Néha érthetetlenül vagy legalábbis csodálkozva nézünk egy-egy filmet, amit megelőzött a híre, megelőztek az általa elnyert díjakról szóló jelentések, s azok az elragadtatott kritikák, melyeket a fesztiválokon járt kritikusok írtak róla. Csodálkozunk, mert nemigen találjuk az okát a nagy lelkesedésnek, a díjözön- nek, az elragadtatásnak. Aztán egy kicsit gondolkodunk és ráébredünk, hogy minden filmfesztivál minden jelentősebb díja egyben valamiféle tendencia vagy irányzat díjazása is, s hogy e díjak legtöbbje vagy éppen felerősíteni igyekszik bizonyos filmstílusok hatását, népszerűségét, vagy ha már ezt elérték, tovább igyekszik ütni a vasat, s megpróbálja mennél nagyobb körben kiaknázni a sikert. Fenti eszmefuttatás azért indokolt, mert a nagyhírű Párizs. Texas című film, Wim Wenders rendező alkotása, elkerülhetetlenül azt a képzetet keit! bennünk, hogy a tavalyi cannes-i Arany Pálma dfj, s a hatalmas kassza- és kritikai siker egy tendenciát, s nem egy filmet jutalmazott. (Vagy legalábbis nem elsősorban a film, hanem a tendencia vívta ki a sikert). Ez így talán furcsán hangzik, de mégis ez lehet az igazság. A film ugyanis valamivel szemben készült. Története olyan banális, mint egy érzelmes mai lektűré. Az idősödő férfi rátalál egy gyönyörű fiatal lányra, akivel halálosan egymásba szeretnek. Gyerekük is születik, de aztán a nő elhagyja a férfit, s a gyerekét is. Elmegy valahová messze. Egy harmadrangú kukucskáló show-ban dolgozik, ahol végül is a férfi megtalálja. Anélkül, hogy látnák egymást, szépen kibeszélik magukat. Majd a férfi otthagyja a kisfiút a nőnél, mert egy gyereknek anyára van szüksége, s eltűnik, kilép a történetből. Érzelmes történet, a széthulló családról, a halálos szerelemről, a tudathasadásos férfiről, a túl nagy szerelmet elviselni nem képes nőről, a hányódó gyerekről, a nagy egymásra találásról és a nagy, mindent tisztázó beszélgetésről, meg a semmit meg nem oldó találkozásról. S közben ott a háttérben a kisvárosok, mellékutak, isten háta mögötti települések Amerikája, mint nemrég Jar- mush fiimjében. a Florida, a paradicsomban is, És ezzel máris ott vagyunk a ma divatos és jól felismerhető tendenciáknál. Egy: a sok rémtörténet. horror, véres kegyetlenkedés vagy idegborzoió sei-fi után vagy mellett előtérbe lé- oett az utóbbi időben egy újfajta érzelmesség, sőt, érzelgősség. Könnyfakasztó történeteket látunk, de nem tudom, ezek többet érnek-e, mint a rémtörténetek, vagy csak másként rosszak. Kettő: divat a sivár, elembertelení- tett környezetrajz, a „másik Amerika” megmutatása, ami époúgy modorosság, sőt, egyoldalú túlzás, mint a csupa- fény. kiglancolt Amerika. Én sajnálom, hogy Wim Wenders is beleesett, ebbe a hibába, de a magas díj és a siker kétségtelenül őt látszik igazolni. Takács István
