Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-07 / 262. szám

12 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985. NOVEMBER X, CSÜTÖRTÖK Erkel Ferenc születésnapján Hazám, hazám, te mindenem... Egy téma — négy hangra A zene teljesebb emberré tesz Azueena áriáját hallottam tőle énekelni akkor, amikor a ceg­lédiek bemutatták büszkeségüket, a színházat, a városukba lá­togató dr. Csehák Judit miniszterelnök-helyettesnek. Torokszo- rítóan szép, csengőén tiszta hangja elbűvölte a vendégeket. A helybeliek pedig nagy szeretettel szóltak a frissen végzett fu­volatanárnőről, Palatínus Ibolyáról, és szüleiről, akik — mint hallottam — a ceglédi zenei élet megalapozói. Mindketten énektanárok. Palatínus Andor normál általános iskolában, a felesége pedig ének-zene tagozaton tanít. Sokoldalú tehetség Béres Károly, a ceglédi ze­neiskola igazgatója hosszasan beszél a pedagógus házaspár emberségéről, szakmai tudá­sáról, hivatásszeretetéről, ar­ról, hogy Palatínus Andorné — aki férjével együtt immár 26. esztendeje neveli a gyere­keket a dalolás, a muzsika szeretetére — tanítványai kö­zül huszonötén választatták tanárnőjük hivatását, s lettek maguk is ének-zene szakosak, mintegy negyvenen pedig óvó­nőként vagy tanítónőként dol- " goznak. Jelenleg heten járnak zeneművészeti szakközépisko­lába, négyen a főiskola zeneis­kolai tanárképző tagozatára, nyolcán a tanárképző főisko­la ének-zene tagozatára és ketten a Zeneakadémia nö­vendékei. Aztán Ibolyára terelődik a szó. Elfelhősödő szemmel em­lékezik arra a fekete hajú kis­lányra, akinek sokoldalú te­hetsége lám, nem kallódott el. Fuvolásként került el Cegléd­ről Szegedre a konzervatóri­umba, ahol szülei nem. kis ál­dozatvállalások árán taníttat­ták, s ahol a jó pedagógusok­nak köszönhetően fejlődhetett sokoldalú tehetsége. Láss Zol­tán, a fuvolatanára biztatásá­ra jelentkezett próbaéneklés­re Sinkó György és Beldár Valéria énektanároknál, akik fölvették az ének tanszakra. Így a fuvolázás mellett éne­kelni is tanult. Jelenleg a Ze­neakadémia hallgatója. Mind­járt a második évfolyamon kezdhetett. Kincs van a torkában — Ibolya már gyermekko­rában is minden áldozatra kész volt.a zenei pályáért. Hi- ' hetetlen szerencséje volt en­nek a 1 kislánynak. Negyedik osztályba, járt — árva volt —, amikor a Palatínus házaspár örökbe fogadta. Egyszer be­hívtam az irodámba, s el­mondtam neki, mennyire örü­lök, hogy rendeződött az éle­te. Azt válaszolta: — Nem hit­tem volná, hogy engem valaha szeretni fog még valaki. . Megtelepedett a csönd egy rövid időre. Megtudom, hogy a tanulás mellett Ibolva itt, a ceglédi zeneiskolában tanít is Az első pillanattól megvolt benne az a bizonyos zenei plusz, amit ha nincs, akkor a legkiválóbb zenetanár sem tud megtanítani — teszi még hoz­zá Béres Károly. A Palatínus család az éle­tét tette föl arra, hogy megfe­leljen a hivatásának. Palatí­nus Andor szerint sok múlik a pedagóguson. Általa meg le­het szeretni egy tantárgyat, de el lehet venni a kedvet is. Az ének, a zene azonban teljesebb emberré tesz és ettől nem sza­bad megfosztani a gyerekeket. Ibolyáról inkább Palatínus Andorné beszél: — Mindig nagyon szerette a zenét. Az első opera, amit együtt láttunk, a Trubadúr volt. Hihetetlen élményt je­lentett számára. Talán azért is maradt mindmáig a ked­vence. A másik a Bánk bán volt. Megvallom, mi nem is a színpadot figyeltük, inkább őt néztük. Sohasem fogom elfe­lejteni feszült kis arcocskáját. Még éjszaka, a patplan alatt is rádiót hallgatott — veszeked­tem vele emiatt éppen eleget! A furulyára, a fuvolára vala­hogy rögtön ráállt a keze. Mindjárt látni, melyik gyerek­nek van hozzá érzéke. Később zongorázni tanult. Emellett dí­jat nyert az indiai rajzverse­nyen és mellesleg kitűnően tornázott. Főtt is a fejünk, amikor a pályaválasztásra ke­rült a sor ... Nyáron Wei- marban volt egy nemzetközi énektanfolyamon, ahol a vi­lághírű tanárnő, Lore Fischer foglalkozott vele. Amikor ha­zaérkezett, akkor mondtuk meg neki. hogy fölvették a Zeneakadémia ének tanszaká­ra. Azt a boldogságot nem le­het visszaadni... Vékony, mosolygós, fekete szemű lány Ibolya. Vonásai meglepően emlékeztetnek édesanyjára. Nehezen jött ösz- sze a randevúnk, mert eppen Jevgenyij Nyesztyerenkn ének­kurzusán vett részt. Mondia: izgult, amikor a mester előtt kellett énekelnie. Majd a szü­leiről mesél. lett volna belőlem, ha nem áll mindig ott a hátam mögött, hogy gyakoroljak már. Való­jában nem vagyok valami szorgalmas. Csak azt csinálom igazán intenzíven, ami érde­kel. Régen ez a zongora volt, most pedig az éneklés. Való­ban emlékszem a gyermekkori két operaelőadásra, ami az el­ső volt és Komlóssy Erzsébet csodálatos alakítására. Ha be­fejeztem a zeneakadémiai ta­nulmányokat, az opera tan­szakra szeretnék menni. Ha egyszer úgy tudnék énekelni, mint Komlóssy Erzsébet... Sokan ismerik Cegléden a Palatínus családot. Van, aki­nek a szüleit tanították, van. akinek már a gyermeke nevel­kedik a kezük alatt, s megint mások Ibolyát szólítják tanár néninek. Dzerzsinszkij mond­ta egyszer, hogy a gyermekek­be az emberek iránti és nem az önmaguk iránt'i szeretetet kell beoltani, s ehhez maguk­nak a szülőknek kell szeretni­ük az embereket. A Palatínus család követi Dzerzsinszki.it. KÖRMENDI ZSUZSA Nem könnyű dolog Nyesztyerenko előtt énekelni Veress Jenő felvétele Tény, hogy a magyar kultú­ra^ legnagyobbjai mindig az európai fejlődés, a progresszió fő irányához akarták felzár­kóztatni a magyarságot. Nyu­godtan leírhatjuk: Bessenyei és a testőrírók lélekben való­ban franciák voltak, vigyázó szemüket Párizsra vetették, mert az volt a követendő pél­da. a felvilágosodás és a for­radalmi mozgalmak elindítója. Követendő példát láttak a franciaországi változásokban ugyanúgy, mint Beethoven, aki kezdetben maga is Napóleon feltétlen híve volt, eredetileg hozzá írta az Eroica szimfó­niát. Említhetnénk más nagy­ságokat is: az anglomán Szé­chenyit, a Goethe műveit faló Madáchot vagy az olasz opera hagyományait asszimiláló Er­kelt. Épp az ó életművük iga­zolja, hogy bár a kor leghala­dóbb áramlataival igyekeztek kapcsolatot thrtani, sohasem másoltak szolgaian. Amit ta­nultak, azt szervesen építették be a magyar műveltségbe. És ennek köszönhető, hogy kul­túránk mindig lépést tartott az európai fejlődéssel, e mércé­vel mérhető remekművek so­kaságát produkálta. Tény, hogy a reformkor Pest-Budájának polgársága és arisztokráciája zömében né­met nyelven beszélt, de Ma­gyarország akkor sem csak a fővárosból állt. Maga Erkel is könnyen értett szót németül a hivatalnokokkal. És mégis, ez a városi polgárság öltötte fel először a magyar viseletét. Kezdetben a divatnak hódol­va. később öntudattal. Innen, ebből a városból terjedtek szét az országba Vörösmarty ver­sei, Petőfi munkái, Arany bal­ladái. Itt írtak ki dráma- és himnuszpályázatot, serkentet­tek népdalgyűjtésre. És itt . hangzott fel először 1844-ben, Erkel pályafutásának legsike­Erkel Ferenc korabeli metszeten resebb évében, a Nemzetiben a Himnusz és a Hunyadi Lász­ló. A hatás döbbenetes erejű volt. Meggyőződésünk, hogy e műveivel több hívet szerzett Erkel a magyar függetlenség és szabadságharc gondolatá­nak, niijat kortársai közül bár-, ki. Nem' véletlen, hogy ez az imádságos ének lett a magyar nép himnusza. Ezt énekelték a harcba induló negyvennyol­cas katonák, ezt követelte már­cius 15-én a Nemzeti Színház­ban összesereglett nép. így utólag eltűnődhetünk azon, hogy a magyarság miért épp a Hunyadi László fiktív történetében ismert saját sor­sára, és Erkel miért ezt a lib­rettót választotta. Hunyadi fel­tétlen hűségének jutalma az, hogy elveszejtik. Akár a nép­mesékben, háromszor sújt le a bakó. Az ősi hit, az istenítélet szerint az elítélt ártatlan. Ég­bekiáltó bűn, hogy mégis meg kell halnia, el kell buknia, Anyu a példaképem — Mindent anyunak köszön­hetek. Olyan gyerek még nem született a földre, akit ő ne oltott volna be a zene szere- tetével. Ö az én példaképem Nem véletlen, hogy annak ide­jén arról írtam a szakdolgo­zatomat, hogyan lehet meg- kedveltetni a kicsinyekkel a muzsikát. Fuvolatanár sem A bban a percben, amelyikben én születtem, csak olyan emberek jöttek a világra, akikből soha nem lesz semmi. Belőlem se lett. Nézz rám. mi vagyok én? Ki vagyok én? Ha tíz évvel előbb látom meg a napot, ha tíz évvel később, ki tudja? Nem. Most azt gondolod, hogy én hiszek az eleve elrendelésben. Hisz a fene! Ab­ban viszont biztos vagyok, hogy az ember életét meghatározóan befolyá­solják a körülmények. Azok, amelyek­hez semmi köze sincs. Amelyeket sem létrehozni, sem megszüntetni nem tudi A dolog ugyanis nem rajta múlik. Csak hat rá A szülei, az iskola, a munkahely, a szomszéd kutyája, vagy a világpiac közvetítésével. Érted már? Jó, jó! Ami az emberen magán múiik, azt megteheti, meg is kell tennie. De a körülmények ellen hiába is hada­kozik. Kiváltképpen olyan időkben, amelyekben és születtem s felnőttem. Néhány adat a személyi igazol­ványból: Csillag Gyula; születési he­lye Üjszentiván; születési ideje 1951. S pár adat ugyanez esztendő króniká­jából: összeült a Magyar Dolgozók Pártja II. kongresszusa Budapesten; a Minisztertanács rendele te alapján be­vezetik a kenyérjegyet; az Elnöki Ta­nács Kállai Gyula helyébe — akit ko­holt vádak alapján letartóztatnak — Kiss Károlyt netvezi ki külügymi­niszterré; Kunhegyesen átadják a község dolgozóinak az EMAG-gyárban sorozatban gyártott első arató-cséplő gépet; megjelenik a kormány felhí­vása második békekölcsön jegyzésére; minisztertanácsi határozat szünteti meg a jegyrendszert, szabadítja fel a me­zőgazdasági termékek forgalmát. Ü.isz^ntivánban mindössze annyi történt, hogy megszületett egy gyer­mek. Elsőszülött fia Ürömi Mária Őrölnek az idő malmai Múlt és jövő határán háztartásbelinek és Csillag Gyula ko- vácsmestern ek. Mindössze annyi történt, hogy el­kezdődött egy élet. — Meg kell mondjam, az elejére még, nem nagyon emlékszem. Ha most visszanézek, úgy tűnik, nem volt más az az idő, mint széttöredezett hétköz­napok sora ifét korszak ádáz küzdel­mében. V an valóságalapja ennek a képnek. Míg Csillag Gyula pólyában rug- kapált és tejet ivott önfeledten. az idő malmai kíméletlenül őröltek. Esz­mét. elveket, embereket, vágyakat, ré­gi elképzeléseket és szárnyaszegett újakat. A kort megélő átlagember azonban tudja, hogy a mélyreható átalakulások közepette, a történelmi méretű küzdelemben a kisebb közössé­gek, az egyes emberek is megvívták harcukat, nem kevésbé keservesen. É> megélték örömeiket is. Egyszóval: éltek. — Apámat, a kovácsmestert szinte mindenki ■ tisztelte a faluban. Vallá­sos ember hírében állott. A legtöbben tudták róla. hogy nála igen erős a pa­rancsolat, amely szerint istenítek nevét hiába szádra ne vedd. Jöttek viszont a környékről néha olyan lóval is. ami­nek a lábát fölemelni és patkoláshoz kikötni öten is kevesen voltak. S ha ilyenkor a gazda mondott valami cif­rát, apám lerakta a szerszámait, ke­mény lépteivel elhúzott a háza felé, egy pillantást se vetett hátra, amíg a káromkodó el nem tűnt a lovával együtt. A Vallásos szellem nemcsak a kovácsműhely táján uralkodott, ha­nem a családban is. A konyhában ott díszelgett a felirat: úgy dolgozz, mint­ha örökké élnél, úgy imádkozz, mint­ha rögtön meghalnál. Nos, a nyolca­dik után én gépipariba akartam men­ni. Apámnak azonban más elképzelé­sei voltak továbbtanulásomról. Ebből akkora lett a harag, hogy egy álló esz­tendeig semmiféle iskolába se jár­tam. Akkor rájöttem, hogy a magam gyerekerejéből úgysem megyek sem­mire. el kell fogadnom az apai szigort, így lettem én a piaristáknál gimna­zista. El is voltam keseredve! Százhat­van kilométerre a falumtól, én, aki még az utolsó házon túl sose jártam, mi lesz velem az anyám köténye nél­kül? A baj aztán mégse ebből lett, hanem abból, hogy nem ízlett a ma­tematika, meg más se nagyon. Ma­gyarán: apámnak megmagyarázták, hogy kicsapnák, ha nem tanulok. Hát, tanultam. Másodikban már 3,2 volt az átlagom, harmadikban 4,6 — ennél alább aztáp többé nem adtam. Nem is adhattam. Négyesnél rosszabb je­gyet nem vihettem haza semmiből, apám így követelte. De ha mindezt a gépipariban csinálhattam volna! Nem kellett volna azt a kacskaringéi utat megtennem, ami idáig mögöttem van. Ma százhetvenöt éve született a magyar nemzeti opera meg­teremtője és a Himnusz zene­szerzője, Erkel Ferenc. Állító­lag épp a Hunyadi László kap­cson jelentette ki a hitleri Né­metország egyik főokosá, We­sen may er: a magyaroknak egy zeneszerzőjük van, Er­kel, az se magyar. Ez­zel, nyilván úgy érezte, preg­nánsan fejezte ki, hogy nincs igazi, belső fejlődésű ma­gyar kultúra, és ami mégis an­nak tűnik, az is az elmagyaro- sodott németek szellemi ter­melte. Fölösleges most talán, arra időt fecsérelni, hogy akár csak érzékeltessük, mennyi minden­ről nem tudott ez a magabiz­tos ember. # mint a szabadságharcnak. Mi­csoda költői látomás a jövőről! Az Erkel család valóban né­met földről származott, de már a Pozsonyban élő generációk is magyarnak vallották ma­gukat, csakúgy, mint Erkel, aki az abszolutizmus éveljen meg­írta a Bánk bánt, majd a Dó­zsát és az István királyt. Érde­kei ellenére is haláláig hű ma­radt forradalmi eszményeihez. Z Az aradi vértanúk között •5 alig akad magyar nevű, mégis V, a magyar és európai szabadsá- ^ gért áldozták életüket. Kato- ^ náik közé egy emberként je- á lentkeztek magyar, német, zsi- '/ aló önkéntesek csakúgy, mint / Erkel Ferenc. És ezek a kato- £ nák papírtalpú bakancsaikban ^ meneteltek a italaiba a sza- ^ badság eszméjéért. Ki vitatná, ^ hogy magyar költö-e Petőfi? •j Széchenyi felnőttfcjjel tanulta ^ meg anyanyelvűnket. Felesége í azzal örvendeztette meg leg- jobban, hogy Kölcseynek ma- Z gyárul szavalta cl verseit. Ez J egy ilyen nép. Csakhogy ezt ‘ nem tudta Wesenmaycr úr. NAGY EMŐKE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents