Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-05 / 260. szám

Bélyegberakóbői tízezer Az Idei esztendőben több új, eddig az itteni részlegben nem gyártott termék készült a Könyvkötő Szövetkezet nagykőrösi üzemében. Ilyen a bélyegberakó is, amelyből most 10 ezer da­rab kerül ki az üzemből. Képünkön: Szűcs Ambrusné és Feke­te Pálné összeállítja a gyűjtők eme nélkülözhetetlen kellékét Hancsovszkl János felvétele Hehézgépek, berendelések Tanműhely, összefogással A Toldi Miklós Élelmiszer­ipari Szakközépiskolában a szakmai képzésen belül elő­kelő helyet foglal el a műsza­ki ismeretek oktatása. A tech­nika fejlődése az élelmiszer- ipari szakemberektől is meg­követeli, hogy e területen a korábbinál la- nagyobb felké­szültségre tegyenek szert. Ezért 2 éve a vegyi- és az élelmiszeripari gépszerelő szakma elsajátítására is lehe­tőség nyílt. Az oktatás megkezdésével párhuzamosan megkezdődött a gyakorlati foglalkozásokhoz' szükséges tanműhely építése, amelynek műszaki átadását novemberben tervezik. El­mondható, jóformán teljes egészében társadalmi összefo­gással valósul meg, a kecske­méti Mezőgép Vállalat, a Bar- nevál, a megyei és a városi tanács, a Konzervipari Közös Vállalat pénzéből, kőműves és más szakmák tanulóinak, s az Iskola diákjainak társadalmi munkájával. Igaz, rengeteg tennivaló van még hátra, hiányzik a beren­dezés, jelenleg a satuállvá­nyok hegesztésénél tartanak a fiatal szakemberjelöltek. Az épület belső elrendezése kor­szerű műhely létrejöttét sej­teti. Helyet kapnak itt a ne­héz szerszámgépek, pneuma­tikus működésű berendezések és műszerek. A járulékos he­lyiségeket két raktár, vala­mint öltözők, mosdók képe­zik. A mintegy 660 négyzetmé­ter alapterületű gépműhelyt a tervek szerint a jövő tanév­ben veszik birtokukba a fia­talok, s ezzel megoldódik a gépészjelöltek gyakorlati ok­tatásának legégetőbb gondja. My. J. Izgalmas fűinek, új módszerek Még nincs tele a mozi A nagykőrösi Arany János Filmszínház nemrégiben új vezetőt kapott Bíró József személyében, akivel a napok­ban elbeszélgettünk, — Szomszéd községbe való vagyok — mbndta.' — Törte­ién születtem. Iskoláim után dolgoztam Nagykőrösön is, az Információtechnika Vállalat­nál. Törteién ismerkedtem meg a mozival, s ott kezdtem a mozigépészmunkát. Azután Ceglédre kerültem, az ottani Szabadság filmszínházba üzemvezető-helyettesnek. On­nan helyeztek át a nagykőrösi Arany János filmszínház élé­re. — Milyennek találta a nagykőrösi filmszínházat? — A legjobban felszerelt megyei filmszínházak egyike. A vállalat a múlt években újíttatta fel, s megcsinálták a komoly fejlődést jelentő stúdiómozit, majd a nyári cifrakerti szabadtéri mozit, s azóta is igyekeznek mindezek­nek a legjobb filmeket bizto­sítani. — Milyennek látja a nagy­kőrösi mozilátogató közönsé­get?' — Elég sok a lelkes mozi­néző, de a lakosság számará­nyát látva, kevésnek találom a 60—65 százalékig telt háza­kat. Itt megjegyzem, hogy ennek az a magyarázata, hogy a nagykőrösiek nagyon elfoglalt emberek. Még a tisztségviselőknek és az ipa­rosoknak is van zártkertjük. Az alapító Papp Sándorék azért tudták a századforduló után a mozit nehezen fejlesz­teni. Sokszor kellett „ketten egy jeggyel” előadást tartani. Igyekszünk minden erővel a statisztikát javítani, a velem dolgozó lelke« kollektíva is mindent megtesz ennek érde­kében. Most meghirdettük a szokásos őszi bérleteket, de az igénybevétel most is csak 65 százalékos. Reméljük, hogy az őszi és a téli szezonban fokozódik az érdeklődés. Szenzációs új filmekkel jö­vünk. November 4—G-ig 5 és 7 órai kezdettel az Elveszett frigyláda fosztogatói című iz­galmas amerikai filmet mu­tatjuk be. i Decemberben új nagy fil­meket hozunk. Az Életben maradni című amerikai, a Texas—Párizs című NSZK és a Tűz háborúja című kanadai filmeket játsszuk. Ugyancsak november 4-től a nyugdíjasok részére délután 3 órai kez­dettel kedvezményes bérlet­előadásokat rendezühk, a leg­jobb filmekkel. November 4-én ment a Lovaglás ügy, I8-án a Papucshős, december 2-án Az én lányom nem olyan, 16-án a Halálos ta­vasz, január 6-án Hyppolit, a lakáj és január 20-án A szerelem nem szégyen. A hat előadás megtekintése csak 82 forint. Ezenkívül filmszínházunk minden hétfőn este fél 8-kor előadást tart a Toldi iskolá­ban, kedden este 7 órakor pe­dig az Ifjúsági klubban. Ko- cséron a művelődési házban minden szerdán este 6 órakor, s pénteken este Nyársapáton, ugyancsak a művelődési ház­ban, szintén 6 órakor. Felajánlottuk a vállalatok­nak és üzemeknek, hogy a fontos kérdésekről: pályavá­lasztásról, a munkavédelemről és a tűzvédelemről a moziban vagy saját telepükön tartas­sanak előadásokat. Kopa László NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 260. SZÁM 1985. NOVEMBER 5., KEDD Új tagokat is vár a 1ST Irányadó jelzés a szervezetnek y A minap szokásos őszi í értekezletükre sereglettek 2 össze a Tudományos Isme- ^ retterjesztő Társulat nagy- % körösi városi szervezete í elnökségének tagjai. Az ülést dr. Böőr László titkár a tematikus munkaterv, illetve az előadások szervezé­sével kapcsolatos tevékenysé­gek ismertetésével nyitotta meg. Ügy tűnik, egyre nehe­zebben megy az előadások szervezése. Eddig főként az üzemek, intézmények mozdul­tak nehezen, de mostanában mintha az előadást vállalók is kevesebben lennének. Pedig a TIT titkára rendkí­vül érdekes módszert alkal­maz már több éve. Az évad előtt mind a 103 tagnak név­reszóló levelet küldött, amely­ben arra kérte őket, olyan témákat jelöljenek meg, amelyben elmélyedtek, s amelyből nyilván előadást is szívesen vállalnának. Azért is fontos ez a lehetőség, mert az intézmények egyre inkább előadókhoz és nem előadáscí­mekhez ragaszkodnak. A TIT egyik erőssége tudniillik ép­pen az, hogy személyhez szó­lóan tud agitatív lenni az is­meretterjesztésben. Nos, az említett levelekre alig-alig jött válasz... Az üzemek meg nem is pénzügyi kifogásokat támasz­tottak. Anyagiak lennének ugyan, de arra hivatkoznak: nagy az általános elfoglaltság, terjed a közömbösség, nincs idő és ember együtt, egyszerre az előadásokra. A tudósító nem tudja, hogy szégyen-e, hogy a városunk nagyobb gazdasági egységei közül pél­dául a DÉMASZ, az ITV, a VGV egyáltalán nem szervez TIT-előadásokat. _ A titkár a legfőbb okot is fel­tárta, amely az eddig említet­teken kívül a saját erőből megoldott munkahelyi tovább­képzések növekvő szerepét is hangsúlyozza. Ami azt jelen­ti, hogy például az előbb em­lített vállalatoknál nem úgy általában ismeretterjesztéssel foglalkoznak, hanem kifejezet­ten a termeléssel összefüggő gondjaik megoldására össz­pontosítanak. Mindenképpen felvetődik azonban, hogy a továbblépés érdekében új ta­gok bevonására is szükség lenne. Dr. Böőr László ezt köve tőén a TIT értelmiségi klubja ez évi programtervezetéről tá­jékoztatta az elnökséget. Ter­vezik többek között dr. Mód­ra László, dr. Kardos György, Glatz Ferenc, dr. Kállai Ist­ván és Földes István meghí­vását. ök az érdekekről, érté­kekről, politikáról, a cél nél­küli életekről, az identitás vál­tozásairól, családtörténeti ku­tatásokról, valamint a TIT történetéről tartanának elő­adásokat. Melléjük még meg­felelő érdeklődés (valamint szakember) esetén például számítógép-felhasználói stú­diumra is felkérnek majd elő­adót. A TIT városi szervezetének titkára értékelte az elmúlt öt évben végzett munkát is. Az elnökség jóváhagyta a be­számolót, amely a novemberi megyei elnökségi ülés elé ke­rül. Pillantsunk bele néhány megállapításba. A TIT mindig is kiemelten kezelte a legfontosabb társa­dalompolitikai feladatok se­gítését, a világnézeti nevelés támogatását, az általános mű­veltség színvonalának emelé­sét. Az viszont már az ez évi teendők tárgyalásénál is meg­mutatkozott, hogy a termelés­sel összefüggő kérdések — amik a TIT harmadik feladat- rendszerét adnák — átmen­tek a munkahelyek szaktan- folyamai, továbbképzési ható­körébe. Viszont a történeti események tárgyalásánál re­mek módszereket találtak. A mindennapokból indultak ki és a helyi események be­mutatásával, felelevenítésével idézik például a felszabadulás napjait. A választásokat meg­előzően nagyon sok törvény­magyarázó, a különbségekre rámutató előadást tartottak. Ezek formája általában ha­gyományos. Ezzel függ össze talán az is, hogy a természet- tudományokkal kapcsolatos előadások kevésbé népsze­Kincset ér minden nap Kérődzőknek almatörköly Az állattartó gazdaságokban ilyenkor ősz közepén, végén már minden nap kincset ér, amennyivel tovább legelhet odakint a jószág. Nem kell addig sem a télire szánt ta­karmányhoz hozzányúlni, a gulya, a nyáj az első hóesésig mindig, talál valami harapni- valót a földeken, a mezőn. Ünnepi nyitva tartás November 5-én, kedden: minden üzlet a szokásos ked­di nyitva tartást alkalmazza. November 6-án, szerdán: a húsüzletek este 19 óráig, a piaci árudák 12 óráig, min­den más üzlet a szokásos rend szerint tart nyitva. A vendéglátó egységek szombati nyitva tartási rend szerint üzemelnek. November 7-én, csütörtö­kön: az édességbolt vasárna­pi, a vendéglátó helyek szom­bati nyitva tartást alkalmaz­nak. Minden más üzlet, a piac is zárva lesz. November 8-án, pénteken: hetipiac, a piaci árudák mind nyitva tartanak, az édesség­bolt vasárnapi, a vendéglátó helyek szombati nyitva tartást alkalmaznak. Minden más üz­let zárva lesz. » November 9-én, szombaton: az élelmiszerboltok közül a Ceglédi Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat 33-as, 35-ös, 39-es, 66-os, 88-as, 150-es, az Áfész 75-ös, 78-as, 100-as élel­miszerüzletei, illetve ABC- áruházai szombati, a vendég­látó helyek és édességbolt vasárnapi nyitva tartási rend szerint üzemelnek. Minden más üzlet zárva tart. November 10-én, vasárnap: valamennyi üzlet szerdai nyit­va tartási rend szerint üze­mel. November 7-én és 8-án te­jet, kenyeret a kijelölt ven­déglátó helyek árusítanak. A Mészáros János Termelő- szövetkezet húsmarhái, juhai is kint vannak még a határ­ban, csupán az időjárás dönti el, mikor kényszerül fedél alá az állatsereglet. Hogyan készült fel telel tető­sükre a gazdaság? — erről kérdeztük most Kozma Sándor állattenyésztési főágazatveze- tőt. — Tavasszal, a csapadékos időjárást látva, okkal remény­kedtünk, nem leszünk takar­mányszűkében, mint a korábbi években az történt. Sajnos augusztusban, szeptemberben ismét mutatkoztak az aszály jelei. A gyep pótlására a hús­marha és a juhállomány eteté­séhez nagy mennyiségű para­dicsom passzírhulladékot kap­tunk a konzervgyártól, vala­mint a helyi lényerő telepről. Nos a lényeg, hogy a télire szükséges szálastakarmányt a nyári végi gondok ellenére is sikerült előteremteni. A biz­tonság kedvéért még 1300 ton­na répaszeletet is vásároltunk, a konzervgyártól pedig várha­tóan 800—1000 tonna almatör­kölyt is kapunk. Ilyenformán bízunk benne, hogy hosszan tartó tél esetén is kitart az eleség. —ay rűek, mint mások. Az okokért itt nem is kell mélyre nyúlni; a tömegkommunikációs eszkö­zök olyan szemléltetést nyújt­hatnak, amilyenről az előadó egyszerűen nem képes gondos­kodni. Vizsgálták a hallgatóság összetételét is. Tény, hogy többségük nem a közvetlen termelőmunkát végzők köré­ből kerül ki. Leghálásabbak az idős ek,s emellett ők is igény­lik legjobban a személyhez szó­ló előadásformákat. Az ő ese­tükben magyarázat lehet az is. hogy egy-egy előadás alkalom a társas összejövetelre, azaz egyben magányenyhítő akció is. Ez persze a TIT számára is irányadó jelzés lehet. A közigazgatási átszervezés után Kocsér és Nyársapát is a nagykőrösi szervezet hatósu garába került. Kocséron TIT- csoport is van. A TIT városi szervezetének elnöksége végül hét pontból álló feladatlistát fogadott el, amelynek megvaló­sítása a következő évek fel­adata. Ballai Ottó Megemlékezés A nagy októberi szocialis­ta forradalom 68., valamint Nagykőrös felszabadulása 4L évfordulója alkalmából a vá­rosi pártbizottság, a városi tanács, a IINF városi bizott­sága, valamint a KISZ váro­si bizottsága november 6-án 10 órakor az Arany János Művelődési Központ színház­termében ünnepséget rendez. Ünnepi, beszédet Kocsis Já- nosné Nagykőrös tanácselnö­ke mond. Műsort az Arany János Gimnázium és Óvónői Szak- középiskola énekkara, majd a szentendrei Kék Duna Tánc- együttes ad. Az ünnepség után koszorú­zásra kerül sor a felszabadu­lási emlékműnél. Életveszély! Vezeték, állomás A Démász Nagykőrösi Üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy az Arany Já­nos Mgtsz Bokros dűlői meggyesében az Abonyi úton 100 méter 20 kV-os légvezeték és új transzformátorállomás létesült. Az új létesítményt novem­ber 10-től feszültség alá he­lyezik. Ettől az időponttól a létesítmény megközelítése, érintése életveszélyes és tilos! Áramszünet November 6-án, 7—15 óráig, a Zöldmező, Bibor, Kikelet, Fülemüle és Csalo­gány utcákban áramszünet lesz. Ugyancsak áramszünetet tartanak november 11-én 8— 15 óráig a Vági István lakó­telepen a Kőrös értől a Gyo­pár utcáig terjedő részen és a' Gyopár utcában. Szemléletváltozás szükséges Későn ébredt a csapat Nagykőrösi Kgy. Kinizsi— Tápiószele 2-3 (1-3) Kinizsi: Leskó — Szőke, Kecskés, Mihályi (Sallai a szünetben), Farkas I., Kovács Z. (Kovács L. a szünetben), Szabó, Bélteki, Benkó, Farkas J., Toricska. Az őszi idény utolsó hazai bajnoki mérkőzése nagy csaló­dást hozott a szurkolóknak. A vendégcsapat kezdett olyan lendülettel, mint ahogy a ha­zaiaknak kellett volna és egy gyors támadás végén már a 2. percben a körösi kapuban volt a labda. 1-0. Továbbra is a szeleiek voltak a többet és a veszélyesebben támadók, a Kinizsi próbálkozásai igen kö­rülményesek, igazi gólveszély nélküliek voltak. A 20. perc­ben Bélteki szabadrúgásból, jó lövéssel egyenlített. 1-1. Nem sokáig tartott az öröm, mert az ellentámadásnál, jó adagolás után rögtön gólt lőt­tek a szeleiek. 2-1. A frisseb­ben, dinamikusabban játszó vendégek a 40. percben jó tá­madás végén szép lövéssel nö­velték előnyüket. 3-1. Fordulás után az 52. perc­ben Farkas J. szabadrúgásból szépített. 3-2. Ebben a játék­részben a körösi csapat volt a többet támadó, volt több ígéretes helyzet is, de az egy pont itthontartása sem sike­rült. Későn ébredt a körösi csa­pat, egy félidőnyi előnyt adott a jó ellenfélnek. Szemlélet- változás szükséges! Nem elég a tudat, hogy „tehetséges, jó játékos vagyok”, de produkál­ni is kell. Ilyen lehetőséget, mint most volt, nem szabad lett volna elmulasztani. Dobo­gós hely közeléből a kieső zóna szélére csúszott a csapat. Az utolsó hazai vereség múlt év november 11-én volt Mag­lód ellen, most is tavaszra csúszott a ^javítási lehetőség, mert ezek után nem lehet bíz­ni a 8-án, pénteken sorra ke­rülő, Pilisen, a bajnokjelölt otthonában lejátszandó mér­kőzésen való sikeres szereplés­ben. A spk bosszantó hiba mellett örvendetes volt Far­kas József sokat ígérő, moz­gékony játéka; végre azt nyúj­totta, amf régen várható tőle. Nagykőrösi Kgy. Kinizsi ifi—Tápiószelei ifi 6-0 (2-0) Kinizsi ifi: Orell (Barabás) — Bállá, Kecskés (Vikor), Czinkus, Szűcs, Dobos, Dani, Bertalan, Eszes (Onhausz), Fercsi, Hegedűs (Varga). A jó színvonalú mérkőzésen nagy akarással, gólratörően és főleg a második félidőben eredményesen játszott a kö­rösi csapat, dicséret illeti érte őket. Góllövő: Hegedűs 2, Fer­csi 2, Vikor és Dobos, üllői serd.—Nagykőrösi Kgy. Kinizsi serd. 3-0 (3-0) Kinizsi serd.: Donáth — Csikós, Somodi, Dér, Juhász L., Pécsi, Aszódi, Bari, Tóth, Barcsay, Petrik. Csere: Pör- ge, Oláh, Öcsai, Forgács, Aszódi. A serdülők játéka — ha­sonlóan a nagy csapatéhoz — csalódást, nem várt vereséget hozott. Egyedül Somodi játéka dicsérhető. Itt is van javítani való. P. S. Villámtorna A 'városi KISZ, a szakma­közi bizottság, valamint a városi tanács művelődési osz­tálya, s a Nagykőrösi Kon­zervgyár KISZ-bizottsága no­vember 7-e alkalmából kis­pályás labdarúgó-villámtor- nát rendez'. A versenyre a Kinizsi, az Ifjúsági, valamint a Vági István lakótelepi pá­lyán november 8-án, pénte­ken 9 órai kezdettel kerül sor. Az első helyezett egy évig védi a fődíj kupát. A meccsek kétszer 10 percig tartanak, körmérkőzéses ala­pon. Mozi A nagyteremben Az elveszett frigyláda fosz­togatói. Színes amerikai szu­perprodukció. (14 éven alu­liaknak nem ajánlott!) Elő­adás 5 és 7 órakor. ISSN 0133—tm flrösi Hírlapi

Next

/
Thumbnails
Contents