Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-28 / 279. szám

1985. NOVEMBER 28., CSÜTÖRTÖK 5 Gyermek- és ifjúsági könyvnapok Az olvasóvá nevelés felelőssége Bárd András mondott megnyitót. Mellette balról Jobbra: dr. Tóth Al­bert, Vargha Balázs és Sziládi János Erdösi Agnes felvétele Hat esztendő óta ilyenkor, november végén nyitják meg Pest megye más—más telepü­lésén a gyermek- és ifjúsági könyvnapokat. • A KISZ Pest Megyei Bizottsága, a Pest Me­gyei Művelődési Központ és Könyvtár valamint a Zsámbé- ki Tanítóképző Főiskola teg­nap Zsámbékon látta vendé­gül az ifjúsági irodalom iránt érdeklődőket. A meghívottakat dr. Tóth Albert megbízott főigazgató köszöntötte a főiskola aulájá­ban. Majd Bárd András, az MSZMP Pest Megyei Bizott­ságának osztályvezetője meg­nyitotta a rendezvénysoroza­tot. Az eseményen a rendező szervek képviseletében részt vettek: Halasi Márton, a KISZ Pest Megyei Bizottságának el­ső titkára, Békés György, a megyei könyvtár vezetője, va­lamint a helyi párt-, állami és társadalmi szervek vezetői. Bárd András megnyitó szavai­Fúriim. Annyi sebtében összegyűjtött programajánlat mán végre egy önmagaho: méltó beszélgetéssörozatíal je­lentkezett a Stúdió: kedd esti órájában a Budapesten meg­rendezett — és éppen véget ért — kulturális fórum vendé­geit szólaltatták meg munka­társai. .. A nyilatkozatok közös és nagy témája az a földrész volt, amelynek képviseletében tanácskoztak a mi fővárosunk­ban a küldöttek: a vén Eu­rópa, ez a legöregebbnek mondott kontinens. Noha igen eltérő világnéze­tek, politikai irányzatok, egy­mástól hatalmas távolságokra lévő tájak képviselői kaptak szót, mondandójuk leglényege azonban mégis szépen össze­csengett. Európa valamennyi­ük számára az évezredes ha­gyományokból táplálkozó tu­dományok, művészetek, a hu­mánum hazája; a világnak az a kedves és nagyon szeretett sarka, ahol Tolsztoj neve mindenki számára ugyanazt jelenti, ahol Beethoven mu­zsikájára egyformán dobban­nak meg a szívek. A finn de­legáció egyik tagja, az a világ­járó építész fogalmazta meg igen szemléletesen, hogy neki hók is kezdődik Európa: a boszporuszi hídnál, ahol az utas maga mögött hagyja Ke­letet, s ahol hirtelen meg- bizsergeti az otthon melege. E földrajzi határ után már csak árnyalatnyi különbségek jelzik, hogy itt így, amott amúgy él, beszél a nép. Aho­gyan egy másik vendég, az az olasz művészettörténész ele­mezgette, errefelé valóban csak olyan osztályozással le­het élni, hogy mennyire hű­vös észak, mennyire forró dél, s hogy e két — jelképesen értendő — pólust mennyire fogja össze, egyenlíti ki a kontinens középső része. .. Amilyen jó volt ez a mindenkihez szóló alapkérdés, ugyanolyan találóan hangzot­tak a közbevetések. Egyálta­lán: egészében és részleteiben is a világszerte visszhangot keltő rendezvény méltó össze­foglal ása volt ez a példásan megszervezett, megszerkesztett hatvan perc! Utah. Szintén keddi élmény­ként raktározhattuk el a ma­gyar televíziósok szokatlan helyszínű és témájú sorozatá­nak első részét, amely az ban hangsúlyozta a pedagógu­sok, a szülők, a könyvtárosok és természetesen a könyvki­adás közös felelősségét az ol­vasóvá nevelésben. Vajon a A levéltár, Pest megye leg­régebbi közgyűjteménye két­száz esztendős évfordulóját ünnepli. Az intézmény múlt­ja valamiképpen visszatükrözi a hajdanvolt elképzeléseket. Mindezek megidézése egy­szersmind a jelenkori tanul­ságok számbavételére inspi­rál. Ugyanakkor az évforduló jó alkalom a levéltár jövőjé­ről szóló eszmecserékre. Az ünnepi emlékezések előtt Amerikai Egyesült Államok Utah nevű tagországába, ott is a titokzatos mormon val­lás. Hívei közé kalauzol el. Ez a Sirályok és sáskák című nyitó darab máris jelézte, hogy földrajzi ismeretlenség ide. hitbéli különbözőség oda. azért az utahiak is földön járó emberek, tehát Benda László riportjaiból nem sza­bad valami egetverő szenzá­ciókat várni. Ahogyan azt tőle már megszokhattuk, egy hig- gadt-nyugodt helyzetkép bon­takozik majd ki a néző előtt, amire a sorozat negyedik ré­sze is lepereg. A legnemesebb értelemben vett ismeretter­jesztés tanúi, egyáltalán nem passzív résztvevői lehetünk. Szász, Pistáin. Pistám — mármint az, akit váltig biz- tatgattak, hogy majd belejön — országos beszédtéma lett! Van aki nagyon sajnálja, hogy beleugrott abba a túlerőltető igazgatóságba; van aki éppen hogy azt hajtogatja: meg­érdemli a sorsát az ilyen; és van aki egyszerre bánkódik meg örvend felemás sorsa fe­lett: jót akart, de hát azok a fránya körülmények ... Nos, azok a fránya körül­mények kerültek "szóba akkor is, amikor a bécsi eleganciá­val kiöltözött Szász Endre te­lepedett oda Vitray Tamás mikrofonja elé, hogy a soros Teleferében az ő hollóházi kudarcáról elmélkedjen. Igen, ő is nagyon jót akart, nagyon nagyot akart, csak hát az az 500 milliós beruházás nem úgy, nem akkorra, s szintén nem olyan piaci viszonyok közepette valósult meg, mint ahogyan azt ő kitervelte. A Szász-stúdiót ezért nem je­gyezhetik a világcégek, s ezért vált szükségessé Hollóházán a szanálás. A bravúrfestők eme sok-sok országban szinte arannyal fizetett kiválósága idehaza belebukott a vállal­kozásába. Amit elmondott, mind-mind lenyűgöző érv­rendszernek hatott. Annál is inkább, mert nem volt, aki rákérdezett, visszafelelt volna. A hollóháziak talán majd a következő Teleferében kapnak szót — legalábbis az ígéretek szerint. így viszont nem ala­kulhat ki igazi purparlé, af­féle alanyokban és állítmá­nyokban megtestesülő adok- kapok. Ez esetben pedig az lett volna az igazi... Akácz László mai gyerekek mit felelnének, ha kedvenc olvasmányaikról faggatnák őket? Vajon az is­kola mindent megtesz-e an­nak érdekében, hogy olvasni szerető embereket bocsásson szárnyra? Mennyire meghatá­rozó az első találkozás a könyvekkel? A kérdésként felvetett gondok továbbgon­dolkodásra ösztönözték a je­len lévő pedagógusjelölteket. Sokszínű ismerkedés a könyvekkel. Az elképzelés jó példája volt a szerdai egész napos rendezvénysorozat. Dél­előtt az óvodában és a gya­korló iskolában valamint a művelődési házban láthattunk szép foglalkozásokat. Délután, a megnyitó után, Vargha Ba­lázs író és Sziládi János, a Móra Kiadó igazgatója voúaz esemény vendége. Egey Tiborral, a levéltár igazgatójával beszélgettünk az* intézmény értékmentő sze­repéről. Hányattatott sors — Nyugodtan mondhatjuk, hogy már az írásbeliség kez­dete óta jelentős szerepük van a levéltáraknak. A hiva­talos anyagok megőrzésére tett kísérletek ugyanis az el­jövendő koroknak szólnak. Mindenekelőtt a hivatalos ügyiratok megmentése volt mindig a legnagyobb feladat. Csakhogy a történelem viha­rai közepette ez nem mindig sikerülhetett maradéktalanul. Feltételezéseink szerint a XV. századtól gyűjtötték rendsze­resen az iratokat Pest megye területén. Állandó őrzője nem lévén, a vármegye jegyzője vitte egyik helyről a másikra. Azért, mert elsősorban a jegyzőkönyvek megtartása volt a lényeg. A közigazgatás és jogszolgáltatás iratait a török elől Nógrád megyébe menekítették. Ez végzetes lé­pést jelentett a levéltár szá­mára, mert a Fülek várába vitt anyag jelentős része el­pusztult 1682. augusztus 16-án. Ezután 1723. a következő je­lentős dátum. Királyi tör­vénycikk rendeli el a megye­házak építését, ahol helyet kapnak az iratok is. Úgy tűnt, hogy a hányattatott sors után immár állandó he­lye lesz a megőrzésre szánt anyagnak. Ám még meglehe­tősen sok időnek kell eltelnie, míg az eredeti forma kiala­kul. —• Mikortól számítják a kétszáz esztendős fennállást? — 1785. november 29-től. Ez az a nap, amikor a megye Bállá Gábort függetlenített archívumossá nevezik ki — az iratok kezelésére. Négy év­tizedes tevékenysége alatt megteremtette a rendszerezés alapját. Levéltári szabályzatot adott ki. Iratkezelési reformot hozott azzal, amikor meghatá­rozta az iktatás rendjét, a csoportosítások alapelveit, a mutatózást. A levéltár későb­bi működésének alapjait fek­tette le munkásságával. Forrás értékű tár / — Korunkban valamennyi levéltár fontos forrás értékű iratok tárháza. A tevékenység java azonban a kulisszák mö­gött zajlik, ahová a minden­napi ember nemigen tekint be. Mi határozza meg a mostani munkát? — A levéltár alapfunkciója ma is az iratok összegyűjté­se, megőrzése, rendszerezése, használhatóvá tétele. Hiszen korunk iratainak tartalma holnap már történelem. Sok­szor nem is gondolnánk, mennyire fontosak a helyi adatok a későbbi elemzések számára. Tulajdonképpen az igazgatási funkciók mellett jogbiztosító szerepet is be kell tölteni. S mindehhez csatlakozik a tudományos Hatvanezer címszó Magyar—finn szótár Az Akadémiai Kiadó gondo­zásában — Papp István és Jakab László szerkesztésében — megjelent a magyar—finn szótár. A munkálatokat Papp István indította meg még az 1960-as évek végén, azonban 1972-ben elhunyt, s félbema­radt munkáját tanítványa, Jakab László, a Debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem docense fejezte be. A hetvenhat íves mű mint­egy hatvanezer címszót tar­talmaz. Ez az első Magyaror­szágon megjelenő magyar— finn szótár, s hasonló terje­delmű szótár még Finnor­szágban sem készült. A szer­kesztők munkáját az MTA és — a magyar—finn kulturális együttműködés keretében — a finn oktatási minisztérium is segítette finnországi meghívá­sokkal, ösztöndíjakkal. munka, amely kapcsolódik a közművelődési tennivalókhoz. — Milyen nagyságrendű most az állomány? — Tizennégy iratfolyómé­tert tárolunk a budapesti raktárakban. Ennek mintegy egyharmada származik a feu­dalizmus borából, egyharma­da polgári okirat, a többi pe­dig az utóbbi negyven esz­tendőt öleli fel. Ezt meglehe­tősen jó aránynak érzem. — Évek óta gondjuk a rak­tárak állaga. Várható valami­lyen változás? — Kényszermegoldás volt, amikor kialakítottuk a pince­raktárakat, amelyekkel ren­geteg a gondunk. így az ira­tok zömét nem a legszeren­csésebb módon tároljuk. Sze­rencsére ák utóbbi időben két fióklevéltárat is sikerült lét­rehozni Vácott és Nagykőrö­sön. valamint az aszódi rak­tárát. Ünnepi kiadvány — A korszerű levéltárak alaptevékenysége a kutató­munka, valamint közművelő­dési intézményekkel való együttműködés. Hogyan tud­juk mindezt nyomon követ­ni? * — A rendszeresen megje­lenő kiadványok jelzik a ku­tatások menetét. A Pest me­gye múltjából és a Pest me­gyei levéltári füzetek című sorozatok forrás értékű vissza­tekintéseket és módszertani elemzéseket tartalmaznak. A legújabb, az ünnepi kiad­vány: Káldy Nagy Gyula: A budai szandzsák 1546—1590. évi összeírásai. Készültek a részterületeket átfogó mun­kák. Folyamatosan gyűlik az anyag a megyetörténethez. A Hazafias Népfront Pest Me­gyei Bizottságával és a szent­endrei művelődési központtal közösen évek óta meghirdet­jük a helytörténet- és króni­kaíró pályázatot. Az elkészült pályaművek elsődleges forrá­sok, értékük az évek múlásá­val növekszik. Lelkes peda­gógusok, népművelők és a községek gondját szívükön vi­selők feldolgozásait a levél­tárban őrizzük. Nagykőrösön és Vácott a közelmúltban ki­állítást is rendeztünk e mun­kák előkészítéseként. A tudományos kutatásokat reprezentálja a holnapi ünne­pi ülés is. A bevezető elő­adást Kosáry Domokos aka­démikus tartja Levéltár és történettudomány címmel. A közigazgatással való összefüg­gésekről szól Hajdú Lajos egyetemi tanár. A levéltárak a törvényalkotás tükrében címmel Kállay István egye­temi tanár nyújt áttekintést. A Pest megyei jellegzetessé­geket Böör László, a nagykő­rösi levéltár igazgatója ecse­teli. Levéltár és társadalom a témája Egey Tibor áttekin­tésének A kétszáz esztendős jubileumát ünneplő levéltár konferenciája november 29-én 10 óra 30 perckor kezdődik a megyei tanács dísztermében. Erdősi Katalin ■Tv-figyelőm Er. K. Kétszáz esztendő tükrében A múlt üzenete régi iratokon ■ Heti filmtegyzetb Florida, a Paradicsom Bálint Eszter, a Florida, a Paradicsom női főszereplője Amerikai film — de távol­ról sem abból a fajtából, amelynek példányai mostan­ság elkerülnek a magyar mo­zikba. Ez nem szuper sci-fi, ez nem szuper rémfilm, ez nem szuper katasztrófafilm s nem is szuper karriersztori. Semmi köze a Harmadik tí­pusú találkozásokhoz, a Cá­pához, a King Konghoz, a Rockyhoz. Az új divathoz, a táncfilmhez sincs köze; a Flashdance vagy a Break ki­glancolt külvárosisága, rafi­nált erotikája és óöreg hol­lywoodi klisékre járó siker­sztorija fényévekre van ettől a filmtől. A különbség azonban nem­csak (sőt: elsősorban nem) abban rejlik, ami a Florida sztorija és stílusa meg az említett filmtermékek sztori­ja és stílusa közötti eltérés. A fő különbség az, ahogyan a rendező s egyben forgató­könyvíró, Jim Jarmusch lát­ja azt az Amerikát, amelyben az ö filmje játszódik. Ez az Amerika a lerobbant, külvárosi utcák és házak s a bennük élő lerobbant embe­rek Amerikája. Ebben az Amerikában a vegetálás ha­tárán tengődnek — vagy in­kább tengenek-lengenek — az emberek. Cél, értelem, le­hetőségek nélkül. S ami a legkülönösebb (összevetve a „normál" amerikai filmek si­ker- és pénzcentrikusságával): itt senki nem is. akar sikeres és gazdag lenni. Ez a lődör- gés, ez a vegetálás nagyon jól megfelel a film figurái­nak. Sőt, valamiféle abszolút szabadság, függetlenség és integritás érzetét kelti ben­nük. Ebben az Amerikában nincs csillogás, fény, nincse­nek kábító árugazdagsággal hivalkodó szupermarketek és nincsenek vagyont érő autó­csodák. Nincsenek szívdög­lesztő szuperférfiak, s nincse­nek észbontó szexszimbólum nők. A lakások itt néhány sötét és koszos odúból áll­nak, az eleganciát alaktalan­ná hordott kalapok és feslett varráséi farmerdzsekik képvi­selik. És ha e világ lakói el­jutnak Floridába, a Paradi­csomba, akkor az a Florida kihalt, téli. hideg, szeles, piszkos és nyomasztó lesz. Jarmusch ezt az Amerikát nem indulatosan, nem ke­mény, „balról” mondott kri­tikai hangvétellel mutatja be. Inkább ironizál. fricskákat dobál, szellemes krokikat rög­tönöz. Nem akar többet, mint hogy rányissa szemün­ket arra a másik (és terjedel­mét, méreteit tekintve hatal­mas) Amerikára,- mely a csil- logó-villogó Amerika mögött található. Szándékai egysze­rűek. mint ahogyan az esz­közei is azok. Kicsit mintha a némafilmek jelenetek közti elsötétedését hozná vissza a szakkifejezéssel blackoutnak nevezett fekete blokkokkal a hol rövidebb, hol hosszabb, de többnyire majdnem telje­sen mozdulatlan. vagy csak alig mozgatott kamerával ké­szült jelenetek között. Feke­te-fehér nyersanyagra dolgo­zik — ami már magában is rendhagyó és szokatlan, majdnem lázadó megoldás, a szuper szélesvásznú, sztereo­fon, szuper-színes filmcsodák divatja idején. Nincsenek trükkfelvételek, nincsen ma­kett-technika, nincs semmi költséges hacacáré. Olyan a film, mint egy régi jó New York-i dokumentumfilm-isko- lai produkció, egy jó passz- ban készült magyar balázs- bélás dokumentumfilm s egy ironikus dokumentum-játék- ÜLm keveréke. Tehát minden­képp szokatlan és rendhagyó terméke az amerikai filmnek. A soványka történet magában véve is szokatlan: egy fiatal lány (bizonyos Éva, Budapest­ről) New Yorkba érkezik, s ott megkeresi rokonát, a magyar Bélát, aki mind a származását, mind a nevét szégyelli, s Willienek nevez­teti magát. Éva a Willie- Béla ócska lakásában tölt pár napot, aztán elmegy a cleve­landi nagynénijéhez, aki szin­tén magyar, majd Willie meg a haverja, Eddie, a lány után mennek, s mivel épp egy kis pénzt szereztek kártyán, el­indulnak Floridába. Ott azon­ban semmi nem sikerül, csak Éva kap tévedésből egy jó­kora összeget, melyből el akar utazni. Az egyetlen s épp Bu­dapestre tartó gépre azonban nem ő, hanem Willie száll fel, a lány meg visszatér az ócska motelba. Ennyi. Ne gondoljuk, hogy ez a „magyar vonal” valami külö­nös jelentőséggel bír a film­ben. Lehetnének a hősei Puerto Ricó-iak, görögök vagy olaszok is, mert nem ez a lé­nyeges. Ennél sokkal fonto­sabb, hogy Jarmusch egy na­gyon széles réteg életformá­jára, gyökértelenségére, el- kallódásúra irányítja a fi­gyelmünket — s arra, hogy a szuper nyomdatechnikával készült színes képeslapok meg a szuperfilmek Ameriká­ja mögött ott van a másik Amerika is, és ez a másik Amerika talán ■ érdekesebb is az álomvilágnál. Városbújócska Vagy öt 've készítette első játékfilmjét Soós Mária Bol­dogtalan kalap címmel. Már abban is olyan rendezőnek mutatkozott, akit jobban ér­dekelnek az egyes jelenetek hangulati megoldásai (s ezt jobban meg is tudja csinálni), mint az egész filmet átfogó, világos dramaturgiai szer­kesztés. a jól körvonalazott figurák, s a pontosan követ­hető mondanivaló. Ez a fajta — nevezzük így — expresz- szionizmus eredményezhet na­gyon érdekes hatásokat, de nemigen eredményezhet ösz- szefüggő gondolatmenetű fil­met — különösen, ha ez a követelmény nem is igen iz­gatja a rendezőt. Most bemutatásra kerülő második filmje, a Városbú­jócska, ott folytatja, ahol a Boldogtalan kalap abbahagy­ta. Hol többé, hol kevésbé extravagáns figurák, színes­nek gondolt egyéniségek vo­nulnak fel a filmben. Meg­tudunk valamit egy dzsessz- égyüttesről és annak egyik tagjáról, majd egy másik tagjáról is, aztán e másik feleségéről, néhány barátjuk­ról — de ezek a mozaikok nem állnak össze kerek mű­vé. Az egyes jelenetek han­gulati értéke most is figye­lemre méltó a figurák most is érdekesek úgy önmaguk­ban, a zenének most is fon­tos szerep jut — de az egész esetleges és széteső marad. Takács Islván

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents