Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-23 / 275. szám
1985. NOVEMBER 23., SZOMBAT Kun Béla-centanáríum Emléktábla-avatás A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 67. évfordulója, valamint Kun Béla születésének közelgő 100. évfordulója alkalmából pénteken emléktáblát helyeztek el a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakjának tiszteletére Budapesten, a Kresz Géza utca 27-es számú ház falán. A KMP megalakulását követően 1913 végén rövid ideig itt — az egykori Ügynök utca 17-es számú épületében — működött a párt központi irodája, itt készültek a Vörös Újság első számai, s később e házban lakott Kun Béla. Az emléktábla-avató ünnepségén a Himnusz elhangzását követően Bálint András színművész József Attila Levegőt! című versét adta elő, majd Hámori Csaba, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának első titkára avató beszédében felelevenítette a KMP megalakulásának történelmi körülményeit, méltatta a párt s vezetője, Kun Béla szerepét a proletárhatalom kivívásáért s megszilárdításáért folytatott harcban. Ezután Kun Béla emléktáblájára a kegyelet és a megemlékezés koszorúit helyezték el a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Hámori Csaba és Huszár István, a Központi Bizottság tagja, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének igazgatója, a Fővárosi Tanács és a XIII. Kerületi Tanács képviseletében Pénzes János, Gérnyi Kálmán, a Fővárosi Tanács elnökhelyettesei, valamint Bornemissza Sándor, a XIII. Kerületi Tanács elnöke, b Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága nevében Peják Emil, a HNF Budapesti Bizottságának vezető titkára és Csató László alelnök. Több félfartós tej kellene A savanyú tények nyomában A vásárló tapasztalhatja — különösen a nagyon meleg nyári hétvégeken —, hogy a zacskós tej már a felbontáskor elárulja kellemetlen illatával: fogyasztásra alkalmatlan. Nemcsak egyszerűen savanyú, amit még aludttejként meg lehet enni, hanem a zárt műanyag zacskóban olyan minősíthetetlen szagot vesz fel, hogy már semmilyen célra nem használható. Egy liter tej miatt senki sem megy vissza a boltba panaszra, de még a népesebb családok sem, akik nagyobb mennyiséggel járnak pórul. Nem jutnak el a reklamációig, mert vasárnap nem vihetik vissza, hétfőig meg ugyan ki tárolná a romlott tejet, és — egyébként is reggel mindenki rohan a munkahelyére — nincs idő a boltvezetőkkel egyezkedni. Bizalmatlanság Marad tehát a mérgelődés, a bizalmatlianság, és mert a gyerekek miatt a tej nem nélkülözhető, végigpróbálja a kedves vevő — több-kevesebb eredménnyel — a többféle cégjelzéssel forgalomba hozott, különböző csomagolású tejeket. Érdemes lenne felmérni, hogy a forró nyári hétvégeken mennyi tejet önt a lakosság a lefolyókba. Korábban már írtunk a tej minőségéről, elsősorban a háztáji és a kihelyezett teheneket tartó gazdaságokból vásárolt tejet követtük nyomon, amíg a termelőtől a feldolgozóüzembe került. Most azért kerestük fel a Budapesti Tejipari Vállalat kelenföldi üzemét — amely az egész Dunakanyar budai oldalának és a Csepel-szigetnek is ellátója —, A paprikáról — paprikásán Az elmúlt; hetekben, hónapokban sűrűn emlegették az emberek a magyar konyha egyik legkedveltebb fűszerét, az őrölt pirospaprikát. Nem véletlenÜH: eltűnt a boltokból. A hiány — kár lenne tagadni — paprikássá tette a vásárlókat, s szűklátókörűséggel, gondatlansággal vádolták a termelőket és az irányítókat. Egy tradicionális termék — hangoztatták többen — nem kerülhet ilyen helyzetbe. Jobban kéne vigyáznunk arra, hiszen külföldön öregbíti hazánk jó hírét. Mi történt a paprikával? öt évvel ezelőtt annyi termett belőle, hogy a teljes mennyiségre nem volt vevő, ezért nagyobb tételt meg IS semmisítettek belőle. Fizettek a kevesebbért A túltermelés miatt a fű- szerpaprika területének csökkentéséért még fizettek is: mégpedig hektáronként ötezer forintot. Nos, a mérséklés sikerült ... Méghozzá nagyon is. A szántóföldi fűszerpaprika vetésterülete 1979-ben 13 ezer hektár volt, a következő évben 12 ezerre módosult, majd tovább zsugorodott 9800 hektárra. Tavaly már csak 6800 hektáron termeltek hazánkban fűszerpaprikát. A folyamat egyértelműen jelzi a termelői érdekeltség romlását, s azt is, hogy évről évre kisebb mennyiségű fű- szerpaprikát őröltek a malmok. Sajnos, a terméshozamok ma is erősen ingadoznak. Az egyik évben hektáronként 12, a másikban 5 tonna fűszerpaprika terem. A termelői érdekeltség — alapvetően — a paprika átvételi árától függ. A feldolgozó üzemek viszont csak akkor emelhetik az átvételi árat, ha változik a termék fogyasztói ára, vagy ha exportbevételekből erre a célra is futja. Sajnos, mostanában az exportár alig több a paprikatermelés önköltségénél, s ezért az exportbevételekből nem lehet a termelői ár növelését finanszírozni. Ingadozó hozamok Perdöntő lehet még a termék után fizetendő forgalmi adó is. Ennek mértéke sokáig nem változott, úgy tűnt, ezzel az eszközzel nem is kívánnak élni az illetékesek. Aztán — a közelmúltban, a kritikus helyzetre való tekintettel — mégiscsak mérsékelték, mégpedig 27-ről 11 százalékra. Ez már fedezetet nyújthat a felvásárlási árak emelésére. A régóta várt esemény, az áremelés meg is történt, de ez — valószínű — nem elegendő a 30— 40 százalékos területnöveléshez. A váratlan hiány részben az aszályos múlt esztendő számlájára is írható, akkor ugyanis — a korábbi év 90 ezer tonnás termésével szemben — mindössze 39 ezer tonna csöves paprika termett. Ilyen mértékű természeti csapást — tartalékok hiányában — képtelenek voltak kivédeni a termelők, a szállítók. A termelés költségeit nagyban befolyásolta az is, hogy a hetvenes években szinte valamennyi jelentősebb fűszerpaprika-termelő gazdaságban nagy kapacitású szárítóberendezéseket állítottak üzembe, hogy a termést magasabb áron értékesíthessék. Csakhogy időközben az energiaárak olyan magasra szöktek, hogy ez a tevékenység gazdaságtalanná vált. Tanuljanak belőle Ma már egyértelmű: szükség van a termőterület növelésére. A becslések szerint 9000 hektáron már megtermelhető a szükséges alapanyag, de csak akkor, ha a hozamokat sikerül stabilizálni. Az évi 13—15 ezer tonna paprikaőrleményből 4—4 és fél ezer tonna a lakosság fogyasztása, az élelmiszeripar ezer tonnára tart igényt, a többi exportálható. A tőkés piacon — gazdaságosan — évente hatezer-hétezer tonna értékesíthető. Természetes, most a hazai ellátás biztosítása az elsődleges cél. Az üzletekben már meg is jelentek az első kalocsai és szegedi szállítmányok, s várhatóan hamarosan minden boltban megtalálják kedvelt fűszerüket a vásárlók. Jó volna, ha a paprikaügyből minden érdekelt levonná a tanulságot. Nehogy jövőre valame'y más termék jusson hasonló sorsra. , Cseh János hogy megkérdezzük, mi az oka a múlt évihez képest nagymértékű romlásnak? Nem változott Pálmai Béla technológiai laborvezető szerint nem romlott oly mértékben a minőség, mint ahogy a köztudatban elterjedt. Ugyanis a vállalat nyerstejmintáit mostanában a veszprémi területi laboratórium minősítette. Tavalyi visz- szajelzéseikben mindig jobb eredmények szerepeltek, mint amit a budapestiek a helyi laboratóriumban és az Állategészségügyi és Élelmiszerhigiéniai Állomáson kimutattak. A tejipar minden alkalommal értesítette a veszprémi labort az eltérő vizsgálati eredményekről, míg azok pontosítva módszereiket — több hónap elteltével — ugyanolyan értékelésre jutottak, mint a budapestiek. A veszprémiek múlt évi, jobb' minősítése miatt sokan ma is azt hiszik, hogy az idén rosszabbodott tehenészeteinkben a tej minősége. A valóságban nincs jelentősebb rosszabbodás, tavaly is ugyanolyan rossz volt, mint az idén. Szükséges rossz Arra a kérdésre, hogy milyen a jó minőségű tej, a felelet: az érvényben levő rendelkezés szerint első osztályú az a tej, amelyik ötszázezernél kevesebb csírát tartalmaz. A második osztály két kategóriára bontott: II/A minőségű, amelyik ötszázezernél több, de másfél milliónál kevesebb; II/B. pedig az, p.rjaelyik másfél és hárommillió1 közötti csírát tartalmaz. Efölött már harmadosztályúnak > számít. Sajnos, a felvásárolt harmadosztályú tej mennyisége megduplázódott, és a vizsgálatok legtöbbször nem három-, de többmilliós összcsíraszá- mokat mutatnak. Ezek zöme tejsavbaktérium, de kezelési hibák miatt cóli-baktériumok, streptococcusofc, élesztő- és penészgombák is előfordulnak benne. A tej szűrése — a szakemberek véleménye szerint — szükséges rossz, mert feldarabolja a baktériumgócokat, még kedvezőbb tovább- szaporodási feltételeket teremtve számukra. — Ezek szerint a hiba csak a tehenészetek tejkezelésében keresendő? — Sajnos nem — mondja a laborvezető —, bár főleg ott lenne szükség gondosabb munkára, nagyobb technológiai fegyelemre, de elsősorban korszerűbb tejházakra. Hazánkban semmilyen tejtartósító szert nem szabad használni, a pasztőrözés hatásfoka pedig 99,8 százalék. Ezért az eltarthatóság szempontjából nem mindegy, hogy a zacskóba került tej ötszázezer, vagy nyolc-tíz millió csírát tartalmaz-e. Megszakad a hűlés A másik hiba a hűtési folyamat megszakadása. Ezt jelenleg sem a tejipar, sem a kereskedelem nem tudja kiküszöbölni. A fejéstől számított két órán belül nyolc Cel- sius-fok alá hűtött tejben a mikroorganizmusok tevékenysége gyakorlatilag leáll. Ha felmelegszik szaporodásuk újraindul. A tejüzemekből már éjjel két óra körül útjára indul a tej, hogy nyitásra a boltokban lehessen. A Dunakanyarba induló gépkocsik 100—150 kilométert is megtesznek egy forduló során. Aztán a holtaitok előtt több órán át pangó tej nyáron 20— 25 fokra is felmelegszik. Sok helyen később sem tudják hidegen táro’ni, a vevő ped:g már hiába teszi újra hűtő- szekrénybe, a romlást nem lehet megállítani. A Pest Megyei K.ÖJAL laboratóriumában a tej mikrobiológiai szennyezettségét vizsgálja dr. Sipos Erika. Barcza Zsolt felvétele Az eladatlan tejet visszavásárolja a kereskedelemtől az ipar, és lefölözve — literenként 80 fillérért — például a nagytétényi sertéshizlaldába szállítja. Napi visszárukészletük elég jelentős ahhoz, hogy felfigyeljünk erre is. Hétfőnként mindig a duplájára nő a mennyiség, de nagyobb ün nepek után különösen felgyülemlik. Mindezek ismerete persze nem nyugtatja meg a fogyasztót, aki a pénzéért jó minőségű árut akar kapni. Segít a tél Sokat segítene, ha növelni lehetne az ultrapasztőrözött tej gyártását, mert jelenleg egyetlen féltartós tejet készt tő automata gépsor van Ke- lenföldön,. és ez kevés a megnövekedett igény kielégítésére. A beköszöntött hűvös időjárás most enyhíti a gondolhat, de jövőre a kereskedelemnek is megoldást kell keresnie, mert a boltok ajtajában befülledt, megromlott tej sokba kerül a népgazdaságnak meg a fogyasztóknak is A pénzt inkább azoknak kellene adni, akik vállalkoznak arra, hogy akár éjjel is átvegyék és azonnal hűtőbe juttassák a szállításkor még jó minőségű tejet. S. Tarkó Endre msm A HÉT HÍRE BEKEBELEZVE ©A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége megvitatta az élet- és munkakörülmények helyzetét a közös gazdaságokban. © Konferenciát rendeztek a fővárosban a vezetőképzés megújulásáról. © Osztrák szakmai fotókiállítás nyílt a Magyar Építőművészek Szövetségének székházában. © Sopron adott otthont az országos vámügyi értekezletnek. © A hét híre az is, hogy Székesfehérvár volt a helyszíne a lakosság élelmiszer-ellátásáról tartott országos belkereskedelmi tanácskozásnak. Tények, tapasztalatok, érvek egyértelműen azt mutatják, az indokoltnál, az egészségesnél jobban szeretjük hasunkat. Amit bizonyít, minden három felnőttből egy túlysúlyos, s a gyermekek körében is folyamatosan emelkedik a túltápláltak — magyarán és köznapian: a kövérek — aránya. A figyelmeztető tények egyike: a megyében a háztartások ösz- szes, fogyasztási célú kiadásainak minden száz ( forintjából 28,20 forintot vittek el tavaly az élelmiszerek, ha ehhez az élvezeti cikkeket is társítjuk, akkor már 43,30 forintnál tartunk. Ami valóban sok, túlzott arány, mind az elvben kívánatosnak meg- jelölhetőhöz mérten, mind nemzetközi összehasonlításban. Fogyasztási szokásaink lassú változására, a kiadós evések kedvelésére fényt vet az is, hogy a megyében az idén, az év első felében kizárólag az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma bővült, a többi árucsoportnál az eladások vagy csökkentek, vagy változatlanok maradtak a tavalyihoz képest. Meglehetősen nehéz tehát tisztán látni abban az ismétlődő kérdésben, vajon a növekvő árszínvonal, avagy a merev fogyasztási szerkezet nehezíti-e jobban a háziasz- szonyok dolgát, esetleg mindkettő?! Az összefoglaló' adatok, a mindennapos tapasztalatok egyaránt azt mutatják, a lakosság élelmiszer-ellátása esztendők óta kiegyensúlyozott a megyében. Ami akkor is igaz, ha figyelembe vesz- szük a bosszantó — és adott esetekben nehezen magyarázható, menthető — átmeneti hiányokat, mint amilyen volt a fűszerpaprikáé, az eceté, az élő halé, a főzelék- és gyü- mölcskonzerveké, a napraforgó-étolajról éppen csak említést téve... Hatalmas árutömeg közvetítője az élelmiszer-kiskereskedelem a megyében. Egy esztendő alatt 14 ezer tonna nyers hús, hetvenmilüó liternél több tej, 65,5 ezer tonna kenyér, 22,4 ezer tonna cukor ... hosszú a sora az eladott élelmiszereknek, amint hosszú a sora azoknak a kétségeknek, választ váró kérdéseknek is. amelyek a fogyasztás furcsaságait sűrítik magukba. Ilyen furcsaság például, hogy bár az egészséges táplálkozásra sokféle érv, intés venné rá az állampolgárt, s a bekebelezendőkről gondoskodó háziasszonyt, a valóságban nem egészen úgy mennek a dolgok, mint az kívánatos lenne. Évek óta folyamatosan csökken például a megye háztartásaiban a zöldség- és főzelékfélék, a gyümölcsök egy főre vetített fogyasztása, mindezekbői ma kevesebbet eszünk meg, mint másfél évtizede...! Nyugtalanítónak kell ezt tartanunk, hiszen nem magyarázhatjuk azzal a dolgot, takarékoskodik a háziasz- szony. Ha takarékoskodna, akkor — egyebek mellett — visszafogná az élvezeti cikkek vásárlását is, ám erről nincsen szó, a kávé fogyasztása évek óta nem csökkent, egy főre — csecsemőtől az aggastyánig! — 87 liter sör jut... azaz a „megtakarított” zöldségnek, gyümölcsnek a zsebünkben maradó forintjai nagyon is hamar útra kelnek, nem éppen kívánatos Irányokat követve. A pult másik oldalán, ott, ahol a kereskedők állnak, szintén sok a kétség, a kérdőjel. Az élelmiszer-kereskedelemnek van ugyan vagyonadó-mentessége, a béradója az átlagosnál alacsonyabb stb., mégis egyre érzékelhetőbbek azok a tényezők, melyek már-már lehetetlenné teszik a fejlesztést, a vásárlási körülmények javítását, a zsúfoltság csökkentését. Áruk seregét forgalmazzák úgy a megyében a vállalatok, a szövetkezetek, hogy száz forint érték eladása után 0,90—1 forint nyereséget könyvelhetnek el, azaz ebből kellene — és: lehet? — a bekebelezen- dők után járó vásárló környezetét kellemessé tenni,- például hűtőpultokat venni, raktárteret bővíteni, hiszen hiába az elvben nagyobb választék, ha nincsen hol tárolni ... A kereskedelem nehéziparának nevezik az élelmiszer-forgalmazást. Valóban itt a legnehezebb boldogulni. A kereskedőknek is, a vásárlóknak is. Mészáros Ottó Teszöv küldöttközgyűlés Adottak a technikai alapok Indokolatlan különbségek az üzemek között A Mezőgazdasági Szövetkezetek Pest Megyei Területi Szövetsége tegnap Budapesten, a mezőgazdasági szövetkezetek házában tartotta küldöttközgyűlését. A résztvevőket Főző János, a Teszöv elnöke köszöntötte. Az ülésen jelen volt Csonka Tibor, a Pest Megyei Tanács elnökhelyettese, dr. Kocsis Péter az MSZMP Pest Megyei Bizottságának osztályvezetője, Hegedűs Oszkár, a Magyar Nemzeti Bank Pest Megyei Igazgatóságának Igazgatója és Császár Ferenc, a Pest Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke Is. Országh Józsefné, a Teszöv revizori irodájának vezetője ez évi tevékenységükről adott számot, több aktuális témára is felhíva a figyelmet. Sürgette az egymással partneri viszonyban lévő gazdaságok fizetési fegyelmének javítását, szólt a háztáji állattartással kapcsolatos szabályozásokról és felvetette, hogy a nehéz helyzetben lévő mezőgazdasági nagyüzemekkel a korábbinál is behatóbban kell foglalkozni. Ihászi József, a Teszöv titkára, a VII. ötéves terv főbb gazdasági és társadalompolitikai feladatait ismertette. Mint mondotta, az üzemek rendelkeznek a továbbfejlesztésükhöz szükséges műszakitechnikai alapokkal. Csaknem ötezer diplomás szakemberük van, és több mint 30 ezer szakmunkás segíti a termelés előbbrevitelét. A tudomány- politikai bizottság hosszú távú koncepciója is a közös célok elérését segíti. Az ezredfordulóig gabonából 50—60 százalékos, húsból 25—35 százalékos növekedést kell elérni. A mezőgazdasági kormányzat a célra fordítható pénze megduplázódott. Mindezt nehezíti azonban a termelés csökkenő jövedelmezősége, és az, hogy a kiegészítő tevékenység sem hoz annyit, mint a korábbi időszakban. Ennek következtében szűkültek a fejlesztési források. Visszaveti a vállalkozási készséget az is, hogy a gazdasági szabályzókat nem ötesztendős ciklusra tervezik, hanem egy évre, vagy annál rö- videbb időre. Az elkövetkező időszakban a külgazdasági feltételekben sem várható pozitív változás, és az alkatrész- ellátás, a visszatérő anyaghiány, az infrastruktúra elégtelensége is nehezíti a munkát. Az előadó befejezésül hangsúlyozta, hogy meg kell állítani az állatállomány további csökkenését, és mérsékelni kell az üzemek között meglévő különbségeket — ez utóbbit bizonyítja, hogy helyenként két és fél tonna, máshol pedig hat és fél tonna búzát termelnek hektáronként—.valamint vissza kell állítani a zöldségtermelés rangját is. B. Z.