Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-18 / 270. szám

.WKfclfl 4 1985. NOVEMBER 18., HÉTFŐ Üresen ál! az eglszségház Visszaköszönő gondok Apa jón Nyolcféle reggeli Ma már inkább a főzelékre voksol Pest megye egyik legfiata­labb települése a térkép déli csücskén található Apaj, ami a községi státusát illeti. Mert Apaj nevét már 1240- ben kelt írásos emlékek is őrzik, s a krónika szerint vi­rágzó település volt itt egé­szen a törökdúlásig. Utána került neve elé a puszta szó, mint ahogy egész sor magyar falu neve elé — akkoriban. Alig egy esztendeje, hogy Apaj külterületi lakott hdy- böl Dömsöd társközségévé lé­pett elő. Sokat vártak e dön­téstől akkoriban az apajiak, azzal együtt, hogy tudták, e státus nagyobb áldozatválla­lást kíván a lakosságtól. Bár a Kiskunsági Állami Gazda­ság, amely köré tulajdonkép­pen az évtizedek során a fa­lu épült, rendkívül sokat te.t az itt lakókért. Ma már a hajdani cselédlakások java része komfortos otthon, s a 70-es évek elején jelentős gazdasági segítséggel egész utcák épültek, szebbnél szebb házakkal. Óriás az út mentén Dömsöd addig sem kezelte mostohán az apajiakat, amíg a település csupán külterüle­te volt. Bizonyítja ezt az is, hogy tavaly minden fejlesz­tésre fordítható forintot Apaj kapott, s elkészült itt egy szép egészségház, tetőterében két szolgálati lakással. Ami­kor november elején ott jár­tunk, szinte hajszálra ugyan­olyan állapotban találtuk a létesítményt, mint egy eszten­deje. Tető alá került a ház még tavaly nyáron, ám átad­ni azóta sem sikerült. — Megoldatlan a rendelő vízellátása, enélkül pedig el­képzelhetetlen a működése — magyarázza Sitnikiewícz László tanácselnök, aki előd­jétől örökölte az apaji egész­ségház gondjait. Evekkel ezelőtt vásárolt a tanács egy víztornyot, amelyet azonban pénzhiány miatt nem sikerült felállítani. Szomorú látvány a szétvágott óriás az út szélén. Egy .év alatt azért annyi elő- reháíirdás történt az ügyben, hogy o mélyfúrású kút bekö­téséhez i szükséges összeget megelőlegezi a Kiskunsági Állami Gazdaság. A kúttól csupán néhány méter az or­vosi rendelő, de ha elkészül a víztorony, akkor vezetékes ivóvízhálózatra lehet kapcsol­ni a község nagy részét. Csontváz az ablakban — Súlyos gondunk az egészségház átadásának elhú­zódása — mondja Varga Jó- zsefné, az apaji elöljáró. — De amilyen állapotban az az évek óta rozsdásodó vízto­rony van, elég nehéz elkép­zelni, hogy megnyugtató lesz H helyzet a felállítása után. Az építést a dömsödi Dózsa Tsz építőrészlege .végzi, de ha az időjárás nem’lesz kegyes hozzájuk, akkor csak tavasz- szal lehet szó az átadásról. Pedig rajtunk nem múlna az e valamikori ebédlőben Is taníta­nak Apajon Erdösi Agnes felvételei egészségház megnyitása, hi­szen több alkalommal is szer­veztünk társadalmi munkát, seregnyi asszony takarította a helyiségeket, amelyek készen várják az avatást. A gyerekek cukorrépát böngésztek a gaz­daság földjein, az így kapott pénzt is e célra fordítjuk. Az átadás mégis rendkívül bi­zonytalan. Az elöljáróság egyik tagját, Hlatki Miklóst, az általános iskola igazgatóját munkahe­lyén kerestük fel. A kapuban a portásfülke ablakából, leg­nagyobb riadalmunkra, egy csontváz . mosolyog vissza ránk. — Csak az egérlyukban nem tanítunk — mondja az egyik tanárnő. — Így lett szertár a tenyérnyi portásfül­kéből. Csak turkálják az ételt Ebédidő van. Az osztályok sorra vonulnak az étterembe, amely tulajdonképpen nincs is, hiszen délidőben két osz­tálytermet neveznek ki e cél­ra, ahol ilyenkor összetolják a padokat Családi házakban sincsenek kisebb konyhák, mint itt, ahol több száz adag ebédet főznek. Mondják, ame­lyik gyerek csak turkálja az ételt, az bizonyosan a két osz­tály. valamelyikébe jár, s már a délelőtt folyamán eltelt az ételszaggal. A termeket ugyanis átadóablak kapcsolja össze a konyhával, hiszen va­laha ez a két helyiség csak ebédlőként szolgált — örvendetes, hogy már nálunk is a legtöbb házban van fürdőszoba — mondja keserűen az igazgató. — De itt a gyerekek hóban, sárban, mínusz húsz fokban is az ár­nyékszékre járnak. Ráadásul a közelmúltban ez is életve­szélyessé vált, beszakadt, kér­dés, hogy meddig tart a javí­tás után. A folyosón az iskolatáskák és kabátok mellett jókom megpakolt bevásárlószatyrok is lógnak a fogasokon. — A tanulók többségé tá­voli tanyáról jár be — így az igazgató. — Nekik kell a családi vásárlásokat is elin­tézni. Jól kialakult rendszere van ennek nálunk. Mindenki összeírja a listáját, s vannak gyerekek, akik egyszerre meg­veszik a boltban. Így is öreg este lesz, mire hazaérnek a tanyára. Ilyen körülmények között elképzelhetetlen a két műsza­kos oktatás, amely tulajdon­képpen előfeltétele lehetne az iskolabővítésnek, A pedagógu­sok a kisdiákok érdekeit né­zik, amikor még a KISZ- klubban is tanítanak, hogy elkerüljék a váltott oktatást. Egy év nem nagy idő egy község életében, annál is in­kább, mert a társközségi lét már akkor sem kecsegtetett gyors gyarapodással, a gon­dok varázsütésre történő meg­oldásával. Ennek ellenére az apajiak joggal várhatják, hogy legégetőbb problémáik, amelyek évek óta visszakö­szönnek már — végre meg­nyugtatóan rendeződjenek. , Móza Katalin A »zétszerelt víztornyot évele óta eszi az út mellett a rozsda Gombó Pál» Wléréi n M egüti a fülemet egy mondat a rádióban, tudós hang, felelős hang szól: „Hogyan küzdjenek a tanácsok a leve­gőszennyezés ellen, ha mérni sem tudják?” Ejnye, ejnye, hogyan is? Én, amilyen vad fantáziám van, el tudom képzelni. Tapaszta­latom persze segít: ha otthon rossz a levegő, én annak szennyezettségét ugyan meg nem mérem, hanem kinyitom az ablakot és szellőztetek. Ha valami odaég a konyháiban, én a füstszennyezettséget meg nem mérem, nincs is hozzá műszereim, hanem ugyancsak kinyitom az ablakot és az oda­égett teszem azt pirítóskenye- ret lekapom a resóról. a kap­csolót elfordítom nullára, a megszenesedett vacakot pedig­len kidobom. Hát csak ilyen egyszerűen. Ha nekem valaki azt monda­ná, hogy idesüss, te igazgató, füstöl a gyárkéményed, mire költesz inkább: füstmérésre, elemzésre, vagy füstszűrőre? — hát én akkor bizonyisten inkább szűrnék. Ha azt monda­nák nekem: mondd, ó te egy­szerű közember, ugyan már mitől büdös az utca? Én egyet sem mérnék, még kevésbé al­kalmaznék állandó mérő szol­gálatot, hanem azt mondanám: de kérem, ezt mindenki tud­ja. Füstöl a sok autó, szén-mo- noxidot, szén-dioxidot, ólmot bociát ki. Én tehát mindenek­előtt felszólítanám a tanácsot, hogy szólítsa fel a rendőrsé­get, azt a sok rohadt füstöl­gő szán-monoxidot terjesztő teherkocsit, autóbuszt szűrje már ki a forgalomból, kel­lően büntessen is érte. Aztán meg tessék már valamit ten­ni a technikai okokkal is, jöj­jön az ólommentes benzin, a kipufogón alkalmazott füst­szűrő. Arra kell a pénz, nem arra, hogy megállapítsák: a Széna téren a monoxid 2 szá­zalékkal a megengedett felett van, az ólom 0,1 százalékkal, pfuj. Hiszen tudjuk, hogy pfuj, minden ezreléket engedni pfuj, mérve sem rosszabb, sem jobb nem lesz, csak meg­szüntetve javul. Ez az egyszerű elemi embe­ri logika. Kérem, amikor én katona voltam, a hajógyári szigeten egy raktárban szol­gáltam. Jött az árvíz. Volt ne­künk egy főtörzsünk, az min­den nagyobb befektetés nélkül mérőeszköz gyanánt beszúrt egy pálcikát a töltés oldalába, húzott rá egy vonalat, odaál­lított őrségbe, és azt mondta: most én elkezdek zsugázni, ha a víz a vonásig ér, jelented. Aztán zsugázott, amikor pedig jelentettem, hogy ott a víz, azt mondta: riadó! És percek múl­va berakodtunk a teherautók­ba, aztán el az egész raktár. Ezen egyszerű emberi logi­ka zajszennyezés ellen is al­kalmazható. Ha az unokáim ordítanak, cseppet sem mérem a decibeleket, hanem rájuk üvöltök, amitől elcsendesed­nek. Ha a szomszéd gyerek sztereózik, hiába mérem a zajt, hiába szólok rá, hiába panasz­Tompán koppannak a mű­anyag tálcára hulló alumí­niumkanalak. A zsongáson át­emelkedő zajra összerezzen a táskájába ételmaradékokat öntő öreg néni. Csak a macs­káimnak viszem, motyogja zavartan, és gyorsan a kijárat felé tipeg. A kamaszok össze­vihognak, a felnőttek egyked­vűen kanalazzák tovább éte­leiket. önkiszolgáló étterem, anno 1985 ... Nemcsak pénzért . — Étel-melegentartó, salá­tahűtő pult és bemutató hűtő- vitrin kellene — sorolja Rot- kó Kálmán, a szigetszent- miklósi ä la carte étterem tulajdonosa, s egyben minde­nese. A piciny helyiséget bel­sőépítész tervezte, aki ezernyi rafinált kis megoldással tette bensőségesen hangulatossá a nem éppen tágas .teret. Dél­idő van, az ajtó percenként csapódik, iskolások, a szom­szédos Skála áruház dolgozói s átutazók, mint jómagam, adják egymásnak a helyet. Nincs kisebb forgalmuk a szomszédos üzleteknek sem. Az új és a „régi” lakótelep találkozásánál, a Bajcsy-Zsi- linszky úton a nyár folyamán fejeződött be a szolgáltatósor átadása. Telket a tanács adott, akárcsak az üzletnyitá­kodok az anyjának, de hiába is mérnék — csak a hangszi­getelés vagy a lakáscsere se­gít. Egy zajmérőnél még a vat­ta a fülben is hasznosabb. Persze tudom én, hogy röp­ke elmefuttatásom úgy tűnik, mintha én mérésellenes len­nék. Dehogyis, jól tudom, hogy minden tudomány anyja a mennyiségi mérés. Fényerős­ség, kék eltolódás pontosan megmérve: innen tudják a csillagászok, mekkora egy égi­test, meg az ő fényessége. De hát a távcső drága. És ha a le­vegőszennyezés mérése, elem­zése is drága, elveszi a pénzt az éppen szükséges intézkedé­sektől, hát azért a láng hőfo­kát sem mérik a tűzoltók, ha­nem rá a sugarat, a műanyag habot — oltják. Sőt, tovább megyek; szerintem az áremel­kedések mérése körüli nehéz­ségek sem Igazi és fő akadá­lyai az infláció elleni küzde­lemnek, lehetne valamit ten­ni, ha nagyon akarnánk. A mérés tehát jó dolog, fon­tos dolog, tudományé« dolog, de abszolutizálni nem kell. Ami büdös az büdös, ami mér­gez a mérgez, bolondgombát akkor sem tanácsos enni, ha nem mérték meg a bolondító tartalmát. A józan emberi ész is ér valamit. A legtöbbet pe­dig a gyors cselekvés. Nagyon nagy tudós legyen, hatalmas költségvetéssel rendelkezzék az. aki ha egy tigrissel ösz- szetalálkozik, meg akarja mér­ni harapása szorítóerejét, ahe­lyett, hogy egyszerűen mene­külne, vagy — lőne. T ehát: tűz a levegőszennye­zésre — majd ha tettük, ami nyilvánvalóan tehető, rá­érünk mérni is. Legföljebb ad­dig kisebb mennyiségű és ke­vésbé rémítő tanulmány jele­nik meg. si engedélyeket. Igaz, ez utób­biakat felmérés előzte meg: mi mindenre'van szüksége az itt lakó több száz családnak. Ki gondolná, hogy például fodrászra és kozmetikusra is, mert a helyben lakó lányok és asszonyok igencsak sokat utaztak szépségük érdekében. De van itt még autós- és ház­tartási bolt, nos, és a sor vé­gén Ratkó Kálmán étterme. Hogy mi indította őt az üz­letnyitásra? Mint kiderült, nemcsak a haszonszerzés, Konzervatív ízlés — Három évtizede dolgo­zom a vendéglátóipari szak­mában, ezért úgy gondolom, elég jól ismerem a hazai fo­gyasztói szokásokat, a ma­gyar gyomrot. Ez utóbbi bi­zony elég konzervatív. Mint­ha pörköltön és rántott húson kívül nem létezne más étel, holott a mai nyersanyagvá­laszték mellett finom, pikáns izek is elővarázsolhatok. Ezek népszerűsítését, az étkezési szokásoknak, ha nem is meg­változtatását, inkább módosí­tását tűztem célul magam elé. Pikáns ízeket Talán ennek Is köszönhető, hogy az ä la carte étterem — más társaitól eltérően — este hétkor bezár, s inkább a reg­geli nyitva tartásra fekteti a hangsúlyt. Hat órától a mun­kába igyekvőket 7—8-féle reggeli várja, délben pedig 30—35 f%jta étel közül lehet választani. Az átlagár har­mincöt forint... A hely szelleme kötelez, tartja az á la carte sokat lá­tott tulajdonosa. Ezért a szép evőeszköz és étkészlet, az udvarias kiszolgálás. A csivi- telő csitrik itt önkéntelenül halkabbra fogják hangjukat, s a szüleik által befizetett lakli kamaszok is igazodnak a vil­la és kés használatához. S hogy mit szeret a har­minc éve szigetszentmiklósi polgár, Ratkó Kálmán? Sok­ezernyi húsétel elkészítése és sok száz adag elfogyasztása után ma már a főzelékre voksol... — horváth — Szigorú családi kötelék A kalapos ember A kalapos ember ócska ceígnadrágot, mosástól ki­nyúlt norvégmintás pulóvert visel. Arcán csibészes mo­soly, fején kopott farmerkalpag. A konyhában ülünk, amelynek mérete lakótelepi lakáséval vetekszik. A le­vegőben állott ételszag, a helyiség hideg és barátságta­lan, csak a kalapos ember mosolya áraszt derűt és nyugalmat. Sört kortyolgat, hogy másnaposságát mulasz- sza. (— Néha berúgok. No, nem gyakran! Havonta egy­szer. A presszóból azért időben hazajövök, lefekszem, kialszom magam és másnap kezdődhet elölről a verkli. Az asszony nem veszekszik, másnap sem haragos, dur- cás. Tudomásul veszi: ez is és ilyenkor is — én vagyok.) A kalapos ember más országban született, ott ahol tüzes, fekete _hajú lányok szedik a rózsaleveleket, ame­lyek nagyhírű olaját repülők, kamionok és vonatok szá­zai repítik a világ négy égtája felé. Tizenegy éves ko­rában hozták szülei abba a főváros környéki községbe, ahol ma is él. Vályogfalú, szoba-konyhás lakásból in­dult minden hajnalban a Belváros egyik patinás nevű utcájába, ahol a tanárok anyanyelvén oktatták. Később főiskolát végzett, üzemmérnök lett. (— Egy hónapig dolgoztam a szakmámban, a fizeté­sem 2800 forint volt. Ebből jöttek a levonások, az eb éd­es utazási jegy ára, a cigarettapénz, mire mindezt kifi­zettem, nem sok százas zizégett a boríték alján. Haza­jöttem az apám mellé dolgozni.) A kalapos embernek dalba illő, irigyelt munkája van. Kertész. De míg másoknak a virágok színt, pompát, il­latot, a zöldségek friss ízeket, neki szedéstől, válogatás­tól fájó derekat; hidegtől, fagytól és tolvajoktól való ret­tegést; konkurenciaharcot és kudarcokat jelent. Időről időre azért persze sikert jelző busás bevételt is. (— Három éve pénzt, magam és barátaim társadalmi munkáját ajánlottam fel egy községi tanuszoda megépí­tésére. Nem önzetlenül, cserébe az uszodai büfé vezetői posztját kértem. Tisztes hasznot és nyugalmat akartam. A tervrajzokkal bekopogtattam a hivatal emberéhez, aki mosolyogva fogadott, megköszönte fáradozásaimat, az átnyújtott paksamétát pedig betette az asztalfiókjába. Ma már máshol dolgozik, de gyanítom, a tervek most is ott lapulnak, ahová évekkel ezelőtt kerültek. A meg- miradt pénzen fóliákat építettem a kertbe. Később még a divatárus szakmába is belekóstoltam.) A kalapos ember erősen összetartó, szigorú családi kötelékben él. Még a nyolcad unokatestvért is - -lmon tartják, éljen akár többezer kilométernyire. Mási. akar­ni nehéz, végleg kitörni a pénzből és érzelmekből font hálóból — lehetetlen. (— Volt egy kollegina... igen, még a főiskolán. Gyö­nyörű lány. Nyolc hónapig udvaroltam neki, el akartam venni feleségül. Az apám azon a nyárom hazaküldött a szülőfalujába nyaralni. Hoztam feleséget ...Jó anyja a gyerekeinknek, dolgos és hűséges, s ha havonta egyszer iszom, nem veszekszik.) A kalapos ember lehajtja a fejét, arcát eltakarja a bohókás fejfedő karimája. Szó nélkül feláll és kimegy. Elérzékenyültem, mondja, amikor visszaül a konyhaasz­tal mellé. A család az egyetlen, akikért érdemes hajta­ni, ismétli később többször is, harminchat évesen már ne ugráljon az ember. Magát vagy hallgatóját akarja meggyőzni? Ki tudja... H. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents