Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-16 / 269. szám

1985. NOVEMBER 10., SZOMBAT 3 A törvényesség nevében? A segítség megkésve érkezeti VáBalati tanács alakult a Forte gyárban A közösség bizalmat szavazott A járt úton kívánnak továbbhaladni Október utolsó napjaiban két elkeseredett, sokgyerme­kes cigánycsalád kereste meg szerkesztőségünket. Kétségbe­esne panaszolták, hogy még­sem kapják meg azt a hitelt, amelyet pályázat útján nyer­tek el lakásépítésük támoga­tására. Mint ismeretes, a Pest Megyei Tanács jelentős ősz- szegekkel segíti azokat a csa­ládokat, amelyek saját erőből vállalják lakásgondjuk meg­oldását. Dunaharasztin tizen­négyen jelentkeztek ezért a támogatásért. A tanács annak rendje és módja szerint meg­vizsgálta a kérelmek jogos­ságát. Háromtagú bizottság alakult e tevékenységre és munkájuk során mindvégig a 7001/1983. (P. K. 14.) PM— ÉVM számú együttes irány­elv előírásait tartották szem előtt. Ez a dokumentum a la­kásépítés és -fenntartás helyi támogatásáról intézkedik, s a megyei tanács által a támo­gatás elosztásának módjáról kiadott irányelvek záróren­delkezése is erre hivatkozik. Égre néző szobában Jakab Gusztávéknál csak is gyerekeket és a család egyik közeli rokonát találjuk ott­hon. A házaspár éppen a me­gyei tanácsra ment, nem nyu­godva bele abba, amit a he­lyi OTP-ben mondtak nekik. — Nézzék meg — mondja a fiatalasszony, aki a nyolc Jakab gyerekre vigyáz. — Egy szoba-konyhás házban élnek ennyi gyerekkel. Fürdőszobát szeretnének építeni, az alap­ját már lerakták, de elfogyott a pénzük. Ebben a tanácsi hitelben reménykedtek, de az OTP-ben azt mondták nekik, hogy fürdőszoba-építésre nem, jár. Mondja meg, kinek, ha nekik nem? — és a körülöt­tünk rajcsúrozó ővodányi gyerekre mutat. A Kúti családnál az asz- szonyt találjuk otthon. Első ránézésre házukról már csak a külső vakolás hiányzik. Ám belépve, megdöbbenve látjuk, hogy az egyik szobából az ég­re látni, nincs födém, de egyet­len helyiség kivételével pad­ló sem. — így áll a ház már 1978 óta — panaszolja Kutiné. — Eredetileg száznegyvenezer fo­rint kölcsönt kaptunk a há­rom szoba komfortos házra. De amikor a férjem beteg lett, a visszamaradt huszon- kétezret nem fizették ki. Hiá­ba vittük a mestert, aki vál­lalta, hogy abból a pénzből tető alá hozza a házat. Jófor­mán kenyérre sem telik a férjem négyezer forintos fi­zetéséből, nemhogy a ház be­fejezésére. A tanácsi kölcsön­ben bíztunk, de most már, ha meg is kapjuk egyáltalán, mit kezdjünk vele? Nyakunkon a tál. — MI az oka annak, hogy az OTP felülbírálja azt a köl­csönkérelmet, amelynek visz- szafizetéséért a tanács vállal kezességet? — ezt a kérdést teszem fel Debreczeni István- nénak, a dunaharaszti OTP- fiók vezetőjének, ám választ nem kapok. Nem nyilatkoz­hat felettesei beleegyezése nélkül. Bizonyos előzmények­ről beszél, de mint mondja, ő szabadságon volt azon a héten, amikor a megyei igaz­gatóságra küldték a tizennégy kölcsönkérelmet. Végül abban maradunk, hogy a nyilatko­zás! engedély birtokában te­lefonon jelentkezik, és el­mondja az ügy előzményeit. Mivel a visszahívást hiába vártam, a dunaharaszti ta­nács elnökét kerestem, hátha sikerül fényt deríteni a köl­es ön kérel mek viss za tartásán a k okaira. A tanácséinöknő tá­vollétében Kása Béláné pénz­ügyi előadó, a végrehajtó bi­zottság tagja beszél: Verseny az idővel — Versenyt fut ez a tizen­négy ember az idővel. Hiszen október végén, november ele­jén már minden nap ajándék egy építkezésen. Ezért vállal­tuk, hogy az összes szükséges okmányt elkészítjük az igény­ik helyett, és magam kértem az OTP-fiók vezetőjét, hogy ne húzzuk az időt az embe­rek kiértesítésével, ha meg­érkezett a pénz hozzájuk, ak­kor mi folyamatosan küldjük szerződéskötésre az igénylő­ket. Ebben maradtunk. Ám, amikor hétfőn az építkezők megjelentek az OTP-ben, el­utasították őket, és hamaro­san megtudtuk, hogy a taka­rékpénztár szerint olyan mun­kák elvégzéséhez támogattuk az igénylőket, amelyekre nem adható ez a kölcsön. Fellapozom a sokat emle­getett 7001-es irányelvet, hogy kiderítsem, adható-e ilyen tá­mogatás fürdőszoba-építésre, külső hőszigetelésre, központi fűtés szerelésére. Illetve kap­hatnak-e a kölcsönből taná­csi dolgozók. Dunaharasztin ugyanis öten vannak az igény­lők között. Végigböngészve az irányelvet, kiderül, hogy nem kizáró ok a tanácsi munka­viszony. Sőt: „A teljes körű lakásgazdálkodásihoz arra is szükség van, hogy a tanácsok — adott e,setben — az állam­polgárok egyedileg megítélhe­tő kedvezőtlen helyzetét és a településnek a lakásrendelet­be be nem építhető sajátos ér­dekeit ugyancsak figyelembe vehessék. Támogatást lehet nyújtani mindenfajta lakóte­lek megszerzéséhez, továbbá olyan lakóingatlan szerzésé­hez, építéséhez, vagy egyéb építési munkáihoz, amelyhez az OTP bármilyen kölcsönt nyújthat.” Vagyis Sztojka Istvánná, a háromgyerekes cigány fiatal- asszony, aki jelenleg kétszer két méteres szobában lakik, megveheti a házat, amit ki­nézett — feltéve, hogy az el­adó hajlandó várni, amíg tart a vita a kölcsön jogossága fö­lött. Kutiék befejezhetik a házat — feltéve, hogy az idő engedi még az idén, ha nem, az építőanyagárak emelkedé­sének ütemében jövőre a pén­zük mái-' kevesebbet ér. És Gyomliné Kalló Éva, a tanács műszaki előadója — előtte hosszú évekig betöltetlen volt az állás a hatalmas agglome­rációs településien — is befe­jezheti a házát, akárcsak a többi tanácsi dolgozó. A saját pénzeként Különös ügy ez. Az Irány­elveket áttanulmányozva, az igénylők helyzetét, körülmé­nyeit megismerve mindvégig lehetetlennek tartottam, hogy ezek az emberek ne kapják meg a kölcsönt. Az OTP — amikor tanulmányozta a rá­szorultság mértékét — felül­bírálta a tanács döntését, úgy kezelve az egymillió-százezer forintot, mint saját pénzét, megakadályozta a kifizetést. — Az OTP kérte a tanácsot annak eldöntésére, hogy jo­gos-e a harasztiak igénylése — mondja Vágvölgyi József, a Pest Megyei Tanács általá­nos elnökhelyettese november 11-én. — A konkrét bejelen­tés arról szólt, hogy nem a célnak megfelelően és nem a leginkább rászorulóknak ad­ják a támogatást. A legsürgő­sebben elrendeltük a pénz­ügyi vizsgálatot, hiszen a pénzt nem lehet sokáig visszatarta­ni, közeledik a tél. A revízió semmiféle visszaélést nem ta­lált. Mind a tizennégy kére­lem — közöttük az öt tanácsi dolgozóé is — jogos. Nekünk minden ilyen bejelentést ki kell vizsgálni, különösen, ha új rendeletről, vagy az állam­apparátusban dolgozókról van szó. — Egy kivétellel már va­lamennyi igénylő felvette a hitelt — mondja Nagy Kál­mán, az OTP Pest Megyei Igazgatósága tanácsi osztályá­nak vezetője. — Nem jártunk el rosszhiszeműen, amikor rö­vid időre visszatartottuk a kölcsönt és a megyei tanács állásfoglalását kértük az ügy­ben. Üj rendeletről van szó, hasonló esetekkel eddig nem volt dolgunk. — Mégis felmerülhet, hogy az OTP e kérdésben túllépte a hatáskörét. — Ezt nem mondanám, de biztos, hogy a vállalati köl­csönhöz hasonlóan a megyei hitel kiadása is egyszerűbb feladat, mintha a takarék- pénztár saját keretéből hite­lezne. Dunaharaszti hatalmas te­lepülés, ám mégis csak egy község, ahol a hírek gyorsan járnak. So.k mindent beszél­nek az emberek arról, mi hú­zódik meg a szokatlan éber­ség mögött. Hiszen nagyon sok településen kaptak a ta­nácsi támogatásból tanácsi dolgozók — a törvényes elő­írásokat természetesen betart­va —, mégsem bírálta felül az OTP a helyi döntést. A plety­kát bizonyítani nem szokták, cáfolni, megállítani szinte le­hetetlen. Pedig az OTP-t csak ,dicsé­ret illethetné l ázért/" 'amiért ilyen éberen őrködött a me­gyei tanács pénze fölött, 6 ele­jét akarta venni az olyan hí­reszteléseknek, hogy a harasz­ti tanács házon belül osztotta el a támogatást. Ám, mielőtt farkast kiáltottak, ajánlatos lett volna ellenőrizni a ténye­ket. Afckoir számukra is bizo­nyosan idejében -kiderül, hogy nem jogtalan a segítség a ta­nács iktatójában dolgozó fia­talasszony esetében, akinek fizetése alig éri el a négyezer forintot, vagy a műszaki elő­adó számára, aki gyes alatt kezdett építkezni, ráadásul a kamatmentes kölcsönért vál­lalta, hogy hosszú évekig nem változtat munkahelyet. így azonban tizennégy em­bert hoztak rendkívül nehéz helvzetbe. Akik talán nyu- godtabban várták volna a döntés megszületését, ha az OTP-ben is megfelelő tájé­koztatást, emberi szót kannak — ahogy egy szolgáltatótól el­várná az ügyfél. Mőza Katalin Nemrégiben még úgy emle­gettük az új irányítási formá­ra áttért iparvállalatokat: a százak klubja. Számuk azon­ban napról napra változik, hisz az átállásoknak az év vé­géig be kell fejeződniük. A váci Forte gyár száznegyedik­ként lépett be a sorba. A testületi összetétel Tegnap délelőtt, pontban tíz órakór kezdődött a nagy múl­tú fotokémiai gyár vállalati tanácsának alakuló ülése. Dr. Lenyó László igazgató köszön­tötte a testületet és a megje­lent vendégeket, Lénárd Lász­lót, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának titkárát, Kört- vélyes István ipari miniszter- helyettest, dr. Olajos Mihályt, a Vác városi pártbizottság el­ső titkárát, valamint Gerő Re­zsőnél, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének titkárát. Az alakuló ülések már is­mert forgatókönyve szerint el­ső napirendként az igazgató vázolta a vállalati tanács meg­alakulásának előzményeit, szólt a szervezeti működési szabályzat újonnan kidolgo­zott fejezetének azon pontjai­ról, amelyeket a tervezettel kapcsolatban beérkezett észre­vételek alapján módosítottak. Ezek után dr. Lenyó Lászíló ismertette a testület összeté­telét, amelynek 24 tagja kö­zül tizenkettő a dolgozók ál­tal választott küldött. A következőkben a testület­re hárult a feladat, hogy meg­válasszák a vállalati tanács elnölcét, illetve annak helyet­tesiét. Az elnöklő tisztet Or- szágh Ferenc, az előkészítő bi­zottság vezetője, a szakszer­vezeti bizottság titkára vette át. Javaslatainak ismerteté­sét követően, minthogy elté­rő vélemény nem volt, nyílt szavazásra tette fel a kérdést. Az alapos előzetes munka eredményeként a válasz nem volt kétséges: ellenvélemény nélkül választották meg Kett- ler Lászlót, a személyzeti és oktatási osztály vezetőjét el­nöknek, Néder Frigyest, a mű­szaki fejlesztési főosztály ve­zetőjét pedig elnökhelyettes­nek. A javaslat előterjesztése Az immár megválasztott tisztségviselő vezette a továb­biakban a munkát, amely a szavazatszedő bizottság ugyan­csak nyílt megszavazásával folytatódott. A jelölőbizottság elnöke, tiszte szerint előter­jesztette az igazgató személyé­re vonatkozó javaslatukat, amely természetesen a közös­ség egészének véleményét is tükrözte. Mint mondotta, dr. Lenyó Lászlót kívánják meg­erősíteni pozíciójában — saját kérése alapján — nyugdíjkor­határának eléréséig, azaz két évre. Ehhez csatlakoztak a hozzászólók; az Ipari Minisz­térium, a megyei, illetve vá­rosi pártbizottság, a szakszer­vezet képviselője, akik mesz- szemenően egyetértettek a je­lölőbizottság elnökének mi­nősítésiével, amelynek lénye­ge, hogy az ebben a tisztsé­gében közel három évtizede tevékenykedő igazgató mind szaktudásánál, mind embersé­génél fogva alkalmas vezető­je az 1250 tagú kollektívának. Jövőre befejeződik a felté­télek kialakítása ahhoz a programhoz,' amelynek -célja, hogy minden húsz és hatvan­öt év közötti nő kéteszten- dőnként rákszűrő vizsgálaton essen át. Nem könnyű teen­dő! Vélnénk, a személyi, tár­gyi feltételek okán nehéz. Té­vedünk. A szakemberek azt mondják, a meggyőzés miatt vannak gondok. A nők egy részét — a nyilvánvaló érdek' ellenére — szinte lehetetlen rávenni, jelenjenek meg a szűrésen. Történik ez akkor, amikor máskülönben renge­teg a félelem, gyakran jelen­téktelen, hamar múló bajok­kal úgy jelentkeznek az or­vosnál a leányok, az asszo­nyok, nekem biztos, hogy rá­kom van... Egyik végletből a másikba? Vagy éppen arról van szó, hogy a végletek tör­vényszerű társai a félelemnek — amint emlegetik — ko­runk betegségétől? Valóban korunk rettegett nyavalyája lenne? Négyezer esztendeje ismeri az ember! Az i. e. 2000 körül keletkezett indiai orvosi munkák szerzői már leírják a betegséget és következményeit. Hippokra- tész a máig élő carcinoma kifejezéssel jelölte ... Egy va­lamit nem jelölhetünk meg pontosan, nem jelölhettek meg mindazok, akik — sokan vol­tak — négyezer esztendő alatt a daganatokkal foglalkoztak, s ez az okozó, az okozók. Sö­tétben bizonytalankodnának tehát kutatók tízezrei szerte a világon? Nem erről van szó. Azt például már hosszabb ideje bizonyosan lehet tudni — mert tapasztalatok tanúsít­ják —, hogy az időbeni fel­ismeréssel — a betegség kez­deti szakaszában megindított kezeléssel — többek között a nők daganatos kórjainak dönT tő része megállítható, vissza­szorítható, gyógyítható. Az idei létszámot megkétszerez­ve, jövőre ezért várnak már kétmillió leányt és asszonyt, a szűrőállomásokon, hiszen a hangsúly — .lehet-e elég~é nyomatékossá tenni? — az időbeni megszűrésre jut. Ezt most már az országban két­százötven szűrőállomás szol­gálja, amint logikusan ott vannak a csatázók sorában a szülészeti, nőgyógyászati in­tézetek is. Tudások áldozatos serege — Hasonlóképpen szólt a válla­lat pártbizottságának titkára és több vállalati tanácstag. Egyhangú szavazás A voksolás alatti szünet per­ceiben hallottam egy megjegy­zést: Lenyó elvtársat a Duna jegén is megszavaznák, köz- felkiáltással. Az egyhangúság­ra utaló jóslat beigazolódott: a jelenlevő 23 vállalati ta­nácstag — egy személy be­tegség miatt hiányzott — vál­toztatás nélkül dobta az ur­nába a szavazólapot; bizal­mat szavazva annak a pro­duktív, dinamikus, egyszers­mind demokratikus vezetési stílusnak, amelyet dr. Lenyó László képvisel. közöttük a hazai daganatkuta- tás nagyja, a század első ne­gyedében tevékenykedő Krom- pecher Ödön — szentelte az életét annak, kiderítse a be- nignus és a malignus külön­bözőségeit — azaz a jó- és a rosszindulatú daganatok el­téréseit, hatásmechanizmusát stb. —, amikor tehát a me­gyében az onkológiai gondo­zás keretében valaki vizsgá­latra jelentkezik, sok évszá­zadnyi tudásanyag birtokában fogadják. A legutóbbi évek­ben a megyében 47 és 74 ezer között váltakozott a vizs­gálatra itt, az onkológiai gon­dozáson megjelentek száma, hozzátéve, szűrésre nem ki­zárólag ezen a szakterületen kerül sor. A szakemberek sze­rint emelkedik például a méhnyakrákban megbetege­dettek száma... a megyében évente több mint ezer nő hal meg daganatok következtében. Ami erős differenciálódást ta­kar. Például a légcső, a hör­gők, a tüdő daganatai miatt hatszor annyi férfi hal meg a megyében, mint nő. Ugyan­akkor a férfiaknál is, a nők­nél is az összes — daganat miatt — elhunytnak a tíz-tíz százalékát teszik ki a gyomor ilyen betegsége következtében örökre eltávozottak. Jósán értékelésre, érzéke­lésre van szükség tehát, mert ugyan igaz, a daganatok a másodikak a megyében a ha­lálokok listáján, de a kerin­gési rendszer betegségei 3,3- szer több áldozatot szed­nek.. . azaz nem a pánik, a tétlen félelem, hanem éppen ezek meg- és kiszűrése kínál reális helyzetmegítélést. A megyében egy hónap alatt a szülészet-nőgyógyászat szak- rendeléseken húszezer gyógy­kezelési esetet jegyeznek fel, azaz évi negyedmilliót. Átla­gosan és tavaly 11,7 perc ju­tott egy-eay gyógykezelésre a rendelőintézetekben, aminek ismeretében nem mondhatjuk, megnyugtató mennyiségű idő lenne ez. Sok tekintetben lép­nie keli az egészségügyi szer­vezetnek is ezen a területen — nem feledve a már meg­tett lépéseket —, de azoknak is, akiket szolgálnak az erő­feszítések. Szolgálnak? Gyak­ran csak szolgálnának. Ha h .gynák, ha igényelnék. Hagy­ják tehát,, igényeljék, önér­dekből. Mészáros Ottó Safe«*«*.,. .-ív.' Repülőgépek Javítása. készülés. A gépek 1 millió A budaörsi központú MÉM Repülőgépes Szol­gálata egyik bázisán megkezdődött az idősza­kos karbantartás és hatósági vizsgára való fcl- 50 ezer hektárt jártak be a mezőgazdasági munkájuk során. Sz. T. á KÉT HÍRÉ MEGSZŰRVE © A főváros volt a helyszíne a magyar—szovjet orvosnapoknak. @ Pécs adott otthont az országos köz- művelődési vitafórumnak. © Kiállítás nyílt Budapes­ten Gazdaságos anyagfelhasználás és a technológiák korszerűsítése címmel. © A KISZ Központi Bizott­sága székházában átadták a jó tanuló — jó sportoló kitüntetéseket. © A hét híre az is, hogy a Magyar Nők Országos Tanácsa elnöksége a nővédelmi szűrések ta­pasztalatait összegezte.

Next

/
Thumbnails
Contents