Pest Megyei Hírlap, 1985. november (29. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-14 / 267. szám
m*sr MIM 1 1985. NOVEMBER 14., CSÜTÖRTÖK Közlemény az MSZMP KB november 12-i üléséről (Folytatás az 1. oldaltól.) dasági kapcsolatainkban. A ■ közös fejlesztések távlati . energia- és nyersanyag-beszerzési céljainkat szolgálják. - A- KGST keretében aktívan , részt veszünk az integráció • kibontakoztatásában, a hosz- azú távra -szóló együttműködési > programok megvalósításúban. a műszaki-tudományos ( haladás meggyorsításában. Szorgalmazzuk a vállalatok, intézmények közvetlen kapcsolatainak bővítését. A fejlett tőkés és a fejlődő országokkal szélesíteni kell a kölcsönösen előnyös gazdasági és kereskedelmi kapcsola- , tokát, a más országok piacain való közös fellépést. gyasztóiár-színvónal emelkedése a korábbinál mérsékeltebb legyen. Javítani keli a2 árak ellenőrzését, erősíteni a rogyalsztók érdekvédelmet. A terület- és településfejlesztés segítse elő a helyi adottságok és efő- források jobb hasznosítását, mérsékelje ' a gazdasági fejlettségben és az életkörülményekben levő indokolatlan különbségeket. A települések arányosabb fejlesztése érdekében bővüljön' a városok és környezetük közötti termelési, ellátási és igazgatási együttműködés. Nagyobb figyelmet kell fordítani a községek népességmegtartó képességének erősítésére. 6. A VII. ötéves terv termelési előirányzatainak teljesítésével megcó alapozottan emelni kell az életszínvonalat, javítani az életkörülményeket. Az elosztási folyamatokban , jobban érvényre kell juttatni a teljesítmények elismerését, a társadalmi igazságosságot és az arányos közteherviselés elvét. A jövedelmekben nagyobb súllyal szerepeljenek a bérek és a keresetek, s ezek jobban függjenek az egyéni teljesítménytől, a vállalati munka eredményeitől. A szociálpolitika fő feladata változatlanul az. hogy a - szociális jellegű egyenlőtlenségek mérséklésével erősítse a létbiztonságot. A juttatásokban kapjon nagyobb szerepet a rászorultság. Növekedjen a gyermeknevelés költségéül ez .-.való állami hozzájárulás. uí.-tWfS keli őrizni a családi +EQtlÓk é&, pz ösztöndíj reálértékét. A gyermekgondozási segély helyett a gyermekgondozási díjat kell fokozatosan , általánossá tenni. A nyugdí- , jak reálértékét egyre bővülő körben kell megőrizni. Az életkörülmények javítását elsősorban a szolgáltatások, az infrastruktúra fejlesztésével kell megalapozni. — A tervidőszakban 320— 340 ezer új lakás épüljön fel. Folytatni kell a felújításokat, korszerűsíteni a lakásgazdál. kodást, jobban megszervezni a területelőkészítést és a telekellátást. A lakásépítésen belül növelni kell az állami ’ bérlakások arányát, de a lakások többsége — állami, vállalati és tanácsi támogatással — személyi tulajdonú lakásként épül fel, A tanácsok a lakáselosztásnál és a lakásépítés támogatásánál elsősorban a fiatal házasokat és a kis jövedelmű többgyermekes családokat segítsék. — Törekedni kell a bölcsődei és óvodai igények , minél teljesebb kielégítésére. Az iskolaügy kiemelt feladata a nagy létszámú korosztályok oktatási feltételeinek javítá- sá. Folytatódjon az általános iskolák fejlesztése, a középfokú iskolahálózat bővítése, az egyetemek rekonstrukciója. A közművelődés támogatásával elő kell segítenj az általános kulturáltság növelését.' — Javítani kell az egészségügyi alapellátást, nagy figyelmet kell fordítani a be, tegségek megelőzésére, az orvostechnikai feltételek, a mű- ■ szerezettség fejlesztésére. Az idős korúak ellátását szolgáló intézményhálózatot bővíteni kell. — Az áruellátás jobban igazodjon a kereslethez. A foTovább kell folytatni a gazdaság- irányítási rendszer, a kormányzati munka fejlesztését; a döntési rendszer váljon hatékonyabbá, legyen összhangban a vállalati önállóság növelését szolgáló új vállalatvezetési formákkal. Növekedjen a tanácsok gazdasági, pénzügyi, döntési önállósága, felelőssége. A községek, kisvárosok a korábbinál nagyobb arányban részesedjenek a központi pénzalapokból. A tanácsok munkájukban — a tervezésben, a végrehajtásban és az ellenőrzésben egyaránt — támaszkodjanak nagyobb mértékben a lakossásra. ★ ★ ★ J A Központi Bizottság a VIT. ötéves terv irányelveit megvitatva és elfogadva, ajánlja a Minisztertanácsnak; hogy tervet véglegesítse, és az erről szóló törvényjavaslatot ió- váhagyásra terjessze az országgyűlés elé. A VII. ötéves népgazdasági terv megvalósítása nagy követelményeket támaszt a politikai munkával szemben. A pártszervezetek fejlesszék a gazdasági munkát segítő és ellenőrző tevékenységüket, szerezzenek érvényt gazdaságpolitikai elveinknek. Politikai eszközökkel mozdítsák elő a terv céljainak elérését, a helyi feladatok helyes meghatározását és megoldását, a társadalmi aktivitás és kezdeményezőképesség széles körű kibontakozását. A Központi Bizottság felhívja a szakszervezeteket, a Kommunista Ifjúsági Szövetséget, a Hazafias Népfrontot, az összes tömegszervezetet, tömegmozgalmat, hogy segítsék a VII. ötéves népgazdasági tervben foglaltak valóra váltását. Karolják fel a jó kezdeményezéseket, mozgósítsanak az országos és a helyi gazdasági, társadalompolitikai feladatok megoldására. A szocialista munkaversenyt igazítsák a változó körülményekhez és követelményekhez. A tömegpolitikai munka, a televízió, á sajtó, a rádió mutassa be a VII. ötéves nép- gazdasági terv céljait, propagálja országépítő programunkat, mozgósítson megvalósítására, támogassa a kibontakozást szolgáló törekvéseket. A Központi Bizottság felhívja a párt tagságát, minden honfitársunkat, szocialista hazánk valamennyi állampolgárát, hogy ereje, tudása és képességei legjavát nyújtva dolgozzon az anyagi és szellemi javakban egyaránt gazdagabb élet feltételeit megteremtő VII. ötéves tery végrehajtásáért. ÍKözéiet Várkonyi Péter, a Magyar ] rian Orzechowskit, a Lengyel ' , .. .. . • • Népköztársaság külügyminiszNepkoztarsasag kulugymimsz- történt§ ^választása tere táviratban üdvözölte Ma- I alkalmából. Elhunyt Vaszilij Garbuzov Vaszil'ij■ Garbuzov, a Szovjetunió pénzügyminisztere, életének 75. évében kedden hosszú betegség után elhunyt. Garbuzov 1925-ben kezdett dolgozni. A gazdaság területén — közgazdász végzettségének megfelelően számos felelős posztot töltött be. 1960 májusában nevezték ki a Szovjetunió pénzügyminiszterévé és 25 évig dolgozott ezen a felelősségteljes poszton. Amint a szovjet párt-' és állami vezetők által. aláírt gyászjelentés hangsúlyozza: „Garbuzov, minden erejét, tudását, tapasztalatát a Szovjetunió gazdasága és pénzügyei fejlesztésének szentelte, mindig magas fokú elvhűségről és következetességről 'tett tanúbizonyságot az állami feladatok megoldásakor...” Gorbacsov Nobel-békedíjasokat fogadott Fegyverektől mentes világűrt! A Szovjetunió nyílt és becsületes álláspontot foglal el a genfi találkozóval kapcsolatban, teljesen tudatában van annak, milyen felelősség hárul a szovjet és az amerikai vezetőkre. A komoly és eredményes munka reményében megyünk Geni'be, s meg kell mondanom, nem is üres kézzel — jelentette ki szerdán Moszkvában világhírű tudósok előtt Mihail Gorbacsov. Az SZKP KB főtitkára a Kremlben fogadta a Nobel- békedijasok október 25—27- én, a hollandiai Maastricht- ben megtartott kongresszusának küldöttségét, amelyet Alois Englender osztrák tuCromiko Gorkijban mondott beszédet Várakozás előzi meg a Ha Washingtonban kedvezően fogadnák a Szovjetunió legutóbbi békejavaslatait, számottevően javulhatna a nemzetközi helyzet, erősödhetne a hadászati biztonság és növekedhetne a kölcsönös bizalom — jelentette ki szerdán Gorkijban elmondott beszédében Andrej Gromiko. az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. A szovjet államfő a gorkiji területi tanács küldöttei és a terület párttisztségviselői előtt a legfontosabb nemzetközi problémákról és a Szovjetunió belső kérdéseiről szólt. Washington most a csapásmérő űreszközök létrehozására helyezi a fő hangsúlyt — mutatott rá Gromiko. — A közvéleményt azzal próbálja félrevezetni, hogy ezeket a fegyvereket védelmi eszközödnek tünteti fel. . Andrej Gromiko • irtait ■ arra; hogy világszerte nagy várakozás előzi meg Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan jövő heti találkozóját, amelytől igen sok függ. A Szovjetunió nem pusztán szavakban meghirdetett jó szándékkal, hanem konkrét és jelentős javaslatokkal készült a genfi találkozóra. Amint azt Mihail Gorbacsov párizsi látogatása idején bejelentette, a Szovjetunió megállapodást javasolt az Egyesült Államoknak a csapásmérő űrfegyverek kölcsönös betiltásáról, s az egymás területét elérő atomfegyvereik alapos, 50 százalékos csökkentéséről. Az SZKP, a Legfelsőbb Tanács és a szovjet kormány a Szovjetunió minden békés terve mellett sem mondhat le arról, hogy szüntelenül gondoskodjék az ország biztonságáról. Fenn kell tartanunk magas fokú éberségünket és minden erővel növelnünk kell az ország védelmi képességeit, — hangoztatta Gromiko. ho?-, zétéveghogy a -Szovjetunió képes bármilyen fenyegetésre megfelelő választ adni. A genfi találkozó kérdéseiről Reagan televíziós interjúja Televíziós beszédben fejtette ki a jövő heti szovjet—amerikai csúcstalálkozó előtt az amerikai álláspontot Reagan elnök. Reagan kedden' öt nyugat-európai televíziós hálózatnak adott interjút a ’csúcstalálkozó kérdéseiről és kijelentette, a fő célnak azt tekinti, hogy „csökkentsék a bizalmatlanságot és a gyanakvást” a két ország között. Bár azt mondotta, hogy a leszerelés konkrét kérdéseiről nyilvánvalóan nem folytathatnák a kétnapos találkozón mélyreható tárgyalást,- nem állapodhatnak meg „számokban és egyebekben”, az eszmecsere pozitív eredménye azt az üzenetet adná a két ország tárgyalóküldöttségeinek, hogy „folytatniuk kell a tárgyalásokat és eredményre kell jutniuk”. Az elnök külön foglalkozott az európai NATO-partnereket nyugtalanító kérdéssel,; a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek jelenlétével Európában. Bár az általa mondottak nem jelentettek érdemleges módosulást az amerikai elképzelésekben, Reagan azt mondotta; hogy „előre lehetne lépni” a közepes hatótávolságú fegyverek problémájának megoldásában, ha azt elkülönítenék. a hadászati fegyverek korlátozásának problémáitól. Az elpök, aki eddig határozottan elutasította az európai atomfegyver-mentes övezet kialakítására vonatkozó szovjet és más javaslatokat, most azt mondotta, hogy az Egyesült Államok kész tárgyalni erről a kérdésről is. dós, a Nobel-békedíjasok szövetségének titkára vezetett. A delegáció átadta Mihail Gor- bacsovnak azt az üzenetét, amelyet a kongresszus hozzá és Ronald Reagan amerikai elnökhöz .intézett. A Nobel-békedíjasok felszólították a két vezetőt, hogy jövő heti genfi találkozójukon állapodjanak meg az átfogó leszerelés konkrét programjáról. A. Nobel-dékedíjasok felhívását átvéve Mihail Gorbacsov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió egyetemes emberi jelentőségű dokumentumnak tekinti azt. A benne szereplő felhívás teljesen megfelel a szovjet emberek érzéseinek, és egybecseng a szovjet vezetés szándékaival. Az emberiség fejlődésének olyan mérföldkövéhez ért, amikor a döntések meghozatalához különösen nagy bölcsességre. a cselekvésben pedig alapos mérlegelésre, visz- szaíogottságra, nemcsak a Saját nemzeti érdekek, hanem az egész világközösség érdekeinek figyelembevételére is szükség van — mutatott rá az SZKP KB főtitkára. Mi a Szovjetunióban úgy véljük, hogy nincs ma fontosabb és halaszthatatlanabb feladat, mint a nukleáris fegyverek további felhalmozásának megakadályozása, és a fegyverek, világűrbe juttatásának lehetetlenné tétele egyszer s mindenkorra. Ennek megfelelő állásponttal és javaslatokkal indulunk néhány nap múlva a genfi szovjet— amerikai találkozóra. A Szovjetunió azt kívánja, hogy a találkozó valóban elősegítse korunk központi kérdéseinek megoldását; hozzájáruljon az egyetemes béke és biztopság erősítéséhez, a Szovjetunió és az Egyesült, Állandóié --közötti kapcsolatok egészségesebbé tételéhez, a fegyverkezési hajsza megfékezéséhez és a világűrre történő kiterjesztésének megakadályozásához. A továbbiakban Mihail Gorbacsov leszögezte, hogy a haditechnika fejlődése már ma is rendkívül nehézzé teszi a fegyverzet ellenőrzését. Nagyon közel kerültünk ahhoz a határhoz, amelyen túllépve a helyzet egyszerűen ellenőrizhetetlenné válik. A szovjfet emberek, akik negyven évet éltek már az előretolt állomásoztatású amerikai fegyverek gyűrűjében, határozottan elutasítják e fegyverek világűrbe telepítésének még a lehetőségét is. S mi lehet a véleményük egy ilyen lehetőségről az egyszerű amerikaiaknak, akik még hozzá sem szoktak ahhoz, hogy akár a Földön, akár az égben, idegen fegyverek legyenek határaik közelében. Az amerikai űrfegyverkezé- si tervek végrehajtására adandó szovjet válaszlépésekről szólva Gorbacsov kifejtette: már kijelentettük, hogy a Szovjetunió olyan hatékony választ talál, amely vélemé- ményünk szerint összhangban áll a hadászati egyensúly fenntartásának és szilárd megőrzésének, követelményével. Ebben az esetben azonban már a fegyverkezési hajsza újabb fordulójáról beszélhetünk majd. Eddig nem volt fegyver a világűrben, s ha egyszer megjelenik, akkor visszavonása rendkívül bonyolult lesz. Az pedig már végképp téves elképzelés, hogy a csapásmérő űrfegyverek létrehozása a földi nukleáris fegyverek eltűnését eredményezi. A továbbiakban az SZKP KB főtitkára elutasította azt az érvet is, hogy az űrfegyverkezési tervek megvalósítása gyors műszaki-tudományos előrehaladást eredményezhet. Még ha ez igaz is volna, akkor is túl nagy árat kellene érte fizetni. A Szovjetunió a tudományos-műszaki haladás' meggyorsításának egészen más módját javasolja. Szilárd és igazságos békében megvalósuló technológiai versenyt és konstruktív együttműködést kíván. Világunkban nagyon sok halaszthatatlan megoldást, az erőfeszítések összehangolását, együttműködést követelő feladat van. Biztosíthatom önöket arról, hogy a Szovjetunió mindig kész az ilyen együttműködésre —- jelentette ki végezetül a Nobel-békedíjasok előtt Mihail .Gorbacsov. Ülést tart az RKP Központi Bizottsága Felmentések é Több gazdasági határozat, közöttük a jövő évi tervet, valamint „a lakosság jó ellátását szolgáló önigazgatási és önellátási program” tervezetét -az 1985. október—1986. szeptember közötti időszakra, továbbá személyi változásokat és szervezeti kérdéseket vitat meg a Román Kommunista A Belga Függetlenségi Front tiltakozása Fasiszta megnyilvánulások A belga antifasisztákat és ellenállókat tömörítő Függetlenségi Front vezetősége tiltakozott a miniszterelnöknél, amiért a költészet napja alkalmából az oktatásügyi miniszter előterjesztésére magas érdemrenddel és érdemes művész címmel tüntették ki Bert Pelemant, a flamand SS-légió 2. -dandárjának egykori főtisztjét. A volt SS-Sturmbannführert 1946-ban hazaárulásért, hazafiak elleni háborús bűnökért, valamint betörésért, és lopásért halálra ítélték (később kegyelmet kapott) és politikai jogaitól életfogytig megfosztották. A Belga Függetlenségi Front a belügyminiszternél is tiltakozott amiatt, amiért — a fasiszta megnyilvánulásokat megtiltó királyi rendelet ellenére — engedélyezte a volt flamand SS-ek és újfasiszták emlékünnepségét a lommeli SS-temetőben, az ellenállók, a volt deportáltak és más antifasiszták ellentüntetésének megakadályozására pedig 400 csendőrt vezényeltetett a helyszínt«. Párt Központi Bizottsága szerdán kezdődött kétnapos ülésén. A KB-ülés első napján egyhangúlag úgy határoztak, hogy felmentik központi bizottsági titkári tisztségéből Ion Radut és Hie Verdetet, akik a közelmúltban más megbízatást kaptak. KB-tit- kárrá választották Stefan Andrei volt külügyminisztert, az RKP KB PVB póttagját, akit hétfőn elnöki rendelettel mentették fel miniszteri tisztségéből, s helyébe Ilié Vadulát, a nagy nemzetgyűlés egyik elnökhelyettesét nevezték ki. A KB-ülésen a központi bizottság titkárává választották még Cornel Pacostét és Maria Ghitulicát. Cornel Pa- coste Temes megyében, Maria Ghitulica pedig Vrancea megyében volt eddig megyei első titkár. A most felmentett KB-titkárok közül Ilié Verdet gazdasági kérdésekért volt felelős, s az energetikai szükségállapot kihirdetése után két nappal bányaügyi miniszterré nevezték ki. Ion Radu pedig Brassó megyében lett első titkár. ELADTÁK A UPI-T ÜJ'*., tulajdonosai lesznek a közeljövőben a világ egyik legismertebb és legjelentősebb hírügynökségének, az amerikai United Press Internatio- nalnak: egy mexikói sajtómágnás és egy texasi ingatlanmilliomos közösen vásárolta meg a 78 éves hírügynökséget. Mario Vazquez-Rana és Joseph. Russo korábban külön- külön akart a UPI birtokába jutni, most azonban szövetségre lépett egymással a többi potenciális vásárló ellen, és közösen tett ajánlatot. Az üzlet legalább negyvenmillió dollárba kerül majd. A UPI évek óta tetemes veszteséggel működik, adóssága jelenleg meghaladja a 28 millió dollárt. A hírügynökség munkatársai korábban hozzájárultak fizetésük önkéntes csökkentéséhez is, hogy ezzel is segítsék a nagy hagyományú sajtószervezet életben tartását. Az eddigi tulajdonosok ez év áprilisában csődeljárást kértek az illetékes hatóságoktól, olyan formában, hogy fenntarthassák a UPI működését és tárgyalásokat folytathassanak az eladásról. Vazquez-Rana és Russo most kijelentette: 25 millió dollárt fordít a hitelezők igényeinek kielégítésére és további 15—30 milliót ruház be a UPI alapjaiba. A mexikói sajtócézár mintegy hetven lap és egyéb kiadvány tulajdonosa, köztük az ország legelterjedtebb lapja is birtokában van. A másik új tulajdonos, Russo elsősorban egy nagy ingatlanértékesítő és bankhálózat tulajdonosa. "Csak röviden... k NYUGALOM volt szerdán Monroviában; a libériái főváros utcáin csak a kormányhű csapatok megerősített járőre, cirkáltak. Diplomáciai források szórványos lövöldözésekről számoltak be a Monroviá- hoz közeli repülőtérre vezeti útvonal térségéből. Samué Doe libériái elnök továbbra is az elnöki palotában tartózkodik — közölték Monroviában. TÍZ ÉVI BÖRTÖNRE ítélte a moszkvai városi bíróság megvesztegetés elfogadása és vezetői beosztással való visszaélés miatt R. Filatovát, a „Mezsdunarodnaja—2” szálloda vezetőjét — adta hírül szerdán a Vecsernaja Moszkva c; mű esti lap. i