Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-08 / 236. szám

Érdi képes krónika Főszerepben a labda Érden több mint 500 fiatal vetélkedett az ifjúmunkás és szakmunkásképző megyei olimpián. Különösen sok résztvevőt vonzottak a labdajátékok, s ezt idézi képes összeállításunk. Kézilabdában a váci és a gödöllői szakmunkástanulók összecsapásán 14-7-re nyertek a gödöllői intézet fiataljai. Szekeres György — a csapat legjobbjainak egyike — góljaival nagy részt vállalt a sikerből. A leány focistáknak nemcsak egymással, hanem a labdával is meg kellett küzdeniük. A legtöbb résztvevőt a kispályás labdarúgás vonzotta. Nagy figye­lem kísérte a hazaiak mérkőzéseit. Hancsovszki János felvételei Guczoghy kitűnő formában Tarolás a tornászoknál A vasárnapi dötők szinte csak formalitásnak számítot­tak számos, a finálékban ma­gának helyet biztosított ver­senyző számára a magyar tornászbajnokság zárónapján. A férfiaknál a háromszoros Európa-bajnok Guczoghy György négy újabb arany­érmet szerzett összetett első­sége mellé. Csak az a kár, hogy legnagyobb hazai rivá­lisa, Borkai Zsolt az ugrás­ban megsérült, a korláton és nyújtón már nem tudta szo­rosabb csatára ösztökélni Gu- czoghyt. Azt a Honvéd-tor­nászt, aki Bordán Dezső, a válogatott vezető edzője sze­rint remek formában van. — Nem is remeknek nevez­ném — fokozta a jelzőt a szakvezető. — Annál sokkal többnek. Amióta kerettag Gu­czoghy, nem volt még ilyen kiegyensúlyozott, ennyire „hatszeres”. Ezek szerint a november 3—10. közötti montreali VB-n sok jóra számít a magyar bajnokság fényében? — Ha a kötelező gyakor­latokat még jobban elsajátít­ják a jelöltek, akkor igen. Mert ezen a bajnokságon be­bizonyosodott: nem volt korai még az sem, hogy már ta­valy decemberben megköve­teltem a legjobbaktól az „is­kolákat” ... Bordánhoz hasonlóan di­csérte a fiatalokat Lukács József, a nők vezető edzője is. gBBSmUsimw j\'OB-tfániogatással Edzőtanfolyam Befejeződött a NOB szoli­daritási alapjának támogatá­sával megrendezett budapesti kardedzői tanfolyam, amely­nek Pézsa Tibor, az egykori ■olimpiai és világbajnok volt az előadója. Pézsa egy héten át tartotta angol nyelvű elő­adásait, de nemcsak ezért aratott nagy sikert, hanem a rendkívül tartalmas, sokolda­lú tananyagért is. Kedden Colorado Springs- be repül dr. Hargitay András, az úszók szövetségi kapitá­nya, Széchy Tamás és Kiss László edzők, akik részt vesz­nek a NOB szolidaritási alap­jának keretében sorra kerülő edzői tanfolyamon. A nyolc­napos előadássorozaton világ­hírű szakemberek számolnak be a sportág legfrissebb ta­pasztalatairól. A kinntartóz- kodás költségeit a rendezők fedezik. Totó Sok nyertes A totó 40. játékhetén 76 darab 13+1 találatos szelvény volt, nye­reményük egyenként 68 240 forint. A 21 darab tizenhármasra egyen­ként 47 873 forintot fizetnek. 12-es 2224, 11-es 21 839, 10-es 124 931 da­rab volt. Nyeremények egyenként: 1392, 142, ill. 37 forint. Vörös vár rekordja Túl a fociősz felén A megyei első osztályú lab­darúgó-bajnokságban a 8. for­dulót játszották, s ezzel túl-1 jutottak a csapatok a fociősz felén. Igaz, két elmaradt mér­kőzés hátra van, a GEAC— Bag meccset október 9-én pó­tolják, a GEAC—Dány talál­kozóra pedig jövő szerdán ke­rül sor. A hét végi 8. forduló, a ko­rábbiakhoz hasonlóan, most is több érdekes eredményt hozott. A Dány, ha minimális különbséggel is, legyőzte a Szentendrei Petőfit, s tovább­ra is veretlenül vezet. Kitűnő az' otthoni mérlege: 100 száza­lékos teljesítménnyel büszkél­kedhet. Beiratkozás A Szigetújfalu beiratkozott a győztesek sorába: a szigeti rangadón 3-2-re nyert az SZTK ellen. Az újfaluiak eddigi három hazai döntetle­né mellé tehát most végre győzelem társult. A korábbi fordulóktól elté­rően most egy vendéggyőze­lem sem volt. A Tápiószent- márton meglepő biztonsággal fektette két vállra a gyengél­kedő Ceglédi Vasutast. Az 5-0-ás eredmény a csapat re­kordgyőzelmét jelenti, össze­sen huszonnyolcszor zörgött a háló, mérkőzésenkénti átlag­ban tehát 3,5 gól esett. Minden fordulóra jócskán jut pontosztozkodás, s így volt ez most is: hárofn dön­tetlen eredmény született. A Bem SE—Pilisvörösvár, a Do­bos—Kartal mérkőzés 1-1-es eredményt hozott, a Főt— GEAC találkozó pedig 2-2-vel zárult. A korábbi edző Dabason megismétlődött a ta­vaszi pontosztozkodás. Igaz, akkor egyik csapat sem talált Megszakadt PEML-sorozat Elúszott battai hajnokság A kézilabda féi’fi NB I B-ben megszakadt a PEMÜ győzelmi so­rozata. Nyolc egymást követő őszi győzelem után kikapott Komlón. Komló—PEMÜ SE 22-21 (11-10) Komló, 600 nézd. PEMÜ SE: Kárpáti — Kovács (2), Debreceni (2), Holczer (7), Berényi (1), Kuál (5), Szőke (1). Csere: Müller, Gách (3), Becho- vics, Mátyás. Mariok. Fej »fej mellett haladt a két csa­pat. Jobbára a helyiek vezettek. A második félidő 11. percében vi­szont a PEMÜ-é volt az előny 14-12 arányban. Nem sokkal ké­sőbb 15-15-re alakult az ered­mény. A Pest megyei gárda kri­tikus helyzetekben több ziccert kihagyott. A bányászcsapat mind az öt hétméteresét belőtte, a PEMÜ hat­ból csak hármat, ez is hozzájá­rult a vereséghez. ★ A férfi kézilabda NB II Közép­csoportjában második helyezett Dunai Kőolaj "a listavezető Szol­noki Olajbányászt fogadta. Hazai győzelem esetén még reményked­hettek az elsőségben a két pont­tal leszakadva következő battaiak. A vereség miatt azonban elszállt ez a lehetőség. Befejezés előtt két fordulóval szinte behozhatatlan, négypontos előnnyel vezet a Szol­nok. NB II. FÉRFIAK Dunaíöldvár—Váci Izzó 38-31 (22-16) Dunaföldvár. 500 néző. Izzó: Bielik — Sári (3), Flaskai (10). Kovacsics (3). Rozmann (54, Hunyadkürti (5), Madár (4). Cse­rei Hegyesi, Makrai, Wiezl, Szu- nyogh (1). Csak 3-3-ig tudta magát tartani a váci csapat, mert ezt követően a szurkolók óriási buzdításától fellelkesült hazaiaknak — igaz, rendszeresen emberelőnyben — minden sikerült. Végeredményben a helyzeteit * II. Az országos döntő is Vácott Ifjúgá rda -seregszem le Az ifjú gárda III. Pest me­gyei háromtusa-bajnokságot Vácott rendezték meg. Hajdú Csaba, a Pest Megyei KISZ- bizottság munkatársa köszön­tötte a 17 csapat 89 tagját, majd a résztvevők a strand­fürdőhöz vonultak és a lá­nyok 50 métert, a fiúk pedig 100 métert úsztak. Ezután a versenyzők a Hétkápolna mellett gyülekez­tek. A lányok 1000, a fiúk 2000 métert futottak. A lövé­szet technikai okokból elma­radt, ennek ellenére jól sze­repeltek az együttesek. Eredmények. Lányok: 1. Gö­döllő, 2. Szigetszentmiklós I. csapata, 3. Szigetszentmiklós II. csapata. Fiúk: 1. Vác, 2. Szigetszentmiklós, 3. Nagykő­rös. Az ifjú gárda III. országos háromtusa-bajnokságot Vácott október 18. és 20. között ren­dezik meg. Lövészet, úszás, futás és KBT-vetélkedő is szerepel a programban, ame­lyet kerékpáros ügyességi ver­seny és KRESZ-tesztlapok ki­töltése színesít. Az országos viadalon megyénket a gödöllői leány- és a váci fiúcsapat kép­viseli. Nagy Péter János jobban kibasználő és a játékveze­tői stílushoz jobban alkalmazkodó hazai együttes megérdemelten nyert, bár a különbség nagysá­gában a bírói páros is szerepet játszott. Adalékok a találkozóhoz: Kiállítások: Izzó 16 perc, Duna- földvár 2 perc. Hétméteresek: Iz­zó 3/2, Dunaíöldvár: 9/9. Jó: Flaskai. Szolnok—D. Kőolaj 27-24 (16-12) Százhalombatta. 200 néző. D. Kőolaj: Szabó II. J. — Sza­bó I. J. (4), Németh (6), Gólya (1),, Koller (4), Komor (6), Bán- révi (1), Boda (2). Csere: Tamási, Narancsik, Marczinka, Eisrich. Végig a bajnokjelölt irányított. Az első félidőben szerzett előnyét szünet után is megtartotta. Jó: Szabó II. J., Komor. NB II. NŐK Jánoshalma—Váci Forte 22-22 (11-11) Jánoshalma, 100 néző. Forte: Békési — Dónuszné (9), Vargáné, Oroszláné (4), Iierédi (1), Lánczi (6). Jakulyákné (1). Csere: Lázár (1). Lukács, spargl. Az • első félidőben egygólos előnynél egyik csapat sem tudott többet szerezni. A második játék­részben a hazaiaknak állt a mér­kőzés, de előnyüket nem tudták tartani, és 20 másodperccel a be­fejezés előtt a Forte kiegyenlített. Ezt követően a hazai csapat ka­pott még egy hétméterest, melyet az addig eléggé passzívan védő váci kapus bravúrosan védett. így megérdemelt pontosztozkodással végződött a találkozó. Jó: Dónuszné, Lánczi, Oroszkiné. C*ól«k Szünet után Gyeplabda. NB I. A-csoport. Rájátszás. Építők SC I.—Gödöllői SC I. 5-0 (1-0). Népliget. Az első fél­időben még olyan színvonalas volt a játék, amely rangadóhoz méltó volt. Szünet után azonban a GSC I. — érthetetlenül — összeroppant. Az A-csoport állása: 1. Építők SC 11 7 3 1 28- 7 17 2. GSC I. 10 3 5 2 13-16 11 3. K. Sörgyár 10 3 3 4 9-10 9 4. Bp. Volán I.* 11 1 3 7 9-26 4 ♦ Egy büntetőpont levonva, if­júsági csapatának egyszeri ki nem állása miatt. Szövetségi díj. GSC II.—Szabadság-hegyi Peda­gógus 2-1 (1-1). Téglaégető u A kapu előtt job­ban feltalálta magát a GSC II. csatársora. Gól: Hegedűs F.. Ban­kó II. Jó: Bankó I.. Bankó II., Szűcs L. A sorrend: 1. Kőbányai SE 4 3 — 1 13- 3 6 2 Bp Volán II. 5 2 1 2 10-10 5 3. GSC II. 4 2 _ 2 4-6 4 4. Szab.-hegyi P. 5 1 1 3 8-16 3 a kapuba. A kartal! gárdát októbef 1-től a régi edző, Rot- schildi Tamás irányítja. — Az első félidőben a ha­zai gárda, szünet után mi ját­szottunk jobban, emlékezett vissza a dabasi találkozóra. Elmondta azt is: a nyolca­dik hely elérését várják. EZ visszalépést jelent, hiszen mint ismeretes, a legutóbbi bajnokságban ezüstérmet szer­zett, második lett a MEDOSZ. A mércét azért tették lej­jebb, mert meggyöngült a gárda. Hat játékos távozott, helyettük azok szerepelnek, akik korábban nem voltak ál­landó csapattagok. A múlt héten az NB I-es Volán vendégeskedett Karta­lon és 5-2-re nyert. Október 15-én ismét első osztályú csa­pat játszik náluk, 15 órakor kezdődik az Ü. Dózsa elleni barátságos találkozó. Dön teile ne k Már többször irtunk arról: a mezőny lényegesen kiegyen­súlyozottabb, mint korábban. Feltűnően sok a döntetlen, amely eddig huszonegyszer fordult elő. A legtöbbször a Pilisvörös­vár osztozott meg a pontokon, ötször. Utána a Dabas, a Kar­tól és a Szigetújfalu követke­zik a sorban. Feltűnő, hogy a Bag és a VOSE még egy dön­tetlent sem „aratott’. Reitter — Megyei bajnokság 1. Dány 7 5 2 — 11- 5 1* 2. Dunakeszi: ■ 8 5 1 2 13-* 8 11 3. Dabas 8 3. 4 1 15-10 Ifl 4. Bag 7 5 — 2 14-10 10 5. SZTK 8. 3 3 2 1.7-12 9 6. Fól 8 3 3 2 14-42 9 7. Bem SE • 8 3 3 2 11-10 9 8. T,-márton 8 3 2 3 15-14 8 9. Szentendre 8 3 2 3 11-10 i 10. P.-vörösvár 8 1 5 2 10-12 7 11. Kartal 8 1 4 3 10-12 6 12. Szigetújfalu 8 1 4 3 15-18 6 13. GEAC 6 1 3 2 11-12 5 14. Cegléd 8 1 3 4 13-16 S 15. Budaörs 8 1 3 4 12-22 5 16. VOSE 8 2 — 6 9-21 4 Amszterdamban Rendbontás Ügy tűnik, nem tanultak a szurkolók a brüsszeli tragédiá­ból : vasárnap az amszterdami olimpiai stadionban megrende­zett Ajax—Feyenoord labdarú­gó bajnoki rangadón újabb rendbontás történt, amelyet követően a holland rendőrség kilenc személyt letartóztatott. Szemtanúk beszámolója sze­rint a rendzavarást a Feye- noord szurkolói kezdték a má­sodik félidőben házilag készí­tett robbanószerkezetek bedo- bálásával és a védőkorlátok áttörésével. A két szurkolótá­bor között kitört összetűzések a stadion mellett is folytatód­tak a mérkőzés után, amely­nek során hatan szenvedtek különböző sérüléseket. A találkozót egyébként a Fe­yenoord nyerte 2-1 arányban. Srrdülő hármas viadal Balassagyarmaton Idén első ízben rendeztek Balassagyarmaton Nógrád me­gye kezdeményezésére hármas atlétikai tornát serdülő, B- korcso-portos résztvevők szá­mára. Mint azt Bodnár Fe­renciül, a Pest .Megyei Atléti­kai Szövetség elnökétől meg­tudtuk: már erre az elsőre is hivatalos volt1 Pest megye. Nógrád és Pest megyén kívül Szolnok város indított még csapatot. Az egyes versenyszámokban mind a IgoyolaiáJ, mind a ,,fiúkhiftF üét-kCT vdrsétfyző’kéti- viselte együttesét. Színvonalas küzdelmek után a leányoknál; a következő sorrend alakult ki: 1. Pest megye 82 pont, 2. Nógrád megye G9, 3. Szolnok 42. A fiúknál Nógrád megye végzett az élen 83 ponttal, Pest megye lett a második 81 ponttal, míg a harmadik he­lyen Szolnok .végzett 47 pont­tal. Az összetett pontversenyt és a vele járó kupát végül is Pest megye csapata nyerte, második Nógrád megye, har­madik Szolnok város lett. Az elsőségben a következők vál­laltak főszerepet: Jaksa Klára (VOSE), Czi- bere Anikó (CVSE), Szilán Ildikó (Váci Izzó), Gyenes At­tila (GEAC), Pienszka Zoltán (CVSE), Bóján Tibor (DVSE). !* Bodriár Ferenciül végezetül megtudtuk . azt is. hogy sze­retnék ezt a tornát hagyomá­nyossá tenni, ezért minden valószínűség szerint jövőre is megrendezik. Megtiszteltetés­nek is felfogható,, hogy a kö­vetkező helyszín Gödöllő lesz. Bó. L Pályaavnió autócrossverseny Bujákon Tóth Sándor bizonyított 9-es rajtszámmal Tóth Sándor, 36-os Kaltenecker Tamás. (Fotó: Anda Irén) Versenyrendezőként debütált a Bujáki MGTSZ SE. Az új pálya szép környezetben, a fa­lutól két kilométerre levő íté- lő-völgyben fogadja ezután minden évben az országos baj­nokság részvevőit. A négyezer néző a szünetekben sem unat­kozott. A filmgyári kaszkadő­rök és a sárkányrepülők be­mutatója osztatlan sikert ara­tott. Pest megye versenyzői ezút­tal is hozták a tőlük megszo­kott eredményeket. Ez Tóth Sándor (Dömsödi Dózsa MGTSZ SE) részére sikert, a Csepel Autó VSE versenyzőinek a pechsorozat folytatását jelen­tette. Szabó Péter autója már az első edzőkor felénél felmond­ta a szolgálatot. (Némi iróniá­val azt is mondhatnánk: ez a mostani félkör hiányzott két hete, a VIII. futamban, a má­sodik helyhez.) Szerencsére az előfutam kezdetéig sikerült helyrehozni az autót, de Sza­bó így a harmadik sorból star­tolhatott. Kaltenecker Tamás közel tízéves autójával kitűnő ed­zésidőt futott, így ő az előfu­tamban első soros lett. Har­matos Attila 80 lóerős tartalék­motorjával nem reményked­hetett pontot érő eredmény­ben, de szereplése a csapat szempontjából fontos volt. Pe- tyovszky József BMW-jéve! a reményfutamig jutott. A középfutamban ez alka­lommal is beköszöntött a Cse­pel autósok „mumusa”, a mű­szaki hiba, Szabó és Kalte­necker is kiesett. A döntőben egyedül Tóth Sándor képviselte Pest megye színeit, magabiztos vezetéssel „kihozta” autójából, amit le­hetett, negyedikként haladt át a célon. A győztes: Nagy Sán­dor (XI Autójavító), csapat­ban: 1. XI. Autójavító, 2. Fő­taxi, 3. Csepel Autó VSE. Cs. B.

Next

/
Thumbnails
Contents