Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-05 / 234. szám

1985. OKTÓBER 5., SZOMBAT Kiad Segítő iskolások Az ikladi általános iskola három felső tagozatos osztálya — VII. a-—b és VIII. — mező- gazdasági gyakorlaton vett részt a Túrái Kubai—Magyar Barátság Termelőszövetkezet­ben. A diákok a hét első há­rom napján sárgarépát szedtek a túrái határban. Hétfőn és kedden az aszódi 1. és 2. szá­mú általános iskola hetedik­nyolcadik osztályos tanulói is a répa összegyűjtésében segéd­keztek ugyanitt. Ceglédi bibíiobusz A ceglédi könyvtár biblio- busza új kölcsönzőhelyet léte­sített' a Fáy lakótelepen, a Bem utcában. Október 5-től minden szombaton délután fél 2-től fél 4-ig várják az érdek­lődőket. A mozgókönyvtár könyveket, folyóiratokat köl­csönöz, előjegyzést vesz fel az olvasmányokra. Vácott is készül parizer Böszkék arra’amit teremtettek Szabadságliget hétköznapjai Naponta mintegy bét és fél tonna ízletes párizsi készül a Pcst- Nógrád Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat váci gyá­rában. A mindennapok kedvelt felvágottjából ellátják Vác, Gödöllő, Dunakeszi városokat és a vonzáskörzetükhöz tartozó üzleteket is. Gáspár Antalné és Locher Gyuláné gyors moz­dulatokkal tölti, illetve köti be a műbélbe a párizsit. Szüret idején az Öreg-hegyen Nem divat már a szőlőművelés Nosztalgia vagy gazdasági érdek Nomád, vándorló őseink bizonyára hálásak voltak egykor azoknak a földművelő népeknek, akik először kínálták őket a liegy levővel, az ízes, vérforraló, bódító itallal, a borral. Amint tehették, maguk is Dionüszosz követőivé szegődtek, s évszázadokon keresztül ápolták, metszették, telepítették és szüretelték a szőlőt a JVIatra, Bükk, Zemp­lén lankáin, a Bakony lábainál, a Dunántúl dombhajlatai közt, majd később az Alföld homokján. dés, legyen szőlőtelepítés, vagy ne legyen — mondja Kerekes István, a gazdaság meliorációs agronómusa. — Egy korábbi meliorációs terv szerint, tekintettel arra, hogy mind kevésbé megművelt a terület, megszűnt volna a szőlő, s nagyüzemi szántó lett volna a helyén. Ezt a tervet azonban elvetettük, bár konk­rét, gazdasági érdekünk nem fűződik a szőlőműveléshez. A több évszázados pincesor — nem véletlenül lett a tájvédel­mi körzet része — olyan építé­szeti, történeti, a mezőgazda- sági múlt értékeit máig őrző egységet képvisel, hogy hiba lenne felszámolni. Márpedig, a pincék szőlő nélkül, előbb utóbb elhagyatottakká, gazdát­lanokká válnak. A tábortűz lángja Mostanában azonban évről évre szomorúbb a szüret. Mind több vidékről hallani, hogy gazdátlanul maradtak a hegy­oldalra kúszó, csak hittel és fáradhatatlan munkával meg­művelhető öreg ültetvények. S a nagyüzemi táblákon hajla­dozó diákok, alkalmi munká­sok számára már csak a jól végzett munka bére teszi elfo­gadhatóvá a ködös, nyirkos őszi hajnalokat. Igaz, időnként teszünk rá kísérletet, hogy ládákban ér­kező szőlőfürtök s gondosan kezelt, palackozott tavalyi bor kíséretében — hagyományőr­zés címén — mesterséges kö­rülmények között felelevenít­sük a szüreti népszokásokat, a bált, a mulatságot. De más­ként örül, aki mögött egy esz­tendő munkája áll, melynek gyümölcsét családjával, bará­taival éppen az imént takarí­totta be, mint akit a művelő­dési ház propagandája, s a be­ígért ingyenes borkóstoló csá­bít a közösségbe. Az ócsai öreg-hegy is gyak­ran lát ilyenkor vendégeket. Hiszen a több évszázados pin­cesor a tájvédelmi körzet ne­vezetességei közé tartozik, aki egyszer megfordult erre, ha csak teheti, újra részt vesz az itteni hivatalos vagy magán­szervezésű rendezvényeken. Hol egyik, hol másik földbe ásott, hangulatos pince előtt lobban fel a tábortűz lángja, fő a gulyás, s várják az öreg hordók a buzgó fogyasztókat. Sértetlenül hagyta A futó látogató számára ta­lán nem tűnik fel, ha egy-egy gazda tekintete kicsit hossza­sabban időzik a már sárguló levelű szőlősorokon, ha el­gondolkodva kopogtatja végig a hordókat, s tudja, idén már nem lesz szükség valamennyi­re. öregszik a szőlő, mint ahogy művelőik többsége is hajlott korú már. Frissíteni, újítani kellene. Ám a munká­ba fáradt kezek, melyek egy­kor telepítettek, ma tétován matatnak a göcsörtös, száradó tőkék között — kinek? hát ér­demes? A Vörös Csillag Tsz fennál­lása óta sértetlenül hagyta a szőlőhegyet. A 19 hektárból kettőt háztájiba, a többit bér­leménybe kapták vissza azok, akiknek már apjuk, nagyapjuk is ezeken a dombhajlatokon verejtékezett. A bérleti díj négyzetméterenként 30. fillér évente. Az utóbbi időben azonban mind. több az elgazo­sodott, parlagon hagyott terü­let. — Évek óta vajúdik a kér­Kedvszményes ajánlat — Kinek a feladata lenne a szőlőtelepítés? A gazdáké? — Kötelezően természetesen nem írható elő senkinek. A szövetkezet nem foglalkozik vele, tehát olyan bérlőket ke­res, akik hajlandók új ültetvé­nyeket telepíteni. De sajnos, a mai gazdák már öregek ahhoz, hogy 15—20 évre előre tekint­senek, a fiatalok pedig nem­igen kapnak az olyan lehető­ségen, amely csak kemény és pontos munka után hajt hasz­not, hoz pénzt a házhoz. Az ipar nyújt ma már ennél sok­kal könnyebb kereseti lehető­ségeket. — A szőlészet pár évtizede még a mezőgazdaság egyik legmagasabb szintű, legjobban jövedelmező ágazata volt. Lát-e rá lehetőséget, hogy az ágazat, legalább kistermelői szinten, visszanyerje presztí­zsét? Miben segíthet a szövet­kezet? — Mi felajánlottuk a gaz­dáknak a szakcsoport-alakítás lehetőségét. Ez sok kedvez­ményt jelentene számukra. Akkor oltóanyaggal, gépekkel, vegyszerekkel járulnánk hoz­zá a munkájukhoz, s a telepí­téshez OTP-kölcsönt vehetné­nek fel. A szakcsoport-alakí­táshoz azonban nem akadt elegendő jelentkező. Így tsak annyit tehetünk, hogy várjuk a tettrekész, vállalkozó szelle­mű bérlőket, garantáljuk az alacsony bérleti díjat, s azt, hogy 15 évig zavartalanul mű­velhetik a területet. Reméljük, akadnak majd vállalkozó szellemű emberek, akiket a föld, a munka, vagy a bor szeretete hajt, s kapnak a kedvezményes ajánlaton. Mert ha nem, hamarosan nem lesz szőlő az öreg-hegyen, ki­száradnak a hordók, s ki tud­ja, mivel öblögetik torkukat majd az ódon pincék előtt a szüreti vendégek, akiket csak a természet, a föld, a múlt iránti nosztalgia vonz oda. A szőlőhegy megszűntével egy eredeti tájegységgel, értékes színfolttal lenne szegényebb a megye. Márvány! Ágnes Sárga szitakötőkként köröz­nek a város fölött az MHSZ vontatógépei. A légtérben ma­radt vitorlások ezüstszín ma­dárként lebegnek, majd ma­gasabbra emelkedve változik a kép. Mintha széles marko- latú kardokat szórt volna szét egy menekülő had, a nagy, kék csatatéren. A duna- kesziek megszokták már ezt a mindennapos látványt, amin én csodálkozom a sportrepü­lőtér és lóversenypálya mel­lett Szabadságligetig vezető műúton. Közös erővel Gyalog Indultam a közel három kilométeres távolság­ra, mert legjobb esetben is csak a Budapest felé tartó vo­natot várhattam meg. Autó­busz csak reggel és kora dél­után közlekedik az iskolások­kal. Ettől aztán egy Kicsit külvárossá is válik ez a te­rület, Újpest és Dunakeszi között. Utónyoma ez még a születése körüli ellentmondó, soknak, hiszen a sorsa egy ideig a törvénytelen gyerme­kéhez hasonlított. Rotyik Lajosék diófája nem nőtt túl magasra a Margit utcai ház előtt, de azért bő­ven tudnak róla szüretelni. Az idős házaspár szíves szó­val invitál a kicsi kertbe, ahol minden talpalatnyi helvet ki­használnak. Termésüket kí­nálva állnak ott az ősziba­rackfák, ápolt lugasról csüng­nek alá az érett szőlőfürtök. A házigazdák megmutatják a kiégett zöldségágyásokat is, melyeket víz hiányában, no meg a tilalom ellenére nem locsolhattak a nyáron. Annak ellenére, hogy a telektulaj­donosok társadalmi munkájá­val és költségén épültek ki a vezetékek, nyaranta gyakran előfordul az, ami az idén, hogy még az ivóvizet is hoz­niuk kellett magukkal, kény­telen-kelletlen hazanézve az újpesti Labdaverő utcába. Pe­dig nyáron többnyire idekint szeretnek pihenni a szoba- konyhás hétvégi házban. A váratlanul megérkező szom­széd, dr. Szitár László társa­ságában arról is szó esik, hogy munkaerőhiány miatt bezárt az egyetlen élelmiszer- bolt, s a mozgó ABC-autóbusz sem jön újabban, mert beteg lett a személyzet közül vala­ki — És ha már szóba hoz­tuk, hogy min kellene segí­teni — mondja a háziasszony, hadd mondjam el azt is. hogy valaha jó állomásépületünk volt, aminek a tetejét elvitte a vihar, aztán lebontották, s azóta esőben-hóban szabad ég alatt várjuk a vonatot. Az ál­lomás peronját rendszerint a síneken közelítik meg az uta­sok, mert az alagutat többször elönti a víz, s nem az első ha­lálos baleset volt itt a leg­Önkéntes rendőr Beszéljen vele, Karcsi bácsi! Amikor kocsinkat a rend egyenruhás őre inti az út­padkára, eszünkbe sem jut háborogni, tudjuk, hogy a dolgát teszi. Ám ha mellette feltűnik civil segítőtársa, aki­nek rangját egyszerű karsza­lag jelzi, máris értetlenkedve dünnyögünk. Pedig nélkülük, az önkéntes rendőrök csende­sen serénykedő serege nélkül, jóval több és nehezebb mun­kája lenne a hivatásosoknak Fülöp Sándor rendőrzászlós, a gyáli körzeti megbízott cso­portparancsnoka idős, testes férfival ismertet össze. Isz­ínén Károly, G.yál önkéntes rendőrei között az egyik leg­idősebb. — R-gárdista lettem 1946- ban, s én ettől kezdve szá­mítom önkgntcs rendőri tény­kedésemet, pedig akkor még nem létezett ez a szervezet. Hogy mi volt a feladatunk? Akkoriban, a koalíciós idők­ben az R-gárdisták biztosí­tották a kommunista párt ál­tal meghirdetett nagygyűlése­ken a rendet. Kék ingünkről ismertek fel bennünket, mert egyenruhára bizony nem telt. Az inget is mindenki saját maga vette meg. Ma úgy mondanánk: társadalmi mun­kában voltunk gárdisták. Iszmán Károly világéleté­ben vasutas szeretett volna lenni, de taníttatása költsé­geit nem tudta vállalni a csa­ládja. Bányász lett. — Nincs bennem semmi elégedetlenség ezért, szeret­tem a hivatásomat. Többször ajánlottak más, kényelme­sebb munkát, de nem tudtam elképzelni az életemet a bá­nya nélkül. Mintahogy az 1946-ban megkezdett önkéntes rendőri munkát sem tudnám abbahagyni. Iszmán Károly nyugdíjas, de nem él unalmas életet. Fia­talok társadalmi pártfogója, a helyben lakó cigányság pat- rónusa. Gyalogosan vagy bi­ciklin hetente ellátogat hozzá-s juk. Bennünket is elhívod megnézni védenceit. Csinos asszony fogad az egyik tisztaságtól ragyogó kis házban, ahol Iszmán Károlyt nem vendégnek kijáró távol­ságtartással, hanem megbe­csülést kifejező szeretettel kö­szöntik. Az asszony az ott­honról elk ozött (leányára panaszkodik. — Beszéljen ve­le, hozza vissza. Karcsi bácsi! — kérleli a pártfogót. — Ha tudná — magyarázza Iszmán Károly később —. mennyi szépség van ebben a munkában! A fiatalokat egyébként is nagyon szeretem, s mondjon bárki bármit, ha segítőkészséggel, emberi szó­val fordulunk hozzájuk — még a legvagányabbal is szót lehet érteni. Kiss Kálmán budapesti nyug­díjas leszedte az őszi termést utóbbi. Ez főleg az iskolás gyermekek szüleit nyugtala­nítja. A kétszintes klubház folyosó­ján cementet tárolnak. Társa­dalmi munkában gyalogjárda épül az állomásig. A tanács abból a pénzből vásárolta az anyagot, amit a legjobb ta­nácstagi körzet cím elnyeré­séért kaptak a telepiek. Víz, villany, orvosi rendelő és ABC. Minden így készült el itt a hétvégi pihenőtelepnek indult, részben azzá vált, másrészt munkáskolóniává alakult Szabadságligeten, vagy ahogy sokan jobban is­merik, Dunakeszi-alsón. Az iparba vándorlók hulláma ért ide, a város közelében helyet keresők, az albérlet helyett bármilyen, de saját . otthont teremteni akarók leltek új otthonra, nem könnyű küz­delmeik árán. Ma már 1 ezer 300 állandó lakost tartanak itt számon, míg közel ennyien tartózkodnak itt majdnem ál­landó jelleggel az üdülő te­lektulajdonosok. Az iskolás­korúak jórészt itt születtek. A legtömörebben Nagy Béla. a dunakeszi tanács költségveté­si üzemének egyik szakembe­re jellemezte az itt élők sor­sának alakulását, a maga tör­ténetével. Saját otthen „Budapesten laktam. Albér­lő voltam a Dohány utcában. Olcsó helyet kerestem, ahol a magam gazdája lehetek. Ki­jöttem Dunakeszi-alsóra. Meg­tetszett a környék. Vásárol­tam egy félkész házat, azt be­fejeztem és megnősültem. Ki­hoztam ide a feleségemet is. Ez van, csillagom — mondtam neki.” Az emberek pontosan em­lékeznek arra, hogy 1974. no­vember 29-én gyulladt ki elő­ször a villany, felváltva az addig használt petróleumlám­pát, s idő kellett ahhoz is, amíg családi házak építé­séhez is adtak engedélyt. Nánássy Béla, a Hazafias Népfront körzeti bizottságá­nak titkára kalauzol a két­szintes klubházban. Odalent az orvosi rendelő kapott he­lyet. Az emeleti előadótermei most a telepen működő Gyógyszerkutató Intéze; ka- ratésainak tették szabaddá. A helybelieknek eddig diszkót rendeztek benne, de azt a re- nitenskedők miatt megszün­tették. Hamarosan megalakul a sakk szakosztály, s jól sze­repeinek a kispályás labdarú­gócsapat tagjai, akik között ennek ellenére is pagyon idő­szerű a fiatalítás. ’ Az estén­ként csoportokba verődő, unatkozó fiatalok köztük is hasznosabban tölthetnék a szabadidejüket. A könyvtár­ban viszont, ahol Nánássy Béla felesége kölcsönöz, min­dig nagy a forgalom. A la­kossághoz viszonyítva 40 szá­zalékos az olvasók aránya. Nagy Tímea még a diszkó­műsort kedvelők korosztályá­hoz tartozik. Dunakeszire jár legszívesebben szórakozni, Budapestre vásárolni. Juhász Anikó hatodik osztályos, Ka- tajev és egy magyar szerző könyvét kölcsönözte ki, a har­madik könyv témája a főzés. Szülei a Berettyó mellől in­dultak^ ő már itt született, s a Magyar Rádió Gyermekkó­rusa után, most az Opera gyermekkórusában énekel. Jönnek a felnőttek, csatlakoz, nak a beszélgetőkhöz, meg­elevenedik a viszonylag még nem távoli múlt, felidézik a honfoglalás hőskorát. Joggal kérik — Mi, akik nem támasz­kodtunk soha az államra, a magunk erejéből teremtettünk itt meg mindent — mondja ki helyesléstől kísérve ismét Nagy Béla. azt, amire itt büszkék a közösség tagjai. In­gyen ma sem kérnek semmit de ha már felépítették a bol­tot, elvárják, hogy vásárol­hassanak is benne. Ha fizet­tek a villanyért, világítsanak be minden utcát, s ne legyen áramkimaradás, mint ahogy az sokszor előfordul. Nehéz megérteni, hogy miért csak 7 óra 38 perckor indul az is­kolabusz, ha a dunakeszi is­kolában 7 óra 45 perckor már sorakozni kell. A visszaindu- lás időpontja még szorosabb. Óra után egy perc alatt kell elérni a járatot. Emiatt aztán úgy alakult, hogy a szülők autóbusz- és vonatbérletet is vásárolnak, s a vasútállomás veszélyei miatt kétszeresen aggódnak. Sötétedésig társalogtunk a telep közérzetét rontó gon­dokról. Ezek közül az elegen­dő és jó ivóvíz kerül majd sokba a városnak, ha a hete­dik ötéves terv első éveiben végleg pontot tesznek a pana­szok sorára. A többin könnyű lenne segíteni, s ezt joggal várják az illetékesektől Sza­badságligeten. Erre gondolok a vasútállomás felé igyekezve is. miközben már hallom a vonat zaját. Az alagút lejá­ratát dróthuzal zárja el. iz­gatottan lépem át a síneket A peron szélén még mészfol- tok fehérlenek. Itt történhe­tett az a súlyos baleset? Kovács T. István A csokisat csomagolják-vwweee#*»;. Kint (alán még olvasztó ereje van a napnak, de a vasad) Kos­suth Mezőgazdasági Szakszövetkezet édesipari üzemében már a téli ünnepre, a karácsonyra gondolnak. Kovács Istvánná és munkatársnői ugyanis már a csokoládés szaloncukrot csoma­golják gépek segítségével Hancsovszkl János felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents