Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-29 / 254. szám
alán a pánik okozza? Az idén a több is kevés lesz A váci Tüzép telepvezetőiéi yett-ese — Mácsik Miklósié — nem mondhatni, hogy dtörő örömmel fogad. Hiszen » korábbi években megszo- :ottnál lényegesen többet zak- atja őket a tüzelőellátás jgyében a nyilvánosságot tá- ékoztatni igyekvő sajtó és a akosság egyaránt. S ha még- s feltesszük ismét a kérdést: ;1 egendő-e a szén, s minek :oszönhetők most, a fűtési zezon beálltakor is a hétfő íajnali sorbanállások, az an- lak tudható be, hogy még igyszer sem kaptunk a lakoság megnyugtatására igazán dkalmas választ. — Számunkra is meglepő, íogy annak ellenére, mennyi zén érkezett már, a kereslet lem csökken. Az elmúlt hó- lapban 24 százalékkal kapunk többet, mint tavaly szep- emberben, s az egész év so- án 39 százalékkal több tü- :előt értékesítettünk, mint .984 októberéig. Az ellátás fo- yamatos, mindennap érkezik valamennyi és biztosan mond- íatjuk, hogy aki reggel nyi- áskor itt vár minket, az nem négy haza üres kézzel. — Minek köszönhető még- s, hogy 39 százalékkal több .üzelő sem elégítette ki az gényeket? — Erről pontos adataink Tincsének, csak találgaíha- unk. Sokan olaj helyett ismét í szenet használják bizonyá- -a, mások pedig a várva várt :áz helyett kénytelenek még i régi kályhákkal fűteni. Ez i mennyiség azonban nem lelet akkora, hogy a már em- ített többletszállítás ne tud- íá kiegyenlíteni. — A százalékok nem lehettek minden esetben meggyőző érvek. Hiszen az elmúlt évben éppen az volt a baj, íogy a megvásárolható meny- tyiség bizonyult kevésnek, s ha ez az idén nőtt, nem biz- ios, hogy annyival, amennyire i szénnel tüzelők száma is megemelkedett. A hiányt egyértelműen bizonyítja a hajnali torbanállás, s az, hogy gyakran még mindig csak korlá- :ozott mennyiséget, 10-20 mázsát vihet el egy-egy vásárló. 4.2 utalványok beváltásának határidejét is módosítani kellett. — A forgalomból leszűrt tapasztalataink azt mutatják, íogy az idén az emberek: nagyobb biztonságra törekszenek, mondhatni, sokan túlbiztosítják magukat. Erre példa, hogy eddig 600 tonna német brikettet adtunk el, további kétszázat pedig elő- Irtékesítési formában. Ez azt jelenti, hogy a vevő előre kifizeti az árut, s ha szállítanak, máris jöhet érte. A vevők java azonban a megvásárolt szenet nem viszi el, ssak a tudatra van szüksége: aogy bármikor megkaphatja, aa kell neki. — A biztonságra való törekvés, különösen a téli tüzelőbeszerzés esetében, korántsem érthetetlen jelenség. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy nem mindenki rendelkezik akkora tárolótérrel, hogy az egész télre Daló mennyiséget egyszerre hazavihesse. Egyszóval, a lakosság „szokatlan” viselkedése szerintem indokolt. Hogyan tudtak eleget tenni a közületek megrendeléseinek? — Az intézmények számára mindig tartalékolunk készleteket, igényeiket ki tudjuk elégíteni. Az ipari áron vásárló gyárak, termelőszövet Délelőtt már csendes a telep... Veress Jenő felvételei kezetek azonban még nem kaptak szenet, ök csak akkor vásárolhatnak, ha a lakosság rohamai már alábbhagytak, s végképp beszerezte már mindenki a télirevalót, A tavalyihoz képest bőséges, az igényekhez viszonyítva viszont szűkös tüzelőellátás tehát jelen pillanatban, a fűtési szezon kezdetén ilyen. Ám, ha nem is bizonyítható, feltehetően nem tévesek a Tüzép dolgozóinak sejtései, hogy akadnak, akik a családi szükségleteket jóval meghaladó mennyiségeket vásároltak. Sőt, az a hír járja — az információ persze csak szájról szájra terjed —, hogy egy-egy előér- tékesítési utalvány, esetenként egy fuvar megszerzett szén Vácott és környékén a Tüzép árainál magasabb értéken cserél gazdát, mint amennyiért a telepről kikerül. Az esetleg valóban létező üzérkedésnek érdemes lenne utánajárni. Márvány! Ágnes Mi lett a sorsuk ? Bejelentések, panaszok 5J Az 1977. évi I. törvény ^ és végrehajtási rendelete í szabályozza a közérdekű í bejelentések, javaslatok és íj panaszok elintézésének £ módját, abból a célból, hogy minden állampolgárának lehetőséget adjon feléledni a közösség (vagy az jegyén) érdekeit sértő, veszélyeztető mulasztásokat. A törvény azt is előírja, hogy a tanácsok és szakigazgatási szerveik kétévente ellenőrizzék az irányításuk, illetve felügyeletük; alá tartozó szerveknél e tevékenységet, így került sor ebben az évben a váci tanácsi vállalatok — ELAK, VGV, költségvetési üzem — ilyen jellegű vizsgálatára. Mint ár. Monori Balázs, a városi tanács végrehajtó bizottságának titkára a vb legutóbbi ülésén elmondta, a pa- naszügyek.?lntézése, a bejelentéseik és javaslatok kezelése általában elfogadható. Tavaly és az év eddigi hónapjaiban a legtöbb panasz a kommunális üzemhez érkezett, összesen 140. A VGV 8, az ELAK 124 panaszügyet intézett ez idő alatt Közérdekűnek minősítettek 36 lakossági bejelentést ezt mind a költségvetési üzem kapta. A viasgálat során megállapították, hogy a vállalatok ügyintézői rendszerint betartják a számukra előírt határidőt, ám kirívó késedelmekkel is találkoztak. Például az ELAK-nál, ahol a vásárlók könyvébe bejegyzett panaszokra, bejelentésekre 1984 júniusától egyszerűen nem is válaszoltak. Arra is volt példa, hogy a panaszok kivizsgálási idejének meghosszabbodásáról (költségvetési üzem), illetve a javítást késleltető alkatrész- hiányról, az elkészülés várható idejéről (ELAK) nem tájékoztatták a panaszost. A végrehajtó bizottság az Á Papírfeldolgozó Ipari Szövetkezet a fóti telephelyére azonnal felvesz: szolima: képesítést és gyakorlatot szerzett belső ellenőrt, Robotron kezelésében jártai gépkönyvelőt, számítógépes szervezőt, rotációs ofszet eljárásban nagy gyakorlattal rendelkező nyomdaipari technikust, magas- és ofszetnyomásban jártas gyártás-előkészítőket, magas- és ofszetnyomó gépmestereket, nyomdaipari árkalkulátort, raktárost, valamint képesítés nélküli, érettségizett adatrögzítőt kisszámitógépber, utókalkulátort, nyomdai berakónöt. Elsősorban Foton, Dunakeszin, Mogyoródon, Újpesten, Zuglóban, Rákospalotán vagy Újpalotán lakók jelentkezését várja a szövetkezet. Jó kereseti lehetőség. Munkába és hazaszállítás. Kedvezményes üzemi étkezés, üdülés a Balatonnál, a szövetkezet saját üdülőjében. Jelentkezni lehet az elnöki irodában, hétfőtől péntekig. 7 és 8 óra között, cím: Budapest VII., Dohány u. 57., vagy a munkaügyi osztályon,^értőtől csütörtökig, 7 és 14 óra között, pénteken 7 és 12 óra között (a szombat munkaszüneti nap), cím: Főt, Keleti Márton u. 7. (Győrffy István u. 35.) ilyen törvénysértő gyakorlat azonnali megszüntetésére hívta fel a vállalat igazgatójának figyelmét, azzal, hogy a vb-titkár a jövő évben utó- vizsgálat keretében ismét ellenőrzi az Elektroakusztikai Kisvállalatnál a lakosságtól érkező bejelentések, javaslatok és panaszok intézésének törvényességét, s arról tájékoztatja a testületet. B. H. A falumúzeumban Emlékkiállítás A penci falumúzeumban a fejedelem halálának 250. évfordulója alkalmából vasárnap Rákóczi-emlékkiállitást nyitottak meg. A kiállítást hétköznap — hétfő kivételével — délután 1 és 5 óra között, vasárnap délelőtt 10-től 12 óráig, illetve délután 3 és 5 óra között lehet megnézni. — Vetélkedő. A HAGY-ban a hét végén ért véget az a felszabadulási vetélkedő, amelyet még tavasszal indítottak a szocialista brigádoknak. A versenyre összesen 49 kollektíva nevezett. A négytagú csapatok közül a Kossuth Lajos brigád bizonyult a legjobbnak. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 254. SZÁM 1985. OKTÓBER 29., KEDD Új könyvtár ffosdon Megvalósult a régi szép terv A kosdi művelődési ház nem tartozik a falu legimpo-1 zánsabb épületei közé. így hétköznap délelőtt kicsit elhagyatottnak is látszik, a képet nem vidítják föl a nemrég tartott szüreti bál maradványai. Az ódon és korántsem barátságos épület rejti azonban a falu új büszkeségét, a könyvtárat, amelynek létrehozása régi vágyuk volt már a helybelieknek. — Korábban a szomszédos, 30 négyzetméteres helyiségben zsúfoltuk össze a több mint ötezer kötetes könyvtárat — vezet körbe a frissen festett, barátságosan berendezett termeken Németh László, a művelődési ház igazgatója. Itt klubszoba volt, s a másik felét úttörőszobának használták egykor az iskolás gyermekek. Az új iskola azonban méltó körülmények között tudja foglalkoztatni az úttörőket, így feleslegessé vált az egyik helyiség. Idén nyáron, a falu KISZ-es fiataljainak összefogásával, társadalmi munkájával végre ösz- szenyithattuk, kifesthettük a két helyiséget, s kényelmes, kölcsönzésre, folyóirat-olvasásra egyaránt alkalmas könyvtárat hozhattunk létre. — Mi lesz a sorsa az ifjúsági klubnak? Ezután hol találkozhatnak a fiatalok? — Ök kapták meg a korábbi könyvtárszobát, "azt is saját erőből hozzák ~ rendbe. Remélhetőleg hamarosan elkészülnek vele és ismét megkezdődik a klubélet. Ez fontos része a helybeli fiatalság életének, hiszen programokban, szórakozási lehetőségekben egy ilyen kis falu nem bővelkedik. — Bővült-e az új körülmények között a könyvtár szolgáltatásainak köre? — A kölcsönzésen kívül alkalmas az általános iskolások számára rendhagyó irodalomórák helyszínéül. De meglátogatták már az új könyvtárat az óvodások is, hogy megismerkedjenek vele, később olvasói lehessenek. S persze, jobban hozzáférhető, áttekinthetőbb, használhatóbb lett a meglevő anyagunk. A váci Katona Lajos könyvtár egyébként sokat segített az Gödi Dunamenti Tsz Tisztelet az elődöknek A gödi Dunamenti Mező- gazdasági Termelőszövetkezet minden évben összehívja nyugdíjasait egy-egy baráti találkozóra. Ezeken a találkozókon minden nyugdíjas tag. 300 forint rendkívüli pénzjutalmat kap a kedveskedő vendéglátás és szórakoztató műsor mellé. Az alapító tagok közül ma már sokan nincsenek az élők sorában. A szövetkezetben 640 a nyugdíjasok száma. Közülük az alacsony nyugellátásban részesülők nyugdíj-kiegészítést is kapnak rendszeresen. Ismeretes, hogy a többszöri egyesülést megért szövetkezet hatalmas területen gazdálkodik. Nyugdíjasai közül is 101 Szobon, 70 Szokolyán. 206 Dunakeszin és Gödön, 263 pedig Budapest térségében él. Az idei találkozót is két helyen: Szokolyán és Dunakeszin tartották. Voltak, akik Nyíregyházáról jöttek el. Murvai Zoltán, a szövetkezet elnöke volt a találkozók köszöntő és tájékoztató előadója. Beszámolt az időseknek a munkák jelenlegi állásáról, a szövetkezet várható eredményeiről. Az ő szarvait követte — mindkét helyen — a váci Hajós Alfréd Üttörőház népi tánckara és citerazenekarának műsora. Hatalmas sikert arattak. Ugyancsak régi szokás szerint a megjelentek közül a legidősebb nőket és legidősebb férfiakat egy-egy üveg pezsgővel külön is köszöntötték. Majd a pénzjutalmak átadásával zárult a szíves vendéglátás. Radányi Lajos Megemlékezés A Tungsram Rt. váci fényforrásgyárának KISZ-istái tegnap délután 3 órakor a Köztársaság úton, a fegyház falán elhelyezett emléktáblánál, megemlékeztek Lőwy Sándor és Sztáron Sándor mártírhalálának évfordulójáról. — Fiataloknak. Legendák a világ születéséről címmel dr. Nagy Sándor ismeretterjesztő előadást, tart Radon november 4-én, hétfőn délután öt órakor a klubkönyvtárban. Helyben is lehet olvasni új feltételek megteremtésében, 10 ezer forinttal járultak hozzá a berendezés beszerzéséhez, s tőlük kapunk módszertani segítséget is. Az ő feladatuk a kosdi könyvtár gyarapítása, ők szerzik be s küldik ki nekünk a legújabb, megvásárolt műveket. — A több mint ötezer kötet, s az 1400, amelyet Vác- ról küldtek, szép menyiség. Megfelelnek-e minden területen az olvasók igényeinek? — Szakkönyvekkel nem vagyunk .elég jól felszerelve. A Katona Lajos könyvtár azonban vállalkozott arra, hogy ha olyan 'könyyét kérnek olvasóink, amely a katalógusunkban nem szerepel, az ő könyvállományukból kölcsönzik nekünk. Ez az együttműködés teszi teljesebbé a készletünket. Az aktív, jól működő ifjúsági klub mellett, a hetente három délután nyitva tartó könyvtár léte feltehetően felpezsdíti majd a művelődési ház életét. — Terveznek-e egyéb fejlesztést a közeljövőben? — Terveink éppen lennének, s tulajdonképpen elég szomorú, hogy még mindig csak tervről beszélhetünk. Nagyon időszerű lenne, hogy az épületben vizesblokkot alakítsunk ki, s a rendezvények, műsoros estek résztvevőinek ne kelljen a sötét és hideg udvaron botorkálni a mellékhelyiségek felé. Bízzunk benne, hogy Kösd lakói — kihasználva a jövő évtől életbe -lépő új tanácsi gazdálkodás nyújtotta -lehetőségeket — nemcsak társadalmi munkával, hanem a településfejlesztési hozzájárulással is támogatni fogják a vizesblokk megépítését. Ez talán nincs akkora beruházás, hogy megvalósításához külső támogatásra lenne szükség. M. A. Egy gázvezeték krónikája Folyamatos a bekapcsolás •j A Tiszántúli Gázszolgál- í tató Vállalat műszaki igaz- 1, gatóhelyettese, Kovács Sá- 1j muel a napokban levélben 1j tájékoztatta a városi taná- C csőt a Csikós József és a y Telep utcák gázvezeték- rekonstrukciójáról. Mint ismeretes, a Pest Megyei Út- és Hídépítő Vállalat 1980-ban a Csikós József úton 1,8 kilométer hosszú közép- nyomású gázvezetéket épített. Az elmúlt öt esztendőben ezen a szakaszon az ismétlődő üzemzavarok miatt gyakran volt fennakadás Deákvár gázellátásában. Április 1-én gázrobbanás történt a Hallássérültek Kisegítő Iskolájában. A Kerületi Bányaműszaki Felügyelőség szakemberei megvizsgálták a gázvezetéket. A kivizsgálás során a szakértői vélemény szerint a vezeték károsodását a csőanyag hibája és a hegesztési varrathibák együttesen okozták. Ezért a gázvezeték cseréjét rendelték el. A TIGÁZ és az Üt- és Hídépítő Vállalat vezetői elosztották a feladatokat. Ezek szerint a TIGÁZ saját beruházásában a csővezeték építését, az Üt- és Hídépítő Vállalat pedig saját költségén az úgynevezett alépítményi munkákat és az útburkolat helyreállítási munkálatait vállalta. Július 10-én elkezdték a kivitelezést. Ennek ideje alatt az ideiglenesen kiépített vezetéken folyamatos volt Deákvár gázszolgáltatása. Az ütemterv szerint az üzembe helyezési határidőt október 4-ben jelöltek meg. Ám a kivitelezés során több akadályozó tényező miatt az üzembe helyezés várhatóan csak a napokban lesz. A késleltető okok között szerepel többek között, hogy az első csőszállítmány gyári hibás volt. A fokozott biztonság érdekében a TIGÁZ az új vezeték hegesztési varratait szemrevételezéssel, méretellenőrzéssel és röntgenezéssel vizsgáltatta. .. A Csikós József úton a folyamatos járműforgalom elsősorban az alépítményi munkákat hátráltatta. A Telep utcai feltárás során az Üt- és Hídépítő Vállalat dolgozóit a sok közműkeresztezés, valamint a munkához szükséges különböző eszközök és létszámhiány is akadályozta. A TIGÄZ szakemberei jelenleg a gázvezetékeket helyezik el az árokban, a Telep utcában. Az üzembe helyezést követően a TIGÁZ Szolnoki Üzem- igazgatóságának dolgozói folyamatosan bekapcsolják a két fűtőművet és a fogyasztókat a hálózatba. S. J. Az alkoholizmus ellen A Pest Megyei Tanács VB alkoholizmus eileni bizottsága javaslatára Vácott és vonzás- körzetében is megszervezik a területi AEB-t. Tagjai az itt működő nagyobb üzemek, intézmények aktívái, a városi és községi tanácsok illetékes előadói. illetve az ideggondozó orvosai közül kerülnek ki. ISSN 0133-2759 (Váci Hírtap)