Pest Megyei Hírlap, 1985. október (29. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-03 / 232. szám
Dél-afrikai futam Felhívás bojkottra A Reuter johannesburgi jelentése szerint a legnagyobb dél- afrikai fajttldözésellenes tömegszervezet, az Egyesült Demokratikus Front (UDF) arra szólította fel a Forma—1-es gyorsasági autós VB-n szereplő versenyzőket, hogy egyöntetűen bojkottál- Ják az október lS-i, Kyaiamiban esedékes dél-afrikai Grand Prix-futamot. Azarh Cachalia, az ÜDF szóvivője szerint szervezete Dél-Afri- kával való mindenféle sportkapcsolat teljes megszüntetését követeli a nemzetközi sportszervezetektől. S ennek szellemében kérték a Nemzetközi Autósport Szövetséget (FISA) is a kyalaml viadal törlésére. Ebbe a FISA nem egyezett bele, és még azt az áthidaló megoldást is elvetette, hogy az október 19-i versenynapon más helyszín szerepeljen műsoron. A XXIII. szabadfogású VB-re Varsányban edzenek Rendhagyó sajtótájékoztatóra került sor szerdán a BNV területén, ahol a magyar bír- kózósport vezetői tájékoztatták a sajtó képviselőit az október 10—13 között, Budapesten megrendezésre kerülő XXIII. szabadfogású birkózó VB előkészületeiről. Bíró Mihály, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke méltatta a sportág kiemelkedő jelentőségű eseményét, amelyre 36 ország 239 sportolóját nevezte név szerint. Olyan. ■ a birkózásban eddig ismeretién államok, mint Brazília. Kér nya, Puerto Rico, ezúttal élő* szőr állítják szőnyegre képviselőiket. — Ez lesz az olimpia utáni első alkalom áz erőfelmérésre. így minden bizonnyal hatalmas csatákra van kilátás — jósolt Bíró Mihály. — A VB-vel egyidejűleg nemzetközi női birkózófesztiválra is sor kerül, mivel a Nemzetközi Birkózq Szövetség (FILA) döntése értelmében a nők bekapcsolódását ily módon is támogatni kell. Az elnök arról is Szólt, hogy a világszerte egyre inkább jó hírnévnek örvendő Artex-Po- rano birkózószőnyegeken zajlanak majd a küzdelmek, a VB-vél kapcsolatos összes reklámtevékenységét pedig a COOPINVEST Szövetkezet vásárolta meg, biztosítva ezzel az anyagi bázist á rendezőknek. : Az elnök "általáOTnaJeköz- tatóját követően dr. Hegedűs Csaba, a magyar iwrkózóvá- logatott szövetségi 1 kapitánya szólt az újságírókhoz. Elmondta, hogy alapvetően jó a hangulat a VB-re>készülődők között annak ellenére is, hogy a hajrában több, kisebb- nagyobb sérülés hátráltatta az optimális forma kialakítását. — Mivel a világbajnoksár got eredetileg Spanyolország kívánta megrendezni, de a felmerült problémák ismeretében a FILA Magyarországot bízta meg, így javasolhattuk a hagyományos augusztus végi-szeptember eleji időpont eltolását — mondta Hegedűs. — Az egyhónapos csúsztatás ténye számos országban kedvező visszhangra talált, feltehetően azért, mert így a tavaszi. EB-k . után jut lélegzetvételnyi'szünetre is idő, mielőtt a VB-előkészületek beindulnak. A magyar jelöltek július 22- én, Kecskeméten kezdtek, jelenleg pedig a dunavarsányi edzőtáborban végzik az utolsó simításokat. A VB-csapa- tot a következők alkotják: (48 kg-tól felfelé) Bíró (FTC), Szabó L., (DVTK), Nagy (FTC), Orbán (Csepel), Sza- lontai Z., (DVTK), Podolszki (BHSE) vagy Nagy J. (FTC), Dvorák (S2omb. Hal.), vagy Jáger (Csepel). Tóth (Csepel), Robotka (Csepel), Bállá (FTC). (jocha) Ixüdüllűu Visszavágó A Ganz Árammérőgyár MSZBT- tagcsoportja ma barátságos labdarúgó-mérkőzést játszik a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tanuló szovjet ösztöndíjas fiatalok csapatával. A GSC pályáján 14 óra 30 perckor kezdődő barátságos mérkőzésnek visszavágó jellege lesz, az előző találkozót az árammérőgyáriak nyerték 5-3-ra. Körzeti focikőrnton Játékos testvérpárok A hétvégeken, sportese- mépylesen a legjobb iránytű az autók száma. Ahol sok gépkocsi várakozik, ott van a pálya. Kis és nagy településekre egyaránt érvényes ez a tétel, azzal a különbséggel, hogy a városokban hatványozott számban találhatók az autók. Regi szereplő Szentmártonkátán, ismerve az útirányt, a végcélra szintén az autók hívták fel a figyelmet. A piros mezes helyiek a Sülysáp II. gárdáját fogadták nagykátai körzeti bajnoki mérkőzésen. Bár a Sülysáp a monori körzethez tartozik, minden bizonnyal azért választották ezt a színteret, mert itt könnyebb az utazás, s kisebb a mezőny, mint a Monor —Cegléd összevont viadalon. A sportág alappilléreit jelentik a körzeti bajnokságok. Szentmártonkáta régi szereplőié a mezőnynek, s bár nem a legelőkelőbb helyezésekkel büszkélkedhettek, nem adták fel. — Az utóbbi időben már jobban megy — újságolta Fejős Pál játékos-edző —, aki több nagykátai társával egyetemben. mintegy másfél éve képviseli a szentmártonkátai színeket. Beiratkozás Most vívták negyedik bajnoki mérkőzésüket. A Sülysáp II. elleni 2-0-ás eredménynyel „beiratkoztak”, megszerezték az első győzelmüket. összesen három pontjuk van. Igaz, két elmaradt találkozóval adósak, s ezek lejátszásával gyarapíthatják termésüket a szentmártonkálaiak. Az elmaradást többek között az okozza, hogy egy csehszlovákiai tornán — Rimavská Janovcén — vettek részt, ahonnan szép sikerrel érkeztek haza. Ugyanitt tavaly a Tápiószecső együttese vendégeskedett. A Tápió-raenti Kupa viadalon is jól szerepelt a csapat. Aí elmúlt esztendőben a Zrínyi Akadémia tornáján az első helyen végeztek. Itt Koéh József érdemelte ki a legjobb játékos: Ács Károly a legjobb kapus, Marton Attila pedig a gólkirály címet. \ íi! ittofßtjet Hírlap A hajrában is többet támadott a szentmártonkátai gárda. Képünkön: az egyik akciójuk Érdekesség, hogy a felnőtt gárdában jó néhány testvérpár szerepel. Így Dobi József es István. Baranyi Imre és György, Szalai József és Gábor. Az ificsapat szép eredményekkel rukkol ki. Most is ők vezetik — veretlenül — a nagykátai körzet mezőnyét. Náluk sem hiányoznak a testvérek. Danyi Zoltán az ifiben, András pedig a felnőtt csapatban játszik. Vízvezeték is Bene József sportköri elnök is ott volt a beszélgetésnél. Megtudtuk, a vízvezetéket a közelmúltban vezették be a sporttelepre, s ez megkönnyíti a pálya öntözését. Az egyesületet, amelynek asztalitaenisz szakosztálya is van. a helyi Kossuth Tsz patronálja. Az idei első győztes mécsesén Koch József csapatkapitány, valamint Horváth István iratkozott fel a házi góllövőlistára. Míg ezt megelőzően nem voltak egálban az adott és kapott találatok, most 6-6 a mérleg. Kép és szöveg: Reitter László <;-M • ■ i 1985. OKTÓBER 3. Kupaszrrda iitún ETO-bánat Tegnap játszották lé az európai labdarúgó-kupasorozat első fordulójának visszavágóit. A négy érdekelt magyar együttes közül három lépett pályára idegenben, és csak a Tatabánya élvezhette a hazai- pálya előnyeit. Eredmények: TATABÁNYA—RAPID 1-1, SHAMROCK ROVERS—BP. HONVÉD 1-3, BOHEMIANS —RÁBA ETO 4-1, MALMÖ— VIDEOTON 3-2. “ 5 Továbbjutott; Bp. Honvéd, Videoton. Megyei kézilalidahajrá Gólzáporos találkozó A hajrához, befejezéshez közeledve, minden megszerzett pontnak nagyon nagy az értéke. Így volt ez Cegléden is, ahol a jobb pozícióban levő hazaiak a kieső helyen álló TFSE-t fogadták. Ceglédi KÖZGÉP—TFSE 30-25 (18-11) KÖZGÉP: Fejes — Nagy (8), Tiba (7), Bosnyák, Túlik (4), Pásztor (5), Dér (4). Csere: Turóczi — Tündik (1), Tóth, Gyenes, Fehér. A nagy elszántsággal, akarással játszó Pest megyeiek olyan találkozót nyertek, meg, Ercdménvvsokor Gyengélkedő Halásztelek Több meglepetés született a megyei labdarúgó II. osztály hetedik fordulójában. Üllőn ll-est védett a vendégek kapusa, de ez sem segített. A Kakucs a saját pályáján kapott ki. Hernádon gólparádét láthattak a szurkolók. A váci katonacsapat is kitett magáért. Az Aszód pontot rabolt Törökbálinton. Halásztelek nem tudA lottótárgysorsolás nyereményjegyzéke A Sportfogadási és Lottóigazgatóság 1985. október 1-jén tartotta meg szeptember havi lottó-jutalomsorsolását, melyen a 39. heti lottó- szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalv.’(1000 ,1’h jB Skoda 120 GLS tip. szer melygépkocsira- - szoló utalvány C Moszkvics 2140 tip. személygépkocsira -szóló utalvány D Színes tv videomagnóval (88 900 FI) E Polski Fiat 128 tip. személygépkocsira szóló utalvány F Fisher Hi-Fí-torony (56 000 Ft) G J VC PC—11 L típb. rádió- - magnó (36 000 Ft) H Sharp QT 95 tip. rádió* magnó (36 000 Ft) | Viking CTV 556 tip. szí* nes tv (24 400 Ft) «T Hitachi rádiómagnó (12 300 Ft) K Hang-fény utalv. (50 000 Ft) v . Szerericse-ut. (4CÍ Ö00 Ft) M Otthon lakberendezési utalv. (30 000 Ft) N Dyras STR-S 777 tip. rádiómagnó (20 000 Ft) O Zenesarok-ut. (20 000 Ft) P Vásárlási ut. (20 000 Ft) Q Vásárlási ut. (10 000 Ft) R Vásárlási utalv. (9000 Ft) 3 Vásárlási utalv. (7000 Ft) T Vásárlási utalv. (5000 Ft) y Vásárlási utalv. (4000 Ft) V Vásárlási utalv. (3000 Ft) Z Vásárlási utalv. (2000 Ft) Gyorslistánk csak a Pest megyében és Budapesten vásárolt nyertes szelvények számait tartalmazza. 7 695 839 M 7 703 236- S 7 710 G03 S , 7 717 970 R 7 725 337 T 7 732 704 O 1 7 740 071 N 7 747 438 O 7 734 805 N 7 769 539 O 7 776 906 O 7 784 273 S 7 791 640 U 7 799 007 O «é 806 3U O 7 fi-21 108 S 7 835 842 S 7 843 209 U 7 ©50 576- R 7 837 943 T 7 865 310 Z 7 872 677 P 7 880 014 P ( 387 411 Z 7 894 778 Z . 7 909 512:2 7 916 879 :U 7 924 246 R 7 93^613 V - 1 938 m U 7 946 347 R 7 961 081 X 7 975 815 P 7 983 182 S 7 990 549 Z 7 997 916 X •8 005 283 V 8 012 650 •Y 8 020 Olt V •8 027 384 Z 8 042 118 X 8 04.9 485 Z 8 056 852 R 8 064 219 Z 8 Ö71 586 P . 8 1078 953 Ü 8 086 320 Z 8 093 637 Z 8 101 054 Z 8 103 421 0 8 115 783 Z 8 130 322 Q 3 137 889 Q 8 152 623- V 8 159 990 Ü 3 167 357 S 8 174 7.24 Z 8 182 091 Q . 8 1Ä9 458 Z 8 204 192 Q 8-211 559 Q •8 241 027 V 8 270 495 T •8 292 596- L. 8 3*07 330 L, 8 314 697 .Q 8 322 064 $ & 329 43-1 Ü 8 336 798 U , 8344 165 T 8 351 532 K 8 366 266 S € 373 633 K 8 381 000 R •8 388 367 U 8 395 734 L •8 403 101 L ‘8 417 835 'S 8 425 202 L 8 432 569 N 8 439 936 V 6 447 303 L « 462 037 N 8 476 771 Z 8 484 133 Z 8 491 505 Z •8 506 239 M 8 513 606 N 8 520 973 Z 8 528 340 Z 8 535 707 R 8 543 074 Z •8 572 542 Z 8 579 909 N ■8 609 377 N 8 624 111 S 8.631 478 S 8 Ö38 845 O 8 646 212 S 8 633 579 T 8668 313 S 8 675 680 O 8 üo3 047 X 8 697 781 T- <8 705 148 P 8 712 515 R 8 719 882 V •8 727 249 Z ■8 734 616 Z •8 749 350 Z ■8 756 717 P 8 764 084 P « 771 451 V 8 786 185 S •8 823 020 P 8 830 387 T 8 837 754 V « 845 121 V 8 867 222 S 8-874 589 T 8 889 323 V 8 896 690 S 8 955 623 Q 8 970 360 Q 8 977 727 R 8 933 094 X 8 992 461 Z 9 029 296 U 9 088 232 U 9 117 700 S •9 1 25 067 S 9 147 168 Q 9 169 269 Z 9 191 370 K 9 198 737 Q 9 213 47.1 L. 9 220 835 L 9 228 205 L ,. 9 235 572 S 9 242 939« S 9 230 306 Z 9 257 673 S 9 263 040 Z* 9 272 407 Z 9 279 774 V 9 2 87 1 41 Z 9 301 873 T 9 309 242 M 9 316 609 R 9 .323 976 S 9 331 343 N 9 338 7.10 R 9 346 0 77 U 9 3531 444 N 9 360 811 R 9 375 54l5 U 9 382 9.12 N 9 390 279- S , 9 397 646 T 9 405 013 U 9 412 380 V 9 419 747 S 9 427 114 V 9 434 4'8l Z 9 441 848 U 9 456 582 T 9 471 316 U 9 500 784 R 9 508.151 Z 9 522 885 U 9 530 252 V 9 537 619 S 9 552 353 P 9 559 720 T 9 567 087 Z Ä 574 454 P 9 581 821 T 9 539 183 T 9 598 555 IX í) 603 922 Z í) 611 289- Z 9 613 €56 R 9 640 757 Z 9 648124 U 9 662 858' U 9 670 225 P 9 677 592 Z 9 684 959 D 9 692 320 Q 9 699 693 R 9 707 060 Z 9 765 996 I» 9 730 73í) L. 9 783 097 Z 9 802 831 M 9 817 565 M 9 869 134 V í) 376 501 Z 9 898 602 U 9 905 969 S 9 913 336 V 9 928 070 Z 9 942 804 Z 9 957 533 V 9 084 905 TX 9 972 272 O 9 979 639 Z 9 987 006 O 44 759 246 M 44 768 613 L 44 781 347 L, 44 738 714. M 44 796 081 T 4t 803 44« L, 44 825 349 L 44 832 916 R 44 869 751 M 44 884 485 M 44 899 219 T 44 906 536 O 44 9-13 933 U 44 93 5 054 O 44 943 421 U 44 950 793 N 44 958 135 G 44 965 522 U 55 772 911 Q 53 795 012 M 53 309 746 R 55 824 460 U 55 831 847 U 75 604 875 Z 73 612 242 Z 75 619 609 Z 75 649 077 R 73 656 444 T 75 671 178 Q 75 678 345 U 75 685 912 L» 75 693 279 L 75 700 646 Z 75 708 013 Z 75 715 3R0 R 75 722 747 L 75 730 114 T ' 73 752 215 U 73 759 582 U 75 766 949 M lő Ili 216 Ä 75 781 «8-3 V 73 789 050 Z 75 796 417 Z 75 803 784 Z 75 811 151 Z 75 813 518 X 73 833 252 T 75 840 619 R 75 855 353 R 75 862 <20 N 75 870 087 S 75 877 454 T 75 884 821 U * 75 892 188 O 75 921 656 S 75 929 023 U 75 936 390 K 75 931 124 U* 74 958 491 IX 75 965 858 Z 75 973 225 P 75 980 592. Z 75 995 326 L 76 628 888 Z 76 658 356 S 76 665 723 P 76 673 090 U 76 695 191 Q 76 732 026 R 76 746 760 S 76 768 861 Q 76 805 696 S 76 820 430 Q 76 842 331 K 76 857 265 L 76 864 632 L 76 871 999 L 76 879 366 Q 76 886 733 R 76 894 100 V 76 901 467 Z 76 908 834 Z 76 916 201 R 76 930 935 U 76 938 302 Z 76 945 669 Z 76 953 036 Z 76 960 403 M 76 967 770 S 76 975 137 N 76 982 504 U 76 997 233 U 77 601 332 T 77 608 699 R 77 616 066 V 77 623 433 U 77 630 800 Z 77 645 534 Z 77 660 268 U 77 675 002 Z 77 689 736 L 77 704 470 T 77 711 837 Z 77 719 204 M 77 726 571 R 77 736 039 U 77 763 406 U 77 770 773 S 77 778 140 V 77 785 507 R 77 792 874 T 77 800 241 Z 77 8Ó7 608 Ü 11 8U 37* V 77 BT1 342 X ■7Ü-ÍH799 Ö 8i 306 933 P 82 043 633 X 77 829 709 X 79 826 166 V 81 314 300 V 82 051 000 Z 7? 837 076 X • 79 840 900 Q 81 321 667 S 82 030 468 T 77 844 443 X 79 848 267 R 81 323 034 Q 82 087 835 T 77 851 810 o 79 8öö 634 O 81 336 401 V 82 109 936 Z 77 859 177 X 79 863 001 U 81 343 768 P 82 117 303 Z 77 873 911 X 79 870 368 P 81 365 869 ú 82 124 670 S 77 881 278 X 79 877 735 R 81 373 236 X 82 154 133 z 77 888 645 X 79 885 102 Q 81 380 603 s. 82 183 606 Q 77 896 012 V 79 892 469 U 81 387 970 X 82 190 973 T 77 903 379 T 79 907 203 V 81 402 704 z 82 193 340 Q 77‘ 910 746 l* 79 914 570 T «1 417 438 z 82 257 276 U 77' 918 113 c 79 921 937 IT 81 454 273 p 82 272 010 K .77 925 480 X 79 929 304 YT 81 461 640 V 82 236 744 L. 77 932 347 u 79 936 671 X 81 469 007 c 82 294 111 R 77 940 214 s 79 944 088. z 81 476 374 T 82 30*1 478 L 77 947 581 X 79 958 772 X 81 483 741 Q 82 308 845 U 77 962 315 K 79 973 506 V 81 498 475 V 82 316 212 L 77 969 682 R 79 995 607 X 81 505842 z 82 o23 579 V 77 977 049 L* 80' 607 068 X 81 520 576 T 82 330 946 E 77 984 416 R 80 651 270 o 81 535 310 Q 82 338 313 S 77 991 783 L* 80 688 105 IJ 81 557 411 .S 82 345 680 T 77 999 150 V 80 695 472 o 81 564 778 z 82 353 047 M 78 603 244 X 80 702 839 T 81 623 714 Q 82 360 414 T 78 610 611 T 80 710 206 U 81 631 081 K 82 367 781 V 78 632 712 Q 80 717 573 X 81 638 448 K 82 397 249 Z 78 647 446 O 80 724 940 L. . 81 660 549 S 82 404 616 Z 78 654 813 2 80 732 307 O 81 675 283 Is 82 411 983 M 7« 662 180 Z 80 754 403 L 81 682 650 L 82 426 717 S 78 676 914 O 80 761 775 P 81 '697 384 T 82 434 084 N 78 691 648 O 80 776 509 R 81 719 485 V 32 441 451 J 78 699 015 Z 80 783 876 Z 81 726 852 M 82 448 818 S 78 706 382 V 80 791-243 L 81 734 219 Q 82 456 185 V 7« 713 749 Q 80 798 610 U 81 748 953 V 82 463 552 N 73 728 483 P 80 805 977 Z 81 756 320 M 82 485 653 R 78 735 850 Z 80 820 711 M 81 771 054 R 82 493 020 O 78 743 217 V »0 828 078 V 81 778 421 T 82 500 387 Z 78 765 318 u 80 842 81*2 Z 81 785 788 T 82 507 754 L 78 772 685 T 80 850 179 U 81 793 155 V 82 515 121 O 78 780 052 K 80 85T 546 Z 81 800 522 T 82 522 488 R 78 787 419 K 73 809 520 R 78 824 254 E 78 831 621 L 73-338 988 U 78 861 089 L 78 868 456 E 78 875 823 V 78» 883 190 Z 78 920 025 M .78 942 126 M 78 949 493 R 78 971 594 C 78 978 961 K 79 605 156 Q 79 612 523 Q 79 619 890 V 79 627 257 V 79 634 624 S 79 641 991 P 79 649 358 Z 79 664 092 L 79 671 459 L 79 678 826 Q 79 686 193 L 79 “693 560 M 79 700 927 P 79 723 028 Z 79 732 496 R 79 781 964 R 79 789 331 U 79 796 698 V 79 804 065 S 2d őu m O 80 90 1 743 N 80 916 482 U 80 931 216 N 80 945 950 T 80 960 684 V 80 968 051 S 80 982 785 O 80 990 152 U 80 997 519 Z 81 004 886 K 81 012 253 O 81 019 620 Z 81 041 721 S . 81 056 455 L 81 063 822 Q 81 071 189 S 81 078 556 L 81 035 923 V 81 108 024 V 81 137 492 T 81 141 859 M 81 152 226 P 81 159 593 R 81 166 960 Q 81 1.31 694 M «1 189 (J61 S 81 196 428 T 81 211 162 U 81 218 529 U 81 233 263 Z 81 27U- 098 N 81 277 465 Q 81 292 199- O 01 29S *66 & SÍ 807 889 V 81 822 623 V 81 829 990 Z 81 837 357 N 81 844 724 O 81 852 091 Q 31 859 458 Z 31 866 825 Z 81 888 926 R 81 896 293 V 81 903 660 Z 81 911 027 T 81 918 394 Z 81 933 128 P 81 940 495 T 31 955 229 T 82 006 798 k 82 014 165 P 82 021 532 R 82 028 899 Z A 1985. nyertes október 82 529 855 S 82 537 222 Z 82 566 690 O 82 581 424 M 82 588 791 V 82 596 158 S 82 603 525 U 82 610 892 V . 82 618 259 Z 82 640 360 Z 82 647 727 Z 82 662 461 T 82 669 828 P ; 82 677 195 P 32 684 562 V 82 691 929 Z 82 699 296 O 82 706 663 Z 32 714 030 Z 82 758 232 T szelvényeket 25-ig kell totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatós«íg címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges számhibákért felelősseget aem vállalunk. ja megismételni a tavalyi szereplését, úgy néz ki, hogy gödörben vannak. A Veresegyház tartja jó formáját. Perbál—Nagymaros 0-0 Nagymaros, 150 néző. Perbál: Kovács I. Rimóczi, Dietrich, Kristály, Szabó Nánási, Kovács A. (Szumper), Bartos. Bakai, Vince. Csíki. Edző: Németh István. Nagymaros: Kismartoni — Flaskai, Dényi, Zeller, Major, Heinger, Zoller, Sári, Bélák; Hadi és Túri. Edző: Polák Viktor. Már az első perctől nagy küzdelem alakult ki, ami a mérkőzés végéig .tartott. Mindkét kapu többször volt veszélyben, de a kapusok mindent hárítottak. Egyik csapat sem érdemelt győzelmet, az eredmény igazságos. Jó: Kovács I., Nánási Rimóczi, illetve Kismartoni. Bélák, Major. Ifi: 5-3 a Perbál javára. További eredmények. A-csoport: Üllő—Nagykőrös 2-0 (ifi: l-l), Pereg—Monor 0-6 (0-6). Sülysáp—Újlengyel 3-1 (8-0), Hernád—^Újszilvás 8-2 (12-0), Bugyi SK—Nagy- káta 2-1 (1-1), Kakucs—Tápiósze- le 1-3 (2-3), Pilis—Iklad 6-0 (1-1). Ö-csoport: H. Esze Tamás SE— Vecsés 7-1, Szokolya—Márianoszt- ra 3-1 (0-2). Törökbálint—Aszód l-l (0-0). Pécel—Verőcemaros 6-1 (1-1). Dunavarsány—Pomáz 2-1 íl-l). Veresegyház—Halásztelek 4-0 (2-5). Szacsky Zoltán ASZTALITENISZ. NB I. Férfiak. Borsodi Építők Volán—ÉGSZÖV Medosz. 19-6. Kiskunlacházi győztesek: Ma- rosffy (3), Romhányi (2), dr. Vancsura (1). BIRKÓZÁS. Az ifjúsági második korcsoport kötöttfogású országos egyéni bajnokságát Salgótarjánban rendezték. Pest megyeiek is szőnyegre léptek. Papp F. (Ceglédi VSE) második, Odrobina (Cs. Autó) harmadik, Balá- zsovics (Dunakeszi VSE) és Farkas T. (Nagykőrösi Kinizsi) egyaránt negyedik lett súlycsoportjában. Megyei Into Két hetes > A megyei sportrejtvénypá- lyázat 7. fordulójára 903 darab szelvény érkezett, több, mint legutóbb. Telitalálat most sem volt, a maximumot a hetes jelentette, amelyet két pályázó ért el: Keczkli András (2300 Ráckeve, Hunyadi u. 36.). Tury László (2700 Cegléd. Szép u. 52.). Az 50—50 darab totószelvényt postán küldjük el a nyerteseknek. melyen sikerüket kétszer is1 be kellett biztosítaniuk. Már. az első perctől kezdve a Cegléd vezetett, , s a félidő végéig előnyét egyre fokozta. . A második játékrész elején viszont úgy tűnt, kevés tesz a megszerzett hétgólos előny. Fokozatosan felzárkóztak a . vendégek', s ezt á- 20-18-as eredmény is jelezte. Szerencsére ezen a napon küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak a! hazaiak, ami időnként' jó játékkal is párosult. l. . Férfi NB II. Keleti csoport. Dunakeszi—Nyírbátor 44-24 (18-11). Dunakeszi, 150 néző. DVSE: Tillmann — Tisza (5), Varga (1), Lambeck. (10), Germán (6), Gendur (9),-Lórik (8). Csere: Orosz — Valentin! (5), Molnár, Sándor. Múlt heti'jő: formáját hazai mérkőzésére is megőrizte a Vasutas. Már a találkozó ele-; jén elhúzott, s az általa diktált iramot az ellenfél nem tudta követni. A második félidőt is végigtámadta a Dunakeszi, amely remek gólokat,1 lőtt, és á vendégek támadásait' már a pálya közepén megái - i lította. Buchard Tibor A megyei I. osztályú férfi kézi- :j labda felnőttebainóki cím csak az; utolsó -fordulóban idői el. A Tököl : és az IM: Vn.sa,s csapata közötti egypontos előny az utolsó fordulói előtt is megmaradt. A nőknél a PEMÜ újabb vereségével szóró- r sabba vált az osztályozóra jelöl- tek közötti különbség. A forduló j legjobb dobói: Nagy j. (Gyömrő) j 10 góllal, stecki • (Pilisszentiván) 13 góllal. MEGYEI I. OSZTÁLY Férfi felnőtt Gyömrő—Gödöllő 25-13 (10-7). ' Ld.: Nagy J. (10), ill. Urbán (3). ! Pilisyörösvár—Túra 35-24 (14-11). ; Ld.: Majnek (8), ill. Hajdú L. (8). : Nagykőrös—IM. Vasas 23-28 ! (15-18). Ld.: Budai (9) 111. Boldis j (8). GEAC—Cs. Autó 20-29 (11-14). : Ld.: Steiner (9)nti. ürösz (9). Tököl—Nagymaros 10-18 - (W-8). Ld.: Tádics (9), ill. Berczelly (8), ! Gödöllő—Tököl 20-29 (9-14). Ld.: Malps (6),: ill., Lipsz (7)., ... i Női felnőtt Pilisszéntivá-n—PEMÜ 19-10 (7-8). : Ld.: stecki (13). ill. Bránnauer i (8) . V. Forte II.—Biósd 18-17 (9-12). i Ld.: Török. (í>-.-ill. KesztlOT, Tűre- ( ki (4—4). Veresegyház—Tápiö völgye 19-17 (11-7). Ld.: Tomcsányi ' (9) . ill. Strobán (9). Hernád—Tóalmás 17-17 (7-11). Ld.: Orszáa,(6). > ill. Kiss (5). A ,;'DÍ)irísöd—Göíöllö ■ j egyz’őKörtyve nem" érkezett meg. , Cegléd—Göd 24-16 (9-7). Ld.: Mol- j nár (6), 111. Dankő, Benedek (4— ; 4). Gödöllő—Hernad 18-80 (Vll). Ld.: Király (8). ill. Pelt Megyei férfi ifi Nagykőrös—IM Vasas'12-2» Tö- i köl—Nagymaros. 36-10, Pijiftv0rös- ' vár—Túra 20-1.1. Gyömrő—Gödöllő ■; 15-10. Megyei női ifi Hernád—Tóalmás 20-p, Pilisszent- j ivárt—PEMÜ 5-n Cegléd--—Göd I 23-17, Gödöllő—Hernád 22-1, V. Forte—Üiósd .40-3, Vofesegyniz— ö Tápióvölgye . 11-24, MEGYEI II. OSZTÁLY Férfi felnőtt Vqresegyház-hD.abas 22-27, Mogyoród— DOmony 271-25. Női felnőtt Érd—GEAC-ís^íl.1 lka: /»'-p^Kártal' 25-12. Vecsés—Erdőkertes 24-17. Berthóty Attila